Pest Megyei Hírlap, 1969. június (13. évfolyam, 124-148. szám)

1969-06-26 / 145. szám

rá’*Jűrltm 1969. JÚNIUS 26., CSÜTÖRTÖK Miért szép — miért nem szép ? * Vetélkedni Igen. A jupiterlámpák ki- . gyulladtak, a kamerákon fel­váltva jeleztek a piros lám- j pák, az arcokat elővették a ; sminkelők, és a tévénézők I csak a kipirosított sápadtságot vehették észre az „Idegenve­zető kerestetik” versenyzőin. Cikkünk megjelenése óta Vé- csei Mária a rutinos Vetélke­dők sorába lépett. A kvízmű­sor kétharmada véget ért, már csak a mai, utolsó erőpróba maradt hátra. És Vécsei Mária méltón képviselte megyénk színeit: második helyeji áll. — Miért szép vetélkedni? — kérdeztük a pomázi kislány­tól. — Talán először — miért nem szép. Maradék nélkül csak Horváth Jánossal va­gyunk frnegelégedve — ő tény­leg minket képvisel és velünk tart. Izzad is eleget! Bosszan­tó dolog az, ha válasz közben — mikor a kliensnek torká­ban dobog a szíve — elromlik a mikrofon és újra kell ismé­telni az egészet , Az első részben élen állt Kovács János. Utána jött a második forduló és a furcsa ötlet: o pontrablás. Állítólag Ki „a furcsa szomszéd”, aki képeket fest, de nem ad el so­ha, s aki eszerint a levegőből él. A kis öregasszony elindul a rendőrségre... S egyre bo­nyolódik az a kémregény, amelynek közlését folytatá­sokban, július 1-én, kedden kezdjük meg. A rendkívül izgalmas törté­net külön érdeme, hogy teljes realitással mutatja bé: milyen sokrétű, alapos, türelmes, ap­rómunka kell ahhoz, míg egy- egy kémet nyakoncsípnek. Francia Carmen matematikus számolta ki, hogy ez nem befolyásolhatja a vég­eredményt. Hát befolyásolta. Nyilvánvalóan — mindenki az élenállótól rabolta a ponto­kat. Így került feljebb Hoff­mann JudiH és így lett utolsó előtti Kovács János. — Nekem nem lehet pana­szom. Mindig szerencsém volt. De egyetért mindenki velem: nem volt jó „ötlet” a pontrab­lás. Ennek tudható be, hogy az egész verseny irreális. — És miért szép vetélked­ni? — Mindig izgalmas dolog emberek kérdéseire válaszolni. Hát még ilyen gyakorlati fel­adatokra, ilyen apparátussal! És most már lámpalázam sincs, legalábbis nem akkora, így könnyebb „várni” a kér­déseket. Mi nagyon készültünk erre a vetélkedőre! Az újsá­gok, meg a nézők nincsenek megelégedve vele. És ez bánt minket. Rosszul esik, de egyet kell vele értenünk. Kalmár György csak annyit mondott, nem lesz többé zsű­riéinek. Vajon mit mondhat Horvákh János? — Valószínűleg azt, hogy neki is zavaró, ha állandóan bekiabálják neki, hogy „Idő! Idő!” Mert nekünk az. Tájak. Emberek. Elcsépelt két tőmondat. Főleg egymás mellett. De az idegenvezetők munkája nagyrészt ebben a két szóban összegeződik. — Érdekes dolog szembe­nézni önmagámmal a monito­ron. Tetszik a sok jövés-me­nés, még ha izgatottan visel­kedem is miatta. Hogy máso­dik vagyok? Várjuk ki a vé­gét ... Vécsei Mária Bulgáriát vá­lasztotta mai versenytár­gyául. — Még sohasem voltam ott, de remélem, a könyvek 'segí­tenek. — Vizsgáznia mái* nem kell? — Túl vagyok rajtuk. Jele­sen végeztem. avagy sem. ha idegenvezetők akarunk lenni. Tudni kell eh­hez azt, hogy erre a tanfo­lyamra bárki jelentkezhet, és aki elvégzi — vizsga után — idegenvezető. Ha nekik is részt kell ven­niük a tanfolyamon, mire volt jó a vetélkedő, melynek kér­déseit a tanfolyam vizsgakér­dései alapján állították össze? Idegenvezető kerestetik! De nem talál taták? A Dunakanyar programjá­ban érdekes színfolt volt ta­valy a Zebegényben első íz­ben szervezett képzőművé­szeti szabadiskola. A kezde­ményezés bevált, ezért idén továbbfejlesztett formában is­mét megkezdik. Miben és hogyan változik a program, érdeklődtünk a Sző- nyi Múzeumban Dániel Kor- nélnétől, a szabadiskola egyik szervezőjétől. — Idén már egyhónapos lesz az oktatás. Textil- és plakáttervező szakot is indí­tunk, a foglalkoztatás tehát változatosabbá válik. Július 14-én nyitunk, s augusztus 10-én, az itt készült művek­ből rendezett tárlattal zár­juk a szabadiskolát. — Valamit a programról? — Délelőttönként tanulmá­nyok, vázlatok készítése — általában modell után — a Szőnyi parkban, délután; megadott témakörből „kroki”, háromperces rajzok készítése, vagy tájfestés, • linóleummet­szés, monotípia, rézkarc, montázs, plakát- és textilter- yek, a választott szaknak megfelelően. A szobrászok is délelőtt készítik a vázlato­Terra Prima Vista 1494. június 26-án, 475 éve lépett Amerika földjére Gio­vanni Caboto, angol szcAgáLat­ban álló, genovai származású olasz hajós. Kolumbusz felfe­dezése, tudvalévőén, csak az amerikai partok közelében el­terülő szigetvilágot érintette, de ő maga nem jutott el az amerikai szárazföldre. Kolumbusz korszakos felfe­dezése után nem egészen két esztendővel Caboto volt az első európai, aki az amerikai nagy kontinens területére lé­pett. Cabotót, csakúgy mint Kolumbuszt, nem új földrész felfedezésének törekvése ve­zérelte, hanem mint Kolum­busz Indiába, 5 Kína felé ke­resett tengeri utat — már 1490 óta — az északi tengere­ken. Így jutott el Amerikába, feltehetően Labrador partjai­hoz. A területet Terra Príma Vista — először látott földnek — nevezte el. Három év múlva, ekkor már négy hajóval, ismét odavitor­lázott és a földet Anglia ne­vében birtokba vette, de rö­vid idő múlva, 1498-ban be­következett haláláig abban a hiedelemben élt, hogy a „Nagy Khán országát”, Kínát, illetve az oda vezető tengeri utat fedezte fel. kát, délután a kidolgozás kö­vetkezik. Követ a szobi kő­bányától kapnak. Esténként előadásokat tar­tanak az oktató professzorok, művészek. A mai művészet problémáiról sorozatban, a modem építőművészetről és társművészeteiről, a belső te­rek esztétikájáról és a monu­mentalitásról, a plakátterve­zésről. Ezenkívül a Francia Intézettől; nagy festőkről, művészeti emlékekről szóló kisfilmeket kaptunk kölcsön. Hetente háromszor vetítést rendezőink a parkban. A va­sárnapok még változatosab­bak lesznek; közös kirándu­lás Visegrádra, majd hangver­seny — valószínűleg a Voa: Humana közreműködésével — s végül lampionos kerti ün­nepély a zárás előtt. Egyszóval az ideérkezők, a képzőművészet szerelmesei, nemcsak tanulnak majd: szép élményeket, sokáig vissza­térő emlékeket is hazavisz­nek tarsolyukban, a Szőnyi Múzeum Baráti Köre jóvol­tából. Ez, a nemrég alakult társadalmi intézmény szervezi és dotálja a szabadiskolát. V. Tamás Ervin ZEBEGÉNY: Képzőművészeti szabadiskola Közlekedés a bélyegeken­Az európai szocialista orszá­gok közül — Bulgária, Cseh­szlovákia, Lengyelország, az NDK, Románia, a Szovjetunió és Magyarország közlekedési és postamúzeumainak vezetői, szakemberei első ízben Buda­pesten jöttek össze, hogy tár­gyaljanak a bel- és külföldi együttműködés fejlesztésének lehetőségeiről. A nemzetközi tanácskozást szerdán a Közlekedési Mú­zeumban rendezett alkalmi bé-' lyegkiállítás vezette be. Az' 1924-ben megjelent első Ika­rus bélyegsorozattól az űrha­jós bélyegekig kiadott vala­mennyi magyar közlekedési témájú bélyeget bemutató ki­állítás ünnepélyes megnyitá­sával. A kiállítás megtekintése után ugyancsak a Közlekedési Múzeumban megkezdődött a múzeumvezetők és szakértők munkaértekezlete. CSOPAKI CSÁRDA A Balaton egyik legfestőibb vidékén, a patakkal átszelt csopaki malom völgyében, megnyílt az üdülőterület leg­szebb csárdája. A régi, omla­dozó épületből csak a búbos­kemencét hagyták meg, falait újjáépítették. A nádtetős épü­let tövében malomkerék forog; a patak vizét fából ácsolt vá­lyúban vezetik 'a csárdához. A kerthelyiséget, hangulatos fé­szertető alatt, fatörzs asztalok­kal és székekkel rendezték be. ' Balaton a rádióban Július 14-én a rádió sajtó-* konferenciájának színhelye Balatonfüred lesz, témája pe­dig a Balaton menti üdülés, az ellátás, a közrend, Balaton fej­lesztésének perspektívája. Az érdeklődők kérdéseiket július 7-ig levélben juttassák el a rá­dió sajtókonferenciájának cí­mére, Budapest, Vili., Bródy Sándor utca 5—7. szám alá. Kanári Pécsett kilenc­venéves korában meghalt a legré­gibb magyar ne- mesikanári-te- nyésztő: Scher­dán János kala­posmester. Az a megtisz­teltetés érte, hogy munkássága és eredményed elis­meréséül még éle­tében vándorser­leget neveztek el róla. A Cherdán- kupát ■ minden év decemberében íté­lik oda a legjobb pécs-baranyai ka­fütty... inári tény észtének. Scherdán János egészen e fiatalon — a Millennium körüli években — kezdett nemesika- inári-tenyésztés- sel foglalkozni, s egyike volt azok­nak, akik meg­honosították, nép­szerűvé tették Magyarországon e kedves énekesi- madarak nevelé­sét. Ő alapította a század elején az első dunántúli nie- meskamári-te- nyésztő egyesüle­tet, amelynek, so* káig elnöke is volt A Magyar N emeskamárite- nyésztőik Orszá­gos Egyesülete ér­demeiért örökös díszitagjává vá­lasztotta. Életében több ezer kis füttyöst nevelt fel és szá­mos esetben nyer­te el a mester- tenyésztő címet. A „madarak ba­rátját” — aki­nek minden dal­nál, muzsikánál kedvesebb volt a kanárik éneke, nagy részvéttel temették el Pé­csett. BORBÉLY TIBOR: Megkésett üzenet O, kanyargó, sok ágú Séd patak, erős sodrású múltam emlékét őrző boldog pillanat, — távoli partodnál maradt. Távoli part... Es hozzá oly közel a bíborvirág izzó táblában áll. Az égre villantjá fel színét, s az ég, kékkel keverve a patakba dobja, s a víz, feloldva, tükrös hátán teríti szét. « Szőnyeg a színből, vízből, fényből. Múltba futó, megkésett üzenet Bíborvirágnak. A patakról, — s az emlékezésről. A Szegedi Szabadtéri Játé­kokon augusztusban francia nyelven mutatják be Bizet „Carmen” című operáját. Ezért a francia nyelv kiváló oktatói is rész}; vesznek a próbákon: a helyes kiejtés gyakorlása ér­dekében külön nyelvórákat tartanak a kórustagoknak. — Még van azért egy prob­léma. És ez már mind a nyolc versenyzőt érzékenyen érinti. Bosszantó is. „Idegenvezető kerestetik.” Ez a vetélkedő ne­ve, de az Országos Idegenfor­galmi Tanács még riem dön­tött, hogy elengedi-e nekünk a héthónapos tanfolyamot KŐMŰVES, ASZTALOS (nyugdíjas is), ÁCS, FESTŐ, VILLANYSZERELŐ (nyugdíjas is), VIZSZERELÖ (nyugdíjas is), FŰTÉSSZERELŐ, PARKETTÁS, PARKETTACSISZOLO, TETŐFEDŐ, BÁDOGOS, LAKATOS SZAK- ÉS BETANÍTOTT MUNKÁSOKAT, kőművesek mellé SEGÉDMUNKÁSOKAT (16. évet betöltött fiúkat is), ÉJJELIŐRÖKET, TAKARÍTÓNŐKET, SZÁLLÍTÓMUNKÁSOKAT azonnali belépéssel FELVESZÜNK Munkásszállás díjtalan. \ Jelentkezni lehet a „Prosperitás" Ktsz munkaügyi osztályán: Budapest IX., Viola u. 45. Horpadt mellű Te nem tudod, hogy miért ülsz ki ar­ra a padra. Illetve, csak azt hiszed, hogy tudod. A rohanó napok sodrában egy- szer-egyszer fellázadsz, Indulatos-go- noszkodón nyakoncsíped magad, na most megvagy, mondod, most megbün­tetlek —, negyedóra pihenésre ítéllek. S olyankor kiülsz a parkba. Kigombo­lod a kabátodat, nekifeszíted a melle­det a tiszta levegőnek, fejed hátrahaj­tod, szemed behunyod, puha tenyeré­vel simogat a nap. Semmire sem gon­dolsz, néha a mélyárnyékú fákra, a ha­bos égre, a sárga-kavicsú sétányra, a piros-zöld padokra lesed szemed redő­nye alól. Aztán azon veszed észre magad, hogy gyakrabban emeled meg a fejed, s min­dig egy irányba. Csak nem érdekel té­ged az a két lány ott szemben a pádon? Nacsak, nacsak! Na jó, rendiben, nem a férfi érdeklődése ez a nő iránt, a lá- 'nyok nagyon csúnyák, a vicc viszont az, hogy neked mégis szépek. Különö­sen az a kóchajú, s az orrai? Már megbocsáss, olyan az orra, mintha va­laki, megcsavarta volna, s aztán úgy maradt... Te persze máris kezded szőni a mesét s elnevezed Júliának. Julinak. A másik pedig, beljebb a pá­don a Mari. Mari is kiugró orrú, mint Mátyás király az egykorú metszeten, s fakó szeplők pöttyözik bőrét. Haja se- színű, frizurája semmi (most Mariról beszélsz, vagy Juliról? Mert olyan egy­formák), lába vékony, ruhája tavaly- előtti, de frissen-vasalt és patyolattisz­ta! Juli zöld ballonkabátját kigombol­ta, kél^ szövetruha borítja csontos tes­tét, s a kék ruhán keményített csip­ke. Ülnek ott, bátortalanul, a pad szé­lén, «ftig szólnak, térdüket összeszorít­ják, kezük az ölükben. Mari kopott tás­kájával játszik. S nézik a sárga kavi­csokat. Meséled tovább, Szabolcsból, Békés­ből jöttek, felfedezni a világot, nagy bátor ugrással s tétován értek földet. A főváros szélére szorultak, albérleti szobájuk is tiszta, esténként lavórban mosdanak, s hajnali négykor kelnek a korai munkásvonathoz. Ülnek ott, szombat délután van, éjszakások vol­tak, csöppet aludtak délelőtt, s lehet, hogy ma étteremben ebédeltek. Nézed őket, Marit, aztán Julit, talán a szemfoga hiányzik, milyen csúnyák és mégis szépek. Ismered őket? Mintha visszapergett volna az idő. Könyvek­ből? A könyvek címére, írójára, mesé­jére sem emlékszel, csak erre a két lányra. Vagy máshonnan ismered őket? Gondolkozz! Ismered őket. ötven, negyven vagy harminc évvel ezelőtt is itt ültek, így ültek, ilyen fé­lénken, a pad szélén, a pad egyik vé­gén, egymáshoz szorulva és akkor jött két katona ... Igen, igen, két katona. Az a kettő ott, ni, nézd. Jönnek, össze-összekoccannak, látszólag határozatlanul, de mégis ha­tározottan. Nem éppen adolfmenzsuk, csárlboáék, nem is zsanmarék, az egyik kisebb, a másik magasabb, az egyik nagyfülű, a másik horpadt mellű. Hár­mat találhatsz, hogy hová ülnek, van öt üres pad, a tiéd, s veled szemben az a félig-foglalt. Nevetsz, mi? S már mondod magadban, meg sem kell az emlékezetedet erőltesd. „Szabad?” kér­di az alacsonyabbik, * Maritól, kérdi. Mari most fedezte fel a kavicsot, me­rőén nézi, bólint, s közelebb húzódik —, ha lehet — Julihoz. A kimenős ka­tonák leülnek, a pad másik végére ül­nek, a lányok itt, a fiúk ott, s figyelj csak!, közöttük a langyos déli szél kun­cogva átröppen. „Szép idő van”, mondja a nagyfülű á horpadtmellűnek, aztán a lányhoz for­dul, „szép idő van”. Riadalom. Mari szeplői sárgából pirosra váltanak, mint a körutakon a közlekedési lámpák, szoknyáját a térdein titokban lejjebb húzza, válla Julihoz ér, fejét alig ész­revehetően jobbra fordítja, „igen”. A szeme lesütve, pattog a táskán a zár. * „Maguk idevalósiak?” Juli hátradől, így Mari, éppen elta­karja, tépkedi azt a szegény kabátgom­bot, ujján fakón fénylik a réz pecsét­gyűrű. Juli nem figyel oda, elnéz vala­hová messze, arca jéghideg, elutasító. Ö, de hát ki látja ezt! Te! Egyedül csak te! Aki sunyin figyeled őket és el­lopod a titkukat! Mert a nagyfülű nem látja Maritól, Juli őt különben sem ér­dekelné. ö ostromot vezényel, kérdez, kérdez, Mari egy pillanatra felnéz, az­tán kapja a szemét, válaszol, már mo­solyog, a nagyfülű tréfál, feljebb pöc­köli homlokán a tányérsapkát —, no nézd csak, hol volt tányérsapka baká­nak akkor! — és kérdez, kérdez, mert hát, hogy is lehet egy lánnyal másképp megismerkedni. Aztán a horpadt mellűre nézel, nézed magas, sovány alakját, az arcát — és úgy gondolod, jobb, ha elmész. Felállsz, megigazítod magadon a kabátod, elin­dulsz. Az út végén megállsz, még visz- szanézel. Meglesed őket. Elkezdődött már a második is, a másik szerelem. Deregán Gábor

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents