Pest Megyei Hírlap, 1969. május (13. évfolyam, 98-123. szám)

1969-05-18 / 112. szám

1969. MÁJUS 18., VASÁRNAP rtsr Ilit fi NEMZETISEGEK TOKOLON Becses hagyományok, változó igények KÖNYVHÉT ELŐTT A Uj sorozat, liangjátékgyűjtemény Habarcsot készítek vakolatot javítok s tisztelettel gondolok a kőművesekre kik tele vannak dologgal s jól is keresnek Festéket keverek ajtót ablakot festek s elismeréssel adózom a mázolóknak kik hatezer forintért megcsinálnák mindezt Fafiguráimat faragva az élelmes mestereken merengek akik ebből élnek Verseket írok különös remények nélkül s legfőképp azokat a költőket csodálom kik abból is megélnek, hogy verseket írnak Vannak irigyeim — mégsem vagyok egészen elveszett ember Alkonyattájt sutbavágom meszes gönceim felöltözöm nyaralónak végigmegyek a parton rágyújtok pipámra bánataimat a bodor felhőkbe fúvóm könnyű motorcsónakot gondolok magamnak társas örömöket és gondtalanabb sorsot AZ ÖRÖKÖS PALÁSTHY GYÖRGY ÚJ FILMJE Próféta voltál szívem író­ját aligha kell bemutatni, egyike volt a kellemes föl­fedezéseknek. Nos, mostani kisregénye — legalábbis a kö­zölt részletek alapján — nem gazdagítja a róla al­kotott képet. Kedves, kelle­mes olvasmány, de: nem több annál. Óhatatlanul a Gyermektükör világát idézi föl a Gabi című kisregény, azzal a különbséggel, hogy a mostani gyermekszereplő túl eredeti igyekszik lenni. Há­rom esszé cím alatt közli a folyóirat Pölöskei Ferenc írá­sát Justh Gyuláról, Mód Aladár emlékezését Rajk Lászlóra, s Nádasdy László interjúját Jócsik Lajossal. A három írás három külön­böző történeti kor egy-egy, súlyában is más és más alakját állítja reflektorfény­be. Pölöskei Ferenc ugyan eloszlatott valamit a Justh alakját övező homályból, de túl sokkal nem vitt közelebb a megismeréshez. Mód Aladár esszéje őszinteségével, tépe- lődő gondolatiságával méltó Rajk László emlékéhez. Ná­dasdy László esszészerű in­terjúja egy nyughatatlan, minden körülmények között alkotó embert állít elénk, azt a Jócsik Lajost, akinek meg­érdemelt hírneve sokkal na­gyobb külföldön; mint ide­haza. Mély drámai töltésű színmű első részét közli a folyóirat: Egri Viktor Párba) című drámája, bár nem egyenletes alkotás, a dialó­gusok némelyike papírízű, egészét tekintve hűen ábrá­zolja azt a világot, amely­ben az ártatlanból is bűnöst faragtak, a személyi kultusz időszakát Csehszlovákiában. A Jegyzet rovatban közli a folyóirat szerkesztősége Ju­hász Mária hosszabb tanul­mányának első részét Az an- tihős heroizmusa címmel, amelyben ( Alekszandr Szol- zsenyicin munkásságának fő jellemzőit veszi sorra. (m) Az alapötlet úgy ragyog, mint egy szép, hatalmas, több karátos gyémánt: százmillió dolláros üzemet örököl ame­rikai rokonától dolgos hazánk­fia, aki kétkezi munkájával keresi meg kenyerét a föld­alatti építkezésén, albérletben lakik, kommunista és szak- szervezeti tag. Természetesen továbbra is öntudatos magyar munkás szeretne maradni, s mily meglepő: a körülötte láb- rakapó figurák mind azt sze­retnék, hogy megtartsa a gyá­rat, tovább üzemeltesse, vagyis hogy zsákmányolja ki a mun­kásokat, hazánk, a magyar szocializmus érdekében. Hő­sünk nem érti — kizárják a pártból és a szakszervezetből, „államérdekből” — mindezt, és küzd, hisz azt tanulta, hogy a kizsákmányolás bűn. Bános Tibor forgatókönyve versenyezhetne az utóbbi idő­szak legjobb vígjátékának dí­jáért. Szerkezete harmonikus és kimunkált, elkerüli a har­sány körúti humort és bekö- péseket, mentes az esetleges­ségektől és öncélú „meredek­ségektől” — amelyek bizony nem mondhatók el minden magyar, nevetőizmainkat igénybe vevő filmről. Nem jel­lem- és helyzetkomikumokra épít, hanem a téma aktualitá­sára, önmagában rejlő