Pest Megyei Hírlap, 1969. május (13. évfolyam, 98-123. szám)

1969-05-18 / 112. szám

ft risi MltfKi kMívIud 1969. MÁJUS 18., VASÁRNAP Csapj fel húgom, csapj fel öcsém... Pedagógusio&orzás a főiskolákon Tavaly még az volt a baj, hogy az állást változtatni kí­vánó tanerők két meghirdetett posztot is megpályázhattak, I aztán ha mindkét helyen elfo­gadták ajánlatukat, természe­tesen csak az egyik állást fog­lalták el. Erről azonban sokan csupán a nyári vakáció végén küldtek értesítést, úgyhogy számos iskolában tanév­nyitás előtt derült ki, nincs elég pedagógus. Egy darabig helyettesítéssel próbálták áthidalni a hiányt, vagy képesítetlen tanerőt al­kalmaztak. Sőt, új pályázatot is hirdettek, ennek pedig ha lett eredménye, akkor másik iskolában tanév közben vált üressé állás. Ott is pályázat kiírása következett, s egy har­madik iskolában, megintcsak megürült egy állás ... Mindezért változott meg ez idén a pályázat rendje. Évente csak egyszer, március­ban írható ki a következő tan­évben betöltendő állásokra és hat nappal azután, hogy meg­jelent a Köznevelésben, a ha­tárideje máris lejár. Ilyen rövid idő alatt persze az állást változtatni akaró pedagógus­nak nehéz eldönteni, melyik meghirdetett állást válassza. Nem beszélve arról, hogy a szolgálati lakásra igényt tartó családos, látni szeretné előbb a házat, ami otthona lesz. Hat nap erre is kevés. Nézzük meg mindenesetre, hogyan alakul a helyzet az új pályázati rendszer alapján. — Nálunk 36 felsőtagozatos tanári, és 13 alsótagozatos ta­nítói állás betöltetlen — közli Raffay Béla, a Dabasi Járási Tanács elnökhelyettese. — Miért? Főképpen elvándorlás miatt. mert elhalálozás és nyugdíjazás következtében 10 —12 állás ürült csak meg". Mar tavaly is csupán úgy biztosít­hattuk a tanítás zavartalansá­gát, hogy 20 képesítetlen tan­erőt alkalmaztunk. Ez évben 12 felső- és 1 alsótagozatos ál­lást hirdettünk meg, a töb­bit az idei végzősöknek tart­juk fenn. Hirdetvényünkre összesen hat pályázat érkezett, közülük a rendelet értelmében ötöt el kellett utasítanunk. Vagy nem szolgálati úton, ha­nem közvetlenül juttatták el hozzánk jelentkezésüket, vagy nem mellékelték kérelmükhöz a szükséges iratokat. Úgyhogy eddig egyetlen üresedő állás tekinthető betöltöttnek. Két­ség kívül a mienkhez hasonló helyzet lehet a megye többi járásában is, mert a megyei tanács művelődésügyi osztálya azt javasolta, menjenek a já­rások a tanárképző főiskolák­ba, lépjenek ott érintkezésbe a végzős hallgatókkal és hív­ják fel figyelmüket, élőszóval is az üresedésben levő állá­sokra. — El is mentünk a területi­leg számunkra illetékes két főiskolára, Szegedre és Eger­be — inondja Gergely Zoltán­ná, a járás művelődési osztály- vezetője. — Elvittük a járás térképét magunkkal, részlete­sen tájékoztattuk a végzősö­ket a betöltendő állásokról, és a falvakról, ahova kerülhet­nek. — Tehát toborzás útján pró­bálják betölteni az állásokat? — Ügy valahogy. Kérdés azonban, hogyha fejünkön félrecsapott csákóval, kezünk­ben borosflaskával járnánk a verbunkost, több eredményt éménk-e el. Szegeden ösz- szesen egy pesti kislány mu­tat hajlandóságot elhelyez­kedni a fővárossal határos községben, hogy szüleinél lak­hasson és „kijáró” legyen. Egerben mindössze hat lány és fiú ígérte, hogy képesítése után hozzánk adja be pályá­zatát. Bizony ez kevés. Utolsó kí­sérletként Platthy Iván járási népművelési felügyelő Pécsre utazott, ahol a főiskolán úgy­szólván szocialista összekötte­téssel rendelkezik. Maga is ott tanult, ismerik, ezen kívül édesapja tanszékvezető tanár. Utjának minden esetre már annyi az eredménye, hogy 16 végzős hajlandó lenne elhelyezkedni a járás va­lamelyik iskolájában. Sorra érkeznek megnézni a falut, a nősek a pedagógusla­kást is. Egy ifjú férj, aki fe­leségével együtt vég az, autó­stoppal utazott Pécsről Dabas- ra helyszíni szemlére. Elége­detten távozott, szavát adta, beadja pályázatát A toborzás tehát Pécsett biztat a legtöbb eredménnyel. Az is kétségtelen, hogy a pá­lyázatok idén hatályba lépett új rendszere a réginél jobb, bár jobb is lehetne. Határo­zott javulást jelentene, ha a rendeletnek a már régebben oklevelet szerzett, állásban levő pedagógusok pályázati határidejére vonatkozó részét módosítanák. Hat nap he- helytt két-három hétre hosz- szabbíthatnák meg. Sz. E. Trabantcsónak Az Állami Halgazdasági Egyesület taván mutatták be a Trabant autómotor meghajtású munkahajót. A régi vízimoto­rok nem voltak alkalmasak nagy terhek szállítására. A Tra­bant motorral hajtott csónak 15—20 mázsa rakományt is könnyedén szállít, sőt megfelelő építésű ladikon 30 mázsa súlyt is elvisz. RRU ES FOGYMSZTO Miért kevés a hús? Megint problémák vannak a húsellátással. Nemcsak a fő­városban, a megyében is. Vajon mi az oka? A kér­désekre Vajda Lajos, a me­gyei tanács kereskedelmi osz­tályának vezetője válaszolt. — Az elmúlt esztendő első öt hónapjában, a korábbi évekhez viszonyítva húsz szá­zalékkal jobb volt a tőkehús­ból és a húskészítményekből az ellátás, az igényeket tel­jesen kielégíteni mégsem tudtuk. Az esztendő má­sodik felében azonban min­den húsüzlet, vállalat vagy intézmény annyi húst ka­pott, amennyit kért. Az idén a tavalyi év első öt hónapjá­hoz viszonyítva nem csökkent, sőt, 2,7 százalékkal nőtt a hús­ellátás, az igények kielégíté­séhez azonban ez nem elegen­dő. A vásárlók igényeiket ugyanis mindig a legjobb el­látási szinthez mérik, ezt vi­szont a jelenlegi körülmények között — különböző okok miatt — kielégíteni nem tud­juk. — Mi az oka a jelenlegi húshiánynak? — Az okok megállapítása nem a tanács kereskedelmi osztályának feladata. A me­gye havi, illetve heti bontás­ban kapja meg a miniszté­riumtól, hogy milyen mennyi­ség áll rendelkezésére. — Mennyi ez? — Havonta mintegy száz­száztíz vagon tőkehús, illetve húskészítmény. — Saját véleménye szerint mi lehet az oka a jelenlegi húshiánynak? — Véleményem szerint több oka van. Köztudomású, hogy 1968-ban jelentősen csökkent a nőivarú állatok száma. A ki­alakult helyzet abban tette érdekeltté a nagyüzemeket és háztáji gazdaságokat, hogy a tenyésztésre alkalmas állato­| kát is vágóállatként értékesít­sék. Ez kedvezőtlenül érinti az 1969. és 1970. évi húster­melést is. Mindennek követ­keztében ebben az évben köz­ponti intézkedés alapján, meghatározott számiban és arányban kerülhet sor a nő­ivarú, továbbtenyésztésre al­kalmas állatok levágására. — Más ok? — Az elmúlt esztendő má­sodik felében lényegesen csök­kentek a húsexport-lehetősé- gek, s ezért jobban ellátták a belföldi piacot. — Az ön véleménye szerint az idén a húsellátás szintje nőtt a tavalyihoz képest, akkor mégsem okozott olyan nagy gondot a húshiány, mint az idén. Miért? — Ennek is több oka van. Az egyik, hogy a megyében több mint százharmincezer bejáró dolgozó lakik. Ezek többsége szombatonként a fővárosban vásárolta meg hét végén a húst. Jelenleg azonban a bejá­ró dolgozók mintegy hetven százaléka már ötnapos munka­héten dolgozik, s nem a fővá­rosban vásárol, hanem odaha­za. Ez pedig mintegy hatvan­hetvenezer embert jelent sze­rény számításaink szerint. Vagyis ennyivel nőtt a megye húsfogyasztóinak száma. A má­sik: nemcsak a megyéből bejá­róknak van szabad szombat­juk, a fővárosban dolgozók egyre jelentősebb részének is. Közülük sokan már péntek es­te vagy szombat reggel a Du­nakanyarban ütik fel sátru­kat, s ők is megyei fo­gyasztókként jelentkeznek. A harmadik ok: a me­gyénként megállapított keret­számok — véleményünk sze­rint — nem veszik figyelem­be a megyék között esztendő­ről esztendőre bekövetkező át- rétegeződést. Pest megye la­kosságának növekedése — nem természetes szaporodás, hanem a felköltözés folytán — több­szöröse az országos átlagnak. — Mi a megoldás? — A megoldás egyik módja az, hogy az illetékek szervek — az elmondott három indok alapján — felülvizsgálják a megyék közötti elosztás ará­nyait. A másik: a sertés- és marhahús pótlására a baromfi- és halfogyasztás további gyors növelése. Baromfiból is, halból is szinte korlátlan mennyiség áll rendelkezésre. A korábbi, két-három hónapos idényjelleg helyett lehetőség van rá, hogy hosszabb időn át biztosítsuk például a pecsenyekacsa árusí­tását. Egészében biztosítható a frissen vágott és darabolt ba­romfi is. Mindez, ha teljes megoldást nem is jelent, igen lényegesen bővítheti a húsfé­lék választékát, és csökkent- heti a sertés- és marhahús­hiányt Prukner Pál Víztisztítás — baktériumokkal Az UNESCO közlönyének jelentése szerint a franciaor­szági Achereben üzembe he­lyeztek egy szennyvíztisztító készüléket. A tisztítás a víz használata során összegyűlt „aktíviszappal’’ történik; a vizet összekeverik az iszap­pal, amelyet előzőleg a szeny- nyeződést elpusztító bakté­riumok hatásának tettek ki. A víz az „iszapkezeléssel” a benne levő anyagok kilenc­tized részét elveszíti. A bak­tériumok által előidézett er­jedés nagy mennyiségű gyú­lékony gázt szabadít fel, s ez­zel fűtik a tisztítóberendezés egész komplexumát. Ö2ÚTS I. élő mm 26. Lemegyek a sarki talponál­lóba, iszom két fél rumot. Ez használt akkor is, amikor elő­ször jöttem ki a szeriből. Most azonban még élesebbek lesz­nek a kontúrok, az események körvonalai, hatásuk és félel­metes közeledésük. Mintha egy 424-es mozdony akarna eltiporni. Még 'ezer szerencse, hogy szerelmes vagyok, olvastam és hallottam: Omnia Vincit amor! A szerelem mindent legyőz. Ebből kell 'most nekem erőt merítenem. Két nap múlva délután ép­pen zoknimat mosom ingben- glóriában, amikor Éva rám­szakítja az ajtót. Gyorsan egy törülközőt sodrok a derekam köré, hátul alsónadrágomba dugom a csücskét. — Szevasz!... Képzeld! — Éva levelet lobogtat a kezé­ben, szeme vidám kis tüzek­kel teli, felhevült arca piros a boldogságtól. — Pestre helyez­tek! — Mi van, kérlek szépen? — hallom a szavakat, de agyam képtelen felfogni értel­müket, s Éva bejelentése úgy pattant el mellettem, mint ro­hamsisakon a gellert kapott golyó. — Pestre helyeztek — kiált­ja Éva, és a második puskalö­vés már nem téveszt célt, szí­vembe talál. Meg is tántoro- dok kissé, és a törülköző el­szabadul a derekamról. Mezít­láb állok előtte egy kis nad­rágban, rém nevetségesen néz­hetek ki, és egyáltalán nem vagyok olyan helyzetben, hogy valami komoly és szomorú dolgot mondjak. Óh ... két kézzel ver a sors! — Miért helyeztek, hova, ki­nek? — dadogom összevissza, mert nem akarok hinni a fü­lemnek. — Képzeld, a vezérigazga­tó... szóval meséltem neked, Pesten beszéltem vele. Kér­dezte, fel akarok-e jönni... Na ... Már érted ? ... — Nem értek semmit. Ezt nem is mondtad, hogy akkor te kérted a felhelyezésedet. — De igenis, mondtam. Nem emlékszel rá. — Hah... ne tarts szamár­nak. összetévesztesz valaki­vel — kiáltom hangosan. — Szerencse, egészen jó a memó­riám. Nagyon jó. Vedd tudo­másul, kétszáz szót visszamon­dok hibátlanul, ha valaki el­olvassa nekem. Igenis... Nem hagyom magam, nézze meg az ember. — Óh, hát ilyen undok is tudsz te lenni? — Éva beha­rapja a száját, és megvetően néz a szemembe. Jaj, mi van velem már me­gint?... Veszekszem, amikor elmegy a nő, elmegy... és itt állok most, víztől csöpögő ke­zekkel, és alsónadrágban ... mindjárt beleőrülök. — Fordulj el — mondtam neki —, addig nem tudok ren­desen gondolkodni, amíg nincs rajtam ruha, — A szekrényhez ugróm, és egy pulóvert húzok fel magamra. — Meséld csak, drága szívem tovább, ne ha­ragudj, mostanában annyi minden történik velem — he­begek remegő szájjal, sápad­tan, a szekrényajtó mögé búj­va. — Mi van a vezérrel? Éva még állva sorolja a tör­ténteket. Még a tanfolyamon kérte, helyezzék fel, ha lehet. De ő nem gondolta ilyen gyor­san. Azt hitte, majd egy év múlva vagy jövő nyáron lesz státusza. Pesten több lesz a fizetése, tökéletesítheti az an­gol és orosz tudását, esetleg hozzáveszi a franciát. — Paries moi d’amour! — énekelem a szekrényajtó mö­gül. Teljesen hülye lettem a bánattól. Sírnom kellene. — idnapoh És te elmész? — kérdem a nadrágomat gombolva. — El — mondja tétován és lassan, mint akiben csak most vált érthetővé, mit is cseleke­dett. — Gondoltam, te is fel­jössz Pestre, és ... — Én, Pestre?.., Amikor még itt sem kerültem be a szeribe?..-. Kisfiam, neked el­ment az eszed. Hogy menjek én Pestre? — kiabálok. Hogy menjek? ... Dörnyei átkopog a falon, il­letve a kilincs nélküli ajtón. — Valami baj van? — kérde­zi. — Áh, semmi, köszönöm — kiabálok vissza. — Nincs baj... Hát te itthagysz en­gem?... Csak így?... Min­den előzetes bejelentés nél­kül? — Éva mellé lépek, és megragadom a karját, meg­szorítom. — Elmész? ... Itt­hagysz? ... — ... Te nem vagy ma... egészen... — Mondd csak ki. Mondd ki. Még sértegetsz is?... Na­hát! Elkeringek a fotelhoz, le­ülök. Le kell ülnöm, mert úgy járok, mint a szomszédunkban Soskics bácsi, akit egy délután két családi sör közben meg­ütött a guta. Építkezés .. .-Ká­rász Jani... a fegyelmi... fel vagyok jelentve... a főszer­kesztőm kéjutazáson van Grú­ziában, issza a jó medoc noirt... ölelgeti a fekete sze­mű grúz lányokat... Évának pedig meg sem mondhatom, el sem árulhatom, hogy megint milyen zűr van körülöttem. Kopognak. Biztosan a vezér- igazgató jön bejelenteni, félre­értés az egész, ne vegyük ko­molyan, csak heccelődött. — Tessék — mondom vidá­mabban, aztán az arcom el­sötétül. Kárász Jani áll a kü­szöbön. Ezt a pasast, ha meg­látom, már remegnek a lá­baim. — Kézcsók — mondja Évá­nak. Maga az... Éva? Le­ülhetek? — Nem várja a választ, kezet nyújt, és levág­ja magát a sezlonra. A rugók nyögnek. — A Kárász Jani — muta­tok a bűnözőre. — Éva, tudod, akiről olyan sokat meséltem. — Erőben, egészségben — vágja rá Kárász Jani. — Ké­zit csókolom, örülök is, hogy itt. találom. Már mondtam is magamban, hát a barátom nő­jét . oppardon, a kis meny­asszonyát, szeretném megis­merni ... Nem zavarok, ugye­bár ... csak azért jöttem, hogy Dénes holnap reggel a vizsgáló bizottságnál jelentkezzen nyolc órakor az irodaépület­ben ... — Miféle vizsgáló bizottság­nál? — nyílik kerekre Éva szeme. Mielőtt megakadályozhat­nám, Kárász Jani, ez az átko­zott, elmondja az egész ügyet, nyilván sajnálatot akar kelte­ni irántam ez a szerencsétlen. — Te, ezt miért nem mond­tad meg nekem? — jön mel­lém Éva, és olyan mozdulatot tesz kezével, elkapom a fe­jem. De nem vág pofon, ha­nem megsimogat, és most úgy néz rám, mint a legjobb óráinkban. Meg is csókol, pu­hán, kicsit, finoman, mint a molylepke szárnya érinti a számat. — Szegénykém — súg­ja a fülembe. — Miért sajnál engem? Utálom, ha sajnálnak, de azért én is megcsókolom, és lehúzom magam mellé, az ölembe. — Hát akkor ... krákog Ká­rász Jani... szóval én ... me­gyek. — Nem tartóztatlak, Jani- kám — mondom gyorsan, ne­hogy meggondolja még magát. — Tudod, Éva elmegy Pestre. Felhelyezték, és ... Kárász Jani csodálkozva fordul Éva felé. — Pestre megy? ... Pestre megy! — kérdez és felel is ma­gának egyben. Kárász Jani ma komplett hülye. Még akkor is motyog magában valamit, ami­kor az ajtó felé lépeget. Visz- szanéz, és kétszer meghajtja magát. Na, végre eltűnt. — Este utazom a gyorssal — mondja halkan Éva, utolsó do­básként. A bunkerben már .! ( ^e-voel nb jmin ,xkjio. meghaltak a katonák, még azért a biztonság okáért beha­jít egy kézigránátot. Füst, per­nye, por száll a levegőben. Ne­héz, súlyos a fejem, mintha többet ittam volna a kelleté­nél. Már nem is csodálkozom, Ha most belépne ide a kül­ügyminiszter, és azt mondaná, kitört a háború, azon sem le­pődnék meg. „Jó, rendben van — felelném, mikor menjek, és hol jelentkezzem?”... Éva esz­mél előbb, órájára pillant. — Kísérj el haza, átöltözöm. A bőröndöm már be van cso­magolva. Aztán megyünk az állomásra. Szállodáért már dél­előtt táviratoztam. Olyan furcsa nekem ez az egész. Túl gyorsan ment min­den. A bőrönd becsomagolva, a szálloda elintézve. Jegyet váltott-e már? Ja, persze, sa­ját magánál vált, magának je­gyet. Olyan ez, mint a mozi­színház ... Értem én, persze, miért ne érteném, jobb lesz Pesten ... majd én is felkerü­lök. Hallgatom Évát, amint lé­pegetünk egymásba karolva az utcán. Igen ... majd én is. Mert én nem keresek eleget, neki pedig a havi háromszáz plusz jól jön. Akarom monda­ni, hogy annyi lakásra is el­megy Pesten, de nem mon­dom, magam sem tudom, miért. És ha én is elmennék most a vonattal? __ Nem! N em mehetek, mert holnap jönnek a minisztériumból. Még csak az hiányzik, hogy ne ta­láljanak bent. Egy bumli, es röpülök. Magyarázom Évának, Sándort keresse meg, legyen legalább valakije, mindjárt oda is adom a címét, itt van a levéltárcámban egy boríték­ja, letéptem a feladót. Éva el­teszi a retiküljébe. Váltjuk a szavakat, de a készülődés, az egész esemény izgalma folyé­konnyá, megfoghatatlanná te­szi a dolgokat, az ígéretek el­vesztik jelentőségüket, éles körvonalukat, egészen másra gondolunk, mint amiről beszé­lünk. Emma néni kis gúnyos mo­solyát kell még a kalapom mellé tűznöm, tekintete azt mondja, „Lám, lám, elszaladt előled, hála a jó istennek”. (Folytatjuk)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents