Pest Megyei Hírlap, 1969. január (13. évfolyam, 1-25. szám)
1969-01-05 / 3. szám
1969. JANUAR 5., VASÄRNAP PEST MF.CYEI 11 Havas menetrend Új lesiklópálya Dobogókőn nn •• i i / i « 1 odd a női síelő Az időjárás az elmúlt években szinte mindig közbeszólt. Az enyheség miatt gyakran el kellett halasztani a síelők megyei bajnokságát. A szövetség vezetői remélik, hogy idén nem így lesz. Már csak azért sem, mert igen gazdag, változatos programot biztosítottak a sportág hívei számára. Az eseménysorozatot január 11—12-én a Szabadság-hegyen a megyei bajnokság vezeti be. Ugyanakkor, pontosabban vasárnap rendezik az úttörőolimpia döntőjét.' Bár kitűnő síterepekkel rendelkezünk, azért esett a választás a jó- városra, mert ez a közlekedés, illetve a versenyzők elhelyezése szempontjából kedvezőbb s a sportkörök számára gazdaságosabb. Január 17—19-én Nagyhideghegyen lesz a Dunakanyar Kupa, amelyre 151 nevezés érkezett. Még Szombathelyről is jönnek síelők. Gondot jelent: vajon hogyan tudják majd elszállásolni a sok résztvevőt. A Béke Kupa első fordulója Salgótarjánban január 24—25-én, a második Nagyhideghegyen február 22—23-án, a harmadik Kékesen március 1—2-án lesz. A Visegrádi Erdész új le- siklópályát épített Dobogókőn. A létesítmény avatására február 9-én megyei verseny keretében kerül sor, egy héttel később pedig ugyanitt országos viadalt tartanak a visegrádiak. Országos jellegű lesz február 16-án a váltófutó csapatbajnokság Gödöllőn, amelyet az egyetem területén bonyolítanak le. Egyébként az országos vidéki bajnokság rendezésébe megyénk is bekapcsolódik, ez az esemény január 31.—február 2. között a Szabadság-hegyen lesz. A megyei síelők szorgalmasan készülődnek az eseményekre. Az úttörő-olimpia 12 fiú és 8 leány részvevője Kóspallagon gyakorol. Itt a váci és gödöllői járás fiataljai, valamint a nagykőrösiek ütöttek tábort, míg a visegrádiak Dobogókőn készülődnek. Szeretnének jól helytállni a jövő vasárnapi megyei döntőn, hasonlóképpen az országos viadalon, amelyet február 7—10 között Kékesen bonyolítanak le. APROHIRDJBTESEK A Nagykőrösi Városgazdálkodási Vállalat felvételre keres, kútfúró- és vízvezetékszerelő szakmunkást. Jelentkezés a vállalat irodahelyiségében. Az EIVRT Vákuumtechnikai Gépgyár (IV., Szilágyi u. 26.) FELVÉTELRE KERES: magas kereseti lehetőséggel, 44 órás munkaidővel, minden második héten szabad szombat esztergályos, marós, géplakatos, mechanikai műszerész, villanyszerelő, tetőfedő, csőszerelő, kőműves, vizsgázott kompresszorkezelő szökés betanított munkásokat, segédmunkásokat, konstruktőr gépészmérnököt, gépésztechnikusokat, gyors- és gépírókat, önálló bérelszámolókat, továbbá heti 42 órás munkaidővel galvanizáló szakmunkásokat, női betanított munkásokat. Kereseti lehetőség: havi 1800—2000 Ft. Jelentkezés naponta 8—14 óráig a gyár személyzeti osztályán. Közlekedés: 43-as, 47-es, 34-cs, 96-os autóbusz vagy L2-es x villamossal. fe'ogsorjavítás megvárható, József körút 77. (Üllői útnál). 331—628. Budapesti Fűszer- és Édességnagykereskedelmi Vállalat felvesz különböző telephelyeire férfi fizikai dolgozókat, munkásszállás van. Jelentkezés: VII., Dohány utca 40. Munkaügy. (Szombat kivételével.). Agancsot, nagyméretű pehelypaplaht veSzék. Mayer agrármérnök. Máriabesnyő, Fenyvesi nagyút. _________ T ermelőszövetkezetek, állami gazdaságok, egyéni termelők, figyelem! Eladó 5 db K—3011 típusú Zetor traktor üzemképes állapotban azonnal. — Kossuth Tsz, Tápióság, telefon: 7. Felvételre keresünk asztalosokat, csőszerelőt, rövidített munkaidővel. Jelentkezni lehet: Gyapjúmosó- és Szövőgyár, Budapest XIII., Kárpát u. 9—11. Munkaerőgazdálko- dási osztályon._______ E LZETT Fémlemezipari Művek Zár- és Lakatgyára (Budapest XIII., Váci út 117—119.) sürgős felvételre keres főportást és portásokat állandó munkára. Kisegítőként nyugdíjasokat is foglalkoztatni tudunk. Bérezés megegyezés szerint. — Jelentkezés a vállalat munkaerőgazdálkodásán. Hízott sertés eladó. Nagykőrös, Baross Gábor utca 23. I Zenekarok részére szobát bérelünk. Róna Vendéglátó Vállalat, Cegléd, Kossuth tér 10/a. 1. sz. AKÖV Gödöllői Üzemegysége AZONNALI BELÉPÉSRE FELVESZ gyors- és gépírónőt, SZTK-ügyintézőt, érettségivel általános adminisztrátort, forgalmi képesítéssel előadót, gépjárművezetőket, autószerelőket, karosszérialakatosokat, kárpitost, kőművest. JELENTKEZÉS: Gödöllő, Dózsa Gy. u. 63. Munkaügy. Felvételre keresünk: gyártáselőkészítői, művezetői munkakörbe gépészmérnököt vagy technikust, továbbá karosszéria- és lemezlakatosokat, fizikai állományú meóst. Gépjárműjavítás és gyártás, Mező- gazdasági Gépjavító Vállalat 7. sz. Állomása, Monor. A PIERT dekorációs cikkeit január 1-e óta MISKOLCI KAPOSVÁRI VESZPRÉMI DEBRECENI és SZEGEDI lerakatunk is FORGALOMBA HOZZA //AW///////////// f Mozgalmi, karfadísz és farsangi cikkek, továbbra is csak 6. SZ. LERAKATUNKBÓL SZEREZHETŐK BE A felnőttek Zakopanéban tréningeztek december derekán. Visegrád, a Gödöllői EAC és a Váci Forte húsz sportolója szántotta Lengyel- országban a havat. Karácsonykor a váciak, visegrádiak, nagykőrösiek hazai edzőtáborban készülődtek. A megyei siszövetség elnökét, Mordényi Endrét Székes- fehérvárra helyezték, aki emiatt lemondott tisztségéről. Utódja, Valkony Ferenc elmondotta: míg azelőtt csupán a Nagykőrösi Kinizsi színeit képviselték női versenyzők, idén ez másként lesz. Viseg- rádon női serdülő lesikló, a Váci Forte szakosztályánál női serdülő és felnőtt futó, valamint lesikló, a Gödöllői EAC- nál pedig női serdülő futócsapat alakult. Ennek révén is növekedett a szakosztályok létszáma. Általában a megyei versenyeken öt sportkör képviselteti magát — nem beszélve a járási viadalokról, ahol más klubok is rajthoz állnak. Új színt jelent a Kossuth KFSE bekapcsolódása. A szentendreiek a Dunakanyar Kupára 12 síelőt neveztek. Az erőviszonyok alapján a női futóknál Nagykőrös, a férfiaknál Vác, míg az alpesi számokban Visegrád látszik a legerősebbnek. Nem árulunk el újat, hogy a síelők jó része más sportágaknak is hódol. így például a nagykőrösi szakosztály a kosaras lányokból adódik. A Gödöllői EAC fiatal versenyzői sorában sok tájékozódási futó található, a Váci Forte csapatában pedig a Váci Hajó kajakozol, kenusai csatolnak lécet. Csupán a Visegrádi Erdészről mondható el, hogy versenyzői csak síeléssel foglalkoznak. A tömegesítést szolgálják a . különböző síállomások. Gödöllőn, a Magas Tax-i turistaházban, Visegrádon és Nagymaroson bérelhetnek lécet a síelni vágyók napi 5 forintért. A legnagyobb forgalmat a Magas Tax-i turistaház bonyolítja le. A versenyeken kívül a szórakozni vágyók is igen nagy számban keresik fel megyénk északi tájait. A két centrum: Nagyhideghegy — amely korszerűsített felvonóval várja a síelőket — a Duna túlsó partján pedig Dobogókő. Mint már bevezetőben említettük, gazdag téli program várja a sportág híveit, most már csak az időjáráson a sor, hogy ezek valóra váljanak. Reitter László Északon vagy máshol? Még nem döntött az MLSZ Mint ismeretes, az aszódi és bagi csapatot a labdarúgó NB III Északi csoportjába osztották be, s a határozat ellen a két együttes fellebbezett. A miskolci székhellyel rendelkező csoportban ugyanis a két Fest megyei résztvevő számára igen nagyok az utazási távolságok, s ez tetemes többletkiadást jelent. Nem beszélve arról, hogy a miskolci szövetségi napokra jóval több mint 100 kilométert kell utazni a két egyesület képviselőinek. A csoportbeosztás ügyében a1 PTS vezetői pénteken délután tárgyaltak Börzsei Jánossal, az MLSZ főtitkárával. Ök szóban tolmácsolták azokat a problémákat, amelyeket az új helyzet a két Pest megyei együttes számára jelent. Börzsei János elismerte a nehézségeket, ugyanakkor elmondta, hogy más egyesület is élt hasonló panasszal, amelyeket Aszód és Bag kérelméhez hasonlóan líagyon nehéz megoldani. A két Pest megyei együttes helyére legfeljebb salgótarjáni együtteseket hozhatnának, ezek viszont csak átszállással juthatnának el a találkozók színhelyére. Az MLSZ a kérdésben még nem döntött, s a megye vezetőinek észrevételéit figyelembe véve határoz majd. Felvetődik egyébként hogy miért kellett például az eddig Északon szereplő pásztói együttest az Észak- középcsoportba osztani, ahol eddig Aszód és Bag játszott. Remélhetőleg az MLSZ a körülmények alapos vizsgálata alapján méltányos döntést hoz. Igaz hogy más együttesnél is adódtak beosztási problémák, de olyan súlyosak, mint Aszód és Bag esetében egyik csapatnál sem jelentkeztek. A váltótársak vádja A lengyel tv újévi adásában „Egy bálvány bukása” címmel a lengyel női 4x100 méteres váltó három tagja, Straszynska, Sár na és Jozwikowa azzal vádolta Irena Kir- szentstein Szevinskát, a mexikói olimpia 200 méteres síkfutás aranyérmesét — aki a 100 m-en bronzérmet szerzett —, hogy szeszélyes versenyző. Individualista, másokért egyáltalán nem tud küzdeni, és egyáltalán nem érzi a váltófűtés lényegét — ezért is ejtette el a váltóbotot a XIX. nyári játékokon. öt varsói lap védelmébe veszi Szevinskát, és példátlannak nevezi a tv-műsort. Sok néző úgy véli, hogy bocsánatot kell kérni a lengyel atlétika büszkeségétől. ................ A z egyik lap szerint úgy tűnt, hogy a külön-külön nyilatkozó „váltótagok” szinte akaratuk ellenére álltak a mikrofon előtt. A Slowo Powszechne szerint Witold Gieruttónak, a Lengyel Atlétikai Szövetség elnökének tiltakozni kell a tv-nél az adás miatt. Szevinska így nyilatkozott: — Nagyon-nagyon szomorú voltam, amikor végignéztem ezt a műsort... Bajnokság előtt — Hajdú Kupa KI LESZ AZ ÚJ FÓTI EDZŐ? Több labdarúgóedző megvált csapatától Ez történt többek között Pécelen és Fóton. A Fóti SE edzője Dobos János, a Volán ifi-csapatához ment, hogy ki lesz az utóda, még nem tisztázódott. A megyebajnokságba jutott fótiak január 12-én kezdik el az edzéseket, heti két tréning szerepel műsoron. Két játékossal szeretnének erősíteni, s ugyancsak erősítést jelent a leszerelt és ismét csatasorba álló két labdarúgó. Mivel az együttes kiesett az MNK küzdelmeiből, nincs akadálya annak, hogy a bajHEXAGONAL A Mar del Plata-i Hexagonal nemzetközi labdarúgótorna részvevői: Rapid (osztrák), MTK (magyar), Slovan Bratislava (csehszlovák), Estudiantes, Boca Juniors (argentin), Palmeiras (brazil). A nyitó mérkőzés január 7-én a Boca Juniors—Rapid találkozó lesz. Az MTK-naik 9-én kell pályára lépnie a Palmeiras ellen. Új szolgáltatás az A UTOKER-nél HK billenőplatós pótkocsi oldalmagasítóval (5 tonnás) HK—8 pótkocsi oldalmagasítóval (7,5 tonnás) E—5 pótkocsi (5 tonnás) EPL—8 pótkocsi (8 tonnás) MEZŐGAZDASÁGI KEDVEZMÉNNYEL RÉSZLETES FELVILÁGOSÍTÁST AD: Gész Jánosné, Sirató Rudolfné, Szabados Lenke, Mentési József ÚJAUTÓ-KERESKEDELEM flUTOKER Budapest XIII., Gogol utca 13. Telefon: 294—288, 494—730. MOST MÉG IIVKÁIIB ÉBBEMES állattartással foglalkozni, mert olcsón szemheti be ; I / mI / fll 7 /7 jl i uiujiun ui umnj -jhuivjufiicici a Budapesti és Pest megyei Gabonafelvásárló és Feldolgozó Vállalat raktáraiban és piaci elárusító helyein, a megye egész területén TAKARMÁNYBÚZA mázsánként 310 Ft DARÁLTBÚZA mázsánként 318 Ft ÁRPA mázsánként 310 Ft KUKORICA (morzsolt, száraz) mázsánként 310 Ft KUKORICADARA mázsánként 318 Ft DÚSÍTOTT TAKARMÁNYLISZT mázsánként 301 Ft KIEMELT BÉREZÉS, 44 órás munkaidő házgyári épületek szereléséhez budapesti házgyárakba alkalmazunk kőműves, ács, vasbetonszerelő, asztalos és lakatos szakmunkásokat, gépkocsivezetőket, kubikosbrigádokat, férfi és női segédmunkásokat. Állandó jelleggel * szakmunkásképző tanfolyamokat indítunk. Vidékieknek szállás van. Minden szombat szabad. Jelentkezés személyesen a 43. sz. Állami Építőipari Vállalatnál Budapest XI., Dombóvári út 17—19. (4-es, 41-es, 43-as 47-es villamossal.) noki rajt előtti három szabad vasárnapon a Hajdú Kupában vegyen részt Mogyoród, a Fóti Gyermekváros és a Fóti Vasutas társaságában. PEST MEGYEI HÍRLAP a Magyar Szocialista Munkáspárt Pest megyei Bizottsága és . Pest megvei Tanács lapja. Főszerkesztő: SUHA ANDOR Kiadja a Hírlapkiadó Vállalat Felelős kiadó: CSÖLLANY FERENC Szerkesztőség:: Budapest. VIII. Somogvi Béla u. 6. II. em. Kiadóhivatal: Budapest, vm. Biaha Lujza tér 3. Egész nap hívható központi telefon: 343—100. 142—220. Gépíró szoba 10 órától 18 óráig t40—449 18 órától 21 óráig 140—447 Titkárság! 131—248. EgVéb számok: t41-462. 141—258. Előállítja: Szikra Lapnyomda. Budapest. INDEX: 25 064 Terieszti a Magyar Posta Előfizet- het* bármely postahivatalnál. » kézbesítőknél, a pusta hírlapüzleteiben és a Posta Központi Hírlao trnaánál íBp.. V.. József nádor tér L sz.). Előfizetés) díj 1 hónapra 17 forint. DOLGOZZÉK HELYBEN — KÉNYELMESEBB! 44 ÓRÁS MUNKAHÉT ELŐNYŐS BÉREZÉS Vörös Csillag Traktorgyár FELVESZ eszterqályos. lakatos, heqesztő és villany- szerelő szakmunkásokat, mérnököket és technikusokat, rendészeket és portásokat. FÉRFIAKAT: betanított qépmunkásokat, (fúrósokat, sajtolókat, darabolókat). targoncavezetőket, segédmunkásokat. NŐKET: műszaki rajzolót, qyors- és gépírót. JELENTKEZÉS NAPONTA reqqel 7 és du. 4 óra közötL A MEGYESZÉKHELYEKEN vagy e városokhoz közel lakó, kereskedelmi ügyintézésben jártas, jó képességű üzletkötőket ALKALMAZUNK, jutalékos rendszerben, megállapodás szerint. Jelentkezés: Gumiipari Ktsz j Bpest VI., Csengery u. 35. (Szombat kivételével 9-től 3 óráig.)