Pest Megyei Hírlap, 1968. december (12. évfolyam, 282-306. szám)

1968-12-29 / 304. szám

1968. DECEMBER 29., VASÁRNAP 3 Év végi számvetés - jövő esztendei tervek Bár a végleges értékelés csak a jövő év februárjában készül el — annyi már az előzetes fel­mérésekből is kiderül, hogy is­mét eredményes esztendőt zár Pest megye mezőgazdasága. Erről számolt be tegnap dr. Pénzes János, a megyei tanács elnökhelyettese, Értékelte az új mechaniz­mus bevezetésének tapasztala­tait, a termelőszövetkezetek gazdálkodását, majd részlete­sen ismertette az 1969—70-es évek legfontosabb mezőgazda- sági tennivalóit. Kitért a kö­zeljövőben megjelenő rendeie- tek ismertetésére, a különböző közgazdasági ösztönzőkre és szabályozókra. Végezetül Kiss Lajos, a megyei pártbizottság mezőgazdasági osztályvezető­helyettese foglalta össze a kö­zös gazdaságok vezetőire és tagjaira háruló legfontosabb jövő évi feladatokat. „A közúti közlekedés biztonságáért” Hoppon maradt kíváncsiak A megyei tanácskozás elő­adója hosszasan fejte­gette, milyen erőteljes érdeklődés tapasztalható a közgazdasági kérdések iránt, mennyire sokirányú az az egészséges kíváncsiság, mely fészket rakott az egyszerűbb emberek gondolkozásában is, s mely elsősorban és érthe­tően, a gazdaságirányítás rendszerével, a reform részle­teivel függ össze. Az előadó sajnálkozva állapította meg, hogy a kíváncsiak nagy része hoppon marad, egész egysze­rűen azért, mert nem létezik úgynevezett közgazdasági pro­paganda, a tömegszínvonalhoz igazodó információ, nincs köz­napi nyelve a közgazdaságtu­dománynak, kevesen vállal­koznak csak arra, hogy nép­szerűén magyarázzák azokat a tényeket, melyek hatásukban mindenkit érintenek, de bo­nyolultságuk miatt csak szű- kebb körben ismertek. A tanácskozás szünetében a téma — melyet az előadó csak mellékesen érintett — hullá­mokat vert, bizonyítandó, hogy a megjegyzés valóban eleven­re tapintott. Az összeverődő csoportok egyikéhez csatlakoz­va jegyeztem föl a jellemző adalékot: azt mondta a tanács­elnök, a többiek sűrű bóloga- tása közepette, hogy bár jogi diplomája van, a pénzügyi es munkaügyi rendeletek nagy többségét ötödszöri olvasás után is alig érti. Hát ha a ren­deleteket ennyire szakmai „tolvajnyelven” fogalmazzák, mit várhatunk a széles töme­geknek szóló propagandától? Hazafelé bandukolva kezd­tem töprengeni azon, hogy nem is olyan mindennapos kis ügy az, amilyen ezernyi akad a feladatok, teendők tengeré­ben, hanem nagy dolog, ami­nek éppen ezért megkülönböz­tető hangsúlyt kell adni. Nem kevesebbről van szó, mint ar­ról, hogy létezik egy pontosan kitapintható igény, mely ki­elégítése, ha soká várat magá­ra, már későn jön, az igény ugyanis eltűnik, elalszik, az érdeklődést az érdektelenség váltja fel. Akkor, még ott az utcán jutott eszembe, hogy hi­szen erről beszélgettem én a Forte Fotokémiai Ipar igazga­tójával, az Egyesült Villamos­gépgyár ceglédi gyáregységé­nek mérnökével, a Pamutfonó­ipari Vállalat Finompamutfo- nó és Cérnázógyára fonónőjé­vel, a Gyümölcs- és Főzelék­konzervgyár dunakeszi gyárá­nak műszaki ellenőrével, sok­sok emberrel, akik azt hangoz­tatták, hogy manapság erősen elválik egymástól a dolgok megértetése. Vagy országos ér­vényű, tehát elkerülhetetle­nül általános megállapításo­kat hallanak, vagy — ismét csak elkerülhetetlenül — szá­razon fogalmazott üzemi teen­dőket. Az összekötő kapcsot hiányolták, a „közép” fokoza­tot, azt, ami logikus vonulatát adná az országos és helyi út­nak, ami válaszolna arra, hogy mit, miért? M ásként, másféle igény­nyel beszélt persze erről az igazgató, a mérnök, a fonónő, a műszaki ellenőr, de közös volt az igény maga, s az a türelmetlenség, hogy nem tudtuk megtalálni — mi magunk, a sajtó, a hírközlés sem — a célravezető utat, mód­szert, sőt, törekvések sem igen tapasztalhatók, legalábbis szer­vezett, tehát kellően igényes formában. A tudományos egyesületek, s ezek megyén­ket is érintő tagozatai csakis és kizárólag a „vájtíülűek- nek”, a szakmába beavatot­taknak adnak fórumot, tájé­kozódási lehetőséget, de - például — mi legyen a mű vezetők több ezres seregével? A műszaki konferenciákon, melyeket a gyárakban egyre rendszeresebben megtartanak, jellemzővé kezdenek válni az igényes referátumok, az össze­függéseket a maguk bonyo­lultságában föltáró kiselőadá­sok, ám éppen ezért ezek egy az egyhez való továbbadása nem lehetséges, igen keveset értenének meg belőle a mű­helyekben dolgozók. A párt­oktatás, a tömegszervezetek politikai szemináriumai ugyan jelentős segítséget adnak, de méreteik, lehetőségeik — a tematika nem szorítkozik csu­pán erre — eleve határt szab­nak e segítségnek. Marad te­hát...? Marad tehát sok más, a te­levízió ipari adásaitól, nép­szerű kerekasztal-beszélgeté- seitől a jól sikerült újságcik­kekig ezerféle lehetőség, ám a legfontosabbat mégiscsak — és elsősorban — helyben le­hetne és kellene megtenni, az üzemekben, a termelőszövet­kezetekben, az intézmények­nél. A reform előkészítésének idején nagy népszerűségre tet­tek szert azok a rövid, de tar­talmas tanfolyamok, melyeket a gyárak saját hatáskörükben szerveztek, s melyeken a kö­zépirányítók, a politikai szer­vezetek aktivistái vettek részt. Most, bár már konkrét tapasztalatok elemzésére nyíl­na mód, nagy a csönd, alig egy-két helyen hallani arról, hogy — de csak talán — is­mét megszerveznék e tanfo­lyamokat. Ugyancsak lendíte­ne az ügyön, ha jól képzett előadókat fölkérve a párt- szervezetek, a szakszerveze­tek — mindegy, milyen elneve­zés alatt — fórumot teremte­nének a közgazdasági érdek­lődés, a kérdésekben megfo­galmazandó kíváncsiság kielé­gítésére, akár játékos formá­ban is, szerény jutalommal a győztesnek. A nnak megértetése, hogy az országosan ármoz­gásnak nevezett folya­mat például a gyár tevékeny­ségében mit hoz magával — gazdaságtalanná vált termék készítésének megszüntetése, a ráfordítások fölülvizsgálata, stb. stb. — egyben „agitáció” is lenne, mozgósító erőként hatna, hiszen a gondolat újabbat szülhet, ötletet adhat. Ez egyben értelme, lényege is a közgazdasági fölvilágosí- tásnak, ezért rendkívül fon­tos, hogy a hoppon maradt kíváncsiak száma j rohamosan apadjon. A megértett igazság ugyanis gyorsan híveket sze­rez, márpedig aki hisz vala­miben, az tenni is tudatosan tesz érte! Mészáros Ottó címmel kiállítás nyílt a Bel­ügyminisztérium Népköztár­saság úti kiállítótermében. A kiállítást a Belügyminiszté­rium és a Fővárosi Közúti Balesetelhárítási Tanács ren­dezte. Xeroszolgálat Ma már hazánkban is több főhatóság és vezető intéz­mény alkalmazza a másola­tok készítésének, illetőleg a sokszorosításnak korszerű esz­közét, az úgynevezett xerográ- fiát. Az Akadémiai Könyvtár, ahol ugyancsak bevezették a xeroszolgálatot, ezt a kor­szerű eljárást a könyvtári szolgáltatások bővítésére hasz­nálja fel. Elsősorban az Aka­démiához tartozó intézetek kutatóinak munkáját segí­tik, megkímélve őket a fá­radságos és időt rabló jegy­zeteléstől. Az akadémiai ku­tatók ezt a szolgáltatást jó­val az önköltségi áron alul kapják. Ezenkívül a xeroszolgálat külső megbízóknak is ren­delkezésre áll. I Korabeli dokumentumok A kommunista ifjúsági szervezet megalakulásának történetéből Fél évszázaddal ezelőtt bontott zászlót a magyar if júmun- Iiásság új típusú tömegszervezete: a Kommunista Ifjúmunká­sok Magyarországi Szövetsége, a KIMSZ. A szálak ugyan fél évszázadnál távolabb is vezetnek, a magyarországi szocialista ifjúsági mozgalomhoz, ennek gyökerei a múlt század utolsó éveibe nyúlnak, s ebből nőtt ki a KIMSZ. A Habsburg-monarchia idején embertelen körülmények között éltek és dolgoztak a tanoncok, az ifjú mezőgazdasági munkások. Rendkívüli méreteket öltött a gyermekmunka. Ezt illusztrálják a korabeli sajtóból idézeti cikkek. A szemetesfiúk (Részlet a Népszava 1916. január 16-i számából.) Azért használom a többes számot, mert kétféle szeme­tesfiú van. A bérük is már megkülönbözteti őket: az egyiknek ugyanis három, a másiknak pedig egy korona a napi fizetsége. Az egykoronás fiú házról házra jár és a csön- gettyűt rázza, a háromkoro­nás a kocsin ül és ugyanolyan munkát végez, mint a felnőtt kocsis. Korban is különböz­nek egymástól: akik három koronát kapnak, azok az idő­sebbek, a csöngettyűs fiúk a fiatalabbak. Amazok 13—16 éves fiúk, emezek között 9—10 éves is akad. A minap meghalt egy ilyen kis csöngettyűs fiú; Simon János. A Rudas-fürdő előtt lebillent a szemeteskocsiról, a kerekek alá került és vége volt. Az apja szeme láttára halt meg. Mert az is szeme­teskocsis. Már el is temették. Mindössze 10 éves volt sze­gény Simon János. Most másik fiú rázza he­lyette a csöngettyűt. Ifjúmunkások a mezőgazdaságban (Részlet Lékai János cikké­ből az Ifjúmunkás 1918. aug. 1-i számában.) Kevés figyelemre szokták méltatni, azokat az ifjúmunká­sokat, akik az ipari közpon­toktól távol falun és majorok­ban élik elszigetelt életüket. Pedig az az élet, ami ezeken a mezőgazdasági telepeken fo­lyik, éppenséggel nem mond­ható rózsásnak: ez már nem is a munkás kizsákmányolása, hanem lelkiismeretlen me­rénylet az ifjúpiunkás szelle- I mi és testi épsége ellen. Rabszolgák nincsenek már, az emberi test mint áru nem szerepel — a jobbágyságot is megszüntették törvényeink — és mégis ezeknek a helyzete nem különb a hajdani rab­szolgáénál. A mai mezőgazda- sági munkás szabad mozgá­sát ha nem a törvény tiltja, de annál nem csekélyebb úr — a tőke. A diákság 1918-ban (A Kossuth Rádió adása 1943. október 29-én.) Az 1913-as októberi esemé­nyekben fontos szerepe volt az egyetemi ifjúságnak. Hiá­ba hazudták a diákság reak-j ciós vezetői két évtizeden át, hogy az 1918-as október elő­készítésében csak a Galilei Körnek volt része, a diákság akkori baloldali szervezetének. Tény, hogy 25 évvel ezelőtt az egyetemi ifjúság nagy több­sége lelkes híve volt a demok­ratikus átalakulásnak. Ott voltak a diákok a nagy lfnchí- di béketüntetésen, melyet a reakció 3 nappal a forradalom győzelme előtt vérbe fojtott. Ott voltak a munkásszerveze­tekben, segítették szervezni a nagy tömegsztrájkokat a há­ború ellen. A diákok titkos nyomdákat szerveztek, ők ír­ták, nyomtatták és terjesztet­ték a békét követelő röplapo­kat. Titkos, hazafias diákcso­Télesti besz Rendkívüli világnap! Ma egyetlen hízói sem halálozott el Zsámbokon! (Holnap azon­ban annál keservesebb nap virrad a röfögő négylábúakra. öt búcsúzik megint vaskos árnyékától.) A televízióban is adás-szüneti nap van. Cendes, téli este. Egy kicsit hasonla­tos a régi, falusi telekhez. Olyan ráérős beszélgetés. Ahogy Vrbán Pista bácsi mondja: füstölögni való. Füs­tölögni a tovatűnő esztendő örömeiről, gondjairól, no meg a következő év kilátásairól is. Bizodalmasan kezdődött ez az év. A zárszámadás negy­venkétezer forintos évi kere­setet adott. Csak a közösből, Hozzá a háztájiból legalább négyezer, meg ezer a földjá­radék ... Szóval búslakodásra éppen nem lett volna ok. Bosszankodásra annál inkább. Versenyeztünk. Mármint a munkacsapatok egymás között. Huszonkettő van belőle a gaz­daságban. Mindegyik tíz leány-asszony és hozzá egy férfiember, fogatos. Amelyik csapat a legjobb eredmév.yt éri el, ígérték, tagonként ezer forint jutalmat kap. Megdol­goztunk becsülettel. Elsők lettünk. És nem kaptunk egy fillért sem. Kizártak minket a versenyből. Mert tavaly a munkacsapatunk csak kilenc asszonyból, meg belőlem állt. Eggyel kevesebben voltunk. Ezért maradtunk hoppon. Pe­dig tizen is többet teljesítet­tünk, mint a tizenegy fős csa­patok. De hát, úgy látszik, a szabály az szabály. Szóval ezen bosszankodtunk mi na­gyon. Feszeng a széken, az arcán yerekes tanácstalanság, nem tudja, jól tette-e, hogy elfüs­tölögte bosszúságát. Mert hogy az idén azért csak részt vet­tek a versenyben megint. — Negyven hold kapása volt a csapatnak: borsó, para­dicsom, paprika, uborka, ku­korica, burgonya. Nem kis do­log ez tíz asszonynak. Még szerencse, hogy legtöbbjük fiatal, harminc év körüli. Erős a karjuk, egészségesek, dolgo­sak. Nem könnyű lépést tarta­ni velük a magam ötvenkilenc esztendejével... Zömök, kemény tartású em­ber, nem látszik többnek öt­ven esztendősnél. Akaratlanul is kikívánkozik a kérdés: — Aztán nem sok-e tíz fia­talasszony egy férfiembernek, Pista bácsi? Érti a tréfát, huncutul kacsint. — Megértjük mi egymást, nincs pörlekedés semmiben. A csapatvezető (Sós Józsefnél szigorú asszony, nagy rendet tart, meg ott van Marika is a csapatban. A menyem, ö a legfiatalabb köztünk. Huszon­hat éves. Dolgos asszony. Nem látszik meg rajta, hogy az unokám már tízesztendős. — Aztán számítanak-e az elsőségre az idén, Pista bácsi? — Arra bizony, nem. Az aszály kibabrált velünk. A borsó például majd a felével kevesebbet hozott, mint ta­valy. De brigádelsők talán csak leszünk. Az is nyolcszáz forint jutalom fejenként... Gyorsan megtoldja még. — Az idén már nem zárhat­nak ki a versenyből. Tizen­egyen voltunk mi is, mint a többiek ... Így persze a kere­set is kevesebb. No, meg az aszály miatt is ... Ha már a pénzre került a szó, kérdezni kell: — Számolt-e már, Pista bá­csi? — December végén min­denki számolgat már ... — És mire jutott a számok­kal? — Hibázik valamicskét. A tavalyi esztendő jobban sike­rült. — Tudja, mér, mennyi volt pontosan az idei kereset? — Huszonnyolcezer forint és hozzá kétezer forintot érő kukorica. Meg a háztáji és a földjáradék. összesen lesz, vagy harmincötezer... — Más semmi? — Tavaly kaptunk húsz szá­zalék nyereségrészesedést is. — És ^az idén ? Mik a kilátások? — Bízunk benne, hogy meg­lesz, megint. — Az mennyi lenne? — Huszonnyolcezer után adnák ... Az ötezerhatszáz fo­rintot tenne ki a tavalyi mér­ce szerint. Így már másként festene a dolog. Ha meglesz, azt kívánom: csak ennél rosz- szabb esztendőnk soha ne le­gyen. Már öreg este van. A Petőfi Termelőszövetkezet irodájá­ban alig vagyunk ketten-hár- man. Pista bácsi is feláll, bú­csúzik mentegetőzve. — Hajnalban disznót vágok. Még elő kell készíteni ezt- amazt... — Ez lesz az első az idei té­len? — Már a második ... — Aztán mekkora? — Másfél mázsa ez is csak meglesz ... — Ez a kettő volt? — Négy. De kettőt eladtunk, így szoktuk ezt mindig .. Fölteszi a vastag, barnr kucsmát és elballag komóto­san. (prukner) portok működtek a háború el­len. Tagjai elmentek a kaszár­nyába, kapcsolatot teremtet­tek a nép és a hadsereg kö­zött. Sok egyetemi hallgató került hazafias, háborúellenes tevékenysége miatt a katonai börtönökbe. Elmondhatjuk, hogy az 1918-as diákság mél­tó utódja volt az 1848-as már­ciusi ifjúságnak: tele volt ha- zafisággal, demokratikus füg­getlenségi szellemmel, tett­vággyal és áldozatkészséggel. Az Ifjúmunkások Országos Szövetsége függetlenné lett (Részlet az Ifjú Proletár 1919. január 7-i számából.) Az IOSZ december 30-án es­te 6 órakor a Társadalmi Mú­zeum nagytermében összveze- tőségi ülést tartott, amelyen a csoportok vezetősége majd­nem teljes számban képvisel­tette magát. A terem zsúfolá­sig megtelt, és a jelenlevők a legnagyobb érdeklődéssel és ki-kitörő izgalommal vettek részt az ülésen. Balogh elvtárs beszédéből: ... Független ifjúmunkás-moz­galmat akarunk, mert csak így tudjuk a vitás kérdéseket meg­oldani. Egy' hatalmas párt készleteivel (a Szociáldemok­rata Pártról van szó — a szerk.) és energiájával már kísérleteztünk, de ez a párt so­hasem szállt síkra érdekein­kért. Amikor így támogatás nélkül állottunk, tárgyalások­ba bocsátkoztunk a kommu­nista párttal. A párt elfogadta költségvetésünket, és mozgal­munk támogatására hatalmas összeget szavazott meg. A lap kiadásában is támogatnak úgy, hogy a lapot hetenként meg­jelentethetjük. Azonkívül a brosúrák is rendelkezésünkre fognak állni. Helyiséget majd szerzünk magunknak: ha el­megyünk a tanácshoz, és meg­mondjuk, hogy tanulni aka­runk, az iskolák nyitva állnak előttünk. Bűnt követnénk el tehát, ha újból elsekélyesedni hagynék a mozgalmat. De egy másik nézőpont is felmerült: a két párt között folyó pártpolitikai küzdelmek nem maradhatnak befolyás nélkül az ifjúmunkás-mozga­lomra sem ... Az ifjúmunkás­mozgalom nem fog tönkre­menni, ha nem lesz kifejezet­ten szociáldemokrata... Tizenöt évi eredménytelen­ség után most odajutottunk, hogy önerőnkből mozgalmat kezdhetünk, ezt ki kell hasz­nálnunk. A vita után megejtett sza­vazás eredményeképpen óriási többséggel Balogh elvtárs ja­vaslatát fogadta el a gyűlés. (A Szociáldemokrata Párt ko­rifeusainak más javaslatuk volt, hogy megakadályozzák a szakadást — a szerK.j December 30-a még csupán csak csendes születésnap volt, s taktikai okokból még nem hozhatták nyilvánosságra a megalakulás tényét, továbbra is IOSZ néven tevékenykedtek, elfogadva a KMP eszmei veze­tését, és a tömegszervezetek közül elsőként csatlakoztak a kommunisták pártjához. KŐMŰVES ÁCS SZAK MUNKÁSOKAT ÉS SEGÉD­MUNKÁSOKAT állandó foglalkoztatásra KERES a Lakásépítő Ktsz Budapest V. Aulich u. 8. Munkásszállást üzemi étkezést szabad szombatot Hazautazás' költségtérítést, munkaruhái biztos-tünk. Kiemelt fizetés! arsashazépitési ootlék! Szorqaimas meqbizhatö dolgozók elenikezését várjuk! í

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents