Pest Megyei Hírlap, 1969. február (13. évfolyam, 26-49. szám)

1969-02-23 / 45. szám

VÁCI A PEST MEGYEI hírlap különkiadása XIII. ÉVFOLYAM, 45. SZÁM 1989. FEBRUAR 23., VASÁRNAP ÚJ TECHNOLÓGIÁVAL A VILÁGSZÍNVONALÉRT Két új gépsor a transzformátorgyártásban Uüromsaor íerm#»/t:kentfeh?»/•«, kisebb területen, új úpitkvaésck i síkúi Kulturális hírek néhány mondatban Társadalmi tulajdonunk: az anyanyelv V aló igaz, hogy jogszabály nem nyilvánította azzá; az írott törvényekben tehát hiába is keresnénk büntető rendelke­zéseket a nyelv elleni merényletek elkövetőivel szemben. Nem börtönöznek be, pénzbüntetésre sem ítélnek, még csak meg sem intenek, ha édes anyanyelvűnk ellen vétünk szóban vagy írásban. Megszoktuk, hogy csak az anyagi javakat tekintsük a nemzet védelemre méltó tulajdonának. A nyelv elleni bűnök következményeit nem mérhetjük tonnában vagy forintban, ezért ügyet sem vetünk rájuk. Már-már azon lepődünk meg, ha magyar ember egyszerűen s hibátlanul beszél anyanyelvén. Anyanyelv, azaz: minden magyarra rászállott nemzeti örökség. Nemzeti örökség, mely az egész (történelmi és ma élő) magyar társadalom sajátosan közösségi terméke, azaz: társa­dalmi tulajdona. Az bizony, mind keletkezésében, mind a nem­zeti társadalom életében betöltött szerepében. M ert hát mi is a nyelv? — A nyelv gondolataink, érzel­meink kifejezésének, közlésének eszköze. Nélküle el sem képzelhető a művészet, tudomány léte, fejlődése, következés­képpen az anyagi javak termelése sem. Nemzetünk történeté­ben volt idő — Kazinczy korában —, amikor a magyar nyelv elmaradottsága kerékkötőjévé vált a fejlődésnek. Gazdagítani kellett szókincsünket, valósággal meg kellett újítani a magyar nyelvet, hogy alkalmas eszközévé váljék nemzeti kulturális és gazdasági fejlődésünknek. Nemzedékünk virágzó nyelvet örö­költ. Nincs a gondolatoknak olyan mélysége, az érzéseknek olyan változatossága, melyet nyelvünkön meg ne lehetne szó­laltatni. Éppen mi lennénk a tékozló fiúk, akik ebek harmin­cad jára hagyjuk e legdrágább nemzeti örökségünket? Édes anyanyelvűnk elleni hibák számtalan forrásból ere- . deznek. Elterjedésük legfőbb oka a nyelvi érzéketlenség, kö­zömbösség sorsa iránt, önfegyelemre van szükség, nagyobb fe­lelősségtudatra, hogy népünk, nemzetünk jövendő fejlődésének e legalapvetőbb eszközét megtisztítsuk az elburjánzó hibáktól. Olyan közszellemet kell kialakítanunk, mely érzékenyen visz- szahat minden nyelvi betegségre, megelőz és gyógyít egyszerre. H ol és hogyan kezdjük el? — Én magamon s te magadon, kedves olvasóm, mert igénytelenségünkben, nemtörődöm­ségünkben egyek vagyunk nyelvünk megrontásában. Ferencz Lajos Megáldott drága nyelvünk Homokot hoztunk magunkkal, meg lustaságot, a nagy Ázsia nyomorát és avittas bocskorát bűvölő, gyönyörű meséknek. Es táltos hitünk és bizodalmunk, szívünk volt minden birodalmunk, s a leáldozó nyugati napra sokáig nem raktunk keresztet és belőlünk nem szakadt ámen. Mi lettünk árban a sziget és áldókö és nyírliget, a lemeztelenített regős dalok kojtos füstben úgy keringtek, akár a messzi csillagpor csengös holdezüstben. Mi lettünk őrző a kapun, ám mire az emlék hamva hunyt, már késő és vérző szivünk csak lassan eszmélt fel. Sem Krisztusunk, sem fehér lovunk nem volt elég jó istenünk, karó szentelt és fogunk mégis csak imát forgatott, ha akartuk, ha nem akartuk, folyók feletti néma ködben a libbenő madárözönben reményünk madara, vágyunk aranya • elperdült, mint bűvöletben, könnyek között lehanyatló tündérálom, az el nem érhető ... Es úgy maradtunk magunkra, akár a szúrós torzsa, ha mellette virág nem terem. Egy kenyerünk van, ez rejtelem, de valóság, kézzel fogható, szívünkben morzsolgatható: a szó, a szó, a szó! A szó, az örök szerelmünk, megáldott drága nyelvünk, a magyar szó, miben álom és valóság a vigasztaló és gyönyörű jó ág, simogató ág, a reménység. Sokszor csak ez maradt, — a nyelvünk, sem elvesznünk, sem a semmibe esnünk nem lehetett, ■mert volt tartó kötelék, mi marasztalt és kötözött emlékhez és sorshoz. Volt egy menedék, utolsó bástya, minek nem lett sosem romlása és ma is hordoz és ma is él versben és dalban, bölcsőben, s majd a ravatalban, s úgy kötődik szívünkhöz és a porhoz, mint magunk ehhez a röghöz, ami nevel, megölel, s majd egyszer eltemet. Csankó Lajos A napokban érkezett vissza üzletkötői útjáról a Híradás- technikai Anyagok Gyárának küldöttsége a Szovjetunióból. Ütjük oka — mint arról Ván­dor Béla gyárigazgató, a kül­döttség vezetője tájékoztatott — a ■ transzformátorgyártás technológiájának ma már el­odázhatatlan tökéletésítése volt. A gyár megrendelői ugyanis berendezéseikhez a legkorszerűbb transzformáto­rokat igénylik. A korszerű színvonalat ma a vágott sza­lagmagú hyperstil transzfor­mátorok képviselik. A gyár évek óta nem tudja kielégíte­ni a megrendelők igényeit mennyiségileg sem, mert a je­lenlegi technológiával tovább nem fokozhatják a termelést. Akadályozza a gyártás fej­lesztését az is, hogy az alap­anyagok nagyobb részét nyu­gati importból kell beszerezni. — Gyárunk — mondotta az igazgató — már korábban is megkísérelte a gyártás kor­szerűsítését félautomatikus gyártósor kialakításával, de minden hazai és import erőfeszítés eredménytelen­nek bizonyult. Ha a műszaki fejlesztésben le­hetnek véletlenek, akkor min­ket egy ilyen véletlen vezetett el a megoldás forrásához. Ko­rábban, egy ferritreklamációval kapcsolatban, a szovjetunió­beli Vilniusban jártunk, ahol — mint ott meglepődve lát­hattuk — éppen a világszín­vonalat képviselő hyperstil transzformátorokat gyártóso­ron állították elő. Megmutat­ták a gyártást, és már akkor elhatároztuk a gépsor megvá­sárlását. A tárgyalásokat a múlt évi Budapesti Nemzetközi Vásá­ron folytatták, előzetes meg­állapodást kötöttek, és a mos­tani szovjetunióbeli útjukon írták alá a végleges szerző­dést két gépsor megvásárlásá­ra. — Az üzletkötésre véglege­sen akkor határoztuk el ma­gunkat — folytatta Vándor Béla —, amikor megtudtuk, hogy a poznani nemzetközi vá­sáron 1966-ban ez a gépsor aranyérmet nyert. Időközben Bulgária négy ilyen gyártósort vásárolt, és angol, francia, japán cégek is szere­pelnek a vevők között. Az igazgató a gépsorokat gyártó cég katalógusait nyitja ki. Magyarázza: nemcsak a technológiában járnak az élen ezek a gépek, hanem forma- tervezésben is elérik a nyugati színvonalat. Persze nem ez a legfontosabb szempont, amiért két szovjet gépsor kerül ez év második negyedében a HAGY- ba. Nem elhanyagolható érv­ként említi meg, hogy ezek a szovjet gépek sokkal olcsób­bak a hasonló nyugatiaknál. Ami pedig a legfontosabb: igen komoly műszaki-gazdaságossá­gi előnyökhöz jut a gyár e gépsorok munkába állításával. Ezeket így foglalta össze Ván­dor Béla igazgató: — E gépek legalább há­romszor termelékenyeb­bek, mint a mai gyártási technológiánk, egyben kevesebb létszámmal tudunk előállítani azonos vo­lumenű terméket. A gépsorok háromszor kisebb munkaterü­leten elférnek, mint amekko­rán a jelenlegi gyártás folyik. E célra nem kell külön mun­kacsarnokot építeni, egy, már folyamatban levő építkezés I egyik részébe helyezzük el ] azért, hogy az átszervezés ide- ' jére ne kelljen a jelenlegi gyártást leállítani. A gyártás­nál nélkülözni tudjuk majd az eddig svéd és francia im­portból származó alap­anyagokat, ezeket ezután a Szovjetuniótól vásároljuk. Más előnyöket is felsorol az igazgató, amelyek közül most csak a gyártásnál megtakarít­ható anyagokat említjük. A jelenlegi technológiával min­den száz tonna vas felhaszná­lásánál 20—25 tonna selejt és hulladék keletkezik — az új gépsorokkal ez teljesen meg­szűnik, a nyugati importból származó minden száz tonna vörös­rézből pedig 25—40 tonnát takarítanak meg a szalag­magú transzformátorok­nál, a mai anyagfelhasználáshoz viszonyítva. A szerződés alapján a gé­pek beállítása, az üzemeltetés és a karbantartás elsajátításá­ra ez év második negyedében öttagú technikus- es mérnök- együttes utazik, a Szovjetunió­ba, a gépsorok beszereléséhez és a próbagyártás idejére pedig szovjet szakemberek érkeznek a HAGY-ba. Igényesek vagyunk? Olvasom az egyik hiva­tali ügyiratban: „... min­den igényt kielégítő mű­termet létesít, amely az igényeket ki tudja elégí­teni.” A boldogságtól repes a szívem, hogy végre lesz városunkban olyan műte­rem, mely a minden igény igényeit is ki tudja majd elégíteni, közte talán az enyéimet is. S nem is akárhogyan, nem is akár­milyen fokon! Erre a reménytkeltő fel- tételezésre ugyanezen ügy­iratnak egy másik fél­mondata biztat: „Ma, ami­kor az igények mindin­kább nőnek, nem engedhe­tő meg a város központjá­ban ...” Mi nem engedhető meg a város központjában? Tudom — sok minden. Talán az sem — mint az ügyirat ki is mondja — hogy műtermet konyhában helyezzünk el. Én azonban ennél is igényesebb va­gyok („ma, amikor az igé­nyek mindinkább nőnek”), s ezért vallom: az sem en­gedhető meg „a város köz­pontjában”, hogy a hely­séget összetévesszék a he­lyiséggel, s hogy a folyton- folyvást növekvő igények közepette eltűrjék a nyelvi igénytelenséget. Utóirat: bocsásson meg jószándékú szavaimért, kedves ügyintéző, de az én igényeim is nőnek. (—ez) Ponyva az utcán. — Pén­teken leesett egy ponyva a váci MAVAUT Árpád utca 30. szám alatti garázsa előtt, az ott áthaladó FD 81—98 rend­számú tehergépkocsiról. A ponyvát megtalálták, átvehe­tő Székely garázsmesternél. Az üzemszerű gyártás még ez év negyedik negyedében meg­kezdődik. Akkor majd újból felkeressük a gyárat és meg- | nézzük, hogyan vizsgáznak a j gépsorok és váci kezelőik. (ferencz) A szakmaközi bizottság ze­nebarátok klubja havonta ope­ra- és hangverseny-látogatáso­kat tervez. Elsőnek február 27-én Bach: H-moll miséjét hallgatják meg a Zeneakadé­mián. Az Építők Művelődési Há­zában az elmúlt évben 758 filnielőadásnak 46 168 látoga­tója volt. A kötöttárugyár ifjúsági klubja képviseli városunkat április 20-án Gödöllőn a ta­nácsköztársasági művészeti szemle területi döntőjén — az irodalmi színpadok kategóriá­jában. . Tízezer forint értékű erősítő­berendezést kapott a Pest me­gyei Temetkezési Vállalat váci fiókja, amelynek segítségével szolgáltatják a társadalmi te­metések gyászzenéjét. A Forte gyár szakszervezeti bizottsága polcokkal bariká- dozta körül a könyvtár szek­rényét. Értesüléseink szerint nagy összegű díjat tűztek ki azok számára, akik e bariká­don át kihoznak egy könyvet ebből a szekrényből. Hegymá­szó felszerelést az szb ingyen bocsát a merész vállalkozók rendelkezésére. — ki — Nyúlkiállltás Foton Tegnap nyúlkiállítás nyílt a fóti művelődési házban, a váci nyúltenyésztő szakcso­port tagjai állományából. A tanulságos kiállítás ma estig tart nyitva. A váci Sztáron Sándor Gim­názium (Konstantin tér 3.) azon nali belépésre hivatalreqidettta karitót) keres. Havi illetmény 970 Ft. Beosztása: 12 — 20 óráiq. Orvosi ügyelet Holnaptól kezdve a Köztár­saság úti (a 302-es telefonon hívható) rendelőintézetben az alábbi orvosok tartanak ügye­letet: Hétfőn: dr. Ruzicska Béla, kedden: dr. Bea Mátyás, szer­dán: dr. Kovács Pál, csütörtö­kön: dr. Btlesek Tibor, pénte­ken, szombaton és vasárnap: dr. Afra Tamás. A beosztásban hét közben változás történhet. Horgászvigasz Halat a vízbe... Fészekben a süllő — 18 vagon „újonc" ponty Immár sajtóból is ismert tény, hogy az elmúlt év nem sok örömet tartogatott a száz­ezernyi magyar horgásznak. Ezen próbál segíteni a hor­gászszövetség, amikor a keze­lésében levő (146 holdnyi) ivadéknevelő halastavak segít­ségével nagy mennyiségű hal­utánpótlást helyez vizeinkbe. Ennek a hírnek több Pest me­gyei vonatkozása is van. Nem­csak az, hogy az említett halas­tavak nagyrészt Makádon ta­lálhatók, hanem az is, hogy ez az utánpótlás döntően olyan vizekbe kerül, ahol a megye horgászainak fogási lehetősé­geit gyarapítja. Legnagyobb horgászvizünkbe, a soroksári Dunaágba kerül például az 1871 mázsányi, egyedenként 30 dkg és 1,20 kg közötti ponty­Ceruza jegyzetek SZEPLELEK — Az ismeret­len tettes egyik éjszaka bever­te a Széchenyi utcai könyves­bolt 900 forintos nagy üvegtáb­láját. Azután kihagyott papír­boltot, játéküzletet, és bezúz­ta az idegenforgalmi hivatal bejáratának üvegajtaját. Ügy látszik, következetesen kitart a kulturális jellegű rombolá­sok mellett ez a „széplélek”. KIVÉTEL — A Magyar Rá­dió és Televízió közvélemény­kutató osztálya megjutalmaz­ta 1988 legjobb műsormegfi- gyslőit. A héten közzétett név­sorban olvastuk, hogy értékes tárgyjutalmat kapott a váci Petrovits László és a dunake­szi Cendur József. Végre egy intézmény, ahoi nem fojtják el, hanem díjazzák a véle­ménynyilvánítást! nak, vagy a 770 db, egyenként 20 000—30 000 ikrát tartalmazó úgynevezett süllőfészeknek a zöme. De a 881 000 db zsenge csukaivadékból, és a telepítés­re kerülő 1340 mázsa egyéb haszonhalból is sokat kapnak a megye vizei, különösen, ha figyelembe vesszük, hogy egyik legújabb horgászvizünk, az Ör- szentmiklós melletti víztároló benépesítése is teljesen ebből történik. A tatabányai erőművi tóba kerülő nagyobb mennyi­ségű hal pedig a megye nyu­gati területein lakó horgászok számára okozhat örömet. Akik pedig az ország helyi vagy tavi vizeire kíváncsiak, azok se csüggedjenek: 76 000 zsenge pisztráng 1300 kg növényevő hal és kb. 180 000 fiatal angol­na kerül a különböző vizekbe. JEGTER — A Rákóczi téren lakó barátom invitált: „Gyere hozzánk vasárnap, együtt néz­zük majd a jégrevüt.” „Ügy tudom, hogy már nincsen tv- közvetítés Garmisch-Parten- kirchenből.” „Nem is a készü­lék elé ültetlek. Kinézünk az ablakon. Még pontozhatod is a tér jegén áthaladók iskola- gyakorlatait.” KÉRDÉS. Egy csapzott ven­dég, a negyedik féldeci után, megindul a kijárat felé a „Kertmozi ivóból”. Az utcán négykézlábra ereszkedik, pe­dig nem vesztett el semmit, csak az egyensúlyát. Maga elé dünnyög: „Ki a ffene nevezte ezt el ttalponállónak?” (P- r.)

Next

/
Thumbnails
Contents