Pest Megyei Hírlap, 1969. március (13. évfolyam, 50-74. szám)

1969-03-25 / 69. szám

jKsr »IECVFI 1969. MÁRCIUS 25., KEDD 5 Heti témánk: a textilipar (1.) Hol vagyunk? Két részre bontva a kérdést, könnyebb felelni rá. Legyen tehát a kérdés első fele: hol áll Pest megye az ország tex­tiliparán belül? Előkelő he­lyem Győr-Sopron és Vas megye mellett Pest is listave­zető. Több mint tizenhárom- ezer embert foglalkoztat az ál­lami textilipar,' s mintegy más­félezer azok száma, akik a tex­tilruházati szövetkezetekben találnak kenyérre. A megye iparában tehát megkülönböz­tetett helyet foglal el a textil­ipar, s különösen áll ez Vdcra, ahol négy textilüzem dolgo­zik. Mellettük Budakalászon, Pomázon, Kistarcsán, Cegléden találunk hasonló üzemet, illet­ve üzemeket, mert Budakalá­szon kettő is van. A kérdés második felére, hol áll a magyar textilipar a nemzetközi összehasonlításban, már nehezebb a felelet, mert a heti téma keretei nem ad­nak módot a részletes elem­zésre és összehasonlításra. Nagyon leegyszerűsítve: a kö­zépmezőnyben. Mert — példá­ul — az egy főre jutó pamut- szövet-termelésben hazánk az európai tőkés országok átlagát produkálja, míg a gyapjúszö­vet-termelésben elmarad azok- tóL (Ugyanakkor: gyapjúszö­vet-termelésben megelőzi az Egyesült Államokat — egy fő­re számítva —, míg a pamut- szövet-termelésben jelentősen elmarad tőle...) Reálisabb a kép, ha azt vetjük össze: ha­zánk a többi szocialista or­szághoz mérten mire képes? Az egy főre jutó pamutszö- vet-termelésben hazánk Cseh­szlovákia után — ott 35,7 négyzetméter — következik, 31,9 négyzetméterrel, míg a további sorrend: Bulgária, Lengyelország, Szovjetunió, Német Demokratikus Köztár­saság, Jugoszlávia, Románia. Azt azonban, hogy mennyire nehéz egyértelműen ítélkezni, bizonyítja, hogy az egy főre jutó gyapjúszövet-termelést vizsgálva,- már egészen más a sorrend. Ebben az esetben a Német Demokratikus Köztár­saság a listavezető — hat négyzetméter —, s a további sorrend: Csehszlovákia, Len­gyelország, Bulgária, Magyar- ország, Jugoszlávia, Szovjet­unió, Románia. Mivel részesedik a megye az országos termelésből? Mint korábban már utaltunk rá, az élmezőny tagjához illően, elég tekintélyes hányadot tudhat magáénak. Pest megyében egy esztendő alatt — többek kö­zött és például — 630 tonna pamut-, 3670 tonna gyapjúfo­nalat, hatmillió .négyzetméter selyem, nyolc és fél millió négyzetméter len-, másfél mil­lió négyzetméter gyapjúszöve­tet állítanak elő, megtermel­nek majd’ hétszáz tonna kö- tött-körhurkolt kelmét, ne­gyedmillió férfiinget, 150 ezer férfikabátot, mintegy kétszáz­ezer női kabátot... Az említett adatok jelentő­sége tovább növekszik, ha hoz­zátesszük: a megye textilipari exportja a föld valamennyi kontinensére kiterjed. Külö­nösen a Lenfonó és Szövőipari Vállalat, valamint a Váci Kö­töttárugyár és a Május 1. Ru­hagyár ceglédi gyáregysége foglal el előkelő helyet, de a többi vállalat is — közvetett exportként — hozzájárul az ország fizetési egyensúlyának megteremtéséhez. Az összefoglaló adatok alap­ján igen egyértelmű a kép. Heti témánk célja azonban ép­pen az, hogy a részletekkel is megismerkedjünk, megtudjuk, hogyan termelnek ezekben a gyárakban, kell-e, amit áru­ként kiengednek a kapujukon, milyen gondok rejlenek a tex­tilipar jelenében, s még in­kább holnapjában? (m. o.) — A váci Dunakanyar Fo- toklubban ma este 6 órakor dr. Lévai György tart elő­adást. Tavaszi hógolyózás jp Ha nem is tartozik az egzo­tikus ritkaságok közé, még- különlegesség tavasz első napjában a hógolyózás. Igaz, hogy Dobogókőn láttuk, maga­san a tengerszínt fölött. Szívesebben látnánk már fönt is a tavaszi záport, s a virágnyílást. Foto: Urbán EGER Borok a képtárban A 12. országos borversenyt június 25—27-ig Egerben, a vi­lághírű borok hazájában ren­dezik meg, megalakult az or­szágos szervező bizottság és megkezdte működését a ver­senyt lebonyolító munkabi­Gilisztainvázió A Mecsek-alján gilisztainváziót okozott a nagy tavaszi esőzés. Az utóbbi ötven nap alatt másfél száz milliméter csa­padék hullott le ezen a tájon, kétszerese a sok évi átlagnak. A bőséges esőzés hatására rendkívül elszaporodtak és meg­nőttek ezek a nedvességkedvelő csúszó-mászó állatok. Pécsett eddig még nem látott tömegben jelentek meg a giliszták, amelyek között 15—20 centiméter hosszúságú, ceruzavastag­ságú példányok is akadnak. A Mecsek oldalában levő földes- utakon valóságos „gilisztakorzók” alakultak ki. A járókelők — érthetően — nincsenek, elragadtatva a látványtól, legfál-' jebb a horgászdk.'^rülhe^ék, hiszen annyi csalit gyűjthetnek most, amennyit akarnak: Az invázió szerencsére nem sokáig tart már; amint beköszönt a veröfényes, meleg idő, a tömér­dek csúszó-mászó visszabújik a földbe, ahonnan a hűvös, esős időjárás előcsalogatta őket. iá OSTABONTÁS Egy gépkocsivezető panasza zottság is. Az országos borver­seny helyéül az egri vármú­zeum egyik legszebb termét, a hatalmas képtárat jelölték. Az idei országos borver­senyen a megyei verseny- bizottságok által javasolt borok vehetnek részt. Újszerű követelmény, hogy a benevezett borokból a ver­senyzőnek nagyobb tétellel kell rendelkeznie. Az állami gazdaságoknak legalább 200 hektó, a termelőszövetkezetek­nek száz hektó, a háztáji gaz­daságoknak legalább öt hekto­liter bort kell igazolnia abból a fajtából, amelyet versenyre visz. Az idei országos borver­senyen a termelőüzemek mel­lett a forgalmazó vállalatok is részt vehetnek a közi orgal ónk­ban levő palackozott borokkal. Mindezekből kitűnik, hogy a borversenyeknek egyre inkább az a követelménye, hogy a közfogyasztásra ke­rülő borok minőségét ja­vítsa, ellenőrizze. Az országos borverseny elő csatározása lesz a hatodik bu­dapesti nemzetközi borver­senynek, amelyre szeptember 1-től 11-ig kerül sor. A nem­zetközi borversenyen az orszá­gos borversenyek által java­solt legjobb hazai borok ve­hetnek majd részt. Az Alsónémedi út, Dunaha- rasztinál levő szakasza szinte járhatatlan. Az elképesztő út­Csak edzetten... A házaspár ne­héz százasokat fi­zetett a kis pisz­kosfehér szőrgom­bolyagért. Az asz- szony óvatosan le­ültette a kocsi hát­só ülésére és bol­dogan furikáztak hazafelé. Már a Volkswagenben megegyeztek, hogy a kuvaszt Cson­gornak hívják. — Csak semmi kényeztetés — szö­gezte le az asz- szony. — Emlék­szem rá, gyerek­korában volt egy ismerősünk. Az a házában kuvaszo­kat tartott. Télen is kinn aludtak, arról lehetett meg­tudni, hol vannak a kutyák, ha a hó­buckák megmoz­dultak. Egyelőre azon­ban a Sashegyen mámorító tavasz zengett. Akárcsak a kert Csongor csaholásától. Él­vezte az életet, a futkározást, a jó kosztol. Szemláto­mást nőtt, erősö­dött. Novemberben megjöttek az őszi esők. A kutya ázott ürgeként mászkált a sárban. Vágyódva pislo­gott befelé a szé­les üvegezett hall­ba. A férj gyenge kísérletet tett, hogy talán még­is... De az asz- szony határozot­tan elvágta a to­vábbiakat. — Szó sem le­het róla. A kutyá­nak kinn a helye. Aztán leesett az első hó. Csongor fázósan emelgette négy óriási tap- pancsát. Néhány nap múlva taka­ros kutyaház dísz­lett a lépcsöfeljá- ró mellett. Kará­csonykor, nem tudni, hogy ki tet­te oda, vastag szőnyegdarabot terítettek a kutya­házba. Szilveszter­kor, amikor csőn- tigható szelek kel­tek szárnyra, óvó kezek vastag téli­kabátdarabból függönyt szögez­tek a kutyaház aj­taja elé. A házas­pár ekkoriban ke­rülte egymás te­kintetét. Januárban egy különösen hideg napon az ember reggel korábban kelt a szokottnál. S mire felesége felöltöztette a gye­reket, hogy út köz­ben beadja az óvo­dába az asszony, meglepődötten megállt: a kutya­ház egészen jól beillett az előcsar­nokban telelő le­anderek közé. Közben kölcsö­nösen biztosították egymást, hogy a kuvaszt mennyire spártaian kell ne­velni, ez a fajta direkt szereti a zegernyét. Múltkor látoga­tóban voltam ná­luk. Csongor ott melegítette vastag bundáját a hall­ban a központi cserépkályha előtt, amely az egész házat fűti. — Tudod, ezt a kutyát nem sza­bad elpuhítani — mondta az asz- szony. — Legjobb, ha télen is kinn alszik a hó tete­jén. Gyerekko­romban volt egy ismerősünk, aki a házában kuvaszo­kat tartott. Télen is kinn aludtak, arról lehetett meg­tudni, hogy... k. m. viszonyok között autóbuszjá­ratokat közlekedtetnek s az emberek nap mint nap mun­kába utaznak. Tenni kellene valamit, mert lassan életveszé­lyessé válik számunkra a munka. Szigetvári Attila autóbuszsofőr Községi tanács, Béki József vb-titkár: — Nemcsak az Alsónémedi, de az 51-es útszakasz is na­gyon rossz állapotban van. Mindkettő a KPM-hez tarto­zik. Még 1968 tavaszára ígér­ték, hogy újjáépítik és 1 mé­terrel szélesítik is, de azóta sem történt semmi. A KPM járási kirendeltségének leg­utóbbi válasza így szólt: meg­javítjuk, ahogy az idő engedi. Én azt csodálom, hogy a MÁ- VAUT nem állította le eddig a kocsikat... Pest megyei Tanács építési­közlekedési osztály, V echter Roland: — Nagyon leromlott utak ezek, pedig kétévenként javít­ják a kátyúkat. Az idén teljes felületi javítást tervezett a KPM. Megoldást az újjáépítés jelentene, de erre anyagi lehe­tőség egyelőre nincs. — Tanfolyamok. A váci Löwy Sándor Gépipari Technikum fo­lyamatosan indít be lánghegesz­tő. ívhegesztő, műszaki rajz, vil­lamosság! alapismeretek, ipari tanfolyamokat. Jelentkezni lehet munkanapokon az Iskola portá­ján. (Vác, Konstantin tér 6.) — A Lőwy Sándor Általános Gépipari Technikum az esti és a levelező tagozaton az 1969/70-es tanévben még technikumi első osztályokat Indít, általános gép­ipari szakon. A jelentkezők ré­szére felvételi előkészítő tanfo­lyamot szervez Jelentkezési ha­táridő: 1969 április 1 Bővebb felvilágosítás a tagozatvezetőnél kapható (Vác, Konstantin tér 6.) — Festők városa, Szent­endre címmel szerdán este 6 órakor Rétéi Lajos és Kiss Imre tart előadást a szent­endrei nyugdíjasklubban. — A tudományos-fantasz­tikus irodalomról beszélget­nek Kuczka Péterrel szerdán délután 5 órakor a szent­endrei gimnáziumban a diá­kok. K+HÍREK + HÍREK + HÍREK + HÍREK + HÍ MA: 1969. március 25., kedd, Mária napja. A nap kél: 5.38, nyugszik: 18.03 órakor. A hold nyugszik: 1.28, kél: 8.54 órakor. Erősen felhős idő, többfelé havazással, havas esővel, eső­vel. Elénk délkeleti, déli szél. A hőmérséklet alakulásában lényeges változás nem lesz. A legmagasabb nappali hőmér­séklet 6—11 fok között. — Megyei tanácstagok be­számolói. Ma délután 14 óra­kor Dolányi László Túrán, az Űj Ütőn Tsz-ben, 17 óra­kor Szalay László Nyáregy­házán, a tanácsházán, hol­nap dr. Fördős István Üllőn, Solymosi Jakabné Maglódon, Gebora László Szódon, Uhe- reczki Pálné Tápióságon, Báthori Ferenc Kóspallagon tart tanácstagi beszámolót. — A gépipar kiváló dolgo­zói. A kohó- és gépipari mi­niszter, eredményes munkás­sága elismeréséül Nagy Im­rének, a Csepel Autógyár ku­tatócsoport-vezetőjének és Puha Ferencné gépmunkás­nak a gépipar kiváló dolgo­zója kitüntetést adományoz­ta. ÖTVEN ÉVE TÖRTÉNT 1919. március 25-én a Szent­endrei Munkástanács kimond­ta, „hogy az iskolák egyesíté­sével nem célja a magyarizá- lás”. Minden nemzetiség ér­dekeit óhajtja megvédni és felhívja a Tanügyi Népbiztost, hogy az iskolák elhelyezésénél hasson oda, hogy a szerb anyanyelvű növendékek szer­bül tanuljanak, de a felekezeti tendenciákat a tanításból száműzni rendeli. A Pomázi Munkástanács lét­számát 11 főben állapította meg. Az új munkástanács tag­jai Ozorai József, Srötter Ala­dár, Mrázek Adolf, Poszpiesel Péter, Zolk János, Paszgyera Ferenc, Tompah János, Neiert Frigyes, Waniek László, Gru­ber és Dobrinoka elvtársak. A munkástanács elnöke: Ozorai József lesz, aki Landler és Vágó népbiztos elvtársaknál személyesen referál a járás közállapotairól. A Belügyi Népbiztos Chlep- kó Ede elvtársat a Kispesti Járás Népbiztosává kinevezte. METSZEGETÉS Kertész László rajza — Háromnapos tanácsko­zás kezdődött a Technika Házában az élelmiszer-gaz­dálkodás időszerű kérdései­ről. — A termelőszövetkezetek szocialista brigádvezetőinek első országos tanácskozását tegnap tartották Budapesten, a Béke Szálló kupolatermé­ben. — A Farkas—Ratkó-gyűrű idei nyertese Csernus Ma­rian lett. A két 1848-as hon­védtiszt alapította vándordí­ját egy-egy évig viselik a Nemzeti Színház fiatal mű­vészei. A díj odaítélése a színház művészeinek titkos szavazása útján történik. — Tanulmányutak. ’ Az Energiagazdálkodási Tudo­mányos Egyesület ma a Gö­döllői. . Ganz .Árammérőgyár­ba, a Gépipari Tudományos Egyesület pedig a Magyar Gördülőcsapágy Művek diósdi gyárába rendez tanulmány­utat. — A vállalati tervezés in­formációs bázisa a piackuta­tás címmel tartott tegnap előadást Maglódon Visket Mihály. — Az Állami Déryné Színház Dobos Attila: Isten veled, édes Piroskám című zenés vígjátékát tegnap este Tápiószecsőn mutatta be. Nem lopták el csak elmulatta Nemrégiben a Váci Rendőr- kapitányság ügyeletes tisztjé­nek rejtélyes lopásról számolt be PdIfi János, a kosdí terme­lőszövetkezet 29 éves dolgozó­ul rádió és a televízió mai műsora KOSSUTH RÁDIÓ 8.05: Műsorismertetés. 8.20: Ked­velt régi melódiák. 0.00: Harsan a kürtszó! A gyermekrádió műsora. 9.35: Tánczene. 10.05: Barokk ze­ne. 11.00: Iskolarádió. 11.3$: Gia­como Lauri-Volpi énekel. 12.20: Ki nyer ma? Játék és muzsika tíz percben. 12.30: Melódiakoktél. 13.45: Mezőgazdaságtudomány. 14.02: Kóruspódium. 14.15: Szak­munkástanuló vagy segédmunkás. Az ifjúsági rádió érdekvédelmi műsora. 15.10: Rádióiskola. 16.00: A világgazdaság hírei. 16.05: Dal­lal, tánccal a világ körül. 16.38: Őrjárat. . . ezúttal a garanciális javítások ügyében. 16.58: Hallga­tóink figyelmébe. 18.05: Tallózás a világsajtóban. 17.20: Filmdalok. 17.30: Interjú közügyekben — a lakásépítkezésről. 17.56: Bartók: Zene húros- ütőhangszerekre és cselesztára. 18.23: Ma 50. éve tör­tént! 18.28: Könnyűzenei híradó. 18.58: Hallgatóink figyelmébe. 19.25: A Szabó család. 19.55: Le­mezek közt válogatva. 20.25: Já­róka Sándor népi zenekara ját­szik. 21.03: Kilátó. A rádió kultu­rális világhíradója. 22.15: Sport­hírek. 22.20: Tánczene. 22.45: Gon­dolatok filmekről. 23.00: Túró Jó­zsef népi zenekara játszik. 23.30: Részletek Jones San Toy és Gésák c. operettjéből. 0.10: Az Inns­brucki Vogelweide kórus énekel. PETŐFI RÁDIÓ 8.05: Balettzene. 8.45: Külpoliti­kai figyelő. 9.00: Népdalok. 9.20: Yehudi Menuhin hegedül. 10.00: A zene hullámhosszán. 11.47: Földin­dulás. Bíró Lajos publicisztikai írásaiból. 12.00: Versenyművek. 13.05: Törvénykönyv. A rádió jogi ja. Feljelentést tett ismeretlen tettes vagy tettesek ellen, akik éjszaka a munkásszállásról el­lopták 890 forintját. A nyomozás természetesen azonnal megkezdődött, de az­tán egykettőre le is zárult. Megkerült a tettes — Pálfi Já­nos személyében. Ugyanis sen­ki sem lopta el pénzét, hanem ö maga mulatta el, illetve adta kölcsön. S mivel bizonyos el­számolási kötelezettségei vol­tak, jobbnak látta, ha „kira­bolja” magát. Az ügy a bíróságon folyta­tódott. Pálfi Jánost, hatóság félrevezetéséért — 15 százalé­kos bércsökkentéssel — négy­hónapi javító-nevelő munkára ítélték jogerősen. — Árokba borult. Rein­hold Kufner 31 éves szerelő, nyugatnémet állampolgár Al- sógödön ittasan, a megenge­dettnél nagyobb sebességgel, szabálytalanul vezette sze­mélygépkocsiját, és jármű­vével az útmenti árokba bo­rult. Életveszélyes állapotban szállították kórházba. — Lobogott a nád. Buda­pesti gyerekek meggondolat­lanságából leégett Sziget- szentmiklóson, a kis Duna- ágban 700 négyzetméter lá­bon álló és 1000 kéve levá­gott nád. A tüzet a Budapest XXI. kerületi tűzoltóság ol­totta el. A kárérték és a ká­rosultak kiléte vizsgálat alatt. műsora. 13.20: Margaret Tynes énekel. 14.00: Havasi Viktor tánc­dalaiból. 14.10: Leoncavallo ope­ráiból. 14.35: Tánczenei koktél. 15.20: Weiner zongoramüvek. 15.33: Cigánybáró. Részletek Strauss operettjéből. 15.45: Fúvósindulók. 15.54: Mai témák — mai dalok. 16.02: A berlini filharmonikusok lemezeiből. 16.33: Csúcsforgalom. 18.10: Ifj. Magyari Imre népi ze­nekara játszik. 18.30: Európai szá­zadok — magyar századok. VII. rész. 19.02: Hangverseny a stúdió­ban. 19.37: Üj könyvek. 19.40: Mágnás Miska. Részletek Szirmai —Gábor operettjéből. 19.54: Jó éj­szakát, gyerekek! 20:00: Esti kró­nika. II. kiadás. 20.25: A „Kék Kakas” a Kerepesi úton. 21.04: Odüsszeusz. 22.38: Szép magyar vers. Arany János. URH 18.10: Magnósok, figyelem! 18.55: j Kursz Russzkovo Jazüka. Orosz nyelvtanfolyam, felnőtteknek. 19.10: Gluck operáiból. 19.52: A Ney-trió játszik. 20.27: Ismerked­jünk a dzsesszmuzsikával. 21.02: Láttuk, hallottuk. 21.22: Zenekari muzsika. 21.15: Sporthírek. TELEVÍZIÓ 9.00: Iskola-tv. Környezetisme­ret. 14.00: Környezetismeret (ism.). 17.58: Hírek. 18.05: Szót kérünk. 18.55: Reklámműsor. 19.00: Esti mese. 19.10: Miért kap többet? Vita a jövedelem-elosztásról. 19.40: Ausztráliai képek. Bolgár kisfilm. 20.00: Tv-híradó. 20.20: Kapaszkodj. Malvin, jön a ka­nyar. Tragikomédia két részben. 22.00: Tv-híradó — 2. kiadás.

Next

/
Thumbnails
Contents