Pest Megyei Hírlap, 1969. január (13. évfolyam, 1-25. szám)

1969-01-24 / 19. szám

MS T MELYEI v'/fiirlm» 1969. JANUAR 24. PÉNTEK Osztatlanból - osztott iskola A szobi járás még ebben az évben is pedagógushiánnyal küzd, a megyében most is itt tanít a legtöbb képesítés nél­küli nevelő. A többi között ilyen ok miatt sem számolhatták fel az úgynevezett osztatlan iskolá­kat, amelyekben több osztály diákjai járnak egyszerre ugyanabba a tanterembe. Amíg például az elsősök fe­lelnek, eddig a negyedikesek dolgozatot írnak, vagy verset tanulnak. Osztatlan volt ez idáig a pe- rőcsényi általános iskola is, s ráadásul a felső tagozatban sem képesített pedagógusok tanítovtak. A járás oktatásá­nak irányítói keresték, s e fél­év kezdetére végre megtalál­ták a megoldást. A felső tagozatos diákok — több mint ötven gyerek — busszal utaznak mindennap Vámosmikolára, s ott már megfelelő körülmények között szerezhetik meg ismereteiket. Mindenekelőtt azonban be­kötő utat kellett építeni: ez 400 ezer forintos beruházással meg is történt. Létrehoztak napközi otthont is a perőcsé- nyi bejárók részére. Perő- csényben így csak az alsó ta­gozat diákjai maradtak, akik­nek rendelkezésére már ele­gendő nevelő és tanterem áll. __________ v M EGSZÓLALTAK MÁR A GERLÉK... A Mecsek alján csütörtökön megszólaltak az első vadger­lék. Ez a „zenei” esemény min­dig a nagy tavaszi „madárkon­cert” nyitányát jelenti. Az idén rendkívül korán hangzóit Jel a gerlék jellegzetes turbé- kolása. Megfigyelték azt is, hogy a védett helyeken fészket lő gerlepárok már költenek, ami ugyancsak szokatlan je­lenség januárban. Feltehetően az elmúlt napok enyhe, tava- szias időjárása „csalta meg” a Mecsek alji vadgerléket. Ám­bár a szakemberek nem tart­ják kizártnak, hogy a madarak korai kitavaszodást éreznek. Postabontás Villamosított háztartás, villany nélkül Családi házat építettem 1965-ben Dunakeszin. A bel­ső villanyszerelési munkála­tokat szakiparossal végeztet­tem, az előírások szigorú be­tartásával. A lakhatási enge­délyt még ugyanebben az év­ben megkaptam, beköltöztem, de a villanyt nem kötötték be, mert nincs kiépített hálózat ezen a részen. Ideiglenesen, föld alatti vezetékkel, a szom­széd telekről kaptam áramot, de már ezt is leszereltették. Így két éve villany nélkül élek, elektromos háztartási gépekkel és tv-vel felszerelve. Gyermekeim petróleum lámpa mellett tanulnak, hűtőszekré­nyem, villanytűzhelyem, tele­vízióm jótállási ideje haszná­lat nélkül lejárt. . A községi tanácsot szemé­lyesen és írásban már több­ször is felkerestem kérésem­mel, elmondtam, hogy anya­gi áldozatot is hajlandó len­nék vállalni, csak segítsenek. Ennek ellenére sem történt semmi. Mi lehet az oka? Golcs József, Dunakeszi—Gyártelep Széchenyi u. 2. Dunakeszi Községi Tanács, Dr. Veiner Lajos, vb-elnök: — A panaszos, a lakhatási engedélyt csak 1967. okt. 10-én kapta meg, így a bekapcsolás lehetősége csak ettől a dátum­tól számítható. A községi há­lózat bővítésével foglalkozunk, 38 hasonló panaszt gyűjtöttem össze, de a nyilvántartásom­ban Golcs József nem szere­pel. Most természetesen elő- jegyzem, és ha az Elektromos Művek sokat nem késlekedik, még ebben az évben áramot kap mindenki a faluban, aki AZONNAL FELVESZÜNK kőműves, ócs, vasbeton- szerelő, asztalos, könnyű­gépkezelő, tetőfedő, bádogos, víz-, fűtésszerelő, villanyszerelő, lakatos, festő, parkettás, autószerelő szak- és betanított munkásokat, tehergépkocsi­vezetőket, rakodókat és kőművesek mellé segédmunkásokat. (ló évet betöltött fiúkat is.) Vidékieknek munkásszállás. Jelentkezni lehet: Budapest IX., Viola u. 45. sz. alatt a Prosperitás Ktsz munkaügyi osztályán. a hozzájárulási költségeket vállalja. A föld alatti vezeté­keket, csak az építkezés ide­jére engedélyezik, ez ideigle­nes megoldás, kikapesoltatása a rendelkezések értelmében, szabályosan történt. Szódagyárban Elavult gépek Primitív munkakörülmények Piszkos üvegek Gyümölcs Feldolgozó Válla­lat váci szikvízüzemében mindezeken mégis sürgősen javítani kellene. Harmos Jenő Új üzemcsarnok Az Egyesült Villamosgép­gyár ceglédi villamos kisgép­gyárában nagyarányú re­konstrukciós munkálatok foly­nak. Ezek keretében építik már az új üzemcsarnokot, me­lyet a tervek szerint még a második negyedévben üzembe helyeznek. Ebben a létesít­ményben különböző kézi szer­számokat állítanak majd elő. Három üveg szódavíz mel­lett kezdtem írni e sorokat. A szódavíz ezekben a téli hóna­pokban nem hiánycikk. Ügy gondoltam, hogy most nincs hajrá a szódagyárban, s van idő bőven az üvegek mosá­sára, a fejek javítására. Ez a három üveg azonban ennek ellenkezőjéről ta­núskodik. Mindhárom fenekén belülről vastag sárga lerakódás. Egyik­ben egy akvárium moszatál- lományával vetekedő ázalék- tömeg úszkál, a másik min­den nyomás nélkül csöpögteti a vizet, a harmadik fedőku­pak nélkül csonka és kijáró, csavar nélküli nyomókarral hirdeti, hogy a tél derekán is ilyen üvegek kerülnek a bol­tokba. Nyáron bizony szé­gyenkezve nem egyszer lát­tam a Vácott megforduló ide­geneket bosszankodni e ha­nyagságokon. Mi hát a helyzet? Irány a telep. Vezetője, Kálmán György, nem mentegetőzik, hanem máris vezet a javítók szobájába. — Több, mint 800 láda van forgalomban — tájékoztat — azaz 8000 üveg. A szódásüvegeket mosni sehol sem szokást (?) Viszont minden napra 12 lá­da jön be ide télj nagyjaví­tásra. Körülbelül két hónap alatt fut át minden üveg a javítók kezén. Ekkor javítják a fejeket, ezzel egyidejűleg ki- is mossák langyos, trisós víz­zel. Szivárgáspróba, csavar­'^3 A főnök magyaráz (Kertész László rajza.) pótlás. A törött karokat is ilyenkor cserélik. — Ha ez így van — mint ön mondja — akkor miért van annyi piszkos, csöpögő üveg forgalomban? Nem gon­doltak még arra, hogy milyen nagy baj származhat abból, ha egy üvegnek kié&ik a nyo­mókarja? Márpedig általában ezt fogják, amikor viszik-hoz- zák az emberek és a gyerme­kek. S ha egy üveg felrobban az esés következtében? — Sajnos, a lehetőség fenn­áll — mondja Kálmán György, aki régi szakember és évek óta ismeri e problémát — hi­szen mi Dunakeszitől Szobig hordjuk a szódavizet. Vannak azonban mások is, akik előál­lítanak szódavizet. Ezek üve­gei is óhatatlanul belekerül­nek a mi készletünkbe, a cseréknél. Jöjjön, megmuta­tom. Bírálja el maga is! Víz — víz mindenütt, s hi­deg. A csattogó, zörgő, szét­eséssel fenyegető két 50 éves osztrák szódavíztöltő gép minden részén ereszti a vizet. Panes a töltőben, a raktáro­zóban, vizes a ruha a töltőnő­kön és a fagyos víztől vörös ráncosra kiázott kezük. Nem hiszem, hogy van még munkahely nők szá­mára, ahol ennyire primi­tív, egészségtelen munka- körülmények lennének. A két töltőnő vivósisaksze- rű álarcban gyors mozdula­tokkal nyomja a drótkosárba az üvegeket, melyekbe zava­ros forrongással tódul a szén­savval keveredő víz. — A munkásnőkön dróthá­lós álarc, az üveg sűrű drót­ból készült kosárban — foly­tatja informátorom — elkép­zelhető-e, hogy lássák is, me­lyik üveg piszkos? így bizony sok olyan üvegbe kerülhet szódavíz, amely nem maku­látlanul tiszta. (!) Persze mások is észrevehet­nék a piszkot! Az üzem fejlődött. Tágas, meleg öltözőket, ebédlőt épí­tettek a dolgozóknak. Fürdő és tusoló áll rendelkezésükre Az irodákat is átalakították. De vajon miért nem fordíta­nak némi pénzt a műhelyek, a gépek, a munkakörülmé­nyek korszerűsítésére? Szinte hallom a választ: nincs keret! A Pest megyei Zöldség- és NAGYKOROS Eredményes év után, áj tervek a Szabadság Tsz-ben A nagykőrösi Szabadság Tsz-ben Fekete József elnököt megkértem, tájékoztasson a gazdaság múlt esztendejéről, és az idei tervekről. — Az elmúlt esztendőben gondosan mérlegeltük az új gazdasági irányítási rendszer által reánk rótt feladatokat és lehetőségeket. így átvészeltük a rendkívül aszályos időjárást. Minden remény megvan rá, hogy a múlt esztendőt ered­ményesen zárjuk. — Múlt évi munkánk során a termelési feladatok mellett fejlesztettük mérlegjavító üze­münket, a fővárosban uborka­savanyító telepet létesítet­tünk, s hogy tagjainknak fo­kozott munkaalkalmat bizto­sítsunk, a konzervgyárnak se­gítettünk a paprika,magolás és szeletelés munkájában. Ebben az esztendőben a megkezdett beruházásokat be­fejezzük. Tovább korszerűsít­jük központi kertészetünket, igyekszünk javítani tagjaink szociális ellátottságán. Készü­lő terveink elsősorban a ter­melés fokozását és fejleszté­sét szolgálják. Többek között centralizáljuk az erő- és mun­kagépek irányítását, központi majort tervezünk, irodaházat és 150 főt ellátó üzemi kony­hát építünk. — K — Országos díj, emblémával ,lf« indul a nyertes A ceglédi Kossuth Gimná­zium KISZ-szervezetéhez Bu­dapestről érkezett az örömhír. Még szeptemberben meghir­dették az ország középiskolái és szakmunkásképző intézetei számára a „Forradalmi nemze­dékek” próbát. Az utolsó fel­adat: emblémát kell készíteni, amely az 50 éves évforduló eszméjét fejezi ki. Tervező fantáziát és a ki­vitelezésben nagy ügyes­séget igényelt ez a munka. A gimnázium iskolai verse­nyén a IV. B. osztály győzött, így került emblémájuk a me­gyei versenyre. A szigorú zsű­ri hosszú elemzés után tudott csak dönteni, nehéz volt a vá­lasztás a rengeteg beérkezett pályamű közül. A legjobb: a ceglédi gimnáziumé! Követke­zett az országos döntő. Szín­helye a KISZ Központi Bi­zottsága. A magas szintű zsű­rizés eredménye is: győzött Cegléd! Gyorsan terjedt a hír, sorjá­ban érkeztek a gratulációk, el­sősorban a IV. B. osztályhoz. Az emblémát jórészt Varga Ilona készítette. Vele beszélge­tek. Szerényen mosolyog. — Nem egyedül az én érde­mem. Segítettek az osztálytár­sak is. Az ötlet Taracsák Gá­boré. „Bedolgozott” Ócsai Magdolna is. j — Milyen az embléma? ] — Nagy rézlemezen dombor­! mű. Izmos férfialak kitárt karjairól lehull az eltépett lánc. Alatta egy szám: 50. A Táncsköztársaság diadalát jel­képezi. — Most hol látható? — Egyelőre még Budapesten van, országos kiállításon mu­tatják be. Csak azután kerül vissza hozzánk. — Jutalom? — Oklevél és háromnapos kirándulás busszal Egerbe. Pénteken indulok. (-) Darázsfészek * mikor a főnök behívott, s azt A mondta, menjek le Dombosra, nem gondoltam semmit. — Jó — mondtam, átvettem az iratköteget, az előszobában szóltam Erzsikének, hogy holnap reggelre a kocsit, hatra a lakás elé, s visszamentem a szo­bámba. Letettem a dagadtra tömött irattartót, s éppen folytatni akartam a beszélgetést Dömötörrel, ahol ab­bahagytuk, amikor rámmeresztette a szemét. — Ha nem torzít a pe­riszkópom — mondta —, ez a dom- bosi akta! — Az. Na és? — Nem értettem, mi baja, honnét tudja, hogy ez a dombosi ügy paksamétá- ja, s főként, hogy egyáltalán ügy van Domboson? Dömötör lehuppant a székbe, rámvigyorgott, vizenyős szemével sűrűn pislogott, s azt só­hajtotta: — Te szerencsétlen. Reggel a kocsiban újra végiggon­doltam, amit Dömötör elmondott. Ö látta már ezt az aktaköteget a fő­nök főnökségénél, azután a főnök­nél, amikor kupaktanács volt fölöt­te, s most nálam. — Szóval te lettél a hóhér — mondta Dömötör —, ve­led hajtatják végre az ítéletet. Este és éjjel az aktákat olvastam, két órám, ha maradt alvásra, egész egy­szerűen nem tudtam elhinni... Mit is? Semmit. Mit mondott Dömötör: — öregfiú, itt nagyban megy a já­ték, s vigyázz, te csak egy paraszt vagy a sakktáblán. Veled akarnak királynőt nyerni, de ha kiütnek, csak egy paraszt veszik. Érted? — Per­sze, nem értettem. Valami olyasmit hadart, hogy — „de bizonyisten, tő­lem nem hallottál semmit, nekem a fejem veszik, ha kiderülne” — Domboson a két piszok fráter, aki ennyi piszkosságot csinált, jó patró- nussal bír, s most lenne itt az al­kalom, hogy végre, patrónus ide vagy oda, kitörjék a nyakukat. Igenám, de ha ők vesznek, veszik ott más is, mert kisvárosban össze­érnek a könyökök, hát akkor a te­nyerek is összesimulhatnak. Mert ki hiszi el, hogy ezek ketten bármit is csináltak, soha, senki nem vette észre? No most: ha megbököd ket­tőjüket, dűl a többi is. Eddig nincs hiba. Ámde: a patrónus, aki így meg úgy lekötelezettje a két fickónak, visszaüthet. Ha ti úgy, én meg amúgy alapon belepiszkál Dombos telekügyeibe, mondjuk, csak a telek­ügyekbe. Ha megteszi, akkor fön­tebb is ideges lesz néhány derék fickó, akik bagó pénzért vették a telkeket néhány esztendeje, amikor „megsúgták” nekik, hogy ott parcel­lázás készül, üdülőtelep lesz. Most meg hatszoros, tízszeres árért adják el! És így tovább, és így tovább. D ömötör tényleg jót akart, hiszen öreg róka nálunk, jövőre nyug­díjba megy, semmi érdeke abban, hogy összezavarjon. Mégis, azt tette. Mert ha csak az iratokat nézem, ak­kor semmi kétség: lemegyek, a két fickót fölfüggesztem, megkezdem a vizsgálatot, s míg az utolsó sor nem kerül a jegyzőkönyv végére, a Ham­vas Szálló koszos szobácskájábán elél­degélek. Három nap alatt végezhe­tek, a dolgok java már tisztázott, a járás revizorai már kikaparták a lényeget, csak kontrollálni kell, s összevetni néhány, más járásokba és városba átnyúló üggyel. Kész Jö­vök haza, megírom a jelentést a fő­nökségnek, s részemről ezzel vége. Ha vége. Tulajdonképp miért nem mondott semmit a főnök, amikor kezembe nyomta az iratokat? Más­kor mindig órás litániát tart, a szá­jába rág az embernek mindent, most meg? Gyanús, Dömötör tényleg nem buta gyerek, a fene essen abba a há­jas fejébe, kiraffinálta a mögötte le­vő néhány évtized. Mit akarnak tő­lem? A főnök rámbízta az ítéletet? Rerdben, rám. Hiszen világos min­den, papíron van. Csak valóban ilyen átlátszóan egyszerű? Mit mon­dott Dömötör? — Te csak egy pa­raszt vagy a sakktáblán. — Paraszt Előadó. Fölöttem főelőadók, osztály­vezető-helyettesek és osztályveze­tők, főosztályvezető-helyettesek és főosztályvezetők ... Sorolni is sok lenne. Es akkor az érdekeik, a sze­mélyes fölfogásuk vagy elfogultsá­guk, a kapcsolataik, a szimpátiák és unszimpátiák ... Hát miért ép­pen én legyek az igazságosztó? Havi ezernyolcért, előadói címmel, friss diplomával a kezemben, s semmi többel? Jó, én az igazság mellett va­gyok. De ki van énmellettem?i A Volga fut, a gépkocsivezető halkan fütyül, csak úgy, hogy ne zavarjon engem a hátsó ülésen. Ö is. Amikor meghallotta, hogy Dombosra megyünk, furcsán elhúzta a száját, persze, nem szólt egy szót sem, mert bár a gépkocsivezetők mindig mindent tudnak, hallgatni is megtanultak. Rámnézett, s csak azt kérdezte: — Akkor én ugye haza­jövök? — Hát honnét tudta, hogy napokig ott kell maradnia, hogy ha- zaküldi a kocsit? Ki szólt neki? Vagy már ennyire köztudott, mi van Domboson? Csak éppen ő nem tud róla? Éppen ezért adták ki neki? Azért volt a kupaktanács, amiről Dömötör beszélt? Azt mondták, itt ez a frissen sült balek, ifjonti hév­vel, a bűn iránti szent fölháboro- dással, majd ő rendet teremt. Ha nem, hát nem, akkor se’ szaladgál majd fűhöz-fához, hanem ... Ha­nem? Mit is tehetek én, ha elenge­dik azt a cérnát, mely ideköt? Le- pottyanok. Le? Hiszen nem vagyok fönn, akkor le sem pottyanhatok. Jogi diplomával azért nem kell el­menni segédmunkásnak. Ha itt nem, majd akad máshol munka. Persze, itt lakást ígértek ... lakást, s akkor Marival végre az esküvő ... dehát hol válik el igazság és egyéni bol­dogulás, illetve: hol találkozik ösz- sze? Ha jót teszek a társadalomnak, miért lehetne az rossz személy sze­rint nekem? Vagy ezek csak egye­temi vizsgaokoskodásnak felelnek meg? Itt, idekinn másként lenne? A fekete gyönge, langyos, pocsék, ahogy ez az országúti bisztrók­ban lenni szokott. Örüljön az utas, ha kap, ne legyenek igényei. A so­főr úgy hajtja le, hogy nem is nyel. egyből a gyomrába önti le, de én, én képtelen vagyok erre. Megrágom, a nyelvemen forgatom, mintha még valami meglepetést, váratlan ízt ígérne. Persze, semmi, csak a né­hány morzsányi zacc az alján, pici keserűség a nyelven, ahogy elrágja az ember. Még egy óra, ha lr.ssan mennek, másfél. Dombos. Szoba a szállodában, Erzsiké még tegnap le­telefonált, az öreg, sunyi portás, ó, ó, a megyei elvtárs, már megint ná­lunk tetszik járni... a szobaasz- szony, ahogy port türülve tüstén­kedik, s közben azt lesi, mit olvas­hatna ki az asztalra terített iratok­ból ... azután a hivatali szobák, a porszag, a nyikorgó szekrények, a barna pácú, kopott íróasztalok, re­csegő székek, színétvesztett szőnye­gek ... ha a hivatalok külső képe után ítélnék meg az évszámokal, akkor valahol a tizes években is le­hetnénk ... Azután a nyögések, a hazudozások, az asztalverések és kö­nyörgések, a magyarázkodások, a szócsavarások, az írógép zörgése, ahogyan a több példányos papírcso­món otthagyja a betűnyomokat... ? közben ő úgy ül, mint akit fából fa­ragtak, akinek arcáról nem lehet semmit leolvasni, de úgy érzi. hogy ezer és ezer fullánk mar a fejébe, a kezébe... igen... igen! Dömötör mondta így: — Darázsfészekbe nem is nyúlsz, hanem ugrassz, öregem! U ira a kocsi, az álmosító ringás, a halk füttyszó, még fél óra ... s akkor . Akkor? Menjen minden a maga útján. De ki tudja, hogy minek mi az útja? Mészáros Ottó

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents