Pest Megyei Hírlap, 1969. január (13. évfolyam, 1-25. szám)

1969-01-10 / 7. szám

Sikeres esztendő a konzervgyáriján NÖVEKEDETT AZ EXPORT - EMELKEDETT A TERMELÉS 1968-BAN Nagyobb arányokban fog növekedni az export, és ki­sebb mértékben a belföldi ér­tékesítésünk. A belföldi for­galom növelése érdekében • egyes cikkeknél ármérsék­lést tervezünk, ott, ahol erre a termelés önköltsé­ge lehetőséget ad. Ismert, hogy kormányunk gazdasági intézkedései az új esztendőben minden vállalat­tól szorosabb, takarékosabb munkát követelnek. így szo­cialista exportunkban csökken a szubvenció mértéke, mely­nek kihatása 1969-ben mint­egy 15 millió forint lesz vál­lalatunkra. A szubvenció csök­kenése, a belföldi ármérséklés, és az ez évre érvénybe lépő új pénzügyi terhek meg­követelik a termelés ön­költségének jelentős csök­kentését. Az a tény, hogy termelé­sünk, terveink szerint, mint­egy 90 millió forinttal növek­szik és ugyanakkor Nagykő­rösön szabad munkaerő már nincs, azt is megköveteli tő­lünk, hogy a termelés emelke­dését a termelékenység eme­lésével biztosítsuk. A rövi- debb munkaidő, a túlórák ter­vezett csökkentése, a termelés emelése alapján kiszámított termelékenységemelkedé­sünk 1969-ben el kell hogy érje a 13—14 százalékot. Ha ezt összehasonlítjuk azzal, hogy népgazdaságunk 1968- ban 2—3 százalék termelé­kenységemelkedést ért el, úgy a feladat nagysága érzékel­hető. Részben a termelés, részben a termelékenység emelése ér­dekében szoros és terjedelmes műszaki intézkedési tervet kell végrehajtanunk. Ennek során fejlesztésre, korszerűsítés­re mintegy 70 millió fo­rintot fogunk felhasznál­ni. Ezzel előkészítjük a következő évekre a vállalat további fej­lődését. Éppen a nagykőrösi munka­A KUTNAL PIAC! KÖRSÉTA Kereskedelmi verseny — árcsökkenéssel A legutóbbi hetipiacon szét­tekintettünk, s megállapítot­tuk, hogy a lakosság minden szükséges terményben, zöld­ségben, gyümölcs- és élelmi- szerféláben válogathat. A fogyasztási szövetkezet piaci tej- és kenyérboltjainak ellátása zavartalan, standján gyümölcs- és zöldségfélék mel­lett kónzervek és tészták is nagy választékban kaphatók. Ugyanúgy jó ellátottsággal di­csekedhetnek a Szabadság és a Petőfi termelőszövetkezetek standjai, valamint a Bács me­gyei terménybolt, és a MÉK nemrégiben megnyílt árudája. A magánkiskereskedők árusí­tóhelyei is igyekeznek ver­senyképesek maradni. A terménypiacra vidékről is hozzák az árut. Az egyik jász- karajenői tsz a csöveskukori­A Magyar Állami Pincegazdaság Ceglédi és Nyársapáti Pincészete értesíti a tsz-eket és az egyéni termelőket, hogy az 1968. évi termésre a borértékesítési szerződéskötést 1969 január 20-án befejezi. erőhelyzet alapján, még na­gyobb súlyt kap a külső tisz­títótelepek fejlesztésének szük­ségessége. ugyanakkor tovább bővítjük kapcsola­tainkat a termelőszövet­kezetekkel, állami gazda­ságokkal is. Mezőgazdasági partenereink már régen nemcsak nyers­anyagszállítók, hanem részt vesznek a vállalat termelésé­ben: különböző technológiai műveletek elvégzése, osztályo­zás, válogatás, tisztítás, mago­zás stb., és az utóbbi évek ta­pasztalatai alapján különböző félkésztermékek készítésével, nyersanyag és félkésztermé­kek szállításával is segítik a gyár munkáját. Ez egyrészt szolgálja a termelőszövetkeze­tek érdekeit, amennyiben szá­mottevő új munkaalkalmat jelent, többletjövedelmet, más­részt a gyár érdekeit, mivel közvetve növeli a termelő- kapacitásunkat. A közös érdek ugyanakkor biztosítja, hogy ezt a tevékenységet ellentmon­dások nélkül és feszültségek nélkül lehetett, és lehet a jö­vőben is fejleszteni. Kovács Sándor igazgató (Folytatjuk) HALREZERVÁTUM A Mecsek egyik legszebb völgyében — a hegyek között fekvő Tekeres és Kovácsszé­nája falvak határában — alakítják ki Magyarország természetes halrezervátumát. Már épül a völgyzárógát, amely felduzza&ztja a völgyet átszelő patak vizét és ily mó­don körülbelül ötvenholdas tó keletkezik. A fenyőerdővel övezett tavat Herman Ottó­ról nevezik el. A közelében állítják majd fel a nagy ma­gyar természettudós emlék­művét is. A tóban összegyűjtik mind­azokat a halfajtákat, amelyek hazánk álló- és.'folyóvizeiben jelenleg megtalálhatók.. Ez egyben érdekes kísérlet is lesz: a szakemberek megfi­gyelhetik, hogyan akalmaz- kodnak a különböző halfajták az új környezethez és egy­máshoz. A közelben levő 120 holdas Pécsi tó partján hor­gászfalu épül, az idetelepülő horgászok számára tehát va­lóságos eleven múzeum lesz a halrezervátum. A horgászat — korlátozott mértékben — előreláthatóan 1971-ben kez­dődhet meg a tavon. cát 2,60 forintért, egy kecske­méti 2,70 forintért árulta ki­lónként, s a helybeliek a vé­gén már 2,50 forintért is ad­ták. Még jobban megmutf’i'ko- zott a kínálat hatása az árpá­nál, amelyet először a magá­nosok négy forinton felül tar­tottak, de a Bács megyei bolt 3,80, a Szabadság Tsz pedig 3,70 forintos árat szabott. De így se igen vették; elmentek a terményforgalmi vállalathoz az Ady Endre utcai malomhelyi­ségbe, ahol mázsánként 310 forintért adják az árpát és a morzsolt kukoricát és 301 fo­rintért a takarmánylisztet, amely 50 százalék rozsból, 15 százalék kukoricából, 15 százalék árpából és 20 száza­lék heredarából készül. Az ellátás komoly tényezői a háztáji és egyéb magánáru­sok is, akik az erős paprikától a sült tökig sok mindenfélét visznek a piacra, s vannak ügyes körösi asszonyok, akik szép levestésztát, savanyú uborkát és baracklekvárt is árulnak. A standosok a közönség igé­nyeit általában bő áruválasz­tékkal igyekeznek kielégíteni, s hogy a vásárlók a kora dél­utáni órákban is hozzájussa­nak az áruhoz, Fábik János, a MÉK boltvezetője mindennap déli 12 órától délután fél 4-ig is nyitva tartja a standját. (kopa) MIT LÁTUNK MA A MOZIBAN? Emberrablók. Robert Louis Stevenson regénye alapján ké­szült NDK-film. Korhatár nél­küli. Kísérőműsor: Változatok. Előadások kezdete: 5 és fél 8 órakor. _A P STMF. G-Y £ I HÍRLAP XIII. ÉVFOLYAM 7. SZÁM KÜLÖN KIADÁSA 1969. JANUAR 10., PÉNTEK Felkészülés az 50. tavaszra Tanácsköztársasági Művészeti Szemle Tavasszal ünnepeljük az el­ső magyar munkáshatalom megalakulásának fél évszáza­dos évfordulóját. Ebből az alkalomból a KISZ kezdeményezésére több országos szervünk az üzemi és falusi művészeti csoportok, szakkörök és szólisták részé­re művészeti szemlét hirdet. A Tanácsköztársasági Mű­vészeti Szemle célja, hogy a különböző művészetek sajátos eszközeivel járul­jon hozzá a foradalmi ha­gyományok, a hazafias és internacionalista érzések elmélyítéséhez. Március—április hónapok­ban kerül sor az egyes művé­szeti ágakban a területi elő­döntőkre, a megyei bemutatók pedig májusban kerülnek sor­ra. Városunkban ebben az időpontban a népi tánccsopor­tok, illetve szólisták, vala­mint a honismereti és népraj­zi pályázók ’versenyének ér­tékelésére kerül sor. Mindazok, akik vers- és prózamondásban, népi táncban kedvet, tehetsé­get éreznek magukban, jelentkezzenek a művelő­dési központ igazgatójá­nál. ahol nevezési lapot kaphatnak. De fotósok, amatőrfilmesek, képzőművészek éppúgy részt vehetnek a művészeti szem­lén, mint azok, akik honisme­reti és néprajzi pályamunkák­kal kívánnak benevezni. Nevezési lapért január 20-ig lehet jelentkezni. Vasárnap kezdődik Vasárnap délelőtt 10 óra­kor kerül sor a közlekedési akadémia első előadására Pest megye közlekedési problémái címmel.. Az érdeklődők még jelentkezhetnek a nyolc elő­adásból álló tanfolyamra a művelődési központ emeleti irodájában Patay Károlynál. Gazdátlan nyereménytárgyak A fogyasztási szövetkezet a vásárlási sorsjegyekre már közzétette a nyereménytárgyak jegyzékét, sokan át is vették az értékes tárgyakat. Hatan még nem jelentkeztek a nyeremé­nyekért. A be nem váltott vá­sárlási sorsjegyek számai és a nyereménytárgyak a követke­zők: 3475 mekalorkályha, 4336 ötszáz forintos utalvány, 7651 női kerékpár, 11 925 ötszáz fo­rintos utalvány, 15 090 ötszáz forintos utalvány, 20 934 öt­száz forintos utalvány. Mb fesz az építők mérlege A TELJES KAPACITÁST LEKÖTÖTTEK ÚJ TÁRSASL 1 TORMÁSON - KEVÉS A MUNKÁS Az új esztendő első napjai­ban ellátogattunk az Épület- és Lakáskarbantartó Ktsz-hez és felkértük Pálfalvi Károly elnököt, hogy nyilatkozzon a múlt év eredményeiről és az ez évi tervekről. — Ax elmúlt , esztendőben bevehetett új gazdaságirányí­tási rendszer hasznosnak bi­zonyult — mondotta — mert lehetővé tette a szövetkezeti gazdálkodás eredményes ki­bontakozását. Az 1968-as esz­tendő eredményeiről még nem tudok konkrét számada­tokat adni, de a zárszámadás és a mérleg készítése folya­matban van, s az eddigi adatok arra mutatnak, hogy a múlt évet az előzőnél lényege­sen jobb eredményekkel fogjuk zárni. És ez nem csupán az új me­chanizmus szabad munkavál­lalásaiból fakad, hanem a szövetkezeti tagság jobb és szervezettebb munkájából. Si­kerünk kettős: nemcsak a ktsz gazdagodott eredmé­nyekben, hanem munkánkkal városunk számos családi ház­zal gyarapodott, s ezen túl­menően kiérdemeltük építte- tőink megelégedését. Az elmúlt év tapasztala­tai lehetővé teszik, hogy bátrabban kezdeményez­zünk, és a múlt év hibáit felszámoljuk. Munkaellá­tottságuk az 1969. évre is biztosított. Az áthúzódó, mintegy négyí millió forintos”'tnuftkánkoh túlmenően, feladatunk lesz a tormási 12 lakásos társasház felépítése. A napokban hozzá­fogunk a kocséri iskola több mint félmillió forintos re­konstrukciójához, s felkészül­tünk a nyársapáti művelődési ház körülbelül 400 ezer forin­tos újjáépítéséhez is." Mind­ezek mellett előrehaladott tárgyalásokat folytatunk a jászkarajenői szövetkezeti üz­letház hárommilliós építésére. A fejlesztés vonalán is ko­moly elképzeléseink vannak, ez azonban a munkaerő-gya­rapodás függvénye. Ezen a te­rületen óvatosnak kell len­nünk, mert mint mindenütt, Nagykőrösön is — külö­nösen a nagy építkezések beindulásával — kevés a munkás. Az említett munkák mellett, természetesen nem maradtak ki számításunkból az évről évre végzett helybeli családi- ház-építések és átalakítások, sőt a javító-szolgáltató tevé­kenységünket is fokozni kí­vánjuk. (kopa) Autók italboltja Hiányzik a keverőfejes kút Csak egy menyecske — Nagy strapa ez a napi negyven kilométeres út Törteitől Nagykőrösig oda és vissza — mondom Cze- róczki Jánosnak, a nagykőrösi csatornaépítéseket irá­nyító művezetőnek. — Itt a kényelmes lakókocsi, jól felszerelt ágyakkal. Volna hely bőven, hiszen a többi dolgozók mind körösiek. Otthon alszanak. — Nekem nem strapa! Pedig, amíg jó az idő, mindig kerékpáron teszem meg ezt az utat ide a mun­kahelyre. Szeretem a biciklit, szeretem az erdőkön átvezető utat Törteiig, vagy fordítva. És szeretem az otthonomat: mindennap megteszem érte jelenleg a 40 kilométert. Most ugyan a jó idő beálltáig autóbusszal járok a munkába, mert ez a költséges utazás is meg­éri az otthoni pihenést. Nagyon vár a feleségem és a velünk lakó, 25 éve özvegy, 91 éves apósom. A gye­rekek már kirepültek. — Sokat elnézegetem az öreget, ha otthon va­gyok, milyen fürgén ■ mozog még most is. Sokat segít a lányának. Kukoricát morzsol. Az állatok körül for­golódik. Békés, csendes természetű ember. Nem bete­geskedik. Jó étvágyú és ha van, módjával a bort is megissza. Nagyon szereti az életet, hallani sem akar a halálról. Ej, ráérünk arra még! — szokta mondani. Csak az özvegység nem tetszik neki. És sokat szokott sóhajtozni tréfásan: Csak legalább ötvenéves lehet­nék .,. kerítenék magamnak még egy menyecskét. — És maga alig 54 évesen? — Előttem a példa! Ilyen derűs, egészséges 91 évet szeretnék megélni, mint az apósom — de nem özvegyen! (fehér) Az ÁFOR benzinkútnál ott- jártamkor Somodi Sándor tel­jesített szolgálatot. Jöttek- mentek az autók, de annyi szünet mindig volt, hogy egy kicsit elbeszélgethessünk. Elöljáróban meg kell jegyez­nem: a szolgálati helyet belül­ről még nem. láttam. Megle­pett az ízlésesen berendezett helyiség bútorzata. Egy ajtón az öltözőbe léptem, majd on­nan nyílt a mellékhelyiség. Mindhárom helyiség kelleme­sen fűtött. A teljesen üvegfa­lú épíHet nem hideg. Sőt, a leereszthető zöld zsalun át a dél felől be-becsillanó nap­fény kiszűrve még kelleme­sebbé teszi a ber.ttartózko- dást. — Éppen egy esztendeje működik ez az új állomás. Mióta a városból kiköltözött, mennyivel emelkedett a for­galom? — 60 százalékkal több anyagot adtunk el, mint a vá­rosban. —■* Mondjon valamit az el­múlt évi forgalomról!? — Normál benzin 200 ezer liter, szuperbenzin 20 ezer li­ter és 100—120 ezer liter gáz­olaj fogyott átlagosan ha­vonta. A speciális olajok, zsírok fo­gyását csak pénzben tudom megadni. Ez is átlagosan 60 ezer forintot tett ki havonta az elmúlt évben. — Van-e valami komoly problémájuk? — Egy nagyon komoly problémánk van: égetően hiányzik a keverőfejes kút. Ez megkönnyítené a gyors ki­szolgálást. így, ahogy most állunk, az autók részére a benzint és az olajat összeke­verni nagyon hosszadalmas, körülményes munka és nem is tökéletes. Pedig a Traban­toknak, Wartburgoknak erre lenne szükségük. A benzinkút építésénél a keverőfejes kút helyét is el­készítették, de mivel nem volt beszerezhető ez a kútfajta — egy másik normálkúttal töl­tötték be a helyét. Most két normálbenzin-kutunk van. Mikor lesz az egyik keverő- fejés? (fehér) Az utcai szeméttárolókról Irtunk már róla, hogy a városgazdálkodási vállalat ki­bővült tevékenysége folytán január 1-től a város tereinek és főutcáinak takarítását és a szemét elhordását is végzi majd. Továbbra is elszállítja a lakóházakban összegyűlő sze­metet. Az utakra és a tereken fel­állított beton szemétgyűjtő tá­rolók a közterületen talált sze­mét átmeneti gyűjtésére szol­gálnak, s azokba a lakosok csak akkor vihetnek szemetet — ha előzőleg a városgazdál­kodási vállalatnál ezt a szán­dékukat bejelentik, és a havi szemétszállítási díjat befize­tik. Azok ellen, akik bejelen­tés és engedély nélkül visz­lek házi szemetet az utcai tá­rolókba, a vállalat szabálysér­tési feljelentést tesz.

Next

/
Thumbnails
Contents