Pest Megyei Hírlap, 1969. május (13. évfolyam, 98-123. szám)

1969-05-31 / 123. szám

« rm «MCVKf ^JCiriap 1969 MÁJUS 31., SZOMBAT Kerekasztal k TISZA-PARTM MESSZE VAN ESFl’RT (S) Könyvespolc építkezők FIGYELMÉBE komplett fürdőszoba­berendezések több színű változatban kaphatók a számítógép körül Már most fel kell készül­nünk a szakember-utánpót­lással arra az időre, amikor hazánkban is a nemzetközi színvonalnak megfelelő arány­ban működnek majd elektro­nikus számítógépek. Az ez­zel kapcsolatos feladatok megtárgyalására hívott össze a Neumann János Számító­géptudományi Társaság pén­tekre egész napos kerekasz- tal-konferenciát a Technika Házában. Mint Tarján Rezső és Krekó Béla professzorok be­vezetőben elmondották, 15 éve gyakorlatilag még sehol nem volt számító- gépipar, tavaly viszont a világon összesen — becslések szerint — 15— 20 milliárd dollár ér­tékű ilyen gépet gyártot­tak. Az 1967-es adatok szerint a lakosság számához képest Ausztriában és Finnország­ban ötször, de még Görög­országban is több mint két­szer annyi számítógép mű­ködött mint hazánkban. A fejlesztés azonban nálunk is megindult már, s a tervek sze­rint 15 év alatt Magyaror­szágon 1500 új berendezés lép működésbe. Csupán az. újonnan munkára fogott szá­mítógépek kiszolgálásához évenként 500 számítástech­nikai specialistát — 200 prog­ramtervező matematikust, ugyanennyi rendszerszervezőt és 100 műszaki szakembert — kell kiképezni felső fo­kon. és szükség van még eszten­dőnként jó néhány ezer középkáderre. A mai évi képzés ennek körülbelül tizedrésze. A pénteki kerekasztal-kon- ferenciára éppen azért jöt­tek össze a legjobb illetékes szakemberek, hogy az után­pótlás nevelésének feladatait részletesen megtárgyalják. TUZSER Nem bántam meg. Bizonyára nem kellene vá­rostörténeti kutatás ahhoz, hogy megfejtsük, miért ne­vezték el a libalegelőről Er­furt egyik legforgalmasabb, üzletekkel teli főutcáját. Itt, az Angereken van a legmo­dernebb „Milchbar”, a város tizenéveseinek kedvelt talál­kozóhelye. Délután négy-öt órától lehetetlen helyet kap­ni, de néhány magyar kislány mindig található itt. Ez önma­gában is sok témát kínál. De most hagyjuk — mert még va­lami hamis nemzeti büszkeség kerekedik belőle — mennyire kedveltek a más nembeli fia­talok előtt a csinos magyar kislányok. Inkább egy prózaibb, elmél­kedés engedtessék meg ennek ürügyén. A jobbnál jobb tej­koktélok, a raffináltan finom édességek nem túl olcsók. Két- három márkába kerülnek. S hogy mégis sűrűn ide láto­gathatnak, amellett, hogy jól kosztolnak, szépen öltözköd­nek, a keresetek nagyságában van a magyarázata. Iiogy elengedtem... Jutka Erfurttal barátkozik ér. Tehát a 350 márkás ga­rantált minimum havi 1400 forint. Az 500 márkás kereset — amit a gyáriak szerint rö­videsen minden kislány elér — 2000 forintnak felel meg. A keresetek valódi értékét job­ban mutatja, ha azt nézzük, mit lehet érte vásárolni. íme, egy kis rögtönzött árjegyzék, tessék számolgatni. Egy pár női cipő ára 15—35 márka. Szép, divatos tavaszi ruhák már 15—20 márkától kaphatók. 10 márkáért már kapható komplett fehémemű- garmitúra. Egy kiló kenyér 0,90, a tojás darabja 0,30, egy pohár sör 0.45, egy jó vendég­lőben egy fél sült tyúk burgo­nyával, salátával 3 márka. A kislányok szállása és üzemi ebédje összesen havonta nem több negyven márkánál. Könnyű kiszámítani, hogy bő­ségesen marad költőpénzük is. Itt kell elmondani, hogy dol­goznak az NDK-ban szakmun­kások is. Mint mondják, 700— 800 márka körül keresnek ál­talában. ★ Meggyőződésem, hogy anya­gi körülményeik jobbak, mint az idehaza hasonló munkát végző fiataloké. Hogy ezt itt­hon mindenki elhiszi-e? Ide kívánkozik egy kis epizód. A Pannónia-express első osztá­lyú fülkéjébe Drezdában be­szállt egy magyar asszony. Boldog volt, hogy magyar nyelvű beszélgetőpartnereket talált. Mindjobban belemelé- gedett. S ömlött belőle a pa­nasz, hogy a drága kisfia mi­lyen sanyarú sorsban tengő­dik. Amikor már egészen bele­lendült, előrántott egy fél- kilónyi kenyeret. Szabályos, sötétbarna, a németek által annyira kedvelt rozskenyér volt. És mondta: hazaviszem, mindenkinek megmutatom, hogy ilyet kell enni szegények­nek. Otthon a háború alatt sem ettünk ilyet. Az útitársak furcsán nézték, míg végre megszólalt valaki: Miért nem eszik a kedves fia fehér ke­nyeret, hisz az is kapható mindenütt, miért a német íz­lésnek megfelelő rozskenyeret eszi? Erre elhallgatott a ked­ves mama. Mert az igazság tényleg az, hogy mindenütt legalább öt-hat félé, hófehér búzakenyér is kapható. Az ilyen siránkozó mamák idehaza keltett hangulatával egy objektív útibeszámoló nem veheti fel a versenyt. Mert az ilyenre áll a régi mondás: „Messziről jött ember azt mond, amit akar”. Ezért befe­jezésül annak az aggódva ve­lem együtt érkező apának a véleményét idézem, aki tömö­ren ennyit mondott hazaindu­lásakor: Nem bántam meg, hogy ilyen messzire került a lányom. Ha több gyerekem volna, mind elengedném. Varga József T átorján virágzás A Balatonkenese és Balaton- akarattya közötti dombon mézillakú, fehér ernyös virá­gát nyitja hazánk egyik legré­gibb növénye, a tátorján. Ezt a kórószerü növényt — a fel- | tevések szerint — a honfog­laló magyarok hozták a Du­na—Tisza közére. A földbe mélyen nyúló gyökereit a ko­rábbi századokban az ország egyes részein csemegeként fo­gyasztották. Vezetni tanulok C sodálatos vasárnap dél­előtt. Szikrázóan süt a nap, a kávé pompás. Az ebéd készen a frizsiderben. Az éjjel nem ment csáléra a mű- kontyomgyermekeim kivé­telesen nem harapják egy­más torkát. Elő az új kis­kosztümöt, a topánt s ujjé, gyerünk a szabadba. A férj is jókedvű, lefelé a liftben nem győz dicsérni: — Nagyon csinos vagy. Tün­dén a cipőd, olyan helyes kicsi a lábad. Rajtad minden olyan gömbölyű, formás. Míg a hatodikról leérünk, majd kipukkadok, úgy igyek­szem behúzni a pocakom a leltározás alatt, de az első emeletnél nem bírom tovább. Kár erőlködnöm, B. B. már nem lehetek. Tárul a garázs, a Moszk­vics kigördül, a srácok az ab­lakból meghatottan integet­nek. Végre úgy üvölthet a magnó, hogy még a falak is berezonálnak a „Winchester katedrái”-tói. — Na anyucikám, most van időnk. Elmegyünk oda hátra a házak mögé, ott még nincs forgalom. Délig vezetni tanítlak. Majd úgy csináljuk, hogy reggelenként fél hattól hétig lejövünk. Két nap után te hozod haza a kocsit. Most figyelj bogaram. Először... Kicsit pohos bogár, de azért figyel. Csinálom, amit mon­danak. Nem sokáig, mert oda­lenn a lábamnál minden zö- rög-sivít. — Nem jó. Te kis lenke. Most még egyszer elmondom. Először... Húzok, nyomok, csavarok. Arccal a felkel« nap felé... A kislányok átlagkeresete az első negyedévben havi 401,22 márka volt. (Az ugyan­ilyen munkán dolgozó, de ál­talában nagyobb tapasztalat­tal és szakmai gyakorlattal rendelkező német munkásoké 450 márka.) Az átlag mellett érdemes a szóródást is meg­nézni. Többen keresnek rend­szeresen 500 márka körül. A lányok egyharmada 400 márka felett, másik harmada 400 kö­rül, és ugyancsak egyharmad 400 alatt. A gyár 350 márkát garantáltan kifizet mindenki­nek, ha a teljesítménye nem is volt annyi — mondván, hogy ez a megélhetési mini­mum. A kislányok dicséretére szól, hogy erre alig 15 száza­lékuk szorul rá Mit ér ez a kereset? A hi­vatalos árfolyam szerint egy márka kereken négy forintot A nyíregyházi múzeum tu­dományos munkatársai befe­jj ezték a tuzséri leletmentő ásatásokat. A XIV. századi Kálonga falu temetőjének fel­tárása közben 78 sírt találtak, s árokból pártadíszek, fekete alapon ezüst szállal átszőtt halotti kendő, koporsódeszka-darabok. pitykegombok, változatos formájú koporsószögek kerültek elő. A temető rendszere, beosztása arra mutat, hogy még ebben a korban is hagyományos formá­kat alkalmazták: nyugat-kele­ti irányban temetkeztek, arc­cal a felkelő nap felé. "A kutatás során kiderült, hogy a domb kiemelkedő ré­sze már a bronzkorban is la­kott hely volt. A 4000 évvel ezelőtt ott élt nép mindennapi életére jel­lemző tűzhely és szemétgödör feltárása során sok állatcsont, kerámia és egy agyagból ége­tett kis kanál került felszínre. A kutatás legértékesebb lelete az a kultikus tárgy, amelynek formája stilizált kettős balta. Az Európában egyedülálló le­letet minden bizonnyal az anatóliai eredetű népesség hozta magával. Hasonló tár­gyat eddig csak Kis-Ázsiában találtak. SZABAD A VAS AR NYÁRI AJÁNLATAINKj robogók, különböző típusú motorkerékpárok, motorkerékpárokhoz utánfutók; táska- és zsebrádiók, magnetofonok, lemezjátszók, televíziók; mosógépek és centrifugák több típusban, valamint gáztűzhelyek hitellevélre is megvásárolhatók. Mac Hyman: Én meg az őrmester Újoncnak lenni sehol a vi­lágon nem könnyű, Ameriká­ban sem. De ha valaki egy istenhátamögötti faunról ke­rül a légierőkhöz — mint a történet főhőse, Will Stock- dale, akkor még az is meg­történhet, hogy nem ő, ha­nem kiképző őrmestere át­kozza el azt a napot, amelyen katonai szolgálatra alkal­masnak találták. A szerző rengeteg mulatsá­gos helyzetben, ábrázolja a bivaly erejű, de jámbor é* jódelkű falusi legény össze­ütközését a „legmodernebb* pszichológiai alapon működő amerikai kiképző módszerek­kel Will szereti a katonaéle­tet, szíves-örömest vállal minden munkát — nem ő az oka, hogy minden igyeke­zete ellenére állandóan bün­tetésekkel sújtják miatta a lágyszívű, gyengédlelkű őr­mestert, aki szemlátomást teljesen összeomlott ebben a szerepben, Willtől miniden áron meg akar szabadulni — ez azonban nem sikerül neki. A kiképzés is a legmoder­nebb elvek szerint folyik: az újoncoknak különböző gya­korlati vizsgákon kell átes- niök és ha ez megtörtént, már repülőre is szállhatnak. Will és barátja egy bombá­zóra kerül, amelynek parancs­noka Bridges hadnagy, ál­landóan tökrészeg. Az ivás- ban a repülőgép egész sze­mélyzete hűségesen követi Csodálatos kalandokon es­nek át Willék velük együtt szárazon és levegőben egy­aránt. Mac Hyman könyve mél­tán aratott világsikert: ka­cagtató helyzeteit, életteli figuráit .nem egykönnyen fe­lejti el az olvasó. A regény nemcsak Will Stockdale és barátai mulatságos históriá­ját meséli el, hanem egyút­tal csípős és találó szatírát is rajzol a mai amerikai ka­tonaéletről (Zrínyi Kiadó) A szerkentyűk recsegnek, a Moszkvics ugrándozik. — Kisfiam, most már tized­szer mutatom, próbálj figyel­ni... Először ... Forgatok, rúgok, recsegek. Illetve nem én, hanem azok az izék ott lenn. — Fiam, ez az utolsó. Nem értesz magyarul? Együtt hörgők a motorral. — Azt a kaporszakállút! Ha egy szalamandrát ideültetné­nek mellém, az már vezetne annyi magyarázat után, te meg szerencsétlenkedsz. — Ja, ha te elhitted Ca- peknek a sztorit a szalamand­rákról ... — Hová teszed a patáidat! Azt mondtam, fékezz, nem azt, hogy gázt adj! — Olyan idétlen vagy, hogy az nem igaz... — Te, akkorát csapok a ke­zedre, hogy letörik. Hová tekersz? — Hetvenkét bal kezed van, jobbot nem is csinált az apád! — Világ idétlenje, nekem ebből elég volt! Tengeri beteg vagyok. Az autó váratlan produkcióit biztos fedezékből népes gye­reksereg röhögi. Két szidás között sikerült felpislognom az ablakunkra. Fiám honvéd­ségi távcsövön gyönyörkö­dik a látványban. Képzelem, hogy kommentálják. Tekinté­lyem már egy ünnepi ebéd sem tudja helyrebillenteni. Potyognak a könnyeim. A férj marcona hadvezérként a kapu elé irányítja a családi bárkát. — Kínlódjon veled fiam a jóistenke, annak a reszortja. Üj kosztüm, új topán, cso­dálatos vasárnap reggel? Az alapgáz, a kuplung, a fék­tárcsa elsöpörte. Hát nem igaz, hogy a technika felfalja a köl­tészetet? — komáromi —

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents