Pest Megyei Hírlap, 1969. április (13. évfolyam, 75-97. szám)

1969-04-16 / 85. szám

4 rÄiflP 1969. ÁPRILIS 16., SZERDA Rendhagyó írás - egy szabályos költőről Lapunkhoz kérés érkezett: mutassuk be olvasóinknak Csala Károly ceglédi születésű költőt, ismertessük eddigi élet­útját és értékeljük a Magvető kiadónál a közelmúltban meg­jelent „Vers boldognak, bol­dogtalannak" című első köte­tét. A költőt nem mutatom be, mert jómagam se ismerem, értékelő bírálatot se írok a kötetéről, mert... de ezt majd később. Marad tehát eddigi életútjának ismertetése, de erre sem vállalkozom, mert saját maga által írt önélet­rajza, valamint versei helyet­tem jobban és szebben szól­nak. Beszéljenek tehát azok. .. EBADTA KÖLYKE.,." „Harmincéves vagyok, 1939. január 1-én születtem Ceglé­den. 1964 derekán, huszonöt éves fejjel, tehát nem tapasz­talatlanul, kezdtem verseket írni...” — írja önéletrajzá­ban a költő. Tehát: „Vagyok, aki vagyok, / a má­nak ebadta kölyke, / verek­szem gyakran, de mindig / csak ökölre, nem könyökre”... Hm... ez így nem lesz könnyű, de tiszteletre méltó az elhatározás, s megfogalmazója máris kedves lett szívemnek, mert: „... Vagyok, aki vagyok, / nem tolom magam köbre, / annak szemében érek valamit, / aki nem becsül többre”... Gondolom, a bemutatkozás­hoz ennyi elég. Ha igen, akkor most jöjjön az életút. A SZÜLÖK, A TESTVÉREK „... Egy ács- és kőműves­ben / találtam apára, / prole­tárra, / aki csak akkor élt, / ha ihatott. / S ott volt anyám: / szentnek lenni gyáva, / mo­sónővé I degradált apáca, / ki nemzett / vad apámmal / két lányt s négy fiat”... És egy emlék ebből az idő­ből: „... Gyermekkori makacs emlék: / mindig többet s töb­bet ennék. / Amit adtak, mind megettem. / Ezer üres tál mö­göttem” ... VAROS — VÁLTÁS Cegléd kicsinek bizonyult a költő számára, jöjjön tehát a főváros. „Gyerünk, / sétára kereked­jünk, I nézzük, mit ad a vá­ros, / az álmos emberkeres­kedő, / a lelkes lélekárus. j ...A Ligetben kiérdemesült melósok / verik a blattot, / meg lógósok. / A szemközti falon valami mártír / emlék­táblája vakon ásít, / ámde mellette a „Brigancz Ferenc villanyszerelő mester / az ud­varban” / messzire látszik”... A város, a maga bonyolult összetettségével ránehezedik a A vecsési méretes-részlegünkbe FELVESZÜNK eqy angol —francia SZABÓ MUNKÁST és egy IPARI TANULÓT. VECSÉSI fehérnemű készítő ktsz A váci HÍRADÁSTECHNIKAI ANYAGOK GYÁRA munkaügyi csoportvezetői beosztásba KERES egyetemi, vagy technikusi végzettségű, szakvizsgával és 5—10 éves gyakorlattal rendelkező MUNKAERŐT. Jelentkezéseket írásban kérjük a gyár személyzeti osztályára: VÁC, Zrínyi u. 77. költőre. Űj dolgokkal ismerke­dik, szépekkel és jókkal, jók­kal és szorongatókkal. Aztán a közösséggel. „Szavak zuhannak,, moccan a lélek, / napi gondomról verssel beszélek, / . beszéd iramlik, sodor az élet, / víz nyújtja csápját, partom övé lett... / ... nagy háború lesz időnknek vége — / zuhanj, zu- hatag, váltunkra végre!” TÁGULÓ VILÁG „Míg Vietnamban halálvivő fegyverek süvítnek, / s míg indonéz társaimra zárják a lakatot, / én napról napra verssel halok és prózával élek, / ostobácska sors ez, de ennél jobb nem adatott.” Egyedül nehéz élni, egyedül nem is lehet élni. „... Látnivaló, hogy / ma­gamban fapénzt se érek, / pengő arannyá sajtoljon sú­lyos bizalmatok. / Gyűjtsétek bennem, / halmozzátok közös értékeinket”.., Mert társak, mert barátok, mert kedves kell! „... hiszen csak arról van szó / hogy a kedves velem lép­jen / velem lángoljon / velem lopakodjon”... UTÖVERSENGÉS Egy napilap korlátozott ter­jedelme csak ennyit enged, de aki jobban is ismerni akar­ja, ismerkedjen Csala Károly verseivel. Figyelni kell rá, mert ilyent is írt: „Fejsze foka fogamon — / amíg reád vártam, / úton kö­tél keresztbe — / amíg reád vártam, / minden mindig má­soké — / amíg reád vártam, / izzó ideg, Ízület — / amíg reád vártam, / szám idegen ízű lett — / amíg reád Vár­tam.” És most már csak eggyel vagyok adós: miért nem írok értékelő bírálatot a kötetről? Mert: „Született vakokkal "/ fölöt­tébb nehéz / színekről vitáz­ni. / Bármit is szóljak, / kész /a felelet. / Voltaképp a vita / fölös- / leges. / Azt mondom: fekete. / Azt mondják: fehér. / Azt mondom: vörös. / Azt mondják: mi ez? / S felelem: / nem ez. S mindezek után egy biz­tos: Csala Károly költő, — ne felejtsük — figyelni kell rá! Karácsonyi István Megalakult a népfront mezőgazdasági bizottsága A Hazafias Népfront Pest megyei Bizottsága mezőgazda- sági szakembereket hívott meg vendégül, hogy megala­kítsák a mezőgazdasági társa­dalmi bizottságot. A szép számú meghívott SLÁGERLISTÁNK Brahms és Kovács Kati Kedves Olvasónk! Jövő héten meglepetéssel kedveskedünk öröknek. Még frissebbé tesz- szük slágerlistánkat. De enged­jék meg, hogy a „hogyan”, még egy hétig a mi titkunk maradjon... Jövő heti szavazataikat egyébként a Pest megyei Ipar­cikk Kiskereskedelmi Vállalat érdi, nagykőrösi, váci, ceglédi, szigetszentmiklósi és szentend­rei boltjaiban, valamint a Fő­városi Bútor- és Hangszer Kis­kereskedelmi Vállalat Buda­pest, VI., Lenin krt. 81. szám alatti boltjában most is lemez- vásárlással adhatják le. Művészlemezek: 1. (—) Brahms: Magyar táncok 60, 2. (—) Bach: Orgonaművek 57, 3. (—) Beethoven: V. szimfónia 53, 4. (—) Bartók: Fából fara­gott királyfi 51, 5. (—) Beetho­ven: Für Elise 49 pont. Tánclemezek: 1. (8) Hull a hó (Kovács Kati) 120, 2. (—) Tölcsért csinálok a kezemből (Zalatnay Sarolta) 116, 3. (—) Rettenetes emberek (Omega nagylemez) 111, 4. (7) Minden­kinek van egy álma (Harango­zó) 108, 5. (—) Mégis mozog a föld (Bencze) 101, 6. (2) Meg­mondták előre (Zalatnay) 99, 7. (1) Csigaház (Magay) 97, 8. (3) Azok a szép napok (Haran­gozó) 93, 9. (5) Trombitás Frédi (Omega kislemez) 90, 10. (—) Mi ebből a tanulság (Fenyvesi) 89 pont. (sunyó) Tarkabornyúfalva Abonyról a kör­nyékbeliek régen, ha becsmérelni akarták, így szól­tak: mertek a tarkabomyús fa­luba. Az sem volt éppen hízelgő egy abonyi szülöttre, ha tarkabomyú- falusinak hívták. Honnan ered ez a név? Többféle­képpen ismerik a ragadványnév ere­detét. Az egyik szerint Abonyban csinálják a „tarka bornyút”. Az abo­nyi paraszt mesz- sze földön híres volt elmésségéröl. A vidék és lakói közismertek vol­tak szép jószá­gaikról, jelentős állattenyészté­sükről. A Tiszán­túlról, a Duna— Tisza közéből Ausztria felé vo­nuló jószágokkal bizony sok minden megtörtént útköz­ben. így esett az is, hogy a tőzsé- rek kívánsága sze­rint szép tarka ál­latokat kellett vol­na felhajtani, mert a vevő így kívánta. De mert ilyen kevés volt, segített a lelemé­nyesség. Tarkára mázolták, festették a hátsó udvarok­ban az eladni szándékolt porté­kát. A másik mese így szól: Vásárra vitte borjúját az abonyi atyafi. De bizony az nem kellett senkinek. Azt mondták, hogy szép-szép, de ' mi­ért nem tarka? A következő vásá­ron ismét megje­lent. Körülállták a szép, vörösfoltos jószágot. Csapkod­ták egymás tenye­rét a ráígérgetők, meg az eladó. El is vitték a jószá­got, de útközben megáztak. Mire a vevő hazaért vele tanyájára, odalett a borjú tarkasága. A harmadik ma­gyarázat — bár ez is az élelmes­séggel van össze­függésben — még­is hihető: ezek szerint az ottani uradalmakból vit­tek először a vásá­rokra svájci fajta, tarka borjúkat. k. m. örömmel fogadta a kezdemé­nyezést. Elnökül közakarattal dr. Jánosi Andort, az Agro­technikai Intézet igazgatóját választották. A bizottság mun­katervet dolgozott ki erre az évre. Elsősorban a takarmány- termesztés fejlesztéséért, a tsz-demakrácia erősítéséért te­vékenykednek. Ezenkívül a szövetkezetek és a községek sokirányú kapcsolatának fej­lesztését tűzik ez évi prog­ramjuk napirendjére. Foglal­koznak az időszerű agrárpoli­tikai kérdésekkel, amelyek a társadalom szélesebb rétegeit érdeklik. Szombaton Kórustalálkozó A Tanácsköztársaság 50. év­fordulója tiszteletére kórusta­lálkozót és hangversenyt ren­deznek szombaton délelőtt Budapesten, a Hámán Kató úti úttörőházban a budai já­rás általános iskoláinak ének­karai. A találkozóra meghívót kapott a biatorbágyi, budake­szi, budaörsi, nagykovácsi, pi- lisvörösvári, solymári, száz­halombattai, támokligeti, ürö­mi és zsámibéki iskola kórusa, valamint az érdligeti általános iskola fúvószenekaxa. éZÜTS 1 DÉNES" élogbeJpt^ Lapunk holnapi számában kezdjük közölni Szűts I. Dé­nes „Zálogba tett hónapok” című regényét, amelyben a szerző egy kezdő újságíró vi­szontagságait meséli el. Ka­rambol? Vesszőfutás? Szere­lem? Csalódás?... Igen és még: barátság, ragaszkodás, hűség... humorban, játékban pácolva. Egyszóval mindenből egy csipetnyi só, semmivel sem több, mint amennyi az olvasmányos regénybe kell. Jó szórakozást kívánunk! És az író? Igen... Ismerjék meg őt is. Szűts István Dénes 1928-ban született, tizenöt éve újságíró. Pályáját á Somogyi Néplap­nál kezdte, majd a Pécsett megjelenő Dunántúli Naplónál folytatta, először mint mun­katárs, később mint rovatve­zető. Égy éve a Pest megyei Hírlap munkatársa. Mielőtt eljegyezte magát az újságírással, közelebbről is­merkedett az élettel. Dolgozott vasbetonszerelők mellett, bá­nyában és kőműveseknél. A mezőgazdasági munka ke­ménységét is a saját bőrén ta­pasztalta. Az itt szerzett és élete végéig a szívébe vésődött élmények alapján írásainak témáját főleg a munkások és parasztok életéből meríti, s azokat igyekszik hitelesen áb­rázolni. Az ötvenes években több pályázaton nyert első, illető­leg második díjat. Pécsett a Jelenkor című irodalmi folyó­iratban publikált novellákat. Első regényét 1965-ben több lap közölte. Második regényét rövidesen a Gondolat Kiadó adja ki. olláfért 27. A barátságos szóra meglehe­tősen mogorván válaszoltak. Elmagyarázták, hogy egyetlen órát sem tölthetek Ausztria területén, mert nem kapok tartózkodási engedélyt. Azon­nal haza kell utaznom. Ök addig el sem búcsúznak tőlem, amíg a vonatom el nem hagy­ja az osztrák határállomást. — Nagyszerű, uraim — mondtam —, legalább nem kell egyedül kuksolnom a vo­natban. Ugyanis utálom a ma­gányt, kivált most, amikor örömöm van. Már az elemi­ben, a Rottenbiller utcai is­kolában megtanulta qi, hogy jobbanesik az ilyesmi, ha má­sokkal is megoszthatja az em­ber ... Tőlem akár indulha­tunk is. A két úriember erre azt fe­lelte, hogy tőlük akár én is azonnal mehetnék a fenébe, de a dolog nem olyan egysze­rű. Magyarországra csak ak­kor engednek be, ha hazaté­rési engedélyem van. Úgy­hogy nekem előbb el kell mennem a magyar követségre, hazautazási engedélyért. De Bécs nagyváros, könnyen elté­vedhetek, s ezért ők is velem tartanak. Beültünk egy kocsiba — mert mondanom sem kell, hogy nem gyalogszerrel vár­tak egy ilyen előkelő vendé­get —, és fél óra múlva már ott is voltam a magyar követ­ség előtt. De hiába minden: a kapun tábla hirdette, hogy csak kettőig van félfogadás. Mégis becsöngettem, de csak a portással tudtam beszélni. Készségesen elmagyarázta, hogy reggel kilenckor menjek. Azonnal meg fogom kapni a hazatérési engedélyt, és már utazhatok is. Most viszont semmit sem tehet az érdekem­ben, mert már mindenki ha­zament, aki az ügyemet elin­tézhetné. A két detektív csöppet sem lepődött meg, amikor elma­gyaráztam a helyzetet. Na­gyon jól tudták, hogy már hiába megyek, mégis odaka­lauzoltak. — Most mi lesz? — kér­deztem. — Reggelig kénytelen vagyok Bécsben maradni. Ta­lán velem méltóztatnak jönni a szállodámba? — Miféle szállodába? — csodálkoztak. — Valahol azért meg kell szállnom, nemde? | — Pénze van? — Annyi van, hogy ne kell­jen a szabad ég alatt töltenem az éjszakát. — Adja ide a pénzét! — De miért? — Mert őrizetesnél nem le­het pénz!... Kása Bertalan, a törvény nevében őrizetbe vesz- szük. Jöjjön! Eddig is kénytelen yoltam követni őket, s nem értettem, miért lettek egyszerre még határozottabbak. De elmagya­rázták, «hogy engedély nélkül tartózkodom Ausztria terüle­tén. Egy percig sem hagyhat­nak szabadon, amíg el nem indulok hazafelé. És szó se lehet róla, hogy szállodában éjszakázzak. — De hát akkor hova men­jek? — kérdeztem. — A vizsgálati fogházban akad szabad prices! A bécsi vizsgálati fogház­ban valóban akadt szabad fek­hely. Még tiszta ágyneműt is kaptam, s így igazán nem pa­naszkodhattam a vendéglátás­ra. Cellatársam pedig, aki Sepiként mutatkozott be, min­dent megtett, hogy ne legyen rossz véleményem az osztrák vendégszeretetről. Nagyon kedvesen fogadott, nem kezelt idegenként, és még bizalmas titkait is megosztotta velem. Elmondta például, hogy mi­ként rabolta ki a grazi postát, két nappal azután, hogy beha­tolt egy magányos vénkisasz- szony villájába, kloroformmal elaltatta a nőt, és két kiló aranyat zsákmányolt. De me­sélt más betörésekről, rablá­sokról is, és én úgy tettem, mintha érdeklődéssel hallgat­nám, pedig tulajdonképpen hidegen hagyott a dolog. Mi ez ahhoz a kalandsorozathoz képest, amelyben nekem ré­szem volt!? Néha azért közbevetettem egy-egy kérdést, nehogy Sepi azt higgye, lenézem" őt. És azt se árultam el neki, hogy én már reggel szabadulok. Nem akartam fájdítani szegény fiú szívét. Saját becslése szerint is legalább öt év börtön várt rá. Olyan érdeklődéssel faggattam a helyi viszonyokról, mintha legalábbis örölakásul kíván­nám megvásárolni a cellát. — Tűrhető hely — mondta Sepi. — Legálábbis sokkal jobb, mint a fegyház. A fegy- házban kosarat kell fonni... Túlságosan közömbös arcot vághattam, mert Sepi rám­szólt: — Nem érted? A fegyház­ban kosarat kell fonni! —■ Na, és aztán? — vontam meg a vállam. Sepinek nem ment a fejébe, hogyan lehet valaki ennyire tájékozatlan. — Te talán még soha nem fontál kosarat? — kérdezte. — Nem! — feleltem. — De órakallantyúkat már szerel­tem ... Az is elég pocsék do­log. — Nem lehet olyan pocsék, mint a kosárfonás! — jelen­tette ki Sepi meggyőződéssel. — Inkább ülnék tíz évet öt helyett, csak ne kellene ko­sarait fonni. És az se érdekel, hogy a fegyházban jobb a koszt. Inkább koplalok itt, mint hogy kosárfonás után jóllakjak... Éppen hozták a vacsorát. Elég gusztustalanul nézett ki. Nem voltam annyira éhes, hogy ráfanyalodjak. Sepi vi­szont úgy vetette rá magát a csajkára, hogy majd megha­sadt a szívem. És ezek után csak természetes, hogy eléje toltam az én adagomat is, Egy szempillantás alatt be­habzsolta. Aztán jóllakottan elnyúlt a priccsen. örültem, hogy cella­társam elcsendesedett, és át­engedhettem magam gondola­taimnak, amelyek már haza­felé kalandoztak. Az órámat is elvették, és nem tudom, mennyi idő telhe­tett el, amikor Sepi egyszer csak hörögni kezdett. Felugrottam. Sepi arca sze­derjes volt. Szegény fiú, na­gyon nehezen kapkodta a le­vegőt. Kétségbeesetten döröm­bölni kezdtem az ajtón, és ha­marosan meghallottam a fog­lár közeledő lépteit. — Mi van a magyarral? Azonnal orvost hívok. De tátva maradt a szája a csodálkozástól, hogy nem én vagyok rosszul, hanem Sepi. Hívta is az orvost, de hiába. Sepi meghalt. Szegény feje, megmenekült a kosárfonástól. Milyen szerencse, hogy Se­pinek adtam az adagomat! Reggel a feketekávét azon­nal a küblibe öntöttem. Majd bolond leszek még egy lehető­séget adni rá, hogy Banless úr bebizonyíthassa, milyen mesz- szire ér a keze... Aztán is­mét dörömbölni kezdtem a zárkaajtón: követeltem, hogy azonnal vigyenek el a magyar követségre. El is vittek, dé út­közben gúnyosan mosolyogtak, hogy kár annyira sietnem, mert hiszen négy-öt hét is beletelhet, amíg Budapestről megérkezik a hazatérési enge­dély! Addig pedig nem fogom kibírni étlen-szomjan. Mosolyuk azonban lehervadt az arcukról, amikor hazatéré­si engedéllyel a kezemben léptem ki a követség kapuján. A magyar tisztviselő nagyon megértőnek bizonyult, és nemcsak a papírt adta ki azonnal, hanem velem is tar­tott, ő is elkísért a határig ... Egy fél rúd téliszalámit is ho­zott magával, hogy útközben ne unatkozzunk. Azt rágcsál­tuk, és ügyet se vetettünk a két detektívre, akik meglehe­tősen savanyú képet vágtak, amikor a vonat elindult He­gyeshalom felé. így aztán mostanában Bu­dapesten élek. Átkozottul jó dolog ez, különösen, ha az em­ber már megjárta a tengeren­túlt, és annyi mindenen ment keresztül, mint én. Ezt a tör­ténetet is azért meséltem el, hogy ki-ki láthassa: néha a kalandokból is megárt a sok. Egyébként nem vagyok irigy ember, sem titkolózó, és nem bánom, ha bárki tovább mesé­li. Csak egyet kérek: Rutá­ról hallgassanak. Fiatal házas vagyok, a feleségem féltékeny természetű, s a végén még a fülébe jutna a dolog. (Vége )

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents