Pest Megyei Hírlap, 1969. március (13. évfolyam, 50-74. szám)
1969-03-20 / 66. szám
„MÁRCIUS VAN S HATÁRTALAN AZ ELET* Tegnap délelőtt a megyei tanács dísztermének előterében a Tanácsköztársaság emlékére készített dombormű és emléktábla leleplezésére került sor. A bensőséges ünnepségen megjelentek: Cservenka Ferencné, az MSZMP KB tagja, a Pest fnegyei Pártbizottság első titkára, Barinkat Oszkárné és Jámbor Miklós, a Pest megyei Pártbizottság titkárai. Ott voltak a leleplezésnél a Pest megyei Tanács vb-elnök- helyettesei és osztályvezetői, valamint megyénk politikai és társadalmi életének vezetői is. Meghívták az ünnepségre, és a közönség nagy szeretettel és tisztelettel vette körül a veteránokat. A megjelenteket dr. Ádám Mihály, a Pest megyei Tanács vb-titkára üdvözölte, majd j Horváth Ferenc, a Magyar Népköztársaság érdemes művésze Ady-verset adott elő. Ünnepi megemlékezést dr. Csicsay Iván, a Pest megyei Tanács vb-elnökhelyettese' mondott. PEST MEGYEI VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! AZ MSZMP PEST MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYE XIII. ÉVFOLYAM, 66. SZÁM ÁRA 80 FILLÉR 1969. MÁRCIUS 20., CSÜTÖRTÖK IPt\ Csiesay Ívíkn ünnepi emléhe%4ije Tisztelt ünneplő közönség! Kedves elvtársnők! Kedves elvtársak! Az elhangzott Ady-költe- imény utolsó sorát idézem: „Március van s határtalan az Élet.” A történelem furcsa véletlenje, hogy a magyar nép számára legdrágább, legemlékezetesebb események — -történelmünk emlékezetes és dicső évfordulói — a tavasz kibontakozásával, a természet újjászületésével esnek egybe. Az 50 év előtti tavaszkezdet dicsőséges harcának emlékét, a Magyar Tanácsköztársaság megalakításának évfordulóját ünnepeljük. A magyar nép évszázadokon át harcolt a külső ellenség és saját elnyomói ellen, de 1945 előtt e harcnak legnagyobb győzelme a Tanácsköztársaság megteremtése volt. Népünk történetében sok olyan hagyomány van, amelyet büszkén vallunk magunkénak, de a legdicsőbb az 1919-es Magyar Tanácsköztársaság 133 napja. A magyar proletariátus vezette dicsőséges harc nem egy a szabadságharcok között, hanem olyan történelmi tett, amely először a történelemben megnyitotta a tőkés és földesúri kizsákmányolástól mentes, szocialista világ kapuját a magyar nép számára. Ezért írta Várnai Zseni 1919 májusára: „Ö nép, nem voltál soha még erősebb, soha nem voltál szebb és szabadabb.” Ezért valljuk mi, kommunisták, hogy a magyar nép számára — valamennyi haladó nemzeti hagyományunk között is — a Magyar Tanácsköztársaság emléke a legbecsesebb, „Vörös Pest vármegye” M a ünnepi emlékülésre jönnek össze azok, akik folytatói és örökösei vörös Pest vármegye hajdani harcosai örökének, de azok is, akik már akkor, 50 esztendeje ott voltak az első magyar proletárhatalom bölcsőjénél, s akik munkával, fegyverrel vállaltak részt a 133 nap hősi küzdelmeiben. Megyénk, Pest megye, történelemkönyvekben, dokumentumokban, mindenütt a „vörös” jelzővel szerepel. Valóban, Pest megye — az akkori Pest megye — munkásai, szegényparasztjai a főváros proletariátusával együtt döntő szerepet játszottak a Tanácsköztársaság kikiáltásában, a néphatalom szervezeteinek létrehozásában és működésük biztosításában, majd a külső és belső reakció elleni fegyveres küzdelemben. A mai ünnepi emlékülés részvevői nagy tisztelettel köszöntik azokat, akik fehér hajjal, piegtört egészséggel, de töretlen hittel fölidézői a történelmi eseményeknek, s ugyanakkor maga az emlékülés is példája annak, hogyan és miként valósult meg mindaz, amiért elődeink fél évszázaddal ezelőtt fegyvert fogtak. Elég csak körbenézni a teremben: munkások, parasztok, az értelmiség legjobbjai töltik meg a padsorokat, azok, akik elődei a magyar történelem hosszú évszázadain át kirekesztődtek a hatalomból, azok, akik ötven esztendővel ezelőtt először érezhették a hatalom birtokosainak magukat, s akik élni is tudtak — az ország, a nép javára — a hatalommal. Pest megye tömegeinek forradalmi lendületét, elszántságát és eszmei hűségét jól példázza, hogy már a Tanács- köztársaság kikiáltása előtti napokban és hetekben, felsőbb utasításra nem várva, sőt azzal ellentétben, több helyütt elfoglalták a nagybirtokosok földjét, irányításuk alá vettek üzemeket, s igen sok helyen a reakciós közigazgatást is a saját képviselőikkel váltották fel. Büszkén emlékezhet minderre az emlékülés, s büszke e nagy és nemes hagyományokra megyénk minden becsületes dolgozója is. Emlékezünk, de egyben számvetés is ez az emlékezés. Hogyan sáfárkodtunk a nagy örökséggel, a történelmi példamutatással? Sok a gondunk, még több a feladatunk, mégis becsülettel állíthatjuk: a valamikori vörös Pest vármegyében, a mai Pest megyében 1945 óta olyan gazdasági és társadalmi változások mentek végbe, amelyek soha azelőtt. Számbelileg s erejét tekintve egyaránt hatalmas erővé növekedett a megye munkásosztálya, a közös gazdálkodás útját választotta a megye parasztsága, s egészen új nemzedéke nőtt fel az értelmiségnek; munkás- és parasztgyerekek szereztek diplomát, mégpedig ezerszámra. A valamikori feudális vármegye helyén ma > iparilag fejlett, kommunálisán egyre gyorsabban fejlődő terület található. A megye minden községében ég a villany, gimnáziumok, szakközépiskolák magasodnak ott, ahol korábban földbe süppedt, zsúpfedeles épületekben tanulták a rosszul táplált gyerekek a betűvetést... Talán nem is kell a példákat sorolni tovább. Űj arcú megye ez, mindenféle tekintetben új. Mégis, régi abban az értelemben, hogy hű megőrzője a hagyományoknak, a forradalmi mun- kásmozalom emlékeinek, a gödi és pilisi túráknak, az illegális pártsejtek tevékenységének. mert céljai és tanulságai benne élnek valóságunkban, mert ma válnak valóra azok az ideálok, amelyek 50 évvel ezelőtt százezreket késztettek hősi cselekedetre, helytállásra ebben az országban. Büszkék vagyunk az első magyar proletárállamra, mert a Tanácsköztársaság nemcsak a magyar népnek, hanem az egész nemzetközi munkásmozgalomnak is jelentős eseménye, amelynek létezése, de még leverése is nagy tanulságot jelentett. A Tanácsköztársaság diadala megmutatta, hogy a proletárforradalom, a proletárdiktatúra nem valamiféle „orosz sajátosság”, hanem minden nemzet törvényszerű útja a szocializmus győzelméhez. És azt is megmutatta, hogy ahol az erőviszonyok megfelelően alakulnak, ahol a forradalom feltételei adottak, ott fegyveres harc nélkül is lehetséges a proletárforradalom győzelme. Maga a történelmi tény nagy hatással volt a nemzetközi munkásmozgalomra is, és újabb bizonyítékát szolgáltatta a marxi—lenini forradalmi elmélet sziklaszilárd megdönt- hetetlenségének. A Tanácsköztársaság ellen indított imperialista intervenció azt is megmutatta, hogy a belső ellenforradalmi erők és a külső imperializmus mindig egymásra találnak, és hogy éppen ezért is az osztályharc nemzetközi méretekben folyik, hogy a magyar munkásosztály ereje mindenekelőtt a proletár nemzetköziség ereje. De azt is megmutatta, hogy a magyar munkásosztály eleget tett proletár internacionalista kötelességének, amikor hónapokon keresztül le tudta kötni az agresszív tőkéshatalmak hadseregeinek egy részét, és ezzel bizonyos mértékig tehermentesíteni tudta Szovjet- Oroszország Vörös Hadseregét. Ezért vagyunk büszkék a Magyar Tanácsköztársaságra! Ezért legdicsőbb hagyományunk. Ezért emlékezünk hálával és szeretettel azokra a hősökre, egyszerű munkásokra, parasztokra, értelmiségiekre, akik megmutatták a magyar népnek az igazi szabadság útját, megmutatták a jövőt, és erőt adtak a 133 nap alatt és azután a legsötétebb ellenforradalmi fehérterror 25 keserves éve idején is. Emlékezzünk azokra a hősökre is, akik az akkori j Pest vármegyében harcoltak, ' dolgoztak, és ha kellett, meghaltak, akik az ellenforradalmi terror alatt vállalták az üldöztetést, a kínzásokat, a börtönt, a halált, Ezért tisztelettel hajtjuk meg az emlékezés zászlaját a névtelen hősök előtt is, és örökítsék meg az ő emléküket is azok a márványba vésett sorok, amelyek a Pest megyei Munkás-, Katona- és Földműves Tanács, annak direktóriuma emlékét hivatottak az utókor emlékezetében ébren tartani. Emlékezzünk meg néhány szóval a direktóriumi tagjairól is: Az 1919. április 29-én véglegesen megválasztott Pest-Pi- lis-Solt-Kiskun vármegyei Direktórium elnöke a korábban Szentendrén, majd Soroksáron élő Joánovics Sándor lett. Kora ifjúságától foglalkozik politikával. Kezdetben a Függetlenségi Párt tagja, de már 1907-ben átlép a Magyarországi Szociáldemokrata Pártba, ahol politikai fejlődése a párt baloldalához vezeti el. Az első világháború végén egyre határozottabban kerül szembe az MSZDP reformista vezetésével. Az 1918, november 25-i rendkívüli szociáldemokrata pártkongresszuson — amelyen küldöttként vesz részt — rendkívül éles szavakkal ítéli el a párt vezetőinek opportunizmusát, egyben hangot ad annak a meggyőződésének, hogy a munkásosztály pártjának az orosz példát kell követnie. Ezt követően belép a Kommunisták Magyarországi Pártjába. A proletárdiktatúra kikiáltása után Kun Béla belgrádi küldetéssel bízza meg, majd 1919 április végén Vágó Béla felkérésére átveszi a Pest- Pilis-Solt-Kiskurt vármegye direktóriumának elnöki funkcióját A tanácsok országos gyűlésének küldötte lesz, és beválasztják a Szövetségi Központi Intéző Bizottságba. A Tanácsköztársaság leverése után, 1919. aug. 5-én letartóztatják, és a Pestvidéki Királyi Törvényszék több évi börtönre ítéli. A szegedi Csillag-börtönből való szabadulása után hamarosan Jugoszláviába — szülőhelyére, Versecre — emigrál, és ott gyógyszertárosként él tovább. Kapcsolatot teremt a Jugoszláv Kommunista Párttal, tevékenyen támogatja a párt vajdasági tartományi bizottságát. Harcos, példamutató élete 1953-ban Versecen 85 éves korában ér véget. A direktórium alelnöke Urban Pál volt, aki ceglédi földmunkásként 1893-tól tagja a Magyarországi Szociáldemokrata Pártnak, és a század végi földmunkásmozgalom egyik kiemelkedő alakja. A Tanácsköztársaság idején a direktórium alelnökeként a vármegyei közigazgatás vezetője. A Tanácsköztársaság alatti tevékenységéért 8 évi fegyházbüntetésre ítélik. Amikor kiszabadul, 69 éves, de sem életkora, sem.az ellenforradalmi terror nem tudja megtörni. Megszervezi Kecskemét, Abony és Alberti környékén a földmunkásszövetség helyi csoportjait. A dühödt ellenforradalom 1929-ben ismét bíróság elé állítja, és másodrendű vádlottként szerepel a Kozma Sándor és társai elleni perben. Még 81 éves korában — 1936- ban is — cikke jelenik meg a Népszavában, amelyben a földmunkások nyomorúságáról ír, és szervezkedésre hívja fel őket. 1942-ben, 87 éves korában szegényházban halt meg. A direktórium tagja Porczió István, aki 1910-től tevékenyen részt vesz a pestújhelyi szociáldemokrata pártszervezet életében. Mint a direktórium tagja, egyben a művelődési osztályt is vezeti. A fehérterror bírósága őt is hosszú börtönbüntetésre ítéli, majd a fogolycsere révén a Szovjetunióba kerül. A rákoskeresztúriak küldötteként választották meg a direktórium tagjává Vörös Sándort, aki a megyei hadügyi osztály munkáját irányította. A horthyista vérbíróság által kiszabott hosszú börtönbüntetés letöltésétől őt is a Szovjetunió mentette meg. Csathó Sándor a lajosmizsei földművesszegények küldötte volt a megyei direktórium ötödik tagja. í'unkciójából adódó feladatait csak rövid ideig végezhette, mert a vöröshadsereg önkénteseként a Tanácsköztársaság védelméért folytatott harcokban életét vesztette. E rövid ismertetőkből is kiviláglik, hogy a Pest megyei Direktórium valamennyi tagja elvhűségével, forradalmi helytállásával bebizonyította, hogy méltó volt a dolgozó nép bizalmára. Őket ötüket, de rajtuk kívül 892 megyei, járási, községi tisztségviselőt állított a fehér- terror az ellenforradalmi vérbíróság elé. A tiszti különítmények, a csendőrség a névtelen hősök ezreit gyilkolták meg, kínozták halálra. Ezek a hősök, a magyar nép legjobbjai — azok, akik életüket áldozták, és azok, akik ma is itt élnek közöttünk — nem harcoltak hiába, mert az ellenforradalom minden terrorja sem tudta a Tanácsköztársaság, a proletárhatalom emlékét a magyar nép szívéből kiölni. Hiába volt — Gábor Andor szavaival — „Darutoll és Bethlen kucsma, Magyarország véres kocsma, Proletárok piros vérét Csapra kérik, pintre mérik.” A féktelen terror csak fokozta a nép vágyát az után a szabadság, az után a kizsákmá- nyolásmentes élet után, amit a Tanácsköztársaság 133 napja jelentett A kommunisták nem hiába harcoltak és bíztak a nép sorsának jobbra fordulásában. Pártunk vezetésével népünk 50 év alatt óriási utat tett meg: amit balsiker kísért 1919- ben, azt siker koronázta 1945- ben, amikor a Szovjetunió dicsőséges hadserege proletár internacionalista kötelességét teljesítve, meghozta az ország függetlenségét, felszabadította népünket évezredes rabságából, és megteremtette ezzel számunkra a szocializmus megvalósításának lehetőségét. A Tanácsköztársaság kikiáltása óta eltelt 50 esztendő — egy emberöltő, de a történelemben kevés idő. Ezért mondjuk a költő szavaival, hogy: „Időben tőle egyre távolabb lélekben hozzá egyre közelebb, emléke bennünk nemcsak megmarad, de nőve nő, s mint óriás mered szemünkbe ..(Gábor Andor: Évfordulóra) Most pedig a dicső korszak előtt tisztelegve e gondolatok felidézésével és jelen emléktáblánk leleplezésével a hálás utókor tiszteletét kívánjuk kifejezni azok felé a férfiak felé, akik megyénkben a forradalmi átalakulás munkáját irányították, hősi áldozatvállalásukkal pedig örök példát mutattak a késő nemzedékeknek. Szavai befejeztével dr. Csi- csay Iván leleplezte a domborművet és az emléktáblát, amelyet Rózsa Péter, a Dunakeszin élő kommunista művész alkotott. Ezután az ünneplő közönség az emlékkiállítást tekintette meg, amelyet a Pest megyei Levéltár KISZ-csoportja rendezett a Tanácsköztársaság kikiáltásának 50. évfordulójára. Az emlékkiállítást dr. Lakatos Ernő, a Pest megyei Levéltár igazgatója nyitotta meg. fír. 8.a Sut tusBt mó megnyitója Tisztelt ünneplő közönség! Kedves elvtársak! Kevés olyan korszaka van népünk történetének, amely PEST VARMEGYE DIREKTÓRIUMA 1919. ÁPRILIS 29 ÉS AUGUSZTUS 5 KÖZÖTT. sokáig maradt homályban és amelyről alkotott kép az elemzésekben és méltatásokban olyan sok torzulást szenvedett. Csak az utolsó tíz esztendő történeti kutatásai hoztak ezen a téren alapvető változást. Ma már joggal büszkélkedhet a magyar történettudomány, a Tanácsköztársaság történetét feltáró visszaemlékezések, memoárok, életrajzok, résztanulmányok, monográfiák és összefoglaló történeti művek egész sorával. A vidéki levéltáraknak, köztük a Pest megyei Levéltárnak az elmúlt évben végzett kutatásai nemcsak elmélyítették a Tanácsköztársaságról alkotott képet, hanem sok új részleteredményt is hoztak, amivel gazdagították a magyar történeti irodalmat Történeti kutatásaink egy részének eredménye az itt látható kiállítás, amely Pest megye népének a forradalmakban való tevékeny részvételét kívánja bemutatni. A levéltári anyag tanulmányozása so- •án úgyszólván minden kutatót, minket is meglepett az a minden méretet felülmúló lelkesedés, a kommunista eszmében való őszinte, szinte a naiv(Folytatás a 3. oldalon)
