Pest Megyei Hírlap, 1969. február (13. évfolyam, 26-49. szám)

1969-02-27 / 48. szám

« ’"Adrian 1969. FEBRUAR 37., CSÜTÖRTÖK De a raktárak! Monoton a napokban közös lakberendezési kiállítást ren­deztek porcelán- és üvegáru­ból, rádió- és tévékészülékek­ből, valamint bútorokból az illetékes kereskedelmi vállala­tok. A kiállításnak nagy a sikere, valójában bőséges választékot kínál a kereskedelem. Emiatt nem érheti szó a ház elejét. Azonban... A bútorüzlet hátsó udvarában van a raktár. Ez pedig nem más, mint egy rozoga fészer, amelynek tete­jéről, a cserepek között, bi­zony bőségesen becsorog az olvadó hóié és az esővíz. A bútorokat borító furnérleme­zek összevissza repedeztek. A másik raktár sem különb, az úgynevezett „vágóhídi”, amely a község szélén van, s arról is nevezetes, hogy ha hó van, akkor amiatt nem lehet megközelíteni, ha pedig esik, esek traktorral vagy terepjáró­val jutnak odáig a szállítók. Ennek a helyiségnek az oldal­fala omladozik, s már csak napok kérdése, hogy ledőljön. Itt is kétszáz-háromszázezer I forint értékű bútort tárolnak. A jól sikerült lakberendezé­si kiállítás és vásár elismeré­se mellett, a raktárak eme helyzetét az illetékesek szíves figyelmébe ajánljuk. (koblencz) TV-ELOZETES Idegenforgalmi centrum lesz a Cifrakertből A múlt héten, akik a Cifra­csárdában jártak, érdekes lát­ványnak voltak tanúi. Miként a magánházaknál szokás, ölte a böllér a disznót. Asszonyok darálták a húst, töltötték a kolbászt és a hurkát. Közben pedig dolgoztak a fotósok, fil­mesek. Ugyanis az Országos Idegen- forgalmi Tanács, a Róna Ven­déglátó Vállalattal karöltve, filmet és fényképeket készít­tetett a gyönyörű, árnyas ős­park és a főútvonal között le­vő Cifracsárdáról. A doku­mentumokat nyugati országok­ba, különböző idegenforgalmi cégeknek küldik el. A Róna Vendéglátó Vállalat központjában dr. Hajdú Endre igazgató ezzel kapcsolatban el­mondotta : — A nagykőrösi Cifrakertet idegenforgalmi centrummá szervezzük. A nyáron az ott­levő nagy szabadtéri színpa­don hangversenyeket rende­zünk, s lovasiskolát is szer­vezünk. Ezenkívül a Nagykő­rösi Városi Tanács segítségé­vel hazahozzuk az eredetileg itt állott, és most Csemőn le­vő szélmalmot, amelyet a fő­útvonal mellé állítunk fel. Nappal presszó, este hangula­tos mulató lesz benne, s a ki­világított, forgó szélmalom­kerék hívogatja majd a ven­dégeket. Sok sikert kívánunk hozzá. (kopa) Atkozott cselszövés. (Már­cius 9.) Magyarul beszélő olasz bűnügyi film. Krimi­ként is megállja a helyét ez s mégsem egészen bűnügyinek tekinthető film. Alkotója — aki egyben a forgatókönyv egyik írója is volt, s az egyik főszerepet is alakítja — el­sősorban nem effajta film­jeiről ismert; Pietro Germi- ről van szó, nálunk a Mamma Róma, vagy legutóbb a Höl­gyek és urak című társadalmi Épült 1860-ban ARANYHAJÓ Győrött, a Jedlik Ányos és a Dr. Kovács Pál utca sarkán áll a város legszebb, romanti­kus stílusban épített lakóháza, amelyet az 1860-as években emeltek és amely cégére után „Aranyhajó” néven ismeretes. A házat ugyanis hattyúnyakú cégértartón rögzített „arany­hajó’, Kolumbus Kristóf „San­ta Maria” nevű hajójának ki­csinyített mása díszíti. A cé­gér restaurálását még az el­múlt évben megkezdték és az idén felújítják az épületet is. szatíráját vetítették a mozik. A rendező ebben a filmjében is megkísérelte átlépni a mű­faj hagyományos kereteit: emberi problémákat, társa­dalmi kérdéseket is felvet a filmbeli nyomozás során, amivel őt — mint detektívet — megbízzák. Az 1959-ben készült filmben a másik fő­szerepet Claudia Cardinale (a képen) alakítja. Bobby gróf. (Március 8.) Nyugatnémet film. A nemrég készült film műfaja vígjáték, s arra az ismert — és kime­ríthetetlen — ötletre épül, hogyha valakit, egy típus képviselőjét számára szokat­lan környezetbe helyezünk: biztos a siker, a nevetés. A Peter Alexander alakította kedélyes bécsi arisztokrata a vadnyugat viszonyai közé ke­rül, aranybányát örököl ott, s kénytelen jogait saját lelemé­nyére támaszkodva meg­védeni. Egyszóval egy álvad­nyugati történet fordulatain, helyzetkomikumi elemein de­rülhetünk. SZUTS I. DENES: Sebestyén nyáriái A falu házai közül, a kövesútról letérve bokáig merültek a homokba, amely ép­pen olyan ruganyos és arany­sárga volt, mint három kilo­méterrel arrébb, a Balaton partján. Délelőtt napoztak, fürödtek, ebéd után sétáltak, este táncoltak — ez volt a szo­kásos napi programjuk, mióta Lellén nyaraltak. Sebestyénnek már ritkult a haja és szemét legyező­alakban ráncok övezték, még­sem járt Jolánkapusztán, ahol gyermekéveit töltötte. Évának, feleségének sokat mesélt a régi, kedves helyek­ről, most örült, hogy rávette a kirándulásra. Sebestyénnek homok pergett a szandáljába, de nem bánta, vidáman tör­tetett a csenevész, kókadt levelű bokrokkal szegélye­zett úton. — Ha kövek is lennének, Sidi-Bel-Abbes-ben érezhet- nénk magunkat — mondta kesernyés nevetéssel az egész­séges, telt húsú, szőkésbarna hajú asszony. Napégette ar­cából kivillant hibátlan fe­hér fogsora. — Érdekes — kapta el a mondatot Sebestyén — meny­nyire eltaláljuk egymás gon­dolatait. Idővel talán hason­lítani is fogunk egymásra ... Ötévi házasság ... persze!... És, ha úgy együtt vannak, mint mi... Egyébként mind­járt felérünk a dombra és onnan már láthatjuk a pusz­tába vezető nyáríasort. Ha ko­csival erre hajtattunk, anyám mindig megszólalt: „Nézzé­tek, mennyi zöld a fehér homok után!” — „Ügy imádom ezeket a nyárfákat!” — ezt is mondta anyád. Most kihagytad. — Éva gúnyosan nézett Sebes­tyénre, de a férfi nem vette észre, boldog^ belső feszült­séggel szegezte szemét a fel­forrósodott levegőben lebe­gő pontokra. — Két kocsink volt, de anyám a gumirádlerest sze­rette, mert csendben, sur­ranva ment, kerekei csak zizzentek a homokban. Fe­kete kocsi volt, finom, pi­ros szegéllyel és nikkelezett fogantyúkkal. A lovak pedig szürkék, türelmetlenül tüze­sek. — Szomjas vagyok — állt meg hirtelen Éva és hátra­nézett. Messziről ködös fény­nyel ragyogott a Balaton vé­kony vízcslkja, s előtte vas­tagabb sávon a villák tarka szögletei. Mi a fenének jött ilyen messzire ebben a tik­kasztó hőségben? — Ha beérünk a pusztára, iszunk friss kútvizet — mo­solygott Sebestyén — a mély­ből kell felhúzni a vödröt, csikorognak a láncok, két vödör jár föl, le. Ha behu­nyom a szemem, látom, amint a parasztok húzzák a jéghi­deg, tiszta vizet. K özben felértek a domb­ra, s a vékony szálú nádastömeget rejtő völgybe tekintettek. Jobb kéz felöl porfelhő bur­kolta tanyát láttak, s töltések szabdalta halastavakat. — Ott! — mutatott a tá­volba Sebestyén. — Látod a nyárfákat? — izgatottságában szája kiszáradt, ajka csere­pes lett, keze cigarettát ko­tort zsebéből. — Nem! Nem látom — mondta az asszony és tenger­kék szemében kételkedéssel vegyes kíváncsiság költözött. Szép domború.homlokát ösz- szeráncolta, kezével ellenzőt formált eléje. — Nem voltak itt sohasem nyárfák — tépett eléjük a bokrokat széthajtva egy na­gyon piszkos ruhájú, lógó baj- szú öregember, akit lassan vo­nuló birkanyáj követett. — ötven éve élek itt, de itt min­dig alacsony, kövér szederfák voltak. — Lehetetlen — suttogta Sebestyén, de az öreg cáfol­hatatlan bizonyítékkal szol­gált: — A sógorom készítette a teknőket és nyárfáért Rád- pusztára kellett átmennie — mutatott kérges kezével a ho­rizon peremén sötétedő he­gyek felé — és tudvalevő, hogy szederfából nem lehet teknőt vájni. — A juhász sárgás, erős fogai közé kapta pipáját és el­fordult tőlük. — Maga ezt nem tudja — kiabált Sebestyén. — Mit tud­ja ezt maga?! Igenis, nyárfák voltak itt, égig értek. Valójá­ban nem tudható, miért tűn­tek el — lehet, hogy kivágták őket —, de majd lent utána­nézek a dolognak — s azzal megfogta Éva karját, s hatal­masakat lépve vonszolta a puszta felé. A szeder éretten potyogott a fákról, mindunta­lan beleléptek. Éva lehajolt, evett belőle, körme, ujjai, szá­ja lila lett a gyümölcstől. Gyorsan a pusztára értek, a kút korhadt deszkapalánkja és a szúvas vályú körül gyere­kek kergetőztek. Egy lenhajú, szeplős arcú kislányt csúfol­tak: ...„Fogj meg, fogj meg, Etelka ... fogó csúnya Etel­ka!” ... Sebestyén vizet akart húzni, kinevették, nincs abban már egy csepp víz sem, miért nem az artézi kúthoz mennek?,.. — kérdezték és elfutottak. Gledicsiasövény mellett mentek el, hosszú, vörös tüs­kéi, mint a szöges drót levelei álltak ki az ösvényre. Sebes­tyén jelezte, nemsokára a nagy, sárga, tórnácos házuk elé érnek: „Szerettem a hű­vös, kicsit sötét szobákat, a veranda lila kőkockáit” ... Se­bestyén pergő nyelvvel ismé­telgette emlékeit, amelyek agyába tolultak. Éva alig tud­ta követni, amit mondani akart. „ ... A nagyapám tejes­kávét uzsonnázott, óriási bar­na cserépcsészéből, és omlós kalácsot harapott hozzá.. Éva most kedvesnek és elra- gadónak találta férjét, amint kisfiús igyekezettel magyará­zott. ... „Anyámnak kétszáz tő rózsája volt, Gül Babáé sem volt szebb.” E lérték a házat, sárga volt ugyan, de tornác sehol, a csúnya, hosszú fészer alatt traktorok, vetőgé­pek álltak, a gépek mellett félmeztelen férfiak nyüzsög­tek, olajos kezükben kalapá­csot, franciakulcsot szorongat­va. Az egyik micisapkás férfi eléjük ment, köszönt, majd egyenesen Sebestyén melléhez értette a kulcsot. — Mindig fészer volt itt — mondta keményen, zárt száj­jal —, csak nem traktorokat védett, hanem szekereket, eké­ket, emlékezzen csak, Sebes­tyén, hogyan csilingeltek a járomszög karikái, amikor az ökröket befogták .,. Ró­zsák?... Haha... ha... ne röhögtessen ... — Lehet, hogy ilyen is volt, nem tagadhatom — vágta rá dühösen Sebestyén —, de a mi házunkon zöld zsalugáteres ablakok tekingettek a fenyők­re, télen omlós hó tapadt rá­juk, s puha, fehér takaró bo­rította az utakat. A házban pedig, igenis, sok szoba ... — Ne vitatkozz! — Éva menteni akarta a helyzetet, de Sebestyénnel nem lehetett szót érteni. Ujjával az egyik, görbe lábú férfira bökött, ál­lította: Lipótnak hívják, fát szokott vágni nekik, és elvé­gezni a ház körüli teendőket, a Lipótnak nevezett kiköpött a földre, és homlokához kap­kodva azt mondta: „Az elv­társ, úgy látszik, hőgutát ka­pott a Balatonon, feküdjön le otthon, őt Kis-Kovács Jakab néven tartotta számon régen a tiszttartó úr is. — Különben teljesen mind­egy — ez volt Sebestyén véle­ménye — hülyékkel nem kell vitatkozni, mert magunk is hülyék leszünk, majd Horváth halászmester fia, Zoltán min­dent tisztáz, azonnal menje­nek a tóhoz. A halász éppen a kis­puskákat etette, barna lábikrája megfeszült, amint Ie-lehajolt, hogy a földre dob­jon a baromiaknak, könnyű nyári szoknyája meglebbent, „Erzsébet”! — kiáltotta Se­bestyén, de az asszony elnéző mosollyal, apró gyöngyfogait mutatva tiltakozott: „Rózsa, a nevem”. Éva Sebestyénhez té­pett, kérte nyugodjon meg, őszülő haját is megsimogatta, de férje az udvaron álió gya- lulatlan asztalhoz szaladt,... itt ették a halászlevet. „Apa vörösbort is öntött bele” ... ettek, ittak, szomorú, szép da­lokat énekeltek. — Idén jó hal termés lesz, a Kettesbe’ sok csillagfürtöt etettünk, a pontyok három- nyarasak — mondta Rózsika —, vagy nem a központból jöttek a kedves vendégek? A ház ajtajában ekkor jelent meg a halászmester, „Zoltán, Zoltán”! — bújt a férfi szakál­lába Sebestyén, de az eltolta „Szépművészeti“ tárlatok A kubai szobroktól az Ermitázs francia mestereiig Másfél tonnás szállítmány­ként 17 ládában kubai szobor- gyűjtemény érkezett Buda­pestre — ebből az anyagból rendezi meg idei első kiállítá­sát a Szépművészeti Múzeum. A gyűjtemény negyven alko­tásból áll. A következő hónapokra sok­rétű, színes programja van az ország legnagyobb művészeti tárházának. A forradalmi ihletésű grafi­kák nemzetközi tárlatát ígéri a kiállítási naptár április else­jére. A XIX. század elejétől Daumier műveivel kezdődően egészen napjainkig terjed az anyag. Nemcsak a múzeum­nak, hanem, az 1969-es orszá­gos kulturális programnak is kiemelkedő eseménye lesz az Ermitázs válogatott kincseinek budapesti bemutatása. Ez a tárlát a tavasz végén esedékes: XVII—XX. századi francia mesterművek vendégszerepei­nek nálunk. Viszonzásul az Ermitázsban a Szépművészeti Múzeum világhírű spanyol mesterműveiből láthat majd az ottani közönség egy tárlat­ra valót. Új tudományág! Ergonómia Bajforrások, képességek kiderítése: rendelésre Újszülött. A valóban nagy­üzemi, korszerű és baleset- mentes munkánál nélkülöz­hetetlen. Feladata a bajoko­zók, a hátráltató tényezők kiderítése és eltüntetése. Ez a KGM szervezéstudomány­nyal és technikával foglal­kozó intézetének egyik fel­adata. Hogy működik s milyen ha­szonnal az ergonómia? Több nagy vállalat kérte fel az ezzel foglalkozó osz­tályt, vizsgálja meg, hogy például az előforduló sok bal­eset oka mi lehet. A válasz­ból megtudtuk, hogy a sokat utazó, bejáró dolgozók kö­zül többen szenvednek bal­esetet. Ennek oka a fáradt­ság. Más alkalommal a ked­magától... „És vagyok, Sebes­tyén”! — rikkantotta a hűvös fogadtatásra Éva férje. — Maga nem lehet Sebes­tyén — húzta össze szemöldö­két a halász —, én egészen jól ismertem Sebestyént, de annak barna haja volt, a ma­gáé pedig fekete és Sebestyén­nek pici, vékony orra volt, ez pedig ... már ne haragudjon, vastag és görbe. ,— Hah... jó pofa maga — vihogott Sebestyén — tegyünk próbát! Én kitűnően lőtüm gyerekkoromban, kimegyünk és ... A töltés füvében bújták el, lesték a kék eget, lassan már alkonyodott, lilás fények ját­szottak a tó fölött, amikor ka­csapár úszott a levegőben. Se­bestyén kilőtte a bal, aztán a jobb csövet, felugrott és bol­dogan kiáltott: „Megvan! Megvan! Eli találtam! — s un­szolta a kutyát, ugorjon a víz­be. — Miért menjen a kutya? — tette csípőre a kezét a ha­lász és Évát hívta tanúnak, a lövés alaposan mellé szállha­tott, mert nem pottyant le, még egy tollacska sem. Se­bestyén nem tágított, ledobál­ta magáról ruháját és a vízbe gázolt. Nagy csapásokkal igye­kezett a nádas felé. F él óra múlva csapzottan mászott eléjük, arca vi­zes volt, haja rendetlen, lábát felkarcolta a nád torzsája, vérzett. — Igazán ideje, hogy men­jünk. — Éva arcára fáradt, éles vonások ültek ki — kü­lönben Is éhes vagyok, besö­tétedett, a szúnyogok nagyon csípnek. Szótlanul, sietve tették meg az utat. Megvacsoráztak, átöltöztek és lementek még az üdülő társalgójába egy kávé­ra. Aznap külföldi vendégek érkeztek, egy hosszú asztalnál vidáman és nagyokat kacagva ültek, ittak, a pincérrel bon­tatlan palack vodkát küldtek át Éváékhoz, Sebestyén egy üveg konyakkal viszonozta fi­gyelmességüket. Később ösz- szetolták az asztalokat, éne­keltek, lengyel és magyar da­lokat. Sebestyén arca tüzelt, jól evett és sokat ivott. Éjfélkor táncoltak, de kicsi volt a parkett, össze kellett bújni a pároknak. Mindenki becsípett, néha megszakítot­ták a tánc ritmusát s egy­máshoz átszólva nevetgéltek, apróságokon, nehezen kiejt­hető idegen szavakon. Ala­I vezőbb, otthonosabb környe­zet, az üzem megfelelő át­rendezése vezetett eredmény­hez s növelte a gyár, üzem termelését. Üjabb akciójuk a képességvizsgálat. Az intézet kikért, vagy kihelyezett cso­portja ügyes kis berendezé­sek segítségével deríti fel, hogy az adott munkára je­lentkezőt képességei, ügyes­sége alkalmassá teszik-e egy-egy poszt betöltésére. Kü­lönösen fontos ez a szak­mákra jelentkező tanulók be­sorolásánál. Csak az első lépéseket tet­ték meg, mégis igen sok hasznot hajtottak. Hadd hív­juk fel ezúton is a megye vállalatainak figyelmét az új lehetőségek hasznosítására. HHKSnHHHBnBHnKBnaflHE9nnBHBHI csony termetű, fekete hajú, filigrán kis lengyel nő Se­bestyént is a parkettre húzta, kacagva ropták a táncot, a hangulat magasba csapott, ri­koltottak ... poharakat borí­tottak fel. Két óra körül va­laki éjszakai fürdést javasolt, de „északi módra”, meztele­nül. Felkapták az ajánlatot, kitódultak, siettükben fellok- ték a székeket, aztán énekel­ve elindultak a remegő, bár­sonyvizű Balaton felé... Se­bestyén megragadta Éva ke­zét, de az asszony ajkbigy- gyesztve eltolta magától, arca fénylett, bőre síkos és forró volt, mint a sás levele. Sebestyén a partról bámul­ta őket, nem akart velük tar­tani ... egy bogarak milliárd- jaitól körülvett lámpa alatt állt meg... nézte, mint úsz­nak a kicsiny, sötét, pontok a bóják felé, nem tudta Évát megkülönböztetni a többbiek- től, s emiatt meghatározha- tatlanul rossz érzés környé­kezte, szeretett volna meg­mozdulni, valamit cseleked­ni... végre nagy nehezen tett egy-két lépést, beült a part közelében horgonyzó csónak­ba, babrálta a láncot, de nem tudta a csónakot elszabadíta­ni, hát leült a deszkára és várt. Maga sem tudta, mennyi idő múlhatott el, feléje úsz­tak, körbefogták, az alacsony vízből kiemelkedtek. Évát is látta, bőrén lecsurgott, s amint felbukkant, mellei kö­zött zuhatagként ömlött ha­sára a víz — nevettek és ug­ráltak körülötte. Sebestyén a csónak peremébe kapaszkod­va kiabált, de hasztalan, a csónak vadul kalimpált, fel­borulással fenyegette. Aztán megszánták, otthagyták, a partra futottak, felkapták ru­háikat és az üdülő felé ro­hantak. S ebestyén Éva után né­zett, a lámpák fényé­ben élesen kirajzoló­dott napozás közben fe­héren maradt bőre. Kitépett a csónakból, fullasztó csend vette körül... rágyújtott és'a betonmellvéden járkált... majd az üdülő ajtajában ci­pőjét levetve óvatosan lopa­kodott szobájukig. Felkattin­totta a villany ... Éva ágya üres volt. Sebestyén ruhástul dőlt le a paplanra, kezét feje alá kulcsolva, tisztult aggyal gon­dolkodott : ... Valaki elvitte a nyárfákat... és Évát is ... Melyik fáj jobban? ...

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents