Pest Megyei Hírlap, 1969. március (13. évfolyam, 50-74. szám)
1969-03-26 / 70. szám
1969. MÁRCIUS 26., SZERDA 3 • • ülést tartott a Minisztertanács I ŐRSÉGVÁLTÁS UTÁN A kormány Tájékoztatási Hivatala közli: A Minisztertanács kedden ülést tartott. A kormány elnöke tájékoztatót adott a Varsói Szerződés tagállamai politikai tanácskozó testületének március 17-én Budapesten tartott üléséről. A Minisztertanács a magyar delegáció tevékenységét jóváhagyólag tudomásul vette. Teljes egyetértését fejezte ki a Varsói Szerződés szervezetének fejlesztésére hozott intézkedésekkel és az összeurópai biztonsági értekezletre szóló felhívással. Álláspontja szerint e tanácskozás nagyban hozzájárulna kontinensünk békéjének és biztonságának megőrzéséhez. Bízik abban, hogy a felhívás eredményes lesz és az értekezletre mielőbb sor kerül. A kormány megbízta az érdekelt minisztereket, hogy a tanácskozó testület határozatainak végrehajtásához szükséges intézkedéseket tegyék meg. A mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter beszámolt a KGST-országok földművelés- ügyi minisztereinek március, 10. és 13. közötti Szófiában tartott értekezletéről, amelynek napirendjén a mezőgazdaság múlt évi eredményeire és idei feladataira vonatkozó kölcsönös tájékoztatás, valamint nemzetközi közös mezőgazdasági tudományos kutatóintézetek létesítésének kérdése szerepelt. Ezután az egészségügyi miniszter Kubában tett látogatásáról adott tájékoztatást. A kormány mindkét beszámolót elfogadta. A Központi Népi Ellenőrzési Bizottság elnöke a lakosság számára végzett szolgáltató tevékenység helyzetéről tett jelentést, majd az Országos Tervhivatal elnöke és a köny- nyűipari miniszter az ipari, kereskedelmi és áruszállítási szolgáltatások fejlesztésével kapcsolatos feladatokról nyújtott be előterjesztést. A Minisztertanács a jelentéseket megtárgyalta és elfogadta azzal, hogy a lakossági szolgáltatások fejlesztésére kidolgozott irányelveket — hozzászólásokat, észrevételeket kérve — eljuttatja az országgyűlés illetékes bizottságaihoz és a megyei tanácsokhoz. Az ily módon megvitatott irányelveket a kormány az év folyamán ismét megtárgyalja és határozatokat hoz. A Minisztertanács a nehézipari miniszternek és az Országos Bányaműszaki Főfelügyelőség elnökének együttes előterjesztésére módosította a bányatörvény végrehajtási rendeletét. Az építésügyi miniszter javaslata alapján a kormány elfogadta a Velencei tó és környéke üdülőfejlesztésének regionális tervét. A művelődésügyi miniszter előterjesztésére a MiniszterA növényevő halak meghonosításának eddigi eredményeiről és az ezzel kapcsolatos további feladatokról rendezett egész napos vitaülést a' Magyar Agrártudományi Egyesület Pékh Gyula, az Országos Halászati Felügyelőség igazgatóhelyettese tartott vitaindító előadást. Utalt arra, hogy a jégkorszak idején a növényevő halfajok nálunk maradéktalanul kipusztultak, s ez a hiány azóta sem pótlódott. Ennek következtében halastavaink és vizeink általában — súlyban mérve is — sokszorosan több növényt termelnek, mint halat. Már régen érdemes lett volna a növényevő halakat behozni és elszaporítani, hiszen így nemcsak a növényzet mechanikai, vagy kémiai irtása válik feleslegessé, hanem értékes halhús is tanács döntött a kiváló és érdemes művész kitüntető rímek adományozásáról. A kormány ezután egyéb ügyeket tárgyalt. termelődik, mégpedig szinte ingyen. 1963. óta kereken hétmillió úszó zsenge halivadékot hoztunk be az országba, előbb Kínából, majd a Szovjetunióból. Ezek a vendégek, a fehér amur, a fehér busa és a pety- tyes busa. A halastavakból tavaly 100 vagonnyi növényevő halat lehetett kihalászni. Keresem az igazgató elvtársat. Egy kicsit tétován, kérdőn néznek rám, hogy jó, jó; de melyiket? A régit, vagy az újat? __ A régit — mondtam. — B ohár Károlyt. Nemsokára magas, egyenes tartású, őszülő férfi lép ki az igazgatói iroda ajtaján. Nem mondanám, hogy hatvanéves, illetve, hogy már hatvan is elmúlt. — Engem keres? — kérdezte, s mintha egy kicsit ő is csodálkozott volna, hogy még ezen a helyen keresi valaki. — Éppen most adom át a gazdaságot — intett az ajtó felé, amelyen kilépett. — Itt az utódom. Nagyjából már túl vagyunk a dolgon. Még ami munka maradt a múlt esztendőről, azt elvégzem én. Ami a jövőre vonatkozik, az már az ő dolga, így állapodtunk meg. De miről van szó? Hát, igen; miről van szó? Az életéről — mondanám legszívesebben, de ez így furcsán | hangzanék. Pedig azért vagyok itt, hogy az életéről faggassam, s valahogy megpróbáljam ösz- szegezni ennek a munkáséletnek a későbbi időkre is érvényes tanulságait. Annyit tudtam ekkor, hogy Bohár Károly a múltban mezőgazdasági cseléd volt, s most —. miután a felszabadulás óta több fontos vezető helyen is helyt állít — a hatezer holdas Felsőbabádi Állanii Gazdaság igazgatói székéből nyugdíjba megy. — Beszélgessünk egy kicsit — mondtam —, ha ráér az igazgató elvtárs. Úgy gondoltam arról, hogy nyugdíjba vonul. — Hiszen ráérek — felelte, s csendesen mosolygott. — Sőt, azt hiszem, hogy ezután még jobban ráérek majd. Egy férfi lépett be a titkárságra, ahol éppen álltunk egymással szemben. Bohár Károly megkérte, hogy hadd üljünk be a szobájába, mert az ő irodájában éppen tárgyalnak. Kölcsön kérte a szobát. Énézt akkor a búcsú egyik jelének vettem, hogy milyen furcsa is az élet; már nem érzi itthon magát. (Később kiderült, hogy szó sincs ilyesmiről, hanem mindig is ilyen ember volt, aki a legapróbb dolgokban, s a legnagyobbaikban egyaránt — inkább kért, ha csak tehette, mintsem parancsolt volna.) — Mindennek eljön az ideje — mondta később, olyan hangsúllyal, mint amikor az ember hosszú, nehéz munka után leül pihenni. Ezzel mintégy azt is megmondta, hogy van ebben valami fájó is, ha búcsút kell mondani a munkának, de ugyanakkor jólesik majd a pihenés is. — 1907. november 14- én születtem, Soihogyban, egészen pontosan Nagyatádon — mondta, mintha az életrajzát diktálná. Hirtelen elhallgatott. Aztán így folytatta: — Képzelje csak el, volt ott a faluban egy selyemgyár, s én ott már 1919-ben dolgoztam. Hány éves is lehettem? Kisegítem: — Tizenkettő. — Ugy-úgy, valahogy — hagyta rá. — Emlékszem, hogy mint gyerek ott szaladtam én is a munkások menetének élén tizenkilencben. No, de amit mondani akartam; hogy én azóta mindig dolgoztam. És megint csak az élet furcsasága; az első huszonöt munkás esztendő minden keserve, kínja, nyomorúsága belefér egy dióhéjba. Hosszú, sanyarú élet volt — mégis. Bohár Károly volt „czuláger”, azaz cserepes segédmunkás az apja mellett, majd summás, háziszolga Széchenyi Emil gróf birtokán, aztán volt szezonmunkás a lába- di keményítőgyárban, nyáron aratott, később kőművesimas, aztán megint gyalogbéres volt, majd uradalmi cseléd ... Minek ezt végigsorolni? Hanem azok a felszabadulás utáni évek, azok sem voltak könnyű idők. Különösen annak, aki komoly részt vállalt a korszakalkotó munkából. Valami olyasmit kérdeztem Bohár Károlytól, hogy mikor került kapcsolatba a munkásmozgalommal. Rám nézett és ő kérdezett: — Mikor kerülhettem volna? Én, a dunántúli cselédember? Természetesen 1945- ben. — Hogyan? — Az úgy történt, kérem, hogy én mindjárt a felszabadulás után jelentkeztem Kaposváron Dobó István megyei kommunista párttitkárnál, hogy dolgozni szeretnék a pártban — magyarázta. — Elmondtam, kiféle vagyok; intett, hogy rendben van. Kaptam egy tagkönyvet, s azt mondta a titkár, hogy menjek el Szennára, ahol akkor laktak, s ami akkor körjegyzőség volt, öt község tartozott hozzá; szervezzem meg a pártot Két erősen jobboldali képviselő működött itt akkor, elég az hozzá, hogy nem mentem semmire. Visszatértem egy idő múlva Kaposvárra, s mondom a megyei titkárnak, hogy kudarcot vallottam. „Adja visz- sza azt a tagkönyvet” mondta erre, s adott egy címet, hogy menjek oda. — Milyen cím volt ez? — kérdeztem, mert egy kis csend következett. Bohár Károly elmosolyodott: — Maga ezt nehezen fogja megérteni. A Nemzeti Paraszt Párt címe volt. Csakugyan, erről a korszakról még vannak tartozásaik a történészeknek. Hogy miért küldte a kommunista megyei titkár Bohár Károlyt a paraszt párthoz? Legyenek ott is jelen a magyar parasztság legérdemesebbült képviselői, a saját érdekeik legjobb ismerői és védői — az agrárprole- tárok. Ezért. Így próbálta megmagyarázni az akkori helyzetet Bohár Károly. Mert bizony sok becsületes szándékú pana&ztpárti vezető, párttag mellett, voltak bizony sokan, akik félre vitték, s félre vitték volna a parasztság ügyét. Majd azt mondta: — Így történt aztán, hogy én is parasztpárti képviselő lettem. Először 1947-ben, majd 1949-ben ismét. Nem sokkal ezután kilépett a paraszt pártból, s megkapta másodszor — most már ahogy kérte; végérvényesen — a piros, kommunista párttagsági könyvet. gátéi? — Kineveztek — mondta egyszerűen, — Még 1949-ben. Akkoriban alakultak meg az állaimi gazdaságok megyei igazgatóságai, s engem jelöltek a Komárom megyéi gazdaságok igazgatójának. — Azóta egyvégtében igazgató? Finoman mosolygott, s kijavította a kérdést: — Igen, azóta egyvégtében igazgató voltam. Csakhogy hány helyen? Ezt is kérdezze meg — mondta egy kis szünet után. És sorolta: — Tehát 1949-ben, mint szó volt róla, Komáromban kezdtem. 1950- ben Nógrádban, 1951-ben Győr-Soproraban voltam megyei igazgató. 1952-ben Fejér megyében, amikor a gazdaságok trösztösítése megtörtént, akkor trösztigazgató .lettem. Ezután gazdaságok következtek: 1953-ban Seregélyesen, 1954-ben Taksonyban igazga- tóskodtam. Itt voltam legtovább: több mint nyolc évig. 1962-ben kerültem Böhönyére, s 1963 óta vagyok a Felsőbabád! Állami' Gazdaság igazgatója. Közben, persze tanultam is, voltam akadémián... Pedig már ezt is elég volt — lejegyezni is. Ez ahány új munkahely, annyi új gond. Hogyan bírta? Hogyan készült fel erre a temérdek munkára, hiszen... Hiszen gazdasági cseléd volt mintegy 25 évig... Meg is kérdeztem: — Mit tart a munkássága legnagyobb eredményének? — Nem gondolkoztam ezen — mondta. — De ha már megkérdezte, annyit mondhatok, hogy mindig, minden erőmmel igyekeztem elvégezni, amit rám bíztak. — Tehát erő és szívósság dolga volt? — Talán. Sokszor kellett két éjszakából egyet csinálni. Az emberekkel is szót értettem mindig... — Melyik volt a legkedvesebb munkahelye? — kérdeztem, mert peki nem adatott meg, hogy most elmondhatná, mint sok hozzá hasonló, öreg igazgató, akik végig egyhelyben dolgoztak: „ott kezdtük, a semminél, s most íme, hol tartunk!” Mert ahány helyen kezdett, mindig más vitte tovább a munkát. Úttörő volt. — Talán Taksonyt szerettem a legjobban — mondtt egy kis gondolkodás után. — Ott voltam legtovább. — Maj^ arról beszélt, hogy ám itt Fe. sőbabádon is voltak eredmó nyék, és sorolta, hogy meiyi, növénynek mennyi volt a tér mésátlaga, amikor idejött, mennyi most... És szőlő ser volt; most van több mint eze hold. Gyümölcsöst is töb mint 300 holdat telepítettek .. — Az én legnagyobb elisme résem, amit valaha kaptam - mondta végül —, a Munka érdemrend arany fokozat: Most adták át, a nyugdíjazó som előtt. — Most mi a terve? — Tervem? — csudálkozot' derűsen. — Munkálgatom < saját kertemet. Tudja — mondta bizalmasan —, var nekem egy 420 négyszögöles telkem, abban dolgozgatok majd. Ez az életem összes szerzeménye... K. J. Idén is több ezer fiatal utazhat több éves szakmai gyakorlatra az NDK-ba Az utóbbi két évben mintegy 7500 magyar fiatal utazott az NDK-ba, hogy a baráti orkét fokot mértek a tudósok, a tavasz harmadik napján. De ha jól viselkedünk, délre akár hét fok meleg is ránk törhet majd. A fiam nem érti, hogy reggel van. Hogy hideg van. Kérdi le mehet-e focizni? A teát megissza és tudomásul veszi, hogy: nincs foci, hongkongi van. Kimegyek ^ utcára, szagolom a levegőt: itt a tavasz? Hol a tavasz? Egy teherautó eldübörög és azonnal megoldja a problémát, száll a por, ropog-recseg a fogak alatt. Meteorológiai világnap, dák... műholdak, szonA munka jólesik, este viszem haza a narancsot és magamat. Csupa öröm kicsiny családom élete. A tv csodálatosan szellemes készülék. Azonnal közük, hogy Raska, a csehszlovákok síugró-világbajnoka aznap délelőtt 164 métert ugrott valamelyik óriás- sáncon. És ígérik, hogy nemsoká megkezdik a Csehszlovákia—Kanada jégkorongmérkőzés közvetítését Stockholmból. Szóval, ismét jég, korong, Bodicsek, Golonka a palánkhoz keni Kinget... Napfény sehol. Tavasz sehol. Az utcán hidegen fúj a szél, a tv-ben korcsolyáznak, síznek, hokiznak, a kisfiam köhög és ide, erre az új lakótelepre még a gólya sem jön. Tv-híradó. EAK, De Gaulle, Nixon ... és ... És Schaffer bácsi. Schaffer bácsi Budapesten a Lövőház utcában él, éppen ma, a meteorológiai világnapon lett 100 éves. Születésnapján köszönti őt a kedves rokonság, köszöntik a kedves szomszédok és a II. kerületi Tanács kedves képviselői. És természetesen köszönti őt egy egész ország a tv képernyőjén. Torta, virág, szép megható szavak. Schäffer bácsi ezelőtt 22 évvel, 78 évesen gyermekfővel nyugdíjba vonult, de a munkát azt nem hagyta. Mindennap megy a dolga után, ma is, százévesen. Ahogy a köszöntők elhangzanak, feláll és a dicsérő szavakat kedvesen, méltósággal visszautasítja. — A kor nem érdem, a többi sem — mondja szelíden, bölcsen. — Én arról nem tehetek, hogy nem tudok munka nélkül meglenni. Ez nem erény, ez inkább adottság lehet, talán így születtem. Ezt is pátosz nélkül mondta. Egy csecsemő képtelen mindarra, ami természetellenes, ami rafinált. Az öregurat megcsókolják, ő visszacsókol, szép fiatal lány a partnere. És csárdást táncolnak. Jól tartja magát Schäffer bácsi, derék magas ember, nemcsak szellemileg, de fizikailag is teljesen friss, nézem a haját, sürü és jpl fésült, az egész ember jól ápolt, szemében gyermeki tisztaság, báj, szívében tavasz. Meteorológiai világnap. Másnap reggel minden átmenet nélkül azt kérdezi tőlem a fodrásznő, aki nagy gonddal borotvál: — Az öregúr nős lehet? Itt a tavasz! Tavaszi felhők az égen, kimegyek a Duna-partra, sálamat a folyóba dobom és ma nem dolgozom. Itt a tavasz! Schäffer bácsi, az annyi... én ennyi, az pontosan annyi. Azonnal elmentem a Lövőház utcába, ahol két évig éltem. 'Azok a szép napok... Rövid utca, szép utca, kétszer végigjártam. Most este, hogy megtértem enyéim közé, a torkom már egy kissé fájt, a fejem lüktetett. De a szívemben Brühling volt, tdabasz tombolt. — Fiam, milyen ez a hongkongi? — Hát... 39-nél egy kissé gázos ... De ha s zó nélkül beveszed az orvosságot... (suha) szág korszerű üzemeiben többéves szakmai gyakorlatot szegezzen. Nagyrészük megszokta már az új környezetet, jól halad a nyelvtanulásban és a munkában. A nagy érdeklődésnek megfelelően az idén is több ezer magyar fiatal számára teszik lehetővé, hogy az NDK üzemeiben két-három évre munkát vállaljon és szakmai gyakorlatot szerezzen. Az akció keretében elsősorban forgácsoló, lakatos, villanyszerelő, mechanikai és elektroműszerész, asztalos, kohászati, vegyipari és építőipari szakmunkások, kisebb számban gépész- és elektromérnökök jelentkezhetnek. A szakképzetlen fiatalok betanított munkásként forgácsoló, hegesztő, elektroműszerész, textil- és vegyipari munkakörben dolgozhatnak. A szakmai gyakorlatra csak nőtlen, illetve hajadon egészséges 18—26 éves fiatalok jelentkezhetnek. A kiutazó fiatalok a munka- viszonyban, a szociális és kulturális ellátásban az NDK állampolgáraival azonos jogokat élveznek. A következő csoport ősszel, szeptemberben, októberben utazik. A fővárosban és valamennyi megyében a tanácsok munkaügyi osztályai — a társadalmi szervek, vállalatok és iskolák közreműködésével — április közepén hirdetik meg a felhívást arról, hogy az érdeklődők melyik NDK vállalathoz, milyen feltételek mellett jelentkezhetnek. 1 műszak, 420 hengerfej A közelmúltban készült el a Csepel Autógyárban az új automata TRANSZFER-sor. A gépen egy műszak alatt 420 hengerfejét készíthetnek a Csepel motorkerékpárokhoz. A nagy teljesítményhez mindössze egy ember szükséges. Foto: Urbán Halakról — szárazon
