Pest Megyei Hírlap, 1969. május (13. évfolyam, 98-123. szám)
1969-05-11 / 106. szám
Justida képviselője Tíz éve a pulpituson „Nem vagyunk jogtudósok, de bólogatójánosok sem'" — Egy házaspár állt a bíróság előtt. Az asszonyka alacsony, a férj magas volt. Beragasztott fejjel panaszolta a férfi, hogy az asszony ütötte meg, és bele is rúgott. A bal lábába. De ahogy mutatta, hogyan történt, a jobbhoz kapott oda. Ekkor szóltam én: mutassa be még egyszer, hogy történt. A férj megzavarodott, észrevette az iménti műhibát. A bíró azt mondta: Egri néni eldöntötte az ügyet! Képeslapok, újságok között találom Egri nénit. A gomoly- gó cigarettafüst ősz hajának színével vegyül. Hetven éves. Már tíz éve népi ülnök. Nagyon örült, hogy a tv legutóbbi Fórum adásában megvédték a népi ülnököket. — Aki felelősséggel végzi, annak nagyon fontos szerepe lehet egy-egy eljárás során — mondja Egri néni. — Nem vagyunk jogtudósok, de bólogatójánosok sem. Sok élettapasztalat, emberismeret és logikus gondolkodás nélkül senki ne vállalja, hogy népi ülnök lesz. Nálunk, a Ceglédi Járásbírótágon, komolyan veszik, és nagyra értékelik a szerepünket. — Előfordult-e már olyan eset, hogy ténykedése lényeges befolyással volt az ítélethozatal kimenetelére? — Rendkívüli esetektől eltekintve a tárgyalás előtt mindig áttanulmányozzuk az iratokat. Mérlegeljük a körülményeket, indítóokokat, és véleményünket kinyilvánítjuk a tárgyaláson. Azt szoktam mondani a bírónak: ő képviseli a paragrafust, én a gondolkodó embert. A tanács egy bíróból és két ülnökből áll. Bizony, előfordult már, hogy a két ülnök leszavazta az elnököt. Természetesen ő a jogerős ítélet előtt fellebbezhet a felterjesztésében. Olyan is előfordult, hogy a háromtagú tanácsból csak az egyik népi ülnök nem értett egyet az ítélettel. Ilyenkor írásban adhatja be a különvéleményét. Arról faggatom özv. EgriJó- zsefnét, hogyan és mikor került ilyen közel ehhez a hivatáshoz. A népfront ajánlotta tíz évvel 'ezelőtt, és azóta háromszor választották meg újra. Mindig számítanak a munkájára, mert nyugdíjas, ezért rendkívüli alkalmakkor is be tud menni, nem úgy, mint egy üzemi alkalmazott. Korábban kereskedelmi dolgozó volt. Most, hogy népi ülnök, ott van a könyvespolcán a Büntető Törvénykönyv kivonata, könyvek a bűnözésről, bűnüldözésről. Néhány hete a népi ülnöki intézmény huszadik évfordulója alkalmából rendezett budapesti jubileumi értekezleten ő képviselte a Ceglédi Járás- bíróság százötven népi ülnökét. Az igazságügy-miniszter itt elmondta, hogy a népi ülnöki tevékenységet még hatékonyabbá kívánják tenni. Egri nénit negyedszer jelölte most a Hazafias Népfront. — Nem lesz fárasztó, ha újra elvállalja? — Szép munka ez nagyon. Mint először, most is örömmel vállalom. Legyen az polgári per vagy büntető eljárás, mindegyiken szívesen- veszek részt. Előfordul, hogy reggel fáradtan ébredek, de ha telefonüzenetet kapok, hogy szükség van rám, elfelejtem azt, és szívesen megyek. Szeretem, amit csinálok. Szabó Alfréd PEST MEGYEI hÍpLAP KÜLÖNKIADÁSA XIII. ÉVFOLYAM, 106. SZÄM 1969. MÁJUS 11., VASÁRNAP Pestieket is dolgoztatnak | Pesti dolgozói is vannak a | ceglédi Lenin Tsz-nek: a papucsok, tárcák, kulcstartók, I címkék, emblémák és óraszí- i jak készítésével foglalkozó melléküzemág ad nekik munkalehetőséget. A „fióküzem'’ létesítésére az engedélyt megkapták a fővárosi XX. kerületi Tanács illetékes osztályától. A r'.v 2 ti hiti<*.v tt künt/vhcirt* Szavalóverseny, találkozás az olvasókkal AVf kiálliiús — Háti-pufi . \tirt‘l- ont iék ii tt tt t>p FOCADOORAK Kedden reggel 8 órától déli 12 óráig fogadóórákat tart a járási tanács épületében, hivatali helyiségében dr. Bencsik Mihály vb-elnök. Terror a tárlaton Miklosoviks László albertir- sai grafikus Terror című grafikájával vesz részt a nemrég megnyílt szentendrei tárlaton. Az. „Olvasó népért”-mozgalom társadalmi elnöksége a napokban felhívással fordult azokhoz, akik szívükön viselik az irodalom, a kultúra gondját. Cselekedjünk sürgősen és hatékonyan, oszlassuk el az „olvasó nép” illúzióját, hiszen a felnőtt lakosság ötvenöt százaléka egyáltalán nem olvas. Városunkban az Írószövetség által indított mozgalom céljait jól szolgálják a közelgő irodalmi és kulturális rendezvények. A Kárpáti Aurél Irodalom- barátok Társasága két héttel az ünnepi könyvhét megnyitása előtt, május 18-án megemlékezik megalakulásának ötödik évfordulójáról. A délelőtt fél tízkor kezdődő emlékűn népségén ismertetik a Kossutli-díjas író és kritikus munkásságát, majd fia, Kárpáti Iván emlékezik édesapjára. Ezután megkoszorúzzák a Kárpáti emléktáblát és 12 órakor nyitják meg a múzeumban az írói munkásságát bemutató kiállítást, amelyen több használati tárgya mellett könyvei, újságcikkei, eredeti kéziratok, levelei láthatók. Az ünnepi könyvhét megnyitása június 1-én lesz Cegléden. Egy nagyszabású könyvkiállítás mellett június másodikán Ifjúsági író.—olvasó találkozót rendeznek a művelődési központ emeleti termében. A találkozó íróvendége: Jani- kovszky Éva, sok kedves ifjúsági könyv szerzője, a városi könyvtár gyermekrészlegének rendszeres olvasói már készülnek a fogadására. A KISZ-bizottság szavalóversenyt hirdet a megnyitóra. Mindezek bizonyára sok új hívet toboroznak a verseknek. regényeknek, általában az olvasásnak. (szabó) Zenei tagozat indul a Táncsics iskolában Zenei tagozatú első osztály indul szeptemberben ismét a ceglédi Táncsics Mihály Általános Iskolában. Az iskola igazgatósága értesíti a szülőket, hogy a jelentkezőket május 13—14-én délelőtt 9 órától 12 óráig, délután 2-től 5- ig hallgatják meg a Zeneiskola épületében. (Kossuth tér.) Muzsika az egész Óvatosan kopogtatnak az ajtón. Tessék, szabad! Középmagas férfi lép be, nyárias öltözékben. Kicsit zavart, mint annyi más ember, ha hivatalos helyiségbe kell lépnie. Emelet, csapóajtó, a folyosón számozott ajtajú szobák — mind iroda, csupa iroda, teli hivatalos okmányokkal, még hivatalosabb arcokkal... — Kérem, én egy hirdetést ... de nem is igazi hirdetést szeretnék mondani. Inkább felhívást. Felhívást, a város lakóihoz! Ügy érzem, ennek benne kell lennie az újságban! A szeme csillog. Zsebében matat, igazolványt keres. — Kérem, hallgasson meg. Kovács György vagyok, a ceglédi Stylus Faipari Ktsz dolgozója. Csalt azt akarom mondani, hogy nagyon szeretem Ceglédet. És ha ráérne ... jó » lenne ezt megírni, hogy más is A ceglédi vörös műn kászászlóalj története A felvidéki harcokban IV. MÁJUS 30-ÄN a kora reggeli órákban a Sajó és az Ipoly között megindult a Vörös Hadsereg északi támadása. Mivel az eredményesen előnyomuló Vörös Hadsereget Komárom — Érsekújvár — és Léva térségéből állandó oldaltámadás veszélye fenyegette, a hadsereg-parancsnokság elhatározta, hogy a Dunától északra nagyobb erőcsoportot von ösz- sze, és ezzel a nyugati irányban támadólag lép fel. Ezért június 12-én megalakította az V. hadtestet azzal a feladattal, hogy Léva és a Duna közti területen kezdjen támadást nyugati irányban. A hadsereg-parancsnokság a hadműveleti tervről június 13-án tájékoztatta a Duna—Tisza közén állomásozó I. hadtest parancsnokságát. A hadtest feladatát a Tisza vonalán való átkelés megakadályozásában jelölte meg, egyben figyelmeztette a parancsnokságot, hogy ha ellenséges támadás az arcvonalon nem következne be, a hadsereg-parancsnokság a 2. hadosztály gyalogezredeit az északi fronton szándékozik alkalmazni. A rendelkezés vétele után az I. hadtest parancsnoksága a 2. hadosztály 38. gyalogosezredét és a 30. gyalogezred II. zászlóalját — a ceglédi mun- kászászlóaljt — visszavonta a csongrádi védővonalból. A ceglédi vöröskatonáktól a védelmet a 30. gyalogezred I. zászlóalja vette át. A ceglédi zászlóalj három napot töltött Kiskunfélegyházán, kiegészítették á felszerelést, majd június 18-án a zászlóalj két százada elindult északra. Húszadikán a géppuskás század és az Örkényi újoncszázad is elindult. A ZÁSZLÓALJ KÉT SZÁZADA még 19-én beérkezett Párkánynána körzetébe, és másnap folytatta felvonulását Nagysalló—Barsendréd—Bajka és Alsóvárad vonalába. A zászlóalj második fele csak 21-én érkezett Párkánynánára, innen másnap Lévára indították. A zászlóalj már 21-én érintkezett az ellenséggel, este átkelt a Garam folyón, és beásta magát: Nagykálna, Garamlök és Felsőpél vonalában. Június 22-én és 23-án az arcvonalakon csak kisebb helyi jellegű csatározások folytak. A vörös egységek felkészültek az új támadásra, amellyel a Lévát északról szorító ellenség vonalát Öbarcs és Garamkelecsény körzetében szándékoztak áttörni. A ceg- , lédi zászlóalj két százada az első vonalban volt, a másik két század Léván maradt, tartalékban. A TÁMADÁSRA már nem került sor. Június 24-én hajnali 5 órakor az egész északi arcvonalon érvénybe lépett a fegyverszünet. A csapatoknak ezt Léva főterén Pogány József hadtestparancsnok jelentette be. a tartalékban levő két ceglédi század is itt értesült a fegyverszünetről. Június 30-án megkezdődött a visszavonulás a demarkációs vonalra. A visz- szavonulást, a Duna—Tisza közére való átcsoportosítást Stromfeld Aurél, a Vörös Hadsereg vezérkari főnöke irányította, bár ekkor már lemondott, mivel nem értett egyet a visszavonulással. A visszavonulást a 30. gyalogezred II. zászlóalja is a parancs szerint megkezdte. Az általános visszavonulás útvonala: Léva, Vámosladány, Nemesoroszi, Nagy- peszek, Tergenye, Ipolypásztó, Szob és Nagymaros volt. A zászlóalj lassú menetben július 10-e körül érkezett Nagymarosra, ahol bevagonírozták, és 15-én este Nagykőrösön, illetve Kecskeméten vonult pihenőbe. A pihenő csak egy napig tartott, 16-án már riadóztatták a zászlóaljat, és 17-én a késő esti órákban Gátér állomáson kirakodtak. A zászlóalj most nem vonult be Csongrádra, hanem a gátéri állomástól keletre a Schőn- wiesner-tanya körzetében éjszakázott. ITT ÉRTE A CEGLÉDI ZÁSZLÓALJAT a tiszai átkelés. A főparancsnokság 176/10 hadműveleti intézkedése szerint a 30. gyalogezred mindkét zászlóalja részint csónakon, részint a csongrádi hídon — a 38. gyalogezred után — kelt át a Tiszán. Gyülekezőkörletét Szentes város nyugati kijárója, a Kurca patak két hídja közötti sávban jelölték ki. A 2. hadosztály parancsnokának rendeletére 18-án a II. zászlóalj katonáiból, többségében a vasas századból, egy önálló műszaki századot alkottak. így a zászlóalj négy százada háromra csökkent, mert a műszaki századot még aznap délelőtt a gátéri vasúti állomásra irányították. A század késő délutáni órákban Kisteleken kivagonirozott, és estére Baksi-majorba érkezett. Itt a századot II/68-as zászlóaljba osztották be, feladata volt a Mindszentre való átkelés műszaki feladatainak előkészítése és az átkelés lebonyolítása. Pataki Ferenc (Folytatjuk) Tekintse meg a / / / VÖRÖS FILM ÚTJA CIMU KIÁLLÍTÁST a ceglédi Szabadság filmszínházban Dokumentumok a Tanácsköztársaság idejéből, jelenetek a magyar film hőskorából, korabeli plakátok, a némafilmek híres művészei: .GAZDAG GYŰJTEMÉNY VÁRJA A SZABADSÁG FILMSZÍNHÁZBAN. nyitott szemmel járjon ebben a városban. Én ezt megírni nem tudom, csak elmondani, mert nagyon kikívánkozik belőlem. Elmondhatom? — Ma szabadságon vagyok. Tudja, nem egyszerre, hanem naponként veszem ki a szabadságot. Így nem felejtem el a munkát, — igaz? Ilyenkor a várost járom, utcáról utcára, egészen a határig. Nézem Ceglédet. Cegléd szép, nagyon szép — ezt észre kell venni! Ezt szeretném elmondani. Hogy ne csak a csúnyát vegyék észre. Vagy ha észreveszik, tegyenek ellene, ne csak panaszkodjanak. Nem siránkozva kell hasonlítgatni, hanem javítgatni, ami még javításra vár, hogy ne kelljen az új mellett a régit szégyellnünk. — Kicsit romantikus lélek vagyok. Hegedülni tanultam. Szeretem a zenét. A városnak is van zenéje. Ugye, most azt hiszi, hogy az a korsó sör beszél belőlem, amit nemrég ittam ... Pedig dehogy. Ha nem hiszi, sétáljon ki a parkba. Nagy a játszótérre. Nézze meg az új lakótelepeket, a lebontott, öreg épületek helyén készülődő újakat. A neontól csillogó kirakatokat. Vagy induljon el a város legöregebb utcácskáiba, nézze az ott guggoló házalt mellett kevélykedő új családi otthonokat, rendezett, szép kerteket. Én mondom, muzsika az egész. Meg kéne komponálni a város zenéjét. Cegléd nem olyan, mint a többi város. Érezni kell a hangulatát. Nincs hömpölygő folyója, nincs erdős hegyek közé zárva — sima, mintha egy nyitott füzet lapjára építették volna. Érti? Nyitott lapra. Itt minden belátható: a múlt, a jelen — én látom a jövőt is. Ceglédnek akkor is lesz romantikája. Hálás város ez, kell, hogy szeressék! Hogy sokan, nagyon sokan szeressék. Csak ne karba tett kézzel... (eszes) A CEGLÉDI DÓZSA NÉPE TERMELŐSZÖVETKEZET FEL VESZ MAGTAROST, MOTORSZERELŐKET, LAKATOSOKAT, KŐMŰVESEKET, FESTŐKET, ÉPÍTKEZÉSHEZ SEGÉDMUNKÁSOKAT,; , PRIMÖRKERTÉSZETÉBE LÁNYOKAT, ASSZONYOKAT. Asszonyok részére heti 5 napos munkaidő. Nyugdíjasok — a fennálló rendelet szerint — teljes fizetést kaphatnak. FELVESZÜNK továbbá ládaüzembe ASZTALOSOKAT, FAIPARI SZAKMUNKÁSOKAT ÉS FŰRÉSZGÉPHEZ SEGÉDMUNKÁSOKAT. JELENTKEZNI LEHET A TERMELŐSZÖVETKEZET KÖZPONTJÁBAN Köszönetünket fejezzük ki mindazoknak, akik forrón szeretett feleségemnek, illetve húgomnak: Faraqó Jánosné szül. Ladányi Ilonkának temetésén megjelentek, részvétükkel bánatunkban osztoztak és koszorút, virágot küldtek. A gyászoló-család CEGLÉDI APROHIRDETESEK Alberti rsa belterületén, a Csárdái dűlőben 600 n,-öle&, építésre alkalmas szőlő, gyümölcsös fizetési kedveziménnyell 90 ezerért eladó. Érdeklődni : Albertirsa, Vas- út utca 53. sízám alatt, kertes csaiádi ház elálló beköltözhetően, XIV. kér., Külső- Kátai út 46. szám. ______ S IMSON segédmotorkerékpár eladó. Nagy- kátad út 31. szám alatt. Jó állapotban levő PANNÖINA motorkerékpár eladó. Megtekinthető Sárik műszerésznél, Bercsényi út.____________________ D éli úti zöldséges boltban (Honvéd utca sarok) élő csirke pénteki napokon 30,— Ft-os árban kapható. Teljesen új állapotban levő kis vasajtó eladó. IX. kér., Lajos utca 3. szám alatt. TELEVÍZIÓ-, rádió javítást vállal Jakab József, Cegléd, Kertész utca 17. Telefon: 536.____________________ K eveset használt,’ mély gyermekkocsi eladó. Besnyő utca 14/a. szám. Sötét, igényesnek megfelelő hálószobabútor eladó. Mikes u. 2. sz., Asztalosaknál. Beköltözhető házat vagy házrészt vennék havi törlesztéssel, megegyezés alapján. Cím a Ceglédi Nyomdában.________________ E ladó ház: Sugár utca 50/a. szám alatt. Érdeklődni lehet mindennap, délután 14 órától. Vasárnap egész nap.__________________ M IB-motor eladó, Molnár utca 31. Délután 4-től. SIMSON STAB eladó Abrahám György, Cegléd, Fáy András lakótelep sorház 8. Háromspalettás tükörablak bontásból eladó. Árpád utca 6. szám._________________ Ü j állapotban levő háromajtós szekrény és egy bárszekrényes tv-szekrény eladó. Dugonáts utca 2. épület, Á lépcső, földszint 3. sz. Gyári nagyteljesítményű robbanómotoros szivattyú 554 L/P eladó. Cegléd, Déli ót 80. Botlik. WELTMEISTER SS basszusos tangóharmonika eladó. I., Szív utca 7. 3. em. 14. szám. Érdeklődni dél- után 4 után. __________ A LEGELTETÉSI BIZOTTSÁG értesíti az állattartó gazdákat, hogy a fűbérek befizetése 1969. május 7— 8—9-én lesz a Városi Tanács VB. MG. és Élelmezésügyi Osztályán, reggel 8—17 óráig. Legeltetési Bizottság ________________ K isipari konyhabútor eladó. Teleki utca 44. szám alatt. Megteikint- hető délután 2 után. Idős magányost, vagy házaspárt házingatlanáért eltartásra vállalnék, tanyasi is lehet. Címein: id. Száraz Mihály, m. kér., Bem utca 2. szám alatt. ____________________ F érfikerékpár minden tartozékkal olcsón eladó. Törteli ú* 19. ________________ F ényező szakmunkást azonnal felveszünk. Ceglédi Vasipari Ktsz. Trabant Combi 500-as eladó. Cegléd, Bercsényi u. 12. Gregus.