pikáns- ságára — vajon szükséges-e eladni egy hű munkásleiket a valutáért, amely kemény. De kemény az illető lélek is, Drapp Tamás — Sinkovits Imre —, aki a maga realista valóságában a komikum való­di hősévé növi ki magát, kö­rülvéve az erőszakosan stili­zált államhatalommal, a Ha­megjelenteti Az észt irodalom kistükre című kötetet. Régi adósságot törleszt, amikor egyetlen kötetbe sűrítve ad gazdag választékú összefogla­lót az alig egymilliós észt nép irodalmáról és költészetéről. A kötet bőséges szemelvény- anyaggal és közbeiktatott is­mertető szövegekkel vezeti végig az olvasót az első ér- demlegies észt irodalmi em­léktől napjaink új utakat ke­reső észt irodalmáig. A köte­tet mintegy félszáz illusztrá­ció teszi még szemléletesebbé. Valentyin Katajev új műve, a Gyógyír a feledésre, bizo­nyos értelemben rokon az író nemrég megjelent sikeres művével, a Szentkút-taX. A memoár-kötet középpontjában a huszadik századi orosz iro­dalom két nagy alakja: Bu- nyin és Majakovszkij áll. Hogy miért éppen ők ketten? Katajevet Bunyin indította el pályáján, Majakovszkij pedig a szerző baráti köréhez tar­tozott. Katajev azonban nem éri be e két nagy íróhoz fű­ződő személyes élményeinek felidézésével, hanem bemuta­tásuk közben hű képet fest a húszas évek orosz művészi életének színes, változatos korszakáról is. Az elbeszélések kedvelői számára is gazdag választékot kínál a kiadó. Az elmúlt hu­szonöt esztendő legltiválóbb olasz íróinak elbeszélés­gyűjteményét jelenteti meg a könyvhét alkalmából. A kö­tetben szereplő tizenhét elbe­szélés ma mór olyan világhírű írók munkája, mint Lamve- dusa, Buzzati, Moravia, Pa­vese, Pratolini, Calvino, Ven­turi, Parisé. Valamennyi írás az olasz élet egy-egy drá­maian feszült pillanatát ele­veníti fel. p. P­Az Európa Könyvkiadó az ünnepi könyvhétre gazdag vá­lasztékot ígér. Bevezetőül egy új sorozat első két kötetéről szeretnék véleményt mondani. Az írók világa — minden bi­zonnyal nemcsak az irodal­márok körében lesz kedvelt olvasmány, hanem azon iro­dalombarátok körében is, akik nem érik be csupán egy-egy mű elolvasásával, hanem is­merni szeretnék a mű íróját, életét, munkásságát is. Nos, ezt a célt kitűnően szolgálja ez az új sorozat, amelynek kere­tében Pók Lajos, Thomas Mann, Sükösd Mihály pedig Hemingway világával ismer­teti meg az olvasót. A tervek szerint a kiadó évente három­négy, ma már klasszikusnak számító író munkásságát be­mutató kötetet jelentet meg. A kiadó másik könyvheti újdonsága a Sötét torony cí­mű kötet, amely tizennégy or­szág huszonöt írójának egy- egy hangjátékát mutatja be. A kötet folytatása kíván lenni a néhány évvel ezelőtt meg­jelentetett Láthatatlan szín­pad című német hangjáték- kötetnek. A tematikailag és formai megoldások tekinteté­ben egyaránt változatos kö­tet szerzői között olyan is­mert írók nevével találkozik az olvasó, mint Friedrich Dür­renmatt. Samuel Beckett, Dylan Thomas. Richard Hughes, Ludvik Askenazy és Albert Camus. Ugyanakkor olyan kitűnő, de eddig még kevésbbé ismert szerzők mű­veivel is megismerkedhetünk, mint az angol Giles Cooper, az ír Brian Friel, a jugoszláv Kosmac. a lengyel Tenecki, az olasz Eduardo Anton és a ja­pán Terejama. Jó ügyet szolgál a kiadó ak­kor is, amikor a könyvhétre már nem szakította félbe az i sem, hogy a falubeli nyelvta- i námő szülési szabadságra i ment: most Szecsujác Danica i tanárnő jár át hozzájuk az i egyik szomszéd faluból. Jelen- I leg osztályonként általában hat-hét, az iskolában összesen száznál több gyerek tanulja náluk a szerbhorvát nyelvet — közöttük, mint mondtuk, sok a magyar. Mindez együttesen tán jól érzékelteti, hogy Tökölnek ma is sajátos, élő, becsben tar­tott nemzetiségi kultúrája van. Vezetői — tán éppen mert tájékozott, s cselekvő emberek, tehát szerények is — mégsem elégedettek: tudják, hogy a lehetőségek ennél is nagyob­bak. Miben rejlenek problémáik? A falu, a termelőszövetkezet vezetői között természetsze­rűen sok a nemzetiségi szár­mazású. Ugyanez nem áll a kulturális életet irányító ér­telmiségiekre, a pedagógusok­ra és a többiekre. Baj, hogy a nyelvoktatással s az egyéb nemzetiségi kultúrtevékeny- séggel járó túlmunkát nem do­tálják megfelelően. Tököl jó példa arra is, hogy mivel a külön nyelv oktatásá túlter­helést jelent az iskolának, az külön érvként jelentkezik an­nak fejlesztéséhez. A község tanácselnöke tette szóvá, hogy az eddigi eredményekhez vi­szonylag kevéssé járult hozzá magának a helyi nemzetiség­nek kezdeményező aktivitása. „Éneikül csak kirakatpolitikát csinálnánk, ha továbbmen­nénk a nemzetiségi tudat, a nemzetiségi kultúra ápolásá­ban.” Az eddigi tettek, eredmé­nyek, párosulva szerénységgel, kritikai szemlélettel — mindez jó záloga annak, hogy a nem­zetiségi élet további kibonta­kozását reméljük ettől a kis, kedves, színes Csepel-szigeti falutól. Padányi Anna kötődés. Tökölön az öregekei kivéve általában az emberek magyarul beszélnek otthonuk­ban is — de egykori szoká­saikat tovább gyakorolják: bú­zát ültetnek karácsony előtt máskor a rossz szellemek el­len „sibáréznak”. azaz vessző­vel megverik a rokonságot, a: ismerősöket, (a tanácsházár« is bemennek), hús vét előtt ke­replővel járják az utcákat.. E komolyan vett hagyományok tartósabbak a nyelvi kötöttsé­geknél. Az érzelmi vonzások pedig átfedik egymást nemze­tiségek között: a horvát tánc­csoportot vezető Kirchner Ist­ván németajkú család sarja énekkaruk szólista kislányé nem beszél, csak énekel, horvát nyelven, az iskolai szerb-horvát nyelv- oktatásba sok magyar gyerek is bekapcsolódott, akárcsak nemzetiségi tánccsoportjukba Mindez azonban nehogy a nemzetiségi kötöttségek leki­csinyítésére vezessen bennün­ket. Ellenkezőleg: a falu kul­turális-társadalmi életének irá­nyítói, rendezvényeik szerve­zői nagyon jól tudják, hogy a telt művelődési ház, az általá­nos részvétel legjobb biztosíté­ka a nemzetiségi program! Az előbb könnyedén túlmen­tünk a beszélt nyelv—anya­nyelv kérdésén — térjünk vissza hozzá. De előbb néhány adalék az országos, s a me­gyén belüli helyzethez. Szinte az összes magyarországi nem­zetiségi községet tekintve ál­talános, hogy a legfiatalabbak már nem értik s beszélik tö­kéletesen a nemzetiségi nyel­vet nyelvjárást, mely legtöbb­ször elüt az irodalmi nyelv­től ... Ez is hozzájárult, hogy 1960-ban hazánkban — miköz­ben a visszatérő bizalom jele­ként, 1949-től számítva, több mint negyven százalékkal nőtt a nemzetiségi anyanyelvet vallók száma — a tisztán nem­zetiségi nyelvű iskolákat két­nyelvű iskolákká szervezték ót. (Tököl falut ez nem érin­tette.) De maga a nemzetiségi nyelvoktatás is tovább csök­kent a következő években: megyénkben például 1961 óta tizenhárom iskolában szűnt meg, s közben a nemzetiségi nyelvet tanítók száma har­mincnyolc, a nyelvoktatásban részt vevő gyerekeké negy­venegy százalékkal csökkent. Az iparosodással együtt be­következett fokozottabb asszi­miláció idején ugyanis a szü­lők mind kevesebb szükségét érezték a beiratásnak. Nincs elég tanerő. A nemzetiségi nyelv tanítása nagy megter­helés az általában falusi, tehát töbnyire szűkös körülmények között működő iskoláknak. S megterhelés a gyereknek. Közben azonban ellentétes, a nemzetiségi nyelv oktatása mellett szóló érvek is jelent­keznek. A nemzetiségi csalá­dokból a gyerekek jó nyelvi alapokkal érkeznek, amelye­ket kár veszni hagyni. Sokat jelent az érzelmi kötődés. So­kat. hogy a plusz nyelv nye­reségét egyre inkább kama­toztatja a növekvő turizmus, a szomszédos országokkal való gazdasági, kulturális kapcsola­tok bővülése. Érvek és ellenérvek kereszt­tüzében, az állami támogatás szándékának növekedésében az utóbbi időben a nemzetisé­gi nyelv iskolai ápolása kez­deti reneszánszának lehetünk tanúi. Jó példa erre Tököl. Né­hány éve a művelődési ház­ban kezdték náluk tanítani a szerb-horvát nyelvet. Csakha­mar átvitték az oktatást az is­kolába: dicsérje a pedagógusgárda áldozatkészségét, hiszen ez szűkös területükön hatalmas és kényelmetlen óra­rendi átcsoportosítással járt. A fellendült oktatást aztán KÓNYA LAJOS: Bodor felhők bált tartanak minden esztendő­ben. S ha az utcákon még a múltbeli szegénységre, a mű­velődési otthonban a múlt gaz­dagságára is asszociálhatunk... A művelődési ház megnyitó ünnepségén annak idején na­gyon szép nemzetközi össze­állítással szerepelt egy azóta feloszlott ifjúsági együttes. „A Dunánál” című műsoruk in­ternacionalizmusát többek kö­zött a falu összetétele is indo­kolta, hiszen Tököl húsz szá­zalékban magyar, ugyanakko­ra arányban sváb, hatvan szá­zalékban pedig délszláv, azaz rác község. (Rác névvel nálunk szerb, horvát nemzetiségűeket is szoktak jelölni, de eredeti­leg a bunyevácokat, sokáco- kat, bosnyákokat és a vende­ket, azaz elszlávosodott keltá­kat sorolják hozzájuk.) Az ilyen statisztika ma már csak megközelítően lehet pontos. Emlékezzünk például arra, hogy az 1960-as népszámlálás­kor hazánkban harminchét- harmincnyolcezren vallották magukat délszláv nemzetisé­gűnek — viszont nyolcvan­százezren délszláv anyanyelvű­nek. Persze, az anyanyelviség sem egyedüli meghatározó, legalább akkora jelentőséggel bír az érzelmi, a kulturális Sokáig elhúzódott, amíg a Csepel-szigeti Tököl község is megérezte a főváros, meg a szomszédos gyárak közelségét: megmaradt egészen a legutób­bi időkig mezőgazdasági falu­nak. S noha egykori feljegyzé­sek szerint a híres tököli ká­posztából az udvarnak is szállítottak, attól még elég sze­gények maradtak. Néhány éve, amikor átadták az első itteni nagyobb beruhá­zást, a hárommillióért épített művelődési házat a helyi tszcs gyűlésén az emberek egy traktorról ábrándoztak. A mű­velődési ház különben óriási, üvegfalú, rideg és fűthetetlen nagytermével — a kisebb, meghittebb helyiségek hiá­nyoznak — hibás beruházás­nak bizonyult. Mégis, színes, eredeti, a község belső mozgá­sában, sajátosságaiban gyöke­rező élettel találkoztunk itt. A színpadon gyakran szólal meg Milkovics Mihály rác tambu- razenekara — öreg parasztok muzsikálnak —, lép fel az is­kola szerb-horvát tánccsoportja, a művelődési ház horvát ifjú­sági énekkara. Rácbált, sváb­FOLYÓ IRATSZEMLE töredék így tehát csak arra volt jó, hogy fölhívja a fi­gyelmet a készülő magyar fordításra. Több rövidebb elbeszélést találunk a folyó­irat lapjain, közülük azon­ban egy sem emelkedik az átlagos színvonal fölé. Ez is igazolni látszik azt a né­zetet, miszerint nemcsak a magyar prózában, hanem a világirodalomban sincs kon­junktúrája a novellának. A rövid elbeszélések közül egy­ről mégis említést kell tenni: James Joyce hagyatékából tették közzé a Giacomo Joyce című írást, mely viliódzó, csapangó gondolataival ugyan megragadja az olvasó érdek­lődését, ám végül is kielégítet­lenül hagyja, éppen a gondo­latok túl önkényes társítá­sával. AZ igazi olvasnivaló a folyóirat e havi számában egy kisregény, George Stei­ner írta. Nincs visszatérés a címe. Modern, a tettek ru­góit kutató írás, s a szó szoros értelmében vett társadalmi mondanivaló, egyének sorsá­ba sűrítve. A mennyiségét tekintve gazdag szépirodal­mi anyag mellett a folyóirat egyéb írásai sem kínálnaK ebben a hónapban különösebb izgalmat. Elbert János ösz- szefoglalójával, s hét hozzá­szólás közlésével zárul a Dokumentum és irodalom címmel kezdeményezett vita, mely végül is nem jutott több­re. mint az álláspontokat élesen elválasztó fölfogások kimondására. Igaz, ez is va­lami, főként, ha hozzágondol­juk, hogy az ilyen vitákat úgysem a szakmabeliek, ha­nem a — közönség dönti eL Azzal,' hogy megveszi, vagy nem veszi meg, elolvassa, vagy nem olvassa el a köny­vet. Ismert, sikeres szerző új kisregényének részleteit közli a KORTÁRS májusi száma. Somogyi Tóth ; Sándort, a Gyermektükör, a ! Az év elején lezajlott szak- í szervezeti választások tapasz- ; talatait, s a megválasztott > szakszervezeti tisztségviselők 5 feladatait foglalja össze So- \ mosköi Gábor a if—=—=-------­! PARTELET s K ■ : ; májusi számában. Éfdekes, s i aktuális kérdéssel foglalkozik ; Balogh József cikkében: a ; szociológia és a politikai irá- ; nyitás összefüggéseit kutatja, j különös tekintettel arra, j hogy a szociológiai felméré- S sek divatosak lettek a politi- ! kai munkában is, ám sok : esetben kellő fölkészültség s ! meggondolás nélkül alkal- : mázzák azokat. Folytatja a ■ folyóirat a propagandisták > munkájáról indult eszmecse­> réhez érkezett hozzászólá- ! sok közlését. A vitában eddig ! sok érdekes észrevétel ka- i pott nyilvánosságot, de fő- i ként a részleteket, s nem a | kérdés egészét, a pártoktatás ; korszerűségét érintve. A Test- ! vérpártok életéből rovatban ; a finn, s a német kommu- ! nista párt kongresszusáról ol- ! vashatunk beszámolót, előb- ! bit Tóth Mátyás, utóbbit : Szűrös Mátyás írta. Hónap- | ról hónapra következetesen i figyelmet szentel a folyóirat i az alapszervezetekben vég- ; zett munkának. A mostani : számban Balogh Mária ír a ; pártcsoportok tevékenységé- I nek előtérbe kerüléséről, míg Havas Ferenc a tagdíjfize­tés rendjéről, s a tagdíj ki­számításának módjáról ad hasznos tájékoztatást. A vi­lágsiker felé haladó regény rövid részletének bemutatá­sa, melyet a NAGYVILÁG tesz meg e havi számában, in­kább csak sejteti, mintsem bizonyítja a szerző, Gabriel Garda Márquez tehetségét. A Száz év magány-ból adott gyatékl Bank képviselőjével — Latinovits Zoltán —, aki a divatos pszichológiát is igény­be szeretné venni, hogy Drapp kapitalistává válását akadá­lyozó emlékképeit kiirtsa. Sin­kovits és Latinovits lubickol i hálás és kitűnő szerepében — de két ellentétes játékstílus­ban : Sinkovits hús-vér ember, Latinovits groteszk-hihetetlen.: A rendező, Palásthy György, \ valósággal felfokozta ezt az \ ellentétet, bizonyára már jó | előre a film happy andjére : gondolva: nem győzhet ma j nálunk egy ilyen groteszk, sti- i lizált világ. Palásthy a kabi- ; net formában játszó színészek- j re támaszkodva, néhány kité- j rő. zsákutca és belemagyarázás j mellett, bár eredeti hangjából I egy percre sem kiesve pergeti i a cselekményt. És ez a hang j és stílus nem vígjáték — an- j nál gondolatibb —, de nem is • szatíra — annál könnyedebb.! Inkább kabaré jellegű — a leg- ! jobb értelemben —, filmkaba- ! ré. Mindez biztosítja a jó: hangulatot, a gondolkozva ne- j vetést — mert politikai kaba- > ré ez a javából. Forgács Ottó operatőr hi-) valkodásmentes, rutinos ké-1 pei, és a legjobb napjaikra > emlékeztető többi színész — ! Darvas Iván, Zolnai Zsuzsa, \ Zenthe Ferenc, Gobbi Hilda, \ Pécsi Sándor, csupán Almási \ Éva halványabb — alakítása ) révén is, a film a végére sem > veszíti el az alapötlet gyé-« mántragyogását, legfeljebb va- j lamivel halványabb fényű és! kisebbfajta, de sajnos nem va- ! lódi briliánssá csiszolódik. ) Berkovits György :

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents