Pest Megyei Hírlap, 1969. május (13. évfolyam, 98-123. szám)

1969-05-03 / 99. szám

"kXírítm 1969. MÁJUS 3., SZOMBAT 4 EZERSZÍNŰ, NAPFÉNYES MÁJUS ZÁSZLÓK A FELHŐK KÖZÖTT (Folytatás az 1. oldalról.) tünk, ismét derült, de hideg időben szikráztak az aranyle­mezekkel borított hagymaku­polás templomok, vakító fehé­ren, sárgán verték a napfényt. Káprázatos volt a kincstár. Tonnákban mérik itt az ara­nyat, ezüstöt, tízezres tételben az igazgyöngyöt, drágaköveket, nem szólva művészeti és tör­ténelmi értékükről. Lúdtojás- nyi aranytartályban elférő vasúti szerelvény az első transzszibériai járat aranyma­kettje; felhúzható parányi kulcsokkal. A biblia arany­vonalú díszítését olyan vékony drótocskákból mintázták, hogy állítólag egy grammból két ki­lométer hosszú*. De láttuk azt a harangot is, amely egyszer hívatlanul megkomdulván vészt jelzett a cárnak, bajt kevert, s más bűnöst nem ta­lálva, a harangot ítélték el a vaklármáért, kiszakíttatván nyelvét és öt évre Szibériába száműzték. Május 2-a második neveze­tessége a Hattyúk tava balett, amelyet a négyezer személyes Kristálypalotában nézünk meg. Néhány perc múlva indu­lunk. Tóth György Veteránok a nagykörösi menetben A konzervgyár fuvószene- karának ébresztője köszöntötte a nagykőrösieket május else­jén. Több mint tízezer ember vett részt a felvonuláson. A főútvonal mentén, ahol az ünnepet demonstráló iskolák, vállalatok, termelőszövetkeze­tek vonultak, sok ezren figyel­ték a színpompás menetet . A dísztribünön a város vezetői körében ott volt Jámbor Mik­lós, az MSZMP Pest megyei Bizottságának titkára. Kitünte­tett dolgozók, a Tanácsköztár­saság veteránjai, a társadalmi szervek képviselői köszöntötték a felvonuló nagykőrösieket. Takács Jenő, az MSZMP vá­rosi bizottságának titkára ün­nepi beszédében az 50 évvel ezelőtti május elsejére emléke­zett. A Tanácsköztársaság ha­gyományait, forradalmi öröksé­gét idézte, amikor arról szólt, hogy felszabadulásunk után Nagykőrösön is új lendülettel indult meg a város fejlesztése. Az ipari és mezőgazdasági üzemek dolgozói a párt és az állami szervek irányításával évről évre szemmel látható mértékben korszerűsíti ezt az alföldi mezővárost. Az utóbbi esztendők különösen meggyor­sult gazdasági tevékenysége azt eredményezte, hogy Nagy­kőrös ma már az ipari váro­sok sorába emelkedett. A kon­zervgyár termékei több mint 30 országban hirdetik a város i dolgozóinak jó munkáját. De termelőszövetkezeteink és az állami gazdaság valamennyi tagja és dolgozója termékeivel mind a belföldi, mind a kül­földi piacokon elismerést sze­rez városunknak. Az ünnepi beszéd után meg­kezdődött a színpompás fel­vonulás. Nemzeti színű, vörös, és kék zászló alatt, a Tanács­köztársaság emlékét idéző fel­iratokkal és jelképekkel ezrek és ezrek köszöntötték május elsejét. Különösen impozáns volt a konzervgyáriak menete, akik a Tanácsköztársaság pán­célvonatának targoncára sze­relt modelljével vonultak fel. Az ünneplők a Cifrakert ár­nyas fái alatt és az ezen a na­pon megnyílt strand hűs vizé­ben kerestek menedéket a hő­ség elől. A Cifrakertben han­gulatos lacikonyhák, étellel és itallal várták a vendégeket. Délután a szabadtéri színpadon kultúrműsor szórakoztatta az érdeklődőket, és a sportpálya is benépesült. Fotók: Gábor Viktor, Gárdjos Katalin, Kiss András, Ottobál Vilmos, és Urbán Tamás. Portré a győztesről Amikor megtudta, hogy ő nyerte a szavalóversenyt — mosolygott: — Számított rá? — Nem. De azért remény­kedtem ... Tóth Éva, a váci Géza ki­rály téri gimnázium első osz­tályos tanulója. Ö nyerte meg a váci diáknapok keretében rendezett szavalóversenyt. A gimnáziumból még három éve hátravan, de a kékszemű lány tervezget — soha nem akar el­szakadni a művészettől. — Szeretnék színházi ren­dező lenni ... Most tagja a gimnázium iro­dalmi színpadának, itt szerzi meg azokat a tapasztalatokat, amelyeket később az „igazi” színpadon hasznosíthatna. _ — Kedvenc költőim: József Attila, Radnóti és Ady. A ver­senyen is Adyt szavaltam: a Tűz márciusát. Mindene a színpad, nem saj­nál se időt, se pénzt: rend­PULTON INNEN - PULTON TÚL Varázs és gazdaságosság szeresen utazik a fővárosba, hogy színházba mehessen. A nagymarosi kislány a zenét is kedveli: eljár az operába — oda is van bérlete. m. s. Gyümölcsfa-statisztika A Központi Statisztikai Hi­vatal felmérése szerint ha­zánkban a gyümölcsfák száma túlhaladta a 95 milliót, vagyis háromszor több, mint 1935-ben volt. A termés ennél is na­gyobb mértékben emelkedett, s elérte az évi egymillió ton­nát. A legtöbb — szám szerint 25 millió — a szilvafa. Almából húsz és fél milliót, őszibarack­fából pedig 15 és fél milliót tartanak nyilván. A legna­gyobb termést — évi több mint 400 000 tonnát — az almafák hozzák. Meggyfából 8 millió 600 ezer van az országban, két és félszer annyi, mint cse- i resznyefából, a meggy- és a cseresznyetermés azonban nagyjából azonos. — Áruházakat csak élénk forgalom lebonyolítására al­kalmas helyen, sűrűn lakott településközpontokban szük­séges létesíteni. A szétszórt településeken viszont a házi­asszonyoknak az a jobb, ha megfelelően elosztva minél több kis bolt árusít a község­ben, mert akkor bevásárlóko­sarukkal nem kell fárasztó utakat bejárniuk — tájékoz­tatott Vajda Lajos, a Pest me­gyei Tanács kereskedelmi osz­tályvezetője. — Szűkebb pát­riánknak nincsenek nagy vá­rosai. A nagyközségek föld­szintes, kertes házai általában szétszórtan helyezkednek el. Az agglomerációs övezetben élők beutazásaik alkalmával a főváros üzletrengetegének gaz­dag választékából válogathat­ni k. Pest megyében ez okok­nál. fogva olyan kevés az áru­ház. Régiek és újak Kevés? Tulajdonképpen az ABC típusúakon kívül csak két áruház van: egy Cegléden és egy Nagykőrösön. Mind­kettő szövetkezeti. A ceglédi a nagyobb: emeletes, 2347 négy­zetméter alapterületű. Tizen­két osztályán jóformán min­den megtalálható. Nemrég na- gyobbították meg. Azóta élel­miszert és bútort is árusít. Korábban 60 millió forintot forgalmazott, az idén 100 mil­liónál is többre számít. — Még ebben az évben el­készül gödöllői áruházunk — újságolta Kerecsényi Sándor, a MÉSZÖV műszaki és keres­kedelemfejlesztési osztályve­zetője. — Igaz, hogy Gödöllő szétszórt település, de várossá nyilvánították. Egyébként is, 54 boltegységével, kereskedel­mi központ. Rossz állapotban levő, elavult üzlethálózata mindenképpen szükségessé te­szi a születőben levő új léte­sítményt, melyben olyan áruk­hoz is hozzájut a vásárló, pél­dául bútorokhoz, melyeket Gödöllőn addig hiába kere­sett, s annak ellenére, hogy iparcikkáruháznak szánták, élelmiszerosztálya is lesz. Az első évben előreláthatólag 50 —55 millió forintos forgalmat bonyolít le. Albertirsa, ez a szintén rossz üzlethálózatú, nem túlságosan szétszórt tele­pülés ugyancsak új áruházhoz jut. Már megkezdték építését. Elkészülte után hálózatrende­zésre kerülhet sor. A városia­sodó Nagykáta 1500 négyzet- méter alapterületű, modern iparcikkáruházának építése hasonlóképpen jól halad. A község mezőgazdasági jellegű járás székhelye, vasúti csomó­pont, lakossága igényli az új létesítményt. A járás boltháló­zatát már e gyarapodás figye­lembevételével alakítjuk ki, így a környéken a ruházati profilt nem bővítjük. Igények szerint Az ÁBC-áruházak főként élelmiszert árusítanak. De az úgynevezett napi cikkek (vil­lanykörte, kávéfőző, iskolafü­zet stb.), ha a lakosság kéri, az értékesebb iparcikkek is megtalálhatók bennük, mint például a dunakesziben. — A mégyében Tápiószelén létesítettük az elsőt — sorol­ta az osztályvezető —, majd Tahitótfalun. Tavaly kapcso­lódott be a forgalomba a du­nakeszi, a pilisi, az erdőkerte- si és a kiskunlacházi, az újab­bak most épülnek Ráckevén, Abonyban, Monoron, Verőcén és Túrán. Kiváltképp azért jó ez az áruházi típus, mert a vásárlók igényei szerint alakít­ható. A Nyugat-Pest megyei Élel­miszer Kiskereskedelmi Vál­lalatnak is van ABC áruháza: Visegrádon és a százhalombat­tai lakótelepen. A Pest megyei Iparcikk Kereskedelmi Válla­lat viszont Szigetszentmikló- son, a Csepel Autógyár főbe­járatánál tart fenn üzletházat. A váci áruház gazdája a Vác és Környéke Élelmiszerkis­kereskedelmi Vállalat. Jövő év első felében a szigetszent- miklósi József Attila lakótele­pen, 1971-bén Érden, a MÁ- VAUT végállomásánál kapcso­lódik be a kereskedelmi for­galomba a Nyugat-Pest megyei vállalat egy-egy új ABC áru­háza. Ez utóbbi emeletes lesz, földszintjén élelmiszerrész, emeletén a Pest megyei Ru­házati Kiskereskedelmi Válla­lat ruházati szaküzlete kap helyet. Somogyi Ferenc, a Nyugat- Pest megyei vállalat árufor­galmi osztályvezetője elmond­ta, hogy a tőkehúsellátás aka­dozik, tavaly a lakosság igé­nyeit jobban kielégíthették. Áruházaikban sörből sincs elegendő. A havi kétmillió fo-. rintot forgalmazó százhalom­battai áruház választéka egy esztendeje igen sok újfajta áruval bővült, november óta tartós fogyasztási cikkeket OTP-részletre is árusít. Bizo­nyos árui iránt a kereslet fel­tűnően megnőtt. Borból pél­dául az idén több mint há­romszor annyit forgalmaztak, mint a tavalyi év azonos idő­szakában ... A négy esztendeje még bő­ségesnek vélt eladótérrel és raktárral rendelkező, élelmi­szert, ruházatot és vegyes iparcikkeket árusító sziget- szentmiklósi üzlétház ma már szűknek bizonyul. Az élelmi­szerrész reggel hatkor nyit és este hatkor zár, hogy minden műszakbeli bevásárolhasson. Minthogy a konfekció iránti kereslet itt egyre csökken, a minőségi árukat fokozatosan kivonják a forgalomból, csak napicikkeknek számító mun­karuhákat, olcsóbb öltönyöket árusítanak. Belátták, a község ruházati szakboltja és a Cse­pel Áruház nagyobb választé­kot tud nyújtani. Hiánycikkük a hengerelt húzottáru és a festék. Kis üzletek helyett Az áruháznak, ez kétségte­len, sajátos varázsa van. Át­lépjük küszöbét, és ott kínál­kozik előttünk minden, egy he­lyen: tessék, kényelmesen vá­logathattunk, nem kell sorra járnunk a kis üzleteket. A ke­reskedelem fejlődése is a nagy alapterületű, gazdag áruvá­lasztékkal rendelkező egysé­gek létesítését szorgalmazza, ellentétben a másfél évtized­del ezelőtti irányzattal, mely az egymás melletti, szakosított kis üzleteket vélte alkalma­sabbnak. Azóta kiderült, hogy az áruház, az ABC jellegű mindenekelőtt, sokkal gazda­ságosabb,- és a lakosságnak is sokkal kedvezőbb. A negyedik ötéves tervben ezért a Pest megyei Tanács is több járási székhelyen kíván áruházat lé­tesíteni. Polgár István «s^aBax» iJporriBaT Tánc minden mennyiségben Egy kedves csirkefogó Már annyiszor kívántam hétvégére jó időt olvasóimnak, hogy ím, kívánságom valóra vált, s nem tavasz, hanem a nyár érkezett meg. Gondolom, ilyenkor a szórakozás helye és módja is megváltozik, hiszen itt a strandszezon, és mi el­mondhatjuk, hogy megyénk gazdag a fürdési, strandolási, csónakázási, egyszóval a vízi­sport lehetőségekben. Erre én nem is tudok tanácsot adni, hiszen Önök sokkal * jobban tudják mint én, hogy hol a legkellemesebb a fürdés. De azért egy-két mai vonat­kozású jótanáccsal erre a hét­végére is szeretnék kedves­kedni Önöknek, amikor felhí­vom figyelmüket — főleg a fiatalságét — a vasárnap sorra kerülő 5 órai teákra Gyomron, Monoron, Pilisen, Tápiósülyön, Vecsésen, valamint a maglódi és mendei klubdélutánra. Egy kedves csirkefogó könnyes-derűs történetét hall­hatják majd azok, akik ma 19 óra 25 perckor meghallgatják a Kossuth rádió hullámhosszán Molnár Ferenc: Liliom című külvárosi legendájának közve­títését. Aki pedig szereti a hagy gúnyolódó, G. B. Shaw Vitriolba mártott tollal megírt darabjait, az ne mulassza el ugyancsak szombaton este 20.20-kor bekapcsolni tu-készü. lékét, amely, a nagy ír gúnyo­lódó „Olyan szép, hogy nem is lehet igaz” című darabját ve­títi. Az állatkedvelőknek is tu­dok valami érdekeset ajánlani: ha Pestre jönnek, ne mulasz- szák el megnézni a Magyar Ebtenyésztők Országos Szövet­sége rendezésében a nemzet­közi kutyakiállítást. Egy szót kell ejtenem az új ráolvasás öröméről is, mert ismét kézbevettem a most újra kiadott Búcsú a fegyverektől című Hamingway regényt, amely ismét örömet okozott, és biztos vagyok benne, ha valaki megfogadja a tanácso­mat, annak is örömet okoz majd. És ha már a Pestre lá­togatók megnézték a kutya­kiállítást és még van idejük, figyelmükbe ajánlom a Víg­színház új darabját, Arthur Miller: Alku című drámáját, amelyben az amerikai realista irodálom büszkesége, egy szűk családi körön keresztül mutat­ja be hazája társadalmát. És még valami; horgászber­kekben úgy hallottam, hogy a soroksári Duna-ágban jó a kapás. Ehhez, és a meleg hét­végéhez kellemes szórakozást kíván Karácsonyi István (Foto: Urbán) „Repülőzsiiri" Tökölön Négyszáz forint jutalom Szerdán este a „repülőzsüri” a tököli művelődési házat lá­togatta meg. A serény ünnepi készülődés mellett tartalmas munkát találtak ezen az estén a művelődési házban. Ennek elismeréseként Farkas Kriszti­na igazgatót kétszázötven, Cse- perkáló Pálné gondnokot pedig a rendért és tisztaságért száz­ötven forint jutalomban része­sítette a zsűri. Szállodanyitás némi akadállyal Tahitótfalun a Vöröskő Ét­terem eredetileg úgy épült néhány éve, hogy az emeletén szállodát nyithat a tulajdo­nos, a helybeli fogyasztási szövetkezet. Aztán mégis az irodájuk került az emeletre. Időközben Dunakanyar Ál­talános Fogyasztási és Ér­tékesítő Szövetkezet lett, amióta működési területe Visegrádtól Szentendréig ter­jed. Irodái is Szentendrére költöztek és most sor került a régi terv megvalósítására, hotellé építették át az egész emeletet elfoglaló irodahe­lyiséget. Szépen haladt a munka, a festés is elkészült, már csak a takarítás maradt hátra, azzal azonban nem sietnek. Egyszerűen nem lenne értelme a sietségnek, mivelhogy mind a tizennégy hideg-meleg vízzel, sőt zu­hanyozóval is ellátott szoba kitakarítva is üresen marad­na. Nem azért, mintha ven­dég hiányozna, nincs a Du­nakanyar annyira ellátva szállodaszobákkal. De hiába a szoba, ha bútor nincs benne, még­pedig a szállítás kése­delme miatt. Ez az oka, hogy a Hotel Vö­röskő nem nyithatott meg, ahogy a szövetkezet akarta, május elsejére.

Next

/
Thumbnails
Contents