Pest Megyei Hírlap, 1969. február (13. évfolyam, 26-49. szám)

1969-02-16 / 39. szám

1969. FEBRUAR 16., VASÁRNAP PEST »lEC.YEl k/CíHísp s Táborozási sorsjegy A fiatalok csak nyerhetnek! — Vegyél még egy sorsje­gyet! — Nekem nem kell! — Olyan nincs! Ezt meg kell venni! Hej, de sokszor idézték már ezt a beszélgetést! Egy-egy fiatalnak ilyenkor négy-öt da­rabot is ki kellett fizetnie. Mi a helyzet a Táborozási sorsjegyekkel? A váiaszt Ma- róthy László, a Pest megyei KISZ-bizottság titkára adta meg. — Most nem kötelező, még­is veszik. Lehet, hogy éppen azért, hiszen a fiatalok nem szeretik, ha azt mondják: kell. Pest megye 210 ezret ka­pott, sok helyütt már vala­mennyit eladták, és mostaná­ban érkeztek a járási jelenté­sek, hogy még tízezret küld­jünk. Nemcsak a nyeremé­nyek — többek között örök­lakások, gépkocsik, tévék, ro­bogók és vásárlási utalványok — ösztönzik az ifjúságot, ha­nem az is, hogy a bevétel nagy részét a járási KISZ- és úttörőbizottságok kapják, tá­borfejlesztési célra. Az óriás árnyékában Szennyvíztó, légytanya Pannonia-pusztát „szégyen­foltjaként” tartotta számon a százhalombattai tsz. Megvolt erre minden okuk. A Bíró-fé­le uradalom jó százötven év­vel ezelőtt megfelelhetett a céljának, de ma már... Az istállók tetejét talán csak a tehénpára tartja, falai rogy- doznak, a gerendák mellett szabadon hordja be a havat a szél. És ha csak állatokról len­ne szó! Huszonhét család lakik itt leírhatatlan körülmé­nyek között. A tenyérnyi szú­ette ablakok tóra néznek. De milyenre? Évek óta trágya és szennyvízből táplálkozik! Tél­időben egybefolyó sártenger az egész tanya, dűledező, már semmire sem használható épü­letmaradványokkal csúfítva. PIROSKA ■ ül az iskola­| Otthonosan | pádban. A le­--------------------pecsételt pa­pírlapok fölé hajolva nyugod­tan ír. A többiek összesúgnak a háta mögött: „rutinos”. És irigykednek. A szóbelin is fel­szabadultan válaszol a kérdé- i sekre. Nem gyűr zsebkendőt a ' tenyerében, nincs kabalababá- ja, és cseppet sem sápadt. A 'tudásával érvel Piroska. M ert ha Pátyon Agócsnét keresed, az ott lakók széttár­ják kezüket: — Nem ismerjük. — És a Piroskát? — Jaj, persze, itt végig, egyenesen az úton. Mindenki Piroskának isme­ri a pátyi Petőfi Tsz állatgon­dozóját. Fiatal, mozgékony. És Pátyon úgy tartják, sokat lá­tott. Volt Drezdában, megnéz­te a képtárat, járt Lipcsében, a ,glépek csatája” emlékére emelt 91 méter magas épület­ben. A vetélkedőkben most már rutinja van. A győzel­mek, a jutalmak meghozták az önbizalmát is.--------------------- eleget. És | — Izgultam | most sem--------------------- vagyok tel­jesen nyugodt, csak tettetem magam. — Ügy értesültünk, kedden indul Jugoszláviába. — Nem, akkor a megyei ve­télkedő döntője lesz: Soroksá­ron. Jugoszlávia helyett most So­roksár. Ám ami késik, nem múlik: augusztusban utazik a jugoszláv tengerpartra. — Az első győzelem? — 1967-ben, szakmunkás- vizsgám után pár hónappal vettem részt először az állat- tenyésztők vetélkedőjén. Ek­kor bejutottam három megye legjobbjai közé. Negyedik let­tem. A politikai totót elszúr­tam. A negyedik hely jutalma: hatnapos NDK-beli utazás. Idén, ahol indult, első lett. A Budai Járási KISZ-bizottság ezért 11 napos jugoszláviai út­tal jutalmazta. Legutóbb négy járás állattenyésztőinek vetél­kedőjét nyerte meg. Ennek eredményeképpen február 24-én érkezik Budapestre: hat napot a „Sport”-szállóban üdül. — Kell is a pihenés. Hajnali háromkor kel fel. Akkor még nyáron is sötét van. Reggel kilenckor hazajön, akkor talál­kozik a 10 éves gyerekével. Pár órát vannak együtt. Utá­na vissza a tsz-be. A borjúk enni kémek: 500 liter tejet melegít a 123 állatnak. Mind­egyik megismeri, ha jön. Fe­hér köpenyén érzik a tejsza­got. Körülveszik. Egyszerre csak kettőt vezet a „cumihoz”. Két ujját a szájukba adja, és ők engedelmesen jönnek. — Amelyik felnő, azt elvi­szik tőlem. Fájdalmas szem­mel mérnek végig. Akkor na­gyon rossz. — Szereti a húst? Elneveti magát: — Az állatokat szeretem, te­hát a húsukat is. Hiába, az eszén nem lehet túljárni. — Sok munkám van, de sze­retem. — És a kisfia? — Elváltam. Én nevelem. Ha sokat is van egyedül, nem csavarog. Amit kér tőlem, megveszem. Van tévénk, le­mezjátszónk. ■-------------- Piroska három­| Kozma | kor indul mun­-------------- kába. Kétszen h áromkor. Hajnalban és dél­után. Azt mondja, nehéz mun­ka, de megéri, segítenek neki, ő meg szívesen méri össze tu­dását másokkal a vetélkedő­kön. Szakember szeretne len­ni. Nem vette észre, hogy már régen az. Tamás Ervin Ha az ember kissé felemeli a szemét, hogy távolabb te­kintsen, piliamása Százhalom­batta modern, emeletes épület­soraiba ütközik. Egyik oldalon a lakótelep, másikon a mo­dern műút. a harmadikon pe­dig a most felavatott bölcső­de-óvoda szegélyezi a pusztát. És hogy még teljesedő legyen a kép: ideiglenes jelleggel bár, de itt a tanyán is működik a baraképületben egy óvoda és egy gyermekorvosi rendelő. Az istállók, a szemétkupacok légyseregének nem is repülni, csak sétálnia kell, ha „ideláto- togat”. Amikor a Dunai Kőolajipari Vállalat elkezdte az építkezést, volt róla szó, hogy felszámol­ják a tanyát. Azonban az ak­kori tsz-elnökkel nem tudtak megállapodást kötni. Köztudott, hogy január ele­jén az érdi és a százhalombat­tai tsz Dékány István elnök és Csupity Sztankó alelnökLetével „Benta-völgye” Tsz néven egyesült. A hivatalos ak­tust megelőzően a gyakor­latban a két tsz már szinte minden vonatkozásban együtt­működött. December elején la­punkat kérték — segítsen a Pannónia-telep felszámolásá­ban, terveik megvalósításában. Dr. Mondok Pál megyei ta-' nácselnök már tájékozódott a szándékról. Novák Béla, a Bu­did Járási Pártbizottság első titkára szintén jónak találta az akkor még két termelőszö­vetkezet közös elgondolását a Pannónia-telep megszüntetésé­re. ígéretet is tett, hogy az anyagi fedezet előteremtésére megbeszélést hív össze a száz­halombattai két nagyvállalat, a megye, a járás és a termelő- szövetkezet képviselői között. A találkozó létre is jött. Ott voltak a budai járás vezetői, Százhalombatta község vezetői és a Dunamenti Hőerőmű igaz­gatója. A sokoldalú vita után szép eredmény született: mi­után a hőerőmű rövidesen újabb 10Q0 lakást építtet, szük­ségessé válik a lakótelep kör­nyékének végleges rendezése. A nyomortanyán elsősorban az istállókat és a gépműhelyeket bontják le, majd a 27 család elköltöztetéséről gondoskod­nak. Közülük néhányan az erő­műnél dolgoznak, ezért onnan kapnak lakást. Akinek az anyagi helyzete megengedi, sa­ját házat építhet. A termelő- szövetkezet ingyen telket és jutányosán bontási anyagot ad. Akik saját erőből nem tudnak lakáshoz jutni, azokról a köz­ségi tanács gondoskodik. A he­lyi tanács lesz az ezerlakásos építkezés kivitelezője, ezért tíz százalékot kap a felépült la­kásokból. A termelőszövetkezet a pusz­ta felszámolására a központi vállalati beruházásból hétmil­lió forintos hozzájárulást kap. Ezzel az összeggel és saját erő­ből megépítik a kijelölt új he­lyen a 300 férőhelyes tehénis­tállót, a kétezres sertéshizlalót. Ugyanakkor kötelezettséget vállalnak Érd és Százhalom,­Befejezéshez kö­zeledik a 30 mil­lió forintos beru­házás a Felsőba- bádi Állami Gaz­daságban. A négy­éves munka közel ezer hold szőlő bortermésének feldolgozására és elhelyezésére al­kalmas. Ebből már elkészült a 32 ezer hektoliteres korszerű pincetér. Most épül a fel­dolgozó és erjesz­tő üzemrész. batta élelmiszer-ellátásának segítésére. Tejet, zöldséget, gyümölcsöt, baromfit szállíta­nak, • évente négyezer disznót hizlalnak. A közeljövőben pék­séget építenek, május 1-től Ér­den pecsenyesütőt nyitnak. Arról, hogy mindez ne „valamikor", hanem két és fél év alatt meg­valósuljon, a járási pártbizott­ság gondoskodik. A termelő- szövetkezet vezetőinek június 1 -re az egész nagy megmozdu­lás, az építkezés dokumentá­ciós adatait le kell tenni az asztalra, hogy utána a bontó­építő szerszámoké legyen a szó. k. m. Kulturális együttműködés Poznan és Nagykáta között Chmely Ödön, a nagykátai járási művelődési kötperi! igazgatójának vezetéseve: a járási népművelők egy cso­portja a múlt évben Lengyel- országban járt. Ütjük során felkeresték a póznám kultur- palace főigazgatóját, Jan Sa- yeket. A főigazgató baráti kulturális együttműködésre tett javaslatot, amit a nagyká- taiak örömmel elfogadtak. Rövid tárgyalás után aláírták a szerződést is. Ennyi az elő­története annak a gyümölcsö­ző kapcsolatnak, ami a múlt évben a nagykátai és a póz-1 nani népművelők között ki­alakult. A szerződés értelmében a nagykátai járás a múlt évben meghívta a Vielko Polska hatvantagú lengyel népi együttest. Viszonzásképpen ez év közepén negyventagú nagykátai járási népművelési csoport utazik Poznanba. Ezt követően pedig ez év szept- temberében ismét a lengyelek adják vissza a látoga ást és elküldik a nagykátai járásba a világversenyt nyert poznani gyermekkórust. I9€Ílyús€iti felhívás a Honvédelmi Minisztérium társadalmi tanulmányi ösztöndíjára A honvédelmi miniszter pá­lyázati felhívást adott ki, amelyben a Honvédelmi Mi­nisztérium társadalmi tanul­mányi ösztöndíjának elnyeré­se céljából — jelentkezésre szólítja fel mindazokat a fér­fiakat, akik a dolgozó nép fegyveres szolgálatát élethiva­tásuknak választják és a fel­tételeknek megfelelnek. A je­lentkezés feltételei: erkölcsi, politikái megbízhatóság, fedd­hetetlen előélet, fizikai alkal­masság a katonai szolgálatra, magyar állampolgárság. A felsőoktatási intézmények hallgatói ösztöndíjra bármely időpontban pályázhatnak, s ar­ra a szerződés aláírását köve­tő hónap első napjától jogo­sultak. A felsőoktatási intéz­ménybe felvett, vagy oda je­lentkező, de sorkatonai szol­gálatukat töltő fiatalok ápri­lis 15-ig nyújthatják be pályá­zatukat ösztöndíjra, s arra ta­nulmányaik megkezdésétől jo­gosultak. Nutriák — szabadon Csongrád megyében sokan foglalkoznak nutriatenyésztés- sel. A hazánkba külföldről be­hozott és zárt helyen tenyész­tett értékes prémű hódpatká- nyok közül azonban jó néhány megszökött. A Tisza Atka-szigeti holt­ágában szépen fejlett nutriá- kat találtak, tehát már nem­csak mesterséges telepeken él­nek, hanem természetes kö­rülmények között is. A csap­dába ejtett nutriákon semmi­féle elváltozást nem észleltek. Ebből azt a következtetést von­ják le, hogy a hódpatkányok a szabadban is megmaradnak. Valószínűnek tartják, hogy az évek folyamán elszaporod­nak, és a pézsmapatkányhoz hasonlóan meghonosodnak a hazai vizek mentén. Körösi obsitosok — Félve jöttek vissza? Az asztal mellett ülő két fiatalember közül az energi- kusabb, zömökebb, Bogdán Imre felel, ő a „szóvivő”: — Mitől féltünk volna? Hi­szen hazajöttünk! — Idevalók? — Azt nem. Józsi — bök társára, Kasza Józsefre — szatymazi, én meg nagyatádi vagyok. Csakhogy mégis ha­zajöttünk, itt voltunk ipari ta­nulók, itt végeztük el munka mellett a technikumot... — És nem csalódtak?, — Nem. Minden segítséget megkaptunk. @ A falon grafikon a szocialis­ta brigádmozgalom fejlődésé­ről, oklevelek, kitüntetések okiratai. A Nagykőrösi Kon­zervgyár szakszervezeti bizott­ságának irodájában beszélge­tünk, a két fiatalember a múlt év októberében kapott időle­ges obsitot, letöltve tényleges katonaidejüket, leszereltek. — A távoliét alatt nem tud­tak a gyárról? Kasza József csóválja a fe­jét: — Miért ne tudtunk vol­na? Posta is van a világon. Tudtuk mi, mi van a rekonst­rukcióval, mivel bajlódnak ép­pen, lement-e a borsószezon, kivel mi történt... Bogdán Imre megtoldja: — Amikor bevonultunk, megkap­tuk arra az évre a teljes nye­reségrészesedést, nem jött rosszul a zsold mellé... ha így búcsúzott a gyár tőlünk, hát a visszatérés sem lehet más — így gondoltuk. Jól gon­doltuk. Olyan helyre tettek bennünket, ahol jól kereshet­tünk, szakszervezeti segélyt is kaptunk ... — Kellett is, őszintén szólva — mondja Kasza József. — Kikoptunk ebből, abból, ruha kellett például... — Neki főként — nevet hangosan, tréfás kárörömmel Bogdán Imre. — Néhány nap és — férj lesz... — Nocsak. Gyári vagy kato­naszerelem? — Egyik sem. A menyasz- szonyom diákként itt politech- nikázott a gyárban, onnét az ismeretség. — Lakás? — Eddig albérletben lak­tunk — együtt — mind a ket­ten, most a feleségemékhez költözöm. Körösi lesz végleg belőlem. — És a nágyatádi szív? Nem húzza vissza? Hiszen ott is van konzervgyár? Meg egye­dül marad az albérletben ... — Nem. Ebben a gyárban én otthon vagyok. Legénykoruk ellenére rég­óta vannak a gyárban: 1960- ban lettek ipari tanulók. Há­rom esztendő, majd a techni­kum, amelynek két évét egy esztendő alatt végezték el, s így kaphatták meg 1966-ban a konzerv- és húsipari technikus bizonyítványt. Utána bevonul­tak, két esztendő leteltével le­szereltek — mire észreveszik, már felnőttek is lettek. Fel­nőttek és — körösiek. Mert a „honosodásnak” vannak ilyen nagyon egyszerű útjai is. — Tehát úgy jöttek vissza... — ... ahogy elmentünk. A munkatársaink, a főnökeink úgy fogadtak bennünket, mint­ha tegnap búcsúztunk volna el. Jólesett, mi tagadás. Iga­zából ilyenkor jön rá az em­ber, hogy valóban közösségben dolgozik, hogy amin a KISZ- gyűlésen esetleg mosolyog, az bizonyos helyzetekben na- gyonis fontos és megható le­het. — Anyagiak? — Szavunk nem lehet. Ami­re mód volt, megadta a gyár, s ha jön a szezon, akkor rá­hajtunk ... Főként Józsi. Mert ugye ő már egy család gond­ját hordja majd a vállán ... Nagyot nevetnek. A harmadik obsitos már megállapodottabb ember, ka­tonaidejét régebben letöltötte, ám 1963 augusztusában behí­vója érkezett másnap reggel­re. Éppen a házának alapján betonozta. Mit gondolt, mit nem? Nehéz lenne ma vissza­adni az akkor viharzó indula­tokat. Ment, mert szólította a kötelesség, Fehér Sándor, a gyár targoncása, magára öltöt­te a mundért. Felesége, aki szintén a konzervgyárban dol­gozik, sóhajtozva nézegette a leöntött betont; mikor lesz eb­ből ház? Valahogy elvoltak a szülőknél, de hát azt tervez­ték, hogy a sajátjukba men­nek ... két szoba ... kölcsönt sem vettek fel, a maguk ere­jére számítottak, arra, hogy a férfi, aki kőművesek mellett is dolgozott — mert csak 1966- ban jött a gyárba — a javát elvégzi. Segélyt kért az asz- szony a szakszervezeti bizott­ságnál. így derült ki, hogy ott­maradt a betonalap, a kevéske pénz s a reménységet fölváltó reménytelenség; ez volt a, Fe­hér család vagyona. — Rágta magát? — No hiszen! Evett a fene, hogy pont így kellett járnom... — vakarta a fejebúbját, mint aki még mindig nem feledte a mérgét. — Mi lett? — Kapom egyszer csak a levelet az asszonytól, hogy nem is képzelem ... hát tényleg, nem gondoltam... szávai, hogy ő ment segélyt kérni a szakszervezethez, azután szól­tak neki, hogy nem úgy van az, mire megy vele... hát be­állított a házhoz egy csomó ember, szocialista brigádok, csak úgy maguktól, falat rak­tak, tetőt, az asszonnyal le­mondatták a maszek burkolót, mert sok pénzbe került vol­na... — Mire leszerelt? — Hát mire a szomszédból hazajöhettünk, tető alatt volt a ház. — Két szoba? — Kettő. Ott is lakunk már. — Ami hiányzik? — Konyha, kamra. Majd ezt már magam. A nagyja meg­van. Benn a villany is. — Jólesett? — Nehéz erre felelni, mert hiszen nem olyan ez, mintegy pohár ital, hogy: jólesett. Na­gyobb dolog ez. — A felesége? — Nagyon odavolt. Hogy so­ha nem hitte volna, ilyenek is tudnak lenni az emberek. — A fizetése? — Ugyanúgy kaptam a szol­gálat alatt, mintha dolgoztam volna. Nem rövidültem sem­mivel. — Amikor visszajött? — A munkabeosztást is úgy csinálják, hogy kedveznek, tudják, házat építek, ha itt le­tettem, ott fölveszem a mun­kát ... Kovács Sándor, a gyár igaz­gatója, amikor azt kérdeztem tőle, hogyan találják meg he­lyüket a katonaságtól leszerel­tek, azt felelte, megpróbálnak segíteni nekik, de jobb, ha ezt maguktól az érintettektől kér­dezem meg. Ügy tettem. A feltételes módból így lett ki­jelentő mód. Nemcsak megpró­bálnak segíteni. Hanem: segí­tenek. Talán ez is magyarázat a.rra, miért nyerte el egymás után kétszer a Nagykőrösi Konzervgyár a szocialista munka vállalata címet... Mészáros Ottó Új életet 'ígér a járási akció

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents