Pest Megyei Hírlap, 1969. január (13. évfolyam, 1-25. szám)

1969-01-19 / 15. szám

1969. JANUÁR 19.. VASÁRNAP 9 Színház Éjjeli menedékhely AZ ÉLET KA TOKÁI Gorkij drámája a Madách Színházban R égen nem zajlott színházi produkció, rendezői fel­fogás értéke és értelme körül olyan heves vita, mint most a Madách Színház Éjjeli mene­dékhely előadásának kapcsán. Ez nem szokatlan dolog. A század eleji bemutató után nem kisebb tekintély kérdő­jelezte meg a dráma értékét, mint Csehov, amikor így nyi­latkozott: „Jó, de regényben sokkal teljesebb és hatáso­sabb lett volna. Miért ír Gor­kij drámát?” Sőt! Huszonöt évvel az ősbemutató után ma­ga a szerző nyilatkozott így: „Gyengén összekapcsolt jele­netek sorozata, nincs követ­kezetes cselekménye, jellemei kimunkálatlanok.” Valóban kérdés az, amit Csehov kér­dezett? S valóban lazán ösz- szekapcsolt jelenetsor az Éj­jeli menedékhely, mint ahogy azt Gorkij a saját művéről megállapította? Ügy vélem, hogy Gorkij drámáját többek között talán éppen szerkezetének „nyitott­sága” teszi képessé arra, hogy egyre jobban távolodva attól a kortól, amelyben született, mégis mindig újabb és újabb értelmeket nyerhessen. A korszak, amelyben a mű szü­letett: az 1905-ös forradalmi éveket megelőző Oroszorszá­gé. Gorkij e forradalmat, vál­tozást váró. nyomorgó ország­ban vet pillantást .,a mélybe”, az orosz társadalom legmé­lyére, s orvosi-pszichológusi precizitással igyekszik megke­resni éppen az éjjeli mene­dékhely nyomorába süllyed­tek szélsőséges példázatában az adott társadalom életlehe­tőségeit. Drámájának közép­pontjába két figurát állít. LIl­kát, az öreg vándort és Sza- tyint, a homályos múltú ha­miskártyást. A két ember két emberi végletet jelöl. Luka a hazugságaival vigasztalja környezete elesettjeit. Szatyin mindig kimondja a kegyetlen igazságokat is. Az egyik hivő, a másik hitetlen. S e hivő és hitetlen köré csoportosulnak a dráma figurái, támogatva vagy támadva hol az egyik, hol a másik eszmei-erkölcsi végletet. De a Gorkij-dráma érdekessége, hogy Luka és Szatyin, az ellentétes drámai pólusok, nem csapnak össze. Azért nem, mert a dráma igazsága nem Luka vagy Sza­tyin különigazságaiban van, hanem a kétféle emberi tar­tás kölcsönhatásának, harcá­nak dialektikájában. Bizonyá­ra e magasrendű „ítélet nél- küliség”-ben rejlett a dráma akkori sikerének titka, annak a törvényszerűségnek az érzé­keltetésében, hogy a külön- igazságok mit sem jelentenek a társadalmi igazságtétel ál­talánosabb, forradalmi igaz­sága nélkül. D e mit mond számunkra a dráma most, mit mond a Madách Színház sokat vita­tott előadásában? Ádám Ottó rendező kitűnő érzékkel erő­sítette fel ennek a drámának másfajta, hozzánk szóló hang­jait. Ádám Ottó nemhogy szembeállítaná, de a fejlődés menetébe helyezi a két esz­mei ellenlábast, Lukát és Szatyint. Az ő elképzelésében Luka kegyes hazugságai, szép meséi szükségesek ahhoz, hogy felrázzák a mélyre süly- ■lyedtekben szunnyadó embert, a vágyat a szebb, teljesebb életre, majd Luka hirtelen távozása után a már válto­zásra kész, közösségre vágyó emberekben kitűnő talajra lel Szatyin kegyetlenebb. ám konstruktívabb igazságainak magja. Az utolsó jelenetben az Éjjeli menedékhely űzött emberei egymásra lelnek, lét­rejön a közösségi hagnulat ki­törölhetetlenül szép pillanata. (A Színész öngyilkosságát je­lentő Báró sem tudja semmis­sé tenni ezt a pillanatot.) rsssssxssssxssssssssssssxsssssssssssssxsssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssst Heti tilmlevé BELGRÁDI ROMÁNC Stole Jankovic író-rendező színes, jugoszláv filmje a ka­maszszerelemről szól. Hőse, Misa, csendes, komoly fiú. Érettségi előtt áll, amikor meg­ismerkedik a szép, de kacér Visnyával, s attól kezdve úgy érzi, eddigi élete üres, szürke és ostoba volt. Csakhogy ez a gyerekes, első szerelemnek tű­nő érzés hamar szertefoszlik: Misa egyre inkább érzi, hogy Visnya nem tartozik hozzá igazán. Mégis reménykedik, ám éppen akkor, amikor úgy tű­nik, hogy a lány mégiscsak őt szereti, hiszen az új esztendő reggelén az övé lesz, akkor ve­szíti el igazából. Kénytelen rá­A LEGSZEBB HÓNAP Sokkal emberibben szól a szerelemről Guy Bianc ren­dező filmje, A legszebb hó­nap. A film története 1940 má­jusában játszódik egy kicsiny francia faluban, meiyet egy széles, vad folyó választ ketté. A falusiak nagy bánata, hogy lakóhelyüket nem köti össze híd a másik parttal. A törté­net hátterében egy szép, tiszta szerelem és a háború áll. Bár a háborút nem látjuk a film­ben, mégis jelenlevőnek érez­zük, hiszen alaposan felkavar­ja a kis falu lakóinak életét. A barátokból ellenségek válnak, a gyávákból hősök, s a várat­lanul felépült híd védelme még az ifjú szerelmesek egy­mással haragban álló család­ját is arra készteti, hogy régi sérelmeiket félretéve, vállvet­ve harcoljanak a híd felrob­bantása ellen. A híd ennek el­lenére sem marad meg sokáig, a visszavonulás zűrzavarában egy eltévedt katona véletlenül meggyújtja a kanócot. Ám az ifjú szerelmeseket többé így sem tudja senki elválasztani egymástól, és a kis hegyi falu­ban az élet visszatér szokott medrébe. A rendező legnagyobb éré' nye a pátosz nélküli ábrázold si mód. Filmjében egyszerű kisembereket keltett életre filmvásznon, hús-vér, valós figurákat. TUZA SANDORNE A film egy drámai pillanata S hez. s kenyeretek? Ö egy dús, bar­na hajú fiúval osztotta meg a karajt. Érettségi előtt egy hónappal megint hívták: — Elvtársnő, volna-e ked­ved a Szovjetunióban tanul­ni? A dús, barna hajú fiúval a kecskeméti előkészítő tábor­ban ismét találkozott és Le- ningrádban is ott volt a 15 magyar között, akikkel 1949- ben az agráregyetem közgaz­dászkarát megkezdték. Ott tudta meg, Tuza Sándornak hívják. Még most is mosolyog, ha az akkori kislányra gondol. Aki olyan öntudatosan tartot­ta a fejét. Aki az első nap után zokogva érezte: jó, ha itt-ott üti meg a fülét egy is­merős szó az előadáson. Há­rom hónap jött, amikor a fü­zet fölött egymásba folytak a nappalok és éjszakák. Amit nem enyhített más, csak a na­gyon szép, tiszta szerelem. Ott lett Tuza Sándorné. 1951-ben egy leningrádi őszi éjszakán született meg Kata. Már fu­tott a gyerek, amikor utolsó éves hallgatóként magával vitte Krasznodárba, a kol­hozba. Aztán jártak Odesszá­ban és a Kaukázusban, míg végre, 1954-ben ismét magya­rul kiáltották az állomásneve- ket. ITTHON FELHŐS ÉG FO­GADTA. Apját Rákosiék fél­reállították, nyugdíjazták, őket Heves megyébe osztották be munkára, csakhogy jó tá­vol egymástól. Éltkor már megint szédülve ébredt, jött a másik gyerek. Annyiszor kér­ték: szeretnének egy helyen dolgozni. A válasz mindenkor: nem. Ekkor közös elhaíáro- zássaj felmondtak. Egy gyerek a kézben, egy útban, tartalék nélkül,, kezdő emberek, akik nem hitték, hogy országos ér­dek egymástól elszakítva él­ni. Szeerneséjük volt. Két hó­nap telt el, amikor a Szabad Szó című lap megtudta az esetüket és írt róluk. Kedves levelet kaptak Tolna megyé­ből. A teveli gépállomás ki­helyezett agronómusai lettek, más-más munkakörben. Hogy hogyan fogadták Zombán? Az asszonyok laposan méregették vastag derekát, a férfiak igye­keztek levegőnek nézni. Har­colt ellenük és harcolt önma­gával, hogy kitartson. Egy délelőtt megbetegedtek, felfú­vódtak a tehenek. Állatorvos még a környéken se. — Föld alól is kerítsenek, hozzanak trokárt — adta ki a paran­csot a sápítozóknak. Futva, hozták, adták kézbe. Remegett a gyomra, de fogta a szerszá­mot, döfte az állatok oldalá­ba. Mind megmaradt. Utána jöttek az emberek: hát... szóval... na, hol is kezdjék a munkát? Rövidesen közaka­rattal megválasztották a ter­melőszövetkezet és a község párttitkárának, meghívták a járási pártbizottságba. Szeren­csésen megszületett Klára. Szép baba lett, nem ártott meg neki a sok törődés. Csak ő ébredt gyakran arra, ahogy éjjel mosott a kisteknőben; fázik a keze a hűlő vízben. Pedig az embere akkor és most, ott segített, ahol tudott. Gyakran óráról órára tervet kell kidolgozni, hogy se a munka, se a háztartás, se a gyerekek ne szenvedjenek kárt. Persze, ma már minden más. Kata 18 éves, csecsemő- gondozó lesz egy év múlva. Klára nyolcadikos, nagylány. Ha úgy hozza a sor, megfőz. És mind a négyen nagyon vár­ják a vasárnapot, amikor nem győz szólni a lányokra: ne csak meséljetek, a kezetek is járjon közben... — Még a testi fáradtságnál is rosszabb volt azonban a gond — tér vissza újra a zom- bai időkre. — Töprengtünk, hogy vajon rendben van-e minden, hová vezet ez az út? Nem volt sok idő meditálni. Jött ötvenhat, a zombai tsz fel bolydult. Éppen nem volt ott, hanem Pesten, egyhónapos ál­lattenyésztői továbbképzőn. Kinn lakott apjáéknál Buda­örsön és magával hozta a ki­sebbik lányát. Akire csak gon­dolt,' féltenie kellett. Férjét Zombán, öreg veterán apósát és az édesapját, akit kiirtással fenyegettek Budaörsön. Egy nap verték az ablakot. Meg­dermedtek. Ugrott a gyerekért, amikor megismerte Hunya bá­csi hangját: — Ne ijedjetek, nincs semmi baj. Itt vannak a szovjetek. Gyere tolmácskod- ni... Aztán megérkezett a fér­je és belépett a karhatalom­hoz. BUDAI JÄRÄS — MAS VI­LÁG. A községi tanács agro- nómusa, majd osztályvezető a járási pártbizottságon. Jófor­mán meg sem ismerte a szo­báját, amikor hetekre búcsút mond neki. Indul a tsz-szerve- zés. Akkoriban aludni sem járt haza, anyósa gondozta a gyermekeit. Akkor ismerte meg azokat az embereket, akik ha megértik, miért kell har­colni, a világot el lehet huzat- ni velük. Hányán érezték meg­oldhatatlan nehézségnek, hogy öt hold helyett ötszáz, vagy ötezer holdban gondolkozza­nak! És milyen sokan kitű­nően megállják ' a helyüket! Van, aki lemaradt. Aki nem érti a változások szükségessé­gét, aki fél az ösvényektől, amelyek pedig szintén a főút- ra visznek. Állandó változásra, megújulásra kellett késztetnie önmagát is. Mire javítottak a szövetkezetek laza pénz- és vagyonkezelésén, mire elké­szültek a járás 20 éves távlati fejlesztési tervével, ismét más lett a helyzet. Akkor az ope­ratív intézkedés volt a legfon­tosabb. Amikor jött az orszá­gos gyümölcstelepítési prog­ram. a járást már készen ta­lálta. Hiszen ez a fő vagyo­nuk. Volt idő. amikor ez a vaevon pusztulni látszott. A férfiak elmentek az iparba, az asszonyok pedig hiába voltak kötelességtudóbbak, feiésen, kapáláson kívül máshoz nem­igen értettek. Jó két éve ismét diákká vált, a pártfőiskolán tanult. Kommunista, emberi értékét mérték fel, amikor járási párttitkárnak választották. In nen egy lépcsőfokkal maga­sabban, tudásban megerősöd­ve ismét másképpen látja a tennivalóit. Ugyancsak elgon­dolkoztatta a Népszabadság legutóbbi kerekasztalbeszélge- tése a pártmunka új stílusá­ról. Szélesíteni, tágítani kell a látóhatárt, aminek egy módja van: tanulni, olvasni, elemez­ni. — Néha megtörténik, hogy megszököm innen — vallja be szégyenlős félmosollyal. — Előbb beülök a könyvtárba, mert valamit meg kell olda­nom és nem tudom, melyik oldaláról közelítsem meg. Ma talán még nehezebb a dol­gunk. Utasítás helyet javasla­tot, buzdítást várnak a terme­lőszövetkezetek. Kezdeménye­zésben nincs is hiány, a kivi­telezés azonban gyakran nem zárkózik fel az elképzelések­hez. Megtörténik, hogy a meg­duzzadt termeléshez nem tud felnőni az apparátus, nagy a fejetlenség. Ha aztán a fő­könyvelő jelez, kitör a vihar, egymást okolják. Vagy: szer­ződéseket kötnek a melléküze­mek létesítésére, amikor hiá­nyoznak a szükséges munka­feltételek. A másik, amit mé" meg kell tanulni, az ipari szemlélet. Az állatteynésztés- ben az öt?záza1“k''s hrszon már jónak számít, a növény- termesztésben a 15 százalék a megfelelő. Ipari vállalkozást 25 százalékos haszonkulcs nél­kül el sem szabad kezdeni. A mieink meg örülnek, ha az el­ső év nem ráfizetéses. Sokan ezt a tájékozatlanságot szeret­nék kihasználni. Állást kell foglalni a tsz-vezetők iövedel- me kérdésében, megtalálni a megnyugtató arányokat. Gesztenyeszínű haja kis kontybán összefogva, arca, homloka sápadt. Hetekig be­tegeskedett. Néha még átfut rajta egy kis fájdalmas rez­zenés. Komáromi Magda $ PERKÄTA a HARMINCAS $ évek elején hatezernyi lako­mával jókora községnek szá- 5 mított. Amerre a szem ellá- tott a határban, a Hunyadi ^ grófok és a nagygazdák föld- s je váltotta egymást. A „rá- 5 diós Szabót” mindenki is- ^ merte a faluban. Nem a vá­lj gyónóért, hiszen csak hat hol­lódon vetett, nem is a 11 gye- ^ reke miatt, mert az is megszo- ^ kott volt a szegénysoron. Ó Inkább azért, mert, ha meg- ■! látták a faluban a csendőrö- | két, bólintottak: már megint $ a rádiós Szabóékhoz men- § nek? $ Teri a legkisebb volt a $ gyerekek között. Emlékszik ^ rá, hogy tetszett, amikor a ^ csendőr bácsi fegyvert kere- ^sett és baj onettj ével bele- ^ szúrt a dunyhába! Hogy ^szálltak a fehér pihék! Em­lékszik, amikor apja resz- í ketve megállt az ajtóban: — ^ Hát én még cseléd sem le- ^ hetek! — Nagy bűne volt. $ Kommunista. Három évig ^ ült Horthy börtönében s § utána nem mozdulhatott ki § a falujából. Hat kilométerrel § odébb nem engedték a ta- ^ nyára béresnek. ^ A kislány mindezt termé- S| szétesnek vette. Ugrabugrált, i amíg nagyon korán be nem § fogták a dologba. Nem ^ érezte tehernek, ott ..volt a ^ sok testvére, mesélő apja, ^ imádkozó anyja. A háború- ^ ról, mióta nyitott szemmel ^ nézett a világba, mindig ^ hallott. Ahogy gyakrabban ó| szálltak a falu felett a re- pülőgépek, ismét megjelentek % a csendőrök. ^ — Készüljön, maga fő kom­^ munista. Papír jött, internál­ják. § Hárman voltak otthon gye- ^ rekek, a többiek a határban. ^ Moccanni sem mertek, csak ^ összefogóztak. Ahogy becsa- j! pódott utánuk a léckapu, ő ^ szaladt végig a sáros úton a ^ rokonokhoz. Ott bukott be S sírva az ajtón, miért veri Sókét az Isten? ^ — Miért? — kérdezte a ^ rokon kenetesen. — Azért, ^ mert a te apád lelki bél- ^ poklos. Megérdemelte. | Néha egy mondat annyit ^ rombol, mint amennyit előt- $ te az évek építettek. Teri $ csak azt érezte, baj van az ^ olyan Istennel, aki az apját ^ sútja. ^ Egyszercsak gyűrött, so- S vány ember surrant a házba $ a kertek alól. Az apja meg- S szökött az internálótáborból. ^ Három napig kucorgott a szé- $ nában, s zümmögve tanította ^lányát az Internacionáléra. A i> falu háromszor cserélt gazdát, ^ míg véglegesen bevonultak a ^ szovjetek. Teri tizenharma- 5| dik születésnapján ez volt ^ az ajándék. Ott volt az apja S árnyaként, amikor osztották $ a Hunyady-grófok földjét, Ó amikor az elbitangolt lova- Ó kát szedték össze. A gyűlé- Ó seket összehívni sem kellett, Ó mentek maguktól. Egyszer Ó felállt a titkár és azt mondta: 5 na emberek, mától fogva aki ^ nem párttag, menjen ki! Ügy § érezte, megütötték. Öt küldik, $ aki szavalt, aki a zászlót ló vitte? Amikor odaállt az asz- ó tál elé, vegyék fel a pártba, Ja férfiak hümmögtek: Ó — Nem tudjuk, te Teri! Te Ó még lánynak is gyerek vagy! Ó 1945. OKTÓBER 15-ÉN, ne­Ó venapján lett párttag. Ezt is Ó ajándéknak vette. Ezután már Ó gyorsabban peregtek az ese- j mények. Apját visszavették a | postára, Budaörsön házat kap- ^ taik, felköltözött a család, ó 1946 őszén. Az akkori pártkong- ó resszus után a Központi Bi- 5 zottságtól kellett kérnie, erő- 5 sítsék meg párttagságát, mi- ! vei még nem volt 18 éves. ! Nezvál elvtárs fogadta, s : mindjárt pártmunkával is ‘megbízta. A III. kerületi MA- j DISZ lánytitkára lett. Felfe- : dezte, hogy azok a városi lá- j nyok, akik Óbuda gyáraiban I a szövőgépek, vagy a téglave- I tő mellett dolgoznak, ponto- i san olyanok, mint ők voltak i odahaza Perkátán. Vihánco- lók, összesúgnak a fiúk mö­gött, minden újért lelkesedők. Ekkor már népi kollégista. Egyszer szóltak, menjenek se­gíteni a Margit-hídi építkezés­hez. Este néhány fiú odajött: — Lányok, van még egy kis „Eh... elrontotta a nó­tát... Ez a bolond!” — mondja Szatyin, mielőtt lehull a függöny, de ez sem a vég­ső rezignáltság, hanem a tra­gédia hangja. Megfogyatkoz­va, megrendültén állnak az Éjjeli menedékhely lakói. De együtt állnak! Szemben a sorssal! Pesszimista lenne ez á befejezés, mint azt az elő­adás egyes kritikusai állítják? A Csehov által feltett, s a cikk elején idézett kérdésre, majd Gorkij későbbi önbírála­tára az idő felelt, nem adván igazat a legtekintélyesebb ké­telkedőnek és a nyilatkozó szerzőnek sem. Az Éjjeli me­nedékhely a drámairodalom új korszakának fejezetnyitó da­rabja, amelyet számosán és nem ok nélkül, a modern drá­mai stílus előképének, az ib- seni dramaturgia és a csehovi lélekelemzés első igazán tö­kéletes meghaladásának tarta­nak. Mindez az irodalomtör­ténészekre tartozna abban az esetben, ha az Éjjeli mene­dékhely csak az irodalomtör­ténet szempontjából fontos, ám előadhatatlan relikvia lenne. De nem az. Eleven, lélegző test ez a dráma, amely minden egyes korban, min­den egyes előadásban más arcát mutatja. Ezért tűnik úgy, hogy azok, akik most az Ádám Ottó által rendezett előadás értékét vitatják, nem az előadás, hanem a dráma értékeivel nem tudnak mit kezdeni. Csakhogy most már a dráma értékét vitatni ne­vetséges lenne... S ztanyiszlavszkij ezt írta az ősbemutató után: „...az Éjjeli menedékhely-nek meg­döbbentő sikere volt. Véget nem érő taps hívta függöny elé a rendezőket, a színészeket és magát Gorkijt.” Furcsa egyezés! A dráma értekeiben kételkedő szakmabeliek és a spontán lelkesedéssel reagáló közönség .. . Mert az előadás- j ban kételkedő szakmabeliek J véleménye ellenére a Madách j Színház zsúfolt nézőterén most ^ is lelkes, régen látott (és hal- ^ lőtt) siker fogadja Gorkij Ó drámájának előadását. A si- S kér nemcsak az újraértelme- ó ző rendező, de az azt megva- S lósító kitűnő színészek érde- ó me is. Mensáros László, Pécsi ! Sándor, Gábor Miklós, Vass ! Éva, Psota Irén alakítása, kü- ! lön tanulmány tárgyai lehet- Snének. Nádas Péter s i \ ssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssss J Fufóhomokfól j az aranyhomokig I Nagyszabású vállalkozásba ; kezdett a Pest megyei Levéltár I karöltve a Bács megyei Levél- ! tárral. | Felszabadulásunk 25. évfor- | dulója tiszteletére Futóhomok- : tói az aranyhomokig címmel I közös kiadványt jelentetnek meg, amelyhez az előszót a Futóhomok című szociológiai tanulmány szerzője, Erdei Fe­renc, a Hazafias Népfront fő­titkára írja majd. A kiadvány felöleli azt a nagy utat, amit a Pest-Pilis- Solt-Kiskun vármegye a „futó­homok” korszakától a Horthy- Magyarország 25 évétől nap­jainkig, az „aranyhomok” kor­szakáig megtett. ó Két film a szerelemről. így összegezhetnénk a héten be- $ mutatott jugoszláv, illetve francia produkciót. § I döbbenni, hogy az a boldog | óra sem változtatta meg ai lányt, továbbra is szívesen I megy randevúra más fiúkkal I is, főleg olyanokkal, akiknek | pénze és autója van, Jankovic filmje sokszor fel- > dolgozott témát elevenít fel. > Ettől lehetne még jó film, de i nem az. Az író-rendező film jé- j ben semmi újat nem tud mon- ! dani. Meg aztán főhőse, Misa, I túlságosan naivra sikeredett, ó Nem lehet már úgy az orruk- ó nál fogva vezetni a mai tizen- | nyolc éveseket, mint a filmbeli ó Misát. Ez az igazság. Ezért is ó nehéz hinni a film alkotójá- ó nak. ó

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents