Pest Megyei Hírlap, 1969. április (13. évfolyam, 75-97. szám)
1969-04-30 / 97. szám
4 “^iSíHflP 1969. ÁPRILIS 30., SZERDA MIÉRT SZÉP? A BEAT Területszámító zsebkönyt Föld - méterben „Rettenetes emberekkel! Találkoztam egyik éjjel!” Remeg a levegő. Villanydrótok csíkozzák a színpadot, a reflektorfényben megcsillannak a gitárok bakelitlapjai. Sikítanak a teenage- rek. A szám végén felállnak _ a székekre és fölharsan a rekedt kórus: OMEGA! OMEGA! OMEGA! Egy férfi megjegyzi az első sorban: — Vadállatok! A színpad monstreszínpad .— az egész ország. A férfi megjegyzése is érvényes az egész országra: a hátraforduló emberekre, akik vattát dugnak a fülükbe és kétségbeesetten emlegetik a valcert és a tangót, aztán beülnek négyhengeres kocsijukba és feltúráztatják a motort és nem veszik észre, a zene az ő zenéjük, az' autójuk zenéje, a technika, a modern, világ erősítőkön keringő muzsikája. Félhomály. Csak gitárhang lüktet. Aztán az is elhal a visszhangosítókon. A koncert első száma befejeződött. Egy vállig érő hajú fiú a mikrofonhoz hajol: Most pedig bemutatkozunk. — Igen, én kapom a legtöbb levelet. — Válaszolsz rájuk? — Természetesen. Dedikált fényképet küldök. — Építészmérnök vagy, ugye? — Csak leszek. Most csinálom a diplomamunkám. — Miért szép a beat? — Mert eredeti. Mert dinamikus és mert felkavar. — Sztárok vagytok? — Zenészeik. Az egyik megyei kultúrház igazgatója azt mondta nekem: — Csirkefogók ezek a zenészek. Huligánok — villa- mosárammal. Fogalmuk sincs arról, mi az, hogy muzsika. Utána beszélt még Mozartról, Verdiről és Puccini „Bohémélet”-éről. És újságolta — holnap itt játszanak az OMEGÁ-ék. Ez kell a népnek, végre lesz egy kis nyereség. Ám a hosszú hajú fickókban mégsem bízik, de hát mit csináljon? ORGONÁL ÉS ÉNEKEL: Presser Gábor. Pici. Száz kiló. És szemüveges. kozunk. Zenélünk. Ahogy mi tudunk, ahogy mi akarunk, ahogy nekünk — és reméljük, másoknak is — tetszik. Annak zenélünk, aki minket meghallgat, aki nem — hát nem. A beat a technika, a mostani életritmus ütemrajzát viseli magán. Zene, nem zaj. Korosztályunknak szól. A külsőnk? A dél-amerikai zenészek sombrerót hordanak és tarka ruhát. Mi így állunk színpadra. A beatnek — ez a külső jellemzője. Kész. A beat divat — mert a mostnak szól. A haj, a színek, a ruhák csak velejárók. Tavaly az OMEGA 156 koncertet tartott. Két hónapig Angliában voltak, a Decca hanglemezcég nagylemezt készített velük. Most szerte az országban játszanak, sokszor a megyében: Nagykőrösön, Cegléden, Vácott. A rivaldafényben állnak, elegánsan kanya- rítják az eléjük nyújtott papírokra nevüket, wattokon keresztül mesélnek. Bemutatkoztak. Kezdődhet a koncert. Tamás Ervin Egy korábbi rendelet szerint a földek területi adatait méterrendszerben kell majd nyilvántartani: a rendelet végrehajtását az 1969— 1972. évekre tervezi a Mezőgazdasági és Élelmezés- ügyi Minisztérium. Ez áttérés megkönnyítésére a minisztérium Országos Földügyi es Térképészeti Hivatala területszámító zsebkönyvet ad ki. Nehéz dolga van a krónikásnak: Ids helyen sok jót írni. Átütő siker! — Röviden így jellemezhetnénk a hétfő esti nemzetközi dzsesszrande- vút. A IV. salgótarjáni amatőr könnyűzenei fesztiválra meghívott külföldi vendégek Cegléden tettek pontot magyarországi látogatásuk végére. Elsőnek román dixiland- együttes lépett pódiumra és aratott nagy sikert, őket az NDK weimari zenekara követte, amely modernebb, kamarajellegű dzsesszt adott elő. A zsebkönyv körülbelül 100 oldalas terjedelemben idén jelenik meg. Tartalmazza egyebek között az ölről a méterre, a négyszögölről a négyzetméterre és a holdról, a hektárra számítás adatait. A zsebkönyv feltünteti majd a vetőmagszükséglet és a terméseredmény kiszámításához szükséges méterrendszer adatokat is. Nagy tapsot érdemelt a fiatal voronyezsi kvartett is, s így egyenlő erők közös sikereként könyvelhetjük el a hétfő esti randevút. A közreműködő dr. Garay Attila ismét bebizonyította, hogy nemcsak a jogtudománynak, a dzsessznek is doktora. A találkozó végén igazi örömzene részesei lehettünk, a jam session műfajára annyira jellemző kötetlenség, a virtuóz improvizációk méltán elnyerték a közönség tetszését. Ké- pünpön: a román dixiland- együttes. DZSESSZ-RANDEVU CEGLÉDEN A dixi a műfajuk A SZÓLÓGITARNÁL: Molnár György. Színes ing. Testhez feszülő nadrág. — Nyugodtnak kell lenni és passz. A megjegyzéseket el kell viselni. Mindennapra jut. — És mi lenne, ha a hajatok rövid lenne és elviselhetően öltöznétek? — A zenekaroktól ezt várják. Vállig érő hajat, bordó nadrágot. És mondd meg őszintén, nem mindegy? Egy óra a szerelés. A technikusaik egy óra alatt szerelik fel az együttes hangfalait, erősítőit. Rendszerint ekkorra már gyülekezik a nézősereg és mikor az OMEGA hangolni kezd, kitör a hangvihar. BASSZGITÁR, ÉNEK: Mihály Tamás. Vállig érő haj, bajusz. Lepedő nagyságú ingnyák. — Nehéz nekem széket keríteni. — Mennyit dolgoztak? — Állati sokat. Mi jóformán mindig dolgozunk. Ha nincs koncert, vagy nem unatkozunk, akkor gyakorolni kell és nem lemaradni — állandóan dolgozni az új számokon. „Nem tilthatom meg neked —” Orgonaszóló középen. Perceken át. Futnak az ujjak, egyszerre több billentyűt üt a kéz. A nézők tombolnak. Presser izzad. Belehajol az orgonába, a közönség tombol, Kóbor magához húzza a mikrofont és halkan súgja: „Nem tilthatom meg.. ZONGORA, ÉNEK Benkő Lászlói az együttes vezetője. — Beat. És folyton ez a nemzedéki vita. Mi nem vitat— Rám azt mondják, hogy ideges vagyok. Ha az ember mást sem hall a háta mögött, mint hogy: „Szét kéne verni a pofáját!’’, „Barom, állat!” — akkor rövid idő alatt ideges lesz. A beatnek funkciói vannak — ezt még a fiatalok sem tudják. A beat-korszak. A villanydrótok korszaka. És ha az ember a mellén is érzi a basszgitár búgását és a dobhártyáját szét is repeszti az orgona sivító hangja, akkor is ráismerhet a zajos főutcákra, a dübörgő aszfaltfúrókra — zenében. — Szükség van erre? — Nem látod? Szól a zene. Elkeveredik a hangorkánnal. Valaki egy papírba csomagolt- kabalababát dob a színpadra. Kis, háromforintos gumikutya és a papíron nagy, kék betűk: Szeretlek, Tamás! A DOBNÁL: Laux József. Távolbanéző tekintet. Lezser szerelés. — Mi a siker? — Karrierlépcső. — Unjátok? — Fárasztó, de jólesik. A mi nézőseregünk a fiatalság es ők érzékenyebbek, mint a felnőttek. A felnőtt társadalmat betörték, de ők még közvetlenséget várnak az ideáltól. — Veletek voltam, mikor Vácott játszottatok. Különösen a lányok rajonganak értetek. — Rajongás az élet. Ez tölti meg őszinteséggel muzsikálásunkat. A rajongás éltet bennünket, s a rajongás gyújt örömlángokat közönségünk szemében. Ludwig-dob. Negyvenezer forint. A szerelésük értéke több százezer. Munkával hozták össze. Szívós munkával, éveken keresztül. A Műszaki Egyetem beat-együttese már világjáró, „nagymenő”... RITMUSGITAR, ÉNEK: Kóbor János. Hullámos szőke haj. Furcsa hang, melybe szerelmesek lesznek a diák- lányok. 12. Éva már biztosan alszik. Fekete haját leenged-te, elbomlik a párnán. Hálóingén kis csomó ... Ha egyik szárát meghúzná az ember? ... Vajon miről álmodik • most? ... Rólam! ... Nem, ez még korai. Még nem érzi, mi is fog történni vele, de sebaj... Azaz, hogy baj, mert én nem házasodhatom. Mit tegyen ilyen esetben egy fiatalember? ... Hideg zuhany, rendszeres sportolás. És ha valaki, mint például én, csak sakkozik ? Ott mi vezeti le a micsodát?... A munka. És ha munka után is kedve van valakinek kakaskodni?... Házasodjon meg. — „Angyalom, én ártatlanul jöttem ebbe a házasságba... Hófehéren!” — „Adalbert... te butuska ... férfi vagy te egyáltalán??!” Szóval ez nem megoldás. Tessék eljárni azokhoz a nőkhöz, akik nálunk már papíron nincsenek. Hát jó, járogatunk, de a kockázat nem kevés. És ha valaki beleszeret egy rendes kis nőbe, de elvenni nem tudja?... „Vegye el!”... Ez a tisztességes dolog. Egy háló- ingben az anyakönyvvezetőhöz. Tanúnak két ismeretlen bácsit fognék a folyosóin. — Igyák meg, papa, az egészségünkre! — Legyenek boldogok — mondanák, és kihörpölnék az italt. Egy év múlva a válóperi tárgyaláson védekezhetnék: — Kérem, nekem nem volt időm megismerni a feleségemet. Zsákbamacska volt. — Ilyen fiatalon és tapasztalatlanul nem szabad házasodni — mondaná a bíró, aranykeretes szemüvege fölött komoran ráncolva homlokát. — Maguk még gyerekek voltak! Lám, lám, a csábítás tilos, a szerelem is. Várni kell, amíg megérik az ember. Akkor megismer egy tisztességes ha- jadant és a tanácsra vezeti. De hol vagyok én még az érett férfitől? Csak te vagy, drágám, a 19 éveddel az ágyadban. Mi lesz velünk? ... Gyorsan abba kell mindent hagynunk, amíg nem késő. Igen ám, de most érzem csak, mennyire szeretlek. — Nem marad más hátra, mint a csábítás. Aztán majd elveszlek feleségül. Hideg nyugalom száll meg. Tervszerűen cselekszem. Csak semmi izgalom, kapkodás! Ki kell dolgoznom a haditervet. Jövünk, megyünk a kis mozdonnyal még sokáig. Hat órakor köszönök le. A városban rohan velünk a busz, szemben pedig mennek a munkába igyekvők. A sarki tejesboltban a reggelizők idegesen tépik kiflijüket a kávéba. „Csak el ne késsek” — nyelnek fuldokolva. Egy megállóval most tovább megyek és egy presszóból nyolc órakor Évára csengetek. — Éva! Halló! — Tessék! — Én nagyon szeretem magát! Szaporábban lélegzik a telefonba. A membrán finom lemeze megrezdül. — De kérem, ilyen hirtelen? — Már tegnap óta. Délután bemegyek hozzád! ... Katt — lerakom a kagylót. Legalább túl vagyok rajta. Most már törje ő a fejét. A presszóból egyenesen hazamegyek. Elszívok még egy cigarettát, aztán lefekszem és kimerült, mély álomba zuhanok. Fél egykor zörög fel a postás. Anyámtól és Gál Sándortól kapok levelet. Érdekes. Mindig egyszerre írnak? Sándor panaszkodik, közeledik a szeptember, vissza kell neki Pestre mennie, jön az utolsó év, az utolsó szedre. Ez lesz a legnehezebb, a tananyag is megszaporodott. Jó lenne már, ha nem kellene tanulni. írjak mindenről, különösen érdekelné, bejutottam-e a szerkesztőségbe. „Járj a nyakukra, mert különben elfeledkeznek rólad” — írja. Anyám azt kéri, menjek haza legalább látogatóba. Nagyon szeretnének már látni. Biztosan nagyon sovány vagyok és azért nem akarom mutogatni magam. Szó, ami szó, eléggé szikár alak vagyok, de nem egészségtelenül sovány. Pocakos nem lehetek. Akkor Éva nem szeretett volna belém, és akkor most nem mehetnék hozzá, megbeszélni a jövőnket. És mi lenne, ha Évával együtt mennék le a Balcsira ? ... Fürdenénk, csónakáznánk. A nőt fürdőruhában is látnom kell, enélkül én nem kötök tartós ismeretséget. Fél ötkor lépek az IBUSZ- ba. Ötkor Éva végez, estig együtt lehetünk. Félóráig majd képeslapozom náluk, ehhez még egy idegennek is joga van. A kis öreg úr, aki már ötvenszer körülutazhatta volna a földet azokkal a jegyekkel, amelyeket lestemplizett, barátságtalanul méreget, de nem törődöm vele. Éva mosolya mindenért kárpótol. — Mit mondott reggel a telefonba? — kérdezi izgatottan és közben, hogy az öreg figyelmét elterelje, lapozgat a jegyborítók között. — Azt mondtam, amit már nagyon régen meg kellett volna vallanom... (kis szünetet tartok) ... nagyon szeretlek! — Csak most, ilyen későn? Hahó, reggel még korán volt. Mennyit tud fordulni egy földgömb nyolc óra alatt! Közelebb hajolok Évához. — Nagyon régen szeretlek. Már a csirkesütéskor... vagyis utána, amikor elmentél... Ha valaki elmegy, mindjárt jobban szeretjük ... — Pszt... halkabban beszélj, az öreg figyel... — Jó, majd suttogok. Szombaton a Balatonhoz utazunk. — Nem enged a nagynéném — mondja szomorúan. — Mondd neki, Pestre kell menned hivatalos ügyben. — Hazudjak? — Nem szoktál hazudni? — Csak kicsi dolgokban. Egy nőnél hol kezdődnek a kis dolgok? A rózsaszínű jegy borítékok alá dugom a kezem, megszorítja, öt órakor Éva átöltözik, elmegyünk, az öreg oldalról sandít ránk, és köszönés helyett csak megrántja a fejét. Az utcán nagy a tolongás, sok üzémben, hivatalban most van vége a munkának. — Hová megyünk? — néz rám melegen Éva. — A nagy parkba. Leülünk a szökőkútnál és beszélgetünk. Nyolckor műszakra kell mennem és onnan hamar kiérek. A parkban a késő délutáni nap sugarai az ezüstlevelű nyárfákat érik és a hársak tömött lombjait. Az utakat vörös salak borítja. A bronzszínű medence felé tartunk, amelyben halak úszkálnak. A medence szélén két ölelkező kisgyerek ül, egyikük a vízbe pisil. Ez a szökőkút. Padra ülünk, de vigyázva kell kormányoznom a nőt, hogy az emberektől távol kerüljünk. Sikerül is végre megfelelő helyet találnunk, ahol csak egy A televízió stúdióiban „A baráti országok táncze- néiből” címmel, Szitányi András rendező irányításával elkészült ez a május elsejei műsor. A környező országok legnagyobb sikerű táncdalait hallhatja majd a közönség, legkiválóbb énekeseink tolmácsolásában. A műsort az Inter- vízió is közvetíti. A képen Hacsaturján Kardtáncát látjuk Bendák Edit tolmácsolásában. Bölcs mondások Nem kell a holdra mennem, hogy lássam a föld fogyatkozásait. Az életben csak akkor úszol a fellegekben, mikor repülőgépen ülsz. Igen kellemetlen érzést keltesz bennem: belenyúltál a zsebembe és észrevetted, hogy üres. A tükör őszinteségének vaj» kerete, de nincs korlátja. szalmakalapos öregúr ül, könyökét a térdére fektetve, el- merülten olvas. Botját hosz- szában fektette a padra, jelezve, nem kíván társaságot A másik oldalon házaspár ringat felváltva egy babakocsit A lenhajú kisgyerek néha felül, de mielőtt ordításra tátaná a száját, a férfi elkezdi rázni a kocsit. — Szép ez a park — mond^ ja Éva. — Te mindig szép helyekre fogsz engem vinni? — Óh, persze — mondom gyengéden s közben arra gondolok, nem ülhetek majd mindig parkban a nővel. El kell vinnem zenés helyekre, ahol fél konyak tíz forint. Hogy bírja majd ezt a bukszám? — Mennyivel jobb itt — folytatom hangosan —, mint egy füstös presszóban, ahol nem tudnak mozogni egymástól az emberek. — Teljesen hülyén magyarázok, nem szabad elszoktatnom a presszótól, mert akkor inni sem fog, és ital nélkül még kevés házasság szövődött. Mit akarok én, tisztázzuk gyorsan a dolgokat! — Ugye, elviszel egyszer a Grillbe? — hajtja vállamra a fejét. Bólintok. Amit sejtettem, bekövetkezett. Nem szabad türelmetlenkedni. Egyelőre haladás, hogy egyáltalán velem ül. Kreol bőrű arcán egy kis sápadtság suhan ét, s mandulaszemébe kíváncsiság lopódzik. — Sommertime and the leaving is easy — dúdolom angolul Sándor kedvenc dalát, hogy értésére adjam szerteágazó műveltségemet. — Lex- tréme félicité la paine — váltok át Sainte Beuvéra. — Végtelen boldogság, melyet csak egy levél rezdülése választ el a végtelen kétségbeeséstől, hát nem ez az élet? — Kis szünetet tartok, behunyom szemem. Egész formába lendültem, ez még jobb volt, mint az ágy a párnákkal, és a sóhajokkal. (Folytatjuk)
