Pest Megyei Hírlap, 1969. február (13. évfolyam, 26-49. szám)

1969-02-25 / 46. szám

1969. FEBRUAR 25., KEDD »•EST MEGYE» '■^Církm 3 Félbemaradt a műtét Befejeződött a Semmelweis kórház nőgyógyászának etikai ügye A doktorka avatast eskütétel előzi meg. EZ AZ ESKÜ AZ ORVOST EGY ÉLETRE ELKÖTELEZI A BETEGSEGGEL, PANASSZAL HOZZA FORDULÓ EMBEREK ODAADO, ÖNZETLEN SZOLGALATARA. EZ AZ ORVOSI HIVATÁS LÉNYEGE. A magánrendelőben Tavaly szeptemberben Hor­váth Gergelyné villamoskocsi- vezető felkereste dr. Méhész Ernőt, a Semmelweis-kórház szülész-nőgyógyász orvosát magánrendelőjében. Elmondot­ta, hogy terhesnek érzi ma­gát és nehéz családi körülmé­nyeire, valamint két fiára hi­vatkozva a terhesség megsza­kítását kérte. A lefolytatott vizsgálat (száz forint honorá­rium ellenében) igazolta az asszony állítását. Horváth Gergelyné ekkor arra kérte az orvost, hogy tegye lehetővé számára a terhesség megszakí­tását Dr. Méhész Ernő ahe­lyett, hogy felvilágosította vol­na az asszonyt: kérésével a kerületi ÁB bizottsághoz for­duljon, ahol minden további nélkül engedélyezik a terhes­ség megszakítását (az asszony a XVI. kerületben lakik, a doktor magánrendelője a VII. kerületben van Budapesten), másnapra berendelte magához a kórházba, miután megálla­podott vele, hogy az asszony a műtét elvégzéséért nyolcszáz forintot fizet neki, valamint fedezi a kórházi költségeket. Horváth Gergelyné másnap megjelent a kórházban s az újabb vizsgálat után dr. Mé­hész közölte vele: engedélyt kapott arra, hogy a műtétet már másnap elvégezhesse. Az asszony örömmel fogadta a számára kedvező hírt és a jel­zett napon már reggel 8 óra­kor megjelent felvételre a kórház nőgyógyászati osztá- tyán. Dr. Méhész déli egy óra­kor hívatta... Az alku Részlet dr. Bodnár János adjunktus jegyzőkönyvben rögzített vallomásából: „Horváth Gergelynévél déli fél kettőkor találkoztam a kór­ház f olyasóján. Az asszony sírt Amikor megkérdeztem, mi baja van, elmondotta, hogy néhány perccel előbb „műtét­re előkészítő injekciót” kapott Méhész doktortól az egyik kis szobában, tehát nem a kórte­remben. Az injekció beadása után négyszáz forintot átadott dr. Méhésznek, aki azonban közölte vele, hogy nem ennyi­ben állapodtak meg, a pénzt ezért nem fogadta el és őt visszaküldte a kórterembe. A hallottak után bementem az igazgató főorvoshoz, elmond­tam az esetet és kértem, hall­gassa meg ő is az asszonyt. Ez megtörtént. Ezután az igazgató főorvos az asszony jelenlété­ben utasított, hogy azonnal vé­gezzem el a terhességmegsza­kítást, az asszonnyal pedig kö­zölte, hogy o törvényesen elő­VACI MUNKAHELYRE ARTIMA RENDSZERŰ lyukkártya gépparkhoz megfelelő szakvizsgával műszakvezetőt KERESÜNK Fizetés: megegyezés szerint. 44 órás munkahét. Kéthetenként szabad szombat. lakást nem tudunk adni. Cement és Mészművek Személyzeti és Oktatási Osztálya Vác, Balassagyarmati út 86. írt ápolási díjon kívül egyéb fizetnivalója nincs. A terhes­ségmegszakítást elvégeztem...” Példa nem volt rá Egybehangzó vélemények igazolják: mióta új vezető ke­rült a Semmelweis-kórház élére, példa nem volt rá, hogy a „műtétet előkészítő injekció” után más végezte el a műté­tet. Es arra sem, hogy az elő­irányzott műtétet az érdekelt orvos önkényesen elhalaszthas­sa. Dr. Méhész Ernő mégis ezt tette. Nem azért, mert valami­féle egészségügyi akadályát látta a műtét elvégzésének, hanem azért, mert az injekció beadása után nem kapta meg a műtét elvégzéséért előre ki­alkudott összeget. Két mondat dr. Méhész Ernő jegyzőkönyvben megörökített védekezéséből: „Intenzív kapacitálás után (!?) voltam csak hajlandó ar­ra, hogy Horváth Gergelynét a Semmelweis-kórházba uta­sítsam, amikor is abból a meg­gondolásból indultam ki, hogy úgyis el fogják utasítani...” Néhány mondattal később azonban már közérthetőbben is megtudjuk: mit jelentett az a bizonyos intenzív kapacitá­lás. „Miután a beteg az én réve­men került a kórházba, enge­délyt kértem, hogy a küretet én végezhessem el.. Tény, hogy dr._ Méhésznek anyagi érdeke fűződött ahhoz, hogy a műtétet maga végezze el. Ezt bizonyítja az is, hogy az ihjekció beadását nem a kórteremben, vagy egyéb, be­tegkezelésre alkalmas helyen, hanem egy kis szobában, tehát olyan helyen végezte, ahol módjában volt páciensével a közöttük levő megállapodást feltűnés nélkül realizálni. Újabb ballépés Dr. Méhész saját betegként kezelte a kórházban Horváth Gergelynét. A műtétre enge­délyt kért és kapott, de ennek ellenére azt nem végezte el, sőt, amikor helyette elvégez­ték — ami adott körülmények között joggal sértheti orvosi tekintélyét —, ennek okát el­mulasztotta keresni és tisztáz­ni. Ez a mulasztás arra vezet­hető vissza, hogy helyesebb­nek tartotta, ha nem hozza szóba a dolgot, mert akkor azonnal fény derül jogellenes, az orvosi etika szabályait sem­mibe vevő cselekedetére. Ám ha dr. Méhész el is mu­lasztotta dr. Bodnár adjunk­tus közbelépését haladéktala­nul jelenteni az igazgató főor­vosnak, arról nem feledkezett meg, hogy miután Horváth Gergelyné elhagyta a kórházat, a lakásán felkeresse és ma­gyarázatot kérjen tőle maga­tartására. Erre akkor derült fény, amikor Horváth Ger­gelynét az első fokú fegyelmi tanács tanúként megidézte és az asszony várakozás közben az után érdeklődött, hogy mennyit kell majd fizetnie. Dr. Méhész ugyanis, amikor a lakásán felkereste, közölte vele, hogy a feljelentőnek kell viselnie a vizsgálattal járó költségeket. Ezt azonban haj­landó magára vállalni, ha az asszony visszavonja az ellene tett feljelentést. Az orvos fizet A Pest megyei Tanács Sem­melweis Kórházánál alakított első fokú fegyelmi tanács dr. Méhész Ernő szülész-nőgyó­gyász orvos cselekedetét jog­ellenesnek, az orvosi etika sza­bályaival összeegyeztethetet­lennek minősítette és ötezer fo­rint pénzbírság megfizetésére kötelezte. Fellebbezését a má- I sodfokú fegyelmi tanács meg­vizsgálta és megerősítette az első fokú fegyelmi tanács ha­tározatát. Dr. Békés György, a Pest megyei Tanács Semmelweis Kórházának igazgató főorvosa: — Egyetértek a fegyelmi ta­nács határozatával. Dr. Mé­hész Ernő jogellenes és önké­nyes eljárása nemcsak az ille­tő orvos saját tekintélyét já­ratja le, de veszélyezteti a me­gyében és a fővárosban egy­aránt köztiszteletben álló Sem­melweis-kórház tekintélyét is. Ugyanakkor olyan helyzetet teremthet, amely a hibát elkö­vető személy elítélésén túl, a jogszabályokhoz és társadal­mi igényekhez szigorúan ra­gaszkodó, munkájukat minden­kor becsületesen végző orvo­sok magatartásának helytelen elbírlásához is vezethet. Ezért kötelességünk, hogy el­határoljuk magunkat minden ilyen, kórházunk és orvosaink tekintélyét romboló cseleke­dettől. Prukner Pál KÁPOLNA Az első földosztás emlékműve A Heves megyei Kápolna községben 1919. február 23-án kezdte meg gróf Károlyi Mi­hály saját birtokának felosz­tását a Tárná menti falvak parasztsága között. A történelmi évforduló tisz­teletére vasárnap emlékün­nepséget rendeztek Kápol­nán. A művelődési házban rendezett ünnepi nagygyűlé­sen dr. Soós Gábor mező- gazdasági és élelmezésügyi miniszterhelyettes mondott be­szédet. A nagygyűlésen felol­vasták azt az üdvözlő táv­iratot, amelyet Károlyi Mi­hály özvegye intézett a falu lakosságához a jubileumi év­forduló alkalmával. A résztvevők a gyűlés szín­helyéről a falu határába vo­nultak, ahol leleplezték az első földosztás emlékművét. AUTÓBUSZVÁRÓ Hamarosan újabb létesítménnyel gazdagszik a 15 ezer la­kosú járási székhely, Monor. Ezekben a napokban is gyors tempóban dolgoznak a kőművesek, épületszerelők a község főterén. Mint felvételünkön is látható, tető alá került már a modern au tóbusz-váróterem, s ahogy az építők ígérték: márciusban birtokba vehetik az utasok. Szükséges szigorúság NEHÉZ LENNE HŰEN VISSZAADNI a beszélgetést, mely arról folyt, vajon igazsá­gos, vagy túl szigorú volt-e az a felelősségrevonás, melyet a Dunai Kőolajipari Vállalat egyik részlegvezetőjével szem­ben alkalmaztak. A részlegve­zető nyilvánosság előtt lehord­ta a KISZ-vezetőség egyik tagját, mégpedig — alaptala­nul, igazságtalanul. Már maga ez is elegendő ok lenne arra, hogy a részlegvezetőt figyel­meztessék, ám tetézte a dolgot, hogy az illető párttag, akinek tisztában kell lennie egyrészt az igazságtalan vádaskodás sú­lyával, másrészt azzal, hogy véleményét nem ilyen formá­ban, s nem ilyen stílusban kell tolmácsolni. Az ügyből végül- is pártfegyelmi lett, a részleg- vezető pártbüntetést kapott, s érthetően visszhangja támadt az eljárásnak. Voltak, akik egyetértettek, voltak, akik nem. Erről beszélgettünk, fiatalok, s az újságíró. Pontosabban arról, hogy a Dunai Kőolajipari Vál­lalat párt-végrehajtóbizottsága, s legfőbb gazdasági vezetése megértéssel fogadja a fiatalok gondjait, minden lehető támo­gatást megad törekvéseikhez, ám ugyanezt az igyekezetei még nem tapasztalják lentebb, az osztályoknál, a különböző részlegeknél. Ez is egyik oka, annak, hogy az eset, melyről szóltunk, megtörténhetett. HA AZT MONDJUK, hogy sokféle értetlenséggel kell meg­küzdeniük a fiataloknak, nem mondunk újdonságot. Ha azon­ban azt mondjuk, hogy ezzel az értetlenséggel szemben olykor hivatalosan is föl kell lépni, már — sajnos — újdon­ságot mondunk jónéhány em­bernek. Újdonságot, mert ez — eszükbe sem jut! Harcoljátok meg a magatok harcát, mi is ezt tettük — így hangzik a sántító érvelés, s ezzel maguk­ra maradnak a fiatalok. Nem érzik, hogy az elvi egyetértés gyakorlati támogatás formá­ját is öltene, márpedig önma­gában az elvi egyetértéssel nem sokra mennek. A százhalom­battai példa ezért figyelemre méltó. Mert itt nemcsak mondják, hogy tisztelik a fia­talokat, AZ SZÜKSÉGES, hogy a fia­talokat mások védelmezzék? Nem tudja megvédeni önma­gát? A kérdés nem ilyen vég­letes fogalmazásban merül föl az életben, de annál véglete­sebb tartalommal. Ugyanis: ha egy főnök húzza rá a vizes le­pedőt, mégpedig oktalanul és jogtalanul fiatal beosztottjára, hogyan védekezzék ez a fiatal? Jó, megmondja, hogy nem ért egyet, igazságtalanságnak tart­ja a dolgot, s így tovább. Ha — megmondja. Mert sűrűn tor­kukra forrasztja a szót az a tapasztalat, hogy hallgatni arany, jobb nem „szivóskodni”, hiszen a főnök az főnök... Tegyük fel, ennek ellenére az egy szál fiatal mégis felel va­lamit a főnök szavaira. És ak­kor? Akkor sincs semmi. A hatalom helyzetéből elmondott szavaknak ugyanis kétszeres a súlya, s aki védekezésre kényszerül, már félig vesztett helyzetben hadakozik. Ezért döntő megelőzni az alaptalan támadásokat, kellő eréllyel, szigorúsággal figyelmeztetni arra, hogy éppen az idősebb kor, a nagyobb beosztás — a párttagságról már nem is be­szélve — kötelez felelősségér­zetre, megfontoltságra, mérle­gelni tudásra. Megfogalmaz! ezt persze könnyebb, mint a gyakorlat­ban érvényesíteni. A szükséges szigorúságnak ugyanis kétol­dalúnak kell lenni. Szigorú mércével mérni a fiatalok vi­selkedését, tetteit, a — korúi­ra jongás helyett. És szigorú mércével mérni a felnőttek vi­szonyát a fiatalokhoz, az idő­sebb kollégák magatartását a fiatalok iránt, a vezetők és fiatal beosztottaik kapcsolatait. Napjainkban azonban legsű­rűbben a két véglettel talál­kozni. Vagy kritikátlanul min­den jó, amit a fiatalok csinál­nak, vagy csak rossz származ­hat tőlük. Pontosan a legfon­tosabb hiányzik: az okos, jó­zan, kritikus mérlegelés, az őszinteség, az, hogy partner­ként kezeljék a fiatalokat. Azaz: felnőttként. A „GYEREKEK”, ahogyan sok helyen lesajnáló mosoly - lyal emlegetik a fiatalokat, a kezdő szakmunkást, a friss diplomás mérnököt, a betanuló szövőlányt, s ezernyi társukat, igen sűrűn bizonyítják: sem­mivel nem alábbvalóak, mint idősebb társaik, kollégáik. Mert közöttük is vannak fe­gyelmezetlenek, ugyanúgy, mint az idősebbek között. Kö­zöttük is vannak intrikusok, örök elégedetlenkedők, akár­csak a korosabbak között. Nem az életkor osztja kétbalkeze­sekre és mindenben okosokra az embereket, nem az életkor határozza meg, hogy kinek mit szabad, mit lehet. Az életkor tehát arra sem jogosít fel sen­kit, hogy ítélkezzék, ha arra nincs oka, alapja. Márpedig a felnőttek egy része úgy gon­dolja, hogy neki eleve joga ítélkezni, s a másiknak csak annyi joga van, hogy tudomá­sul vegye az ítéletet. Mészáros Ottó Emlékezés Frankel Leóra Születésének 125. évfordulóján Frankel Leó a szocialista munkásmoz­galom úttörőinek első nagy nemzedéké­hez tartozott, egyike volt azoknak a for­radalmároknak, akiknek az emlékét mind a magyar, mind az egész európai proletariátus mélyen a szívébe zárta. „Kevesen vannak — írta róla egyik tisz­telője —,akik úgy reprezentálják a mun­kások internacionalista közösségét mint ö, kevesen, akikben a harci kedv, a kommunizmus diadalmasságába vetett hit úgy volt kifejlődve, mint benne.” Igaz, élete tele volt gonddal, nélkülözé­sekkel, üldöztetéssel, mégis töretlen hit­tel vallotta: „Nem akadályozhat meg bennünket semmi abban, hogy szemé­lyes szabadságunkat és életünket a pro­letariátus ügyének szenteljük.” Frankel Leó, az ötvösmunkás, tanuló­évei alatt ismerte meg a proletárok ha­tártalan nyomorát, társadalmi kitaszí­tottságát. Vándorévei során Németor­szágban, majd Franciaországban formá­lódott meg szocialista tudatossága, amely arra késztette, hogy egész életét a munkásosztály ügyének szolgálatába állítsa. Sohasem fűtötték személyi am­bíciók: névtelen akart maradni az elő- harcosok között. Frankel Leót minden érdekelte, ami szépet, igazat, haladót a művészetek és társadalomtudományok alkotói a világ­ról mondani tudtak. Sokat tanult a francia kommün tapasztalataiból, amely­nek vezérkarához tartozott. Marx taní­tásaival, de különösen gondolkodásának módszereivel azonban csak akkor ismer­kedett még alaposabban, amikor az el­lenforradalom győzelme után London­ba került. Marx és családja szívesen fo­gadta baráti körébe a szerény, tudni- vágyó fiatal forradalmárt, aki a szoká­sos szombat esti sétákon szomjasan itta magába mestere szavait. Frankel azon kevesek közé tartozott, akik már Marx életében felismerték tanításainak vilá­got formáló erejét. Az a két elkövetkezendő évtized, amely során Frankel a forradalmi esz­mék valóraváltásáért küzdött, a nem­zetközi munkásmozgalom történetének viharos időszaka volt. A párizsi kom- münt követő, európai méretű terror bomlást okozott a szocialisták táborá­ban, éppen abban az időben, amikor a legnagyobb összetartásra, erőre lett volna szükség. Frankel Leó vállalta, hogy a hatóságok zaklatásai közepette élére álljon a munkásmozgalom esz­mei-szervezeti egysége megteremtésé­ért folyó harcnak, előbb Londonban, az­után Budapesten, majd Bécsben, és is­mét Párizsban. Frankel hazatérésének idején — 1876- ban — még le sem csillapodtak az 1867- es kiegyezést követő vihar hullámveré­sei, de már újabb politikai és hosszan húzódó gazdasági válság rázkódtatta meg az országot. Tisza Kálmán kormá­nya erőszakban, háborús kalandban ke­resett támaszt, és olyan retrográd poli­tikai törekvéseknek tárt kaput, amelye­ket alkalmasnak ítélt a válság okozta feszültség levezetésére. A magyarkodás, a nacionalista gőg, a nemzetiségek fék­telen üldözése, az antiszemita mozgalom zászlóbontása jellemezte az ország köz­életét. A 70-es évek közepén a politikai re­akcióval szinte egyedül állt szemben az öntudatban-szervezettségben gyenge, de harcra kész szocialista csoport, amelyet a kormány meggátolt abban, hogy legá­lis szervezetet alkosson, és nyíltan küzd­jön a demokráciáért, a szocialista esz­mék terjesztéséért. Frankel azonban mégis töretlen hittel írta 1876. október 9-én Marxnak: „Én azonban mégis meg­próbálok akármilyen elnevezéssel és akármilyen alapszabályokkal egyleteket alapítani.” Erőfeszítése nem volt hiábavaló. 1878 áprilisában — ha nem is szocialista el­nevezéssel és programmal — létrejött a párt, a Nemválasztók Pártja, amely nyíltan küzdhetett a kormányterror el­len, a politikai szabadságjogokért, az emberibb életért. Frankel Leó magas színvonalú elméleti-politikai nevelő­munkát fejtett ki. Megismertette a munkásokat a marxizmus alapvető ta­nításaival, leleplezte a kormány osztály­politikáját, a parlamenti képviselők kor- ruptságát, a katolikus klérus hamis, szocialistaellenes vádjait. Világos sza­vakkal magyarázta meg, miben áll a szocialisták hazafisága. „Az igazi haza- fiság — írta — egyedül és kizárólag az, ha dacolva minden veszéllyel, minde­nünket kockáztatjuk azért, hogy ha­zánkban a lehető legnagyobb szabadsá­got, szellemi és anyagi jólétet biztosít­hassuk, hazánkat a kultúra olyan fo­kára segíthessük, ahonnan minden vo­natkozásban tündöklő példával világít­ja be a többi országok útját... Ez jelen­ti a szocialista elvek megvalósulását.” E rövid méltatás keretében nem le­het Frankel hazai tevékenységének tel­jes képét megrajzolni. Csak utalni le­het az általa vezetett politikai és gazda­sági harcokra, a munkásság egységének megteremtéséért folyó küzdelmére, amelynek eredményeként 1880-ban lét­rejött a Magyarországi Általános Mun­káspárt, a hazai proletárok első, való­ban szocialista pártja. A magyar kormányszervek Frankel áldozatos munkáját 20 havi börtönnel „jutalmazták”. A magyarországi szocia­listák hivatott vezetője kiszabadulása után arra kényszerült, hogy elhagyja az országot. Előbb Bécsben, majd Párizs­ban küzdött tovább a marxi tanítások terjesztéséért, egy új nemzetközi szö­vetség, a II. Internacionálé megterem­téséért. 1896-ban bekövetkezett halá­láig hű harcosa maradt a forradalmi munkásmozgalomnak. S. V.

Next

/
Thumbnails
Contents