Pest Megyei Hírlap, 1968. december (12. évfolyam, 282-306. szám)

1968-12-15 / 294. szám

a real «ECYKI MC Mm) 1968. DECEMBER 15., VASÄRNAP 1. Magyaros naptár Az Országos Nőtanács mű- j vészi akciót indított. Zala Ti- i bor grafikus tervezésében ma-i gyáros motívumú, gyöngyvá- i szonra nyomott modern nap-! tárt hozott forgalomra a falu-; si konyhák díszéül. Százezer! példányt rendeltek belőle s ! máris igen kapós, mert az ára! is mérsékelt, mindössze 11 fo-! rint. Reméljük, segít kiszorí-; tani a sok ízléstelen naptár^, $ amit sajnos a falusi piacokon $ még ma is árulnak — jóval $ borsosabb áron. A szép termékből Pest me- 5 gye 7500 darabot kapott. ! 5 wsfsrsf/rssysssssssss* Móricz Zsiémond es a nyíregyházi „Sári bíró“ $ A fennállása 75. évfordu-! lójának megünneplésére ké- $ szülő nyíregyházi Móricz Zsig- $ mond Színház történetének $ kutatása közben a színház név- 5 adójával kapcsolatban érdekes ^ dokumentumra bukkant dr.! Szilágyi Béla tanítóképző-inté- $ zeti tanár. $ , A korabeli újságokból és $ egyéb írásokból kiderült, hogy $ Móricz Zsigmondi 1924. de-$ cember 11-től 21-ig Nyíregy házán \ tartózkodott, és szemé-! lyesen irányította a „Sári bí- J ró” próbáit. Közben két kirándulást tett! a megyében. Egyik alkalom- J mai Nagyhalászon járt, s „in-J kognitóban” gyűjtötte a pa-$ raszti olvasók 'véleményét, ezt 5 követően a NyíregyházáhozJ tartozó salamonbokori iskolát $ kereste fel, majd ellátogatott; néhány parasztcsaládhoz. $ Megilletődöttek és kíván- : csiak. Még nem tudják, mit akarok tőlük. Fürkészve néz- 1 nek farkasszemet. Negyvenkét- : ten vannak. Negyvenkét lány, tizennégy - évesek, nyolcadikosok. Ülnek a tanteremben, a padokban, ! megszokott helyükön. Már a válaszon gondolkoznak, pedig 1 még el sem hangzottak a kér- • dések. Megfelelni igyekeznek 1 már most, ebben a rövid, né­ma ismerkedésben egy isme- ; rétién követelménynek. Nézem • őket. Egymástól nagyon külön- ! böznek, mégis sok mindenben 1 egyformák. Mindannyian Al- • bertirsa lakói. Három, ún. ve- ■ gyes osztály leánytanulói. 1 Aztán sorra felállnak, s ‘ mindegyikkel külön is mégis- ! merkedem. Iskolásán állnak ‘ fel, iskolásán válaszolnak. 1 Mégis, sok mindent elmonda- ! nak a szavak közti szünetek, ] a tartás, a fintorok, a geszti- ' kuláció. S a lassan formálódó kép nagyon elgondolkoztató. — Hogy én mi akarok len­ni? — ismétli meg a kérdést H. Magda. — Szülésznő. Sze- . rintem nagyon szép foglalko­zás. Sok öröm lehet benne. — S hogyan gondoltál éppen er­re? — Nagymamám is szü­lésznő. — K. Éva kitűnő ta­nuló. Gyermekorvos szeretne lenni. Először gimnáziumba, majd orvostudományi egyetemre megy, mondja magabiztosan. Ez a magabiztosság nem el­lenszenves, mert azonnal me- sélésbe kezd: hogyan szerette meg ezt a pályát, s mióta fog­lalkozik vele, mit tesz érte, hogy fölvegyék. Édesanyja LÁNYOK az iskolában az életben A félbemaradt vizsga TADEUSZ RÓZEWICZ NOVELLÁI nagy beteg, vissza akar jönni a diploma után a faluba, az egyetemre is naponta