Pest Megyei Hírlap, 1969. január (13. évfolyam, 1-25. szám)

1969-01-07 / 4. szám

PEST MFCVbI stMirUui 1969. JANUAR 7., KEDD A gyilkos én vagyok Az Állami Déryné Színház társulata Hámori Tibor új bűnügyi játékát próbálja, amelyet „A gyilkos én va­gyok” címmel január közepén tűznek műsorra. .1 nők és a törvények Az Országos Nőtanács ér­dekes munkát végzett az el­múlt évben. Ipari és mező- gazdasági nagyüzemekben a nődolgózóktól megkérdezték: ,Házhoz jön66 A Pamutnyomóipari Váiia- _ . .. , . _____ lat Kelenföldi Textilgyárá­J nak mozgóbüféje közked­velt a dolgozók körében. Nem kell munkakezdés előtt, esetleg már előző nap megvásárolni a tízórait. A friss lángos, süte­mény „házhoz jön”, a mozgóbüfé kezelője minden üzemrészbe időben eljuttatja az ennivalót. JOSVAFO Barlangterápia Két miskolci orvos, dr. Kirchknop Márton és dr. Bíró Zsigmond a közelmúltban be­számolt a szakembereknek a jósvafői békebarlangban tíz éven át folytatott . gyógyítási kísérletek eredményeiről. Az orvosok 1959-től mos­tanáig összesen 791 bete- * get kezeltek. A betegek a kezelés alatt sem­miféle gyógyszert nem kaptak, hogy biztosabban lehessen ér­tékelni a barlangterápia hatá­sát. Az elbocsátott betegeknek később kérdőíveket küldtek, amelyeken a kezelés hatásának tartósságáról érdeklődtek. Asztmával 301, krónikus bronchitisszel 490 beteget ke­zeltek a tíz év alatt. A beér­kezett válaszok szerint az asztmások 65, a bronchitisesek 68 százaléka tartós, vagy leg­alább néhány hónapos javu­lást észlelt. Az esetek 18, ille­tőleg 20 százalékában a javu­lás a kezelés tartamára szorít­kozott, míg 17, illetve 12 szá­zalékuknál a barlangterápia hatástalannak bizonyult. Megvizsgálták a barlangi klíma hatását a köhögésre, a légszomjra és a légzés­funkciókra is. A köhögés az esetek 80, a lég­DOLGOZZÉK HELYBEN — KÉNYELMESEBB! 44 ÚRAS MUNKAHÉT ELŐNYŐS BÉREZÉS Vörös Csillag Traktorgyár Gödöllői Gyáregysége FELVESZ esztergályos, lakatos, hegesztő és villany­szerelő szakmunkásokat, mérnököket és technikusokat, rendészeket és aortásokat. FÉRFIAKAT: betanított gépmunkásokat, (fúrósokat, saltolókat, darabolókat). targoncavezetőket, segédmunkásokat. NŐKET: műszaki rajzolót, gyors- és gépírót ielentkezés naponta reggel 7 és du. 4 óra közötL szomj 85 százalékában meg­szűnt, 19 százalékban változat­lan maradt. A légzésfunkciók szintén javultak. milyen törvények és jogsza­bályok vonatkoznak rájuk, mennyiben ismerik az őket védő rendeleteket? Kiderült: még mindig nagy a tájékozatlanság. A megkérdezettek nyolc­van százaléka a szavazá­son tűi szinte nem tudott más jogról, ami megilletné őket. A család­védelmi törvények közül a válás és a gyermektartás az, amiről nagyjában van fogal­muk, főleg azoknak, akik va­lamilyen formában kapcsolat­ba kerültek ezekkel a problé­mákkal. Munkaügyi kérdések­ben járatlanok, csak egy-egy konkrét eset kapcsán fordul­nak a szakszervezethez. Általános, hogy nem isme­rik az előírásokat, vagy ha hallottak is róluk, nem mer­nek fellépni, ha vezetőik vé­tenek ellene, inkább elviselik a jogtalanságot. Gyakran na­gyon egészségtelen munkakö­rülmények között dolgoznak, de tiltakoznak, mert nem tudják, hogy a válla­latoknak milyen munka- körülményeket kell bizto­sítaniuk számukra. A tapasztaltak alapján a Nőtanács tervet dolgoz ki a széles körű felvilágosításra. A mozgalmat a mostaninál ha­tékonyabb érdekvédelmi fó­rummá kell alakítani — álla­pították meg. Általános, az élet minden területére vonat­kozó részletes jogi ismeretre nem lehet az embereket meg­tanítani. De az azonos terüle­ten dolgozó, azonos érdeklő­désű embereket egybe lehet fogni. Az elkövetkezendő években szeretnék, ha a jogászok megtanítanák e csoportokat a törvények lényegére és alkalmazá­sára. A nagyüzemek dolgozó asz- szonyainak magabiztos, jogai­kat védő és a törvényeket, előírásokat betartó emberekké kell válniuk. Tizenegyezer mázsa aszúszem A világhírű tokajhegyaljai borvidéken befejeződött az aszúkészítés. A múlt ősszel az utóbbi évtized leggazdagabb aszútermését takarították be: a Tokajhegyaljai Állami Pin­cegazdaság, a Tokajhegyaljai Állami Gazdaság és a Tárcá­it Szőlészeti Kutató Intézet pincészete együttesen csak­nem 11 000 mázsa aszúszemet dolgozott fel. A Tokajhegyal­jai Állami Pincegazdaság Tolcsván és Tállyán a kiváló minőségű aszúszemekből, 3, 4 és 5 puttonyos aszút készített. Különlegességnek szánják a 6- puttonyos aszút, valamint a Tarcali Szőlészeti Kutató In­tézetben készített muskotály­aszút. 2 663 930 99M*ofonosí* leime» Tizennégy nap alatt elkeltek Nyugat-Németországban azok a hanglemezek, amelyeken Beate Klarsfeld, a Kiesinger kancellárnak adott nevezetes pofon „szerzője” tettének in­dítékait mondja el. A kereslet olyan nagy, hogy a cég újabb 10 000 lemez gyártását tervezi. A megrendelések egyébként 2 663 930 számon adhatók lé, amely nem más, mint a jelen­legi kancellár egykori náci párttagsági könyvének száma. Városkép és rekonstrukció Az építészet neves krónikása, Granasztói Pál írja köny­vében, hogy kevés dolog adja meg olyan nyilvánosan, ma­radandóan, szembetűnően egy nép, egy ország, egy kor­szak rangját, mint épületei, városai, városképe. Törekvé­seink legfőbb célja, hogy a mi korunk minden eddiginél rangosabb alkotásokat testálhasson az eljövendő századok­ra. Ezt a célt szolgálják azok a városrendezési tervek, ame­lyekről sokat tanácskozik a Magyar Urbanisztikai Társa­ság, az Építőművészek Szövetsége és az Építőipari Tudo­mányos Egyesület. Igen örvendetes a vidéki városok — elsősorban a megyeszékhelyek — erőteljes, céltudatos fej­lesztése. Mint az országos jelentésekből kitűnik: a megye- székhelyek többségében már felépültek a modem nagyvá­rosokra jellemző torony házak,, tágas terek, korszerű üzle­tek, éttermek, bisztrók, egészségügyi és kulturális intéz­mények, egyszóval az olyan létesítmények, amelyek ko­rábban csak a fővárosban voltak. Vidéki városaink tehát jó értelemben vett riválisai lettek egymásnak — és bizo­nyos tekintetben Budapestnek is. Ebben a nemes vetélke­désben különösen szembetűnik Salgótarjánés Vas megye fővárosa Szombathely korszerű fejlesztése. A városrendezés alakulását döntően befolyásolhatja egy- egy jelentősebb létesítmény helyének gondos kijelölése, a létesítmény tervezésének, építésének ösztönző hatása. Jól szemlélteti ezt egy szombathelyi példa. Miután a lehető' legkorszerűbb tervek alapján, az egész város összefogásá­val, egy hajdani grund helyén megépítették a művelődési és sportpalotát, a tervezőket, az építőket valósággal csábí­totta a lehetőség, hogy a remekbe szabott alkotást hason­lóan rangos létesítményekkel vegyék körül. Így alakult ki az új Március 15. tér, ahol tökéletes az összhang az egyes épületek között, sőt, ez a tér ma már egy Icicsit szim­bolikussá növeli az ember képzeletében azt az utat is, amelyet az utóbbi években a városfejlesztés érdekében megtettek a vasiak. A tarjániak arra lehetnek a legbüszkébbek, hogy a vá­ros egykori specialitása, a városképet csúfító foghíj foko­zatosan elfogy. Ma már inkább csak a külső városnegye­dekben vannak foghíjak, ezek azonban jórészt magántel­kek. Aki négy-öt évvel ezelőtt járt Tarjánban, az láthatta: az impozáns városfejlesztést beárnyékolták a konzervatív üzletportálok. Lassacskán ez is a múlté: mindenütt a kör­nyezetbe illő portálok váltják fel a régieket. Hasonló céltudatosságot sürgetnek a fentebb említett szervek más városok harmonikus fejlődésének érdekében is. Egyebek között megállapították a szakemberek, hogy a hazai urbanizáció elodázhatatlan feladatává vált a régi városok rekonstrukciója. Ez különösen bonyolult feladat, mert egyszerre kell gondoskodni a városközpont: átépíté­séről és műemlék-jellegének védelméről, megőrzéséről. Ma még hiányoznak a rekonstrukciót segítő szabályok, rendeletek és meghatározott pénzügyi források. A Magyar Urbanisztikai Társaság szakértői bizottságot hívott létre, amely részletesen elemzi és feldolgozza a legsürgetőbb tennivalókat, hogy azután javaslatot terjeszthessen a kor­mány elé városaink fejlesztéséről. K. F. Mintaházasság Befejezték a hivatalos tárgya­lást. Az igazgató az órájára pillant: fél óra múlva ebéd, addig nem érdemes már hozzákezdeni a negyedévi je­lentéshez. Mire kirakja maga elé a különböző kimutatásokat, már szed­heti össze a papírokat, mert jön Pé­teri, a főmérnök, bedugja bozontos üstökét. Mehetünk Lajoskám? — kérdezi, amire bólintani és menni kell, így szokták meg évek óta, s ehhez ragaszkodnak mind a ketten. Inkább marasztalja a miniszte­riális vendéget, mert ha elmegy, Ilonka jön a postával s egy Ilyen kimerítő tárgyalás után semmi ked­ve átbogarászni tucatnyi levelet. — Egy kávét? — Köszönöm ... Kell, ez a fél óra kikapcsolódás, tervszámok, nagyságrendek, határ­idők, normatívák és a kooperáció nehézségei nélkül. Amikor kigom­bolhatja az ingét, kényelmesen hát­radőlhet a fotelben vagy akár fel is állhat, igen, amíg Ilonka behozza a kávét, nyújtózhatnak egyet, ci­garettázva odaállhatnak az ablak elé és cseveghetnek mindenről, sportról, időről, filmekről, ami éppen az eszükbe jut. — Látta az Eszterkét? — Igen. Tipikus eset. Sok Eszter- ke éli köztünk. Kevés a jó házas­ság. Rábólint. — Ritka, mint a fehér holló. Az igazi nagy szerelem. Talán azért szembetűnő, ha az ember egy na­gyon harmonikus házassággal talál­kozik. — Tud ilyet? — Van egy mérnököm. Jósvai, a tervezésnél. Idillikus házasság. A felesége is itt dolgozik nálunk. Mű­szaki rajzoló. Néha irigylem őket, pedig mi sem élünk rosszuL De ők... nyolc év után is úgy szeretik egymást, mintha csak most kezd­ték volna együtt az életet. Jöjjön csak! Nézze! Ott vannak. Az a két fehérköpenyes. Mindig együtt jár­nak ebédelni. Kéz a kézben. Nyolc év után is. Nos, mit szól hozzá? — Jól ismeri őket? — öt éve dolgoznak nálam. Ked­ves, barátságos, szeretni való embe­rek. Együtt lakunk a lakótelepen ök a szemközti házban. Gyakran látom, amikor reggelenként ki­lépnek a kapun. Ugyanígy, kéz a kézben. Az egyik reggel az asszony kezét fogja a gyerek, a másik reg­gel a férfiét. Régebben így vitték mindig az óvodába, most meg együtt kísérik az iskolába is. — A kivétel erősíti a szabályt. — Itt a gyárban gyakran tárta­nak előadást pszichológusok, orvo­sok, bírók a jó házasságról. Szívein szerint én Jósvaiékkal tartatnék er­ről előadást. Vagy filmet készíttet­nék róluk és kiadnám utasításban, hogy minden házasulandó és házas köteles legalább kétszer megnézni ezt a filmet. — Mit gondol, beleegyeznének? Mármint Jósvai ék? — Nem hiszem. Sokkal szerényeb­bek annál. Nyílik az ajtó. — Mehetünk Lajoskám? — Meghívhatom ebédre? Ne értse félre, egyszerű üzemi koszt — Nem bánom. Az ebédlő zsúfolt. Csak Jós- vaiék asztalánál találnak három szabad helyet. — Jó étvágyat. Megengedik? Az asszonyka riadtan kapja el a kezét a férje kezéről. — Hát persze. Üljenek le — mond­ja szinte egyszerre férj és feleség. Az igazgató tekintete a vendégét keresi: nos, mit mondtam? Mint két nagy, szerelmes gyerek. Még itt, az ebédlőben is. Tüntetnek a bol­dogságukkal ! Közömbös dolgokról beszélget­nek, de most nem a szó a fontos, csupán az érzékelése két ember rendkívüli boldogságának, amely szinte sugárzik feléjük minden sza­vukból, mozdulatukból, egymás iránti nagy figyelmességükből. Már búcsúznak 'Jósvaiék, ami­kor megkérdezi. — Ugye, nyolc éve házasok, Jós­vai elvtárs? Az asszonyka összerezzen, a férj az asszony tekintetét keresi, csak aztán mondja nagyon halkan. — öt éve elvál tunk... Már régen hármasban ülnék at asztalnál, de az igazgató még min­dig nem ocsúdik meglepetéséből. A vendég állhatatosan, választ vá­rón nézi. — Ma kivételesen jókedvük van — mosolyog kényszeredetten és ma­gában elhatározza, amint vissza­megy az irodájába, hivatja Jós­vait. — Látja, még az igazgatóju kát is megtréfálják... Amint a vendég elköszön, csen­get Ilonkának. — Legyen szíves, hivassa fel Jós­vait ... A mérnök érdeklődő arccal lép be az irodába. — Hivatott... — Foglaljon helyet — mutat a fotelre s már bánja, hogy magához rendelte. Mi köze az igazgatónak Jósvai magánéletéhez? Régen el­múltak már ‘azok az esztendők. Mindegy. Most már kérdezni kell. Kertelés nélkül, úgy becsületes. — Ne haragudjon, amiért ide hi­vattam. Vegye úgy, hogy most nem az igazgatójával ül szemben, ha­nem ... mondjuk egy barátjával. Ha nem akar, ne válaszoljon a kér­désemre, nem kötelező — bonyoló­dik egyre jobban a szavakba. — Várom a kérdését, igazgató elv­társ — keresi a tekintetét Jósvai. — Maga ... maguk valóban... el­váltak? Vagy csak tréfált? \ árja, hogy Jósvai meghökken vagy felugrik és rácsapja az ajtót tolakodó kérdéséért, de a mérnök derűsen nyugodt marad. — Elváltunk. Mással is megtör­tént már. — Persze. Hogyne... — bólogat szaporán. — De ... A mérnök mosolyog erőlködésén és zavarán. — Együtt élünk és nagyon bol­dogok vagyunk. Sokkal boldogab­bak, mint a házasságunk három esztendejében. Nem tud mit mondani. Hogy mégis mentse magát, feláll, kinyitja a barokk szekrényt, konyakosüve­get, két poharat vesz elő. Aztán egy doboz Pali Mall-t is a repre­zentációból. — A boldogságukra! Jósvai elv- táns! — Köszönöm. Az asszony nevé­ben is — koccint a mérnök tisztelet- tudón. — Nem haragszik? — Az őszinte érdeklődésért? Ugyan. Tisztességgel élünk, akkor miért szégyenkeznék beszélni róla. — Tudom, hogy a kíváncsiság nem tartozik az ember erényei kö­zé, ebben az esetben mégsem tu­dok lemondani róla. Gyakran la­tom magukat együtt. Kettesben és a gyerekkel is. Az a meggyőződé­sem, hogy nagyon boldogok. — Nem tagadom. így van. Bol­dogan élünk, jól megértjük egy­mást. — De akikor miért váltak el? Ezt nem mint az igazgatója kérdezem. Csupán barátként, ha elfogad a ba­rátjának. Bevallom, néha irigyel­tem magukat. Sugárzik magukról a megelégedettség, a boldogság. És akkor azt mondja nekem, hogy már öt éve elváltak. Nem látom az ösz- szefüggéseket. — Pedig egyszerű. Amíg házasok voltunk, nagyon sokat veszeked­tünk. Nem alapvető dolgokon s nem is azon, hogy valamelyikünk meg­csalta a másikat. A házasságban el­eresztettük magunkat. Ez az igazság; Elvesztettük a tartásunkat. Azt hi­szem, a legtöbb házasságban ez a ■ báj. Az asszony is, a férfi is elen­gedi magát. Ügy érzik, révbe érke­zett az életük: nincs szükségük to­vább állandó figyelmességre, egy­más szeretetének és megbecsülé­sének kimutatására. Hallott már olyat igazgató elvtárs, hogy a férj háromévi házasság után megborot­válkozzon csupán a felesége ked­véért? Vagy hogy az asszony min­dig csinosan mutatkozzon a férje előtt? Persze, tudom, ezek csak külsőségek. De a belső tartásában is elengedi magát az ember. És ez a nagyobbik hiba. Születésnap, ka­rácsony, házassági évforduló? Itt van anyukám háromszáz vagy öt­száz forint, vegyél rajta magadnak valamit. Kész. Kedvetlen, levert a férj? Ha valami bajod van, miért nem mész el az orvoshoz, fiam. Kész. És így tovább. Sorolhatnám akár estig az apró tüskéket. Kü- lön-külön egyik sem nagv dolog. De együtt, huzamosabb időn át, el­viselhetetlenné teszik a közös éle­tet. Az igazgató elgondolkozott, majd megkérdezte: — Ezért váltak el? — Igen. Akkor még mi sem tud­tuk, hogy mi lesz a folytatás. Hogy egyáltalán lesz-e folytatás. El akar­tuk cserélni a kétszobás lakást. Persze, a lakáscsere nem megy egyik napról a másikra. Aztán ott volt a gyerek. Egyikünk sem akart róla lemondani. A gyerek esze ak­kor kezdett nyiladozni, reggeltől es­tig kérdezett: mi ez, mi az... Tar­tani kellett a látszatot a gyerek előtt. Amíg a gyerek le nem fe­küdt, együtt voltunk. Csak utána vonult el ki-ki a maga szobájába. Idegenként éltünk, de barátságos idegenként. Figyelmesen, tisztelet­ben tartva a másik kívánságát. Köz­ben, észre sem vettük, visszanyer­tük a tartásunkat. Kívül és belük Fél év után újra összeköltöztünk, féléves határidőt szabva egymás­nak. Újra nagyon boldogok vol­tunk. A határidőt már régen elfe­lejtettük, nem is jött szóba köztünk a mai napig. Nem a hivatalos pe­csét teszi boldoggá az ember életét. És mi nem is akarunk formálisan boldogok lenni. Ez a dolgok magya­rázata. igazgató elvtárs. Jósvai már régen elment, ami­kor még mindig azon töprengett, hogy mit is vegyen névnapjára a fe­leségének. Prukner Pál

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents