Pest Megyei Hírlap, 1969. június (13. évfolyam, 124-148. szám)
1969-06-15 / 136. szám
VÁCI MAPLŰ A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XIII. ÉVFOLYAM, 136. SZÁM 1969. JÚNIUS 15., VASÁRNAP Tudományos ism a25. évforduló jegyében DR. SZABÓ GÉZA A JÁRÁSI-VÁROSI TIT ELNÖKE Évzáró elnökségi ülést tartott csütörtökön délután a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat h| lyi elnöksége. Földes Istvánnak, a Pest megyei TIT titkárának javaslatára a megjelentek egyhangúlag dr. Szabó Géza vezetőügyészt választották meg a TIT váci járási-városi elnökéül. Ezután ifj. Gáspár Emil járási titkár számolt be a 21 községben folyó ismeretterjesztő munkáról. Az elmúlt évadban 30 akadémiát indítottak. Népszerűek voltak a mezőgazdasági, jogi, közgazdasági előadások. A tervezett 500 előadásnak mintegy kétharmadát sikerült megtarianiok. Új színfolt volt a népes hallgatóság előtt zajló alsógödi KRESZ- akadémia. Javasolta, ho^y az őszi munkatervet a 25 éves évforduló jegyében állítsák össze. Fontosnak tartja a fiatal diplomások és az egészségügyi dolgozók bevonását a tudományos ismeretterjesztés munkájába. Pelczéder Tibor városi titkár tájékoztatója szerint Vácott tíz hónap alatt 328 előadást tartottak. Az üzemekben nagy érdeklődés kísérte az 50. évfordulóval Kazinczy Ferenc (1759— Í831). Gyermekkorában látta először városunkat. Másodszor 1800. július 29-én, amikor mint foglyot, a Martino- vics-összeesküvés ' részesét Kufsteinből Munkácsra vitték. Ezt az utat írja meg: Pályám emlékezetének harmadik könyvében, és a „Fogságom naplójáéban. 1831. április 15- én is időzött városunkban Pannonhalmáról Pestre tartó útját szakítva meg. Erre vonatkozó feljegyzéseit 58 lapra terjedő füzetben adta ki: Kazinczy útja Pannonhalmára, Esztergomba, Vácra. Megjelent 1831. április 30-án Pesten. Nyomtatta: Länderer. Madách Imre (1823—1864). Gimnáziumi tanulmányait magánúton végezte, de évenként vizsgáznia kellett a váci piarista gimnáziumban. Még nem volt 10 éves, ■"amikor a gimnázium harmadik osztályát végezte, 19 éves korában pedig a budapesti egyetemen ügyvédi oklevelet szerzett. Korán kezdődő szívbaja miatt is kapcsolata volt Váccal. Argehti Döme homoepa- ta orvossal kezeltette magát. 1862 augusztusában ugyancsak itt találkozott a Szilácsra utazó Arany Jánossal. Sokszor időzött Vácott Mikszáth Kálmán (1847—1910), egyik legjobb barátjánál, Freysinger Lajosnál. Írásaiban is emlékezett városunkra. Alig van regénye vagy nagyobb elbeszélése, melybe váci vonatkozást bele ne szőtt volna. A kövér váci kanonok állandó alakja, a váci püspökről is gyakran megemlékezik, de említést tesz a siketnéma- intézetről és a váci takarék- pénztárról is. Ismertebb Vácot említő regényei: A vén gazember, Nemzetes uramék, a Gavallérok, A Noszty fiú esete Tóth Marival, Sárga csikó. Petőfi Sándor (1823—1849). Egy váci molnár kocsiján érkezett 1845-ben Balassagyarmatról Vácra. Egy éjszakát töltött itt, mert lekésett a hakapcsolatos tájékoztatásokat. A nagy gyárakkal állandó, jó a kapcsolat, de még vannak fehér foltok: a tanácsvállalatok, a ktsz-ek. Sajnos a közgazdasági előadássorozat érdeklődés hiánya miatt megszűnt. A bejelentett előadók „dub- lőzt" küldtek maguk helyett. A honvédelem hálás terület. I Sokszor 250—300 kiskatona előtt beszél egy-egy előadó. Földes István bejelentette, hogy a megyei elnökség külön dicséretben részesíti Suba Vilmost a „Kis matematikusok Nemcsak a körzeti orvosok túlterhelése, de a viszonylag kevés gyógyszertár is oka annak, hogy a községekben nem kielégítő a betegellátás. Azokon a helyeken,- ahol nincs gyógyszertár, a tanácsoknál kézi gyógyszertárt helyeztek el, a legfontosabb és gyakran használatos gyógyszerekkel. A közelmúltban a körzeti gyógyszerészek a KÖJÁL megbízásából ellenőrizték ezek tárolását és azt, hogy tartalmuk milyen gyorsan cserélődik. A váchartyáni gyógyszertár körzetéhez tartozó községekjóról. 1847 júniusában vonattal utazott át városunkon. Eg- ressy Gábor mesélte később, hogy Petőfi két napig utazott a vonaton, nem szállt ki és verseket írt útközben. így ünnepelte meg a váci vasútvonal megnyitását. Petőfi szülei 1847 februárjától laktak Vácott, és ez év tavaszán, amikor édesanyja betegségének hírét hallja, látogatására Vácra utazik. Ekkor írta a Paradicsom utcában (ma Báthori u. 15. sz. házban) egyik legismertebb versét: AZ anyám tyúkját. Radnóti Miklós (1909—1944). Gyermekkorában néhány nyarat töltött városunkban. Családi kapcsolatok által került vonatkozásba Váccal Rákosi Viktor (1860—1923). Legidősebb bátyját, Rákosi Bélát 1876. augusztus 27-én nevezték ki a fegyház orvosává, aki idehozta szüleit is. Természetesen a testvérek, Jenő, Szidi, Viktor és Márta gyakran látogattak Vácra. Rákosi Béla tevékeny részt vállalt a város társadalmi életében, amelybe öccsét, Viktort is belevonta, aki többször tartott felolvasást írásaiból a Kúria és a Lőház termeiben. Rákosi Viktor számos elbeszélésében említi Vácot, A korhadt fakeresztek című regényében pedig a győzelmes 1849-es váci csatáról ír. Szülei halála után még gyakran eljött sírjukhoz az alsóvárosi temetőbe. 1845. szeptemberében járt először Vácott Tompa Mihály (1817—1868), hogy Argenti Döme orvossal kezeltesse magát. 1848—49-es szabadság- harc idején a gömöri nemzetőrök lelkésze volt, és velük ment 1848 októberében Schwechat alá a táborbal Losonctól gyalog tették meg az utat, onnan pedig Balassagyarmaton át Vácra. Hogy hosszabban időztek-e a városban, vagy csak átvonultak rajta, nem tudható. (Folytatjuk) Móritz Valéria baráti köre”-inek létrehozásáért és Pászthory Lórántot az Ország-világjárók baráti köre és az idegenforgalmi szabad- egyetem megszervezéséért. A vita során Németh Károly (Vácbottyán) a honismereti pályázatokról beszélt. Jakus Lajos (Penc) a kirándulásokból vont le tanulságot. Pászthory Lóránt (Vác) a szabad szombatok hasznos felhasználását dicsérte. Zsebest István (Vác) azt kérte, hogy mindig biztosítsanak megfelelő helyiséget és tárgyi feltételeket a TIT-előadóknak. ben megnyugtató a helyzet. Kisnémedire és Püspöksziiágy- ra mindig időben megérkezik az új gyógyszerszállítmány. Örszentmiklóson arról panaszkodnak, hogy pillanatnyilag még kézi gyógyszertár sincs a faluban. Sürgős szükség esetén is Veresegyházra kell átmenni gyógyszerért. Ör- szentmiklós, Vácbottyán és Vácrátót számára égetően fontos lenne egy közös gyógyszer- tár. A községi gyógyszerészek ellenőrizték a permetezőszerek kezelését és tárolását is. Azt tapasztalták, hogy a gazdaságok előre felhívják a figyelmet, ha növényvédelmi munkát kezdenek, és kijelölik azt a területet is, -ahol fokozott elővigyázatosság szükséges. Különösen Kisnémediben tájékoztatnak lelkiismeretesen erről mindenkit. cs. 1. ORVOSI ÜGYELET Holnaptól kezdve a Köztársaság úti (a 302-es telefonon hívható) rendelőintézetben az alábbi orvosok tartanak ügyeletét: Hétfőn: dr. Ruzicska Béla, kedden: dr. Bea Mátyás, szerdán: dr. Kovács Pál, csütörtökön: dr. Bucsek Tibor, pénteken: dr. Afra Tamás, szombaton és vasárnap: dr. Pap Miklós. A beosztásban hét közben változás történhet. Kulturális hírek A fegyveres erők klubjában működő Radnóti Miklós irodalmi kör augusztus végén megrendezi az amatőr írók országos találkozóját. A találkozón, amelynek fővédnöke Fábián Zoltán író, részt vesznek Mátészalkáról, Kispestről, Újpestről és Celldömölkről. ★ A tanácsköztársasági művészeti szemlén a Füredi Mihály munkáskórus ezüst oklevelet nyert. ★ A városi tanács művelődés- ügyi osztálya közel kétszázezer forint jutalmat oszt ki a tanévzáró ünnepségeken a kiváló munkát végző pedagógusoknak. k. i. Összobor Afganisztán északi részén mészkőből kifaragott, tyúktojás nagyságú szobrocskákat találtak, amely emberi fejet ábrázol. A jégkorszakból származó s a kelet-spanyolországi, az észak- és dél-afrikai barlangokban megmaradt sziklarajzok jól ismertek, de az ebben a korban készült, s mind a mai napig megmaradt szobrok igen ritkák. A világ múzeumaiban csupán néhány ilyen szobor található. A por „lakói" A por nemcsak különféle mikrobák „otthona”. Nemrég a porszemcséken atkákat fedeztek fel! Ezek az atkák az emberi bőr elhalt és lehámlott részecskéivel táplálkoznak. Átmérőjük mindössze 30 mikron. Gyorsan szaporodnak a matracokban, szőnyegekben és más olyan helyen, ahol por halmozódik fel. A dán és a holland tudósok bebizonyították, hogy az asztma egyik fajtáját éppen ezek az atkák okozzák. A tulipános A televízió múlt év decemberében hirdetett népdal- vetélkedőt — gyerekeknek. Városunk általános iskoláiból harmincain jelentkeztek. A járási selejtezőn azonban mindössze öt jutott tovább. Ha költő az ember —, vagy legalábbis azt hiszi —, gyakran éri kíváncsi kérdés, hogy miként, milyen módon tud elmondani annyi mindent és versben beszélni azokról a dolgokról, amiket minden más ember is lát, ám mondani nem képes? Keresik a titkot —, ami nincs is! — és azt a rejtelmet, amelyet nem tudnak megmagyarázni mások. Hogy íródik a vers? Egy-egy versem olvasása után tőlem is ezt kérdik barátaim. Várják, hogy valami rendkívüli titokkal kápráztatom el őket, valami olyan csudával, amin elálmélkod- hatnak. Én azt hiszem: ilyet csak nagyképűségből lehetne találni. Nincsen rendkívüliség. csak szív és a végtelen szeretet kifejezése az ember és a természet iránt. Az ember szeretése, a hit, s bizalom benne, ami nélkül sem meglátni nem lehetne cselekedetünk okát, sem megmagyarázni tevékenységünket a világmindenségben. Ez különösen most parancssze- rű, mikor az ember ebben az új világban annyi rendkívülit tett, akkor, mikor még a természetet is forradalmi átalakulásra kényszeríti ... Akkor, amikor a forradalmi ember hatalmas harcot vív életbenmaradá- sáért, mikor az igazi humanizmus győzelme olyan célért rajzolódik a haladó világ elé, mint az egész emberiség jövendője és talán bolygónk, a föld léte. Ha valaki ezt akarja kifejezni, elmondani és megírni —, ennél nem lehet gyönyörűbb feladat. És ha ezt nem nagy hangon, de csendes szóval mondjuk el, közel kerülve az emberi szívekhez — akkor nem kell semmiféle titkot keresni, mert a titok: az igaz, a szép szeretése! Verset írni any- nyi, mint szépen élni, ha esetenként fájdalmasan is. A vershez csak őszintén, igaz kézzel szabad nyúlni, soha nem azért, hogy másokat gyönyörködtessünk, vagy megszépítsük a keserveset is —, de mindig mások miatt. Verset ' írni végtelen öröm, de sokszor kegyetlen szenvedés is, ám olyan kín, mely felér az új élet adásának boldog könnyeivel... Csankó Lajos VÁCI KISLEXIKON Vácott jártak... (papp) Patikái, patikát! ítélet a „Szarvas"-ügyben . Pénteken délután hirdetett ítéletet a járásbíróság dr. Huszti büntetőtanácsa Henyei János és négy társa bűnügyében. Mint emlékezetes, múlt év július 9-én a DCM kemencéi alatt a pincében egy serleges szállítószalag halálra zúzta Szarvas Lászlót, a Gépipari Technikum 16 éves diákját, aki az üzemben töltötte nyári gyakorlatát. A balesetért öt felnőtt munkatársa volt kisebb-nagyobb mértékben felelős. A bíróság több hónapos körültekintő munka után a helyszíni szemle tapasztalatait és a szakértők véleményét figyelembe véve hozta meg ítéletét. Henyei Jánost halált okozó, foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetésben találta bűnösnek és ezért egy évi szabadságvesztésre ítélte. Gyulai Pált. Tarr Bélát, Fazeloas Rudolfot és Zahár Lászlót, akik magatartásukkal ugyancsak ’ elősegítették a baleset bekör vetkeztét, foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetésért ítélte el a bíróság, Gyulait, Fazekast és Zahárt 6—6 hónapi, Tarr Bélát 4 hónapi szabadságvesztésre, amelyet szigorított büntetést végrehajtó munkahelyen kell letölteniük. Az ítélet indokolásában a bíróság kimondotta, hogy Szarvas Laci halálában bűnösek az üzemben uralkodó munkakörülmények is. Lehet, hogy a DCM hamarosan fél I Európát ellátja cementtel, de amíg az ott dolgozók körül- I menyei ilyenek, nem lehet nyugodt senki sem ... Az ítélet nem jogerős. Az ügyész súlyosbításért, a védők I enyhítésért fellebbeztek. Víkend Szerencsénk van ebben az évben, mert nem váltak be a néphagyomány időjóslatai, februárban nem hozott hideget a medve, aztán elmaradtak a fagyosszentek, és most Medárd után egy héttel, örömmel jelenthetjük, hogy szó sincs negyvennapos esőzésről. Igaz, a múlt vasárnap bosszankodtak a kirándulni vágyók és a vendéglátóipar, hiszen egész nap zuhogott az eső. De ezen a hétvégen bizakodnak. Remélik, sok fiatal veri fel sátrát a Pokol-szigeten, és sokan mennek a Dunakanyar híres vidékeire. Egy azonban, biztos: a Dunakanyar Vendéglátóipari Vállalat mindent megtesz azért, hogy jól érezzék magukat. Ha 33 embert tudott volna Összetoborozni az IBUSZ vá- fci irodája, akkor vasárnap a Velencei-tó partján pihennek és természetesen fürödnek. láda titka... Március 2-án Szentendrén rendezték a megyei versenyt. Heítven benevezőbői csak húsz maradt, a váciak közül — egyetlen. J Március 9-én volt a területi verseny, oda nyolcvan gyermek jutott, akikből húsz került tovább a június 8-i tévéelődöntőbe. Ekkor láthattuk a képernyőn Végvári Andreát, a Gábor József általános iskola III. osztályos tanulóját. Bár a döntőbe jutását egyelőre még a titkos „tulipános láda” rejti magában, reméljük, az is sikerülni fog. M. V. — Vácott sajnos mindig az utolsó pillanatban gondolják meg magukat az emberek, akkor, amikor már lemond- tuk a túrát. Azért nem maradunk munka nélkül a hét végén sem, mert az Ipoly- völgyi Állami Gazdaság dolgozóit mi visszük el kétnapos dunántúli túrára. A hét végén turistacsoportok jönnek yácra. Bizonyíték az OFOTÉRT-bolt munkatársa, Nemes Erzsébet nyilatkozata : — Többnyire turisták vásárolnak nálunk. A váciak a Forte-gyárban veszik a fii-: met, ami bizony meglátszik a forgalmunkon is. Persze a télhez képest „nyeregben” érezhetjük magunkat: húszezer forinttal nagyobb nyáron az egyhavi forgalmunk. Ha meleg van, akkor a sör a legkeresettebb ital. De azért aki nem szereti az alkoholos Rókát, vásárolhat tejet is, mert a váci tejüzem gondoskodik a tejigények kielégítéséről. — Négy és fél ezer liter tejet szállítunk vasárnap azokba a boltokba, amelyek rendelnek tőlünk — tájékoztatott Szabó László főművezető. Lesz tehát tej, sör, szódavíz, mindenki mulathat, ahogy akar, hacsak ... Hacsak nepij.«, szól közbe az időjárás. A Me-jjj teorológiai Intézet táve'.őrM jelző osztályán — szerencse- i. re — bizakodnak: — Az utolsó tavaszi vasár- ■ napon valószínűleg nyári idő lesz. M. S. — A TIT Pest megyei szervezete a kővetkező oktatási évben 30 ezer forinttal segíti a váci szervezet nyelvkurzusait. CERUZAJEGYZETEK VIGASZTALÁS: — 4:0-ás| félidő után 4:2-re győzött csütörtökön az egészségügyi dolgozók csapata a városi tanács tizenegye ellen. Az első 45 percet követően így vigasztalt egy adóügyist a kórház munkatársa: „Ne búsulj, eddig döntetlen. Kettőt mi adtunk és kettőt ti kaptatok!”. LUXUSCIKK. — Hétfőn, a Nyugatiból 15.10-kor induló vonaton történt. A fiatal kalauznő alaposain összetűzött az egyik utassal, mert nem mutatta meg a bérletét. „Ilyet mond nekem — háborodott fel a pádon ülő asszony. — Mondja otthon a férjének!”. Az egyenruhás nő peckesen válaszolt: „Olyan luxuscikket nem tartok a lakásomban!” IRÁNY. — Olvastam minap, hogy a vendéglátóipar erélyes embereket alkalmaz, akik nincsenek híján a testi erőnek, és kipenderítik a renitenskedő- ket az italozókból, éttermekből. A főtéri borozó-katakomFetvételre keresünk hegesztőleskatost Alsógöd—Főt változó munkahelyre. Csőszerelésben iáratos előnyben! Jelentkezés: Alsógöd, Fürst Sándor u. 6. ba láttán felmerült sokakban ■ a gondolat: Itt valószínűleg nem kidobó, hanem feldobó, embereket alkalmaznak a megnyitó után!” SZÓVÁ TEVŐK. — Egy éve - gyakran szólt a telefon, jött a sok levél a kenyér, a péksütemény minősége miatt. Legtöbbje így kezdődött: „A közérdek szempontjából, az igazság érdekében megírom .. Most jobb árut ad a sütőipar. Ezt is szóvá tehetnék néhá- nyan, dicsérőleg — az igazság kedvéért. (p. r.) Járási labdarúgó-bajitaksáí) iJ. fartöjáuak eredménye és a bajnokság állasa Dunakeszi Kinizsi—Vácrátót: az 55-ik percben félbeszakadt; Penc —Vácbottyán 3:1; Sződliget—Püspökhatvan 3:1, Esze Tamás—Kösd 2:0; Orszentmiklós—Püspökszilágy 3:1; Rád—Váchartyán 3:1; Felsősöd—Váci SE II. 0:1; Kisnémedi— Vácduka 4:1. 1. Penc 13 7 3 3 29:21 17 2. örszentmikl. 13 7 3 3 24:19 17 3. Váchartyán 13 8 — 5 38:22 16 4. Sződliget 13 7 2 4 33:26 16 5. Vácrátót 12 7 1 4 36:15 15 6. Esze Tamás 7. D.-keszi 13 6 3 4 16: 9 15 Kinizsi 12 7 1 4 25:19 15 8. Felsőgöd 13 6 2 5 18:16 14 9. Váci SE n. 13 7 — 6 31:34 14 10. Kisnémedi 13 6 1 6 26:36 13 11. P.-hatvan 13 5 2 6 26:25 12 12. Rád 13 4 4 5 22:22 12 13. P.-szilágy 13 5 — 8 25:32 10 14. Vácduka 13 3 2 8 15:27 8 15. Kösd 13 2 2 9 16:30 6 16. Vácbottyán 13 2 2 9 19:46 6