Pest Megyei Hírlap, 1969. április (13. évfolyam, 75-97. szám)
1969-04-24 / 92. szám
4 "^tfírlap 1969. ÁPRILIS 24., CSÜTÖRTÖK Felnőtt egy művéss! Mindig csodáltam a képzőművészet történészeinek, műrészeinek biztonságát. Mert képekről, szobrokról nem könnyű beszélni. Ha szavakkal maradéktalanul .megragadhatnánk az alkotások lényegét, akkor a festőknek, szobrászoknak sem kellene okvetlenül ecsethez, vésőhöz nyúlniuk, nekik is elég lenne a szó, a betű. A magam részéről az absztrakt festészethez érve, még jobban elbizonytalanodom. Kokas Ignác kiállításának megtekintése után azért veszek mégis, némi kényszertől hajtva, tollat kezembe, mert a fiatalabb hazai festők munkáit szemlélve még tán egyszer sem éreztem ilyen erővel, hogy külhonban kibontakozott irányzatok helyett maga egy önálló, érett művész szól hozzám, hogy végre ismét felnőtt egy ember festészetünkben. Kokas újabb, megérett munkásságát hazájának közönségével szinte egyszerre — ha nem előbb s jobban — ismerte meg a külföld. Miközben a most negyvenkét éves művész rendszeresen részt vett itthoni tárlatokon, külhonban többek között 1967-ben Londonban szerepeltek művei, majd 1968-ban a velencei biennálén önálló kollekcióval képviselte a magyar festészetet. Mostani, műcsarnokbeli teljesebb bemutatkozása tehát nem jelentős előzmények nélkül való. Magam az Enyészet, Téli udvar s Szürke portré című képein át találkoztam először művészetével egy hazai, össz- képzőművészeti kiállításon. Emlékszem, számomra azon a bemutatón a Téli udvar galambjai kerítése, vesszőből Kokas Ignác kiállítása a Műcsarnokban A Váci Híradástechnikai Anyagok Gyára FELVÉTELRE KERES mérlegképes, anyaggazdálkodói tanfolyammal, vagy egyetemi végzettséggel és 10 éven felüli gyakorlattal rendelkező ELEMZŐ ANYAGGAZDÁLKODÓT Fizetés megegyezés szerint. C f M : HAGY, VÁC, Zrínyi u. 17. Heuréka Gumigyár (Vác, Derecske dűlő) FELVÉTELRE KERES: férfi betanított és segédmunkásokat, továbbá könnyű fizikai munkára nyugdíjas és fiatalkorú férfiakat és nőket. JÖ KERESETI LEHETŐSÉG! Betanított munkásoknak havi 2000—2500 Ft. segédmunkásoknak hovi 1700—1800 Ft Havonta kettő, illetve három szabad szombat. Váci és Vác környéki lakosoknak időmegtakarítás. jelentkezés: Heuréka Gumigyár Munkoűovi osztály Mindennap reggel 7 órától L font kosara, ajtórészlete, furcsa, szabálytalan kompozíciója jelentette környezetében a személyiséget, a sajátot. Három képből is érződött, milyen nagy szerepet tölt be Kokas festészetében a falu, ahonnan egykor elindult, az egyedi-eredet, a köldök, amelytől nincs menekvés, s amelyhez nincs visszatérés. Marad a visszanézés, a gyerekkortól kapott képek kiválogatása, átrendezése, beolvasztása a felnőttség jelrendszerébe. Maradnak a falusi templomból csak a harangozó figurája meg a kötelek, maradnak a tükrök a bennük megjelenő esetleges kompozíciókkal, a gyertyák, lámpások, kosarak, ablakok ki- tekintésre-betekintésre, hidak, függönyök, kutak, hordók és kerítések, halott vízfelületek: csökönyösen ismétlődő motívumok. Nem válik tőlük népiessé, mégis annyira ismerős, mert magyar festészete. Részletek: egy tehén háta, egy ajtó alja — a megkísértett egykori teljességet már nem lehet elérni, újat kell teremteni. S ahogy ismerkedem festészetével, megismerem benne a színek jelrendszerét. Acélos meg opálos és zöldes-olajos szürkék, kékek céltudatos egyeduralma a vásznakon. Valaki így szólt hozzám nemrég: azért nem menekül a szomorúságtól, szenvedéstől, mert azok gödreiből-magaslatából tisztábban látja a szépet, jót, mindazt, amiért érdemes, aminek szabad örülni. Kokas szürke-fehér, szürke-kék, olaj- szürke tárgyai között így lebeg, csillog és dereng hol egy halványzöld fiatal fa — a Néma ház üvegszemű maszkja mögött —, hol a nap emberkoponyán, emberhátán visszaverő- dő-sugárzó fénye A nap fiai alkonyi sötétségében. Egészséges pesszimizmus — fogalmaznám profánul. Aztán absztrakt képeket látunk, foltok, felületek folytatják immár a néma dialógust, de a színek, hangulatok, a megismert jelképrendszer segít a megismerésben. Képekről, szobrokról nehéz szólni. Az absztrakt festészet éppenséggel elbizonytalanít. A szemlélő, igaz művel, alkotóval találkozván, mégsem mondhat le a megfogalmazásról: a kapott új, a bennünk- megszületett csak a megfogalmazástól nyer bizonyságot. Ez a bizonyság kárpótol a dadogásért, a bizonytalanságért, amelyre a modem képzőművészet késztetett, amellyel elárasztott — mert ha pillanatokra is, de önmagunk feladására kényszerített, hogy aztán a dolgokat újból összerakjuk, másképp. De hiszen minden művészet voltaképpen erre a katalizálásra hivatott! Padányi Anna SZÁLL A HINTA Foto: Gábor Dr. Argenti Döme (3.) „Lehet, hogy nincs igazam, de a temetőben járva úgy találtam, hogy Argenti sírját igazságtalanul elhagyottnak nyilvánították. Elnézést, ha tévedtem.” (Ed- vi Illés Ilona 1968. szeptember 17-én kelt leveléből, melyet a Váci Városi Tanács művelődésügyi osztályának írt.) A KÖZÉPVÁROSI TEMETŐ elhagyott fekete márvány obe- liszkjén csak ennyi áll: Argenti 1809—1893. Emlékét hirdeti még Vácott egy nehezein olvasható tábla a Köztársaság út és a Szentháromság tér sarkán és Stefaits István múzeumigazgató bordó kötésű könyve, mely Farkasfalvi Imre emlékbeszédét tartalmazza dr. Argenti Döméről halálának 17-i!k évfordulóján. A múzeumnak birtokában van még egy olajfestmény a váci orvosról. — Gyógymódom lényege: „similia similibus”, vagyis hasonlót a hasonlóval uraim! Mert lám, a fagyos emberi tagakat a nép emberemlékezet óta hideggel, jéggel gyógyította, vagy amint dr. Ivanovics András 1837-ben mondta: „Ha melegre vitetnek a megfagyott, meghűlt tagok — más betegségbe esnek és élni megszűnnek: ellenben — hideg, vagy jeges vízbe, vagy hóba mártva és dörzsölve, hátra maradt baj nélkül élednek!” Hahnemann, a homeopata tanok atyja buzgalma elé sokan gördítették köveiket, s azok most az ő tanítási alapján gyógyulnak ki szörnyű betegségeikből. 37 évvel ezelőtt oly nyomorult helyzetben állott nálunk az orvosi tudomány, miszerint lelkiismeretes dolognak tartottam megkísérelni a homeopathiát, ha az nem is lenne egyéb mint csupasz feltételezés. HOSSZÚ ÉVEK SORÁN keservesen dolgoztam; éjjel-nappal kínoztam magam avégből, hogy a sympthamáik tömkelegéből kiszemeljem a gyógyszereknek tiszta hatáskörét: a gyógyszereket aszerint osztályozván, amint azok az egyes szerveken, a szervezet egyes rendszereire hatnak. Könyvem, a „Hasonszenvi gyógymódok sikere abban rejlik, hogy az igaz és a közember számára is érthető, világos. Nem csoda hát uraim, ha csak maga Jármay, a pesti „Oroszlány” gyógyszertár tulajdonosa tízezer példányt adott el belőle. Egész életemben eddig csak két körülmény hatott zavarólag. Az egyik: hogy a budapesti tudományegyetemen hasonszenvi gyógyítás számára nem akartak tanszéket felállítani, a másik pedig, hogy olyan kórházról eddig hallani sem akartak, melyben a beteget kizárólag hasonszenvi gyógymód szerint kezeltek volna. A képviselőházban Szathmáry Károly barátom 1870-ben Eötvös József segedelmével azonban kiharcolta a végső döntést — életemnek egyedüli célját én már elér-; tem... HOGY HÍRES EMBER VAGYOK? Szerencsés inkább. Hogyha azok a betegek gyógyultak volna fel, akik meghaltak és viszont, ha azok haltak volna meg, akiket megmentettem, én volnék a leggyűlöltebb orvos az egész világon. Most királyi tanácsos vagyok, a Ferenc József-rend lovagja és Vác díszpolgára. Életem a szenvedés, a halál elleni küzdelem jegyében telt el. — Szerettem Vácot. Igyekeztek sokan Alcsutra csalni. Nekik csak annyit mondtam: — ahol lakom, az ágyam oda helyeztem, pontosan arra a helyre, aíbol valamikor megszülettem. Értik ezt uraim? Megértették, nem zargattak többször. A KÖZÉPVÁROSI TEMETŐBEN dr. Argenti Döme sírja előtt állok. A fekete obe- liszk hidegen méreget és cipőmet ellepi a víz. Tamás Ervin Népművelő tanácskozás Április 26-án a megyeházán összeül a Pest megyei Népművelési Tanács. Két témáról tárgyalnak. Az egyik a népművelés pártirányításának gyakorlata, a másik a művelődési otthon jellegű intézmények továbbfejlesztése. Az eszmecsere előkészítése lesz az országos népművelési konferencián való részvételnek. Visontai pályázat Hazánk felszabadulásának 25. évfordulója tiszteletére országos pályázatot hirdet a KISZ védnökségével épülő Gagarin Hőerőmű és a Thorez külfejtéses bányaberu- házás-védnökség opeiratív bizottsága a visontai kettős beruházás életét, a nagy építkezés jelentőségét, az ember és a munka kapcsolatát tükröző művészeti alkotásokra. A pályázatra három művészeti kategóriában lehet nevezni: irodalmi alkotásokkal (novella, vers, irodalmi riport, szociográfia), képzőművészeti alkotásokkal (festmények, grafikák, metszetek, rézkarcok), fotókkal (pillanatfelvétel, sorozat, portré). A kitűzött pályadíjak odaítélése után a legjobb pályamunkákat a védnökségi operatív bizottság és az építkezésen részt vevő vállalatok megvásárolják. A pályázaton hivatásos művészek és amatőrök egyaránt részt vehetnek, a pálya- műveket 1970. február 28-ig jeligével ellátva kell eljuttatni a „Véd- nökségi operatív bizottság, Visontai Erőmű, Postafiók 18.” címre. A pályázat ünnepélyes eredmény- hirdetésére hazánk felszabadulásá« nak 25. évfordulóján kerül sor. x DÉMESC ^dnapoh ■HUI,,,--------£/----------------------1 .Ullli,"I A Umü I ~ V 7. Behunyom a szemem, talán csoda történik. Valóban. Az ablakon kérésziül hallom, a ház felé lépeget valaki. A rövid kis kopogások nő közeledtét jelzik. Mint egy párduc, ugróm az ablakhoz. Most vagy soha. , — Asszonyom, asszonyom! — kiáltok az utcára. — Egy percre álljon meg! A kopogás megszűnik, a nő megáll és visszafordul. — Mit óhajt? — kérdezi csengő hangon. Ablakunk alatt egy elképesztően csinos nő áll. Nem is nő, csak egy fiatal lány. Alig több tizennyolc évesnél. (Ennek mondtam én, hogy asszonyom?) Kontyba fűzött, kékesfekete haja van, melyet hátul aranyozott csattal fogott ösz- sze. Sötét villanású, mongolos szemével csodálkozva néz fel rám. Én is nézem, nagyon barátságosan. — Mondja, kedves, hogyan kell csirkét rántani? Illetve kopasztani? Apró ránc jelenik meg szája szegletében. Inkább gödröcske, mint ránc. — Kérem, kíméljen meg a tréfáitól — mondja büszkén, hátravetett fejjel, Madam La Valiers modorában. — Nem tréfálok, magának tudnia kell! — Még szemtelen is?! Nahát! Elindul, de kétségbeesett kiáltásom visszafordítja. Elmagyarázom neki a csirkedolgot, de nehezen érti, hát Sándort is az ablakhoz húzom tanúnak, lássa, milyen is két élő gyámoltalanság. — Jaj, de ügyetlenek! — csóválja szép fejét, és már mosolyog. Porcelánfehér fogai vannak, gyönyörű, piros, kicsit vastag szája. — Jöjjön be egy pillanatra — hajtom ki a fejem az ablakon, mint egy tört szárú napraforgó, és a legbárgyúbb arccal forgatom a szememet. Elindul. Rohanok ajtót nyitni. Útközben fésűt rántok a hajamba. Bevezetem a szobába. Sárga mokasszincipő van a lábán, derekán fehér szoknya. Blúza éppen csak összeér gömbölyű vállán. Hegyes melle minden lépésnél libben kicsikét. Hűha... Mi lesz ebből? Én még nőt nem is hoztam a lakásomra. Nem tudtam, hogy ilyen egyszerű. Zavaromban ki mértebb vagyok, mint kellene. Sándor egyből odavágódik eléje és meghajol: — Dr. Gál Sándor. — Oszlár Éva — nyújtja pasztellkörmű kezét. Én is morgok valamit és hozzáteszem, menjünk talán a konyhába. Már nagyon belelovall- tam magam a csirkébe. Éva vizet tesz fel forralni, majd tányérokat, prézlit, evőeszközöket kér. Mindent ügyesen kézre adok, Sándort fát küldöm hasogatni. A forró vízben a csirke már nem szabadkozik, elengedi tolláit. Ez nem is nagy tudomány, én is rájöhettem volna. Mindegy, talán jobb, hogy így történt. Kopasztás közben a gőz Éva arcába csap, fülei is pirosodnak. Aztán ügyes kézzel felbontja az állatokat, s most van időm jobban megnézni a szakácsnőt. Leülök a konyhaszékre. Éva a világosság felé áll, s a vékony szoknyán kela resztülrajzolódik alakjának vonala. Érzem, gyorsabban dobog a szívem. Állj! — kiáltok magamban. Tessék visszafordulni. Ennek a nőnek csak a ruháját szabad nézni. Különben is még túl fiatal. A zongoratanárnő sokkal érettebb szépség. Szédítő gardéniaillata volt. Évának nincs is sajátos, egyéni illata, igaz, nem is érezhetem, mert Itt most pecsenyeszag van. De egyáltalán, mit vacakolok ilyen gondolatokkal. Ez a nő nem marad itt. Feljött hozzánk, aztán elmegy, többé nem Is látom az életben. Azért meghívom ebédre. Ez a legkevesebb, amit megtehetek. — Vár a nagynéném — hárítja el fölényesen az ajánlatomat. — Nagyban főz, süt már otthon. — De nekünk sok ez a két csirke — mondom halálos könnyelműen. Tiltakozóan rázza a fejét. Nem maradhat. Az arcát nézem, amelyen ott ragyog a fiatalság hamva, mint az őszibarackon vagy a frissen szedett szilván. Olyan harmatféle. Hej, ha én ... Vigyázzunk. Semmi törlés, törölgetés! — Maguk itt laknak állandóan? — kérdi vizsgáló szemmel. — Csak én. Albérletben. Sándor vendégségben van nálam két hétre. Szülei győriek. Ö Pesten végzi az orvosit. Igen ... Sándor orvos lesz... Hogy tehetséges-e?... Ez nem kifejezés! Egy zseni. Lángész. Orvosi lángész, úgy értem. Vannak ilyenek. Híres ember lesz, nagy sebész. (Lehet, hogy belgyógyász, de a filmekben mindig sebész a hős. Belgyógyász nem lehet, mert akkor a próbareggelit is mutatni kellene.) Sebész lesz — ismétlem Évának. Komplikált műtétek után lezárt boríték, amelyet úgy adnak át, mint egy gyásztáviratot. Szóval hol is hagytam abba? Sándor kitűnő ember, nagyszerű barát. És kitűnően fest. Olyan színei vannak, mint Csontvárynak. És milyen geometriai alakjai... Ajaj! Ha kívánja, megmutatom főzés után a képeit. Közben betámolyog Sándor az ajtón egy nagy nyaláb fával, nem lehet tovább dicsérni. Ellenben most én jövök sorra. Hát én mivel foglalkozom — kérdi Éva. — Kopogtató vagyok. Illetve voltam. Hogy az micsoda? ... Csodálkozik, ugye? Nem árulom el. Nézze meg a lexikonban! A nő arca elsötétül, nem felel semmit. A zsír sisteregve pattog a tűzön, a tojásba, prézlibe burkolt combok, mellek, szárnyak rozsdabarnára sülnek. A konyhát ínycsiklandó illatok töltik be. Fél óra múlva az összes szelet ki van rántva. Éva leveti kötényét, megigazítja ruháját. — Hát énrám itt már semmi szükség nincs — mondja mosolyogva. Együttes erővel marasztaljuk, de hiába. Nem fogad el még egy szelet húst sem. — A nagynéném nem tudná elképzelni, hol ettem, és megsértődne — emeli maga elé tiltóan kezét. — Az edényben maradt zsírt tegyék hidegre, esetleg kenyérre kenve még meg lehet enni — teszi hozzá. — Jó étvágyat, uraim! Akkorát sóhajtunk Sándorral, mint két bivaly. Éva már kint van az ajtón. Elment. Bemegyek a szobába, megterítek. Ebéd közben szótlanul rágom a finom falatokat. Sándor hiába beszél, nem tudok odafigyelni. Évára gondolok, aki valamit mégis itt hagyott, másképpen nem lennék ilyen szomorú. A csirkéből két hát és két szárny marad. Kis lábasba teszem, leboritom fedővel és a konyha hideg cementjére helyezem. A krumpli mind elfogyott. — Afrikában mindig hűvös esték voltak. Nulla fokig leszállt a hőmérséklet. Nappal ellenben negyvenöt-ötven fokot mértek. Tíztől kettőig nem is dolgoztunk. Délben vízbe mártottuk a pokrócokat, aztán ráterítettük az ablakra. Egy darabig hűtötte a levegőt, de tíz perc múlva úgy gőzölgött, mint a fazékban a leves. Mindig attól féltem, lezuhanok az állványról abban a pokoli hőségben. Áhitatos figyelemmel hallgatjuk az öreg Csepregit, aki a reggeli szünetben mesél afrikai munkájáról. — Hát az tré hely lehetett — mondja Kárász Jani és nagyot köp a zsaluzásra. Csepregi nevet. Furcsán, bandzsítva tud nevetni, egyik szemét kicsit behunyva, arcán pedig összekuszálódnak mély ráncai. Bőre egészen sárgásbarna színű, csontjai kiállnak arcából, mert a trópusi meleg leszívta róluk a húst, s csak a csontokat hagyta meg, a rajtuk kékesen kidagadó erekkel. — Nyolc évig voltam kint. Hogy miért? ... Hát azt hiszitek, volt itthon munka? Épített itt gyárat valaki ? ... A vasasok közül sokan felcsaptunk Mister Blendhordtnak — mondja az öreg Csepregi és bekattintja bicskáját. — Pó- lyás volt a fiam, mikor elmentem, és ha nem viszi el a vérhas, nagy iskolás kölyök lett volna, mire hazajöttem. Most idősebb lenne, mint ti vagytok... De nincs több szöveg, gyerünk dolgozni . .. Kárász, ti hordjátok fel a tizen- ötösöket a tartókhoz! (Folytatjuk)
