Pest Megyei Hírlap, 1969. január (13. évfolyam, 1-25. szám)
1969-01-19 / 15. szám
12 PEST Alt'C VEI kJŰHop 1969. JAN"UÄR 19., VASÄRNAP Február 15-március 2 >4 „Hősök nyomában" - Cegléden Országszerte a megyei, Budapesten pedig a kerületi döntőkhöz érkezett a KISZ Központi Bizottsága „Hősök nyomában’’ című vetélkedője. Ifjúkommunisták ezrei neveztek be a magyar kommunista mozgalom és a Tanácsköztársaság 50. évfordulójának jegyében meghirdetett versenyekre, amely a fél évszázados jubileumokat köszöntő eseménysorozat részeként a nagy elődök életének, harcainak alapos megismerésére szólította a fiatalokat. A különböző ifjúsági közösségek, oktatási körök, klubok, szakkörök, művészeti csoportok, brigádok képviseletében öttagú csapatok mérik össze tudásukat s adnak számot felkészültségükről. Február közepén zárul a megyei döntők sorozata. Valamennyi országrészből a két legjobb csapat jut tovább a területi elődöntőkre, amelyeket február 15 és március 2 között rendeznek meg. Szombathelyen Győr-Söpron, Vas, Veszprém és Zala megye, valamint a határőrség, Szegeden Bács- Kiskun, Békés, Csongrád és Szolnok megye, továbbá a karhatalom, Szekszárdon Baranya, Fejér, Somogy és Tolna megye, Cegléden Heves, Komárom, Nógrád és Pest megye, Debrecenben Borsod, Hajdú és Szabolcs megye, Budapesten pedig a kerületek képviselői küzdenek a honvédség versenyzőivel a győzelemért, amely egyben azt is jelenti, hogy ott lehetnek az országos döntőben. A „Hősök nyomában” című vetélkedő záró eseményére a forradlami ifjúsági napok időszakában kerül sor. Az országos döntőt a televízió is közvetíti. Teljes automatika Egymillió négyzetméter mozaiklap A Beton- és Vasipari Művek szentendrei gyárában a jövő év elejére helyezik üzembe azt a világviszonylatban is jelentős mozaiklapgyárat, amelynél az adalékanyag előkészítésétől a csiszolás befejezéséig minden művelet autóegységgel heti öt napon folyamatosan termelnek és évente mintegy egymillió négyzetméter elsőrangú mozaiklapot produkálnak majd. Az új gyár gépi berendezését a megkötött szerződés értelmében az olasz Cassoni matizálva van. Ezzel a gép- I cég szállítja Szentendrére. NÉPFRONTÜLÉS MONORON Ülést tartott tegnap délelőtt a Hazafias Népfront monori járási bizottsága. Napirenden szerepelt a népfront múlt . ^vi munkája, s az idei feladatok. Dr. Zimányi Gyula, a járási tanács vb-titkára a tanácsok és a népfrontbizottságok együttműködéséről nyújtott tájékoztatót. A bizottsági ülésen megjelent és felszólalt a népfront megyei titkára, S. Hegedűs László is. Tizmilliárd... Postások, €ITP-sek ünnepe mm nitr Egy öreg ember kéri... Papp Imre pilisi olvasónk a következők közlését kérte: „1968. szeptember 27-én délután 2 és 3 óra között Pilisen, az országúton egy motorkerékpáros elgázolt. Súlyosan megsérültem. 72 éves vagyok és többé munkába állni nem tudok. Nyugdíjam nincs. Kérem annak a lovas kocsinak a hajtóját, aki balesetemet látta, s így igazolni tudja, hogy én szabályosan közlekedtem, jelentkezzen, jöjjön el hozzám, segítsen rajtam. Az Illető pár nappal a baleset után az útkaparónál érdeklődött hogylétem felől. Címem: Pilis, Országút 10.” 1969. január 19, vasárnap, Sára napja. A nap kél: 7.25, nyugszik: 16.25 órakor. A hold kél: 8.38, nyugszik: 17.58 órakor. 1969. január 20, hétfő, Fábián és Sebestyén napja. A nap kél: 7.24, nyugszik: 16.27 órakor. A hold kél: 9.01, nyugszik: 19.22 órakor. — Búcsúzó tűzoltók. Pénteken reggel Gödöllőn, a tűzoltóparancsnokságon baráti körben búcsúztatták a 25 évi szolgálat után nyugdíjba vonuló P. Nagy Mihály és Vámosi József tűzoltókat. Munkatársaik ajándékokkal lepték meg őket. — Petróleummal élesztette a tüzet a kályhában pénteken este Kerepesen, a Szi- las utca 8. számú házban Qklaczky János segédmunkás. Lakóháztűz keletkezett, melyet a gödöllői tűzoltók, oltottak el. ^ HARMINCEZREDIK RÁDIÓ AZ ELŐFIZETŐNEK Az első meglepetésen már rég túljutott, egészségtől kicsattanó piros arca mégis biborszínűbb lett, amikor poharat emeltek köszöntésére. A Pest megyei Hírlap főszerkesztő-helyettese, Sági Ágnes mondta el az ünnepélyes üdvözlő szavakat: — Sok szeretettel köszöntjük negyvenezer példányban megjelenő lapunk 30 ezredik előfizetőjét. Engedje meg, hogy ebből az alkalomból átnyújtsuk a Hírlapkiadó Vállalat és szerkesztőségünk ajándékát... Egy elegáns, világvevő német RFT készülék tulajdonosa lett tegnap Utasi László (a képen: középen). Az ajándékot a szerkesztőségben kapta meg és a gratuláció után itt beszélgettünk vele. A Vecsési Állami Gazdaság 33 éves kerületvezetője nem kevesebb, mint 2800 hold gondviselője. Javarészt a tartott és nevelt 700 szarvas- marha szolgálatában műve- -Uk a hatalmas táblákat. — De halljuk, milyen út vezetett a mai napig? — A Népszabadságnak és Népszavának is rendszeres olvasója vagyok. Több éven át járt hozzám a Pest megyei Hírlap, aztán a feleségem tavaly lemondta. Év végén mégis ő jött hozzám. hogy csak elő kellene fizetni ezt a lapot is. Előfizettünk. De rajtam kívül még kileycen. Ezeket az előfizetőket már én szereztem. S most nem ígérek itt nagyot, de újabb húszat biztosan szerzek hozzá. Új lakásba költöznek, az ötvenes években vett öreg kis rádió már kiérdemesült jószág. Épp a legjobbkor jött ez ajándék. A lapról még eny- nyit: a családfőt mindenek előtt a gazdaságok ügyei érdeklik. Szívesen olvas erről, de még többet olvasna a kis közösségek, brigádok mindennapjairól. Az asszony a bűnügyeket lapozza fel, a baleseti rovatot olvassa leggyakrabban. A fiú még csak 11 éves, neki elég olvasnivalót ad az iskola. Utasi Lajos reggel fél ötkor már munkába indul. Lehet. hogy ezt a mai lapot is csak este nyolckor veszi kézbe, mint más napokon, amikor 'végre vacsora után ideje jut rá, hogy fellapozza. Vezető ember, számtalan társadalmi, politikai posztja van, párttitkár és a munkásőrség is ad elfoglaltságot. Esténként a kislámpa mellett előkerül az újság, s a harmincezredik olvasni kezd. Most bizonyára azt a cikket először, amelyiknek a címe: „A harmincezredik”. T. Gy. — Ilku Pál művelődési miniszter moszkvai tárgyalásai végeztével hazaindult a szovjet fővárosból. — Dr. Mondok Pál, a megyei tanács vb-elnöke hétfőn délelőtt 9 órától 12 óráig hivatali helyiségében fogadóórát tart. — A Honvédelmi Minisztérium újabb tájékoztatót adott ki a katonai főiskolákra történő jelentkezésről. Tekintettel az utóbbi hetekben tapasztalt érdeklődésre, a jelentkezési határidőt január 31-ig meghosszabbították. — A mezőgazdasági könyv- hónappal kapcsolatos tennivalókat és a jövő évi terveket január 23-án, csütörtökön tartja meg a megyei könyvtárban a könyvbarát bizottság. — A kerámiabúrás, nagy nyomású nátriumgőzlámpa lesz az elkövetkezendő évek egyik legnagyobb TUNG3- RAM-slágere. Az újfajta világítás gazdaságossága és fényvisszaadása minden eddigi fényforrásnál jobb, így korszerűsíti a közvilágítást. — Ferenczy Béni és Med- gyessy Ferenc alkotásaiból áprilisban a moszkvai Puskin Múzeumban reprezentatív kiállítás nyílik. 3H négyes A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a 3. játékhéten öttalálatos szelvény nem érkezett. Négy találatot 38 fogadó ért el, nyereményük egyenként 99582 forint. Három találata 2677 fogadónak volt, nyereményük egyenként 707 forint. A kétta- lálatos szelvények száma 121 123 forint, ezekre egyenként 20 forintot fizetnek. A nyereményösszegek a nyereményilleték levonása után értendők. A közölt adatok tájékoztató jellegűek. Tizmilliárd szép kis Összeg- Ennyire nőtt a betétállomány, amelyet a postások kezelnek. Ezt a jelentős állomást ünnepelte meg tegnap négy megye és a Budapestvidéki Posta Igazgatóság, OTP, illetve postai képviselője. Pogány Miklós, az OTP Pest megyei igazgatója méltatta a postások erőfeszítését és jelezte, hogy az ország tízmilliárdos posta- betétállományából, több mint másfél milliár- dot a Budapestvidéki Posta Igazgatósághoz tartozó négy megye: Fejér, Komárom, Nógrád és Pest érte eL Egy hónap múlva GÉPKOCSINYEREMÉNYAz Országos Takarékpénztár egy hónap múlva, február 19-én Budapesten — a csepeli munkásotthonban — rendezi a gépkocsi nyereménybetétkönyvek esedékes, sorrendben a 31. húzását. A sorsoláson minden 1968. október 31-ig váltott és január 31-én még érvényes ötezer és tízezer forintos betétkönyv részt vesz. A gépkocsira takarékoskodók BETÉTKÖNYVSORSOLÁS egyébként még készülődhetnek az ezt követő, májusi sorsolásra, amelyre január 31-ig lehet gépkocsi nyereménybetétkönyvet váltani. OSTABONTÁS MÉH-pénzbő! — otthon 630 gyerek örül Tápiósze- csőn az új úttörőotthonnak. Régóta vágytak egy helyiségre, ami csak az övék, ahol tanítás után is együtt lehetnek. No, nem mind a 630-an egyszerre — hiszen az egész úttörőcsapat létszáma ez —, hanem csoportokban, ahogy az űttörőmunka kívánja, örülni is, dolgozni is jobb együtt, mint magányosan. Régi vágyukból szorgalommal, ügyességgel építettek valóságot. Rongyot, papírt, vasat, fémeket gyűjtöttek hangyaszorgalommal, eladták a MÉH-nek s a kapott összegből újjávarázsoltak egy régi pincét. Természetesen a felnőttek segítségével. Malteroztak, vakoltak, meszeltek, s a hideg betonpadlót beborították piros kókuszszőnyeggel. Vásároltak egy-két bútordarabot is s a falra mozaikkockákból kirakták a csapat nevét. Villanykályhával fűtenek és levetik sáros cipőiket, mielőtt belépnének a féltett szőnyegre. A megyei KISZ-bizottság munkájuk elismeréséül hétezer forinttal jutalmazta őket. Ezt a/, i ősz- szeget is hasonló célra fordítják. Gratulálunk a csapatnak és kívánjuk, legyen ilyen eredményes 1969-es évük is. Antal Erzsébet Tápiószecső — Viszem az ikerház terveit ... (Kertész László rajza) — Jégjelentés. A Duna felső szakasza már Szobig jég- telen. Budapestnél csak szórványos zajlást jelentettek, ám Tökölnél még sok a jég és erősen zajlik a folyó. Ezen belül a legmagasabb összeggel, 615 millió forinttal Pest megye szerepel. A növekedés meglehetősen nagy tempójú, hiszen 1963-ban még csak 644 milliónál tartottak, míg az elmúlt esztendő végéig elérték az 1 milliárd 585 milliós szintet. — Köszönet és hála a vezetők és névtelen munkatársak odaadó és lelkes erőfeszítéséért. A postának csak .másodlagos feladata a takaréjkbetét- állomány növelése. De, ahogy mi láttuk, egyenrangú tennivalójukká emeltéit. Szolgálja ez a lakosság érdekét a takarékos életre való neveléssel, de azzal is, hogy minél nagyobb a betétállomány, annál nagyobb összegű hitel folyósítására nyílik lehetőség. A méltatás után megemlékezésül néhány ajándéktárgyat nyújtott át Nagy Bélá- nénak, a budapestvidéki posták igazgatójának és vezető munkatársainak, majd az ünnepeltek nevében az Igazgatóasszony nyújtott át emlékeztetőül egy-egy színes kis bélyegalbumot a négy megye megjelent OTP-igazgatóinak. PEST MEGYEI HÍRLAP .a Magyar Szocialista Munkáspárt Pest megyei Bizottsága és a Pest megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: SUHA ANDOR Kiadja a Hírlapkiadó Vállalat Felelős kiadó: CSOLLANY FERENC Szerkesztőség: Budapest, Vili., Somogyi Béla u. 6. II. em. Kiadóhivatal: Budapest. Vili., Blaha Lujza tér 3. Egész nap hívható központi telefon: 343-100, 142-220. Gépíró szoba 10 órától 18 óráig 140-449, 18 órától 21 óráig 140-447. Titkárság: 131-248. Egyéb számok: 141-462. 141-258. Előállítja: Szikra Lapnyomda, Budapest INDEX: 25 064 Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely postahivatalnál, a kézbesítőknél, a posta hírlapüzleteiben és a Posta Központi Hírlap Irodánál (Bp., V., József nádor tér t. sz.). Előfizetési díj 1 hónapra 17 forint. MÉG SOKAN NEM TUDJAK, hogy az igen népszerű ■ ■ VIRÁG CUMIT csak Pécsett lehet beszerezni. Az eredeti VIRÁGCUMIT a BARANYA.-TOLNA MEGYEI ÉLELMISZER ÉS VEGYIÁRU NAGYKERESKEDELMI VALLALAT hozza forgalomba. A boltvezetők megrendeléseit - az ország bármelyik részébe — postafordultával teljesítjük. •> ♦> ♦> •> ❖ ♦> •> ♦> •> ♦> <* KÉSZÍTI A BARANYA MEGYEI HÁZIIPARI SZÖVETKEZET. FIGYELJE A ZÁRÓCÍMKÉT, MERT UTÁNOZZAK!