Pest Megyei Hírlap, 1969. május (13. évfolyam, 98-123. szám)

1969-05-01 / 98. szám

1969. MÁJUS 1., CSÜTÖRTÖK

%fŰrlap

Régi májusok Pest megyében

Május 1. mindig is a magyar munkásosztály harcos ünnepe volt. Már az 1919-et megelőző időszakban is minden évben ezen a napon adtak hangot a proletárok vágyakozásuknak a jogok, a több kenyér, a szabadság és a béke ügye mellett. Érdemes visszapillantanunk az 1919-et megelőző hét esztendő májusi megmozdulásaira.

ÜDVÖZLET SZÓFIÁBÓL

' Május elseje alkalmából táviratban üdvözölte lapunk olvasóit Bulgáriában megjelenő testvérlapunk, a Szofiszka- ga Pravda szerkesztősége.

Volt egyszer egy tavasz Díszelőadás Abonyban

" ötven esztendővel ezelőtt, május 3-ról 4-ére virradó éjszaka a fehércsapatok egy I napra visszafoglalták Abonyt. ! Ennek az éjszakának a törté- jnetét dolgozta fel Prukner !Pál: Volt egyszer egy tavasz című riportdrámájában. Az ötven esztendővel ezelőtti drámai éjszakára emlékezve, szombaton este díszelőadás ;keretében mutatják be az jabonyi művelődési házban, a Wolt egyszer egy tavaszt.

1913. A háborús veszély légkörében került sor ebben az évben a májusi ünepségre. Az Osztrák—Magyar Monarchia kormánya fegyveres támadással fenyegette a balkáni országokat. Hazánk egész területén a május 1-i ünnep a háborús készülődés elleni tiltakozás jegyében zajlott le. „Le a háborúval!” „Békét és jogot követelünk!” — ilyen jelszavakkal rendezték meg Cegléden is a május 1-i ünnepélyt. Ugyanilyen szellemben zajlottak le az aznapi megmozdulások Kistarcsán és Dato rténeti, pszichológiai népszerűsítő könyveiért;

Bokor Péter filmrendező, A századunk című tv-doku- mentumfilm-sorozatáért és a műfaj kialakításáért végzett tevékenységéért;

György István filmrendező, tudományos ismeretterjesztő rövid- és dokumen.tumfilmjei- ért;

Szepesi György riporter, rádió- és tv-riportjaiért;

Major Tamás színművész, a kommunista színjátszó mozgalomban, a realista színjátszás kialakításában kifejtett tevékenységéért, valamint a munkás—művész kapcsolatok ápolásáért;

Szirtes Adám színművész, a munkás-paraszt szerepekben nyújtott kimagasló alakításaiért;

Zala Tibor grafikusművész, mozgósító erejű plakátjaiért és grafikai alkotásaiért; különösképpen a vietnami és a me- meniosorozatáért; n ,

Marótfty ^Jnnas^neTÍetudós, a munkásmozgalom zenei kultúrájának feltárásában végzett tevékenységéért;

Balázs Árpád zeneszerző, szocialista eszmeiségű kórus- műveiért és a Magyar Tanácsköztársaság 50. évfordulójára alkotott műveiért;

Szigeti Károly koreográfus, a néptáncmozgalom továbbfejlesztésében elért eredményeiért.

egy nagyon gyors olvadás rendkívüli esőzéssel párosulva — szerezhetne kellemetlen meglepetést.

A száraz és nedves évek periódusainak tudományos vizsgálatai szerint azonban az idén megkezdődik a csapadékszegény esztendők sorozata.

naharasztin is. (Ez utóbbi helyen néhány nappal a nagy nap előtt: április 27-én a helyi pártszervezet taggyűlésér foglalt állást a háborús veszély ellen.)

1914. Miután az előző évi háborús veszély elmúlt, s a nemzetközi helyzetet ideiglenes csend jellemezte, ebben az esztendőben a májusi ünnepségre kevésbé feszült légkörben került sor. A nagy nap megmozdulásaira főként a belpolitikai jellegű követelések jellemzőek. „Éljen az általános, titkos választójog!’ — ez volt a fő jelszó Cegléden is. ötszáz főnyi tömeg vonult aznap az Árpád térre. Urbán Pál, a helyi földmunkások vezetője után Székely János vendégelőadó jellemezte a politikai helyzetet. „Le a ti- szapistákkal!” — kiáltotta a tömeg, a reakció vezérét elítélve. Hasonló jellegű volt az aznapi megmozdulás Gyomrán.

1915. Néhány hónappal az előző évi békés májusi ünnepség után a világháború vérzivatara zúdult hazánkra is. Ez átmeneti hanyatlást idézett elő a magyar munkás- mozgalomban. Ebben az évben szomorú, „háborús” május elsejét ünnepelhetett hazánk proletársága. Felvonulást, nyilvános gyűlést ekkor nem engedélyeztek. Nem is nagyon lett volna azonban kik részére ilyet tartani; a munkásszervezetek taglétszáma a katonai behívások következtében hatalmas mértékben visz- szaesett. Jellemző, hogy a fővárosi Népszava a májusi ünnepélyekről szóló tudósításában a Pest megyeiek közül csak a káposztásmegyeriről emlékezett meg. (Ez utóbbi helyen is — jellemzően az akkori viszonyokra — nem a nagy- napon, hanem másnap, vasárnap délelőtt tudták ösz- szejövetelt rendezni!)

1916. A viszonyok most is az előző éviekhez voltak hasonlóak. Most is csak zártkörű megemlékezéseket tudtak tartani május 1-ről Cegléden, Vácott, Kistarcsán és másutt. A helyzet meglehetősen reménytelennek látszott. A legöntudatosabb munkások azonban még ilyen körülmények között is kitartottak a mozgalom mellett.

1917. Az oroszországi februári demokratikus forradalom megbuktatta a cárizmust. Ez a fordulat megélénkítette a magyar munkásmozgalmat is. Ebben az évben már nem merte a hatóság megtiltani a nyilvános megemlékezést május 1-ről. Cegléden, Monoron, Vácott, Aszódon és más helyeken lelkesen ünnepelték meg a nagy napot „Le a háborúval!”, „Világbékét akarunk!”

— ezek a kiáltások gyakran harsantak fel ezeken a megemlékezéseken. „Az annyira óhajtott, éltető májusi napsugár visszavarázsolta lelkűnkbe a régi, boldog napok felejthetetlen emlékét” — jegyezte meg a „Cegléd” hetilap a munkások ez évi ünnepségével kapcsolatban. Ezután hozzátette: „A világbéke ünnepének napja volt az idén május 1! Szent emléket állítsunk számára szívünkben.”

1918. Az előző év végén az oroszországi októberi forradalom adott hatalmas reménységet a háború és az imperialista elnyomás ellen küzdő tömegeknek. Ebben az esztendőben még elválaszthatatla- nabbul összefonódott a májusi ünnepség a békéért és a nép- szabadságért folyó harccal. A ceglédi munkások aznapi ösz- szejövetelén a világbékét éltették. Aszódon a tömeg a Fő úton vonult a Piac térre. Szabó budapesti, majd Cseh Lajos helyi szónok beszéde után az ünnepség résztvevői a békét és a demokratikus választójogot követelték. Albert- irsán mintegy ötszáz főnyi tömeg vonult a Szapáry-kastély elé. Donáth Frigyes beszédében élesen támadta a hatalmon levők háborús politikáját, a jelenlevők lelkes helyeslése mellett. Vácott a Korona Szálló udvarán tartották a májusi ünnepséget. A tömeg harcos szellemét jól fejezte ki Petrásovics szónoki beszéde. Hasonló szellemű májusi ünnepségek voltak Dunaharasz- tin, Monoron és Üllőn.

Az. ünnepségek közül érdemes kettőt külön is kiemelni. Az egyik Vecsésen zajlott le. A tömeg az erdőbe vonult. Singer Vera fővárosi küldött olyan lázító hangú háborúellenes beszédet mondott, hogy az erről szóló Népszava-tuáó- sításból 10 sort törölt a hatalmasok cenzúrája. A másik jelentős megmozdulás Pilis- vörösvárott történt. Itt már a kora reggeli órákban a bányászok zenekara járta be a községet. A májusi ünnepségre a szomszédos Pilisszent- ivánról, Solymárról és Nagykovácsiról is sok munkás érkezett. Miután ebben az időben a bányászok különböző anyanyelvűek voltak ezen a környéken, ezért Gáspár magyarul, Mayer németül, Moga pedig románul szólt a jelenlevő sokasághoz. Különböző nyelveken, de egy szívvel foglalt állást a tömeg a véres háború ellen. A nagyszabású megmozdulást Várnai Zseni: Katonafiamhoz című verse hatásosan zárta be ...

1919-ben már a szabad május 1-ről emlékezhettek meg Pest megye dolgozói. Az öntudatos munkások azonban (most már a hatalom birtokában) nem felejtették el, hogy az előző esztendők megmozdulásai készítették elő a győzelmet.

Dr. Merényi László

a történettudományok kandidátusa

Átadták a SZOT 1969. évi irodalmi- és művészeti díjait

Szerdán a Szakszervezetek Országos Tanácsának székházában — a munkásosztály nemzetközi ünnepe alkalmából — átadták a SZOT elnöksége által adományozott 1969. ■évi irodalmi és művészeti dí- (jakart. Virizlay Gyula, a SZOT titkára üdvözölte a megjelenteket — közöttük Gáspár Sándort, az MSZMP Politikai Bizottságának tagját, a SZOT főtitkárát, Aczél Györgyöt, a Központi Bizottság titkárát, Brutyó Jánost, a Központi Ellenőrző Bizottság elnökét, Orbán Lászlót, a művelődésügyi miniszter első helyettesét —, majd Blaha Béla, a SZOT elnöke átadta a díjakat a kitüntetett íróknak és művé-, széknek:

Várnai Zseni költő, eddigi munkásságáért, a forradalmi. proletárköltészet szolgálatáért, a Nyugtalan madár és az Ének az anyáról című versesköteteiért;

Kam jen István író, a mup-, kasok életét hitelesen ábrázó^ ló szépirodalmi munkásságáért, Az emberek című kötetéért;

Gáli István író, a munkásélet színvonalas alkotásokban való megörökítéséért, különösen A rohanók című kötetéért, rendszeres közreműködéséért az író—olvasó találkozókon;

Ákos Károly szakíró, marxista megalapozottságú vallásLesz-e árvíz a Dunán?

Késve ugyan, de megkezdődött végre a tavaszi felmelegedés, és nyilván bőségesebb csapadék is megöntözi földjeinket. Kézenfekvő tehát a kérdés: lesz-e árvíz a Dunán?

A statisztikák szerint lehetséges, mert a századforduló óta átlagosan

négyévenként pusztított

árvíz,

s az évszázad legnagyobb áradása, az 1965. évi nagy víz óta éppen négy év telt el. A valóság azonban messze eltér az átlagolás szabályos elméleti ütemétől,

A vízügyi szakemberele sem vállalkoztak jóslásra, de néhány fontos jelből kedvező következtetést vontak le. A tavaszi—nyári zöldár legfontosabb alkotóeleme a magas hegyekben, elsősorban az Alpokban felhalmozódott hóréteg. Az 1965. évi nagy árvíz előtt 10 milliárd köbméter vízzel egyenértékű hó takarta a hegyeket. Ez a téli csapadék nemcsak az átlagot, hanem sok helyen a maximumot is túlszárnyalta. Ezt követte március közepétől június végéig a sokévi átlagot másfélszeresen meghaladó „meleg vizű” esőzés, amely a felolvasztott hólével ontotta a vízözönt. Jelenleg viszont — a nemrégiben kapott hóutánpótlás ellenére — a közepesnél is jóval kevesebb a hó az Alpokban, s csak a körülmények szerencsétlen összejátszása —

Az idősebbek már régebben rátértek az új útra, az ifjak mostanra gyűjtöttek bátorságot maguknak ahhoz, hogy próbát tegyenek: sikerül-e elérni azt a színvonalat, amely a szocialista brigád cím megszerzéséhez szükséges. Három fiatal együttes közül egy már elkönyvelhette a diadalt Budakaíászon a Lenfonó- és Szövőipari Vállalat szövödéjében. A többiek izgatott várományosai a megtisztelő címnek. (Foto: Urbán)

EGYESÜLJETEK, VILÁG PROLETÁRJAI!

I

Világ proletárjai, egyesüljetek! — Több mint százesztendős már a jelszó, s ma is felhangzik minden világrészen, a május 1-i seregszemléken. Mégis, megváltozott a világ, indokolt és idején való újra kérdezni: mit jelent ma ez a történelmi csatakiáltás a mai proletariátusnak, a mi számunkra?

A kérdést azzal kezdhetjük — hiszen akadnak, akik ezt is tagadják —, vannak-e egyáltalán még proletárok.

Elnyomottak, kizsákmányoltak, kiszolgáltatottak vannak a világon tíz- és százmillió számra: proletárok ők. Munkából, alkotásból szabadon és békében élni akarók, uralkodó osztállyá szerveződő és a még urak uralma alatt élő proletárok, akiket egyaránt háborúval fenyeget a tőkés világ-érdekszövetség, s azok, akiket szegénység, elmaradottság, apáitól örökölt történelmi körülmények börtöne választ még el, akadályoz a szabadságban élésben — vannak százmillió számra — proletárok ők is. A szó értelme, tartalma az idők folyamán változott, de lényege, funkciója — hogy ők az emberiség többsége, ők építik munkájukkal, tudásukkal, mindennap újra és újra az anyagi világot, ők teremtik a holnapot, amelyben mi és gyermekeink is élni fogunk, s hogy ezt még mindig nem tehetik biztonságban és szabadságban ezen a földgolyón —, ez nem változott az utolsó negyedszázadban sem. A proletárok hadserege megváltozott összetételében és megnőtt létszámában. A modern élet megköveteli a szolgáltatások fejlesztését, mindenütt sokkal többen dolgoznak most a szolgáltató iparágakban, mint ezelőtt, s ezeket részben alkalmazottak nak minősíthetjük: de proletárok ők is. Egyre kevesebb munkáskéz kell a modern mezőgazdaságban: proletárok lesznek parasztokból is. Közvetlen termelőerővé vált a tudomány, s tudósok, szakemberek, akik döntő szerepet játszanak egy-egy ország, az egész világ fejlődésében, a békés és a haditechnika fejlesztésében — nem tőkések, hanem bérből, fizetésből élők óriási többségükben.

Proletárok? A szó régi értelmében nem. De ők is a dolgozók tömegéhez tartoznak, akár tudják és vállalják ezt, akár nem; odaköti őket a társadalmi termelésben elfoglalt helyük, érdekeik — és jövőjük is. A májusi seregszemlén — ha szó szerint vesszük a szót — a proletároknak és szövetségeseiknek minden eddiginél nagyobb seregére tekinthetünk szét a világban.

Milyen ma a világproletariátus helyzete?

Jobb mint ezelőtt volt — ha anyagi életkörülményeit tekintjük. Mióta létezik a Szovjetunió, van szocialista világrendszer, a tőkések is mindent megtesznek, hogy „tompítsák az osztályharc élét”. Lehetetlen úgy bánniuk a dolgozó tömegekkel, akiknek választásuk van, akik egy másik társadalmi rendszert is látnak maguk előtt, mint régen, amikor mindenütt a tőke volt az úr. Persze, nemcsak erről van szó. A társadalmi forradalmat a termelőerők fejlődése kényszeríti ki, amely nem tűri a régi termelési, hatalmi, emberek és országok közti viszonyokat. A tőkének szüksége van belső piacra, hogy a megnövekedett termelési kapacitás termékeit elhelyezhesse. Nagyobb bérből, hitelakciókkal, reklámmal igyekszik erősíteni az elhelyezési lehetőséget, a piacot saját országában és világszerte. Mégis, úgy él a világ, olyan víssza-visszatérő feszültséghullámok közepette, olyan atomfenyegetés árnyékában, olyan egyenlőtlenségek között, amelyek világrészek, népek milliárdjai között feszülnek a harmadik világban és a fejlett ipari országok között, hogy mindinkább nyilvánvaló: nem lehet sokáig a régi módon élni. És az új életviszonyok, az új együttélési formák keresése, a népek és egyének egymáshoz való viszonyának elrendezése kétségtelenül a nagy nemzetközi egységbe rendeződés, a termelés és elosztás társadalmasítása, a közös erőfeszítések, közös védelem, a nagyobb szabadság, a nagyobb demokrácia — a szocializmus felé halad.

S itt érkeztünk el oda, hogy milyen a mai proletariátus, a dolgozók megnövekedett hadseregének tudata a világról, önmagáról, élete, sorsa, békéje és harca perspektíváiról?

E tekintetben a helyzet ellentmondásos, sőt zűrzavaros; mindenképpen átmeneti, kialakulatlan. A proletariátus különböző osztagai közös vágyakat és célokat táplálnak, még sincs közöttük egység. Magán a szocialista világ- rendszeren belül is szembekerültek egymással országok, mint a legszomorúbb példa, Kína esete is mutatja. Olyan időszakban történik ez, amikor a tőkések a legmodernebb technika fejlesztésének roppant költséges feladata megoldására, a nagy szériákban való termelés elkerülhetetlen szükségessége és a piac kitágítása érdiekében nemzetek fölötti szervezeteket hoznak létre. A tőke internacionalizál- tabb, mint bármikor ezelőtt. Ez érthető is: annak megóvására, ami van, annak konzerválására, ami volt, könnyebb szövetkezni, mint kivívni valami újat, még sosem voltat, még nem birtokoltat. Es talán éppen ezért, ebben az időszakban a világproletariátus egysége még alapvető kívánnivalókat mutat, nem éri el a követelmények szintjét. Erősebb ma még az egység abban, hogy mit nem akar, mire nem hajlandó az egyes országok proletariátusa, mint abban, hogy milyen közös akciókra vállalkozik.

Proletárok millióiban alakult ki a félrevezető tőkés propaganda hatására hamis tudat a saját helyzetéről, elégedetlensége okairól, problémái megoldásának útjairól és lehetőségeiről. Van — például az Egyesült Államokban — olyan proletárréteg, amelynek számára a szabadságért, emberi életért folytatott harc faji összecsapás formáját ölti, a „fekete hatalom” és a „fehér hatalmasságok” között. Egész világrészeken még csak most alakulnak népek nemzetekké, most folyik a modern társadalmi osztályok kialakulása, másutt mesterségesen próbálják elködösíteni az osztályhatárokat és -érdekeket: a világ egy átmeneti korszak tudatzavaraiban is szenved.

Pedig egyre határozottabban alakul ki az emberiség fejlődésének két fő vonala: a békét, emberi életet, a modern termelőerőkkel való virágzó együttélést a tömegek számára, minden nép számára biztosító szocialista törekvések fő vonala — és a mindig új tartalékokat harcba vető, hatalmas — de alapellentmondásait megoldani nem, csak elodázni képes — imperializmus világuralmi törekvéseinek fő vonala. Ezek között folyik a harc, akár akarjuk, akár nem!

Ebben a harcban dől el az emberiség jövő sorsa. Erre a harcra kell felsorakoznia a világ proletariátusának.

Ebben a korszakban, a mi veszélyekkel terhes, de az ember előtt végtelen távlatokat nyitó világunkban, ha másként is, mint egy évszázaddal ezelőtt, de változatlan a történelem parancsa:

Világ proletárjai, egyesüljetek!

Patkó Imre