Pest Megyei Hírlap, 1969. május (13. évfolyam, 98-123. szám)
1969-05-25 / 118. szám
I »69. MÁJUS 35.. VASÄRNAP %fÚi4ap Az első lépések után Beszélgetés Antalfia Jenővel, a Nagykátai Járási Pártbizottság első titkárával Zárás előtt a BNV-n Leves gombnyomásra — Automata raktár — Űrhajós anyagból hazai műanyag Az érdi Vasas Ktsz kovácsoltvas díszeiből látunk egy kis A közelmúltban •— ahogy i arról lapunkban beszámoltunk — látogatást tett a 1 nagykátai járásban Vályi Péter pénzügyminiszter. A vendéget, s az őt kísérő Cser- venka Ferencnét, a megyei pártbizottság első titkárát a járás vezetői tájékoztatták az eredményekről, gondokról, s a tervekről. Az ott elhangzottak sűrítik mindazt, ami a nagykátai járás tegnapjára s jelenére jellemző, s éppen ezért a megye lakosságát is érdeklik. Ezért kerestük fel Antalfia Jenő elvtársat, a járási párt- bizottság első titkárát. — Miként jellemezhetnénk a tényékhez hűen, s ugyanakkor a változásokat is érzékeltetve a járást? — Pest megye legnagyobb mezőgazdasági járásai közé tartozik, a mezőgazdaságilag művelt területe 81 ezer ka- tasztrális hold, tizenhét közös gazdaság, melyek közül egy sem gazdálkodott veszteséggel 1968-ban. A járás lakossága 65 ezer fő. s ebből 16—18 ezren napról napra ingázva, azaz bejáró dolgozóként keresik meg kenyerüket. Nagy szám? Igein, az, ám okai igen összetettek. A járás magán viseli mindazokat a sajátos jegyeket, melyeket Pest megye arculata mutat, s az erőteljesebb fejesztés csak 1966- ban kezdődhetett meg. Addig egyetlen ipari üzem sem működött a járásban. 1966— 1967-ben, a párt IX. kongresszusának útmutatásait, valamint a megyei pártbizottság határozatait, s a járási párt- értekezlet állásfoglalását a tettek nyelvére kezdtük fordítani. Az első és legfontosabb feladat a helyi, többségében női munkaerő foglalkoztatásának megoldása volt. Nem könnyű feladat, hiszen mintegy hatezer embert érintett, akik ugyanakkor szakmával nem rendelkeztek. — Elsősorban az építőipari tevékenység kapott szerepet ebben a programban. Miért? — Ügy gondoltuk, s ezt később a gyakorlat igazolta, hogy az ipartelpítés és az általános fejlesztés elképzelhetetlen az építési kapacitások megteremtése nélkül, s ugyanakkor ez egyben a foglalkoztatási gondokon is segít. Így került sor a ceglédi építőipari vállalat járási ki- rendeltsége, az Építőipari Ktsz. a TÖVÁLL létrehozására, a Szolnok megyei Építőipari Vállalattal való együttműködésre. Az első lépést követte a második. Hatszáz va- gonos gabonatároló épült, működni kezdett a Klíma Ktsz telepe, az Állami Pénzverde éremüzeme, a KGYV tápiószelei gyáregysége, a Ceglédi Szeszipari Vállalat feldolgozója, a Nagykőrösi Konzervgyár három előfeldolgozó telepe, tsz kooperációban az Újpesti Gyapjúfonó egysége, Tápiószecsőn a Telefongyár nagykátai részlege... Bővült a bedolgozói hálóizat, a szövetkezetek melléküzemeket létesítettek: elég hosszú tehát a lista. — Ez azt jelenti, hogy — lényegében — elégedettek a megtett úttal? — A járás lakossága általában helyesli az ipartelepítési politikánkat, az iparosítás hatással volt a közvélemény formálódására. Mindez pozitívum, s természetesen a meglevő, működő üzemek is azok. Mégis, rendkívül nehezen ment mindez. A vállalatok kétkedése, pénzügyi nehézségei, az a rendelet-te- remtette helyzet, hogy csak a járási székhely kap ipartelepítési hitelkedvezményt, megnehezítette a haladást. Egészében azonban céljainkat elértük, erőfeszítéseink eredménnyel jártak. — Az ipar természetesen rendkívül nagy szerepet játszik a járás életében, de nyilván az élet más területeiről is szó esett a vendégekkel folytatott beszélgetésben. Mi itt a helyzet? — A járás kommunális ellátottsága a szerény megyei átlagot sem éri el. Csakis a rendelkezésre álló eszközök koncentrált felhasználása lehet eredményes — ez volt a járás vezető testületéinek véleménye. így került sor arra, hogy egyetlen települést sem elhanyagolva, de a járási székhely- lyel, Nagykátával, valamint két nagyobb községgel, Tapló- szelével és Tápiószecsövel kiemelten foglalkozva, lépésről lépésre megvalósultak, megvalósulnak terveink. Segített ebben, hogy a legutóbbi két évben. de különösen 1968-ban örvendetesen megnőtt az állami támogatás. Elsősorban a járási székhely új arculatát kellett kell kialakítani; víz, villany, járda, lakás sib. 1967— 1968-ban megkezdődtek ezek az építkezések, 16 lakásos KISZ lakótelep épült fel, a másik. 27 lakással, az év augusztusában kerül átadásra. Rendelőintézet, központi áruház épül, felújításra került a járási művelődési központ, a filmszínház épülete, több mint ötmillió forint értékben megkezdték Nagykáta szilárd burkolatú útjainak kiépítését. — Gondolom, a példatár még nincs kimerítve. Nagykáta valóban örvendetesen fejlődött. És mi történt a községekben? — Nehéz lenne fölsorolni, mi mindennel gazdagodtak a járás községei, ezért inkább csak összefoglalom. Politechnikai termek, központi egészségházak, mélyfúrású kutak, törpe vízművek, orvoslakások s így tovább. A harmadik ötéves tervben a járásban ilyen célú fejlesztésre 187 millió forintot fordítottak, illetve használnak fel. — Életünk jellemzője, hogy az örömök és a gondok szorosan kötődnek. Mi okozza a legtöbb főfájást a járási vezetésnek? — A közművesítés, s ezen belül is Nagykáta, a járási székhely szennyvízelvezetése. Nagykátán ugyanis elég jelentős a lakásépítés, s például OTP társasházak — ezekre nagy az igény — nem is épülhetnek fel szennyvízelvezető csatornarendszer nélkül. Sajnos, a szennyvíz elvezetése derítőrendszerekkel igen megemeli az építési költségeket, s ugyanakkor a magas talajvízszint miatt a drága derítő- rendszerek csak három-négy évig használhatók. — Ez tehát az óhaj sorsára ítéli ezt a nagyon fontos feladatot? — Nem! A szennyvízcsatorna kiépítésének tanulmányterve elkészült, s rövidesen készen lesz a kivitelezési terv is. Kapacitás van, a költségek — a terv első szakaszának megvalósítására — 26 millió forintra rúgnak. Megpróbálkozunk a társulati forma létrehozásával, de az állami támogatásra is nagymértékben számítunk. úgy ítéljük meg, hogy Nagykáta megérett a nagyközséggé való nyilvánításra, később pedig a városi rang jogos várományosa lehet. — A központi állami támogatás ma már több évre előre ismert, biztonságot ad tehát a tervekhez. A helyi erőforrások is bővültek. Egészében milyennek ítéli meg a fejlesztéshez rendelkezésre álló eszközöket? — Az állami támogatás s a saját erő együttvéve sem képes olyan pénzügyi biztosítékot nyújtani, mely elegendő lenne ahhoz, hogy belátható időn belül megoldjuk gondjainkat. Az ipartelepítéssel olyan célunk is volt, hogy a kommunális adó nagyobb legyen. Sajnos, mindössze félmillió forintot tesz ki, s ezért a járás még hosszú időn át nagymértékű állami támogatásra szorul. — Áthidaló, a fejlődést meggyorsító elkézelések, lehetőségek? — Maradjunk annál, hogy: elképzelések. Például: sokat segítene, ha az igen szűkös fejlesztési alappal rendelkező általános fogyasztási és értékesítési szövetkezetek kölcsönt vehetnének fel — kellő feltételek, s kamat mellett —a takarékszövetkezetektől, ahol igen jelentős a betétállomány. Ma ezt a rendelkezések nem teszik lehetővé. Pedig a kereskedelmi hálózat erőteljes fejlesztésre szorul, s bár szorgalmazzuk az ún. célrészjegyek kibocsátását, azaz a tagság pénzügyi részvételét a fejlesztésben, csak erre hagyatkozni nem lehet. Különösen a peremterületek bolthálózatának fejlesztése sürgető, viszont a csekély fejlesztési alap, mely az ÁFÉSZ-eknél képződik, gyors haladásra nem ad lehetőséget. Gond az is, hogy a járás területén dolgozó kisebb vállalatok forgóalap-ellátottsága csekély, holott csak a ceglédi vállalat járási kiren- detségének 1989—1970-ben 45 millió forint értékű munkát kellene elvégeznie, ám ilyen forgóalap-ellátottság mellett nagy a bizonytalanság magát az építést, s a határidőket illetően. — Eredmények és gondok egyenlege? — Megtettük az első lépéseket abba az irányba, hogy a nagykátai járás se tűnjék „isten háta mögötti helynek”, s a járás, lakossága tapasztalja, élvezi e lépések eredményeit Reméljük, hogy a továbbiakban is igy lesz ez. bemutatót. Szó szerint igaz: leves készül gombnyomásra. De megfelelő pénzérme ellenében kaput nyit az automata szendvicshez, süteményhez, kávéhoz, krémcsemegéhez. Az érkező-induló éhes utasnak tesz jó szolgálatot a vásárban bemutatott Wittenborg-gépsor, melyet az Utasellátó Vállalat vásárol meg. Elsősorban a budapesti pályaudvarokon állítják fel. Az automata raktár sok helyütt már nélkülözhetetlen. Rengeteg termék áll a polcokon, de az okos kiválasztó-szállító berendezések azt szedik le a több emeletnyi polc- rendszerről, s továbbítják a kiadóhoz, amire éppen szükség van. A rendelkezésre álló alapterület ötszörösét hasznosíthatják így tárolásra. A hagyományos megoldásnál a raktározott termékek tíz százaléka megy tönkre, s a nagy kiterjedésű ipartelepítéssel eddig egymillió holdnyi termőföld veszett el. A Bányagépgyártó Vállalat fejlesztette ki több, üzem társulásával az automata raktárt. Fogadást adott üzletfelei és az újságírók tiszteletére a Pest megyei Műanyagipari Vállalat. Bejelentették, hogy idehaza ők kerülnek abba az előnyös helyzetbe, hogy az űrhajósok ruhájához kikísérletezett rendkívül tartós műanyagot használják fel termékeikhez. Ilyen alapanyagot csak az Egyesült Államokban és a Szovjetunióban állítanak elő. Ök szovjet anyagot kapnak. Ez hőálló, gyűrhetetlen, a legerősebben maró folyadékokat is jól bírja. Az Egyesült Izzó vezér- igazgatója beszámolt arról, hogy gyártják már a színes vevőkészülékhez használatos rádiócsöveket. Emellett — gyógyszeripari töltő és csomagoló berendezések melléktermékeiként — alma- és paradicsomcsomagoló sort is előállítottak. Már készítik az eddigi lámpáknál kétszerié fényesebb halogén világítótesteket, autófényszórókhoz, utcai lámpákhoz és fényképezés céljára. Kitűnően halad tranzisztor-programjuk is, mind a minőségét, mind Dr. Luis Tarso de Morais Dutra, brazil oktatási és kulturálisügyi miniszter — Uku Pál művelődésügyi miniszter vendégeként — május 17. és 24. között — Magyarországon tartózkodott. A vendéget, aki egy korábban Brazíliában járt magyar kormánydelegáció meghívásának tett eleget, itt- tartózkodása során fogadta dr. Ajtai Miklós, a Minisztertaárát és felhasználhatóságát tekintve. A takarmány értékét, ösz- szetételét, a föld minőséget, a gabona- és lisztfajták sütésre alkalmasságát vizsgálják a Labor Műszeripari Művek berendezései. Vácott állítanak fel egy bemutató telepet, ahol az érdeklődőknek a gyakorlatban teszik hozzáférhetővé a takarmány és talaj elemzéssel foglalkozó műszereket és berendezéseket. Már az idén kapható lesz az automata mosógép — jelentette be a Hajdúsági Iparművek hétvégi tájékoztatóján. A berendezésről már adtunk előzetes tájékoztatást, s elmondtuk, hogy az a mosószer adagolásától az öblítésig és centrifugálásig mindent maga végez. Négykilós adagokban mossa a ruhát, a beállított program szerint. Ára 8000 forint körül lesz, s harminchat havi részletre akarják adni. Ugyanakkor bejelentették, hogy különösen porszívóból és centrifugából valószínűleg nem tudnak annyit készíteni az idén, mint amennyi kellene. Ennek oka, hogy az előző esztendőben a külföldi döm- ping miatt vissza kellett mondani nagy tételű motorrendeléseket. Az ezt szállító cég új piac után nézett és az idén már nehezebben tud eleget tenni a kéréseknek. Sajnálattal állapították meg, hogy a 403-as szögletes centrifuga gyártásával felsültek, az eladott berendezéseket sorban hozzák vissza, mert az Ipari Műszergyár motorjai törnek. Színes filmen mutatta be a Pest megyei Vegyi és Divat- cikkdpari Vállalat egy sor híres termékét az Írónőktől a kötött ruháig és műanyagig. A PEVDI szentendrei üzemében például harmincféle golyóstollat gyártanak, részben .olcsó tömegárut, részben kiváló minőségű, drágább termékekből. Kitűnőek ma már a PAX-ok, amelyekre korábban több panasz érkezett. Megjelent a parker-heggyel gyártott nagytartályos Írón is. Jól sikerültek, elegánsak a különböző divatárucikkek, szépek a táskák. Különlegességük a többszínnyomású és maratott sokféle plakett, míg az alugrafitkai üzemben hangulatiéin pák gyártását kezdték meg. Munkatársunk szóvá tette, hogy sokféle terméket készítő vállalatról igen nehéz információt szerezni, mert annak adását az egyes- üzemek vezetői részére az igazgatói rendelkezés megtiltotta, sőt még a vállalati főmérnök sem nyilatkozhat. Ez ellentétben áll az érvényes rendelkezésekkel, de még a vállalati érdekekkel is. Az igazgató arra hivatkozott, hogy több ízben jelent meg a sajtóban nem megfelelő információ, de elismerte, hogy a mostani helyzeten változtatni kell, és erre ígéretet is tett. A Budapesti Nemzetközi Vásár holnap zárja kapuit. T. Gy. la miniszterhelyettessel, a brazil felsőoktatási intézmények fejlesztéséről, s azok részére magyar műszerek, szerszámgépek, orvosi és egyéb berendezések szállításának lehetőségéről. Ilyenek szállítására tízmillió dollár értékben a közelmúltban már szerződés jött létre a két ország között. A brazil miniszter megtekintett több üzemet, volt a Budapesti Műszaki Egyetemen megnézte a Bu- Nemzetközi Vásárt. Tarso de Morais szombaton elutazott (M) Heti kommentár Mindennapi egészségünk A kenyérért szoktak fohászkodni, hogy legyen mindennapi. Igaz, ima szólt az egészségért is, de — ki ne emlékeznék rá — pusztított a gümőkór, ezerszámra szedte áldozatait az alultáplált szervezetet legyűrő sok tucatnyi betegség. Hazánk akkor a nemzetközi színvonalnak melyen alatta volt az egészségügyi ellátásban is. Mindennek csak negyedszázada lenne? Mindössze huszonöt esztendeje? Jogos a kérdés, hiszen hétről hétre hírt adhatunk arról, csak Pest megyében mi-minden történik egészségünk érdekében. A héten például azt adhattuk hírül, hogy megkezdte munkáját a ráckevei rendelőintézet, ahol nyolc község harmincezer lakosa juthat szakorvosi gondozáshoz, segítséghez. Az egészségügy eredménylistája minden tekintetben rendkívül gazdag. Ha csak a legfontosabbakat említjük: Vácott és Cegléden — amint arról több ízben beszámoltunk — új kórház épül, s ezek egyenként 476 ágyukkal, korszerű fölszerelésükkel fontos hadve- zéri pontok lesznek az egészségért foytatott küzdelemben. Epiil szakorvosi rendelő Nagykátán, másutt orvosi körzeteket létesítenek, megkezdik a hörghuruto- sok teljes körű felkutatását... Az anyagi erőfeszítések, társulva az egészségügy dolgozóinak áldozatos munkájával, számszerűen is lemérhetővé teszik, hogy egészségünk valóban egyre jobban mindennapivá válik. 1964-ben Pest megyében tízezer lakosra még 22,3 új tbc-s beteg jutott, három esztendő múlva már csak 14,1. A megye lakossága ugyan növekszik, de az orvosi körzetek gyarapításával sikerült elérni, hogy cgy- egy orvosra kisebb lélekszám ellátása jusson. Igaz, átlagosan ma is 55—57 beteget kell ellátnia egy orvosnak naponta, de évről évre tapasztalhatóan több idő jut egy-egy betegre. Hatalmas, s folyamatosan gyarapodó sereg vigyáz egészségünkre. Hatalmas, s folyamatosan gyarapodó e sereg anyagi, technikai fegyvertára is. Mindez lehetővé teszi, hogy egészségünket ne csak helyreállíthassák, hanem megakadályozzák a betegséget, megelőzzék a kórt, gátat emeljenek az egészség ellenségeinek útjába. Azaz ... érdemes itt megállni. Mert mindennapi egészségünk érdiekében nemcsak az orvosoknak, s az őket segítő egészségügyi dolgozóknak kell tevékenykedniük. Hanem ezt kellene tennünk magunknak is. Erről, sajnos, nagyon kevés szó esik. Van jó néhány olyan ember, aki maga csinálja a bajt magának, s dühöngve követel gyors gyógyítást. Sokan vannak, akik, „benne van az SZTK-ban” felkiáltással éjnek idején hivatják ki az orvost a — gyomormosásos gyerekhez, akik gyógyszerhalmokat gyűjtenek ... Untig ismert esetek, példák. Az adottságokkal nemcsak élni lehet. Visszaélni is Sajnos, vannak, akik visszaélnek mindazzal, amit az egészségügyi ellátás magába foglal, visszaélnek azzal, hogy egészségünk őrzése, ápolása a szó szoros értelmében állami ügy, feladat lett. Nem ringatunk illúziókat. Jól tudjuk, mint a betegségek esetében, e magatartásbeli baj esetében sem segít a ráolvasás. Talán csak az, hogy elgondolkodjunk: valóban annyira mindennapi lett egészségünk, hogy nekünk már nem is kell törődnünk vele? Krónikás Pál, valamint Szurdi István . , ... , belkereskedelmi miniszter. A kis®rete brazil miniszter megbeszélő- ' ®aVesti seket folytatott dr. Bíró Jó- j Dr- Duis zsef külkereskedelmi minisz- I Dutra terrel, valamint dr. Szalai Bé- I Budapestrő \ brazil oktatási és kulturálisligyi miniszter elutazott Budapestről