Pest Megyei Hírlap, 1969. január (13. évfolyam, 1-25. szám)
1969-01-29 / 23. szám
1 Interpelláció a tanácsüléshez Kis öregek nagy gondja Ö reg, reszkető kezek írták alá a levelet, mely itt fekszik előttem. A papírra karmolt betűk — érzem — csak nehezen álltak egybe embereket meghatározó nevekké. A levelet egyszeri olvasás után is megértettem, pontosabban, a benne sűrűsödő panaszukat. Olvasni is könnyen elolvastam: „íródeák” rótta iskolás gyöngybetűkkel. S szinte hallom az életből kifelé csoszogó kis öregek köszönő szavait, hogy „formába öntötte” az ő nagy gondjukat: „köszönjük, aranyoskám...” A kusza betűk fölött azonban már hosszasabban repdes a kutató gondolat. Ki lehet mindjárt ez az első öregasszony, akinek — írni tudásából vagy testi erejéből — csak az ö-re futotta. hogy jelezze elhalt férje után „örökölt” terhes magányosságát? A többi „örökséget” — a nyakán maradt terheket — belediktálta a szerkesztőségünknek címzett levélbe, a ki tudja, honnan felcsillantott reménnyel: hátha mégis... S karmolták, rótták utána nevüket a többiek is'— amint magukat a diktált sorokban nevezik: öregek, nyugdíjasok. — „írja, aranyoskám, hátha mégis...” N em városrengető az a valami, ami miatt reménykedve panaszkodnak. Hétköznapi, aprócska kis sérelem érte csak őket, ami — az élet java korában élő, dolgozó s e szerint is kereső emberek oldaláról nézve — havi jövedelmünk néhány százalékát érintő anyagi teher lenne csak. Nevezetesen: arra kötelezte őket a városi tanács építési és közlekedési osztálya, hogy záros határidőn belül szerezzék be saját maguk és lakóik számára a vasboltból az egységes formájú szemétgyűjtő edényeket. Egyszóval: háztulajdonosok ezek a panaszkodó kis öregek. De — mint írják — kis nyugdíjukból élő háztulajdonosok, akiknek a lakóik — egy vagy több — havonta huszonöt forint körüli lakbért fizetnek. Ebből a lakbérből — és nyugdíjukból — kell fizetniük az adót, a vízdíjat, kéményseprőt, szemétszállítást, a községfejlesztési hozzájárulást és — karbantartani a házat. Ennyi mindenre hát csakugyan nem futja a nyugdíjból. Ezerszer megértem, ha szabadulni szeretnének ettől az újabb tehertől. Megértő egyetértéssel találkoztam a városi tanácsnál is, amikor ügyük megoldása lehetőségeiről érdeklődtem. Abban is egyetértenek a kis öregekkel, hogy — ráadásul — a vasboltban (nagy ritkán) kapható szeméttároló edény gyenge minőségű. Nem hímes tojás az, a szemétszállító munkások — munkájuk természetéből adódóan — nem is úgy bánnak ezekkel az edényekkel. Tapasztalat szerint fél év alatt annyira tönkremennek, hogy újra ott van a város, ahol a mádi honpolgár. Hiába „egységesítik” a szeméttárolókat, a kapuk előtt „díszelgő” rozsdás bádogok éppen úgy rontják a város hangulatát, mint korábban az ezerféle tartály. — Lám-lám, így nő, emelkedik a kis öregek gondja tanácsi gonddá, az egész város problémájává, egyszóval: közüggyé. D e nem elsősorban városszépészeti okból. Társadalmunkban az öregek gondja-baja: közügy. Ezeké a panaszkodó kis öregeké is az, mert munkában, gondban és bajban köztünk megöregedett kisemberek ők. Egyre jobban tehetetlenülő napjaikban ebben az ügyükben is a néphatalom helyi képviselőjétől, a tanácstól várják, kérik a segítséget. A tanács arra illetékes szakosztályát köti azonban egy nemrégiben elfogadott tanácsi rendelet, melyet a város köztisztasága érdekében maga a tanácsülés fogadott el. A 4/1968. számú tanácsi rendelet 7. szakaszának 4. pontja szerint a szemétgyűjtő szabványos tartályok beszerzése az ingatlan tulajdonosának a kötelessége. Nincs jobb tanítómester azonban az életnél. Lám, ennek a rendeletnek a végrehajtásánál is maga az élet figyelmeztet: túlságosan nagy kalap ez általánosítás. M it kellene hát tenni? A rendelet végrehajtói nap mint nap látják, hogy két nagy csoportja van a háztulajdonosoknak. Egyikbe tartoznak azok, akiknek házában régi lakbérrel laknak a bérlők. Ez a mi kis öregeink csoportja. A másikba azok tartoznak, akik újabban — új, tehát magasabb (sok esetben bántóan magas!) lakbérrel adták ki fölösleges lakrészeiket. Maga az élet kínálja tehát a megoldást: az első (a kis öregek) esetében a szinte ingyenesen ott lakókra kellene hárítani a szeméttárolók beszerzését. A másik csoportnál helyeselni lehet a rendelet érvényben levő rendelkezését A döntés joga természetesen a tanácsülésé — a maga alkotta jogszabály módosításában. Erre a módosításra — a szociális szempontokon túl — azért is szükség lenne, nehogy a panaszok amúgy is elkerülhetetlen egyéni felülbírálása ugyanúgy elárassza a szakosztályokat, mint a községfejlesztési hozzájárulások alóli egyéni mentesítés megszámlálhatatlan eseteiben. (Ennek intézményes rendezéséről ugyancsak helyes lenne gondoskodni.) javasolom a városi tanács ma összeülő kis parlamentjének: J tűzze napirendre a kis öregele e nagy ügyét. Bízza meg a tanács végrehajtó bizottságát az ügy megvizsgálásával, az ésszerű megoldás (módosítás) kidolgozásával — utólagos jóvá- hagyásra való előterjesztés lehetőségének megadásával. A Váci Napló szerkesztősége nevében: Ferencz Lajos Végtelen szomorúság — Akinek megvan mindene, amit csak megkíván, én azt nagyon szegény embernek tartom. Nem tud miért küzdeni, dolgozni. Nekem az kell, hogy mindenért megdolgozzam. Érted is. Hogy megcsókolhassalak, megölelhesselek — érted? — ezért is harcolnom kelljen. Talán ettől ízesül meg a csókod. Megáll. Egy pillanatig gondolkodik, majd: — Én cigány vagyok. Nem kell lehajtott fejjel járnom, szégyenkeznem, de mégis sokan lenéznek még. Nagyon félek a szemektől. Azokból kiolvasható a gondolat. Anikó, ugye, te meg- értessz? Kell, hogy megértsél! Gesztikulálva beszél, mély átéléssel. Története: néhány évvel ezelőtt vályogot vetett és teknőt faragott, valahol Debrecen környékén. Kunyhóban lakott, meleg földkunyhóban. Aztán a változás: technikum, mozgalmi munka, tucatnyi kitüntetés, elismerés. És most jelenleg: munkásőr, esti egyetem, felnötthit. A lány magas, karcsú, vékony arcú, szőke. Értelmes szemű, de szeszélyes. Érdeklődve figyeli a fiút. Tetszik neki a lázas fekete szem, a göndör haj, élénk beszéd. Ballagnak. A fiú szívesen példálózik, szeret beszélni. Megérint gondolataival minden tárgyat, arcot, egésszé építi — szavaival. Szereti a lányt. Irt valamelyik éjjel néhány versikét, de annyira gyerekesek, hogy fel sem meri olvasni. Gátlásai vannak. Csak társaságban nincs. Olyankor feszíti bensőjét egy felvett „direkt büszkeség”, vagy inkább védekezés, ami később szétpattan, mint egy léggömb. Azután szomorú lesz és csalódott. Mindig így A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XIII. ÉVFOLYAM, 23. SZÁM 1969. JANUÄR 29., SZERDA Válaszok a kisiparosok kérdéseire ANYAGÉLLÁTAS-ADÓFIZETÉS TANULÓKÉPZÉS A városi pártbizottság széles körű közvéleménykutatása során Urbán Dezső vb-tag hosszasan elbeszélgetett a váci kisiparosokkal, a Köztársaság úti KlOSZ-helyiségben. Az ott elhangzó problémákat eljuttatták a városi tanácshoz, s most Pucher Gyula ipari csoportvezető ad választ a kérdésekre. — Többen felvetették az anyagellátással kapcsolatos problémákat. — Az észrevétel jogos, különösen a vasipar területén. Sajnos ezek a jelenségek nem helyi jellegűek. Országosan hiánycikk a zár, a lakat, az idomvasak. Az ipar tavaly is kevesebbet gyártott ezekből, mint amennyi igény jelentkezik. Szóba került, hogy a talp és a felsőbőr ára emelkedett. Viszont a kisiparos árvetésében az anyagokat tényleges beszerzési áron szerepeltetheti. — A pénzügyi osztály kedvezően nyilatkozott az adófizetési morálról. magas és kevés az utánpótlás. A KIOSZ, a pályaválasztási tanács igyekezete sem tudta biztosítani a kellő utánpótlást. Ugyanakkor a kellőnél nagyobb érdeklődés nyilvánul meg vasipari, mechanikai, autószerelő, fodrász, kozmetika, s néhány más divatos szakma iránt. — Van-e jövője a magyar kisiparnak? — Azt hiszem, hogy a múltat nem kell bizonygatnom. Európai hírnévre tett szert a magyar kézművesség. A jövőről talán csak annyit, hogy a Könnyűipari Minisztérium 28 oldalas, összefoglaló tájékoztatót adott ki a kisiparosok ipargyakorlásának szabályairól. Ennek bevezetője megállapítja, hogy „az épülő szocialista társadalmi rendben a szocialista ipar tevékenységét kiegészítőén a lakosság egyes szükségleteinek kielégítését részben a kisipar látja el.” Az említett tájékoztató az Elnöki Tanács törvényerejű rendeletét, s az azt kiegészítő minisztertanácsi és szakminiszteri rendeleteket tartalmazza. Védelmet biztosít a munkáját becsületesen végző kisiparosnak, s egyben irányt mutat a biztos jövő felé. (papp) A szakmaközi könyvtár új nyitvatartási ideje A 3000 kötetes szakmaközi könyvtár (Vác, Lenin út 45.) új nyitvatartási ideje: szerdán délelőtt 11—12-ig; délután 5— 8-ig; szombaton: csak délután 5—8-ig. A könyvtárban klasszikus és modem szépirodalmi művek, ismeretterjesztő könyvek a tudomány minden területéről, útleírások és lexikonok, válogathat az olvasó. A könyvtári tagság díjtalan. MA DÉLELŐTT ülést fart a városi tanács Ma, szerdáin délelőtt kilenc órakor kezdődik a városi td- nács első idei ülése. Bejelentések és interpellációk utárl Arany Istx>án vb-titkár szá-j mol be a tanács 1968. évi működéséről, majd Szikara Pái NEB-elnök tesz jelentést'* Né-? pi Ellenőrzési Bizottság műtí évi munkájáról. Megvitatják! az állandó bizottságok tévé-' kenységének továbbfejlesztését, s döntenek Vác város újf címeréről. Végül jóváhagyják a tanácstagok február—március havi beszámolójának ütemtervét. (p.) Ady-, Hunyady Sándor Móra-kötetek érkeztek' A Müveit Nép Könyvesbolt1 újdonságai: Válogatott dokumentumok a baranyai—pécsi munkásmozgalom történetéhez, Nagy J. Béla: Egy emberöltő nyelvünk védelmében, Takács Imre: Elsüllyedt föld, Ady Endre: Léda és Csinszka, Hunyady Sándor: A hajó királynője, harm: A szép disz- nópásztorlány, R. Kraft: Sziget, jelzőtűz nélkül, Móra Ferenc: Beszélgetés a ferde toronnyal, Surányi: Magán- autósok vizsgakönyve, J. Káli-: na: A kabaré világa. KRESZ-akadénfia j Érdeklődés kísérte a nyolc előadásból álló KRESZ-akadé- mia január 23—i bevezetőjét. A sorozat ma, csütörtökön este 18 órakor folytatódik, a Madách Imre Művelődési Központ nagytermében. Ez alkalommal Pőcze Imre rendőr főhadnagy tart előadást A leggyakoribb baleseti okok címmel. — Valóban, az adófizetéssel Vácott nincsen baj. Az 1968. évi kivetést mindössze nyolcán fellebbezték meg. Négy kérelmet másodfokon indokoltnak találtak, míg négy adózó kérelmét elutasították. Az 500 forintos alkalmazotti adó elengedése, vagy mérséklése ügyében egyelőre nincsen intézkedés. Viszont a forgal- miadó-rendelet megjelent, s ez kedvező több szakmai ág részére. — Lesz-e további mérsékelés? — Igen. Várhatóak már a közeljövőben bizonyos mértékű változások, csökkenések, azonban ezek még csak tervezetek. Például a szülő kisiparosnő a szülési szabadság idejére alkalmazotti adó nélkül tarthat majd alkalmazottat. Ilyen kedvezmény lesz a szakmunkástanulók utáni kedvezmények teljes összegre való kiterjesztése. A 400 forintos nyugdíjösszeget is a tervek szerint 500 forintra emelik, s az üzemben levő gépek lóerejétől függetlenül adókedvezményt biztosítanak a kisiparosoknak. — Egy sokat vitatott kérdés: az utánpótlás problémája. — Ez valóban elgondolkoztató. Például a cipészkisiparban dolgozók életkori átlaga van. Talán Anikó nem szereti öt, csak játszik vele ... ★ Egy hét múlva megszűnt a lány lelkesedése. Zavarta a fiú jelenléte. Már nem sétáltak az utcákon. Ideges hangulat férkőzött kettőjük közé. A fiú elgondolni sem tudja, vajon miért mindez. — Most már nem szeretsz, ugye? — kérdezi a lányt. Anikó lassan a szemébe néz, kövér könnycseppek gördülnek a szeméből. — De igen, szeretlek — csak az a baj, hogy ... hogy cigány vagy — nyögi ki végül. Tudod, a többiek, a barátnőim, meg a szüleim ... olyan rossz így. Ne haragudj ... Értem — bólint a fiú. Majd végtelen szomorúsággal, de büszkén: — Ugyan, miért is haragudnék? Köszönök mindent, amit nekem adtál. Ballag egyedül tovább, végtelen szomorúsággal. Nyári Ferenc > A zenekar és — árnyéka Ha „telt házzal” mérjük egy farsangi bál sikerét, akkor ezt lehetne mondani a vácdukai, szombat esti bálról: nagy siker, jó szervezés jellemezte ezt a művelődési otthont avató bált. Annyira jó, hogy — egyesek büszkén emlegették — az egész járás területéről, s még Vácról is „özönlöttek” a táncolni vágyó fiatalok Vác- dukára. Nem utolsósorban ott voltak a dunakeszi Wood beatzenekar „rajongói”. Azok a dunakeszi fiatalok, akik mindig elkísérik ezt a zenekart — mint ők mondják „stílusosan” — „vidéki turnéira”. Ök voltak azok, akik Vácdukán is „megteremtették azt a hangulatot”, ami az egész estére jellemző volt. S ők voltak azok... Igen — emlékszünk, ugye? — ők voltak azok, akik jó néhány hónappal ezelőtt felforgatták (enyhén szólva) saját községükben a „ki mit tud” rendjét — megmutatván: mit tudnak ők, tudniillik — a „rajongók”, akik ennek a jobb hírnévre érdemes zenekarnak, úgy látszik, elmaradhatatlan sleppje. Kísérik őket, mint — ó, nem, nem úgy, mint Hold a Földet —, csak úgy, mint fényt az árnyék ... Kísérik, kísérik, s a tánctermekben terjed a „hangulat”, amit ők „teremtenek”, s velük és általuk terjed a zenekar körül — az árnyék... S ebben az árnyékban lassan éppen azok a fiatalok nem látják majd a zenekart, melyet a maguk szórakoztatására, s, nem a „rajongók” őrjöngésére hívtak — ez esetben — a vácdukai fiatalok. Pedig mennyire örülnénk, ha a Wood- nak nagyobb lenne a fénye, s kisebb — az árnyéka. Egy a , tudtuk .rajongók” közül. Nem eldönteni: fiú-e vagy lány? A zenekar.., ...és árnyéka (Kép: Törnek)
