Pest Megyei Hírlap, 1968. december (12. évfolyam, 282-306. szám)

1968-12-08 / 288. szám

12 “iMßirlap 1968. DECEMBER 8.. VASÄRNAP 1932. december 8 Históriák a vármegyéből Lelketlen ügynökök az idegenlégióba toboroznak A nagyarányú munkanélkü­liség előcsalogatta ismeretlen odúikból azokat a sötét ala­kokat, akik a megyében a munka és kenyér nélkül álló tömegekből igyekeznek tobo­rozni az idegenlégió számára. Ismeretesek azok az emberte­len szenvedések, amelyekben az idegenlégió szerencsétlen áldozatainak részük van, ezért figyelmeztetünk mindenkit, hogy fel ne üljenek azoknak a szebb jövőt hazudó színes meséknek, amelyekkel a légió ügynökei megkömyékezik ál­dozatukat. Pest vármegye kisgyűlése Pest vármegye kisgyűlést tartott, amelyen Szabóky Jenő a munkanélküli földmunkások Bzámára segélyt kért... A fő­ispán megígérte, hogy eljár a kormánynál a munka nélkül maradtak foglalkoztatása és megsegítése érdekében. Csík József szerint több mint 45 ezer a munkanélküli földmun­kások száma. Mihály Ferenc Bzóvá tette, hogy Újpesten húszezer a munkanélküliek száma. Gyufásskatulya, mim hamispengőgyár Lévai Lajos kovácsmester és Kovács Mátyás lakatos­segéd beismerték, hogy Üllőn és Kakucson hamis pengősö­ket gyártottak. Gyufásdobo- zokban készítették el a ce­mentformát és azokba öntöt­ték az ólomkotyvalékot. Nincs irgalom mondotta a Földhitel Intézet és elárvereztette a kolozsvári református templomot, isko­lával, papiakkal és 50 hol­das alapítványi földbirtokkal együtt. Csodastrand Erden A budafoki, budaörsi és tö­rökbálinti részvényesek, cso­dastrandfürdőt akarnak épí­teni Érden, amelynek kártya- bazenjában a vízbeépített kő­padokon, fémkártyákkal, für­dés közben bridzsezhetik az úri strandoló közönség. Mai összeállításunkban a Pesti Hírlap és a Pestme­gye című lapokból idéz­tünk. Köszönet a jókívánságokért A magyar kommunista sajtó megszületésének 50-ik évfordulója, a magyar saj­tó napja alkalmából a Pest megyei Hírlap szer­kesztő bizottsága és szer­kesztősége a megyei párt- bizottságtól és sok más párt-, állami és társadal­mi szervtől kapott köszön­tő megemlékezéseket, jó­kívánságokat. Lapunk kollektívája ez­úton mond köszönetét min­denkinek a jókívánságo­kért. Egy ötös A 49. játékhétre beérkezett összesen 6156 708 lottószel­vény. öt találatot egy fogadó ért el, a nyeremény 1 847 012 forint. Négy találata 35 foga­dónak volt, a nyereményük egyenként 52 772 forint. Há­rom találatot 3271 fogadó ért el, a nyereményük egyenként 565 forint. A kéttalálatos szelvények száma 106 003, ezekre egyenként 20 forintot fizetnek. A nyeremények a nyereményilleték , levonása után értendők. mOLWM 1968. december 8., vasár­nap, Mária napja. A nap kél: 7.19, nyugszik: 15.53 órakor. A hold nyugszik: 10.21, kél: 18.35 órakor. 1968. december 9., hétfő, Natália napja. A nap kél: 7.20, nyugszik: 15.53 órakor. A hold nyugszik: 10.59, kél: 19.43 órakor. Borult, párás, hideg idő, szórványosan előforduló hó- szállingózással, ónos szitálás- sal. Délnyugati, nyugatira for­duló szél. A legmagasabb hő­mérséklet mínusz 3—plusz 1 fok között. A vitairatoktól az Elveszett paradicsomig 360 éve, 1608. december 9-én született John Milton, az angolok klasszi­kus költője, az angol polgári forradalom nagy tekintélyű vita- iratezerzője. Gondos iskoláztatás­ban volt része, és fiatalon be­utazhatta Európa jó részét. Nagy hévvel vett részt az angol pol­gárháború politikai küzdelmei­ben, a királyságot ellenzők olda­lán. Két évtizeden át szenvedé­lyesen harcos szószólója volt a köztársasági eszmének. Rengeteg erőteljes hangú vitairat megírása során az angol próza mesterévé vált. Az angolon kívül írt latin és olasz nyelvű verseket is. 44 éves korában a megfeszített munkának áldozatul esett szeme világa. Nélkülözések között, va­kon is folytatta irodalmi tevé­kenységét. Leányainak tollba mondva alkotta a világirodalom­ra oly nagy hatást gyakorolt eposzát, az „Elveszett paradi- csom”-ot. Néhány más hősikölte­mény, vers és dráma mellett szerkesztett latin szótárt, latin nyelvtant; Irt logikai tankönyve­ket, és megírta az angol törté­nelmet tárgyaló hatkötetes mü­vét. Kitüntetés A magyar sajtó napja és a kommunista sajtó 50 éves fennállása alkalmából, ered­ményes és érdemes munkája elismeréseként, a Munka Ér­demrend ezüst fokozatával tüntették ki Mészáros Ottót, a Pest megyei Hírlap rovatveze­tőjét. Budapesti Házgyárakba házgyári épületek szereléséhez FELVESZÜNK kőműveseket, ácsokat, lakatosokat, vasbeton- szerelőket, asztalosokat, asztalosipari gépmunkásokat, kubikosbrigádokat, férfi és női segédmunkásokat. • A vidékiek részére szállásról gondoskodunk. Állandó jelleggel szakmunkásképző tanfolyamokat indítunk. MUNKAVÁLLALÓINK INGYENES, CSOPORTOS, NAPI HAZASZÁLLÍTÁSÁT MEGSZERVEZZÜK. • JELENTKEZÉS SZEMÉLYESEN A 43. sz. ÁMami Építőipari Vállalatnál Bpest XI., Dombóvári út 19 (A 4-es, 41-es, 43-as, 47-es villamossal.) — A Pest megyei gyermek­védelmi hetek során hétfőn Vácott, a járási tanács épü­letében, Foton, a művelődési házban és Nagykátán, a já­rási művelődési központban gyermekvédelmi ankétot tar­tanak. — Dr. Mondok Pál, a me­gyei tanács vb-elnöke, hétfő délelőtt 9 órától 12 óráig hi­vatali helyiségében fogadó­órát tart. — Kisbúcsúi táncestet tar­tanak ma este a tápiószecsői művelődési házban. Füstös rókák Különös jelenségre figyeltek fel a Bakonyban az erdészek. Az utóbbi időben Bakonyta- mási környékén, az úgyneve­zett Csehi erdőben elszaporod­tak a szürkésfekete bundát viselő rókák, amelyekből ed­dig csupán néhány példányt láttak a hegyvidéken. A szak­emberek szerint ezen a tájon most 10—12 úgynevezett füs­tös rókacsalád ütötte fel ta­nyáját, a környékbeli szűcsök örömére. A szokásostól eltérő színű prém ugyanis igen kere­sett, s éppen ezért egy-egy pél­dány után most valóságos haj­tóvadászatot rendeznek az er­dészek. — Disznótoros vacsorával színesített divatbemutatót és magyarnóta-estet tartottak tegnap a ceglédberceli mű­velődési házban. — A Péceli Víz- és Csa­tornamű Társulat most ün­nepelte fennállásának ötödik évfordulóját. Ez alkalommal negyvenen kaptak jutalmat. Koszorúzási ünnepség a Visegrádi utcában A magyar sajtó napja és a I Vörös Újság megjelenésének j 50. évfordulója alkalmából | szombaton koszorúzási ünnep­séget rendeztek a Visegrádi utcában, annál a háznál, amely először adott otthont az első illegálisan megjelenő kommunista lap szerkesztősé­gének. Az ünnepségen megje­lentek a magyar újságírótár­sadalom, a magyar sajtó ve­zető személyiségei, a szerkesz­tőségek, a tájékoztatási és hír­közlési szervek küldöttségei. A Vörös Újság megjelenésé­nek évfordulóját Komját Irén, a Magyar Újságírók Országos Szövetségének alelnöke mél­tatta. A Magyar Szocialista Mun­káspárt Központi Bizottsága nevében Jakab Sándor, a KB osztályvezetője és Katona Imre, a Budapesti Pártbizott­ság titkára, a Központi Bi­zottság tagjai helyeztek el ko­szorút. A Népszabadság nevé­ben Gosztonyi János főszer­kesztő és Vadász Ferenc, a Népszabadság pártszervezeté­nek titkára, a Magyar Újság­írók Szövetsége képviseletében Barcs Sándor, a MUOSZ el­nöke, az MTI vezérigazgatója és Siklósi Norbert, a MUOSZ főtitkára, a Tájékoztatási Hi­vatal nevében dr. Lindner László és Pataki László he­lyezett el koszorút. Elhozták a megemlékezés virágait a Nyomda-, Papíripar és Sajtó Dolgozói Szakszervezetének, a Művészeti Dolgozók Szakszer­vezetének képviselői. HALLE Autószalon 1969 tavaszán Halléban autókiállítás nyílik, amely az első lesz a Német Demokra­tikus Köztársaságban. Eltemették Jakab Rudolfot Szombaton a Kerepesi te­metőben katonai díszpompá­val temették el Jakab Rudol­fot, a Kommunisták Magyar- országi Pártjának alapító tag­ját, a Tanácsköztársaság egy­kori vörösőr-parancsnokát. A ravatal mellett díszőrséget áll­tak az elhunyt volt harcostár­sai, politikai és társadalmi éle­tünk ismert személyiségei, ve­zetői. A Magyar Szocialista Mun­káspárt Központi Bizottsága és a Partizán Szövetség nevében Sebes Sándor, a Központi Bi­zottság tagja, a belkereskedel­mi miniszter első helyettese mondott búcsúbeszédet. Mél­tatta Jakab Rudolf törhetet­len hitű életútját Jakab Ru­dolf ott volt a Kommunisták Magyarországi Pártjának megszületésénél, nevét a törté­nelem a párt alapító tagjai kö­zött tartja számon. A vörösőr­ség egyik parancsnokaként küzdött az ellenforradalmárok ellen Hatvanban, Jászberény­ben és Egerben. Jakab Rudolf a magyar és a nemzetközi munkásmozgalom hűséges, odaadó harcosaként élte végig egész életét, útja példaként szolgál az eljövendő nemze­déknek. Az egykori harcostársak ne­vében Nádas Lajos, a párt- és a munkásmozgalom régi har­cosa mondott búcsúszavakat. A felsorakozott díszőrség három­szoros össztűzzel tisztelgett Jakab Rudolf emléke előtt, majd az lnternacionálé hangjai után — díszmenetben vonul­tak el a csapatzászlós katonák. A színház története A színház az emberi kul­túra kísérője, első emlékeink az i. e. 540. évből maradtak fenn. A filatélia a színjátszás 2500 éves történetének kiemel­kedő eseményeit mind bemu­tatja. Görögország több soro­zatban ismerteti az ókort. Rézből készült színészálarcok, a Thália szekerén utazó ván- clorkomédiások, hatalmas, kő­ből épült szabadtéri színpa­dok, köztük a 15 ezer nézőt befogadó epidaurusi, kivált­ják a mai nézők csodálatát. Magyarország a Nemzeti Szín­ház 100 éves jubileumán Eg- ressy Gábort, majd 1904-ben a szegedi szabadtéri színpadot tartotta méltónak színházi kultúránk reprezentálására bé­lyegen. a gyűjtők és zene­kedvelők egyöntetű elismeré­sét vívta ki az 1967-ben ki­adott nyolc értékből álló so­rozat, amely a világ opera- irodalmának színpadi jelene­teit ábrázolja. A muzsika ha­zája, Olaszország, a Bajazzók és a Bohémélet színpadképét vitte bélyegre. Franciaország a 2000 éves, rómaiak által épí­tett lyoni színház mellett öl értékből álló sorozatban nagy színészeire emlékezik, köztük Gerald Philippe-re. A shakes- peare-i színházat angol bé­lyegen ismerhetjük meg. Az 1965. évi színházi világnapot különleges háromszög alakú bélyeggel köszöntötte a Szov­jetunió, ezen a Moszkvai Nagyszínház épületét láthat­juk. A filatelisták közül sokan gyűjtik e témakör bélyegeit, mivel albumukat lapozva kel­lemes színházi esték emlékét elevenítik fel. VIZIAKNA Veszélyes dunai „zsákmány” került a Magyar Hajófuvarozó Szövetkezet mohácsi részlegé­nek birtokába. A cigány­zátonynál dolgozó egyik kotró­gép kanala af homokkal együtt százlkilós víziaknát is a fel­színre hozott, amely minden valószínűség szerint a második világháború idején került a folyóba. A szerencsés kimene­telű „aknafogásról” a mohácsi hatóságok értesítették a buda­pesti tűzszerészeket, akik ha­tástalanítják a kellemetlen há­borús emléket. — Megyei tanácstagok fo­gadóórái. Hétfő délelőtt 10.30- tól 12 óráig Kalácska László- né Perőcsényben, a tanács­házán, délután 14 órától 18 óráig Solymári Béláné Gyá- lon, az általános iskolában, kedden Báthori Ferenc Kós- pallagon, Hamar Béla Bu­gyin és Alsónémedin, Gön- czöl Gyuláné Vácrátóton, Kópor István Isaszegen, dr. Csicsay Iván Nagykátán, dr. Hidvégi Zoltán Nagykőrösön^ Lutár Imre Budaörsön, Nagy Sándor Vácott, Pappert Adám Solymáron fogadóórát tart — Az ifjúsági mozgalom történetéről háromnapos tu­dományos ülésszak kezdődik kedden, melyet a KISZ Köz­ponti Bizottsága rendez a KISZ központi iskolájában. — A hivatalos lapban megjelent a növényvédelem­ről szóló törvényerejű ren­delet, az egyes hatáskörök és eljárási szabályok megálla­pításáról szóló kormányren­delet, valamint az e jogsza­bályok végrehajtásáról in­tézkedő miniszteri rendelet. — A Gödöllői Járási és Városi Tűzrendészeti Pa­rancsnokság tegnap délután névadó ünnepséget rendezett Gödöllőn. Joóvér Kálmán tűzoltó őrmester és Varga Mária kislánya a Györgyi ne­vet kapta. F eny őgallyakból karácsonyi csokor NEMCSAK A FÁK AT VÁG­JÁK, A GALLYAKAT IS SZÜ­RETELIK S FUVAROZZÁK TEHERAUTÖSZÄMRA — MINDENEKELŐTT BUDA­PESTRE. ALSÓGÖDRÖL IS a fővárosba indítják a sok Agat, amiből a CSARNOKOKBAN, PIACO­KON, ÜZLETEKBEN FELDÍ­SZÍTETT, HAMVAS KARÁ­CSONYI CSOKROKAT KÉ­SZÍTENEK. FENYŐFA HE­LYETT SOK EMBERNEK EZ TEREMT MAJD ÜNNEPI HANGULATOT. Az üzletek nyitvatartása , a karácsonyi és újévi ünnepek alatt December 24-én délig szolgálják ki a vevőket Korábban hírt adtunk róla, hogy a megjelent rendelet ér­telmében a karácsony három-, az újév kétnapos ünnep lesz. Ennek megfelelően az üzletek nyitvatartása is módosul: DECEMBER 15-ÉN (ezüst- vasárnap) az élelmiszer-, az édesség- és a dohányboltok, valamint a piacok ■ a szokásos vasárnapi rend szerint, a vá­rosok, járási székhelyek és nagyobb ipari települések központjaiban, főútvonalakon levő iparcikküzletek, könyves­boltok és áruházak pedig 9-től 13 óráig tartanak nyitva. A vendéglátóipar a vasárnap­nak megfelelően üzemel. DECEMBER 22-ÉN, VA­SÁRNAP munkanap, az üzle­tek nyitvatartása hétköznapi. DECEMBER 23, HÉTFŐ: az élelmiszer-, édesség-, dohány-, iparcikk- és könyvesboltok, áruházak a hétköznapi, a ven­déglátóipari egységek a szom­bati nyitvatartás szerint üze­melnek. DECEMBER 24, KEDD (aranyvasárnap): valamennyi élelmiszer-, iparcikkbolt, áru­ház és könyvesbolt a szokásos hétköznapi nyitvatartási idő­től 12 óráig tart nyitva, a vendéglátóipari üzemek 17 órakor zárnak. DECEMBER 25, SZERDA: csak a vendéglátóipar üzemel délelőtt 10 órától a szombati nyitvatartásnak megfelelően. DECEMBER 26, CSÜTÖR­TÖK: csak a vendéglátóipar üzemel vasárnapi nyitvatartás szerint. DECEMBER 28, SZOMBAT: a kereskedelemben és a ven­déglátóiparban a szokásos hét­köznapi nyitvatartás. DECEMBER 29, VASÁR­NAP: teljes munkanap, az üzletek, éttermek nyitvatar­tása hétköznapi. DECEMBER 30, HÉTFŐ: az élelmiszerboltok, Iparcikküzle­tek, könyvesboltok, áruházak, piacok a szombati rend sze­rint tartanak nyitva, a ven­déglátóipar is szombat sze­rint üzemel. DECEMBER 31, KEDD: va­lamennyi élelmiszer-, édesség-, dohány-, iparcikk-, könyves­bolt és áruház zárva tart, az italboltok, büfék, falatozók a szombati nyitvatartási rend szerint, de legfeljebb éjjel 1 óráig, míg a többi vendég­látóipari helyek reggel 6 óráig tarthatnak nyitva. 1969. JANUÁR 1, SZERDA: valamennyi kereskedelmi üz­let, édesség- és dohányboltok is zárva lesznek, a vendég­látóipar általában 21 óráig üzemel. PEST MEGYEI HÍRLAP a Magyar Szocialista Munkáspárt Pest megyei Bizottsága ás a Pest megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: SUHA ANDOR Kiadja a Hírlapkiadó Vállalat Felelős kiadó: CSOLLANY FERENC Szerkesztőseg: Budapest, VIII., Somogyi Béla u. 6. II. eu: Kiadóhivatal: Budapest, VUl., Biaha Lujza tér 3. Egész oap hívnató központi telefon: 343-100, 113-230. Gépíró szoba 10 örátöl 18 óráig 110-449. 18 órától 21 óráig ilO-ii:. Titkárság: 131-318. Egyéb számok: 111-463. 141-358 Előállítja: Szikra Lapnyomda. Budapest. INDEX: 25 064 Terjeszti a Magyar Posta. Előfizet­hető bármely postahivatalnál, a kézbesítőknél, a posta Hírlapüzle­teiben és a Posta Központi Hírlap Irodánál (Bp.. V.. József oádor tér 1. sz.l Előfizetési díj 1 hónapra I] forint.

Next

/
Thumbnails
Contents