Pest Megyei Hírlap, 1968. december (12. évfolyam, 282-306. szám)

1968-12-22 / 300. szám

1968. DECEMBER 22., VASÄRNAP 3 Az első népoktatási törvény Száz éve, 1868 decemberében született az első magyar nép­oktatási törvény, amely több mint egy évtizeddel Anglia és Franciaország előtt kimondta hatéves kortól a tankötelezett­séget. Rögzítette az állam isko­lafenntartói jogát, s lehetővé tette, hogy a nemzetiségek gyerekei saját anyanyelvükön tanulhassanak. Igaz, 1848-hoz képest kompromisszumos volt a törvény, 1848 követelése, az oktatás államivá tétele nem történt meg. Sőt, az állami is­kolaállítási jog is inkább for­mális lehetőség marad, hiszen az egyházi iskolák száz évvel ezelőtti 95 százalékos aránya a felszabadulásig is csupán 73fi százalékra mérséklődött. És a nemzetiségek is alig tíz évig élvezhették a törvény előnyét, mert az erősödő nacionalizmus a magyarosítás szolgálatába kényszerítette iskoláikat. S mégis: önmagában a tör­vényt jó kezdetnek kell tekin­teni, hiszen jogilag megterem­tette az alapokat egy széles körű népoktatás megszervezé­séhez. És Eötvös, bízva a tör­vényben, nagy igyekezettel lá­tott munkához: megszervezte a tanügyigazgatást, megindí­totta a tanítók továbbképzését, elkészítette a népiskola tanter­vét, gondoskodott tankönyvek kiadásáról. A klérus a parla­mentben megszavazta ugyan a törvényt, de a valóságban alig tett valamit érte, sót sokhe­lyütt a szószékről izgatott a kötelező népoktatás ellen. A földbirtokosok is vonakodtak hozzájárulni az iskolaállítás költségéül ez, a községek meg nem bírták egyedül a terheket. Ami pedig az állami költség- vetést illeti: a törvény elfoga­dásának évében, 1868-ban az országgyűlés háromszor any- nyit szavazott meg a királyi udvartartásra, mint a közokta­tásra. Érthető hát, ha lassan épültek az iskoláit, s elmaradt az Eötvös által remélt fejlő­dés. A törvény születését kö­vető 77. esztendő — 1919 kivé­telével — tulajdonképpen az időnkénti nekirugaszkodások ellenére is, állandó visszalépé­sek sorozata volt. A kötelező népoktatás igazi megoldása csaknem nyolc év­tizedet váratott magára. A fel- szabadulás után, az egységes és mindenki számára kötelező állami általános iskola megte­remtésével lett csak valóság, mégpedig új korszakot nyitó valóság. E hosszú, 1868-tól nap­jainkig tartó utat egy most megjelent, képekkel illusztrált tanulmánykötet foglalja össze. A Tanulmányok a 100 éves kötelező népoktatásról című könyv feltétlenül szakmai hiányt pótol, de egyben emlé­ket is állít a centenárium al­kalmából mindazoknak, akik az utóbbi száz évben oly állha­tatosan küzdöttek a demokra­tikus alapozó iskoláért. Egy kis fenyőerdő volt a kö­zelben, gyanútlanul afelé ro­hantunk, vagy hatszázan. Ütemesen dobognak a kato­nabakancsok, rohantunk, s már félünk, remegünk, mert érezzük, ahol hatszáz emberrel rohannak az ezredesek, ott nagy baj van. A kis liget széléig sem ér­tünk, amikor megjelent az ég kékjén az első „Liberátor- század. Nem tudtunk tovább­menni. Félelmetes zúgás, leve­gőt hasító csattanás. Valami­lyen ismeretlen erő felemel, földhöz vág és meggörget, a könnyű homoktalajoa vágott futóárok beszippant. Borzal­mas félelem szorít, szívemet mintha smirglipapírral fogná valaki. Érzem, ez a vég. Lá­tom az embereket, a hatalmas homokfeihőt, a kékessárga lán­got, mindent látok, de csak ügy, mint egy érzéketlen fény­képezőgép lencséje. Az árok, amelybe a légnyomás taszított, tele van félőrült emberekkel. Tudatom halvány derengésé­vel látom, hogy durva szöges bakancsom fiatal, fekvő leány­testen tapos. Felugróm. Fel­rántom a lányt. Gyári dolgozó, cafatokban lógó, falanszterru­hában. A légnyomástól se élő, se holt. Az iker Tőzsér testvé­rek velem loholnak. Az ő ar­cukról látom, hogy milyen sá­padt lehetek, szemem milyen eszelős. Lábaim, testem önálló­sította magát. Rohanok, roha­nunk, szembe az újabb repülő- hullámokkal. Ki kell alóluk szaladnunk. Körülöttünk láng­ban minden. Bombatölcsérek, Az albertirsai ház Válasz a konkurrenciára: igényesség Ülést tartott az Országos Béketanács Elnöksége — A legizgalmasabb rádió­műsor az időjárás-jelentés. Ha nem lesz hó még egy hétig, megnyertük a téli csatát. Ak­kor elkészülünk a tetővel. — Szántó József, miközben ezt mondja, kinéz az ablakon, odahív, nézzem meg én is, hol tartanak. — Rendesen halad minden, de kell is, mert nem lesz belőlünk énekeshalott még nyárra sem. Pedig nagy a zú­golódás, még egy idényt nem húzhatunk ki semmi nélkül. Igaza lehet, ha valaki isme­ri az itteni embereket, az ő. Most furcsa helyzetben van, vezető, de hivatal nélkül. Mű- velődésiház-igazgató, művelő­dési ház nélkül. — Persze, az természetes, hogy leginkább a mozi hiá­nyát érzik az emberek. Ez ad legtöbb okot az elégedetlen­ségre. De mit csináljunk, egy új művelődési házat nem. lehet felfújni, mint egy léggömböt. Tavasszal kezdték meg az építést. A rossz em­lékű múlt helyére — feladatát valóban ellátó — új épület emelését. Mert a régi művelő­dési ház, melyet fél éve lebon­tottak, kocsma volt. Egy mozi­terme s még egy kisebb klub­szobája, na, meg két öltözője volt. S mi mindent kellett itt elhelyezni! A filmvetítések nem maradhattak el, még ak­kor sem, ha a technikai beren­dezés silánysága miatt — csak keskenyfilmeket hozhattak ide — minduntalan megakadt az előadás, s új filmeket egyálta­lán nem láthattak az albertir- saiak. A két öltözőhelyiségben tartotta óráit az állami zeneis­kola; két hangszeren tanult játszani itt több mint száz gyerek. A klubszobába pedig az akkor 9000 kötetes könyvtá­rat zsúfolták be. Gyerek- és felnőttkölcsönzés egyszerre. S a moziteremben tartották a színházi előadásokat, de a tán­cos rendezvényeket, bálokat is. Az épület eavébként sem. volt már a legjobb állapotban, s hogy .ekkora forgalmat bonyo­lított ... — Kicsit sokba kerül a köz­ségnek most a modernség, a tágas, kulturált környezet. De megéri. Ügy gondolják, ne csöbörből vödörbe essünk, ha már csinálunk valamit, akkor az olyan legyen, amilyennek lennie kell. Ne érhesse szó a ház elejét. Persze, nemcsak ilyen szempontok alapján ru­háznak be több mint másfél millió forintot. Tudom, hogy elcsépelt igazság, gondolom, mindenütt ezt hallja, akárho- va megy, de meg kell küzde­nünk Pesttel. Túl nagy kon- kurrenciát jelent. Nem mon­dok mást, 12 ezren laknak Al- bertirsán, s négyezer a bejáró! A felnőtt lakosság 75—80 szá­zaléka ! Ahogy most állnak a dol­gok, ismerve a terveket, ezek­nek a követelményeknek teljes egészében megfelel majd az új művelődési ház. Szeiesvásznú mozi — 250 szék kap helyet benne, de egy-egy előadásnál a mozgatható szék­sorok sűrűbbé tételével még többen beférnek majd. Ezen­kívül több klubszoba és egy elegáns, modern berendezésű társalgó biztosítja az azonos érdeklődésű emberek összejö­vetelének lehetőségét, alkal­mat a vitákra, beszélgetésekre. A tv, rádió, magnó természe- I tesen itt lesz, s itt tartják fog- I lalkozásaikat a különböző ol­vasókörök is. Szántó József kü­lönös élénkséggel beszél erről, mikor tervei után érdeklődöm. Hiszen nem elég egy szép épü­let, korszerű berendezés és technikai felszerelés, ha a programok unalmasak, érdek­telenek. — A faluban sok az értelmi­ségi. Hogy mást ne mondjak, 80 pedagógus, öt orvos, egy gyógyszerész és harminc ag­rárértelmiségi. A társalgó va­lószínűleg elsősorban őket gyűjti társasággá, s nemcsak spontán módon. Olvasókör —. talán nem elég pontos kifeje­zés, de ezzel jobban meg tud­juk fogni az embereket. Más és más dolgok érdeklik őket, akit az irodalom, az az Új írást, a Kortársat, akit a ter­mészettudományok, az az Élet és Tudományt olvassa, és így tovább. Itt majd alkalmuk lesz arra, hogy megvitassanak egy- egy cikket, tanulmányt, el­mondják a véleményüket, hoz­záfűznivaló j ukat. — Persze, sok irtás tervünk is van. S tegyük hozzá, a ter­vekhez szerencsénk is. Mert a filmes szakkör tagjainak az­által, hogy modern berende­zést kap a vetítőterem, több le­hetőségük lesz igazán jó fil­meket látni, s így a vitára is róluk. Hol itt a szerencse? A községnek már nem lett volna elég pénze arra, hogy ezt is fedezze, mégis meglesz, mert a Pest megyei Moziüzemi Vál­lalat biztosít mindent, ami a filmvetítéssel összefügg. Ez pedig nem kis pénz, csaknem félmillió forint. Változatos lesz a program, egyrészt a sok szakkör miatt, másrészt azért is, mert az it­teni emberek érdeklődők, s ér­hullák és nyöszörgő sebesül­tek. A fülsiketítő hangokon át­tetszik a sebesült lovak fájdal­mas nyerítése. Hárman, mint akik megőrültek, puszta kéz­zel szórjuk a homokot az égő foszforra. Egy keszeg fejű őr­nagy, aki úgy rohan, mint az ámokfutó, odakiabál: bravó ... Tovább rohanunk. Beleesünk egy hatalmas bombatölcsérbe. Ez is tele emberekkel, élőkkel és holtakkal. Mein Gott... Istenem — ke­veredik nyöszörgéssel és ká­romkodással. Csupa vér, csu­pa láng, fülsiketítő robbanás az egész erdő. Valaki mutatja a fejét, és németül kérdezi, hogy milyen a sebe. Megné­zem és megnyugtatom, mintha valóban számomra ez lenne a legfontosabb. Tovább rohanok, elvágódom. Érzem, hogy ke­zem csupa vér. Felnézek, ar­comtól néhány centire a bor­bély arca, borzalmasan eltor­zulva, benne véres agyvelő haj csomóval és homokkal ke­veredve. Megüvegesedett sze­me az eget kémleli, .mintha azt mondaná: Mit akartok tőlem? Én egy kis falusi fodrász­mester vagyok, engem vár az asszony meg a gyerek otthon, Magyarországon. Nekem sem­mi közöm ahhoz a marhaság­hoz, amit ti úgy hívtok, hogy háború. Mellettem egy tizenhat év körüli német fiú nyöszörög; Hilfe, Hilfe!, gyomra kifordul­va, kúszni próbál, de csak szá­nalmas vonaglás lesz belőle, vérét azonnal beissza a homok. Kiérek az erdőből, előttem a széles országút, hátam mögött a pokol. Ismét együtt vagyunk, mi hárman, gyöngyösiek. Már nem Szaladunk. Lábunkban ól­mos fáradtság, cammogni is alig tudunk. Egy tanyához érünk. Hajlott hátú ember foglalatoskodik a kertben, nyugodtan, félelem nélkül — néhány száz méterre a bombá­zott gyártól. Megszólítjuk, s válaszából érezzük, hogy épp­úgy töri a németet, mint mi. Bolgár kertész. Nevet, s azt mondja, hogy itt nem kell fél­ni. Nála biztonságban va­gyunk. Dohánnyal kínál, s kér­di: minek jöttünk Németor­szágba? Visszakérdezzük, öt erőszakkal hozták — válaszol­ja. És minket? Az állomásra egy óra múlva szállingóztunk vissza. Állo­másra? Nem volt ott semmi, csak rom és nyolcasba csava­rodott sínek. Szürkületben ösz- szeszedtük a hullákat. Elfásul­tunk, semmilyen hatással nem voltak ránk. Szépen, katoná­san sorba raktuk őket, csak nagy-nagy fáradtságot érez­tünk, s mint mindig, éhesek voltunk. A szétbombázott ro­mok között találtunk amolyan tízkilós forma paradicsomkon- zerveket, amelyek a robbanó­bombák melegétől szétpukkad­tak, hogy még bontani sem kellett azokat. Azt ettük, csak úgy, kézzel, mocskosán és fá­radtan, mint az állatok, né­hány méterre a rendbe rakott hulláktól. (suha) (Folytatjuk) deklődésük sok irányú. A szo­kásos bálok mellett tehát a két termelőszövetkezettel, a Szabadsággal és a Dimitrovval összefogva, a költségeket kö­zösen fedezve, megveszünk ORI-m.űsorokat, s gyakrabban hívunk meg együtteseket, szín­házakat is. — Ma még szétszórtan mű­ködnek az egyes csoportok, a zeneiskola a pártházban, a nők akadémiája a tsz-ben, az if­júsági klub a könyvtárban. — Hogyan, hisz’ a könyvtár a lebontott épületben.volt? — Volt, igen, de augusztus 20-án átadták az új épületet, amely a most épülő művelődési ház­zal szemben van. Két nagy ter­mében külön helyet kaptak a gyerek- és felnőtt olvasók, s az időközben megszaporodott könyvek. Ma már II ezer kö­tetből választhatnak a köny­vet szeretők, akik egyre töb­ben lesznek. Csak egy jellem­ző számadat: 280-ról fél év alatt 700-ra nőtt a gyerekolva­sók száma. Nem csoda, ha ide szívesen jönnek, a több mint egymillió forintos költséggel épült új könyvtár a főváros­ban is megállná helyét. Re­méljük, művelődési házunkkal is így leszünk. Varga Vera A Hazafias Népfront Orszá­gos Tanácsának székházában ülést tartott szombaton az Or­szágos Béketanács Elnöksége. Darvast István, a Béke-világ- tanács tagja nyitotta meg a ta­nácskozást. Megemlékezett ar­ról a fájdalmas veszteségről, amely Dobi István halálával érte népünket, békemozgal­munkat. Javaslatára az ülés részvevői néma felállással adóztak az első magyar nem­zetközi Lenin-békedíjas emlé­kének. Darvast István, a továbbiak­ban meleg szavakkal méltatta a Dél-vietnami Nemzeti Fel- szabadítási Front megalakulá­sának, nyolcesztendős hősies küzdelmének jelentőségét, eredményeit, majd indítvá­nyozta, hogy az elnökség ne­vében üdvözöljék táviratban a feiszabadítási front központi bizottságát és Párizsban tár­gyaló küldöttségét. A javasla­tot egyhangúlag elfogadták, s a DNFF Központi Bizottságá­hoz és a DNFF Párizsban tar­tózkodó küldöttségéhez távira­tot intéztek. Sebestyén Nándorné, az Or­szágos Béketainács titkára a magyar békemozgalom 1968. évi tevékenységéről szóló be­számolót és az új esztendő munkaprogramjára vonatkozó javaslatot terjesztett elő az ülésen. Sebestyén Nándorné indít­ványozta, hogy az Országos Béketanács Elnöksége mond­jon köszönetét segítőtársainak, köztük a társadalmi- és tö­megszervezeteknek ' azért a lankadatlan támogatásért, sok­rétű tevékenységért, amellyel hozzájárultak népünk és az egész világ békéjének szolgá­latához. Az ülésen elhatározták, hogy az elhangzott észrevételek és javaslatok alapján tovább for­málják, még teljesebbé teszik és januárban» az Országos Bé­ketanács elé terjesztik az 1969-es akcióprogram terveze­tét. Karácsonyi tavasz A Mecsek-hegység déli lej­tőjén a szokatlanul enyhe de­cemberi időjárás szinte tava- szias virágnyílást idézett elő. Az erdei tisztásokon sok he­lyen kinyílt az illatos hunyor, a táj ritka növénye. A balká­ni eredetű virág külön érde­kessége, hogy tavasszal min­dig legkorábban — a hóvirá­got is megelőzve — nyílik ki. Most a szeszélyes időjárás „becsapta” a kis zöld szirmú virágot. Az előző hetek hideg időjárása, majd a nemrég be­köszöntött enyheség ugyanis a tél-tavasz váltásának felelt meg, s nyilván ezt érezte meg az illatos hunyor. Gépesített termelés, gépesített könyvelés ZÁRSZÁMADÁS ELŐTTI BESZÉLGETÉS A TSZ-FŐKÖNYVELŐVEL A szoba, melynek ajtaján a táblán ez olvasható: „Főköny­velő”, kicsi, és hogy benyi­tunk, már fordulunk is visz- sza, nincs abban hely, annyian ülnek, állnak benne. Persze, most év végén, a zárszámadás előkészítésének idején kár is volt eljönni a dabasi Szikra Tsz irodájába, aligha van percnyi ideje a főkönyvelőnek, akivel pedig éppen az ered­ményekről szeretnék beszélni. Dr. Lippai István, a főköny­velő azonban máris másik szobába vezet, megnyugtat minket, a munka dandárja ugyan most a tsz-irodáé, de azért örömmel elmondja, minden jel szerint jó ered­ménnyel zárják ezt az évet. Nagy, hosszú rubrikás íveket tereget szét, bele-belenéz, on­nan olvassa: 4 253 000 forint a várható tiszta jövedelmünk. Két éve még állami dotá­cióra szorult a Szikra. Tavaly, igaz a tiszta jövedelem keve­sebb volt az idén várható — ezt a szót el nem hagyja, ki­hangsúlyozza — tiszta jövede­lemnél, de múlt évben először állt a saját lábára a szövetke­zet. — öt éve lett Herczegh Jó­zsef a Szikra elnöke, Rieger László a főagronómusa. Ami­óta ez a két kiváló képzett­ségű agrár szakember áll szö­vetkezetünk élén, megindult a fejlődés, de hol lennénk még mindig, melléküzemek nélkül. Tavaly az egy főre kifizetett munkabérátlag 16 819 forint volt. Ez idén 18 ezer, esetleg még több is lesz. Ez után fizet 150 ezer forint adót a Szikra. A tsz gépműhelye, autószer­vize és lakatosüzeme előrelát­hatólag 1,2—2 millió forint nyereséggel végez. A tavaly még ráfizetéses asztalosüzem idén körülbelül 150 ezer fo­rint haszonnal zár. Legtöbbet azonban az építőbrigád hoz. Háromnegyed év alatt kétmil­lióval, év végéig további 800 ezer forinttal járul hozzá a tsz nyereségéhez. — Évi kétmillió-nyolcszáz­ezer forint jövedelemkiesést jelentene, ha megszűnne épí­tőbrigádunk. Nem is szűnik meg. Csak átalakul. Tudvalevőleg a tsz-építőbri- gádok január elsejétől csu­pán otthon, legfeljebb még a járás más tsz-einek dol­gozhatnak. Ma .már azonban a Szikra építőbrigádjának szer­vezettsége, felszerelése, mun­káslétszáma olyan, hogy gaz­daságosan ennél több mun­kát kell elvégeznie. így aztán az Örkényi Hala­dás és egy Veszprém megyei tsz-szel összefogva, a napok­ban vállalattá alakul a há­rom tsz építőbrigádja. „2. sz. Tsz Építő Vállalat” — ez lesz a cége és vállalhat munkát, ahol akar. — Hogy miért vannak a szobámban olyan sokan? Idén már a leltárt is gépen csi­náljuk, azt tanulja a köny­velés. Az írógép és — ha csak kézi — a számológép is régen bevonult már a tsz-irodába. Újabban azonban tovább gé­pesítik az irodákat. A Szikra például beszerzett két köny­velőgépet, azon dolgoznak már év eleje óta. Idén már azzal leltároznak is. Dr. Öli Dezső, a Mezőgaz­dasági és Élelmezésügyi Mi­nisztérium statisztikai igaz­gatóságának csoportvezetője, a gépi könyvelés nagy szak­értője, barátságból lejött né­hány órára Dabasra, hogy megmutassa, miképpen kell leltárt csinálni gépen. Az ed­dig két hétnél is tovább tartó munkát a géppel há­rom-négy nap alatt elvégzik. Január elsejétől ugyanezzel az okos, sok mindenféle mun­kához értő géppel számfej­tik a béreket is. — Szép ez a könyvelő­kombájn — állapítjuk meg —, de sok ember munkáját pótolja. Lesz-e létszámcsökkentés — Szó sincs róla. Az uj mechanizmusban egyre több adatra van szükség. Anyag- felhasználási kimutatásokra, gondos önköltségszámításra és sok egyéb elemző munkára, ügy, hogy még fel kellene venni embereket, ha nem len­ne ez a két gép. így viszont a felszabaduló munkaerő elvé­gezheti a bonyolult elemzése­ket. — Végül még majd a ki­bernetika is, bevonul a tsz- irodába. — Nagy nevetéssel fogadja ezt a megjegyzést a két szakember, de hamaro­san elkomorodnak és egy­szerre mondják. — Idővel biztosan. — Természetesen csak ak­kor — fűzi tovább a gondo­latot dr. Lippai —, ha több tsz összefog és közösen vesz egy kibernetikai adatfeldol­gozó gépet Hír a talán nem is távoli jövőből: Megalakult az első tsz-iközi gépi könyvelő és adatfeldolgozó vállalat. Szokoly Endre „Így kell!” — magyarázza dr. Öli Dezső a gép kezelését Dr. Lippai is érdeklődéssel tanulmányozza az újmódi lel­tározást. 4

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents