Pest Megyei Hírlap, 1969. május (13. évfolyam, 98-123. szám)
1969-05-31 / 123. szám
XIII. ÉVFOLYAM, 123. SZÁM 19G9. MÁJUS 31., SZOMBAT T ni., mám A P ESTME&YLI HIRL Építik a fferinccsatorna Ceglét&i úti Más utakra tereltek a járniííSorgalmat Nagykőrös „városiasodásának” egyik fontos állomását jelenti a gerinccsatorna, melyet a konzervgyárral közösen építtet a város. A csatorna, megfelelő derítés után, a Pótharaszti, Kossuth Lajos és Jókai és Ceglédi utak alatt elhaladva, a konzervgyár szennyvizét vezeti a Körös-érbe, és úgy épül, hogy a közművesítés során, a város területének szennyvizeit is bele lehessen vezetni. A 24 millió forint költséggel épülő csatorna előreláthatólag 1970 végére készül el. A csatornát szakaszokban építik, s a napokban a Ceglédi út postától Abonyi útig terjedő szakasza alatti rész építését kezdték el. A munkálatokat a Fővárosi Közlekedési Építő Vállalat végzi Tóth Barnabás építésztechnikus vezetésével. Ezen csatornaszakasz 3—4 hónapig tartó építkezésén egyelőre negyvenen dolgoznak. Az építésvezető panaszkodik, hogy a munkásfelvétel meghirdetése dacára nem kapnak elég segédmunkást, bár a dolgozóknak elég jó keresetet biztosítanak. A csatornaépítéssel párhuzamosan el kellett a közúti forgalmat a Ceglédi út említett részéről terelni, már csak azért is, mert az útépítés során az ott járók nemcsak a munkát zavarnák, hanem könnyen baleset érhetné őket. A csatornaépítés alatti közlekedésre kijelölt utakra jelzőtáblákat állítottak. Kecskemét felé a Ceglédi útról a Cifrakertnél, a Dózsa György útra kell térni, s a Damjanich utcán, majd az egyirányú közlekedésre kijelölt Tázerdei úton jutnak a Széchenyi és a Szabadság téren át a Kecskeméti útra. Cegléd felé a Kecskeméti útról a Szolnoki útra kell térni, s a Vágóhíd, a Zsembery Gyula (Bálvány), a Farkas és a Dózsa György úton át lehet a Ceglédi útra jutni, A Széchenyi és Szabadság téren keresztül, ugyanezen az útvonalon kell haladni azoknak a járműveknek, melyek a vasútállomás felől igyekeznek Cegléd felé. A csatornaépítés vezetője felhívja azokat, akik a Ceglédi út lezárt részéről vagy részére valamilyen fontos szállítást akarnak eszközölni, azt 48 órával előbb jelentsék a vállalat Kárász és Gyopár utca sarkán levő irodájában. A gépjárművezetőket pedig figyelmezteti, hogy a Kárász utcai Körös-ér hídon 3 tonnánál nagyobb rakománnyal ne közlekedjenek. A lezárt útrészen kerékpározni is veszélyes és tilos. A gerinccsatorna építése folytán szükséges útlezárás kétségkívül sok nehézséget okoz, de ezt a lakosság abban a tudatban viselje el, hogy türelmével városunk épülését, szépülését és városiasodását segíti elő. (kopa) £GY PERC TELEFON Új technológia — jobb minőségű tégla része a sokáig elhúzódó fagyos hajnalok miatt szétfagyott, a jelenlegi eredmények viszont pótolják az ebből származó kiesést. — Hová kerülnek a téglák? — 90 százalékban a városi Tüzép-telepet látjuk el, a fennmaradó mennyiséget pedig Kecskemétre diszponáljuk. — Milyen az építőanyag minősége? — A számszerű eredmé— Briglovics Antal, a téglagyár telepvezetője beszélek. — Az éves terv időarányos részét hogyan sikerült teljesíteniük? — Örömmel közlöm, hogy nyerstégla-gyártásunk e hó végén a tervezetthez viszo- szonyítva 115, égetett tégláink száma pedig 110 százalékot mutat. Ez annál is inkább örvendetes hír, mert a márciusban gyártott nyerstéglák egy Az úttörőélet hírei Az. úttörőszervezet megyei vezetősége idén először írt ki versenyt a külterületi iskolák kisdobosai között. Örömmel adunk hírt róla, hogy a megyei vezetőség zászlaját első ízben a Hangácsi úti iskola kisdobosai nyerték el. A zászló átadására és az azt követő ünnepségre az iskolában június másodikán, hétfőn délután 3 órakor kerül sor. Balatonalmádiban, a gyöm- rői úttörőház táborában mintegy 120 nagykőrösi általános iskolás gyermek élvezi majd a forró napokon a tó hűsítő vizét. Még az idén nyáron elkezdődik a balatonakali városi tábor építése; a tervek már elkészültek a konzervgyárban, és a víz-, villanyvezetékek építése rövidesen befejeződik. Ebben a táborban először 1970 nyanyekhez hasonló örömmel közölhetem, hogy javult a nagykőrösi tégla. Az a technológiai eljárás, amelynek során szénporral keverjük az agyagot, továbbra is használatos, de a szénport és az agyag arányán az utóbbi időben változtattunk. Ennek eredményeként ma már jobb minőségű tégla kerül ki az égetőkemencéből. — Biztosított-e a telepen a munkaerő? — A termeléshez szükséges létszámmal rendelkezünk. Re★ Június 15-én a Pest megyei Közúti Balesetelhárítási Tanács és a városi úttörővezetőség közös szervezésében KRESZ-vetélkedőre kerül sor az általános iskolák tanulói . között. Ezt megelőzően az iskolákban házi versenyeket rendeznek a gyermekek, és a legszabályosabban közlekedők jutnak be a városi vetélkedőkre. A Pest megyei Közúti Balesetelhárítási Tanács 1 ezer forint összegű tárgyjutalomban részesíti a vetélkedő legkiválóbbjait. ★ Az úttörő-olimpia országos középdöntőit városunkban, az Ifjúsági park sport- • pályáján rendezik június közepén. Atlétikából, négytusá- ból kosár- és röplabdából, tornából, valamint fociból mérik össze erejüket a középdöntők során négy megye úttörői. ★ Folyik a készülődés a nyári táborozásra. Az állami gazdaság hangácsi üzemegységében 200 úttörő sátortáborban él és dolgozik majd néhány napig, elsősorban a barackosban. A táborozok zöme a Petőfi Sándor általános iskola tanulói közül kerül ki. rán üdülnek majd a pajtások. A múzeum eredményeiről ii. A múzeum dolgozói nincsenek már egyedül. A Múzeum Baráti Kör segítségére van, ha nem is gyakorlati közreműkö- dős a múzeumi munkában, de az anyaggyűjtésben, anyagfelderítésben segít. A városi tanács segítsége is nagy. A 600 éves ünnepségek keretén belül 44 ezer 500 forintos segítséget adott a felszereléshez. A foto felszerelésre és tárgyvásárlásra is 5000 forintot adott. A Pest megyei Múzeumok Igazgatósága is segítette a múzeumot a folyosó és homlokzat rend behozásával. A gyűjtés jelentős anyagi eszközök felhasználásával történt, de jelentős az az anyag is, melyet a múzeum ajándékként kapott a laJcosság köréből. Régészeti anyag terén jelentős Papp István agronómus gyűjtése, és ajándéka a bronzkor, a XI—XIII. és XIV— XVI. századból valók. Kun eredetű anyag is van közöttük. méljük, lassan sikerül kialakítanunk a törzsgárdát is. munkájáról, és helyzetéről Dr. Szépe Györgyné egy füles bőrözött karosszéket ajándékozott, és segítsége folytán egy olyan fénykép került a gyűjteménybe, melyen Ulrich Edéné a nagykőrösi Nőegylet elnöke, és nőnevelés úttörője látható. Szalag Lászlóné ajándékozta a képet. Az első világháborús emlékei közül Szatmáry Imre ajándékozott egy lengyel hadifogoly hagyatékából való imakönyvet, Szarajevó város képét 1914-ből és még számos apróbb tárgyat. Molnár József szintén az első világháborús emlékeiből egy srapnelfejet, egy olasz szuronyt, egy zománcos kulacsot adott. özv. Jalsoviczky Sán- dorné értékes XIX. századi könyveket, folyóiratokat, családi vonatkozású képeket olajjal festve. V. Faragó Eszter számos értékes tárgyat adott, melyek becses tárgyai a gyűjteménynek, legértékesebb darabja egy 1721 évszámmal jelzett zöldmázas cserépváza. Kiss Mária egy régi diótörőt. Szakács György egy vadászAz épülő szolgáltatókombinát Ki főzzön? A napokban a konzervgyár hét kisüzemnek felmondta az ebédszolgáltatást. Ez körülbelül 350 embert érint. Háromszázötven embernek kell újabb étkezési lehetőségről gondoskodni. Az Aranykalász étterem hosszú rábeszélésre elvállalta a 350 ember közétkeztetését. A közeljövőben újabb négy üzemnek mondják fel a bérfőzést, ami a becslések szerint 600 munkást érint. Azon egy percig sem lehet vitatkozni, hogy a konzervgyár nem üzemclelme- zési vállalat. Hogy eddig mégis adott ebédet a város 18 vállalatának, az kizárólag a gyár vezetőinek rugalmasságán múlott, illetve a különféle vállalatok átszervezésével, üzemi konyhák megszűnésével átmenetileg segített a bajokon. Ezt az állapotot nem lehet a végletekig tartani. Csakhogy mi lesz azokkal, akiknek meleg ebédre van szüksége? Évek óta gond, hogy a város éttermei nem képesek a közélelmezési ellátni. Hogy most mégis miként fogják megoldani, erre szeretnénk választ kapni az Aranykalász, illetve a Központi étterem vezetőitől — mert nem vitás — 600 embernek sz&kscge van a napi ebédre. (takács) Mit látunk ma a moziban? Betyárok. Szerelem ... Árulás ... Bosszú ... Színes, román film. Korhatár nélkül megtekinthető. Kísérőműsor: Az ember komédiája. Előadás kezdete: fél 6 órakor. Tiltott terület. Magyar bűnügyi filmdráma. Rendező: Gábor Pál. Korhatár nélkül megtekinthető. Kísérőműsor: Szintézis. Előadás kezdete: 8 órakor. kést, Csípő Ambrus egy barokk ajtózárat adott a múzeumnak. Kirer Antal fényképeket, és az ezer éves ünnepségek idején kiadott albumot, Deák Gábor esedi lakos egy mángorlót és egy zöld korsót ajándékozott. Az említett ajándékozóknak ez úton is köszönetét mond a múzeum vezetősége. Az elmondottak a múzeumunk jelentős helyét biztosítják a magyar múzeumi hálózatban. A Pest megyei múzeumokat négy csoportba osztották. Az első csoportba a nagy járási múzeumok és a nagykőrösi múzeum tartozik. (Vác. Szentendre, Cegléd és Nagykőrös.) A legnagyobb gyűjteménye a nagykörösinek van. A második csoportba a kisebb múzeumok, de még általános gyűjteményűek ide tartoznak. (Penc, Aszód, Tá- piószele, Ráckeve, Szob stb.) A harmadik csoportba a zebe- gényi Szőnyi, a nagykőrösi Arany János emlékmúzeumokat és az Abonyi múzeumot sorolták, a negyedikbe az emlékhelyeket, a szadai és a döm- södi emlékhelyet. A gyűjtőterület elhatárolása is megtörtént. Dr. Balanyi Béla (Vége.) FODRÁSZ HELYETT SZERVIZ? Újabb gondok a tormási szolgáltatóhoz építésénél Néhány nappal ezelőtt megírtuk, hogy a szolgáltatóház építése a Tormásban a legjobb úton halad. Hacsak valami természeti csapás nem torpantja meg az építkezést... Nem, természeti csapás nem érte Tormást, mégis a szolgáltatóház elkészülésének időpontja akár egy évvel is kitolódhat. Miért? A Dél-Pest megyei Szolgáltató Ktsz — akinek ez a ház adott volna helyet cipész javító- és fodrászrészlege részére — nem igényli a helyiségeket. A minap volt szó erről, amikor a szolgáltató ktsz megbízottai a helyi gépjavító ktsz vezetőivel tartott közös megbeszélésen az építő ktsz megkérdezése nélkül döntöttek a két üzlethelyiség sorsáról. Horváth József, a lakáskarbantartó ktsz párttitkára, elmondta, hogy a berendezéseket már mind megrendelték. Ezt most le kell mondani. Az új tervek szerint a gépjavító ktsz kisgépszervizt rendez be a megüresedett üzlet- helyiségben, ehhez azonban a tervezőtől kezdve mindenkit mozgósítani kell. A befejezés időpontja nagyrészt rajtuk múlik, mert a ktsz építőmunkásai befejezték a 18 lakás építését, és teljes erővel a szolgáltatóház építéséhez kezdenek. A végleges tervek elkészüléséig a boltrészt és a bisztró helyiségeit csinálják, hogy legalább azzal időben elkészüljenek. Foto: Kiss ARANY JÁNOS TSZ Terven felül alakulnak a bevételek Kilátogattam az Arany János Termelőszövetkezetbe, Szegedi János elnökkel a közös gazdaságról és terveikről beszélgettem. — Üzemegységeinkben tervszerűen végezzük a munkákat — mondotta az elnök. — A gabonatermés kilátásai a múlt évihez hasonlóak. A kertészeti és kapásvetemények fejlődése és ápolása kielégítő, csak a csapadék kevés. — Terveink szerint gépjavítóműhelyünk építését befejeztük. A tormási új városrészben, a Napkelet utcában tejboltot építünk. Júliusban már megnyílik, s ahol a saját tehenészetünkben fejt tbc- és brucellosismentes tejet fogunk árusítani. Az ősszel pedig nö- vendékmarha-istálló építéséhez szándékozunk hozzáfogni. Terven felül építjük azután a cséplőszínt melybe a konzervgyár helyez borsócséplőgépet. így az idén már saját telepünkön csépeltethetjük el 70 hold borsótermésünket, melyet a múlt években a Petőfi Termelőszövetkezetbe hord- tunk cséplésre. — Bevételeink terven felül alakulnak. A tejnél az előző év azonos időszakához képest 150 százalékos emelkedést értünk el. Kedvezően alakul juhtenyésztésünk is. A bárányokat görög exportra adtuk el, az anyajuhok átlagosan 4 kiló 30 deka gyapjút adtak, (kopa) Szombati sportműsor Kézilabda Kinizsi-sporttelep, 16 óra: Nagykőrösi Építők—Ceglédi Építők II járási bajnoki női mérkőzés. Kosárlabda Nagykáta: Nagykátai Vörös Meteor—Nagykőrösi Gimnázium SE II női és férfi megyei bajnoki mérkőzés. Monor: Monori Gimnázium —Nagykőrösi Gimnázium SE I női és férfi megyei bajnoki mérkőzés. Tornászaink remekellek Tizenegy csapat indult a Szekszárdon sorra került országos vidéki férfi ifjúsági III. osztályú tornász-csapatbajnokság küzdelmeiben. Nyújtón és korláton mutatott gyengébb szereplés után a körösiek kivágták a rezet és Dónáth vezetésével a többi szeren igen jó átlagteljesítményt nyújtva ezüstérmet szereztek. Bélteki betegen Is elindult. 1. Dunaújváros 271,4; 2. Nagykőrösi Gimnázium (Bélteki Pál, Rácz Zsolt. Zsoldos Zoltán, Hüllner Péter, Sebestyén Gábor, Dónáth Ferenc) 269,3; Sopron 266,3; s a nagy tornász-hagyományokkal rendelkező diósgyőriek a negyedik és a debreceniek csak a kilencedik helyre jutottak. Megyei bajnoki kosárlabda-mérkőzések Nők: Nagykőrösi Gimnázium 1— Zsámbéki Felsőfokú Technikum 55:21 (21:9). Nagykőrös: Páhán K„ Vájtál (2), Máté (5), Bűz (3), Szék- fű E (9). Csere: Takács (14), Kollár E. (14), Kollár Zs. (2), Kovács (6), Sallai, Kecskeméti, Pásztor. Közepes játékkal is biztosan győzött a hazai csapat, pedig aznap két mérkőzést is játszott. ★ Gödöllői EAC—Nagykőrösi Gimnázium II 68:29 (40:8). Nagykőrös: Becser, Horváth, Czira (5), Pászti (3), Tóth l. (6). Csere: Tóth-Péli (6). Ur~ bán Zs., Vajda (9), D. Kovács G. Egyetemi és általános iskolás csapat játszott a Sportotthonban, s így — nem is sok a különbség. •k Férfiak: Zsámbéki Felsőfokú Technikum—Nagykőrösi Gimnázium II 106:39 (49:11). Nagykőrös: Ruttner Gy. (19), Molnár Cs. (4), Vad (10), Rovó (4), Szalai. Csere: Somogyi (2), Spindelbauer, Zuhany Z. A jóval erősebb fizikumú és magasabb, idősebb vendégek jobbak voltaic. (sulyok)