Pest Megyei Hírlap, 1969. február (13. évfolyam, 26-49. szám)
1969-02-12 / 35. szám
1969. FEBRUAR 12., SZERDA PEST SI EC. TEt '^Mívínfi :i A festőművész múzeumigazgató Szónyi István Kossuth-díjas festőművész zebegényi emlékmúzeumának a gondnoka, Dániel Kornél festőművész Pest megye egyik leglátogatottabb múzeumának „őre” a sokrétű és szerteágazó munkán kívül képeket fest. Több díjat nyert már a megyei képzőművészeti tárlaton, most újabb alkotásokkal készül az idei kiállításokra. A beleszólás joga: „A gyakorlat teszi a mestert“ Zsámbékon is A termelőszövetkezeti demokráciáról írt cikksorozatunk első részében a toki és perbáli „Egyetértés” Tsz tagjainak véleményével foglalkoztunk, most pedig hasonló ügyben Zsámbékra, az „Űj Élet” Tsz-be menjünk át. A tsz-demokrácia érvényesülésének sokszínű szálaiból újabbakkal ismerkedhetünk itt meg. De előbb járjuk körül a falut és a tsz-t! Zsámbék érdekes község. A háború után a falu arculata teljesen megváltozott. A német ajkúak helyébe szlovákok, magyarok, kunságiak és erdélyiek jöttek. Jórészt agrárproletárok. Sok-sok év után megállapíthatjuk, az itt lakók — talán éppen a bevándorlás miatt — (nem kötötte annyira őket a föld, a ház, a tulajdon) merészebben és szabadabban megmondták a véleményüket a ÁRU ES FOGYASZTÓ (2.) A ceglédi cipő Bács megye lapja, a Petőfi Népe január 31-i számában riportot közöl, melyben — akárcsak jelenlegi sorozatunkkal magunk — a cipők minőségével, a vásárlók panaszaival foglalkozik. Az egyik riportalany, Ballai Kál- mánné, a bajai cipőbolt vezetője kijelentette: „A cipőgyárak közül egyedül a Ceglédi Cipőipari Vállalat cikkeivel vagyunk elégedettek”. Nocsak. Ha túlzás is a szerény ceglédi yállglajpt cipőgyárnak nevezni, a dicséret kétségtelenül ' jólesik. Már csak azért is, mert —• hogy enyhén fogalmazzunk — nem volt mindig így. Másfél esztendeje azonban alapvető változások kezdődtek a vállalatnál, s úgy látszik — érik a gyümölcs... Jobb arányok 1967-ben a Ceglédi Cipőipari Vállalat 431 ezer pár gyermekcipőt gyártott, s ennek 75,1 százaléka volt első osztályú, s 10,3 százalékot tett ki a műszaki hibás cipők aránya. (A többi anyaghibás.) 1968-ban lényegesen megváltoztak az arányok. A gyártott 465 ezer pár gyógy- betétes gyermekcipőből már 89 százalék volt az első osztályú, a műszaki hibásak száma pedig 4,5 százalékra csökkent. A számok összevetése önmagáért érvel, nem igényel kommentárt. Rengeteg technikai-technológiai változás mellett elősegítette a jobb arányok kialakítását, hogy 'a gyár végre megteremtette bőrtörzs- készletét, nem kényszerült átvenni mindent — a rosz- szat is, mert különben leállt volna a munka —, ám hogy a cipőfronton alapvető bajokról van szó, azt az is bizonyítja: átlagosan a bőr- szállítmányok húsz százalékánál él a gyár reklamációs jogával... ! Azután: a cipőipart szidják azért, mert sűrűn még a párban levő cipők színe sem azonos árnyalatú. Miért t Azért, mert ugyan létezik színszám, ám ez bőrgyáranként más. Legalábbis a gyakorlatban. A gyerekcipők legfőbb felsőbőr színe a fehér Ám ez a „fehér” tucatnyi árnyalat — gyáranként, a kékesfehértől a szürkéig. Mit tehet a cipőgyár? Igyekszik legalább azonos árnyalatokból összeállítani egy-e.gy sorozatot, de ez, nem is ritkán, megoldhatatlan. A színekkel különben is baj van. Leválik a fedőréteg például, s a vevő azt mondja: milyen cipőt csinál ez a cipőgyár?! Holott ők — anyagban — csak azt adhatják, ami van, amit kapnak. Az más kérdés, hO’gy mi minden járul még hozzá a jogos nünőségi kifogások megszületéséhez. Megosztott gondok A ceglédiek nem mentik azt, amit nem lehet menteni, azaz az ún. műszaki hibás cipőket, tehát azokat, amelyeken munka közben keletkezett hiba. Jogos öröm, hogy egyetlen év alatt 10,3 százalékról 4,5 százalékra voltak képesek csökkenteni ezek arányát — s most nincs mód ismertetni nagyon tiszteletre méltó erőfeszítéseiket —, de ma is sok-sok olyan gonddal küzdenek, melyekben úgy osztozkodnak, hogy övék a hátrány, s másoké az elkövetés „joga”. A bőrminőségről, a bőrszínről már tettünk említést. Sűrűn elhangzik, hogy puhább — borjú- box — bőrből kellene készíteni a gyermekcipőket. Igen ám, de olyan borjúbox, mely megfelelne a gyermekcipőkkel szemben támasztott tartóssági igényeknek, nincs a piacon. Folytassuk: a kereskedelem ragaszkodik az ún, korrigált bőrből készült cipőkhöz, mert a nem korrigált bőrből készült lábbeli — ahogy mondják — összeesik. Qsszeesik, azaz esztétikailag kevésbé mutatós, ám a korrigálás megkeményíti a bőrt... A cipőátvétel és minősítés elsősorban szubjektív benyomásokra alapozódik, nincs olyan mérce — etalon —, mint az iparágak többségében. Tovább: a műanyagok, a ragasztóanyagok — s ezek rohamosan terjednek a cipőiparban — nem kimondottan cipőipari célokra készülnek, hanem arra is. A cipő viszont a legjobban igénybe vett ruházati darab, speciális műanyagokra, ragasztókra lenne szükség. . Azután: a divat a keskeny cipőket részesíti előnyben. A lábfejek azonban egyre szélesebbek — a mai fiatalok, különösen a lányok, jóval nagyobb „lábon élnek” —, s így a keskeny cipő szétnyomódik, ám az emberek jórésze — miért? ki érti? — rös- telli megvásárolni a neki megfelelő nagyságú cipőt... A gyerekcipőknél ugyanakkor a szülők egy része olyan tartóssági követelményeket támaszt, melyeket világviszonylatban sem elégítenek ki sehol. Egész egyszerűen nincs értelme évekre szóló — talpalható, javíttatható — cipőket gyártani, hiszen egy-egy szamot — az alsó tartományban, 19—30-as nagyságszám között — hónapok alatt kinő a gyerek. És ami hónapokig sem tart? A ceglédiek erre azt felelik, hogy náluk egész évi termelésük mindössze 0,2 százaléka a reklamáció. Mások helyett meg nem nyilatkoznak ... r Es az árak? Sok szó esik az árakról is, a többi között arról, hogy a gyerekcipők sem valami olcsók. Nos, a fogyasztó nemigen lát bele az árképzés rejtelmeibe, nem árt tehát, ha egyetlen példán, érzékeltetjük, mibe is kerül egy pár cipő az — államnak! A 23—26-os marhaboxszáras (azaz magasszárú) gyermekcipő — termelői ár, kereskedelmi árrés stb. — a népgazdaságnak 108 forint 48 fillérbe kerül. A fogyasztó az üzletben 71,50-ért kapja. A különbözeiét az állam állja, s a kereskedelemnek téríti meg, ún. árkiegészítésként. Azon vitatkozni, hogy az ár ilyen módja, rendszere he- lyes-e, meddig tartható stb., 'most nem feladatunk. Egy valami kétségtelen. A ceglédi vállalatnál a termelési költségeken belül a bérhányad 14,2 százalék, ezen faragni már aligha lehet. Ugyanakkor: a ceglédiek is — de másutt is — indokolatlanul magasnak tartják az anyagárakat, s bíznak abban, hogy ezek csökkentése — a világpiacon bekövetkezett csökkenéshez igazodva — újabb lehetőséget teremt általában az anyagi ösztönzésre, a gyárak nagyobb érdekeltségének megteremtésére, a nagyobb nyereségre. Nagyobb nyereség? Többet akarnak osztani? Egy valamit ne feledjünk: a nyereség függvénye az, hogy egy-egy gyár mennyit tehet műszaki fejlesztési alapjába, azaz mennyit fordíthat gyártás- és gyártmányfejlesztésre . . A holnap? Sok új modelljük van, de ezek jelentős részét a kereskedelem nem igényli, hanem a konzervatív formákhoz, színösszeállításokhoz ragaszkodik. Mit tehetnek? Gyártják azt, s a különleges modelljeiket megpróbálják külön-külön ajánlani a cipőnagykereskedelmi vállalatoknak. Kereskedelmi partnereikkel általában jó a kapcsolat, a fogyasztói reklamációkon nincs vita, sőt, azt is megtették, hogy maguk küldtek „ceglédi cipőt” az azt kereső, de az üzletben nem találó vevőknek... A cipőfronton dúló viharokban tehát a ceglédiek alig érintettek. A kivétel azonban csak a szabályt erősíti! Mészáros Ottó ' (Folytatjuk) tsz-ről, a község, vagy a tsz vezetéséről, mint máshol. „Ez egy hangos község!” — Szin Béla tsz-elnök ezt így fogalmazta meg. Ez a hangosság pedig egyáltalán nem árt a demokráciának. Húsz éves a tsz A zsámbéki „Üj Élet” ebben az évben évfordulót is ünnepel. Nem kevesebb, mint húsz esztendeje, hogy a községben termelőszövetkezet alakult. A 3000 holdon gazdálkodó tsz növénytermelése évenként kb. 10, az intenzív állat- tenyésztés 9—10, az egyéb segédüzemi tevékenység pedig kb. 5 milliós bevételt biztosít a tagságnak. Meg kell jegyeznünk, a helyi felsőfokú technikum tangazdaságának szerepét is betöltik, s emiatt sok állatfajtát tenyésztenek, sokfajta növényt termesztenek. Gépesítésük kitűnő, s egyébként Pest megyében 1969-ben itt építik fel a komplexen gépesített első állattenyésztő telepet, ahol emberi kéz szinte nem nyúl semmihez. Baromfi- állományuk, keltetőházuk messze földön híres. A 256 tsz-tag átlagjövedelme 1967- ben egyénenként 20 ezer 684 forint volt, és az 1968-as év eredményeképpen ez a jövedelem kb. 1500 forinttal még növekedni fog. A fenti számokból kiderül, itt is egy jól gazdálkodó, eredményeiben, fejlődésében kitűnő tsz-szel van dolgunk. Vajon ugyanilyen minőségű a vezetés demokratikus vonala is, vajon a tsz-tagok beleszólása az ügyek vitelébe biztosított? Számon kérik, igényűik a véleményüket ? Ki vezet, kit ? Hallgassuk meg először Szin Béla elnök véleményét a tsz- demokráciáról! — Nálunk is, mint máshol, a tsz-t a vezetőség irányítja, amely 13 tagból áll. A vezetőségben ágazatok szerint helyet foglalnak a növénytermesztésből, az állattenyésztésből, a gépműhelyből, a segédüzemből emberek. A szervezeti felépítés olyan, mint a megye többi tsz-ében, a közgyűlés a legfelsőbb szerv, amely meghatározott időben ülésezik. A különböző bizottságok, legfőképpen az ellenőrző bizottság megfelelő módon és szabályszerűen működik. Talán, ami lényeges szerintem, hogy a vezetőségbe igyekeztünk nem vezetőket ültetni, hanem egyszerű tsz-ta- gokat, volt gazdaembereket. Ez bizonyos mértékig erősíti a tsz-demokráciát. — Lát-e elnök elvtárs a tsz- demokrácia gyakorlatában hibát? — Igen! Az emberek nagy része még mindig egészen apró-cseprő ügyekkel foglalkozik, és gyűléseinken annak adnak hangot. Minimális idő telik el az érdemi munkával, a tsz egészével, gazdálkodásával, s nagyobb i(Jő a személyi és egyéb problémákkal. Talán ebben közrejátszik az is, hogy nem forrt össze a falu. A másik oldalon viszont jó, hogy bátrak és szókimondóak. — Hogyan lehetne a kis problémákról áttérni a nagyokra? — Csakis a szakmai és politikai tudás fejlesztésével. Elmondok egy példát! Egy traktorost ki akartunk zárni a tsz- tagok sorából, mert italosán összetörte a gépet. Tsz-tagot csak a közgyűlés zárhat ki. A közgyűlésen óriási vita kerekedett, egyes hangadók túlságosan a demokratikus oldaláról fogták fel a károkozást. „Szegény ember, hát mit is tudott volna tenni, ha úgy beivott!” ... Jó másfél órai vita kellett, amíg a vezetőség határozatát — a kizárást — érvényesíteni tudtuk. A vezetőség bizottsága A zsámbéki „Üj Életben” a fegyelmi ügyeket már nem a fegyelmi, hanem az úgynevezett „vezetőség bizottsága” intézi, amelyben a vezetőség egy tagja, két tsz-tag és a jogtanácsos foglal helyet. Mi jellemzi Zsámbékon a közgyűléseket? Az emberek nagy részét nem az érdekli, mi a terv, hanem hogy mit keresnek, A közügyekbe való beavatkozás még nem erőssége a tagságnak — mondják a vezetők —, s a beruházások kérdésében is sokszor elhangzik: „Én már 60 éves ember vagyok, osszunk ki mindent, mert csak akkor tudom élvezni az életet.” A tsz-parlamentarizmus alsó foka a brigádgyűlés. Meg- tártják-e rendszeresen, elmondják-e a tsz-tagok véleményüket? Idős Nagy Istvánná, aki 20 éve tagja a tsz-nek, azt állítja, hogy a növénytermesztésben nem tartották meg rendszeresen a brigádgyűléseket. — Az állattenyésztésben összehívják a tagokat — mondja Kerekes Jánosné, aki jelenleg a kamillaüzem dolgozója — de azok a gyűlések se nagyon aktívak. Özv. Horváth Istvánná és Sándor Erzsébet 18 éve tagjai a tsz-nek. — A vezetőséggel elégedettek vagyunk, de többször kellene a tagok egyéni problémáiról beszélni — hangoztatják. — Az a fontos, hogy jól kereshessen az ember — ezzel zárja le beszélgetésünket id. Nagy Istvánná. — A vezetők meg vezessenek! „Úgyis az okosok döntik el?“ Hajdú József raktáros az ellenőrző bizottság elnöke, Hajdú János brigád vezető és Jókovács Balázs állattenyésztő szerint minden tsz-tag a munkahelyén elmondhatja, ami a szívén fekszik, de sokan, mint például Monoki Endréné növénytermesztő, azt mondjak: „Úgyis az okosok döntik el, mi lesz. Minek beszéljünk?”... — Mikor volt az utolsó küldöttközgyűlésük? — erről érdeklődöm Hajdú Józseftől. — Szeptemberben. Ilyenkor mindig kérjük, szóljanak hozzá, és szokott is vita lenni. A brigádgyűlésekkel az a helyzet, hogy megtartjuk, de például az állattenyésztésben 40- en dolgoznak és csak 8-an jönnek el. A múltkor előadás volt a tyúkfarmokról, kihívtuk a jól képzett tanárokat és szégyenszemre, négyen jelentek meg. Az elmondottakból láthatjuk, a kitűnő gazdálkodási eredmények mellett, azért a zsámbéki „Üj Életben” sem „túl szép a menyasszony”, ha a tsz-demokrácia érvényesítéséről van szó. Ebben a tsz vezetősége éppen úgy ludas, mint a tsz tagsága. A vezetőség igenis tartassa meg a brigádgyűléseket, mint a tsz-ek legalsó, de korántsem utolsó rendű fórumát. Ne fáradjanak el, ha az emberek kezdetben nemigen jönnek el, hanem agitáljanak a részvétel mellett, és tegyenek lépéseket ebben az irányban. Az egyszerű tsz-tagok — bármilyen jól is menjen a gazdaság — sok hasznos ötlettel tudják segíteni a még jobb eredmények elérését. Ugyancsak ajánlatos volna — és erre kitűnő példa a toki —perbáli „Egyetértés” —, ha tanfolyamokat indítanának, minél több tsz-tag részvételével. A tsz-demokrácia gyakorlásához, érvényesítéséhez valóban képzettség, tudás, ismeretek kellenek. És azok az emberek, akiknek a kenyérért való ádáz harc volt évtizedekig osztályrészük, nem „örökölhettek” tudást, politikai érzéket. vagy társadalmi ismereteket. A zsámbéki „Üj Élet” Tsz-t vezetői jól vezetik. Ezt igazolják az évről évre javuló gazdasági mutatók. A bizalom legyen itt is meg, és a tagság részéről a jóindulat irányukban. Ez a tsz-demokrácia kettős oldalának virágzását vonja maga után. És a „hangos” község akkor nem lesz néma, ha nem kicsinyes ügyekről, hanem a nagyokról lesz szó. Szűts I. Dénes Teljesítménybérben, vernal alkalmazunk ács, kőműves, műköves, kőfaragó, villanyszerelő, hegesztő, csőszerelő, vasszerkezeti lakatos szakmunkásokat, betonozó-úíépítő és kubikosbrigádokat, betanított munkásokat, férfi segédmunkásokat. Szállást adunk, napi háromszori étkezést térítésért nyújtunk. Jelentkezés: 26. sz. Állami Építőipari Vállalat Dunaújváros Kenyérgyár u. 1. Házőrzővel kezdte Szokolya és Kóspallag között, távol a lakott helyektől, a völgyben egy ház húzódik meg, de nem csendesen, mert a magas drótkerítéssel elkerített udvarból az éles tenortól az öblös basszusig hallani a kutyaugatást. Ez a rezidenciája Miksa Zoltán nyugdíjasnak, aki ma országos hírű pulitenyésztő. Arra a kérdésre, hogyan lesz valakiből ebtenyésztő, elmondta: mindig itt, „az isten háta mögött” laktak, s ezért tartottak kutyát — a biztonság kedvéért. — A feleségemmel együtt megszerettük a kutyákat — meséli Miksa Zoltán —, s innen már csak egy lépés volt a tenyésztés. Jelenleg a tenyészet egy apából, három anyából és egy dajkából áll, ez a törzs- állomány, valamint a most született kölyköktől egészen az öthónaposakig. — A magyar puli a legintelligensebb kutyafajtákhoz tartozik. Minden, tanítás nélkül, csupán ősi ösztönből egy puli képes 350 juhból álló nyájat ráncba szedni. Jó tulajdonságai közé tartozik a feltétlen hűség gazdájához, a fürgeség és nem utolsósorban az igénytelenség. Tudom, hogy ma, főleg nyugaton nagy divat lett magyar vizslát és pulit tartani, s ezer-ezer- kétszáz dollárt is adnak egy törzskönyvezett magyar kutyáért. — Ezek szerint a tenyésztés kitűnő üzlet. — Az lenne, nemcsak egyéni, hanem állami szempontból is, ha valamelyik hivatalos fórum a magyar kutyaexporttal komolyan foglalkozna. Elérkezett az etetés ideje és a sok torokból fölhangzó csaholás jelzi, hogy a puli intelligenciája időérzékkel is társult. <k. i.)
