Pest Megyei Hírlap, 1969. május (13. évfolyam, 98-123. szám)
1969-05-06 / 101. szám
4 1969. MÁJUS 6., KEDD KŐSZEGI FILMNAPOK, 1969 A vám a viták és a filmek Itt, Kőszegen. hallottam, hogy egyes történészek szerint Jurisics Miklós 1532. augusztusában nem vívott vitézül a törökkel, hanem átadta nekik szépen a város kulcsát. Hogy ez igaz-e? Még nem tudjuk teljes bizonyossággal, de elképzelhető. Sok meglepetés ért bennünket, történelmünk során — visszamenőleg is. Néha kénytelenek vagyunk átértékelni az eseményeket. Ami a kőszegi ifjúsági filmnapok eseményeit illeti, most is, talán éppen a kulcsátadás nemes hagyományait ápolván, átadják Kőszeg város díszkulcsát, minden év tavaszán, immár harmadszor — no, nem a töröknek, hanem a zsűri által legjobbnak ítélt elsőfilmes rendezőnek. De félre a tréfával! Még megsértődnek a kőszegiek, holott mindenre igényt tarthatnak, csak a sértésire nem. Hiszen nemes hagyományt teremtenek —, a jelenben — fórumot adnak, nyilvánosságot és nem utolsósorban reklámot biztosítanak azoknak a pályájukon most induló rendezőknek, akik első alkalommal készítettek rövidfilmet, vagy éppen egész estét betöltő nagy játékfilmet. S Kőszeg, ez a szép régi város, remélhetőleg, s talán nem is olyan sok idő múltán, fel fogja tornászni magát a jelentős fesztiválvárosok közé. Minden adottsága megvan erre. Régi szállodáját most renoválják, és éppen a fesztivál megnyitása előtt adták át rendeltetésének az újat. De a szállodán, mint alapfeltételen túl, a kőszegiek fesztiválrendezési koncepciója különösen figyelemre méltó. Nemzetközi, és főleg kelet-európai léptékben mérve joggal számíthat figyelemre ez az elsőfilmes találkozó. Azt hiszem, hogy főként a jövőben. Mint hírlik, a jövőben ugyanis a rendező bizottság igyekezni fog a szomszédos országok fiatal filmtermésének, a legjavát prezentálni. Ami a jelent illeti az összkép nem túl izgalmas. A bemutatott külföldi filmek Vontató és motor karambolja Vácott nem adta meg az áthaladási elsőbbséget egy útkereszteződésben cementszállító nyergesvontatójával Kéki József, s összeütközött egy motorossal. Cseplye Gyula 19 éves motorvezető és utasa, az 50 éves Cseplye László súlyosan megsérült. Örszentmiklóson szabálytalanul kanyarodott kerékpárjával a 19 éves Zsigái József, s egy autó elütötte. Könnyebben megsérült. A Magyar Hajó- és Darugyár Váci Gyáregysége heti 42, illetve 44 órás munkaidőre FELVÉTELRE KERES lakatosokat, betanított munkásokat, férfi és női segédmunkásokat. • JELENTKEZNI LEHET-. MHD VÁCI GYÁREGYSÉG Személyzeti osztályán, Vác, Derecskéi dűlő mindegyikét nem láttam, de amelyeket láttam, azok sem méltatásra, sem bírálatra nem alkalmasaik. A magyar filmkultúra emelkedésének útján a kőszegi filmnapok jelentősége az eddigiek alapján is kiemelkedőnek tűnik. Három évvel ezelőtt itt mutatták be Kása Ferenc alkotását a Tízezer nap-ot, és Szabó István azóta világsikert aratott Apa című filmjét. A tavalyi fesztivál műsorán szintén szerepelt két jelentős tehetséget ígérő film, Sándor Pál Bohóc, a falon, és Kardos Ferenc Ünnepnapok című filmjei. És az idei film-napok sem szűkölködtek szenzációban. Sára Sándor Feldobott kő, és Elek Judit Sziget a szárazföldön című alkotásai Kőszegről egyenesen Cannes-iba utaztak. Sára filmje hivatalos versenyfilmként, Elek Judit alkotása pedig' meghívott filmként a már önmagában is nagy rangot jelentő kritikusok hetére. De méltán keltett feltűnést Kőszegen, a magyar bemutató előtt álló Tiltott terület, Gábor Pál alkotása is, és két végző főiskolás, Gazdag Gyula rendező, és Jan kúra Péter operatőr kisfilmje, amely már a miskolci rövidfiImszemlén is díjat nyert, a Hosszú futásodra mindig számíthatunk. A kőszegi fesztiválnak a bemutatók jelentőségén túl, küldetése van abban is, hogy az elsőfilmes művészek itt találkoznak először közönségükkel, s ebből a találkozásból számos értékes tapasztalat adódhat. Nemcsak a filmesek számára, hanem a közönség számára is. Néhány filmet követő vitát végigülve elmondható, hogy ezek a találkozók a közönség meglehetősen alacsony színvonalú filmkultúrájáról tanúskodnak. Ezeken a kőszegi vitákon is kiderült, hogy a művészetikritikai tevékenység mennyire nem légüres térben mozog, egyoldalúságai, mulasztásai, tévedései milyen nagy hatással vannak a műélvezők széles rétegeire. A kritika évekig téves fogalmakkal operált, tartalmatlan alternatívákat sulykolt, nem volt hajlandó elismerni, hogy felnőttekkel és nem kiskorúakkal áll szemben — s furcsa paradoxon: nem egy esetben a felnőtt műélvezők szellemi színvonalát sikerült lesulykolnia a kiskorúak szintjére. A kőszegi vitákban szinte alig lehetett értelmes, sematikus kategóriák fertőzöttségé- től mentes felszólalásokat, észrevételeket hallani. Mintha a művészetről esvén szó, más nem is jutnia az emberek eszébe, mint az, hogy vajon az adott mű optimista avagy pesszimista-e? Vagy: létezik-e kiút az adott mű ábrázolta szituációkból? Lehet-e gondolatilag mélyen szántó egy alkotás, ha egyben nevettet is? Ezekre az álkérdésekre természetesen csak álválaszok adhatók. A jelenlevő művészek meg is kapták a magukét ezeknek az álkérdéseknek, a jelenlevő közönség pedig megkapta a magáét ezeknek az álválaszoknak a formájában. A színvonalas filmeket követő színvonaltalan viták is felhívták a figyelmet a kritika szerepére és felelősségére, arra az elrémisztő és heveny formában nálunk már évtizedek óta élő betegségre, hogy a művészeteket sehogy máshogy nem vagyunk hajlandók értékelni, csaik mint az ideológia cselédlányát, holott a művészet nem az. Érdekes módon, a hivatalos művészetpolitika már túl van ezeken a hamis, sematikus alternatívákon, álkérdé- söken és álválaszokon, a kritika és a közönségtudat azonban még mindig a régi formák között topog. A kőszegi fesztiválnak, és általában a magyar film körül megélénkülő mozgásnak hálásak lehetünk már azért is, mert kideríti ezt a lényeges ellentmondást az alkotói és közönségtudat között, ha kibékíteni egyelőre még nem is tudja. Mindenesetre a kőszegi viták is alkalmat szolgáltattak arra, hogy alkotók és közönségük közelebb kerüljenek egymáshoz. Nemegyszer drámai formában. A viták néha kölcsönös sértődésre, tehát távolodásra adtak alkalmat. De létezik-e vita összecsapás nélkül? Nádas Péter MEGNYÍLT A „PEST MEGYEI TÁRLAT, 1969“ (Folytatás az 1. oldalról.) endrén együtt lép a közönség elé a szentendreiekkel együtt témájában, formavilágában, í v, * , . ,> ^ ’>*• aí..sm *íí%í>& mim * V* ~ * * ^'s .> i <*■' ■' ' V. y ;>••■*& : P-f A A KIÁLLÍTÁS RENDEZŐJE: PETÉNYI KATALIN színvilágában megerősödve a Duna-műhely művészeinek csoportja és szárnyait próbálgatja a Dél-Pest megyei képzőművészeti élet; ehhez az egységhez kellett a részek kölcsönös egymáshoz közeledése, egymás megértése, kellett a művészeti életnek, a vezetésnek fokozott együttműködése, egy közös cél érdekében: a szocialista megyei művészet megvalósítása, gazdagítása érdekében. Már a Kommunisták Magyarországi Pártja megalakulása 50. évfordulója alkalmából, múlt év őszén megrendezett megyei kiállításunkon, éppen ezek között a falak között tapasztaltuk korábbi munkájuk jó eredményeit. Ez adta a reményt, hogy a Tanácsköztársaság évfordulójára még szebbet adhatunk a közönségnek. Tisztelegni akartunk a dicső múlt emléke előtt, idézni azt és tenni ezt úgy, hogy igeneljük a mát, beszélünk arról, azokról az eredményekről és szépségekről, amelyeket 1919 és 1945 adott nekünk. Ügy érezzük, a kiállítás elérte célját. Témáival, felépítésével, tartalmával, eszköz- és formarendszerével, májusi, tavaszi derűjével mindenképpen méltóan tiszteleg 1969.—1919. előtt. Az alkotóművészek munkáját és a rendezők fáradozását megköszönve, kiállításunkat megnyitom.” Hargitai Károly után szakmai megnyitót Láncz Sándor művészettörténész mondott. Beszédét a következő szavakkal fejezte be: „A kiállítás érdekessége, mondhatnák, szakmai izgalma, hogy mint valami iskolai példatárban, a magyar piktúra fejlődésének áramlatai jelentős, színvonalas alkotásokban vehetők szemügyre. Ez külön jelentőséget kölcsönöz ennek, a Tanácsköztársaság 50. évfordulója tiszteletére rendezett tárlatnak: közelmúlt és jelen sorakozik a falakon, s e kettő szerves illeszkedése lehet csak továbblépésünk záloga. Ennek azonban elengedhetetlen feltétele az elvi-elméleti problémák tisztázása és a szervezeti elhárul minden akadály az új magyar képzőművészet kibontakozása elől.” A megnyitó befejező aktusaként Hargitai Károly átadta a megyei pályázat díjait a díjnyertes képzőművészeknek. feltételek biztosítása. Bízzunk abban, hogy mind a kettő rövidesen elkövetkezik, s ezzel Tv-figyelő Elöljáróban néhány szót a néző illúziójának védelmében. Régebben már megkíséreltem a rendezőket lebeszélni arról, hogy bizonyos műhelytitkaikat közhírré tegyék. A kulisszatitok-szellőztető újságírói igyekezetét ugyanis számos filmalkotó támogatja azzal, hogy például elmondja: filmjének leg- fojtogatóbban drámai jelenetében nem a tenger volt a felvétel színhelye, hanem a Római-part, a baljós tengermorajt pedig a derék Skultéti bácsi, a jó öreg ügyelő idézte elő egy Belker-Kölcsönző- től kapott lavórral. A szinkronrendezőknek más természetű, de hasonló eredményre vezető illúziórombolásra nyílik alkalmuk. Élnek is vele: a tv-ben egyre inkább elharapódzik a hangtakarékossági mozgalom. Már-már ott tartunk, hogy minden szinkronizált színészből ugyanaz a hang szól, ha nagyapót, ha kisunokát, ha bérgyilkost, ha mesterdetektívet alakít. A héten már közvetlenül egymást követő műsorokban is azonos szinkronhangot hallottam. Kevés a szinkronszínészünk? A tv május elsejei ünnepi műsorát a Rádió-Tv újság Májusi Seregszemle címmel exponálja. A helyszíni közvetítések be is'váltották a cím-keltette várakozást. És a folytatás? A Mindenki újakra készül című válogatás végignézésében meggátoltak az effajta tv-műsorok által kialakított feltételes reflexeim: e műsorok kezdetekor valami mindig ellenállhatatlanul elhúz a készüléktől. Nem tartalmuk miatt. Hanem mert hazánk egyik legközismertebb szerzőjével, Zorán Szte- vanovittyal együtt is valami újat szeretnénk, — tv-szerű megoldásban is újat. Nyolcszínű szivárványt is sugároz a tv. E műsor a népek közötti tánczenei összefogás jegyében készült. Remélem, maga a kapocs erősebbnek bizonyul, mint a műsor, amelyet eredményezett. Kezdem hinni, hogy kórosan realista vagyok: amikor például Toldy Mária azt danolta, hogy a vastag hó belepte a nyomát Őneki, hőmérőöt plédig; húsz fokot mutatott, — engem a guta kerülgetett. Poór Péter bánatos magányát sem éreztem eléggé megalapozottnak, látva. hogy mozogni is alig tud a körülötte kapálódzó miniszoknyás csinibabáktól. Vagyis: valahol valami nem stimmel. Talán nem úgy nézek, ahogy kellene, ezért várok mást, mint amit kapok. Csak az a ma- gasságos közvéleménykutatás deríthetné ki, hogy az adóban, vagy az én „vevőkészülékemben” van-$ a hiba. Péteri Gabriella i. dénes= sann pnapdh km i,v.JL; ... 1 5. Délután csónakázunk. Semmi baj, jól számítottam. A nőnek irtó jó az alakja, feszes, barna bőre csillog a napfényben. Elnézem, amint a csónakban hanyatt fekszik, néha lenyúl vízért és hasára, arcába fröcsköld. Aztán én is nyakába zúdítok egy kis vizet. Kiug- runk a csónakból, úszunk, han- cúrozurik a vízben. A házasság körüli bonyodalmakat teljesen elfelejtettük, kitűnő hangulatban megyünk hazafelé. Este a „Hullámba” vonul a család. Apám és anyám a hátunk mögött lépkednek, Éva néha megfordul, mert anyámmal filmekről beszélgetnek. A kerthelyiségben kitűnően játszik a zenekar, jól érzik magukat az emberek. A nők könnyű kis ruhákban ülnek az asztaloknál, a férfiak ingben. Rajtam nyakkendő, meleg zakó. Néha túlkomplikálom a dolgokat. Évával táncolunk, s amikor visszatérünk az asztalunkhoz, apám megszólal: — Szépek vagytok így együtt... Még akar valamit mondani, de anyám tekintete és száj- rándítása belérekeszti a szót. Ez búcsúest — gondolja —, holnap szakítanak. Oldal thajolok és Éva fülébe súgom: — Te, az éjjel külön alszunk! — Éva először bután néz, majd csengő hangon felkacag. Én is vihogok, amíg anyámra nem nézek. Ók komolyak, mintha szálkát nyeltek volna, egyenes derékkal ülnek székükben. Éjjel tényleg elválunk egymástól. Éva a szomszéd szobában alszik egy csíkos hu- zatú, nyári rekamién. Anyám, mielőtt lehunyná szemét, ilyeneket mond (csak úgy magában) : Hej... haj... ha jönnek az anyagi gondok, a szürke hétköznapok, a legszebb szerelem is összeomlik__ U gye, Pista? (Ez apámnak szól, de ő már horkol.) ... Mi három évig voltunk menyasz- szony-vőlegény ... tudtunk várni... Pénz nélkül minden házasság zátonyra fut... a korai nősülés kerékbe töri a férfi karrierjét... Nem válaszolok, paplan alá dugom a fejem. Ha beleszólok, veszekszünk. Anyám kénytelen elaludni. Reggel lábujj hegyen osonok a másik szobába. A zsalugáter csí-kjai Éva arcán sötétednek. Megöleli a kispárnát, arca nyugodt, mint a tó vize. Délben ülünk vonatra. A szerelvény a szemben jövő vonatot várja, Éva kihajol az ablakon, s anyám, aid a peronon áll, azt mondja neki, az ő szokott finom mosolyával: — Ha nem lesz belőletek semmi, akkor is nagyon örültem, hogy megismerhettelek. Éva érti a tapintatos figyelmeztetést. Nem is szól hozzám sokáig a vonatban. Nekem is elmegy a kedvem a^ társalgástól. Rossz volt eljönni hazulról. És most váljak el Évától is? Nem, azt hiszem, ezt már ő sem bírná ki. A szeptember hosszabb éjszakákkal, s rövidebb nappalokkal köszöntött be. Reggel, amint hazafelé baktattam a műszakról, borult, felhős volt az ég, most meg már esik. Nem nyári zápor, nagy dörgésekkel,' villámlásokkal, hanem csendes, apró szemű eső, amely függönyt bocsát a házak közé. Becsukom ablakomat, de a redőnyt fent hagyom, hadd jöjjön be a szürke világosság. Lassan vetkőzöm, álmos mozdulatokkal. Közben az utcára nézek, amely lucskosan csillog az esőben. Az aszfaltot javítják, a szomszéd ház mellett pöfögő gép áll, négy üres hordóval. A kórház felől nagy vesszőkosárral a hátán, a sarki fűszerbolt felé igyekszik biciklivel egy férfi. A bolt előtt felhajt a járdára, a kerékpár gumija zizegve fröcsköli szét a vizet. A bolt felől asszonyok lépegetnek óvatosan kerülgetve a pocsolyákat. Ernyőjük meg- meglebben kezükben. A kórház kapuján férfiak fordulnak be, egyikük felöltője alól kilátszik a fehér orvosi köpeny. Vajon Sándor mit csinálhat most Pesten? Egy év múlva majd ő is így lépeget befelé valamelyik kórház kapuján. — Jó reggelt, doktor úr! — köszönti reggel az ápolónő. — Csendes éjszakánk volt. A ti- zenötösben a rákosnak két adag morfiumot adtam. Nyugodtan aludt. Sándor lerázza magáról az esőcseppeket, nyújtja köpenyét a nővérnek, és lábával topog. — Csúnya idő van, nővér. Nemsokára vége a nyárnak. Bizony, még egy-két nap, és hivatalosan is beköszönt az ősz. A mai esőt hírnöknek küldte: „Vegyétek meg a tüzelőt!” Én nem veszek. A lakbérbe a tüzelő árát már beszámították. Háziasszonyom különben is olyan kedves, nem is fogadná el tőlem. A lakbért hajszálpontosan fizetem. Jól keresek. A szerkesztőség minden héten hoz valamit tőlem. Fekszem az ágyban, eloltom cigarettámat. Nagyon álmos vagyok. Az eső is kopog, ebben az undok időben legjobb aludni. Behunyom a szemem. Gondolataim újra meg újra az építkezéshez kalandoznak. Érdekes, még a csarnokban levő huzatot is érzem. Nagy kö- teg vaspálcikát cipelek Kárász Janival, marha nehéz, mondom neki, álljunk már meg egy pillanatra, pihenjünk. Le is tesszük és kifújjuk magunkat. Az egyik oszlopról most bontják le a zsaluzást, az ácsok szekercéi fürgén pattognak a mennyezeten. Ezt még talán én kopogtattam. Közelebb lépek, megnézem, milyen sima lett a beton. A több méter hosszú deszkaköteget az ácsok már kiszabadították a szögek szorításából, omlik lefelé. El akarok ugrani onnan, de lábaim a földbe gyökereznek, a súlyos fatömeg felém zuhan. — Jaj! Mi történt velem? Felébredek, kinyitom a szemem. Nem az építkezésen vagyok szerencsére, hanem itthon, a Széna utca 2-ben,, és Gerberné ül az ágyam szélén, rózsás mintájú pongyolában, s egészen, rám dől. De még a csarnokot is látom. — Jaj, a deszka! — mondom hangosan és behunyom a szemem. — Nincs itt semmiféle deszka, csak én... meg te... — suttogja a fülembe és megragadja a fejemet. „Segítség, hol vagyok?” Az álom fátyla most kezd oszlani körülöttem. Ennek fele sem tréfa. Mit akar ez az asszony tőlem? Egy pillanat alatt ugróm ki az ágyból, s pizsamában az ajtóhoz futok. Óriási a kezdő- sebességem a tűzeset óta. Az ajtó zárva. Na, most' kergető- zünk egy kicsit... De nem fogsz meg, bogaram, végső esetben kiugorhatok az ablakon, szerencsére a földszinten vagyok, nem úgy, mint Horváth néninél. A nő azonban nem jön utánam. Csípőre teszi a kezét és gyilkos tekintettel néz rám. Az ajtón kopognak. — A rendőrség — gondolom megnyugodva — mert mást nem is tudok elképzelni. Gerberné riadtan igazítja el magán pongyoláját, és halálsápadtan tántorog az ajtóhoz. Kisfiú áll a küszöbön, fehér színű üveggel a kezében. — Szomszéd néni! Anyukám kéri, egy kis ecetet tessék kölcsönadni. Nem kapott a boltban ... Gerberné olyan hevesen kapja ki a fiú kezéből az üveget, azt hiszem, hozzám akarja vágni. De nem. Megbillenti hatalmas, vastag derekát és kivonul a szobából. Gyorsan magamra kapom ruháimat. Ezt a házat azonnal el kell hagynom. Én itt nem maradhatok. (Folytatjuk)
