Pest Megyei Hírlap, 1969. január (13. évfolyam, 1-25. szám)
1969-01-31 / 25. szám
Meghalt Vágó László elvtárs Meghalt Vágó László elvtárs, a munkásmozgalom régi harcosa, a Munka Érdemrend arany fokozatának tulajdonosa, az 1944-es ideiglenes debreceni nemzet- gyűlés tagja. Temetése holnap délután Víi órakor lesz a református temetőben. Ml TIÉTEK A KLUB Nemcsak az Arany János Gimnáziumnak van ifjúsági klubja, hanem a művelődési központ egyik termében is működik ilyen a városi KISZ- bizottság keze alatt. Ezzel a klubbal sok probléma adódott, hiszen az a 30 ezer forint, amit megnyitásakor a városi tanács adott, csak a berendezésre volt elég. A városi KISZ-bizottság nem kért pénzt a fiataloktól, a helyiség használatáért, viszont hogy a rendezvények jobbak, érdekesebbek legyenek, ehhez bizonyos összeg feltétlenül kellett. Hogy mást ne mondjunk, ha egy helybeli beatzenekar társadalmi munkában el is vállalta volna a muzsikálást, ehhez sem hangerősítő, sem dobfelszerclés nem állt a klub rendelkezésére. Ez évben — bár a helyiség nem cserélt gazdát — az ifjúsági klubot minden alapszerv felhasználhatja rendezvényeire. Jóformán minden szombat foglalt. Például kettő a sok közül: az ITV, az élelmiszer- ipari szakközépiskola KISZ- alapszcrvei igényelték a termet, s ezzel a városi KISZ-bi- zottság az alapszervekre bízta a klub fejlesztését, takarítását s a kulturált szórakozás lehetőségeinek biztosítását (— más) "A PEST/WIIGVEI HlFtlAP KtiLOW KMPAiÄ XIII. ÉVFOLYAM, 25. SZÁM 1969. JANUAR 31., PÉNTEK MWBBMPMBWMW——IMW—BiWWaM4WI>B*P——P r Újabb kereseti lehetőség - háziasszonyoknak Nem hiányzik a tulajdonosának ? A bal kézre való női kesztyű, amelyet a becsületes megtaláló szerkesztőségünkbe juttatott el, és amelynek egy alkalommal már kerestük egy jelhívásban a tulajdonosát, még mindig szerkesztőségünkben várja, hogy jelentkezzék érte. Vagy talán nincs elég hideg? Egy budapesti kisipari szövetkezet megbízásából a városi nőtanács a kézimunkázni szerető asszonyok, lányok részére munkaalkalmat kíván biztosítani. A háziipari kézimunkázások során kendő, bébisapka, gyapjúfonal feldolgozására, illetve színes hímzésre keresnek vállalkozókat. Részletes felvilágosítást dr. Szilvássy Sándor- né (Kecskeméti u. 34.) ad az érdeklődőknek mindennap reggel 9 órától délután 5 óráig. Bedolgozói munkára február 3-ig lehet jelentkezni. Veszélyben a város tisztasága Kötelező a házak elejének rendbentartása Városunkat a korábbi esztendőkben sok dicséret érte, hogy szép, tiszta város vagyunk, a múlt években is ezért nyertük meg a megye százezer forintos jutalmát. Az utóbbi időben azonban ezt a kiérdemelt dicséretet és tisztességet veszély fenyegeti. Főleg a kisebb utcákban, nyáridőben egyre többen akadnak olyanok, akiknek a háza előtti parksávban embermagasságúra nő a gaz, bár idejük és anyagi erejük is volna házuk elejét rendben tartani, télidőben pedig az előttük levő gyalogjárda tisztántartása helyett, egyenesen kiöntik a szénsalakot, meg a szemetet az utcára. Most, amikor a nagyobb utcákban bevezették a kötelező szemételhordatást. Mint a városi tanács építésügyi és közlekedési osztályán több alkalommal kijelentették, a lakosságot házuk elejének tisztántartására városi szabályrendeletek kötelezik. A közterületek tisztántartásával megbízott városgazdálkodási vállalat, főleg csak a terek és a főutcák gyalog- és kocsiútjainak tisztántartását végzi. Az osztály nem bírságolásokkal akarja a lakosságot az említett szabályrendeletek betartására szorítani, hanem a körösi emberek önérzetéhez és tisztaságszeretetéhez apellál, amellyel korábban a tiszta város dicséretét kiérdemeltük. (kopa) Vigyázat, mereg i Az MHSZ helyi értekezlete Az MHSZ első idei tanácskozó testületi ülésére szombaton délelőtt került sor. Még januárt írunk, és figyelemre méltó, hogy a városi tanács végrehajtó bizottsága és az MHSZ városi vezetősége közös határozatot hozott a városban folyó honvédelmi nevelés érdekében, valamint az, hogy a KISZ városi bizottsága és az MHSZ együttműködési terve elkészült, sőt mindkettőből jó néhány meg is valósult már ebben az évben. Réthy József, az MHSZ városi titkára lelkes szavakkal ismertette a múlt év eredményeit, s ismertette a terveket a tanácskozó testület tagjai előtt. Beszámolója, ismertetője alapos volt, s helyszűke miatt csak néhány vezérfonalat veszünk ki gondolataiból. — Az 1968/69-es tanévben bevezettük az iskolákban a honvédelmi oktatást, — kezdte a városi titkár. A pedagógusok részére a városi tanács előkészítőt tart arról, hogyan folyjék az osztályfőnöki órák keretében a honvédelmi nevelés. Ahol nincs MHSZ-klub. ott a KISZ-szervek önállóan végezzék a honvédelmi megmozdulásokat, hiszen városunkban 74 KISZ-alapszerv van. A Csónakázó-tó rendbehozatala lesz egyik idei fő feladatunk. A költségvetési terv ismertetése után, a tavaly felavatott tormási lőtérről, valamint városunk lövészcsapatainak eredményeiről esett szó. Megyei viszonylatban 58 lövészcsapat, közül, három körösi gárda kerül t az első 15 közé, ami annyit jelent, hogy ez évtől kezdve e három körösi lövészcsapat felsőbb szintű versenyben vesz részt. A lőtéren a felsőpad ledesz- kázása, a modellezőknél az autópálya biztonságos körülkerítése lesz az egyik legfontosabb ezévi teendő. Az évi program ismertetése után hozzászólások következtek, majd Medgyesi Sándor vezetésével, Ember Mihály és Kliegl Béla tagságával megalakult a lőtér-intézőbizottság, valamint a Bocskai László vezette sportbizottság, amelynek tagjai még Tóth Imre és Abonyi sporttársak. A sokirányú, gondosan elkészített terv biztos alapja lesz az idei MHSZ-munkának városunkban. (sulyok) A városi tanács vb igazgatási osztálya felhívja a lakosság figyelmét, hogy a termelőszövetkezetek erdőgazdaságának vadásztársasága az egész vadászterületén: a Cegléd— Nagykőrös—Kecskemét közötti betonúitól nyugatra — a cse- möi—lajosmizsei és kecskeméti határig terjedő területen 1969. évi február 1—21-ig a szárnyas és szőrmés ragadozó- állatok irtása céljából mérgezett anyagokat helyez el. A mérgezett anyagra „Mérgezett anyag: érinteni, elvinni nem szabad” szövegű tábla figyelmeztet. A vadásztársaság a mérgezett anyagot ugyan a forgalomtól távol eső helyeken helyezi el, az elővigyázatosságra azonban a mérgek életveszélyes volta miatt különös szükség van. M0RBID0K Sokan azt hitték, K. János nem éli meg az éjjelt. Annak már 10 éve. Akik azt hitték —, a földben vannak. ★ Az ember a poloskákat Polák Hermannak nevezte. Ha megcsípték, magázta őket. — tamás — Ötven hold meggyes, húszholdas víztároló A termelőszövetkezetek idei terveiről Tovább bővítik a melléküzemek tevékenységét a az A termelőszövetkezetek iro- | munkákra, ahol később került — az időjárás következtében — betakarításra a termény. De ez a szántóterület elenyésző hányadát jelenti. — A tavalyi tapasztalatok alapján, hogyan alakul a melléküzemek sorsa? — Az elmúlt esztendő azt bizonyította, hogy valameny- nyi termelőszövetkezetünkben haszonnal járt a melléküzemek tevékenysége. Ezért bővítik ezeket. Elsősorban a saját elárusítóhelyek számát dáiban ezekben a hetekben szokásosnál több a papir íróasztalokon. Csattognak a számológépek, hosszú számoszlopok végeredményét summázzák a könyvelők. Készül a zárszámadási mérleg. Dr. Hanmy Vilmossal, a városi tanács mezőgazdasági és élelmezési osztályvezetőjével ezúttal nem a zárszámadási adatokról beszélgettünk — hanem az ez évi tervekről. Számok persze még nem állnak rendelkezésünkre, hiszen a tervek a tavalyi mérlegre épülnek majd, de az elképzelésekről már sok szó esik. Ehhez kapcsolódik az első kérdés is: — Milyen beruházásokra készülnek ez évben termelőszövetkezeteink? — Általában megállapítottuk, hogy az idei tervezett beruházásoknál a termelőszövetkezetek elsősorban a gazdaságosságot vették figyelembe. Ennek megfelelően a Dózsa 50 hold meggyest telepít, amelynek előkészítéseként a területen talajjavítást is végeznek. Ez évben kezdik építeni 300 férőhelyes tehenészetük épületeit, amelyek értéke meghaladja majd o 10 millió forintot. A Hunyadi tovább kívánja növelni zöldség- és gyümölcs- értékesítő-helyeinek számát. Emellett termelői borkimérést létesít. Mivel pedig a tőzegbánya hasznosítása — további alapanyag híján — megszűnt, a bánya helyén húszholdas víztárolót létesítenek, amelynek segítségével rétjeiket, legelőiket kívánják elsősorban öntözni.A Rákóczi áttér az intenzív kertészeti termelésre. Emellett 200 holddal növeli az öntözött takarmányterületet. Ennek a módszernek ebben a termelőszövetkezetben már szép hagyományai vannak. Tovább építik 300 férőhelyes tehenészetüket, és a Szabadság Termelőszövetkezet Is ilyen nagyságú tehenészetet épít. — Várhatóan hogy alakul a szerves- és műtrágya-ellátottság? — Termelőszövetkezeteink elsősorban saját állatállományukkal igyekeznek biztosítani a földek szervestrágya- szükségleteif. Műtrágya már 1968-ban is elegendő állt rendelkezésre — de ez évben tovább kell javítani a tárolási körülményeket. — A lehetséges területen elvégezték-e mindenütt a mélyszántást? — Igen. Egyedül az Arany János, illetve a Szabadság termelőszövetkezet olyan területein nem került sor ezekre a növelik, de termelőszövetkezeteink között tárgyalások folynak már egy közös gépjavító I szerviz létrehozásáról. Az j Arany János Termelőszövet- 1 kezet pedig esetleg átveszi a Tejipari Vállalattól a tejbe- gyűjtés feladatát. A zárszámadási mérleg még most készül, a tervek pedig csak a mérleg után kerülnek | jóváhagyásra. De a szövetke- I zetek vezetői már az idei várható bevételeket is számolják. Karai László A PLAKÁTRAGASZTÓ Foto: Fehér s P ül O ül Birkózás R a T A Szegedi VSE az egyesület tornatermében rendezte vasárnap 1969 első jelentős birkózóversenyét. Tíz sportkör 62 versenyzője között a Nagykőrösi Kinizsi öt sportolója is szőnyegre lépett az országos felnőtt I—IV. osztályú verseny keretében. A fővárosi élversenyzők egy részének részvétele is színvonalas verseny volt. A körösi fiúk a következő módon szerepeltek súlycsoportjuk legjobbjai között: 52 kg: 4. Korsós József. A körösi fiú több mint egyévi kihagyás után most versenyzett először. F eri bácsi csak mosolygott, amikor az asszony bejelentette, hogy holnap elmegy a kisüzembe dolgozni. Nem tartotta komoly dolognak az egészet. Már akkor is csak legyintett, amikor az elnök az ősszel felvetette, hogy télre kellene az asszonyoknak valami munkát találni, mert nagyon kihasználatlan a munkaerejük. Az asszony azért van, hogy megetesse a tyúkokat, meg megfejje a tehenet —, tette le a voksol — a kérdésben. Amikor aztán leesett a hó, és éppen nem volt mit tenni a szövetkezetben, elégedetten nézte a tűzhely mellöl, mint sürög-forog a felesége a kukoricás szakajtóval, bólogatva vette tudomásul, hogy milyen sok tojást hozott be a tyúkok alól. Ö csak ült és pipázott, az egész napi munkája annyi volt, hogy fát aprított, de beA melléküzem hordani már az asszony dolga volt. Amikor az egyik nap megérkeztek Pestről az autók és elkezdték a szerelők összerakni a kisüzem gépeit, összeráncolta ugyan a homlokát, de nem ért rá foglalkozni az ügygyei, mert a fát kellett beszállítani az új vágásról, a munka kiverte a fejéből a dolgot. Csak most, hogy néhány napra megint otthon maradt, most kezdte újból foglalkoztatni az asszonyoknak szerkesztett melléküzem. — Még hogy műszak! — dörmögöit magában. — Majd oda jutunk, hogy az asszony lesz a családfő! Különösen az nem tetszett neki, hogy a felesége tegnap este nagyon vidáman jött haza a szomszédból, de .azután mégis megnyugodott, mert lehetetlennek tartotta, hogy az ő Terije komolyan gondolná az egészet. Korán kelő ember volt. O ébredt minden reggel elsőnek a házban, de aznap, amikor kinyitotta a szemét, a felesége már talpon volt. — Hát te? — fordult hozzá. — Hatkor kezd az első műszak. — Mifele műszak? — Hát a kisüzemben. — Osztán az én reggelim? — Itt van az asztalon. — S az ebédem? — Tegnap este már megfőztem. Csak meg kell melegíteni. Feri bácsi érezte, hogy rossz helyről indult, de mír késő volt. Az asszony pedig folytatta. — Majd engedd ki a tyúkokat, s úgy kilenc-tiz felé szedd össze a tojásokat is, mert szétfagynak. Aztán vess oda nekik egy kis kukoricát is. A tehenet meg el ne feledd megfejni! Feri bácsi megszédült. De még magához sem tért, már csapódott is odakint a kiskapu. Gépiesen öltözött fel, aztán leült az asztal mellé, és maga elé meredt. Nem is tudta, meddig ült. csak arra riadt fel. hogy odakint nagyon bőg a tehén. Nem messze tőle, a pádon, ott volt elkészítve a sajtár, meg egy edény kukorica. Szerette volna felrúgni padostól mind a kettőt. O dakint bőgött a tehén, s a tyúkok is egyre jobban kiáltoztak. Felállt Megfogta a sajtárt kinyitotta az ajtót, és lehajtott fejjel megindult az istálló felé. Tóth Tibor 57 kg: 4. Sárosi Tibor. Sáro- si balszerencsésen versenyzett, a második helyezett versenyzőtől mindössze egy ponttal lemaradva végzett a 4. helyen. 68 kg: 3. Godó János, aki mindössze egy mérkőzést vívott, mert megsérült, és nem tudta tovább folytatni a küzdelmet. 82 kg: 3. Varga Ambrus, 6. Kovács László. Varga remekül birkózott, és igen előkelő helyen végzett a neves versenyzők között. ★ Nemrég tartotta a Kinizsi birkózószakosztálya a szokásos évzáró vacsorát. A baráti hangulatban lefolyt összejövetelen Tóth-Szalkai István edző emlékplakettet adott át a két országos úttörő-olimpiai bajnoknak: Fehér Istvánnak és Szécsény Dénesnek, valamint a négy korcsoport legjobbjainak, Gulyás Jánosnak (felnőtt), Susán Istvánnak, ifjúsági), Bundi Péternek (serdülő) és Fehér Istvánnak (úttörő). A legszorgalmasabb edzéslátogató (Szécsény Imre), valamint az NB Il-es csapat kapitánya, Papp László is éremjutalmazásban részesült. (sulyok) MIT LATUNK MA A MOZIBAN? Pajzs és kard I—II. örökös veszélyben. Egy hírszerző története magyarul beszélő szovjet filmen. Korhatár nélkül megtekinthető. Másfél helyárak! Kísérőműsor: Olaj a tűzre. Előadás kezdete: 5 órakor.