Pest Megyei Hírlap, 1969. január (13. évfolyam, 1-25. szám)

1969-01-23 / 18. szám

•í 1969. JANUAR 23., CSÜTÖRTÖK A Szojuz-kvartett Moszkvában Kitüntetve... Cernik miniszterelnök beszéde Nagyüzem Tápiószelén íFolytatás az 1. oldalról.) az út is, a szállításhoz és sze­mélyi közlekedéshez. — A záró kérdés: Miért éppen ezt a helyet választot­ták? — Már nincs nagyon közel Budapesthez, tehát kevésbé kell számolnunk a főváros vonzó hatásával. Ahhoz vi­szont nincs messze, hogy ki­essen a kohászati üzemek szállítási köréből. Így például Dunaújvárosba is könnyen el­vihetjük innen az elkészített berendezéseket. Mi úgy ítéljük meg, hogy választásunk sze­rencsés volt. Nem jár rosszul a környék lakossága sem. — t. gy. — AZONNAL FELVISZÜNK kőműves, ács, vasbeton- szerelő, asztalos, könnyű­gépkezelő, tetőfedő, bádogos, víz-, fűtésszerelő, villanyszerelő, lakatos, festő, parkettás, autószerelő szak- és betanított munkásokat, tehergépkocsi­vezetőket, rakodókat és kőművesek mellé segédmunkásokat. (ló évet betöltött fiúkat is.) Vidékieknek munkásszállás. Jelentkezni lehet: Budapest IX., Viola u. 45. sz. alatt a Prosperitás Ktsz munkaügyi osztályán. Az Útépítőgépjavító és Gyártó Vállalat lakatos, hegesztő és esztergályos SZAKMUNKASOKAT KERES FELVÉTELRE. Jelentkezni lehet: Cegléd, XIV., Külső Kátai út 35/a. A Pest-Nógrád megyei Állatforgalmi és Húsipari Vállalat Ceglédi Gyára TANULÓKAT VESZ FEL HÚSIPARI SZAKMUNKÁRA A tanulók ösztöndíjat, a vidékiek szállást és ellátást kapnak. JELENTKEZÉS A CEGLÉDI GYÁREGYSÉGNÉL Oldrich Cernik miniszter- elnök a cseh szakszervezeti kongresszuson kedden elmon­dott beszédében élesen elítél­te az utóbbi napok esemé­nyeivel kapcsolatban meg­nyilvánult szélsőséges jelen­ségeket. Cernik miniszterelnök hang­súlyozta, hogy a párt és az állam vezetői megértik a munkásosztály, a parasztság, az értelmiség, a diákok és a fiatalok álláspontját. Nincs arról szó, hogy bárki is a munkásokat, vagy a diákokat azzal vádolná, hogy a jobbol­dali, szélsőséges, szocialista­ellenes politikát támogatják. Sőt, éppen arról van szó, hogy a munkásokat, a parasz­tokat és a diákokat szeret­nék megnyerni annak, hogy támogassák a szélsőségesek és antiszocialista erők elleni harcot A továbbiakban Cernik ar­ról beszélt, nem létezik olyan ország a világon, amelynek egységes társadalma volna. Csehszlovákia társadalmában is vannak különböző szél­sőséges erők, amelyek nem akarják a konszolidációt, na­gyon ügyesen kihasználják a belső és a nemzetközi össze­9. Jenci tudja, hogy a németek elvesztették a háborút, de a bolsevizmust ő sem akarja. Azt mondta, amit gondolt: „Én nem várom őket, nekem nem hiá­nyoznak, értse meg ... De a realitásokkalszámolni kell.” Az angolokat se várja, csak a né­metektől akar szabadulni. Az ősi ellenségtől és a fasizmus­tól. A Kormányzó Űr is pro­testáns, Jenéitől maradhatna minden a régiben, a vallás, a nemzet. Na, ez igazságtalan­ság, hiszen Jenci is a „nép” mellett áll. „Reformok szüksé­gesek”. Ebben különbözik nagybátyjától, aki éppen sem­mit. de semmit nem akar vál­toztatni. Kínlódva végigsimított az arcán. ... Űristen, micsoda hülye vagyok én! Hisz Jenő itt van velem, megszökött ő is a behí­vás elől, az én sorsomat oszt­ja. Semmivel sem vagyok na­gyobb hős nála. Azért, mert vitatkozik velem?... Azért, mert védte Horthyt október 15-én?... Eszébe jutott, milyen fur­csán, groteszküí ment el fe­lettük a nap. Lent voltak a I Dunán, kóboroltak, horgász- ' tak, krumplit szedtek, este tud­ták meg Vidócki Kláritól, hogy Horthy közben letette a fegy­vert, de a nyilasok nyomban a helyére ültek, átvették a hatal­függéseket, rendszeresen be­folyásolják az emberek ér­zelmeit, új és új konfliktuso­kat okozva ezzel. Naponta ta­pasztalható, hogy terjesztenek a köztársaság különböző vi­dékein mindenféle rágalma­zó röplapokat, szocialistael­lenes pamfletteket, a cseh­szlovákokhoz és Csehszlová­kia szövetségeseihez címzett sértéseket. Befejezésül a miniszter- elnök hangsúlyozta, hogy ezek a megnyilvánulások aligha fe­lelnek meg a párt január utáni politikájának. A társa­dalmat — jelentette ki Cernik — minden eszközzel meg kell védeni a nyugtalanságtól, a rendbontástól és a káosztól. Az államhatalom szerveinek erélyesen fel kell lépniük a törvénybe ütköző jelenségek­kel szemben, a biztonsági szerveknek meg kell védeniük az állampolgárokat és a szo­cialista rendet. Nem enged­hetjük meg — mondotta — hogy hazárdjátékot folytassa­nak nemzeteink sorsával, ka­tasztrofális helyzetet idézze­nek elő, majd úgy tegyenek, mintha mindezt a január utá­ni politika érdekében csele­kednék. KISREGÉNY mat. Míg ők pecáztak, a törté­nelem elzúgott a fejük felett. Talán jobb is így; ha be­mennek a városba, és felfedik magukat, estére már lehet, hogy nem élnek. Jenci nemzeti mártírt lá­tott Horthyban, aki „megmu­tatta”, „megpróbálta a lehetet­lent”, „beírta nevét” satöbbi. öt nem hatotta meg ez a gesztus. Nem kellett volna be­szállni ebbe a halálmenetbe a Szovjetunió ellen. És egyálta­lán: micsoda államfő az, akit néhány óra alatt el lehet sül­lyeszteni? Hol voltak a had­osztályai, a tábornokai?... Nevetséges. Ettől meghatódni. Levetkőzött, lefeküdt. Tom­pa félálomban szendergett, hallotta, amint Jenő benyitott. Fény már nem jött vele, úgy látszik, a házbeliek is elcsen­desedtek. — Alszol? — Nem. Hány óra van? — Fél tizenegy. — Jól elbeszéltétek az időt. Jenő nem válaszolt, gondo­lataiba merült. Később hallot­ta, hogy vetkőzik, koppant a cipője, surlódtak ruhadarab­jai. Reccsent alatta az ágya, Laci már „jóccakát” akart ne­ki kívánni, amikor barátja megszólalt, mintha csak az előbbi dialógust folytatná: — Nem lehet a végire járni ezeknek a dolgoknak. — Mondhatok valamit? — tűnődött, hogyan fogalmazza (Folytatás az 1. oldalról.) szokás szerint csókkal köszön­tötték a sikeres űrkísérlet- sorozat véghezvivőit. Virág­csokrokkal halmozták el az „égi jövevény eket’’. Miközben hullott a „virágeső”, a repülő­téren egybegyűlt moszkvaiak lelkes „hurrá!” kiáltásokkal köszöntötték az „űrnégyest”. A repülőtéri rövid ünnepség után az űrhajósok gépkocsiba szálltak s a városközpontba vivő Lenin sugárúton a Kremlbe hajtattak. Amerre csak a gépkocsisor elhaladt, éljenző moszkvaiak köszöntötték az „égi testvére­ket”. Az utcákon tíz- és tíz­ezrek, a televíziókészülékek mellett pedig milliók voltak szemtanúi az egyedülálló lát­ványnak: négy űrhajós egy­szerre történő moszkvai fo­gadtatásának. Különösen nagy tetszést keltett a moszkvaiak körében az a pillanat, amikor az űrnégyes gépkocsijának te­teje felnyílt, s a kozmonauták virágcsokorral integettek visz- sza az üdvözlésükre összese- regletteknek. A Kreml kongresszusi palo­tájában az SZKP KB főtitkára, Brezsnyev köszöntötte az űr­hajósokat. Részletesen mél­tatta szerepüket az új űr­hajózási feladatok teljesítésé­ben, s a legutóbbi szovjet űr­repülés tudományos, techni­kai és más vonatkozású jelen­tőségét. Különösen figyelem­re méltó a szovjet párt főtit­kára beszédének befejező ré­sze, amelyben megállapítja, hogy a kommunista építés­nek egy új és fontos szaka­szát jelezte a legutóbbi űrre­pülés. „Győzelmek a békés építőmunkában, sikerek a tu­domány fejlesztésében, sike­rek pártunknak és álla­munknak a nemzetközi küz­dőtéren a tartós békéért és a szocializmus ügyéért ví­vott harcában” — mondotta. Ezután Nyikolaj Podgornij, a Szovjetunió Legfelsőbb Ta­nácsa Elnökségének elnöke a nagygyűlés hatezer résztvevő­jének tapsa és éljenzése kö­zepette tűzte ki a legmagasabb szovjet kitüntetést, a Lenin- rendet és a Szovjetunió Hőse címmel járó aranycsillagot Vlagyimir Satalov, Borisz Vo- linov és Jevgenyij Hrunov, a három ezredessé előléptetett űrhajós, valamint Alekszej Jeliszejev kozmonauta mérnök mellére. A sodró hangulatú nagygyű­lés a szovjet himnusz hangjai­val zárult. meg, hogy ne bántsa meg Je­nőt. Már nyelvén volt: „Jó nagy marha a nagybátyád!”, de enyhítette: — Nem állt sor­ba Papír Marci, mikor az észt osztogatták... — Onnan sokan hiányoztak — felelte Jenő, s nem lehetett tudni, hogy érti. — Ha ő veled tartana, maga alatt vágná a fát. Mártír lenne, aki önként adja mindenét a semmiért. Mi sem akarunk mást tulajdon­képpen, valljuk meg végre, mint átmenteni magunkat. Puszta életünk, képesítésünk, tehetségünk azonban a sor­sunk aranyfedezete. De mihez kezd Papír Marci a Fortuna nélkül? Se szakmája, se egy barázda földje. Gyámolatlan alak volna, ha nem ragaszkod­na foggal-körömmel ahhoz, amit elért. — Valljuk meg végre ... Át­menteni magunkat — ismétel­te Laci. — Hát persze, hogy igazad van. De erre éppúgy ráfizethetünk, mintha egy cso­mó svábot már leöltünk volna. Több szó nem esett köztük. Reggel Laci ébredt elsőnek. Kint még sötét volt. de a kony­hában égett a villany, Papír Marci már elment szolgálatba. Az alagsorban néhány ajtóval arrébb nyílt a toalett, mellette a fürdőszoba. Laci arrafelé vette útját. Hallotta a csap csobogását, a víz loccsanásait. Megállt az ajtó előtt, emléke­zett. kallantyúra záródott be­lülről. Pillanatig habozott, az­MOLKÁR GÉZA* •HARCOMŐHÓHÉRöK Tbiliszi Friedrich von Bodenstedt, a nemesi születésű német költő és műfordító 7-4 éves koráoan halt meg, 12 kötetnyi művet hagyva hátra. Az enciklopé­diákban és a lexikonokban megemlékeznek munkásságá­ról. Ismerkedjünk meg közelebb­ről ennek az irodalomnak a munkásságával. Amikor Bodenstedt 22 éves volt, elöntő esemény játszódott le életében: Mihal Goiiein orosz arisztokrata házitaxiító- nak alkalmazta fiai mellé. Oroszországi tartózkodása har­madik évében Bodenstedt Tbi­lisziben járt, és itt megismer­kedett egy szegény tanítóval és költővel, Mirza-Saffival. A „gandzsibeli bölcs”, aho­gyan Mirza-Saffit nevezték, korának legműveltebb emberei közé tartozott, jól ismerte a keleti költészetet és kiváló köl­tő volt. Bodenstedt keleti nyelveket kezdett tanulni Mirza-Saffitói. A bölcs megismertette a Kelet legnagyobb költőinek munkás­ságával. Olykor, ihletett per­ceiben költeményeket rögtön­zött és előadta saját verseit. A tanórák után Mirza-Saf fi gyakran azt mondta Bodens- tedtnek: — Most pedig írjad, amit dalolok. És a tanítvány német ala­possággal lejegyezte költői ihletének gyümölcseit. Ilymódon az idők múltával Bodenstedt az azerbajdzsán bárd ismeretlen, gyönyörű da­lainak birtokába jutott. Bodenstedtet bámulatba ej­tette Mirza-Saffi tehetsége. Hogyan tudsz ilyen gyorsan és könnyedén verseket köl­teni? — kérdezte egyszer a költőt, miközben a kertben sétálgattak. Mirza-Saffi letépett egy szál virágot és odaadta Bodenstedt- nek: — Látod, milyen gyorsan leszakítottam. De a virág nem nőtt meg ilyen gyorsan. Ugyan­így van a dalaimmal is. 1845-től Bodenstedt nem ta­nította többé a Golicin fiúkat, elhagyta Tbiliszit és visszatért Németországba, Magával vitte Mirza-Saffi költeményeit. Attól kezdve már nemcsak nyelvészettel foglalkozott. Né­hány könyvet írt oroszországi utazásáról, különösen kauká­zusi élményeiről. Egyik köte­tét „Keleti ezeregyéjszaka” cí­men 1850-ben adták ki Frank­furtban. Ez nagy érdeklődést keltett a kritikusok és olvasók körében. Az egzotikus országban szer­zett élményeinek, a helyi la­kosság életének és szokásai­nak leírásán kívül a szerző beillesztette ebbe a kötetbe Mirza-Saffi néhány versének fordítását is. Ezek vonták ma­gukra az olvasók figyelmét. A siker meglepően nagy volt. Bodenstedt rájött, bogy a könyv sikere éppen az azer­bajdzsán költő verseinek kö­virágok szűnhető. Egy évvel később az ő forditásáoan megjelent az egyik berlini kiadónál a „Mir­za-Saffi dalai” című kötet. Az olvasók és a kritikusok ismét lelkesen fogadták a köl­teményeket. Az addig ismeret­len nyelvész nevét szárnyra kapta a hír. Természetesen a költemé­nyek szerzője iránt is érdek­lődtek. A fordítót kérdésekkel árasztották el. Valóban léte­zik-e ez a költő? Bodenstedt egyelőre nem tit­kolta fordításainak forrását. A kötet bevezetőjében becsülete­sen beismeri, hogy csupán fel­jegyezte és lefordította a gyö­nyörű azerbajdzsán verseket. A verseskönyv’ egyre népsze­rűbbé vált. Üjabb meg újabb kiadások jelentek meg. A mű­fordító a siker fényében süt­kérezik — mialatt a versek költője a távoli Tbilisziben él és semmiről sem tud. Nem sokkal ezután megérke­zett Mirza-Saffi halálhíre. Ezentúl Bodenstedt már nem válaszolt a Mirza-Saffira vo­natkozó kérdésekre. \ Lassan megszületett a pletyka, hogy Mirza-Saffi fiktiv alak, Fried­rich Bodenstedt írói álneve. Ezek a hírek kezére játszottak; tehát nem helyesbítette őket. Hallgatását beismerésnek te­kintették. A pletyka megtette a ma­gáét. A fordítások Bodenstedt eredeti műveivé alakultak át. Eltelt egy kis idő és Mirza- Saffi dalai bejárták Angliát, Spanyolországot, Franciaorszá­got, Magyarországot. Mihail Mihajlov orosz költő is lefor­dította őket. A költemények szépsége megihlette Anton Ru­binstein zeneszerzőt, aki meg­komponálta híres dalciklusát, a Perzsa melódiákat. Végül bezárult a kör: Mirza- Saffi dalait lefordították azer­bajdzsán nyelvre —■ arra a nyelvre, amelyen egykor szü­lettek. A német sajtóban pedig tu­dós cikkek bizonygatták, hogy ha Mirza-Saffi valóban élt is valaha Tbilisziben, nem írta a nevével jelzett költeményeket. Azok szerzője Friedrich Bo­denstedt. Ebben a helyzetben Bodenstedtnek már nem volt más dolga, mint hogy szeré­nyen beismerje a dalok szer­zőségét. így is tett. így jött létre és szilárdult meg az a mítosz, hogy Mirza- Saffi dalainak szerzője a han­noveri irodalmár. Ez a mítosz hosszú éveken át tartotta ma­gát. Csak a szovjet kutatók lep­lezték le nemrég Bodenstedt plágiumát. Sz. Montaz és A. Feidzade irodalomtörténészek felfedezték Mirza-Saffi egyes ismeretlen verseinek kéziratát. Mirza-Saffi így ma már meg­érdemelten helyére került a múlt század legkiválóbb azer­bajdzsán költői között. CSAK RÖVIDEN... DE GAULLE francia köz- társasági elnök erélyesen megcáfolta azokat a híreszte­léseket, amelyek visszavonu­lási szándékáról szóltak. TEGNAP töltötte be életé­nek 60. évét U Thant. A VILÁG 108 szívátülteté­se® betege közül 39 van élet­ben. tán lehajolt a kulcslyukhoz: szépasszonyt meglesni nem bűn. A kádban állva szappanozta magát, ahogy hajladozott, for­gott, teste minden porcikája feltárta magát. Magas, húsos nő volt, nagy, kemény mel­lekkel, épp csak annyi zsír volt rajta, amennyi a bőrét rugal­mas-feszesre húzta. A nyár telt, érett fényét sugározta, a Rubens-képek, a bacchanáliák erdei asszonyaira emlékezte­tett, a azok nyersesége, édes­kés rózsaszínei nélkül, ezt az elefántcsontszínt, a bőrnek ezt a feszes és mégis párnás pu­haságát csak Tizian tudta meg­festeni. Laci akaratlanul is Magda törékeny, könnyű karcsúságá­ra gondolt, a bűntelen, tiszta szenvedélyre. Ez az asszony (milyen komikus, hogy Boris- ka néninek szólítja!) — maga az érzéki gyönyörűség. Hogy tollászkodik ott a kádban. Szinte kényeskedik, pipiske- dik, ahogy tenyere végigsiklik a csípőjén. Mit tud veié ez a tahó férje kezdeni? Vajon be­tölti ez az élet ezt az asz- szonyt? Elég ez neki? Biztosan igen. Talán a puszta, a cse­lédházak nyomorából jön, s a fürdőszoba, az urak közelsége már álmai betetőzését valósít­ják. Mintha valami azonos tí­pus lenne, egy vaskosabb, hét­köznapibb válfaja a főn ti vi­lágban kitenyésztett úri nők­nek. Laci nem tudott szabadulni a látványtól. Ügy megszorítot­ta a vágy, belesápadt. Ha most hozzáférhetne, semmit se latol­gatna. Az asszony belecsúszott a kádba, örvénylett körülötte a szappanos víz. Ernyedten, mozdulatlanul ült, feje hátra- hanyatlott a kád peremén. A kallantyú be van akaszt­va, az biztos. Laci felegyenesedett, homlo­kát nekitámasztotta a falnak. Hiszen meg lehetne próbál­ni, idő itt van rá. Alkalmat is találna az ember. Bókok, kis udvarlás, elválik, hogy reagál rá. Óvatosan továbbment, ne­hogy az asszony észrevegye, megsejtse ottlétét. Sokáig he- verészett az ágyban, máskor meg szokta előzni Jencit, most nem akart egyedül maradni Papiméval a konyhában. Honnan ez az elementáris vágy? Inas korában tört ez így rá, a pubertáskor vulkanikus évei alatt gyötörte ilyen emész- tően. De akkor nő nélkül volt, tapasztalatlanul, kiszolgáltat­va a zabolátlan erővel nyíló érzékiségnek, s béklyóba ver­ve a „Tiszta férfiúság” hülye eszménye által. Emlékezett rá, amint ment át a bérház udva­rán a nyári délután álmos for­róságában, körülötte négy­szögben a folyosók, magas fa­lak, mintha börtönudvaron ment volna hátra, a cselédlép­cső alá, ahol a közös illemhe­lyek sorakoztak. Előtte lépe­getett testhez simuló fehér kö­penyében Micike, a fodrász­kisasszony, akit köztudomá­súan a főnöke használt. Közö­nyösen ment, hátra se nézve, kezében lóbálta a klozettkul- csot. Dúdolva kinyitotta az ai- tót, majd magára csapta. Ö égő fülekkel, lángoló arccal a mellette levő fülkében foglalt helyet, s egyre az járt a fejé­be, mi lenne, ha átmászna a válaszfalon? (Folytatjuk)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents