Pest Megyei Hírlap, 1968. december (12. évfolyam, 282-306. szám)
1968-12-10 / 289. szám
Fény a kunyhóban • V.V -■ ,a é E srr megy eT ,h;Tr;i^vp ü:L'.ö;n;xm X. ÉVFOLYAM, 289. SZÁM 1988. DECEMBER 10., KEDD I b-wkiósck Ma délután 2 órakor vb- ülést tartanak Ecseren, ahol beszámolnak az anya- és csecsemővédelem helyzetéről, a tsz állatállományának téliesí- téséről, valamint a takarmányellátásról. Péteriben 4 órakor ülésezik a vb. Itt jelentés hangzik el a községi szakigazgatási feladatok ellátásáról. Pilisen a 2 órakor kezdődő vb-ülésen beszámolnak a lakosság javító, szolgáltató igényeinek kielégítéséről és a tanács alá rendelt intézmények gazdasági ellenőrzésének éves tapasztalatairól. Üllőn is 2 órakor ülésezik a vb. Napirenden: a művelődési otthon népművelési tervének tárgyalása, az intézmények gazdálkodásának ellenőrzése, valamint a jelölő gyűléseken elhangzott bejelentések intézése. A vecsési vb reggel fél 9-kor ülésezik, ahol tájékoztató hangzik el a vízmű 1968. évi fejlesztéséről. SPORT Erősítés vagy utánpótlás? i. A kérdés ilyen feltevése egy kicsit erőszakolt. De lényeges. A vecsési labdarúgók, újonc létükre, az NB III dobogós csapatává lettek. Ez szép teljesítmény — lett volna, ha saját erőből érték volna el. Az erősítésnek nem vagyok ellensége. Ez látszólag ellentmond a fenti soraimnak, de csak látszólag. A józan, a csapat érdekeit szem előtt tartó erősítés ilyen szinten szükséges. Mindezek azonban nem zárják ki az utánpótlás elhanyagolását. És ez az a probléma, amely miatt a vecsési sport jövőjét egyáltalán nem látom rózsás színben. A jelenlegi állapotok mellett, belátható időn belül javulás nem várható. A jelenlegi ifiegyüttes játékereje pedig, valljuk be őszintén: igen gyenge. A játékosok között csak egy-két olyan fiú található, akiben van fantázia, aki — talán mert a tehetségek útja rögös — néha az első csapatban is szóhoz juthatna. Például Mercz (sportszerű felkészülés mellett), Szeremet és Fodor 1. ök jelentik most az ígéreteket. Nem nagy szám. A többiek ügyesek, de félő, hogy ilyen foglalkoztatás mellett több nem is lesz belőlük. Nemegyszer az elkeseredéssel volt határos az ifisták hangulata, látva azt a nemtörődömséget, amellyel az utánpótlás ügyét Vecsésen kezelték. Szép az együttestől, hogy ilyen hozzáállás mellett együtt tudtak maradni, és a bajnokság végére némi fejlődést is tapasztalhattunk náluk. Mi az oka az utánpótlás gyengeségének? Azt hiszem, ezt a problémát a többi csapatunkra is kiterjeszthetem, hiszen — őszintén bevallom —, az üllői együttesben sem láttam az ifisták között olyan játékosokat, akikkel az üllői labdarúgás jövőjét ígéretesebbé lehetne tenni. Monoron is hasonló a helyzet. Vecsésen példaként emlegették a nemrég még kitűnő ifiegyüttest. Ezek a játékosok javarészt eltűntek, vagy nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket. A jelenlegi 19— 24 évesek azonban ezekből az ígéretekből kerültek ki. Ez tény. És az is más lapra tartozik, hogy többen közülük — a mellőzések miatt — kedvüket vesztették és visszavonultak. Nem mondok túl nagy újságot, ha azt mondom, hogy ha van még vecsési fiatalabb korú játékos a csapatban, az elsősorban az elmúlt évek ifiedzőinek, Trasszer Lajosnak és Müller Bélának az érdeme. A vezetők között többen akadnak olyanok, akiknek ez a véleményük: mire mentünk tehetséges fiataljainkkal? Erősítenünk kellett, hogy feljussunk. Az érem egyik oldala. A másik oldalon pedig az Utánpótlás teljes elsorvasztá- ía. Mi lenne a megoldás? Nem könnyű felelni. A jövőben az irősítésnél mindig ügyelnünk, vagy legalábbis igyekeznünk kell olyan, lehetőleg fiatalabb korosztályú játékost igazolni, akik nem egyéves átmeneti állapotnak tekintik a vecsési játékot. A másik a fontosabb. Az utánpótlást, az ifistákat megfelelően kell kezelni, edzőt kell melléjük szerezni, olyat, aki rendszeresen foglalkozik velük. A vezetőség részéről több figyelmet kell az ifisták- ra fordítani. Szalontai Attila (Folytatjuk) Zenekarok és táncdalínskesek vetélkedője Előreláthatólag karácsony és szilveszter között kerül sor a Salgótarjánba benevező zenekarok és táncdalénekesek versenyének járási döntőjére. Kategóriák: tánczene, beatzene, polbeat és dzsessz. Az énekeseknek a kísérő zenekar 15 perces műsoridején belül kell számaikat előadniuk. A továbbjutó énekeseket csak a szintén továbbjutó zenekar kísérheti. A versenyre a járási KISZ- bizottságon lehet jelentkezni, s közölni kell az együttes nevét, alakulási évét, a vezető nevét s a műsort is. S még egy feltétel: az énekesek csak magyar nyelven adhatják elő számaikat. Mindig tudtam, hogy a határban hidegebb van, mint a falu közepén, de hogy ennyire... A kopasz akácfákon vastagon ül a zúzmara, leheletem furcsa gomolyagakat rajzol a levegőbe, s a kesztyűn keresztül is csípi kezemet a levegő. Nem sokkal pirosabb nálam Gengeliczki István és Szilágyi Erzsébet sem, pedig ők kora reggel óta kint vannak a nyáregyházi Béke Tsz kápasztaföldjén. Földbe vájt kunyhó, ajtaján vörös fény szűrődik ki, fahasábok parázslanak a földön — itt melegítjük dermedt kezünket, s beszélgetünk. Sakkszskcsoport Üllőn Az üllői szakmaközi bizottság újjászervezte a sakkszakcsoportját. A csoport élén Erdei Antal, , a község egyik legjobb sakkozója áll. Legközelebb december 15-én, vasárnap délelőtt tíz órakor Üllőn, a művelődési otthonban a vecsési szakmaközi bizottság hatos csapatával mérkőznek. — Másfél hete kezdtük a káposzta szedését, s ha jól számolom, elment már több mint három vagonnal belőle. Pucoljuk, ládába rakjuk, aztán jöhetnek érte a Zetorok — mondja István bácsi. — Csak ketten vannak? — Mikor hogy. Most mentek el az asszonyok innen a borházba zöldséget válogatni. — Hát a borházban melegebb lehet, már csak a bor miatt is! — mondom, s az öreg nevet. Erzsiké komoly szemmel néz rám, bár ha meggondolom, hogy reggel óta dolgozik a vizes káposztafejekkel, nekem is elmenne a kedvem, a nevetéstől. — Folyik a levelek alól a víz, a ruhám nedves ... Azért ki lehet bírni. Megszoktam az ilyen munkát, a nyári szünetekben is mindig a földeken dolgoztam. Most végeztem nyolcadikat, anyu helyett járok ki— Nem vagyok tsz- tag, bár apu mondogatta, hogy be kellene lépni. Megtalálom a számításomat itt. Ha nem dolgozom végig a hónapot, akkor is megvan ezer forintom — mondja, s fázósan dörzsöli össze a kezét. — Hova szállítják a káposztát? Van a tsz-nek csarnoka? István bácsi ingatja a fejét, rosszall'San ráncolja a homlokát. — Nincsen, se Pesten, se Monoron. Pedig mondtam mán én is, hogy pakolják meg a kocsit, oszt szállítsanak be Monorra! Megérné!... De hát a vezetőség tudja, mit csinál... — Mennyit osztanak az idén? — Ügy néz ki, hogy jobb lesz Harminchárom gyerek A MAMA Hideg, ködös szél kapkod kalapom szélébe, miközben Monor egyik legtávolabbi utcájában keresem a kettes számot. A Fiúméi út bal oldalán már csali egyetlen ház látszik a távolban. Ez lesz az, gondolom. Közben szüntelenül vissza-vissza tér bennem József Attila versének néhány sora: „Már egy hete csak a mamára / gondolok mindig, meg-megállva.. ", majd a következő: .......Nem nyafogn ék, de most már késő / most látom, milyen óriás ő ...’’ Tudtam, hogy Monori Sán-v dómé eddig 33 gyereket ne-' veit fel, bocsátott ki felnőttként védő oltalma alól. Amikor bekopogtattam hozzájuk, s élettörténetéről kérdeztem, minden érdekességtől mentes, de élményekben gazdag sorsot ismertem meg. Monori Sándorné szegény volt világ életében. „ .. .Majd dolgozunk és lesz, mondtam a papának, amikor összekerültünk ...” — idézi a múltat. Lett is sok minden, de amit legjobban szerettek volna: a gyerek — csak nem jött. „ .. .26 éves vagyok — házunk, oútorunk már van, gyerekünk, úgy látszik, nem lesz — vállalnunk kellene...” — gondolta, és 1927- ben elvállalta az elsőt. Ettől kezdve időről időre két-há- róm gyermeket ír nevelt, eddig összesen harminchármat. Él fia Kanadában, leánya Bécsben, és Ausztráliában, de Szabolcsban és Dunántúlon is. Agyondolgozott kezével büszkén, boldogan szedegeti elő az ország-világ számtalan tájáról kapott fényképet, levelet. „ ... úgy neveltem mindig gyermekeimet, azt mondogattam nekik: aki akar, itt marad. Van itt három szoba, egy kis átalakítással még egyet csinálhatunk . . . van %tt hely elég .. .” Egyik fia nemrég nősült, most is itt él velük. „ ■. .ő az én kismenyem” — mutatja a szobába belépő fiatalasszonyt. Nagy lakodalmat csináltak nekik. „Fiam, menyem, unokám ...” — mutatja a képeket, mondja nagy-nagy szeretettel és mesél róluk szüntelen, kedvesen, megelégedetten, boldogan. Minden egyes gyerek életútja külön fejezet is lehetne. Minden egyes gyerek felnevelése egy-egy szép és nagy tett. Boldogok — férjével együtt. A felszabadulás óta háromszor kapta már meg a „kiváló nevelőanya” megtisztelő címet és oklevelet. De előkerül egy hatalmas díszoklevél is 1947- ből, melyet az akkori népjóléti miniszter személyesen írt alá. Legnagyobb kitüntetés mégis az a határtalan szeretet, hála, melyet gyermekeitől kapott és kap. Most két gyereknek van otthona a Fiumei út 2. számú házban és mamája Monori Sándorné személyében. Répás Győző, aki már 16 éves és Petrik György, aki négyéves. A közelmúltban járt náluk a televízió egyik riportere is. Egy furcsa berregő masinával felvették, amit mondott. „ ... Olyan váratlanul jöttek, még a gondolataimat sem tudtam összeszedni. Pedig még arra a dalra is emlékszem, csak nem jutott akkor eszembe, amit annak a zsidó kislánynak dúdolgattam esténként, aki 1944-ben talált itt otthont.. Megkérdezte a riporter azt is, mit szeretne, mit kíván? „Egy gyógypedagógiai iskolát itt, Monoron, az elesett gyermekeknek”. A nála élő Répás Győző kívánsága pedig: „Villanyt, a mamáéknak”. (A villany néhány száz méterre van tőlük!) Ha megöregednek majd, végre ők is nézhessenek televíziót. A mama most 68 éves. Soha nem fog megöregedni. Szöveg: BM Foto: Pl az egység, mint tavaly volt. Mert bizony a tavalyival nem nagyon dicsekedhetünk ... Furcsa érzés visszaintegetni a melegen duruzsoló kocsiból a kunyhó mellett álló két embernek. Ök állják a hideget... A borházban Tulecz János- né, Halomi Istvánná, Petényi József né és Micslnai József né zöldséget, répát válogatnak, ötszáz láda már kész, 175 van válogatatlan. Ök is dideregnek, mondják, hogy a káposztaföldről épp most értek be, s meg sem száríthatták vizes ruháikat. Hol is? De azért jóked- vűek, nagyot nevetnek, mikor megemlítem: borházban fázni?! Lakat alatt van a pince. Pedig nem esne rosszul egy kis meleg bor. — Ugyan, ki gondol rámik ilyesmivel? — mondják, s dolgoznak tovább, szapora kézzel, fürge mozdulatokkal. (k. zs.) LEANYFEJ Miklosovits László rajza Tanácstag beszámolója Űjfalusi József járási tanácstag ma délután 5 órakor beszámolót tart Nyáregyháza községben, a tanácsházán. EZT OLVASTUK FitT MC6YEI mI»LAB KÍH&KKVSBjUa Borjúnyakbefogó A sárvári gépjavító vállalat borjúnyakbefogó készülékek gyártását kezdte el. Az elmés szerkezettel rövid idő alatt rend teremthető a mozgékony, a fegyelmezetlen kisborjak között anélkül, hogy bármi kellemetlenség érné az állató- j kát. Az így „megzabolázott” borjakon könyűszerrel elvé- | gezhető a különféle kezelési i és gyógyítási eljárás, vizsgá- I lat, elbírálás. A készülék iránt országszerte nagy az érdeklődés. MAI MŰSOR MOZIK Gyömrő: Nyomorultak I—II. Maglód: Háború és béke II—III. Mende: Csapda. Monor: Tánc Hitler főhadiszállásán, üllő: Elrabolt expresszvonat. Vecsés: Az apáca. Fájdalommentes gyógyítás A városi tanács rendelőintézetének kis helyiségébe gyógytornára és fizikoterápiára járnak a betegek, ahol Ko- rompay Márta és dr. Ócsai Istvánná kezeli őket. Rövidhullám vagy galvánáram alkalmazása esetén mintegy tíz percig tart egy-egy kezelés. Ezt két esetben használják: törések, zúzódások utókezeléseként, valamint idegsérülések, gyulladások alkalmával. ízületi és reumás megbetegedéseknél is ezt a gyógymódot alkalmazzák. Előnye hogy teljesen fájdalommentes A felszerelés fontos része a paraffinoldat. Használatánál a paraffint forrón a sérülés helyére rakják, és azt betekerik műanyaggal. így tartja a meleget és lazítja az izmokat. Két iskolatáska hever az árok szélén. Gazdáik kissé távolabb p üfölik, dögönyö- zik egymást. Kabátjuk, mackójuk piszkosan, gyűrötten lóg rajtuk. Sapkájuk, sáljuk szanaszét. Közben jön egy ember, felveszi az egyik táskát és máris megy tovább. — Az a táska az enyém! — hangzik az egyik verekedő gyerek kiáltása. — Nem baj, majd legalább megtudom, hogy ki vagy. Majd eljön anyád érte, és megmondom neki, hogy milyen „rendesen” igyekszel haza az iskolából. Abbamarad a verekedés, majd a táska tulajdonosa kétségbeesve így folytatja: — Hát ó kezdte — mutat társára. — Nem igaz — feleli a másik, de közben saját táskáját már a kezében szorongatja. Ebből a felese- lésböl is talán verekedés lett volna, ha a táskát vivő ember nem távolodik egyre jobban tőlük. A birkózás hevétől, s talán a kétségbeeséstől is kipirulva, lehorgasztott fejjel igyekeztek mindketten a táska után. H. E. Kakasok
