Pest Megyei Hírlap, 1969. január (13. évfolyam, 1-25. szám)

1969-01-31 / 25. szám

ft “‘‘^JCwlaD 1969. JANUAR 31., PÉNTEK „HANGOS“ KÜLÖNKIADÁS / * Uj írás-est Vácott Ma fél öt óraj kezdettel Vá­cott, a Madách Imre Művelő­dési Ház nagytermében Üj írás-estet rendez a váci járási- városi könyvbarátbizottság. Az előadást könyvkiállítással kö­tik egybe, amelyen a szerzők dedikálják műveiket. Az ünnepi est bevezetőjét Váci Mihály Kossuth-díjas költő, az Üj írás szerkesztője tartja. A műsorban közremű­ködnek Nagy László Kossuth- díjas költő, Moldova György és Simonffy András írók, Cser- rím Mariann és Gábor Miklós színművészek, valamint a váci 'zeneiskola tanárai. Aa SX3MT túrffytMlta i Kulturális színvonal Népművelési tervek Az analfabetizmustól a munkásakadémiákig ban a Társadalmunk idő­szerű kérdései tanfolya­mon 20 ezer hallgató vesz részt. A megyében 41 munkás- és 14 rétegakadémia működik, öt­venegy helyen tartanak elő­adássorozatot. Az olvasómoz­galom fejlődését tanúsítja, hogy a szakszervezeti könyv­táraknak az elmúlt évben 28 ezer olvasójuk volt. A megyé­ben 40 műkedvelő művészeti Az SZMT elnökségi ülésén tárgyalt csütörtökön a szak- szervezeti szervek politikai és kulturális nevelő munkájá­ról Test megyében. Az elmúlt időszakban nagy gondot fordí­tottak a gazdaságirányítási rendszer reformjának előké­szítésére és bevezetésére. A bel- és külpolitikai események kiváltotta érdeklődést bizo­nyítja, hogy a jelenlegi oktatási évad­malmos 1969. január 31, péntek, János napja. A nap kél: 7.13, nyugszik: 16.43 órakor. A hold nyugszik: 6.30, kél: 14.13 órakor. VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS Felhőátvonulások, legfeljebb néhány helyen kisebb esővel, havas esővel. Mérsékelt, vál­— Termelő- és kereskedel­mi vállalatok kooperációi címmel ma TIT-előadást tart Szolnokon Szigethy Gyula, a Pest—Nógrád—Komárom megyei Édesség-nagykeres­kedelmi Vállalat igazgatója. — Iszapszippantő kocsit gyárt közösen a Hódmezővá­sárhelyi Gépgyár és a Csepel Autógyár. — Propagandista címmel csütörtökön jelent meg a KISZ Központi Bizottsága új ideológiai, pedagógiai és módszertani folyóiratának első száma. tozó irányú szél. Sokfelé köd­képződés, zúzmarával. A leg­magasabb nappali hőmérsék­let mínusz 1—plusz 4 fok kö­zött. — Fiókot létesített Nagy­kovácsiban a Solymár és Vi­déke Takarékszövetkezet így a kovácsiaknak a jövő­ben nem kell Solymárra át­járniuk pénzügyeik intézésé­re. \ fogyasztási szövetkezetek azonos rangban az állami vállalatokkal A megye fogyasztási szövet­kezeteinek igazgatási és fel­ügyelő bizottsági elnökei el­igazító megbeszélésen vettek részt a MÉSZÖV székházában. Tájékoztatást kaptak azok­ról az irányelvekről, amelyek megszabják a szövetkezeti mozgalom jövőjét, és tisztáz­zák viszonyát az államhoz. A fogyasztási szövetkezetek a szocialista állam intézményei, amelyek belső önkormányzattal rendelkeznek és egyenjo­gúak az állami vállalatok­kal. A mozgalom alapintézménye a szövetkezet, amely a megyei szövetségben képviselteti ma­gát. A szövetség önálló hatá­rozatot' nem hozhat a benne tömörült szövetkezetekre, ál­lásfoglalása csupán ajánlás jellegű. A szövetkezet és a tagság viszonyában merőben új vo­nás a kisebbségi jog érvénye­sülése olyan döntések alkal­mával (egyesülés, különválás stb.), amikor a körzet vala­mely tagközségének az érde­keltségéről van szó. A körzeti földművesszövet­kezethez tartozó bármelyik szövetkezetnek jogában áll kilépni, önálló szövetkezetét alkotni, vagy más körzethez csatlakoz­ni. Az irányelvek alapján min­den szövetkezet maga alkotja meg új alapszabályát ez év végéig. Az eligazító megbeszélés a továbbiakban a legközelebbi feladattal, a mérlegmegálla­pító közgyűlésekkel kapcsola­tos tennivalókkal foglalkozott. SZIGETSZENTMIKLÓS Fiatalkorú betörő P. László 17 éves foglalko­zás nélküli kécskei fiatalem­ber január 27-én hajnalban a lakatot letörve, a zárat le­feszítve, betört a szigetszent- miklósi munkásszállásra, ahon­nan ellopta Krausz János se­gédmunkás Mambó zsebrá­dióját, kabátzsebéből pedig 700 forintját. P. Lászlót a rendőrség elfogta és előze­tes letartóztatásba vette. Ittasan vezettek Újszilváson ittasan vezette motorját Koroknál Józsej abonyi villanyszerelő és át­térve az út bal oldalára, fel­bukott. A baleset következ­tében két utasa, a 22 éves Bogdán Mihály és a 23 éves Danka István könnyebben megsérült. Koroknai ellen a rendőrség büntető eljárást in­dított. A rádió és a televízió mai műsora KOSSUTH RADIO 8.20: Könnyűzene Tamássy Zdenkó szerzeményeiből. 8.50: A Rádióegyetem antológiája (irodal­mi). 9.10: A Moszkvai Kamara- zenekar felvételeiből. 10.10: Kaj- csai rózsa. Óvodások műsora. 10.30: Édes anyanyelvűnk. Lórin- cze Lajos műsora (ism.). 10.35: Katonadalok, csárdások. 10.59: lottóeredmények. 11.00: Iskola­rádió. l. Ének-zene a 6. osztályo­soknak. 2. Francia társalgás gim­nazistáknak. 11.35: Takács Paula és Bódy József énekel. 12.15: Tánczenei koktél. 13.00: A világ- gazdaság hírei. 13.05: Budapest kulturális programjából. 13.06: Vita a korszerű mezőgazdaság­ról. Az agrometeorológia. 13.21: Kóruspódium. A Munkásőrség Központi Férfikara énekel. 13.35: Reményi Sándor nótákat énekel. 13.55: Liszt: Amit a hegyen hal­lani — szimfonikus költemény. 14.30: Róka Móka Bábszínháza. A Gyermekrádió műsora napközi­seknek. 15.15: Üzenetek. A mik­rofon előtt Solymosi János. 15.55: Falusi délután. 17.05: Külpolitikai figyelő! 17.15: Uj kórusfelvéte­leinkből. 17.29: Nyitott stúdió. Petress István műsora. 17.50: Ope­rettdalok. 18.00: Uj Zenei Újság. 18.40: A Ray Conniff együttes műsorából. 19.30: A Rádiószínház bemutatója. Anglia ezt kívánja Öntől... Rolf Schneider rádió­játéka. 20.49: A hónap slágerei. 21.24: Lemezmúzeum. 22.15: Mik­rofonnal a Közel-Keleten. V. Az arab egység. Chrudinák Alajos jegyzete. 22.25: Angot asszony lá­nya. Részletek Lecoq operettjéből. 23.00: Parasztbiblia. Nagy Izabella riportja. 23.15: Kádár Kata, Rész­letek Hajdú Mihály operájából. 9.10: Könnyűzene. PETŐFI RADIO 10.00: Mindenki kedvére. 12.00: Carlo Zécchi vezényel. 12.45: Vá­laszolunk Iiallgatóinknak! 13.00: Ady Endre megzenésített versei. 13.20: Könnyűzene. 13.35: Torony­zene. 14.08: Délutáni frissítő! 14.50: Magánvélemény közügyek­ben. — Szántó Jenő műsora. 15.00: Grétry: Zémire és Azore — ba­lettzene. 15.15: Nyugati diákmoz­galmak 1968-ban. III. rész. Német Szövetségi Köztársaság. Gellért Endre írása. 15.25: A Litván Rádió esztrádzenekara játszik. 15.40: Bi­tet: Carmen — a IV. felvonás fináléja. 16.05: Anyámasszony ka­tonája. Részletek Behár—László operettjéből. 16.18: Három kerin­gő. 16.35: Fenntartott hely. Ak­tualitások. 17.00: Ötórai tea. 18.10: Rácz Béla népi zenekara muzsi­kál. 18.25: Világgazdasági krónika. 18.45: Hangverseny a stúdióban (Élő!). 19.25: Láttuk, hallottuk. Színház-, film- és képzőművészet­kritika. 19.45: Fred Astaire Berlin „Klakkban-frakkban’* c. filmze­néjéből énekel. 20.30: Kovács Ár­pád népi zenekara játszik, Török Erzsébet énekel. 20.49: Uj köny­vek (ism.). 20.52: Lily Pons olasz áriákat énekel. 21.03: Csendes Don. IX. rész. Solohov regényét Makai Imre fordítása nyomán rá­dióra alkalmazta és rendezte: Gáti József (ism.). 22.00: Kár len­ne elmulasztani .. . Februári aján­latunk a komolyzene barátainak. URH 18.10: Tánczenei koktél. 18.55: URH zenei kalauz. 19.35: Három rondó. 19.57: Mahler: II. szimfó­nia. 21.20: XVIII. századi operák­ból. 22.06: A dzsessz kedvelőinek a Lionel Hampton együttes ját­szik. 22.21: Arthur Grumiaux he­gedül és zongorázik. TELEVÍZIÓ 8.05: Iskola-tv. Élővilág (ált. isk. 5. oszt.). A házigalamb. 8.25: Orosz nyelv (középisk. Ill—IV. oszt.) Grisa, Andrej, Mása és az időjárás. 9.00: Orosz nyelv (álí. isk. 5. oszt.) Hogyan és hol ját­szanak a gyerekek? 11.55: Francia nyelv (középisk. III—IV. oszt.) Az elcserélt virágcsokor. 13.10: Élővi­lág (ism.). 14.00: Orosz nyelv (ált. isk. 5. oszt.) ism. 17.25: Pedagó­gusok fóruma. 17.58: Hírek. 17.05: Konfetti... 18.30: Reklámműsor. 18.35: Első vállalkozás. Lengyel rajzfilm. 18.45: Ebédszünet. Balogh Mária riportműsora. 19.05: Esti mese. 19.15: Mezőgazdaságunk né­hány vitatott kérdése. A tv poli­tikai tanfolyama. 19.45: „Mária halála”. Kisfilm a Szépművészeti Múzeum domborművéről. 20.00: Tv-híradó. 20.20: Péntek esti be­mutató. Két nap júliusban. Tévé­film (16 éven felülieknek). 21.00: Körkép. A művészi alkotómun­káról, a művészek és a művészet állami és társadalmi megbecsülé­séről. 22.00: Tv-híradó — 2. ki­adás. Postabontás A tervek nem alusznak téli álmot... csoport tevékenykedik. Gondot okoz a megyében az iskolarendszerű felnőttokta­tás. A 45 éven aluli üzemi munkások több mint 40 szá­zalékának nincs meg a nyolc általánosa. A megyében 30 ezer írástudatlan él. A válla­latok többsége munkaerő- hiánnyal küzd és nem szelek­tálják a jelentkezőket végzett­ség szerint. Anyagilag sem ösztönöz­nek továbbtanulásra. (Tavaly augusztusban két ka­lauz szlovák nyelvvizsgát tett, de a 80 forint nyelvpótlékot a mai napig nem kapják. Azt fi­gyelik, hogy a nemzetközi jára­ton munkaidejük hány száza­lékában hasznosítják a nyel­vet.) Az SZMT a szakszervezeti bizottságok legfontosabb fel­adatai közé sorolta, hogy se­gítsék a dolgozókat általános iskolai tanulmányaik elvégzé­sében: szervezzenek az üzembe vagy a lakóhelyre kitele­pített osztályokat, korre­petálási lehetőségeket. Keltsék fel az olvasás* iránti érdeklődést az építőipari és mezőgazdasági munkások kö­zött. Használják ki a csökken­tett munkaidőt kulturált, szó­rakoztató hét végi programok szervezésére. Patronálják a fiatalság mozgalmát „A 200 ifjúsági klubért”. Saint Sándor írja Törökbá­lintról, hogy községükben kevés a víz. Hetenként több­ször előfordul, hogy üres vöd­rökkel kóvályognak az ut­cán, de sehol nem lelnek vi­zet. Nyáron azt hitték a szá­razság az okozója ennek az állapotnak, most, a tél kö­zepén tanácstalanul dühöng­nek. Az új kutakból is ke­ményvíz folyik, s ez ivásra alkalmatlan. Az emberek azt hiszik, senki nem foglalkozik nagy gondjukkal, hogy a vég­leges megoldás tervei elakad­tak, s valahol téli álmukat alusszák. A nyugtalankodóknak még egyszer megírjuk, amivel 1969. január 21-i számunkban fog­lalkoztunk: a Pest megyei Ta­nács vízügyi osztályvezetőjé­nek tájékoztatása szerint nem döntötték még el véglegesen, hogy Törökbálint is csatla­kozik-e a fővárosi hálózathoz, vagy a karsztvizet adó törpe vízmüvet bővítik. A kutatá­sok és az ezt követő gazda­ságossági számítások döntik el, melyik megoldást válasz­szák. Nyár közepére 40 Buda­pest vidéki település ellátásá­ról döntenek a gazdaságos­ságot és gyorsaságot egyaránt szemelőtt tartva. Törökbálinti vízkeresők — Talán a varázsvessző segít... (Kertész László rajza.) — India egészségügyi mi­niszterét, S. Chandrasekhar professzort tiszteletbeli tag­jává választotta a Magyar Orvostudományi Társaságok és Egyesületek Szövetsége. A miniszter tegnap elutazott Budapestről. — Tizenöt éve nyilvánítot­ták várossá Kazincbarcikát, Keszthelyt, Tatát és Orosz­lányt. — Fejlesztik a Nagykőrösi Ládaüzemet. Jövőre fontos szociális létesítmények — fürdő, öltöző — készülnek eL PEST MEGYEI HÍRLAP a Magyar Szocialista Munkáspárt Pest megyei Bizottsága és a Pest megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: SUHA ANDOR Kiadja a Hírlapkiadó Vállalat Felelős kiadó: CSOLLANY FERENC Szerkesztőség: Budapest, VIII., Somogyi Béla u. S. n. em. Kiadóhivatal: Budapest, VIII.. Blaha Lujza tér 3. Egész nap hívható központi telefon: 343-100. 143-220. Gépíró szoba 10 órától 18 óráig 140-448, 18 órától 21 óráig 140-447. Titkárság: 131-248. Egyéb számok: 111-462. 141-258. Előállítja: Szikra Lapnyomda, Budapest. INDEX: 25 064 Terjeszti a Magyar Posta. Előfizet­hető bármely posta hivatalnál, a kézbesítőknél, a posta hírlapüzle­teiben és a Posta Központi Hírlap Irodánál (Bp.. V.. József nádor u r L sz.). Előfizetési öli 1 hónapra 17 forint. APRÓHIRDETÉSEK CSEPEL MŰVEK Anyagellátási Fő­osztály, Anyagbe­szerzés és Raktáro­zás azonnali felvételre keres olajtelepre férfi segéd­munkásokat, fatelepre női segéd­munkásokat, vegyianyag raktárkezelőt, kifutót. Munka- é$ védő­ruhát, kedvezmé­nyes étkezést, uta­zási költségtérítést, esetleg munkás­szállást biztosítunk. Fizetés: megegyezés szerint. Telefon: 130—043. Cholnoky. Söripari Vállalat AZONNAL FELVESZ férfi segéd- és betanított munkásokat. #4 órás munkaidő. Pénzbeni kereseten felül természetbeni juttatás. Munkásszállást, kedvezményes étkeztetést, munkaruhát biztosítunk. Utiköltség-hozzá- Járulást térítünk. JELENTKEZÉS: Budapest X., Maglód! út 11. FELVESZÜNK 14—16 éves általá­nos iskolát végzett fiúkat épületburkoló, épületlakatos, víz-gázszerelő, műköves, épületasztalos, szobafestő-mázoló, ács-állványozó, bádogos, tetőfedő és szigetelő sxakmunkás­tanulónak. Festőnek csak bu­dapestiek jelent­kezzenek. Tanulóinknak kol­légiumi ellátást, munkaruhát, szerszámot és ipari tanuló ösztöndíjat adunk. Acs, bádogos és te­tőfedő-szigetelő szakmákban kíván­ságra — társadalmi szerződéskötéssel — az ipari tanuló ♦ ösztöndíjnál maga­sabb ösztöndíjat nyújtunk. FiÚK! Várjuk jelentkezéseteket Személyesen vagy írásban. Bpest XXI., (Csepel) Kiss János altábomagy utca 19—21. „Tarn part” Zománcipari Művelt Leszabó Gyáregysége felvesz: Budapest xm.. Árboc u. 3. sz. alatti telephelyén 2 műszakban: férfiakat gépmunkára betanítunk, nőket ülőmunkára betanítunk, nőket kézi és gépi ollósmunkára betanítunk, excenter présgépekhez beállító lakatost szerszámkészítő szakmunkást, villanyszerelő szakmunkást, tmk-géplakatost 1 műszakban, kazánfűtőt 3 műszakban. Betanított gépraun- kára progresszív bérezés (1500—2000 Ft/hó.) Gyakorlott gépírót. Lemezalakító szer­számok szerkeszté­sében nagy gya­korlattal rendelkező szerkesztőt, (legalább 10 éves gyakorlat). Szerszámkészítő gyakorlattal ren­delkezőket előny­ben részesítjük. XIII.. Kárpát u. 9—11 Munkaerőgázdálko* 3ásl osztályon 2500 db tetőfedő pala eladó, Budakeszi, Vá­sárhelyi P. u. 56. /. sz. AKÖV. 12. sz. üzemegysége azonnali belépésre keres rakodó­munkásokat, gépkocsi­vezetőket, autószerelőket lakatosokat, fényezőket és segéd­munkásokat ♦ Jelentkezés: GÖDÖLLŐ, Dózsa Gy. út 63. Munkaügy, vala­mint a Váci Főnök­ségen. 44 órás munkahéttel, jó kereseti lehetőséggel VCST. Gödöllői Gyáregység felvételre keres villanyszerelő, esztergályos, lakatos szakmunkásokat, valamint önálló SZTK-ügyintézőt, munkaügyi előadót, gyors- és gépírókat, építési ellenőrt, önálló szerkesztőket (technikus) számviteli vezetőt. Jelentkezni lehet: a gyáregység személy­zeti főosztályán. A Vízügyig Építő Vál­lalat Központi Gépja­vító Üzeme azonnali felvételre keres lakato­sokat. hegesztőket, be­tanított lakatosokat, segédmunkásokat. Bé­rezés 7—13 Ft-ig. Se­gédmunkásoknak 5— 8.70 Ft-ig. 44 órás munkahét, minden szombat szabad. Mun­kásszállás van. Jelent­kezés: Vecsés. Dózsa György út. munkaügyi irodában. ELZETT Fémlemez- ipari Művek Zár- és Lakatgyára (Budapest XIII., Váci út 117—119.) felvételre keres kő­műves. villanyszerelő géplakatos szakmun­kásokat. Bérezés mes­eevezés szerint 44 órás munkahét Két­hetenként szabad szombat. Jelentkezés a vállalat munkaerő gazdálkodásán. Eladó Szultán utcában 302 n.-öl kert. Érdek­lődni: Nagykőrös, Vi­téz u. 12. Vácott. beköltözhető ház* valamint Kápol­na dűlőben házhely eladó. Vác, Dózsa György út 27. Megvételre keresek 5 —7 éves gyengefias, gümőkórmentes jó fejőstehenet. Nagykő­rös, Szabadszállási út 12. Szecsei. Eladó Dabason 840 n.- ö! belterületen éoítési lehetőséggel. Érdek­lődni: ócsa. Kossuth tér 29 Egers7pgi. Moszkvics 408-as 12 ezer kilométerrel el­adó. Cegléd-Csemő, Hantházai iskola. Kis Simson motorke­rékpár eladó. Cegléd# Déli út 21. alatt. Eladó Jászberényi út 113. számú ház, köz­vetlen a vasúti sorom­pónál. Részletre is. Azonnali vagy meg­egyezés szerinti beköl­tözéssel. (Szódásék.) Lencsés, Világos dűlő­ben fél hold szőlő, la­kóépülettel beköltöz­hetően eladó. Értekez­ni: Széchenyi tér 8. Nagykőrös. A Nagykőrösi Kon­zervgyár gyakorlattal rendelkező esztergá­lyosokat keres azon­nali belépéssel. Nagy dobfelszerelés eladó. Nagykőrös L# Jázmin u. 15. Elveszett vasárnap délután egy szürke# tarka kiskutya, Nagy­kőrös Vin., Kazinczy u. 30. szám alól. A nyomravezetőt vagy becsületes megtalálót kérjük jutalom ellené­ben hozza vissza. — Sarkad! József. Eladó egy 6 éves gü­mőkórmentes, gyenge­fias tehén. Nagykő- rös Vn., Ady E. 17/a. Eladó príma angolme- chanikás, páncéltőkés# alig használt kis mo­dern piáninó. Nagykő­rös II., Lázár Vilmos u. 1. Szűcs. Cipész szakmunkás! és cipőki készítőt felve­szünk Péceli Vegyes Ktsz, Pécel, Maglód! u. 3. CÍMÜNK: PEST MEGYEI Állami építőipari vállalat, Felvételre keresünk asztalosokat, csőszere­lőt. rövidített munka­idővel. Jelentkezni le­het: Gyapjúmosó- és Szövőgyár. Budapest

Next

/
Thumbnails
Contents