Pest Megyei Hírlap, 1969. február (13. évfolyam, 26-49. szám)
1969-02-25 / 46. szám
1969. FEBRUAR 25., KEDD »•EST MEGYE» '■^Církm 3 Félbemaradt a műtét Befejeződött a Semmelweis kórház nőgyógyászának etikai ügye A doktorka avatast eskütétel előzi meg. EZ AZ ESKÜ AZ ORVOST EGY ÉLETRE ELKÖTELEZI A BETEGSEGGEL, PANASSZAL HOZZA FORDULÓ EMBEREK ODAADO, ÖNZETLEN SZOLGALATARA. EZ AZ ORVOSI HIVATÁS LÉNYEGE. A magánrendelőben Tavaly szeptemberben Horváth Gergelyné villamoskocsi- vezető felkereste dr. Méhész Ernőt, a Semmelweis-kórház szülész-nőgyógyász orvosát magánrendelőjében. Elmondotta, hogy terhesnek érzi magát és nehéz családi körülményeire, valamint két fiára hivatkozva a terhesség megszakítását kérte. A lefolytatott vizsgálat (száz forint honorárium ellenében) igazolta az asszony állítását. Horváth Gergelyné ekkor arra kérte az orvost, hogy tegye lehetővé számára a terhesség megszakítását Dr. Méhész Ernő ahelyett, hogy felvilágosította volna az asszonyt: kérésével a kerületi ÁB bizottsághoz forduljon, ahol minden további nélkül engedélyezik a terhesség megszakítását (az asszony a XVI. kerületben lakik, a doktor magánrendelője a VII. kerületben van Budapesten), másnapra berendelte magához a kórházba, miután megállapodott vele, hogy az asszony a műtét elvégzéséért nyolcszáz forintot fizet neki, valamint fedezi a kórházi költségeket. Horváth Gergelyné másnap megjelent a kórházban s az újabb vizsgálat után dr. Méhész közölte vele: engedélyt kapott arra, hogy a műtétet már másnap elvégezhesse. Az asszony örömmel fogadta a számára kedvező hírt és a jelzett napon már reggel 8 órakor megjelent felvételre a kórház nőgyógyászati osztá- tyán. Dr. Méhész déli egy órakor hívatta... Az alku Részlet dr. Bodnár János adjunktus jegyzőkönyvben rögzített vallomásából: „Horváth Gergelynévél déli fél kettőkor találkoztam a kórház f olyasóján. Az asszony sírt Amikor megkérdeztem, mi baja van, elmondotta, hogy néhány perccel előbb „műtétre előkészítő injekciót” kapott Méhész doktortól az egyik kis szobában, tehát nem a kórteremben. Az injekció beadása után négyszáz forintot átadott dr. Méhésznek, aki azonban közölte vele, hogy nem ennyiben állapodtak meg, a pénzt ezért nem fogadta el és őt visszaküldte a kórterembe. A hallottak után bementem az igazgató főorvoshoz, elmondtam az esetet és kértem, hallgassa meg ő is az asszonyt. Ez megtörtént. Ezután az igazgató főorvos az asszony jelenlétében utasított, hogy azonnal végezzem el a terhességmegszakítást, az asszonnyal pedig közölte, hogy o törvényesen előVACI MUNKAHELYRE ARTIMA RENDSZERŰ lyukkártya gépparkhoz megfelelő szakvizsgával műszakvezetőt KERESÜNK Fizetés: megegyezés szerint. 44 órás munkahét. Kéthetenként szabad szombat. lakást nem tudunk adni. Cement és Mészművek Személyzeti és Oktatási Osztálya Vác, Balassagyarmati út 86. írt ápolási díjon kívül egyéb fizetnivalója nincs. A terhességmegszakítást elvégeztem...” Példa nem volt rá Egybehangzó vélemények igazolják: mióta új vezető került a Semmelweis-kórház élére, példa nem volt rá, hogy a „műtétet előkészítő injekció” után más végezte el a műtétet. Es arra sem, hogy az előirányzott műtétet az érdekelt orvos önkényesen elhalaszthassa. Dr. Méhész Ernő mégis ezt tette. Nem azért, mert valamiféle egészségügyi akadályát látta a műtét elvégzésének, hanem azért, mert az injekció beadása után nem kapta meg a műtét elvégzéséért előre kialkudott összeget. Két mondat dr. Méhész Ernő jegyzőkönyvben megörökített védekezéséből: „Intenzív kapacitálás után (!?) voltam csak hajlandó arra, hogy Horváth Gergelynét a Semmelweis-kórházba utasítsam, amikor is abból a meggondolásból indultam ki, hogy úgyis el fogják utasítani...” Néhány mondattal később azonban már közérthetőbben is megtudjuk: mit jelentett az a bizonyos intenzív kapacitálás. „Miután a beteg az én révemen került a kórházba, engedélyt kértem, hogy a küretet én végezhessem el.. Tény, hogy dr._ Méhésznek anyagi érdeke fűződött ahhoz, hogy a műtétet maga végezze el. Ezt bizonyítja az is, hogy az ihjekció beadását nem a kórteremben, vagy egyéb, betegkezelésre alkalmas helyen, hanem egy kis szobában, tehát olyan helyen végezte, ahol módjában volt páciensével a közöttük levő megállapodást feltűnés nélkül realizálni. Újabb ballépés Dr. Méhész saját betegként kezelte a kórházban Horváth Gergelynét. A műtétre engedélyt kért és kapott, de ennek ellenére azt nem végezte el, sőt, amikor helyette elvégezték — ami adott körülmények között joggal sértheti orvosi tekintélyét —, ennek okát elmulasztotta keresni és tisztázni. Ez a mulasztás arra vezethető vissza, hogy helyesebbnek tartotta, ha nem hozza szóba a dolgot, mert akkor azonnal fény derül jogellenes, az orvosi etika szabályait semmibe vevő cselekedetére. Ám ha dr. Méhész el is mulasztotta dr. Bodnár adjunktus közbelépését haladéktalanul jelenteni az igazgató főorvosnak, arról nem feledkezett meg, hogy miután Horváth Gergelyné elhagyta a kórházat, a lakásán felkeresse és magyarázatot kérjen tőle magatartására. Erre akkor derült fény, amikor Horváth Gergelynét az első fokú fegyelmi tanács tanúként megidézte és az asszony várakozás közben az után érdeklődött, hogy mennyit kell majd fizetnie. Dr. Méhész ugyanis, amikor a lakásán felkereste, közölte vele, hogy a feljelentőnek kell viselnie a vizsgálattal járó költségeket. Ezt azonban hajlandó magára vállalni, ha az asszony visszavonja az ellene tett feljelentést. Az orvos fizet A Pest megyei Tanács Semmelweis Kórházánál alakított első fokú fegyelmi tanács dr. Méhész Ernő szülész-nőgyógyász orvos cselekedetét jogellenesnek, az orvosi etika szabályaival összeegyeztethetetlennek minősítette és ötezer forint pénzbírság megfizetésére kötelezte. Fellebbezését a má- I sodfokú fegyelmi tanács megvizsgálta és megerősítette az első fokú fegyelmi tanács határozatát. Dr. Békés György, a Pest megyei Tanács Semmelweis Kórházának igazgató főorvosa: — Egyetértek a fegyelmi tanács határozatával. Dr. Méhész Ernő jogellenes és önkényes eljárása nemcsak az illető orvos saját tekintélyét járatja le, de veszélyezteti a megyében és a fővárosban egyaránt köztiszteletben álló Semmelweis-kórház tekintélyét is. Ugyanakkor olyan helyzetet teremthet, amely a hibát elkövető személy elítélésén túl, a jogszabályokhoz és társadalmi igényekhez szigorúan ragaszkodó, munkájukat mindenkor becsületesen végző orvosok magatartásának helytelen elbírlásához is vezethet. Ezért kötelességünk, hogy elhatároljuk magunkat minden ilyen, kórházunk és orvosaink tekintélyét romboló cselekedettől. Prukner Pál KÁPOLNA Az első földosztás emlékműve A Heves megyei Kápolna községben 1919. február 23-án kezdte meg gróf Károlyi Mihály saját birtokának felosztását a Tárná menti falvak parasztsága között. A történelmi évforduló tiszteletére vasárnap emlékünnepséget rendeztek Kápolnán. A művelődési házban rendezett ünnepi nagygyűlésen dr. Soós Gábor mező- gazdasági és élelmezésügyi miniszterhelyettes mondott beszédet. A nagygyűlésen felolvasták azt az üdvözlő táviratot, amelyet Károlyi Mihály özvegye intézett a falu lakosságához a jubileumi évforduló alkalmával. A résztvevők a gyűlés színhelyéről a falu határába vonultak, ahol leleplezték az első földosztás emlékművét. AUTÓBUSZVÁRÓ Hamarosan újabb létesítménnyel gazdagszik a 15 ezer lakosú járási székhely, Monor. Ezekben a napokban is gyors tempóban dolgoznak a kőművesek, épületszerelők a község főterén. Mint felvételünkön is látható, tető alá került már a modern au tóbusz-váróterem, s ahogy az építők ígérték: márciusban birtokba vehetik az utasok. Szükséges szigorúság NEHÉZ LENNE HŰEN VISSZAADNI a beszélgetést, mely arról folyt, vajon igazságos, vagy túl szigorú volt-e az a felelősségrevonás, melyet a Dunai Kőolajipari Vállalat egyik részlegvezetőjével szemben alkalmaztak. A részlegvezető nyilvánosság előtt lehordta a KISZ-vezetőség egyik tagját, mégpedig — alaptalanul, igazságtalanul. Már maga ez is elegendő ok lenne arra, hogy a részlegvezetőt figyelmeztessék, ám tetézte a dolgot, hogy az illető párttag, akinek tisztában kell lennie egyrészt az igazságtalan vádaskodás súlyával, másrészt azzal, hogy véleményét nem ilyen formában, s nem ilyen stílusban kell tolmácsolni. Az ügyből végül- is pártfegyelmi lett, a részleg- vezető pártbüntetést kapott, s érthetően visszhangja támadt az eljárásnak. Voltak, akik egyetértettek, voltak, akik nem. Erről beszélgettünk, fiatalok, s az újságíró. Pontosabban arról, hogy a Dunai Kőolajipari Vállalat párt-végrehajtóbizottsága, s legfőbb gazdasági vezetése megértéssel fogadja a fiatalok gondjait, minden lehető támogatást megad törekvéseikhez, ám ugyanezt az igyekezetei még nem tapasztalják lentebb, az osztályoknál, a különböző részlegeknél. Ez is egyik oka, annak, hogy az eset, melyről szóltunk, megtörténhetett. HA AZT MONDJUK, hogy sokféle értetlenséggel kell megküzdeniük a fiataloknak, nem mondunk újdonságot. Ha azonban azt mondjuk, hogy ezzel az értetlenséggel szemben olykor hivatalosan is föl kell lépni, már — sajnos — újdonságot mondunk jónéhány embernek. Újdonságot, mert ez — eszükbe sem jut! Harcoljátok meg a magatok harcát, mi is ezt tettük — így hangzik a sántító érvelés, s ezzel magukra maradnak a fiatalok. Nem érzik, hogy az elvi egyetértés gyakorlati támogatás formáját is öltene, márpedig önmagában az elvi egyetértéssel nem sokra mennek. A százhalombattai példa ezért figyelemre méltó. Mert itt nemcsak mondják, hogy tisztelik a fiatalokat, AZ SZÜKSÉGES, hogy a fiatalokat mások védelmezzék? Nem tudja megvédeni önmagát? A kérdés nem ilyen végletes fogalmazásban merül föl az életben, de annál végletesebb tartalommal. Ugyanis: ha egy főnök húzza rá a vizes lepedőt, mégpedig oktalanul és jogtalanul fiatal beosztottjára, hogyan védekezzék ez a fiatal? Jó, megmondja, hogy nem ért egyet, igazságtalanságnak tartja a dolgot, s így tovább. Ha — megmondja. Mert sűrűn torkukra forrasztja a szót az a tapasztalat, hogy hallgatni arany, jobb nem „szivóskodni”, hiszen a főnök az főnök... Tegyük fel, ennek ellenére az egy szál fiatal mégis felel valamit a főnök szavaira. És akkor? Akkor sincs semmi. A hatalom helyzetéből elmondott szavaknak ugyanis kétszeres a súlya, s aki védekezésre kényszerül, már félig vesztett helyzetben hadakozik. Ezért döntő megelőzni az alaptalan támadásokat, kellő eréllyel, szigorúsággal figyelmeztetni arra, hogy éppen az idősebb kor, a nagyobb beosztás — a párttagságról már nem is beszélve — kötelez felelősségérzetre, megfontoltságra, mérlegelni tudásra. Megfogalmaz! ezt persze könnyebb, mint a gyakorlatban érvényesíteni. A szükséges szigorúságnak ugyanis kétoldalúnak kell lenni. Szigorú mércével mérni a fiatalok viselkedését, tetteit, a — korúira jongás helyett. És szigorú mércével mérni a felnőttek viszonyát a fiatalokhoz, az idősebb kollégák magatartását a fiatalok iránt, a vezetők és fiatal beosztottaik kapcsolatait. Napjainkban azonban legsűrűbben a két véglettel találkozni. Vagy kritikátlanul minden jó, amit a fiatalok csinálnak, vagy csak rossz származhat tőlük. Pontosan a legfontosabb hiányzik: az okos, józan, kritikus mérlegelés, az őszinteség, az, hogy partnerként kezeljék a fiatalokat. Azaz: felnőttként. A „GYEREKEK”, ahogyan sok helyen lesajnáló mosoly - lyal emlegetik a fiatalokat, a kezdő szakmunkást, a friss diplomás mérnököt, a betanuló szövőlányt, s ezernyi társukat, igen sűrűn bizonyítják: semmivel nem alábbvalóak, mint idősebb társaik, kollégáik. Mert közöttük is vannak fegyelmezetlenek, ugyanúgy, mint az idősebbek között. Közöttük is vannak intrikusok, örök elégedetlenkedők, akárcsak a korosabbak között. Nem az életkor osztja kétbalkezesekre és mindenben okosokra az embereket, nem az életkor határozza meg, hogy kinek mit szabad, mit lehet. Az életkor tehát arra sem jogosít fel senkit, hogy ítélkezzék, ha arra nincs oka, alapja. Márpedig a felnőttek egy része úgy gondolja, hogy neki eleve joga ítélkezni, s a másiknak csak annyi joga van, hogy tudomásul vegye az ítéletet. Mészáros Ottó Emlékezés Frankel Leóra Születésének 125. évfordulóján Frankel Leó a szocialista munkásmozgalom úttörőinek első nagy nemzedékéhez tartozott, egyike volt azoknak a forradalmároknak, akiknek az emlékét mind a magyar, mind az egész európai proletariátus mélyen a szívébe zárta. „Kevesen vannak — írta róla egyik tisztelője —,akik úgy reprezentálják a munkások internacionalista közösségét mint ö, kevesen, akikben a harci kedv, a kommunizmus diadalmasságába vetett hit úgy volt kifejlődve, mint benne.” Igaz, élete tele volt gonddal, nélkülözésekkel, üldöztetéssel, mégis töretlen hittel vallotta: „Nem akadályozhat meg bennünket semmi abban, hogy személyes szabadságunkat és életünket a proletariátus ügyének szenteljük.” Frankel Leó, az ötvösmunkás, tanulóévei alatt ismerte meg a proletárok határtalan nyomorát, társadalmi kitaszítottságát. Vándorévei során Németországban, majd Franciaországban formálódott meg szocialista tudatossága, amely arra késztette, hogy egész életét a munkásosztály ügyének szolgálatába állítsa. Sohasem fűtötték személyi ambíciók: névtelen akart maradni az elő- harcosok között. Frankel Leót minden érdekelte, ami szépet, igazat, haladót a művészetek és társadalomtudományok alkotói a világról mondani tudtak. Sokat tanult a francia kommün tapasztalataiból, amelynek vezérkarához tartozott. Marx tanításaival, de különösen gondolkodásának módszereivel azonban csak akkor ismerkedett még alaposabban, amikor az ellenforradalom győzelme után Londonba került. Marx és családja szívesen fogadta baráti körébe a szerény, tudni- vágyó fiatal forradalmárt, aki a szokásos szombat esti sétákon szomjasan itta magába mestere szavait. Frankel azon kevesek közé tartozott, akik már Marx életében felismerték tanításainak világot formáló erejét. Az a két elkövetkezendő évtized, amely során Frankel a forradalmi eszmék valóraváltásáért küzdött, a nemzetközi munkásmozgalom történetének viharos időszaka volt. A párizsi kom- münt követő, európai méretű terror bomlást okozott a szocialisták táborában, éppen abban az időben, amikor a legnagyobb összetartásra, erőre lett volna szükség. Frankel Leó vállalta, hogy a hatóságok zaklatásai közepette élére álljon a munkásmozgalom eszmei-szervezeti egysége megteremtéséért folyó harcnak, előbb Londonban, azután Budapesten, majd Bécsben, és ismét Párizsban. Frankel hazatérésének idején — 1876- ban — még le sem csillapodtak az 1867- es kiegyezést követő vihar hullámverései, de már újabb politikai és hosszan húzódó gazdasági válság rázkódtatta meg az országot. Tisza Kálmán kormánya erőszakban, háborús kalandban keresett támaszt, és olyan retrográd politikai törekvéseknek tárt kaput, amelyeket alkalmasnak ítélt a válság okozta feszültség levezetésére. A magyarkodás, a nacionalista gőg, a nemzetiségek féktelen üldözése, az antiszemita mozgalom zászlóbontása jellemezte az ország közéletét. A 70-es évek közepén a politikai reakcióval szinte egyedül állt szemben az öntudatban-szervezettségben gyenge, de harcra kész szocialista csoport, amelyet a kormány meggátolt abban, hogy legális szervezetet alkosson, és nyíltan küzdjön a demokráciáért, a szocialista eszmék terjesztéséért. Frankel azonban mégis töretlen hittel írta 1876. október 9-én Marxnak: „Én azonban mégis megpróbálok akármilyen elnevezéssel és akármilyen alapszabályokkal egyleteket alapítani.” Erőfeszítése nem volt hiábavaló. 1878 áprilisában — ha nem is szocialista elnevezéssel és programmal — létrejött a párt, a Nemválasztók Pártja, amely nyíltan küzdhetett a kormányterror ellen, a politikai szabadságjogokért, az emberibb életért. Frankel Leó magas színvonalú elméleti-politikai nevelőmunkát fejtett ki. Megismertette a munkásokat a marxizmus alapvető tanításaival, leleplezte a kormány osztálypolitikáját, a parlamenti képviselők kor- ruptságát, a katolikus klérus hamis, szocialistaellenes vádjait. Világos szavakkal magyarázta meg, miben áll a szocialisták hazafisága. „Az igazi haza- fiság — írta — egyedül és kizárólag az, ha dacolva minden veszéllyel, mindenünket kockáztatjuk azért, hogy hazánkban a lehető legnagyobb szabadságot, szellemi és anyagi jólétet biztosíthassuk, hazánkat a kultúra olyan fokára segíthessük, ahonnan minden vonatkozásban tündöklő példával világítja be a többi országok útját... Ez jelenti a szocialista elvek megvalósulását.” E rövid méltatás keretében nem lehet Frankel hazai tevékenységének teljes képét megrajzolni. Csak utalni lehet az általa vezetett politikai és gazdasági harcokra, a munkásság egységének megteremtéséért folyó küzdelmére, amelynek eredményeként 1880-ban létrejött a Magyarországi Általános Munkáspárt, a hazai proletárok első, valóban szocialista pártja. A magyar kormányszervek Frankel áldozatos munkáját 20 havi börtönnel „jutalmazták”. A magyarországi szocialisták hivatott vezetője kiszabadulása után arra kényszerült, hogy elhagyja az országot. Előbb Bécsben, majd Párizsban küzdött tovább a marxi tanítások terjesztéséért, egy új nemzetközi szövetség, a II. Internacionálé megteremtéséért. 1896-ban bekövetkezett haláláig hű harcosa maradt a forradalmi munkásmozgalomnak. S. V.
