Pest Megyei Hírlap, 1969. január (13. évfolyam, 1-25. szám)

1969-01-22 / 17. szám

VÁC I WAPLÖ Közös célokért - közös munkával Szakszervezeti vezetőségválasztó taggyűlés a vácrátóti Botanikai Kutató Intézetben A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA Xm. ÉVFOLYAM, 17. SZÁM 1969. JANUÁR 22., SZERDA it polgári védelem — össznépi feladat Forradalom a haditechnikában Gyorsaság — szervezettség A feladathoz méltó komoly- A Sággal gyűlt össze január 17­Hétfőn délután megtelt a .városi tanács emeleti nagyter­me. Hivatalvezetők, üzemi és iskolaigazgatók, tömegszerve­zet v vezetők jöttek el, hogy meghallgassák dr. Orosz Zol­tánnak, a megyei polgári vé­delmi parancsnokság munka­társának előadását. A városi pártbizottságot Lencsés János képviselte, s jelen volt Gados János százados, Vác város pol­gári védelmi parancsnokságá­nak törzsparancsnoka. Arany István tanácstitkár megnyitó szavai után dr. Orosz Zoltán megtartotta előadását. Néhány szóval vázolta a kül­politikai lelyzetet, majd el­mondta, hogy a polgári védelem fontos­sága nem csökkent, in­kább erősödött az utóbbi időben. Az új háborúban nem lesznek békés „felér foltok”, minde­nütt szüksi g van a gondos fel­készülésre. Nem elég a rende­leteket figyelemmel kísérni, a tömegek meggyőzésére is szük­ség van. Az impel ializmus nem nyug­szik, háboiút készít elő. Csak a szociális a országok politi­kai, gazda iági és honvédelmi felkészültsí ge mondhat „állj !”-t az agressz» >mak. A második világháború óta eltelt negyed­század óta forradalom ment végbe a haditechnikában. Ugyanakkor a Nyugat és az USA nagy létszámú hadsere­get tart ál.ományban, a helyi háborúk k szélesítésére törek­szik, agresí zív szövetség létre­hozásán fá'ad, és segíti a né­met militai izmus fejlődését. A hátország szerepe döntő jf Ientőségű. Míg az első világháborúban 100-ból csak öt volt a polgári halott, a mísodik világháború­ban már 4 8 százalékra növe­kedett a civil áldozatok szá­ma. A rakétaháborúban a cél egyik fél teljes megsemmisí­tése lesz. Ezért van szükség az előzetes védekezésre, a fegyveres erők, a gazdálkodó vállalatok és a lakosság ma­ximális felkészülésére. — A polgári védelem össz­népi feladattá vált — mondta az előadó. — A feladatok között megjelölte az államvezetés megszervezését a védelemre, a riasztó-jelző be­rendezések előkészítését, a la­kosság védekezésre való kiok­tatását, az élelem fenntartásá­nak védelmét és a mentés, a helyreállítás munkáját. Az Egyesült Izzó párt-, [ szakszervezeti, KlSZ-bizott- sága és vezérigazgatója fel- | hívással fordult a szocialista címet már elnyert, s e cí­mért küzdő brigádokhoz, a munkabrigádok tagjaihoz, az egyéni versenyzőkhöz, a szocialista üzemek, műhe­lyek, osztályok, gyáregységek, a nagyvállalat valamennyi dolgozójához. A felhívásban a Tanácsköztársaság 50. és hazánk felszabadulása 25. év­fordulójának -méltó megün­neplésére beinduló munka­versenyeket kétéves időtar­tamra hirdette meg. E felhívás alapján meg­kezdték az Izzó váci televí­ziós képcső- és alkatrészgyá­rában is a gyár termelési ter­veire épülő versenyfeladatok kidolgozását. A verseny főbb célkitűzései — hasonlóan a központi elgondolásokhoz — itt is az önköltség csökken­tésére, a termelékenység nö­velésére, a minőség javítá­A gyorsaságtól, szervezett­ségtől függ az eredményes védekezés. Dr. Orosz Zoltán elmondta, hogy széles körű szakszolgála­tot hívtak életre. A riasztó- I elsötétítési, a műszaki mentő, I az óvóhelyi, az egészségügyi, az állategészségügy és növény- védelmi, a vegyianyag, az élel­mezésügyi és a kitelepítési szakszolgálatok tagjai időben megismerkednek a rájuk váró részfeladatokkal. A honvédel- j mi nevelést feladatul Icapták j mind az iskolák, mind az i MHSZ-szervezetek. Befejezésül kérte a párt, a tömegszervezetek, a politikai és gazdasági vezetők segítsé­gét, hogy eredményesen meg­valósulhasson az 1969. évi ki­képzési és oktatási terv. sára, s mindezeken keresztül a nagyobb vállalati nyereség elérésére irányulnak majd. A telep vezetője, Kálmán György jól példázza azt a vezetőt, aki a dolgozók között éL Szobácskája jéghideg... én ünnepélyes külsőségek kö­zött az intézet újjápített ta­nácskozótermében a ME- DOSZ-alapszervezet, hogy ve­zetőséget válasszon. Csak a betegek és a szülési szabad­ságon levő dolgozók voltak távol a százszázalékos szerve­zettségű alapszervezetből. A MEDOSZ elnöksége részéről Széles Imréné, a MEDOSZ Pest megyei Bizottság képvi­seletében pedig Durugy And­rás, a Börzsönyi Állami Erdő- gazdaság igazgatója jelent meg. A társadalmi szervek képviseletében a meghívottak között volt és a díszelnökség­ben helyet foglalt Győri Zsig- mond, az MSZMP járási párt- bizottság osztályvezetője, to­vábbá Tóth Imre, a helyi népfrontbizottság elnöke. A helyi pártszervezetet Anna Pál titkár képviselte. A napirend elfogadása után dr. Baráth Zoltán tudományos kutató, a szakszervezeti bizott­ság titkára tartotta meg be­számolóját, az elmúlt két év­ben végzett munkáról. Az igen tartalmas titkári beszámoló is bizonyította,' hogy az intézet újjáépítése miatt sokszor ne­héz körülmények között dol­gozó szakszervezet valóban a dolgozók érdekeit képviselte. Komoly eredményeket tudtak felmutatni a politikai nevelő- munka. a szakmai és termelé­si feladatok megoldása terén, és a dolgozók munka-, illet­ve életkörülményeinek ja­vításához is jelentősen hozzájárultak a szakszer­vezet mozgalmi munkatár­sai. Nem mentegetőzik, hanem máris vezet a javítók szobá­jába. Na végre, itt meleg van! — Több, mint 800 láda van szakszervezeti bizottság négy aktivistát, jó munká­juk elismeréseképpen, tárgy- jutalomban részesített. A beterjesztett határozati javaslat igen komoly célkitű­zéseket jelöl meg a következő évre. A MEDOSZ XXII. kong­resszusának határozatai alap­ján kidolgozott javaslat töb­bek között célul tűzi ki, hogy a kutatás, termelés és gazdál­kodás eredményességének nö­velése érdekében tartsanak osztályértekezleteket, mérjék fel a törzsgárda megvalósulá­sának lehetőségeit, dolgozzák fel a szocialista brigádmozga­lomba való bekapcsolódás fel­tételeit, a botanikus kert be­vételének, propagandájának fokozását, stb. A vita után megválasz­tották az új vezetőséget. Az alapszervezeti tagság a tit­A városi TIT, a Közúti Bal­esetelhárítási Tanács és a he­lyi rendőrkapitányság közö­sen előadássorozatot kezdemé­nyez az állampolgárok élete, teste épsége védelmében, s a balesetmentes közlekedés ér­dekében. Január 23-tól április 10-ig nyolc előadás hangzik él az idei KRESZ-akadémia keretében. Valamennyi elő­adás után konzultáció és film­vetítés következik. A sorozatot Kotvász István rendőr alezredes kezdi holnap, csütörtökön este hat órakor „A [ forgalomban —, tájékoztat — I azaz 8000 üveg. A szódásüve- j geket mosni sehol nem szo­kás! (?) Viszont minden nap­ra 12 láda jön be ide téli nagy­javításra. Körülbelül két hó­nap alatt fut át minden üveg a javítók kezén. Ekkor javít­ják a fejeket, ezzel egyidejű­leg ki is mossák langyos, tri- sós vízzel. Szivárgás-próba, csavarpótlás, törött karok cse­réje is ilyenkor történik. — Ha ez így van, hogy egy évben hat al­kalommal — mint ön mondja — minden üveg átesik egy ilyen generáljavításon, akkor miért van annyi pisz­kos, csöpögő, csavar nélküli, törött, kijáró nyomókaros üveg for­galomban? Nem gon­doltak még arra, hogy milyen nagy baj szár­mazhat abból, ha egy üvegnek kiesik a nyo­mókarja? Márpedig ál­talában ezt fogják ami­kor viszik-hozzák az emberek és gyermekek. S ha egy üveg felrob­ban az esés következté­ben? — Sajnos, a lehetőség fenn­áll — így mondja Kálmá György, aki régi szakember és évek óta ismeri e problé mát — hiszen ml Dunakeszi­től Szobig hordjuk a szóda­vizet. Vannak azonban raj­tunk kívül mások is, akik elő­állítanak szódavizet. Ezek az üvegek óhatatlanul belekerül­nek a mi készletünkbe, a cse­rék folytán. Jöjjön megmuta­tom. Bírálja el maga is! Víz — víz mindenütt. Sehol egy csepp meleg. Itt a zárt aj­tót pokróc helyettesíti, az is felcsapva, a meleg itt csak nyári fogalom. A csattogó, zör­gő, széteséssel fenyegető két 50 éves osztrák szódavíztöltő gép minden részén ereszti a vizet. Panes a töltőben, a rak­tározóban, vizes a ruha a töltő­nőkön és vöröses a fagyos víz­től a ráncosra kiázott kezük. Nem hiszem, hogy van még munkahely nők számára, ahol kos szavazáson teljes bizal­mat szavazott az eddigi szak- szervezeti bizottságnak. Az új­raválasztott szakszervezeti bi­zottság nevében Dinka Vincé- né elnök és a titkár köszönte meg a tagság bizalmát. A tit­kár zárószavaiban utalt arra, hogy a kitűzött közös célokat csalc olyan közös munkával érhetik el, melyben mindig fontos mozgató erő a köl­csönös bizalom, egymás munkájának megbecsülé­se, a bizottság részéről pedig a dolgozók érdekednek mara­déktalan védelme és képvise­lete. A vendégek részéről Győri Zsigmond és Durugy András kívántak jó munkát az újból megválasztott vezetőségnek. Díváid Béláné közúti közlekedés általános szabályai” című előadásával, a Madách Imre Művelődési Köz­pont nagytermében. Vala­mennyi előadásra jogosító részvételi díj 30 forint, ame­lyet a helyszínen, az első elő­adás kezdete előtt is meg le­het váltani. A január—február havi elő­adók között olvashatjuk még Pőcze Imre rendőr főhadnagy, dr. Szabó Géza járási vezető­ügyész és dr. Radvánszki Ist­ván ügyész nevét. ;p.) ennyire primitív, egészséget ölő lenne a foglalkozás. Hogy ezt csak 13 fokos hőmérsék­leten lehet végezni: nem hi­szem! A két töltőnő vívósisaksze- rű álarcban gyors mozdula­tokkal nyomja a drótkosárba az üvegeket, melyekbe zava­ros forrongással tódul a szén­savval keveredő víz. — A munkásnőikön dróthá­lós álarc, az üveg sűrű drót­ból készült kosárban — foly­tatja informátorom — elkép­zelhető-e, hogy lássák is, me­lyik üveg piszkos? Hányán veszik elő az eldugott, lom­tárban heverő piszkos, szódás­üvegeiket, mert gusztusuk tá­mad, vagy vendéget várnak, vagy mert éppen kifogyott otthon a patronkészletük. Így bizony sok olyan üvegbe ke­rülhet szódavíz, amely nem makulátlan tisztaságú. (!) Takács György né és Csányi Ilona töltőnők meg nem szű­nő, gépies mozdulattal rakják az üvegeket a töltőgép kosa­rába. Könyökig csuromvizes rajtuk a ruha. A nyolcórás műszakot állva, állandóan vi­zes kosárral, hideg helyiség­ben töltik el, s 1400 forintot érnek el fizetésben. Reggel 3 órakor kelnek. Takácsaié Te­reskéről, Csányi Ilona Vó- mosmikoláról jár be naponta a szódagyárba ... Az üzem fejlődött. Tágas, meleg öltözőket, ebédlőt épí­tettek a dolgozóknak. Fürdő és tusoló áll rendelkezésükre. Az irodákat is átlalkították. De vajon miért nem fordítanak némi pénzt a műhelyek korszerűsí­tésére? Elavult gépek, rossz, régen nem mű­ködő fűtőberendezés a üsitöltőben. Itt is hi- leg. A töltőnők állva oégzik munkájukat. Kö­nyökig érő gumikesztyű használatával késleltet­ni lehetne a reuma és ízületi betegség jelent­kezését, mely hamaro­san tönkreteszi a hideg vízben dolgozó nők uj­jait, karjait. A ládák kinn állnak az udvaron, esőben, fagyban, hóban. Tető alá kellene szorí­tani ezeket is. Szinte hallom a választ: nincs keret! A Pest megyei Zöldség- és Gyümölcs Feldolgozó Vállalat váci szikvízüzemében a dol­gozók munkahelyi körűimé nyein sürgősen javítani kell. Harmos Jen" Ittas állapoftban izgatott Heizer J ínos vác-kláraházi lakos gépk Dcsivezetőként dol­gozik a húsipari vállalatnál. A 38 éves fé *fi a közelmúltban egyik napon többet ivott a kelleténél. A Fehér Galamb nemrég m ígnyílt söntésében kezdte öt íagyfröccsel, majd átment a buszállomás melletti bisztróba. Két deci Hubertust hajtott fel, de már nem volt ura gondol a tatnak. Kötekedni kezdett, majd amikor csití­tották, a népköztársaság ál­Ma a filmklubban Chaplin műve; AZ ARANYLÁZ Ma délután 17.30-kor újabb filmcsemegét mutat be az épí­tők filmkl ibja. Az Aranyláz 1923-ban cészült és Chaplin egyik legiagyobb üzleti si­kert jelenti alkotása volt. Az anya íi sikert művészi feldolgozás igazolja. Chaplin újra Char!te képében jele­nik meg. A film valóságos gyűjteménye a* metaforáknak, s a legtökéletesebb valameny- nyi nagy léma alkotása kö­zül. Két üres részlet van benne: a ysemletánc és a ci­póevés. A szerd; i vetítés A világ legjobb 12 filmje sorozat második alkotásaként kerül a váci közönség elé. (-ő) lamrendjét sértő kijelentése­ket tett, a demokrácia ellen izgatott. Bíróság elé állították és izgatás címén nyolc hónap, börtönben eltöltendő bünte­tésre ítélték. Súlyosbító körül­ménynek vették, hogy tettét nyilvánosság előtt követte el, s a közelben levők nyugtatása, csitítgatása sem járt ered­ménnyel. A bíróság arra sem talált okot, hogy a büntetést felfüggessze. Galambok szépségversenye Egy díszgalamb a sok közül. A Magyar Ga- lamblenyésztők Egyesületének mindössze három éve működő 162- es váci csoportja jól sikerült kiál­lítást rendezett, a Kossuth téri egye­sületi helyiségben. Huszonkilenc te­nyésztő 271 röpp-, dísz- és haszonga­lambot állított ki. Fajta győztesek: Balogh Lajos ko­máromi vörös hímje, Béres Fe­renc komáromi sárga tojója, dr. Buzna László csa­pos pörtli tojója, Fleischmann Fe­renc budapesti röppgólyás hímje, Fleischmann László budapesti koszorús tojója, Imre János King hímje, Keltler Já­nos sirályka hím­je és tojója, Ko- lozsváry János fe­kete szarka tojó­ja, Kovács János blondinetta tojó­ja, Szabics Ferenc fekete szarka hímje és Varecza Pál King hímje és tojója. A szombat-va­sárnapi bemuta­tón több százan megtekintették a kiállítást, köztük Tari Kálmán, a tanács elnökhe­lyettese, s a buda­pesti központ több munkatársa. A harmincas-negy­venes években or­szágos hírt, ran­got vívtak ki a váci galambte­nyésztők. Immár a második cso­port kiállítása bi­zonyítja, hogy is­mét elnyerhetik ezt a magas szín­vonalat. T. M. HOLNAP Ingyenes jogi tanácsadás Csütörtökön, 23-án este 17 órakor ingyenes jogi tanács­adás lesz, a Lenin úti tö­megszervezeti székházban. Ez alkalommal dr. Gergye Mária fogadja a panasszal, problé­mával hozzá fordulókat. A Hazafias Népfront járási elnöksége ma délután 2 óra­kor ülést tart, a járási ta­nácsháza vb-termében. Dr. Bubemka László, a HNF já­rási alelnöke, járási vb-tit- kár előterjesztése alapján megvitatják az országgyűlési képviselők, megyei tanácsta­gok fogadóóráinak és beszá­molóinak időbeli összehan­golását, valamint a jelölő gyűléseken elhangzott közér­dekű bejelentések megvaló­sításának eddigi eredményeit. (papp) Versenyfelhívás - két évre Üzemlátogatás Szódavízgyártás - hidegben ‘ .y Vi-, vs. • #1 ^ ^ Miért nem tiszták az üvegek? Félszázéves gépek — Ki gondol a nők kezére? Három üveg szódavíz mellett kezdtem írni e sorokat. Kint hó esik, dara, és a kályha mellett sem izzad senki. A szóda­víz ezekben a téli hónapokban nem hiánycikk. Ügy gondo­lom, hogy most nincs hajrá a szódagyárban, s van idő bőven arra, hogy a nyáron már annyit sérelmezett üvegmosások el­maradását és a javítást pótolják. Ez a három üveg azonban ennek ellenkezőjéről tanúsko­dik. Mindhárom üveg fenekén belülről vastag sárga lerakó­dás. Egyikben egy akvárium moszatállományávál vetekedő ázalékok úszkálnak, másik minden nyomás nélkül hangos szipogással csöpögteti a vizet, a harmadik fedőkuipak nélkül csonka és kijáró, csavar nélküli nyomókarral hirdeti, hogy a tél derekán is ilyen üvegek kerülnek a boltokba. Nyáron bi­zony szégyenkezve nem egyszer láttam városunkban megfor­duló idegeneket bosszankodni, e tisztátalanságon és hanyag­ságon. CSÜTÖRTÖKÖN KEZDŐDIK KRESZ-akadémia - Vácott

Next

/
Thumbnails
Contents