Pest Megyei Hírlap, 1969. április (13. évfolyam, 75-97. szám)
1969-04-13 / 83. szám
fUl MECTCf kJCívUw 1969. ÁPRILIS 13., VASARíVAP Perben, haragban testvérgyi I kosság ig A katona befordult az Alpári utcába. Ismerős épületei; mellett vezetett az út, és ismerős volt a 3-as számú ház kapuja is, ahol megállt. Acs Dénes portája ez, a kádáré, akinél segédként dolgozott egy időben. Rövid szabadsága alatt, a mesterhez jött most látogatóba. Erősen megnyomta a csengő gombját. Kopogott is, de nem jött senki. Szemét a kerítés réséhez illesztve, benézett az udvarra. Akkor meglátta a kádárt. Széttárt karokkal á földön feküdt. Mozdulatlanul, vérrel borítva. Kegyetlenül A helyszínre érkezett orvos már csak a halált tudta megállapítani. A Nagykőrösi Rendőrkapitányság nyomozói — a bűncselekményt. Ács Dénesi megölték. Példátlan kegyetlenséggel. A szó szoros értelmében : agyontaposták. Az áldozattal egy házban, de külön lakásban él testvére, Ács Ferenc. Az elsők között hallgatták ki. Ezt mondta: — Dénes bérelt teherautóval érkezett délelőtt. Részeg volt. A sofőrrel alig tudtuk kihúzni a kocsiból. Megfogtam a karját és az udvarra vonszoltam. Ott hogytam. Már akkor véres volt az arca ... Egy szomszéd: — A két testvér évek óta haragban él. Állandóan egymást szidták. A ház miatt dúlt a vita. Ács Ferenc egy ideig egyedül lakott itt családjával, aztán Dénes ideköltözött és megkapta a fele házrészt... A kádár részeges- kedő ember volt. Nem egyszer kerékpárostul húztuk ki az árokból. Szabálysértési eljárás is indult már ellene, mert éjszaka kalapácsolásával felverte a környéket... A nyomozati jegyzőkönyvből: Ács Ferenc és Ács Dénes 1953-ban ÍVe-lele arányban örökölt egy házat az Alpári utcában. Á kádár azonban megházasodott és elkötözött. A házból ezután csak az istállót használta. Később, 1960- ban Ács Dénes felbontotta házasságát és vissza akart költözni a családi házba. Követelte testvérétől, az ingatlan fele részét. Ács Ferenc elzárkózott a kérés elől. Polgári pert indítottak egymás ellen. A bíróság a kádárnak megítélte örökségben kimondott jussát. A gépkocsivezető vallomásából: — Ács Dénes teherautót bérelt vállalatunktól. Azon a napon hordókat szállítottunk Tiszakécskére, a vásárra. Útközben hazafelé. Ács Dénes tömény szeszt és bort ivott. Mire megérkeztünk, elaludt. A házból kijött egy kislány, szóltam neki. itt az Ács úr, A váci HÍRADÁSTECHNIKAI ANYAGOK GYÁRA munkaügyi csoportvezetői beosztásba KERES egyetemi, vagy technikusi végzettségű szakvizsgával és 5—10 éves gyakorlattal rendelkező MUNKAERŐT. Jelentkezéseket írásban kérjük a gyár személyzeti osztályára: VÁC, Zrínyi u. 17. hazahoztam. Erre azt mondta: ők nem beszélnek vele, haragban vannak. Aztán az autóhoz lépett Ács Ferenc. Kirángatta testvérét a kocsiból és úgy arcul csapta, hogy elesett. Ekkor lett véres Ács Dénes arca, nem igaz, hogy már előbb is olyan volt. Ezután az ájult, részeg embert bevonszolta az udvarra és rákiabált: — A feleségem miattad van kórházban, miattad kapott idegbajt, miattad nem alszunk éjszakánként ... És akkor bakancscsal ráugrott a kádár mellére, és fejére... Én nem akartam beavatkozni, féltem, még rám támad ... Néhány sor az iratokból: Ács Ferenc, született 1914-ben. nős, két gyermeké, 21 éves és 19 éves lánya van. Munkahelye a nagykőrösi kórház, ahol hivatalsegédként dolgozott. Munkájával meg voltak elégedve, szorgalmasnak tartottál;, többször kapott jutalmat. Ács Ferencet emberölés bűntettéért a rendőrség letartóztatta. A vallomás A vádlott beismerő vallomást tett: — A bíróság testvérem visz- szaköltözésékor úgy ítélkezett, hogy a szobát és a konyhát én kapom meg, Dénes kamráját pedig válasszuk le-lakrészünktől egy fallal. Köteleztek arra is, hogy építsek neki egy 4x4 méteres szobát, és akkor visszakapom a kamrát. De hiába veszekedtem vele, megakadályozta az építkezést. Sőt, három éve két társával lebontotta a válaszfalat és holmijaimat kidobálta az esőre ... Éjszakánként a műhelyben kalapáccsal verte a gerendát, hogy ne tudjunk aludni... Kerítéssel választottuk el egymás lakását, külön ajtókon jártunk ki és be. Két éve rossz helyre tette a kerítést, szóltam neki, erre egy karóval oldalba vágott. Máskor téglával támadt feleségemre. Csavargókat hozott a házba. Sokszor részegen szedtük fel az utcáról... Családomtól már többet hallgattam miatta, mint a kívülállóktól ... Ács Ferenc kis szünet után folytatta vallomását: — Én nem akartam megölni a testvéremet. De akkor mintha elborult volna előttem minden. Tíz évi hallgatás, szenvedés, harag gyülemlett fel bennem.' Meg újra a szégyen részegsége miatt... Rugdostam, megtapostam . .. Tudják, mi az a tíz év?!.. . Az ítélet Örökség, megosztott tulajdon, pereskedés, harag, tűrés, bosszú, szenvedés. Tíz év ideges, feszült légköre egy tető alatt. Testvérgyilkosság. Csak egy szikra kellett hozzá. Előbb is, évekkel előbb is megtörténhetett volna. Fordítva is lehetett volna. Nem mindennapi eset: az áldozat elvetemültebb ember volt, mint tette előtt gyilkosa. Nem mindennapi bűnügy: brutális, engesztelhetetlen kegyetlenséggel végrehajtott. Ács Ferencet a megyei bíróság különösen kegyetlen módon elkövetett emberölésben bűnösnek mondta ki, és 13 évi börtönre ítélte. Az ügyész az ítéletet tudomásul vette. A védő enyhítésért fellebbezett. Szitnyai Jenő • • A Pest megyei Ügyvédi Kamara közgyűlése Szombaton délelőtt tartotta 10. rendes évi közgyűlését a Pest megyei Ügyvédi Kamara. A közgyűlés vendégei között volt dr. Szilbereky Jenő igazságügyminiszter-helyet- tes, dr. Kárpáti László, az Országos Ügyvédi Kamara elnöke és Gerencsérné dr. Nagy Ida, az MSZMP Pest megyei Bizottságának osztályvezetője, valamint az igazságügyi társ- intézmények vezető munkatársai. Dr. Kenéz Tibor, a kamara elnöke beszámolójában a Pest megyei ügyvédséget érdeklő számos lényeges kérdésre kitért. Egyebek között szült azoknak a vizsgálatoknak az eredményéről, amelyet az elmúlt évben hét megyei ügyvédi munkaközösségben tartottak. A kamara ennek alapján úgy értékeli, hogy az ügyvédi munka színvonala jó a megyében, A beszámoló kitért a kirendelt védők és pártfogó ügyvédek tevékenységére is. Az előadó véleménye szerint különösen a büntetőügyek kirendelt védői. akiktől a bíróságok ugyanolyan alapos és korrekt munkát várnak, mintha megbízott védők lennének — olyan alacsony díjazásban részesülnek. ami sokkal kisebb társadalmi értékű munkáért is kevésnek tűnik. A jövőtől várják ennek rendezését is. Az ügyvédek idősebb korosztályának jelent megnyugvást a Minisztertanácsnak az a határozata, amely az ügyvédek nyugdíjalapjának négyezer forintos maximumát az elmúlt héten hatezer forintban állapította meg — jelentette be az elnök. A beszámoló és az ellenőrző bizottság jelentése után elsőként dr. Szilbereky Jenő miniszterhelyettes emelkedett szólásra, köszöntötte a jubiláló kamara 110 tagját, majd az életnek arra a követelményére tért ki, amely megkívánja az ügyvédi munka módszereinek korszerűsítését. Utána dr. Bozóky István megyei főügyész, dr. Kárpáti László, az Országos Ügyvédi Tanács elnöke szólt hozzá a beszámolóhoz. Végül dr. Vass Gábor, a Váci Ügyvédi Munkaközösség elnöke nyújtott be határozati javaslatot. Csak egy kis hörghurut? Elterjedt betegség, országos jelentőségű vizsgálat Köhécsel, krákog reggelente az ember, fel sem veszi. Hideg az idő, hát megfázott, ennyi az egész, majd elmúlik. Ha pedig mégis elmegy az orvoshoz, megnyugvással hallja a diagnózist: hörghurut. Beveszi szépen az orvosságot, a köhögése enyhül, el is múlik, legkésőbb mire beköszönt a tavasz. Következő ősszel újra elfogja a köhögés, ekkor viszont többnyire már fel sem keresi az orvost. Minek? Hiszen megint csak egy kis hörghurut. A körzeti orvos pedig arról, aki el nem megy hozzá, hogyan állapíthatná meg; akut hörghurutja idült lett, nemcsak állandó, de egyéb súlyos bajokat okozható betegség. Van-e kapacitás? Most azután, hogy évről évre egyre kevesebben betegszenek meg tuberkulózisban, a tbc-gondozók tüdőbeteggon- dozákká alakulnak át és hatáskörükbe kerül a nem tbc-s eredetű tüdőbetegségek gyógyítása, utókezelése és gondozása. Az erről intézkedő miniszteri rendelet értelmében a hörghurut egyelőre mégis kivételt képez. Ami betegséget a röntgengép szemével a gondozóintézeti orvos a tüdőben csak meglát, azt kezelésbe vette eddig i,s. Ám a tbc-t leszámítva a többi betegség megelőzésének, sem gondozásának feltételei nem voltak biztosítva mostanáig. így azután a kezelés nagyon gyakran, az utógondozás feladata, pedig teljes egészében a körzeti orvosra hárul. Am/g a tbc-t viasza nem szorították, erre a legtöbb gondozóban idő sem jutott volna. Most már jut. Az idült hörghurut azonban minden jel szerint nagyon elterjedt, feltehetően a lakosság 12—15 százalékát érinti. Tehát, mielőtt a többi tüdőbetegséggel együtt a gondozók hatáskörébe kerülne, nehogy a gyógyító munkát hátráltató túlzsúfoltság keletkezzék, legalább is hozzávetőleges pontossággal ki kell deríteni a benne szenvedők számát. Bírja-e kapacitással a horg- hurutosok kezelését is a gondozóhálózat? Erre vonatkozó kísérleti felmérésekét folytat tehát az Országos Korányi TBC és Pulmo no lógiai IntéKészülődés a nyárra A margitszigeti Palatínus strandon készülnek a nyári szezonra. Az idény kezdete előtt kijavítják a mendencéket, utakat, és a strand műszaki berendezéseit. zet módszertani, szervezési és statisztikai osztálya. Angol betegség A hörghurutról tudni kell, hogy civilizációs betegség. Világszerte az iparosodással együtt terjed. Angolbetegségnek is hívják, mert először Angliában figyeltek fel rá és állapították meg, hogy valóságos népbetegség. 1953 óta kutatják eredetét. Annyi kétségtelen, ahol nedves a klíma, poros, kormos, füstös és gázokkal telített a levegő, ott fordul elő legsűrűbben. Megállapították, hogy Angliában a felnőtt férfilakosság negyven százalékának van idült hörghurutja. Javarészt ugyanis férfiak kapják meg, nők jóval ritkábban. Munkaártalomnak is tekinthető, mert különösen gyakori bányászok és porszerű anyagokkal dolgozók, tehát pékek, molnárok, kőőrlők között meg gázokkal és műanyagok előállításával foglalkozóknál. Mezőgazdasági munkásoknál sokkal kisebb számban fordul elő. London után Európa valamennyi városa közül Budapest levegője a legszennyezettebb. A fővárosban is a IX. kerületé tekinthető leginkább annak. Ezért nemrég a kerület tízezer negyven éven felüli férfi lakosát vizsgálták meg és megállapították, hogy tíz százalékuknak van idült hörghurutja. Jóval kisebb ez az arány az angliainál, de azért mégis nagyon magas. Vegyeslakosságú községben A Korányi Intézet módszertani osztálya azonban lehetőség szerint pontos számot akar tudni. Az sem közömbös számára, mennyi hörghurutos található vegyeslakosságú községben, ahol az emberek részben bejáró, iparif részben mezőgazdasági dolgozók. Erre a kísérleti vizsgálatra Dabast szemelte ki az intézet. — Május elején lesz fényképszűrés Dabason — mondja dr. Nagy Árpád főorvos, aki mielőtt a megyei tüdőgondozóba osztottak volna be, a dabasi járási tödőbeteggondozót vezette. — Ez alkalommal mintegy négyezer emberről készül felvétel. Mielőtt azonban a szűrőgép elé kerülnek, a Korányi Intézet módszertani osztályának orvosai valamennyit kikérdezik, a hörghurutra gyanúsakat tüzetesebben meg is vizsgálják, a gondozó pedig nyomban nyilvántartásba és kezelésbe, majd gondozásba veszi őket. így azután, ha egyelőre ugyan csupán egyetlen községben foglalkozik is a gondozó rendszeresen a hörg- hurutosokkal, ezzel mégis jókora lépéssel megelőzzük a néhány éven belül az egész országban megvalósuló általános tüdőgondozást. — A Dabason kezdődő országos reprezentatív vizsgálatokhoz csatlakozik egyébként a dabasi járás két körzeti orvosa. Kakucson dr. Kurdi Jenő, Örkényben az egyik körzet orvosa, dr. Bottka László, önként vállalkoztak a kísérleti vizsgálat egy másik változatára. Az általuk nyilvántartott hörghurutos betegek számát és ez- idő szerinti állapotát közlil; a Korányi Intézet osztályával, továbbá igyekeznek felkutatni a körzetükben a segítségüket eddig igénybe nem vett, de ebben a betegségben szenvedő embereket. — A vizsgálat eredményességéhez maga a lakosság is sokban hozzájárulhat. Ezt kívánja előmozdítani a Korányi Intézet azzal, hogy módszertani osztályának főorvosa dr. Németh Tibor és adjunktusa, dr. Streibel Vilma, e hó 17-én a dabasi művelődési házban előadást tart az idült hörghurutról. Szokoly Endre Szerkesszen velünk! T udósítóverseny „Gondoltam egy merészet, egy nagyot. Gondolatom azonban előttem olyan bizarrnak tűnik, hogy nem is merem a nevem aláírni”.,. így kezdte ezerforintos pályázatunkra beküldött levelét tápiósülyi olvasónk. Kár volt szerénykednie, ötlete igenis életrevaló. Olvasónk véleménye szerint, ha véget ér „Szerkesz- szep velünk!” pályázatunk, keljenek versenyre egymással a vidéki tudósítók. Persze tudósító lapunk valamennyi olvasója lehet, a megye valamennyi lakója. A legjobb tudósítások kerüljenek a lapba, s hetente e legjobbak közt a legjobbak 200, 100 forintos jutalomban részesüljenek. Kérjük tápiósülyi olvasónkat, írja meg nevét, pontos címét s akkor részt vesz a hóvégi sorsoláson, ötletére pedig a „Szerkesszen velünk” végeztével visszatérünk. Francia lovagból - magyarviiéz Budavárában zúgtak az összes harangok, a főurak drága állatbőröket, drapériákat terítettek házaik ablakába. Onnan nézték a pompás menetet, a ficánkoló lovakat, a különös ruhába öltözött idegeneket. Jött a násznép, hozták Mar- gitot, Fülöp francia király nővérét, III. Béla király hites feleségének. A menyasszony kedvesebb, szebb volt a festett képnél, de a nászajándék sem volt utolsó, amit a gavallér Fülöp nőve révei küldött. így aztán Béla király jókedvre derült, szívesen fogadta az idegen lovagok udvarlását, akik a királynő kíséretében jöttek az udvar fényét emelni. Különösen egy, a fiatal Aynard férkőzött közel a szívéhez. S hogy ne csak szóval, de tettel is kimutassa szeretetét, neki adományozta a kis Sambock községet, ■amely ott húzódon meg az egyházi és a királyi központot összekötő országút mentén, Esztergom és Székesfehérvár között. A lovag először csak szerény udvarházat épített, de a tatárjárás után már kővár emelkedett a helyén. A francia család terjeszkedett, s mindinkább elmagyaro- sodtak, s a falut is egyszercsak Zsám- béknak kezdték nevezni. k. ni. JÖN! A CIRKUSZ LUXEMBURG 3500 személyes sátorvárosával ABONYBA április 17, 18-án, CEGLÉDRE április 19, 20, 21-én A MŰSOR KIEMELKEDŐ SZAMAI: a tokiói tv sztárjai, a Go-Go görlök, berber oroszlánok, anakonda kígyók és még 15 világszám! JEGYEK ELŐVÉTELBEN VÁLTHATÓK A MŰVELŐDÉSI HAZAKBAN JÖN! /