Pest Megyei Hírlap, 1969. március (13. évfolyam, 50-74. szám)
1969-03-30 / 74. szám
XIII. ÉVFOLYAM 74. SZÁM ÁRA 1 FORINT 1969. MÁRCIUS 30., VASARNAP Nyikolaj Podgornij, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnöke, aki második napja vidéki körúton van Algériában, szombaton a kelet-algériai Annaba kikötőbe érkezett. A város lakossága szívélyes fogadtatásban részesítette a szovjet államfőt. PEST MEGYEI VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! Podgornij Annababan Levél Nagykáfára — Un bonból Hazánk felszabadulásának 24. évfordulója alkalmából március 28-án este gyűlést és baráti találkozót tartottak a magyarországi nagykátai tszszel baráti kapcsolatokat fenntartó, a Koreai Népi Demokratikus Köztársaságban levő Unboni koreai—magyar barátsági tsz-ben. A rendezvényen megjelent Kádár István, a Magyar Népköztársaság phen- jani nagykövete, és ott voltak a nagykövetség munkatársai is. A gyűlés részvevői levélben üdvözölték a nagykátai tsz tagságát hazánk közelgő nemzeti ünnepe alkalmából. MOSZKVA Elhunyt Szamuely Margit Pénteken 81 éves korában, Moszkvában elhunyt Szilárd József né született Szamuely Margit. Temetéséről később törtélük intézkedés. Tornyok a város felett Ceglédi látkép. A felvétel a nagytemplom kupolájának tetejéről készült. Lenn a városháza és a földszintes házak közül magasra nyúló betonoszlop, a kor egyik legkorszerűbb vívmánya, a tv kép- és hangtovábbító mikrohullámú lánc egyik állomása. (Foto: Urbán) Wilson Nigériában Enugu és Port Harcourt romjai közt Wilson angol miniszterelnök nigériai látogatása során pénteken repülőgépen Enuguba, Biafra hajdani fővárosába érkezett. A miniszterelnök látogatást M Ötcsillagos tábornok Az elesett katonai vezető ősi jelképe, a lovasa nélkül maradt harci paripa, kengyelében elesett gazdájának lefelé fordított csizmáival — az a szimbólum, amelyet Kennedy elnök temetésekor zárt emlékezetébe a világ — vasárnap ismét végigvonul a washig- toni utcáKon. A gyászfelvonulás, amelyre egy nappal a tényleges temetesi szertartás előtt kerül sor, annak az ötnapos gyászünnepség sorazat- nak lesz a központi eseménye, amellyel az Egyesült Államok népe a 34. amerikai elnök, Dwight Eisenhower, az ötcsillagos tábornok emlékének adózik. A pénteken elhunyt államférfi hamvait az Eisenhower által 1966-ban jóváhagyott temetési szertartásnak megfelelően az amerikai főváros episzkopális protestáns székes- egyházaknak Betlehem kápolnájában ravatalozzák fel. Vasárnap szállítják a Capito- liumra, az amerikai törvényhozás székhazába. A hétfői washingtoni gyászszertartáson Nixon elnök és az ide érkező külföldi államférfiak, köztük De Gaulle francia elnök, az elhunyt harcostársa és tisztelője, több állam- és kormányfő is részt vesz. Utána csaknem 1600 kilométeres úton különvonat viszi az elhunyt hamvait a Kansas állambeli Abilene helységbe, ahol Eisenhower ifjúságát töltötte. A róla elnevezett könyvtár kápolnájában szerdán helyezik közvetlen hozzátartozói és a kormány képviselőinek jelenlétében örök nyugovóra a tábornokelnök földi maradványait. Az amerikai kormány és á*z elhunyt családja címére egyre- másra érkeznek a részvéttáviratok. Táviratban fejezte ki együttérzését és az elhunyt államférfi és katonai vezető emléke iránti nagyrabecsülését U Thant ENSZ-főtitkár, De Gaulle francia elnök, a jelenleg Lagosban tartózkodó Wilson brit miniszterelnök, 'Kiesinger nyugatnémet kancellár, Sazar izraeli elnök, Saragat olasz államfő, Manlio Brosio, a NATO-főtitkára és sok más külföldi ország vezetője. tett egy vöröskeresztes állomáson is Udi helységben, a fronttól mintegy 30 kilométerre. Örömét fejezte ki, hogy a segélyakciók számára elegendő élelmiszer áll rendelkezésre, és elismeréssel nyilatkozott a nemzetközi segélyszervezetek munkájáról. Wilson utazása során eddig egyetlen egyszer sem használta a Biafra kifejezést. A biafrai erők ellenőrzése alatt álló területekről így beszélt: „Az országnak a szövetségi kormánytól nem függő részei”. Enuguban az angol miniszterelnök kijelentette, hogy Go- won nigériai államfő őszintén arra törekszik, hogy baráti kapcsolatokat létesítsen az ibókkaL „Mi ugyanezt kívánjuk” — mondotta Wilson. A UPI diplomáciai forrásokra hivatkozva azt jelenti, hogy Gowonnal folytatott pénteki megbeszélésein Wilson kijelentette: kormánya továbbra is szállít fegyvereket a nigériai kormánynak, kivéve a bombákat és a repülőgépeket. Az AFP megjegyzi, hogy Enugu, Biafra hajdani fővárosa, amelyet 1967 októberében foglaltak vissza a szövetségi erők, valaha mintegy százezres település volt. Ma gyakorlatilag elhagyott város, csak néhány ember lézeng az üres házak között, ahonnan elmenekültek a lakók. Az ablakok betörtek, a tetők beszakadtak. Wilson angol miniszterelnök szombat reggel Port Harcourt- ba repült, ahol Enuguhoz hasonlóan szörnyű romokat hagyott a háború; leégett, romba dőlt házak, gépkocsironcsok mindenütt. . Wilson felkeresett egy vöröskeresztes egészségügyi állomást, és Lord Huninak, a Csomolungma (Mount Everest) meghódítójának társaságában meglátogatott több segélyelosztó helyet. Angol és nigériai források szerint a tárgyalások szelleme eddig „nagyon szívélyes”. E források szerint nincs kizárva, hogy az angol miniszterelnök találkozik Ojukwu ezredessel, a szakadár Biafra tartomány vezetőjével, de konkrét tervei még nincsenek. Közel-Kelet Magánjellegű konzultációk az ENSZ-ben A Biztonsági Tanács pénteken, az esti órákban újra ösz- szeült, hogy — ezen a napon immár másodszor — foglalkozzék Jordániának Izrael ellen emelt panaszával. A tanács egyperces csenddel áldozott Eisenhower volt elnök emlékének. U Thant ENSZ- főtitkár és a Biztonsági Tanács e havi elnöke, a magyar Csatorday Károly vezetésével a tanács tagjai kifejezték részvétüket és táviratot küldtek az elhunyt özvegyének, valamint Rogers amerikai külügyminiszternek. Ezután a Biztonsági Tanács tagjai folytatták a közel-keleti vitát. Néhány afrikai és ázsiai ország, köztük Algéria, Pakisztán és Nepál határozati javaslatot dolgozott ki, amely javasolja Izrael elítélését és felhívja a Biztonsági Tanácsot, figyelmeztesse Izraelt, hasonló cselekmények megismétlődése esetén a világszervezet büntető szankciókat foganatosít ellene. A határozati javaslat formális benyújtására azonban egyelőre nem került sor, mert a Biztonsági Tanács tagjai magánjellegű konzultációkat folytatnak egy olyan megoldás érdekében, amely megakadályozná, hogy a nagyhatalmak küszöbönálló tanácskozása előtt a Biztonsági Tanácsban a szavazás miatt esetleg szakadás következzék be a „négy nagy” között. Pénteken a brit delegátus felhívta Jordánia képviselőjét, ne ragaszkodjék a formális szavazáshoz, helyette azt indítványozta, hogy a Biztonsági Tanács szavazás nélkül fejezze ki rosszallását Izrael eljárása miatt. Röviddel magyar idő szerint éjfél után azzal napolták el a Biztonsági Tanács ülését, hogy szombaton folytatják a tanácskozást. Kairóban Mahmud Riad egyiptomi külügyminiszter a pénteki nap folyamán tanácskozott a nagyhatalmak (Folytatás a 2. oldalon.) JOBBAK A HÁZI TÖRVÉNYEK Mészáros Ottó interjúja Hegyvári Ferenccel a kollektív szerződésekről (3. oldal). Elavult rendelet Nádas Péter a lakáskérdésről beszélget Vác város tanácstitkárával (5. oldal). ÍTÉLET ELŐTT Szitnyai Jenő riportja a mendei vasúti szerencsétlenség tárgyalásáról (6. oldal). Család - az otthon romjai felett Nagymaros jelöltje a megyei tanácsba dr. Zalka Károly Folynak az időközi választások felölő gyűlései Az .április 20-ra kitűzött időközi választások előkészületei egyre jobban kibontakoznak. Mindenfelé tartják a jelölő gyűléseket. Ezek között az eddigi legjelentősebb péntek este, Nagymaroson volt, ahol a lemondás következtében megüresedett megyei tanácstagi helyre a jelölt személyéről döntöttek. Este hét órára zsúfolásig megtelt a kultúrotthon színházterme, mintegy 400 válasz(Folytatás a 2. oldalon.) Sarigol, Nyugat- rörökország: Hajléktalanná vált török család a földrengés után, amelynek során több mint ötven ember vesztette életét. „Uj utakon a belkereskedelemben“ Nemzetközi konferencia Budapesten Keserű Jánosné belkereskedelmi miniszterhelyettes jelen, tette be tegnap hivatalosan a sajtó képviselőinek, hogy Az Aycan nevű török hajó a görög partok közelében zátonyra futott és súlyosan megsérült. Mentőosztagok húzzák ki a vízből az egyik tengerészt, aki négy napot töltött a roncson. március 31-én háromnapos nemzetközi belkereskedelmi tudományos konferencia kezdődik fővárosunkban. Tulajdonképpen ez az első olyan találkozó, ahol hét baráti ország képviselői referálnak arról, meddig jutottak el hazájukban, s döntik el közösen, mi az ami saját körülményeik között a legjobban alkalmazható, átvehető. Túlzás nélkül hozzátehetjük, hogy e téren mindenek előtt a magyar referátumok tarthatnak számot a legnagyobb érdeklődésre. Mint ez a KGST-orszá- gok belkereskedelmi minisztereinek legutóbbi, budapesti találkozóján is kiderült, az új mechanizmussal jelentősen javult az ellátás, s az ehhez vezető módszerek hasonló lehetőséget ígérnek a tapasztalatokat és gyakorlatot átvevő más országokban is. A konferencia külföldi résztvevői közül többen felszólaltak» illetve bemutatkoztak, kölcsönösen aláhúzva a sokat ígérő tudományos konferencia jelen, tőségét.