Pest Megyei Hírlap, 1968. december (12. évfolyam, 282-306. szám)

1968-12-06 / 286. szám

1968. DECEMBER 6., PÉNTEK 3 Tudomány, szakma és még valami A történelem nyomában Adatellenőrzés magnóval Kivégzés az agyagbányában Felnőttoktatás és fegyelmi Kevés ember akadhat, aki még nem hallotta: a vezetés ma már tudomány. Erről be­szélnek a rádióban és a televí­zióban, erről írnak a lapok, er­ről esik egyre több szó a gyá- rakoan, vállalatoknál, de más munkahelyeken is. Az sem is­meretlen, hogy a vezetés egy­ben szakma is, tanulni kell fortélyait, elsajátítani a leg­korszerűbb módszereit, csi­szolni, tökéletesíteni stílusát. Anélkül, hogy a tagadhatatlan eredményeket kétségbe von­nánk, megállapíthatjuk: a ve­zetés kérdéseivel foglalkozó tudomány — a vezetéstudo­mány — ma még sokkal in­kább érdekesség, mintsem a gyakorlatban alkalmazható is­meretek tárháza a gazdasági vezetők számára. A kezdeti lé­péseknél tartunk, az első ered­ményeknél, a kísérleti módsze­rek kontrolijánál, s ma még több a szó, mint a tett Annak illusztrálására, hogy vaiojaban , érdemes-e annyi energiát fordítani a jó vezetés­re, an jón itt egy tolunk távol- eső, de a lényeget illetve el­gondolkoztató tapasztalat. Az egyesült AUamouoan tudomá­nyos intézetek összefogásával elemezték, hogy a különböző iparágakban ki milyen mér­tekben felelős a termelési rá­fordítások gyors növekedé­séért. Megállapították, hogy a gépgyártásban a vezetés hibái 81 százalékot, a munkások hi­bái kilenc, külső okok pedig tíz százalékot tesznek ki a ter­melési ráfordítások növekedé­sét száznak véve. Ugyanez a három adat a cipőiparban 73, 11, 16, az építőiparban pedig 65, 21, 14 százalék. Aligha kell indokolni, hogy a vezetés nagyfokú részesedése bizonyos értelemben természetes — hi­szen a döntéseket a vezetés hozza, s egy-egy döntés, alap­vetően befolyásolhatja a ter­melési ráfordításokat —, de annak részletes taglalására sincs szükség, hogy éppen ezért mi a jelentősége a he­lyes vezetésnek, a tudományo­san megalapozott vezetői dön­téseknek, a szakmai hozzáér^ tésnek. Egészen más oldalról erősítve a megállapítást: a párt IX. kongresszusán, a gaz­dasági reform bevezetése s ál­talában a népgazdaság gyor­sabb fejlesztése kapcsán első­sorban a vezetés megjavításá­ról eiett szó. A vezetés mint tudomány s mint szakma, csak általános­ságként él a köztudatban — érdekesség: mint foglalkozási kategória sem létezik, a gazda­sági vezetők eredeti képzettsé­güket említik, gépészmérnök, vegyész stb. — s sajnos, azok gában még nem jellemzi a mai Bulgáriát. Mi a titka, hogy ebben az országban, ahol, ha lehet, még nagyobb volt a nyomor és a sötétség, mint Horthy Magyar- országán, ahonnan ezrek és ezrek vándoroltak „ki”, ép­pen hozzánk, Magyarországra, itt keresni jobb életet — mi a titka, hogy most ebben az országban úgy élnek az em­berek, ahogy' annak idején legfeljebb csak megálmod­ták? Nincs különösebb titka. A felszabadult bolgár nép, pártja vezetésével most ma­ga élvezi szorgos munkájá­nak minden gyümölcsét, olyan ipari központokat hoztak lét­re, amelyek bármely klasz- szikus »ipari ország díszére válnának. Várna, a Fekete­tengernek ez a gyöngyszeme nemcsak természeti szépsé­géről híres, nemcsak üdülői­nek kilométer hosszú sorá­ról — de üzleteiről is. A ha­talmas hajógyár, textilüzem, a közelben levő modem, im­ponáló nagyságú cementgyár, hogy csak néhányat említsünk, ezt az iparosodást jelzi, Russe, ez a Duna menti ősi város sem csak szépségéről ismert, de arról is, hogy 100 ezer la­kosa közül 40 ezer az ipari munkás, hogy ötven nagy­üzemében a mezőgazdasági gépektől a konzerváruig, a bú­tortól a textilig mindent gyár­tanak és jó részét exportálják is. A szocialista ipar megte­remtése, énnek az iparnak le­nyűgöző arányú fejlődése az első „titka”, hogy Bulgária ma már csak földrajzilag Bal­kán, gazdasági és politikai körében sem eléggé ismertek a részletek, akiknek ez a leg­fontosabb leijne: a vezetők kö­rében. Itt azonban érdemes jó néhány mondat erejéig meg­állni, ugyanis cikkünk gondo­lata s mondanivalónk lényege innét indult. Onnét, hogy a Nagykőrösi Konzervgyár igaz­gatójával beszélgetve hangzott el a fontos megállapítás: a gyárban, de bárhol másutt, nem az igazgató az egyetlen vezető, nem mindent neki kell észrevenni, tudni, eldönteni stb. Márpedig — tisztelet a kivételnek, s törekvéseivel a körösi gyár is ezek közé tar­tozik — a legtöbb helyen ma így áll a dolog. Azaz: a veze­tés fogalma leszűkül egyetlen személyre és beosztásra, ho­lott minden vezetőnek a maga területén vezetőnek kellene lennie, a fogalomhoz tartozó összes követelménnyel együtt. Nehézségeink, gondjaink nagy része éppen abból szár­mazik, hogy a vezetés nem a maga szintjén dolgozik, ha­nem lentebb; az igazgató sű­rűn kényszerül üzemvezetői feladatok megoldására, az üzemvezetők a művezetők helyett cselekednek s így to­vább. És itt jutott el egy na­gyon fontos tapasztalathoz a konzervgyár igazgatója, ami­kor megállapította, hogy a ve­zetés tudomány, szakma és még valami, aminek azonban csak a legutóbbi esztendőkben kezdünk fontosságot tulajdo­nítaná. i(z a valami a ráter­mettség, a tehetség, az elhiva­tottság. Háziasszonyoknak való, több jó hírt hallottunk tegnap az év végi hús- és tejellátásról: dr. Lénárt Lajos, a MÉM Élel­mezési Hivatalának főosztály- vezetője bejelentette, bőséges készletek várják az üzletekben a karácsonyra és az újévre ké­szülő vásárlókat. Egyébként is a múlt évhez viszonyítva az idén 1600 vagonnal több húsféleség kerül a keres­kedelmi hálózatba, nagymennyiségű szarvasmar­hát és sertést vásárolt fel ter­ven felül a feldolgozóipar. Ka­rácsonyra harminc százalék­kal több hús és húskészítmény gazdagítja mind a mennyisé­get, mind pedig a választékot. A két ünnep közötti héten — életében, kultúrájában, fej­lődésének ütemében messze maga mögött hagyott nem egy nyugati országot. A másik titok: a mezőgaz­daság. S erről a titokról, amelynek fátylát sikerült teljes egészében fellebbente- ni, kicsit bővebben essék most szó. Nem véletlenül: hazánk mezőgazdaságának holnap­ját ott láttam és örömmel láttam Dobrudzsában, Bul­gária éléskamrájában. Már a repülőgépről, amely verőfényes időben vitt Szó­fiából Várnába, olyan tér­képet láttam magam alatt, amely életteli makettként raj­zolta alánk a ma Bulgáriá­jának arcát. Hatalmas ösz- szefüggő táblákon suhant vé­gig a gép árnyéka, amelyeket csak itt-ott törtek meg a vá­rosok, községek körül húzó­dó kertek. Ebb^n az ország­ban már akkor befejezték a mezőgazdaság szocialista • át­alakítását: nagy és millio­mos kolhozokba tömörült a dolgozó parasztság. Volt alkalmam arra, hogy ellátogassak többek- között abba a kolhozba is, ahol még 1957-ben megfordult Kádár János elvtárs is, megtekin­tettem Bulgária egyik legna­gyobb állami gazdaságát és egyik modern mezőgazdasági kísérleti intézetét. Az itt szer­zett benyomásók nemcsak egyszerűen megismertettek a mai bolgár mezőgazdasággal, de választ adtak például ar­ra a kérdésre is, miért olcsó és miért sok az élelmicikk Bulgáriában. (suha) (Folytatjuk) A jó vezető nem „terem”, hanem lesz — szokták mondo­gatni, de bátran megtoldhat- juk azzal a mondattal, hogy nem akárkiből lesz jó vezető. Vannak emberek, akik minden szakmai tudásuk ellenére sem képesek a vezetésre, akik a leg­jobb vezetéstudományi ered­ményeket sem tudják haszno­sítani, akikből éppen ez a „valami” hiányzik. Erre azon­ban — igaz, éppen a vezetés­sel szembeni követelmények emelkedése miatt — csak vi­szonylag rövid ideje terelődött figyelem, korábban az a felfo­gás uralkodott, hogy a kine­vezéssel automatikusan veze­tővé vált valaki. A tapaszta­lat — nem egy esetben a ne­gatív tapasztalat — tanított meg bennünket arra, hogy a kinevezés ellenére is rossz ve­zető az, aki a „valamit”, a rá­termettséget, a tehetséget nél­külözi. A vezetéstudomány, a veze­tés szakmai követelményeinek fokozatos növelése mellett te­hát fokozatosan szigorítani kell a kiválasztást is. Igaz, nincs csalhatatlan műszer a vezetői tehetség kimutatására, ám van kollektív tapasztalat, megfontoltság ott, ahol a ki­nevezésről döntenek. Minden frissen kinevezett vezető elő­legezett bizalmat kap, ám ez­zel az előlegezett bizalommal nem szabad meggondolatlanul bánni, nem szabad olyannak előleget adni, aki nemhogy kamatostul fizetné vissza, ha­nem magát az alaptőkét is el­kótyavetyéli. Mészáros Ottó szilveszterre — a szokásosnál húsz százalékkal növekszik a hentesüzletek kínálata. Lesz elegendő kocsonyának való hús is, virsliből csak Budapes­ten nyolc vagonnyit hoznak forgalomba. Természetesen nemcsak a főváros, hanem a vidék bőséges ellátásáról is megfelelően gondoskod­nak. Hangsúlyozta a főosztályveze­tő, hogy a feldolgozóipar mesz- szemenően felkészült az ünner pi forgalomra, ám sok múlik a kereskedelmen. Más szóval attól függ egy-egy kisebb kör­zet igényeinek kielégítése, hogy az üzletek elegendő árut ren­delnek-e. Hasonlóan a húsféleségek­hez, tej- és tejtermékből sem lesz hiány az ünnepek alatt. — sp — BOGLÁR! SZŐLŐ WÁT-UMM Húsz hold szőlőt telepít Kárpát-Ukrajnában, a bereg­szászi szovhoz határában a Balatonboglári Állami Gazda­ság. Az ehhez szükséges több mint 32 ezer oltványt már út­nak is indították, tavasszal balatonboglári szakemberek irányításával ültetik el azokat. A Pest megyei Levéltár leg­újabb segédeszközével, a mag­netofonnal, dr. Lakatos Ernő igazgató Monorra indult. Elő­ször is a gimnáziumot kereste fel, a honismereti szakkör t helytörténeti kutatásainak a Tanácsköztársaság idejére vo­natkozó adatai iránt érdeklő­dött. Koblencz Sándor történe­lemtanár, a szakkör vezetője arról is tájékoztatja, hogy tár­gyi emlékeket is gyűjtöttek. Meg is mutat néhány röpcédu­lát. Az egyik az egészségügyi népbiztosság antialkoholista propagandakiadványa. Másik, még érdekesebb és ritkasága miatt rendkívül ér­tékes röpirat — szlovák nyel­vű. Valamelyik közeli szlovák faluban őrizték közel fél év­századon át, amíg az egyik községbeli diák fel nem fedez­te és be nem vitte a szakkörbe. Végre nem hajtott halálos, ítéletek A levéltár igazgatója köl­csönkéri a röpcédulákat, fény­másolatokat készíttet róluk, aztán visszajuttatja a szakkör­nek. Ugyanígy elkéri a Monor Tanácsköztársaság alatti tör­ténetét tömören felvázoló írást is. A kis tanulmányt rendkí­vül jó történelmi érzékkel Ka­nján Júlia, tavaly érettségizett kislány — azóta már joghall­gató — állította össze. Adatait a levéltár igazgatója nyomban ellenőrzi. Megláto­gatja a 78 éves Babinszki Andrást, a községi direktóri­um egykori tagját. Kaján Jú­lia azt írja, hogy a direktó­rium elnöke, Pattermann De­zső, a MÁV istvántelki főmű­helyének dolgozója, feladatát, amíg egészsége engedte, körül­belül két hónapon át igen jól látta el. Utána Magócsi Károly lett az elnök. — Pattermann jobbfelé kezr dett hajlani, azért kellett el­mennie — mondja a mikro­fonba Babinszki. Ezt az el­lentmondást tehát még tisz­tázni kell. Május 2-án, a történelmi összefoglaló szerint, ellenforra­dalom tört ki Monoron. A ro­mán királyi hadsereg átmene­tileg akkor foglalta el Szolno­kot, mire a monori direktó­rium felfegyverezte a férfila­kosságot. Fegyverhez jutottak az ellenforradalmárok is, akik fellázadtak. Babinszki a mag­netofonba mondja: — Egy visszavonuló csapat­egység, amelyben Kiss János alezredes parancsnoksága alatt főképpen rendőrök és csend­őrök voltak, megszállta Mo- nort és a környékbeli volt tar­talékos tisztek között fegyvert osztott ki. Rövid tűzharc után az ellenforradalmi csapat szét­széledt, többeket azonban el­fogtak. A monori forradalmi törvényszék Spiesz József el­nökletével több halálos ítéletet hozott, mégsem végeztetett ki senkit. Még aznap hosszabb fegyházbüntetésekre változtat­ta meg saját ítéletét. Vagyis kegyelmet gyakorolt. Tömegmészárlás Madarescu tábornok, az in­tervenciós sereg parancsnoka viszont augusztus első vasár­napján a környékből Monorra hurcolt kommunista községi vezetők és hadifogságba esett vöröskatonák közül az agyag­bányában egyszerre ötvenhár­mat lövetett agyon. Az áldoza­tok között volt a monori di­rektórium két tagja, Klank József és Szarka Károly is. Babinszki a magnetofonba: — A monori direktórium többi tagja és a már lefogott kommunisták kivégzésére is sor került volna vasárnap, de a \tömeges kivégzést követő reggel Madarescunak tovább kellett vonulnia Budapest felé és a foglyokról megfeledkezett. Forradalmi vádbiztosok Kaján Júlia írásában olvas­suk, hogy a monori forra­dalmi törvényszék mellett Bosányi László (volt főszolga­bíró) és Sztankó Sándor (volt községi rendőrfelügyelő) kép­viselték a vádat, mint forra­dalmi vádbiztosok. Kik vol­tak, mi lett velük? — Bosányi csak tiszteletbeli főszolgabíró volt — halljuk Babinszki hangját. — Vala­honnan a Felvidékről mene­kült és a monori főszolgabí- rósághoz osztották be. Tizen­kilenc; augusztus elsején Mo- norróí is elmenekült. Azóta nem tudni mi lett vele. Sztan­kó, a Budapesti Államrend­őrség felügyelője volt és nyugdíjazása után hazajött, a községi rendőrség parancsno­ka lett. Mire a fegyházból hazajöttem, már nem volt Mo­noron. További sorsát nem ismerem. A direktóriumi tagok éve­ket töltöttek vizsgálati fog­ságban. Csak 1921. november 20-án kerültek a gyorsított eljárással ítélkező bíróság elé. Tárgyalásukat a monori Vigadóban tartották. Spiesz forradalmi törvényszéki el­nököt 8, Babinszkit 7, Magó— csit 6, Pattermannt 4 évi fegy- házzal sújtották. Sok más_ kommunistát pedig fél évtől öt évig terjedő fogságra ítél­tek. Néhányan még élnek közülük és talán őket is fel­keresi a levéltár magneto­fonja. Még egy ritka lelet A levéltári igazgató monori útjának legértékesebb lelete egy keménykötésű füzet. Olyan irat ez, amelyhez ha­sonlót nem őriz a levéltár. Az iskolatanács, majd a községi művelődési osztály jegyző­könyveit tartalmazza. A füzet már csak azért is érdekes, mert elején és kö­zepétől kezdve a Tanács- köztársaság előtt és után működött állami iskolai gond­nokság üléseinek jegyzőköny­vét találjuk benne. Az április 11-i keltezésű jegyzőkönyvet a községi iskolatanács ala­kuló ülésén vették fel. „Tárgyaltatott a római ka­tolikus felekezeti és az iz­raelita magániskola ideigle­nes birtokbavétele.” Aztán Deli György javas­latára elhatározták a monori- erdői vasúti megállónál há­zat foglalnak le iskola cél­jára, nyolcvan tanköteles gyermeknek. István Albert elnök, szigorú intézkedéseket sürget az analfabéták számát évente százakkal szaporító iskolai mulasztók ellen. A to­vábbi napirend és határoza­tok közül szószerint idézünk egyet: „Az Iskola Tanács élénk vi­ta után egyhangúlag úgy ha­tározott, hogy igaz ugyan, hogy erre vonatkozólag még a Népbiztosságtól rendelet nem jött, de az rövid időn be­lül várható, éppen ezért, mi­vel az elemi iskolákban a re­formátus vallásoktatást a ta­nítók megszüntették, az egyön­tetűség és egyformaság ked­véért ezen határozat kimond­ja, hogy a monori összes fe­lekezetek részére beszüntet­ni rendeli azzal, hogy az egy­házak lelkészei az iskolán kívül gondoskodjanak az eset­leges vallástanításról. Egy­ben az Iskola Tanács elren­deli, hogy az eddigi vallás­órák az általános emberi er­kölcs és más reáltárgyak ta­nításával és a mai átalaku­lás eszméinek ismertetésével töltessenek ki." Később, a művelődési osz­tállyá alakult iskolatanács jegyzőkönyvei tanúsítják, mi­lyen nagy tervek megvalósítá­sára törekedtek a monori pe­dagógusok kommunista veze­tői. Elhatározták például gimnázium létesítését, amire azonban csak 35 év múlva, 1954-ben került . sor. Minden egyes jegyzőkönyv sok értékes javaslat határo­zatba foglalását tartalmazza. A július 23-i ülésen például a felnőttoktatást tárgyalta a bizottság, aztán intézkedett az óvodák helye és megnyi­tása iránt. Az új óvodák már nem nyíltak meg. Egyetlen lapot kell csak fordítani a füzetben, augusz­tus 28-án már ismét az ál­lami iskolák gondnoksága tar­tott ülést. Kiderül a jegyző­könyvből milyen fontos na­pirenddel: István Albert ta­nítót (az Iskola Tanács elnöke, majd a községi művelődési osztály vezetője volt), mert „agitált és önkényesen ma­gához ragadta az iskolák irá­nyítását” állásvesztési javas­lattal fegyelmi elé utalják. Fe­leségét szintén „mint férje elveinek követőjét”, tehát meg sem határozott cselek­mény alapján. Rajtuk kívül még hat monori pedagógus el­len indítottak fegyelmit. Szokoly Endre A mindkét kezében véres tőrt szorongató alak alatt olvasható szlovák szöveg magyar fordítása: „Ellenségeink azt hazudják, ilyen a kommunizmus”. Az olvasásba me­rülő férfi képe alatt ez áll: „Igazság szerint ez a kommu­nizmus!” Elegendő hús- és tejtermék Zavartalan ellátás az ünnepekre Dr. Lakatos Ernő levéltári igazgató nagy érdeklődéssel hallgatja, amit Babinszki József volt direktóriumi tag a magnetofonba mond. Foto: Gárdos

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents