Pest Megyei Hírlap, 1969. május (13. évfolyam, 98-123. szám)

1969-05-21 / 114. szám

Kezdés es (P. R.) Két hónappal ez­előtt örömmel adtunk hírt arról, hogy a KISZ városi bizottsága a városi tanács művelődési osztályával karöltve — Pest rríegyében elsőként — elkészítette a váci diáknapok program­ját. Ez az eseménysorozat szervesen illeszkedett a Kommunista Ifjúsági Szö­vetség nagy tavaszi műsor­tervébe. Március 21-től május el­sejéig városunk középisko­lás diákjai, ipari tanulói lehetőséget kaptak tehetsé­gük, kulturális felkészültsé­gük bemutatására. Sorra közöltük a magyar irodal­mi, matematikai, helytörté­neti, irodalmi színpadi eredményeket, a sportver­senyek rangsorolását. Ja­vaslat hangzott el, hogy a szép váci kezdeményezést jövőre, a 25. évfordulón megyei szintre kell emelni. Az eredményekre, sajnos, árny is borult. Néhány is­kola vezetője óvást emelt a közölt sorrend után. Más-ok erélyes hangú levélben kö­vetelték a KlSZ-bizottság- tól, hogy intézkedjék a zsű­rinél: más, igazságosabb sorrendet állapítson meg. Szerda délelőttre össze­hívták az iskolaigazgatókat, és a diáknapok néhány rendezőjét, hogy tisztázzák a felmerült problémákat. Bízunk abban, hogy ez a tanácskozás eredményes lesz, és az ünnepélyes ered­ményhirdetés általános megelégedést, sportszerű megnyugvást hoz minden részvevő számára. VÁC I UAPLfl ■ I Mii ■ WIW'I Ilii—*■! A PEST MEGYE« HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XIII. ÉVFOLYAM, 114. SZÁM 1969. MÁJUS 21., SZERDA Lőtérnvatás Vá Új pályán a Béke kupáért A céllövészethez kívánatos időben, romantikus környe­zetben, vasárnap avatták Váchartyánban a helyi MHSZ Lövészklub új lőpályáját. Kora reggel gyülekezett már a járás nyolc csapata a De­res-völgyben, hogy nemes ve­télkedéssel döntsék el: Jci jut tovább a Béke kupában, ki lesz az esélyes a jövő évi Népköztársaság Kupában is? Krajcz József, a helyi MiHSZ-vezető nyitotta meg az ünnepséget • és versenyt. Hangsúlyozta, hogy a klub legfontosabb célja az ifjú­ság hazafias nevelése, hogy szeressék és tanulják meg a fegyver kezelését és azt biztos kézzel a haza védel­mében fogják. Ezután jutal­makat adott át a pálya épí­tésénél szorgoskodó fiatalok­nak. Jakab Béla, az MHSZ já­rási vezetősége nevében kö­szöntötte a jelenlevőket és a váchartyáni példát minden község figyelmébe ajánlotta, mert a helybeliek lendüle­Egy szocialista brigádvezetőtől hallottam az aláb­bi történetet. Az első kánikulai na­pok egyikén bri­gádja azt a fel­adatot kapta, hogy szereljen fel egy ventillátort vala­melyik üzemben. Szombat volt, az üzemben másnap dolgoztak a mun­kások, miattuk volt fontos, hogy a ventillátor fel­kerüljön. „Szocialista bri­gádfeladat” — mondták. Ám fel­szerelni való ven­tillátor sehol sem volt. — Hogyan ol­dották meg? — kérdeztem. — Hrri. Hogyan? Hát valahonnan leszereltünk egyet, és ide átszereltük. Tudja, néha egé­szen rosszul értel­mezik a mi brigá­dunk feladatait. Igaza volt a bri­gádvezetőnek. Az valóban brigádfel­adat, hogy soron kívül segítsenek munkatársaikon. De hogy a segít­ség ilyen módjá­ra kényszerítsék őket, azt senki sem kívánhatja tőlük. Még azok sem, akiknek fel­adata lett volna a ventillátort besze­rezni! (i.) VÁCI KISLEXIKON 35. Szepessy László (Dombóvár, 1880. szept. 9. — Doberdó, 1915. aug. 1.): költő. Szülő­városában, majd Budapesten tanult. Tanári diplomát szer­zett, és Magyaróvárott taní­tott. Később Vácott a pia­rista gimnázium világi ok­tatója volt, és az Attila utca 1. szám alatt lakott. 1907- ben Budapestre költözött, ahol a Kis Pajtás c. nép­szerű gyermeklapot szerkesz­tette. Az első világháborúban az olasz fronton esett el. Szinaberg Andor (Vác, 1897. okt 17 — ?, 1944 dec.): bádo­gos, munkásmozgalmi már­Pamutfonóipari Vállalat VÁCI GYÁRA FELVESZ FÉRFI ÉS NŐI MUNKAERŐKET Kereseti lehetőség: 1500—1800 forint. Munkaruha, útiköltségtérítés, szabad szombat! Jelentkezni lehet a gyár felvételi irodájában: Vác, Vám utca 1. tír. 1915-ben besorozták ka­tonának, majd a frontról többször is megszökött. A Ta­nácsköztársaság bukása után Lajos öccsével, áld vörös­katona volt, letartóztatták. Kilenc hónapot töltött a vá­ci fegyházban. Kiszabadulása után a váci szervezett mun­kások dalkarával műkedvelő előadásokat rendezett- Részt vett a Vörös Segély munká­jában is. Hamarosan fekete­listára került. 1935-ben le­tartóztatták és az alagi csendőrlaktanyába, majd a budapesti katonai ügyészség fegyházába került. Három év múlva kiszabadult, de 1941-ben újra letartóztatták és a garanyi internálótáborba szállították. Később munka- szolgálatra került, ahonnan megszökött. ,1944-ben letar­tóztatták . és egy halálme­nettel Ausztria felé hajtot­ták. A határtól nem messze, egy erdőszélen a nyilasok agyonlőtték. Móritz Valéria (Folytatjuk) Szaporán pattogtak a kispuskák. tes, áldozatos társadalmi ösz- szefogással építették ezt a pá­lyát. A fátyolfelhők mögül kisü­tött a nap, amikor Csővár, Kisnémedi, Sződliget, Vác- duka, Vácrátót, a váci Heu­réka Gumigyár, Püspökszi­lágy és Váchartyán lövész­klubjainak tagjai a lőpad- hoz vonultak. Szaporán pat­togtak a kispuskák, míg a vendégek a falatozó előtt la­tolgatták a várható ered­ményt, hiszen már a próba­lövések után nagyon sok tizes kört jelentettek a talá­latjelzők. Déli harangszókor a völgy­ben kihirdették a verseny eredményét. A csővári klub jól felkészült tagjai egyéni­ben mind a három első, és csapatban is a vezető helyet szerezték meg az avatásra meghívott vendégcsapatok kö­zött. A Béke-kupa területi sor­solásában együtt induló Kis­némedi, Váchartyán és Püs­pökszilágy csapatai közül egyéni első Fehér Sándor, Váchartyán, 81 körös teljesít­ménnyel; csapatban ugyan­csak elsők o váchartyániak — 310 körrel. (csankó) Foto: Cscrny Mit tegyek? r- ezdem a legelején. Evek- A kel ezelőtt normálisnak mondható hajjal jártam. Egyszerű nadrágban. De a ku­tya se vett észre. Nos, egy szép napon elhatároztam, hogy eb­ből az észrevétlenségből kitö­rök. Igaz, nem volt valami könnyű megtennem az első lépéseket. A cél nemesnek bi­zonyult. Hosszú hajat növesztettem. Keménykalapot vágtam a fe­jembe, és usgyi, indulás tán­colni. A táncolás szokásos mozdulatait is forradalmasíta­nom kellett, hogy észrevegye- nek. Afféle „én-ritustáncot” hoztam létre. Vasárnaponként ráztam a testemet a Magyi- ban. Pompás helynek bizo­nyult ez a terep. Sikereim voltak a gyengébb nem fiatal táborában. De keservesen ta­pasztalnom kellett, hogy egy­re több követőm akadt. Huszonnégy órán át töp­rengtem, míg végül is megszü­letett a döntés. Változtatnom kell, hogy észrevegyenek. A hajamat megfelelőnek talál­tam, de a „szerelést” nem. Be­szereztem néhány „anyagot”. Hegyi pásztorbekecset, bá- rányzsirost, Krisztus-keresztet piros szalaggal, befontam a hajamat, valamint egy ágyte- rítőnek használt bordó térítő­ből nadrágot varrattam, rojtos széliek Már csak az ing hiányzott. Nem sokáig. Hogy észrevegyenek, mintás Mária- korabeli fodros ingben „feszí­tettem” a következő vasárnap a táncteremben. Szerencsétlenségemre követő­im ismét megszaporodtak. A to­vábbiakban feltűnésem egyet­len lehetősége az újabb vál­toztatás volt. Levágattam te­hát „sörényemet”, huszáros bajuszt növesztettem, ihaj- csuhaj, hogy észrevegyenek. Egyéb apróságokról nem is szólok, mint-például a teste­men levő tetoválások művészi „kivitelezéséről”, körmeim fo­kozatos elhanyagoltságáról, és egyáltalán a tisztálkodás el­hagyásáról. De ismét utolért a csapás: megint átlagossá vál­tam. A mai napig azon töröm « fejem, hogy mit kellene ten­nem. Nem tudok megoldást, kivezető utat találni, ebből az átkozott csapdából. Mit te­gyek, hogy észrevegyenek? Nyári Ferenc 1 tírboUffiin Lengyel—magyar nap Kedves vendéget vár Vác- bottyán május 22-ére. A helyi Hazafias Népfront meghívásá­ra J. Mitkiemcz, a Lengyel Kultúra igazgatója tesz láto­gatást a községben. A látoga­tás célja a hagyományos len­gyel—magyar barátság további elmélyítése. A vendégeket a tanácson Németh Károlyné vb- elnök fogadja, majd Rónavári Károly iskolaigazgató kalau­zolásával megtekintik az óvo­dát és iskolát, ahol az úttörők köszöntik a vendégeket. Ez­PIACI JELENTÉS A hirtelen hűvösre fordult idő sem akadályozta az őster­melőket abban, hogy portéká­jukkal kivonuljanak a piacra. Asztalaik tele voltak áruval, elsősorban palántából volt bő­ségesen. . A termelőszövetkezetek áru­dáiban kevesebb volt a friss ám. Az egyik, nemrégen elké­szült pavilonban például csak fonnyadt salátát láttunk. Ismét kitettek magukért a tótkomló- siak. Uborkájuk, karalábéjuk, sőt karfioljuk is volt. Az uborka kilóját huszonnégy fo­rintért adták, a karalábé két forint, a karfiol kilója pedig húsz forint volt. A he­gyes zöldpaprika darabját két forintért láttuk. Napfényben, vízs Városban élő, .hivatali író­asztalok mellett dolgozó em­berek társaságában arról esett szó a minap, hogy tulajdon­képpen mennyire nem tudjuk nagyon szűkre szabott időnk üres óráit jól felhasználni. A társaság egyik tagja azt bi­zonygatta, hogy két-három óra is elegendő erőtartaléknak, ha jól töltjük el. — Na, ne tessék már mon­dani — szólott közbe valaki — és hogyan elég, ha szabad kér­deznem? A hitetlenkedő rosszmájú kérdésére visszakérdeztek: — Hányszor fordul elő, hogy a fővárosban van dolga, mond­juk, délidőben, és a déli vonat­A nagy siker előtt A hetek óta tartó pangás véget ért. A mozigépész, aki már attól tar­tott, hogy az igaz­gató megint felte­szi ‘az állást bi­zonytalanná kér­dést: „minek ide a mozi?" — most végre fellélegzett. A pénztárosnő eddig napokon át nyakkendőt kötött unalmában, és beatles frizurás hódolói udvarlá­sát fogadta, most felvillanyozva rendezgette kü­lönböző címletű jegyeit. Holnap nem lesz erre idő, mert holnap nagy nap lesz. Irma nénit, a jegyszedőt a hé­ten már három­szor keltette fel az igazgató, mert vetítés alatt el­aludt az üres né­zőtéren. Most ö is a holnapi bevéte­lére gondolt. Tud­niillik arra. amit a jegy nélkül ma­radóktól kap, akiknek ő mégis helyet szerez. Holnap lesz kö­zönség. t Tömeg lesz, hajsza lesz. Veszekedni kell a tolakodó, türel­metlen kamaszok­kal, a pénztárat ostromló ideges emberekkel, és a gépész úr (mert ilyenkor úrnak szólítják) moso­lyogva, jóságos arccal tárhatja szét karjait a pro­tekcióért elébejá- rulóknak: — Saj­nos, semmit sem tehetek. — Köz­ben a belső zsebé­ben megtapogatja a doktor úr je­gyeit. — Sajnos, ' saj­nos — ismételgeti az igazgató az asztalán gyakran megcsörrenő tele­fonba, aztán fel­csenget a pénztár­ba: „az elnök elv­társnak tegyenek félre 3 jegyet!” Mindenki fel­készült. A büfé is feltankolt a hol­napi napra, szá­mítva a nagy for­galomra. A kis kultúrház homlokzatán már vastag betűk hir­detik: Jön! Jön! Jön! Silvia Limonadi — Júlia Mand­zsetta — Luigi La- voretti főszerep­lésével: A gyilkos sexbomba. Mindenki láz­ban ég, mindenki fontosnak ■ érzi magát. A gondno­kot is előzéke­nyen szolgálják ki a péküzletben és diszkréten két je­gyet kérnek tőle. Újra lesz tömeg és bevétel. Az igazgatónak egy egész napidí­jába került, hogy a filmet megkap­ják, és félhavi reprezentációs ke­retét költötte a Pestre küldött, vi­rágcsokorra. Most aztán itt van. Tel­jesítik a negyed­éves tervet. Meg­vehetik az ajtó elé a lábrácsot is és a központban is „jól állnak majd hozzá a kér­déshez”. Mert — ugye, ugye? — tudni kell ám jól kul­túrpolitizálni. Kovács István ' indulásig otthon lődörög, vagy lázasan nem csinál semmit, „mert ilyen rövid időre nem érdemes hozzákezdeni?” — Nem gyakran, de valóban előfordul — volt a válasz. Erre a kérdező zsebéből elő­húzott egy lepedőnyi hajóme­netrendet, és rövid úton bebi­zonyította, hogy két-, két és fél óra alatt hajóval is be lehet érni Budapestre, Ugyanis:' Vácról délelőtt fél tizenegy­kor indul és fél egyre ér Bu­dapestre hajó. A délutáni órák járata 18 órakor indul és 20 órakor érkezik a Bem rak­parti állomásra. Budapestről a Bem-rakparti állomásról 7' óra 30 perckor indul és 10 órára érkezik, utá­na délután két órakor indul és fél ötre ér Vácra a hajó. A jelenlevők közül senki nem tudta, hogy ennyi hajó jár. Meg ki is gondol arra, hogy hajóval utazzék? Pedig mennyivel kellemesebb a két órát napfényben, szélben, víz­szagban eltölteni... (-i.) után Muka István tsz-elnök mutatja meg a termelőszövet­kezet gazdaságát. Délután a művelődési otthonban baráti beszélgetést folytat a község politikai, társadalmi és gazda­sági vezetőivel. Itt Németh Ká­roly, a HNF járási elnökségé­nek tagja köszönti a vendéget. __________ («. i.) K érdések A városi nőtanács felkéré­sére tájékoztatást adott múlt héten Szikora Pál, a városi­járási népi ellenőrzési bizott­ság elnöke a Lenin úti tömeg­szervezeti székházban. Figyel­mes hallgatósága az előadás végén kérdések özönével árasz­totta el a NEB-einököt. Mikor javul meg a húsellátás? Miért drága a váci piac? A Dunaka­nyar Áruházban miért nem veszik le a legfelsőbb polcok­ról is az árut? Mit tehetnének a szebb, virágosabb Vácért? stb. A válaszok meghallgatása után kérték: máskor is adjon tájékoztatást a váci asszo­nyok, lányok tömegszerveze­tében, és főként, az érdekel­tek tegyenek meg mindent a kérdések mögött rejlő pana­szok okainak megszüntetésére. Ingyenes jogi tanácsadás Csütörtökön, május 22-én dr. Kovács József, a Váci Ügy­védi Munkaközösség tagja tart ingyenes jogi tanácsadást dél­után öt órától a Lenin úti tö- megszervezeti székház 1. eme­leti helyiségében. SPORT Vándordíját hozott Szlovákiából Kékesi Tibor sporthajós A Váci Vasutas SE motor­csónak-szakosztálya eddigi eredményes szereplése alapján részt vett a Sturovóban május 18-án rendezett motorcsónak versenyen. Kéthetes előkészület után hét hajóval indultak a verseny színhelyére, amely szép váci győzelmeket hozott. A sportha­jók versenyében Kékesi Tibor, a Váci Vasutas SE verseny­zője rendkívül jó teljesítmény­nyel 700 köbcentiméteres mo­torjával egykörös előnnyel el­ső helyen végzett és ezzel el­nyerte Dél-Szlovákia nagy vándordíját, a csodálatosan szép, hatalmas kristályvázát Jó teljesítményt nyújtott Ta­kács Imre, az 500-as kategóriá­ban (harmadik lett); Burján Kálmán, a 250-esek viadalában szintén harmadik helyen vég­zett. (P.) Dunakeszi Veretlen hétvége Három sportkör hat csapata öt győzelemmel, egy döntet­lennel zárta a hetet. Ilyen ve­retle-'. hétvége még nem volt Dunakeszin. Asztalitenisz: Dunakeszi Mechanikai Labor—Esztergom 14:2. A férfiak veretlenül fe­jezték be a tavaszi bajnok­ságot. — Siketek—Dunakeszi Mechanikai Labor 8:8. A lá­nyok győzelmét két lány sze­rezte: Schwartz és Vencel. Labdarúgás: Dunakeszi Vas­utas—Telefon 2:1; Dunake­szi—Püspökszilágy 1:0. Kézilabda: Dunakeszi Vas­utas—Hódmezővásárhely 33:20. A férficsapat biztonságosan nyert. — Dunakeszi Vasutas— Fó* 15:3. A lányok a megyei bajnokságban mostanig csak vereséget szedtek össze. (s. L

Next

/
Thumbnails
Contents