bejárna Pestre. — Nem lesz nehéz? — De igen. Nem bánom, csak si­kerüljön. — Rajtuk-kívül még hatan választották az egész­ségügyi pályát. Gyermekorvos vagy ápolónő szeretne lenni mind. Felnőttorvos? Azt nem. Az állatorvosra már mindenki hangosan és csúfolódva nevet. N. Mária huncut, szemtelen arcú, pisze orrú, élénk és köz­lékeny. — Felszolgálónő le­szek. A miért kérdésre a leg­nagyobb nyugalommal feleli: — Mert szeretem az embere­ket. A firtatásra aztán kide­rül: édesanyja Pesten dolgo­zik, pincérnő egy büfében, ö melléje kerülne. — A tanu­lásért nem rajongok, ezzel meg jól lehet keresni. Szülei elváltak, anyja Pesten is lakik. Itt, Albertirsán nagyanyja vi­sel rá gondot. — Olvasni sze­retsz? — Igen. Főleg Vernét. De legjobban azért táncolni szeretek. És Szörényiéket hall­gatni. — Szerinted mi a leg­fontosabb alapelv az életben? — Amit elvállalok, megcsinál­jam, vállaljam érte a felelős­séget. Füles sapka, hosszú télika- bát. Ütra készen áll V. Irén, nem vetkőzött neki a beszél­getésnek. Nem néz rám, ami­kor válaszol. — Boltba megyek elárusítónőnek. — Miért? — Anyukám boltvezető az itteni élelmiszerboltban, sokat segítettem neki, meg­szerettem. Mindezt vontatot­tan, kicsit kelletlenül mondja. — S kaptál már ígéretet? — Igen. Lesz helyem itt. — To­vábbtanulásra nem gondolsz? — Nem. — Olvasni? — Csak a kötelező olvasmányokat szoktam. — Mennyi az átla­god? — Négyes. — Testvéred van? — Igen, a nővérem. Most érettségizik, a monori gimnáziumba jár. Utána egye­temre megy, Pestre, biológia— földrajz, vagy orosz szakos ta­nár akar lenni. Téged ez nem csábít? — Nem, én eladó aka­rok lenni. — Édesapja pék. Az igazság nem egészen az, amit mond. Otthon nem tudják vállalni, hogy egyszerre mind a két gyereket taníttassák. M. Marianna gimnáziumba készül, Ceglédre. Óvónő sze­retne lenni. — Szeretem a gye­rekeket. Pesten helyezkednék el. Édesapja nemrég halt meg. Bátyja szakmunkás, haza- ; adja a fizetését. Édesanyja a I vendéglátóiparban dolgozik. I Illésékért és az Ady-versekért I rajong. ; M. Ilona alacsony termetű, i vékony, szőke. Szakmunkás I akar lenni az Orionban. Sze- ; réti a fizikát, otthon pedig köt, ! ha ráér. Bejár majd ő is na- ! ponta. Pedig szülei helyben ! dolgoznak, anyja a bölcsődé- ! ben, édesapja a tsz-ben. Na- ! gyón szeretne Pesten élni. — i Miért? Szeretem a szórakozást, i Olvasni? — Nem nagyon. In­, . $ kább a mozit. Mint K. Maria! is, akinek a Gábor diák, s Koppányi aga testamentuma a! kedvenc filmje. Hosszú lófar-J kas, elfogódott kislány. Míg J beszél, ég az arca zavarában. J — Én is pincérnő szeretnék J lenni. Lehet, hogy nem sike-J rül, akkor szövőnő. — És sze-J retek olvasni! — mondja siet-J ve, meg sem várva a kérdést.! — Mit? — Hát, ezt is, azt is.$ Főleg útleírásokat — böki ki. $ K. Zsuzsa kicsit flegmatikus. J Félvállról válaszol, mint akij nagyon régen eldöntötte már,J mit kezd az életével, mit ma-j gyarázza ezt? — Elárusítónőj leszek Pesten, egy áruházban.! 5 Naponta bejárna dőlgozni. \ Szülei elváltak. Édesanyja nem J dolgozik, mostohaapja fuva-J ros. $ Most már meg kell kérdez-$ nem, ki akar itt helyben elhe-; lyezkedni? Negyvenkettőből J heten jelentkeznek. S még! nem biztos, hogy nekik síké-! rül. Miért? Hiszen két nagyon! jó termelőszövetkezet is van.a! községben, ahol szívesen fo-! gadnák őket. De tsz-be senki ! sem akar menni! Igaz, inkább! szükség van a fiúkra. — És ha! szép kertészete lenne? Senkii sem jelentkezik. L. Erzsébet. Válasz előtt] néhányszor megvonja a vállát.; Körbenézeget, aztán a padra. — Én még nem gondoltam semmire. Nem tudom. — Mi érdekel? — Semmi. — Olyan nincs. Valami mindenkit érde­kel. — Ekkor kényszeredetten felsorol öt iskolai tantárgyat. — Mégis, mit képzeltél el ma­gadnak, mi illene hozzád a legjobban? — A fodrászat tet­szik, szemre. De azt sem csi­nálnám. — Hát akkor? Férj­hez mész, otthon maradsz? — Nem lehet, elmegyek dolgoz­ni, csak még nem tudom, ho­va. — Szülei takarítók, egyi­kük a Nyugati pályaudvaron, másikuk egy üzemben. Mind­kettő bejáró. Az ő tanulmányi átlaga 4,9. Z. Magda a gyors- és gép­írást választotta, négy másik lánnyal együtt. A kérdésre, miért, így válaszolnak: — Nem kell annyit dolgozni, mint egy munkásnak, tiszta munka, nem fárasztó, az iro­dában intelligens emberek vannak, férjnek is jobbak, ke­vesebb munkával is több a ke­reset, a szomszédban is van egy lány, aki azt tanult, olyan jó ruhái vannak stb. Ehhez nem kell kommentár. K. Irén, J. Erzsébet, Gy. Klára szövő­nő szeretne lenni. Mindegyik­nek van egy vagy két testvé­re. Kispesten, Lőrincen helyez­kednének el. Kinek nővére, kinek édesanyja, rokona dől* gozik ott. Helyük már nagy­jából biztosítva van. A beszélgetés végére úgy érzem, valamennyire ismerem őket. Sok mindent elmondtak a szavakkal és a szavak közti szünetekkel, a gesztusokkal, a fintorokkal. Afféle mérleget „ próbálok készíteni, önkéntele- J nül. Közülük ketten akarnak J gimnáziumban, öten szakkö- J zépiskolában (mindegyik J egészségügyiben), ketten tech- J nikumban (ez pedig kereske- J delmi) továbbtanulni. Hatan J választották a gép- és gyors- J írást, négyen a szövőüzemet, J Hatan a fel-, illetve a kiszol- ! gálónőséget. A többiek még ^ nem tudják: I dolgozni fognak valahol. $ J Addig még elválik. Az egyete- ! met csak egy lány említette I határozottan. ^ Szüleik munkások, huszon- J kettejüké bejáró. Televízió J majdnem mindenütt, rádió J mindenkinél van. Sokuknak J az iskola szervezésében — J operabérlete is! De színházban S még senki sem volt Pesten. £ ! a tévében is csak a „jó iz- ^ galmas filmeket” szeretik meg- $ nézni. Stendhalt, Balzacot ij Zolát még senki nem olvasót J közülük, a kitűnők sem! Sze- J rétik az Illéséket, az Omegát J a Hungáriát. Szeretnek tán- ^ colni. És értelmesek, okosak J Csak nagyon sokat kellem J tenni értük még, hogy termé- ^ szetes okosságuk a tudató; I cselekvés vezérlője legyen, í! Varga Vera $ JT költő, elbeszélő és drá- J maíró Rózewicznek elő- ^ szőr drámagyűjteménye, J most novelláskötete, s mint ^ hírlik, hamarosan a verses- J könyve is megjelenik magya- J rul. „A félbemaradt vizsga” J Rózewicz novelláiból nyújt § válogatást. A legkorábbi no- ! vella 1945-ből, a legújabb, a ^ már kisregénnyé duzzadt „Az \ én kislányom” című, 1966-ból ^ való. Ha hiszünk a kötetet J fordító Cservenits Jolán válo- J gatói ítéletében, akkor több J mint húsz év prózájának ke- J resztmetszetét vélhetjük tar- J tani a kezünkben. S ha ehhez § a tényhez hozzágondoljuk § előbbi Rózeicicz-élményeinket, ! érdekes tanulságokra bukka- ^ nunk. Mindenekelőtt a róze- ^ wiczi világ, legyen az akár ^ drámai akár a prózai, akár a J költői műfajban megfogalma- J zett, egyneműségéről, s belső J fejlődésének törvényszerűsé- J géről. A megfigyelés nemcsak J esztétikai értelemben érdekes, ! hanem társadalom-lélektani S szempontból, és elsősorban ^ ebből a szempontból. J De miről is van szó? ^ A háborúról. Már megint a $ háborúról. , Minden novellája ^ így vagy úgy, a háborúról be- ^ szél. De hogyan’...? A köz- ^ vétlenül Lengyelország felsza- J badulását követő években kel- J tezettek még nyers drámai - ' J sággal, ami soha nem egyenlő l^a naturalizmussal. Nem a 1J szörnyűségekről,. nem a hábo- 1! rú kegyetlenségéről, nemcsak § erről vall Rózewicz, hanem a 1 ^ háborús szituációkban mozgó, ' $ választó és válaszokat kereső ’ ^ emberről, is ■ zekben a novellákban- ^ |~, Rózewicz a szónak jó ér­- $ 1 1 telmében moralista. £ mert nagy művésze a szón ah- ^ és gondolatnak, novellái át­- J lendülnek az aktuális, a hábo- • J rú által „konstruált”, de mégis , J oly reális ellentéteken, s- J éppen ezen ellentéteken valc i J átlendülésük adja novelláinak I drámai erejét.- § A „Szomjúság” címűben z ej partizánok elfognak egy né- , J me tét. Kivégezni ' Viszik. De- J előbb csúnyán megverik. A: , J öreg német katona a verés 1 Sután, a halál előtt, szomjas -! „Ekkor a német apró szem< 5^ odarebben, ahol az én kávévá- ^ teli csajkám áll. S erről csal- ^ én tudok. De mozdulatlanul lefekszem. Nem mondom: „Fiúk, 1J adjatok neki kávét”, és nem z \ kelek föl, bár a kávé egy lé- , J pésnyire van tőlem, és őt a- J halálba kísérik, és szomjazik.”- J Ezekkel a sorokkal, ezzel a -! szép kimondatlan gondolattal- § zárul az 1946-ban született no- 1, S vella. S aki ott a partizántá- 1.^ borban megérezte a kegyet­- ^ lenség törvényét, amely nem- ^ csak az ellenséget, de a tábor­v J belieket is megfertőzte, az a íj J felszabadulás tényében nem , J láthat egynemű felszabadu­lj ^ lást, mert nem szabadulhat az emlékeitől. „Az első feladat egyszerű _ ^ volt.” — így kezdi „Gyónás” című novelláját — „Két asz- . J szonyt kellett agyonlőnünk. Egy lányt meg az anyját. . S Kövér röviden megmagyaráz­nia nekünk, hogy mindkettő kurva, összeadják-magukat a _ ^ németekkel, és kémkednek t ^ nekik.” Azoknak, akiknek egy _ J mégoly igazságos harcban is, g ^ de csupán egyszerű feladatot J jelent meggyilkolni két nőt, s § a mozgalom szempontjából I szükségszerű feladatot, nagyon ■ § nehéz lesz a háború után. S a _! háború okozta begyógyítha­tatlan sérelmek térképe, L J mondhatnánk orvosi ábrája a 5! később született novellák fü- 7 ^ zére. A hősök megpróbálnak °! visszailleszkedni abba a béké­si be, amelyből kiszakították őket. De mintha a béke vilá- gának összes fogalmát elf ele j- n ^ tették volna ... Mindent újra S J kell tanulniuk. De lehetsé- " J ges-e ez? Nem, minden érvé- !- J nyét vesztette, nem lehetsé- J ges — mondják a novellák ^ hősei. Például így: „Holtan élünk. Ravasz, rosszindulatú, J aljas, szolgálatkész, oszladozó ^ J halottak. Valamennyien jól is- merjük egymást, és ismerjük ezt a titkunkat. A XIX. szá- >s ^ zad végén a fellázadt költők J és művészek állítólag Afriká- s ba menekültek... S mi fellá­zadhatunk-e? Látod ezeket a csendes embereket, ostoba arc­kifejezésüket? Ezek is nagy lázadók, de senki sem tud róla. Most már nyugodtak, megszelídültek, az utcán a rendőr intésére, a zöld lám­pára várnak. Csupán a része­gek okádnak néha és fenyege­tik ellenségeiket, a művésze­tet, az Istent.” Vagy másutt már egyenesen az egész em­beriség halottnak minősül Ró­zewicz látomásában: „A ha­lottak semmihez sem kötőd­nek. Mindig ingerültek, és so­ha nincs idejük. De övék a jövő. Egyre többen vannak. Főleg a nagyvárosokban, a strandokon, a hegyekben. Sze­retik a szép kilátást, csodálják a természetet, hallgatják a könnyűzenét. Nem csupán a szájukkal esznek, de a sze­mükkel is, bőrük egész felüle­tével. Senki semmi érdekeset nem írt még ezekről a halot- tainkról. Figyeljétek meg őket az üzletekben, a vendég­lőkben, a vonatokon. Több­nyire javakorabeli emberek... Nincsenek közöttük gyerekek és őrültek.” R ózewicz ha prózát vagy drámát ír, akkor is meg­marad költőnek. Amit élő-halottnak nevezett nemze­dékéről ír, jelképes látomás. De Rózewicz realista, s érzékeli- ábrázolja azt a folyamatot is, ahogy ez a nemzedék fel akar támadni. A nemzedék mene­kül az emlékeitől. Az emlé­kektől való menekülés motí­vuma szinte minden Róze- tcicz-novellában visszatér. Két férfi beszélget. Az egyik erre gondol: „Rájöttem, szeretne lecsapni rám, és a koncentrációs táborban átélt szenvedéseiről mesélni. Na­gyon sokat szenvedett és most már senki sem akarja meg­hallgatni.” Vagy másutt egy asszony beszél egy férfihoz és a férfi ezt gondolja: „Na, most kezdődnek az emlékezé­sek. Mindenki volt koncentrá­ciós táborban. Az egész nem­zet koncentrációs táborban volt. Nálunk mindenki emlé­kezik.” Aztán már nem emlékezik senki. A „Kirándulás a mú­zeumba” című novella szerep­lői csokoládét majszolva, bor­zongást keresve járnak a haj­dani koncentrációs tábor he­lyén. A gyerekek pedig nem értik, hogy miért és mi tör­tént itt, miről beszélnek a fel­nőttek ... Ök már nem érte­nek semmit. És a felnőttek? Nem felejtenek, csak felejteni akarnak. Mint „A világ leg­szebb városában” című hosz- szabb elbeszélés hőse, akinek álmában hamuszürkére válik az arca, ordít és éberen, a vi­lág legszebb városában, Pá­rizsban is csak a felesége te­lefonhívását várja. Varsából. És ahogy elnézi a másik két, vele együtt csavargó lengyelt, ezt gondolja: „Olyanok, mint a gyerekek, semmit sem tud­nak. Az egyik a képeit feste- geti, a másik Párizst nézi. Semmit sem tudnak. Nem tudják, mi a víz. Nem tudják, mi a levegő. Nem tudják, mi a kenyér. A leves. Nem tud­ják, mi az ágy, az asztal, a hagyma. Nem tudják, mi a test, a dal, a virág, a gyerek, Nem tudnak semmit és nem is fognak tudni semmit. Kine­vetnek, hogy a telefont lesem, mert nem tudják, hogy szá­momra ez a megváltás, nincs más mennyországom.” „Minden megváltozott. De ezt senki sem látja. Es jobb így. Reggel megmosakszom, megfésülködöm, nézem az ar­comat a tükörben. Ugyanazo­kat a tárgyakat és ruhadara­bokat használom, mint annak- előtte, annyi csak a különbség, hogy olykor-olykor mozdulat­lanná merevedem, Tartom a kezemben a kefét vagy a ka­nalat, mintha nem tudnám, hogy mire valók ezek a tár­gyak.” R ózewicz hősei kísérletet tesznek a feltámadásra, de múltjuk hamuja be­temeti a jelent. Tragikusan, szép olvasmány ez a könyv, s ezek a sorok csak egyet­len vonatkozását képesek megvilágítani. Ha képesek. A teljes élmény, a teljesség él­ménye összeáll majd az ol* vasók tudatában. ' Nádas Péter — Szóval — fogad: mosolyogva a főnöki •*-, gondolkoztam a; maga kritikai meg- \ jegyzésein és sok \ mindenben egyetér- \ tek a véleményével.! Jól van, szabad kezet i adok magának, meg- i engedem, hogy önál- i lóan dolgozzék, hogy i kibontakoztathassa i képességeit. De...; azért lássa be, hogy , maga még elég fiatal mérnök, s rászorul az idősebbek segítségé­re. Beosztok hát ma­ga mellé négy fő­mérnököt, három csoportvezető mérnö­köt, két laboratóri­umvezetőt és egy igazgatót, azaz — ma­gamat. „Na — villan fel bennem —, most fog az asztalra csapni, és én felébredek...” De nem csapott. No, miért hall­gat? — néz rám cso­dálkozva. — Menjen csak, és dolgozzék önállóan! (Fordító: ‘a: Baraté Rozália) B. PURLAGIN: Hívat a főnök! sújt öklével az asztal­ra, hogy csak úgy táncolnak rajta a feladatok. — Szenya, Sze­nyuskám... Mi van veled? — hallom is­mét a nagymama hangját. Mi az, me­gint sírnék ?... — Elkésel a munkából, hallod-e?! Már fél nyolc! — s kimegy a konyhába... — Nagymama — kiáltok utána a für­dőszobából —, az öregek szerint melyik álom szokott inkább beteljesedni? Az el­ső, vagy a második? — Mikor melyik — hangzik a diplomati­kus válasz. ... Alig kezdek be­le a munkámba, ami­kor megszólal aszta­lomon a telefon. Hívat a főnök. „Ahá! — gondolom. Kezdő­dikr Apám mesélte, hogy mit kapott ő egyszer, amikor bírálni merte ! a főnököt... De per­sze, akkor vjég más pennával írtak! ... Milyen vészt- jóslónak tűnik a csend!... — Hívat a főnök! ■— szól hirtelen vala­ki a hátam mögött, s én már — száguldók! — Maga az?! — gúnyos mosollyal fo­gad, s rámförmed: — Maga mert engem kritizálni, hogy be­osztottjaimat nem en­gedemf kibontakozni?! Hallatlan! Itt vannak az asztalomon a leg­újabb tervezési fel­adatok. Tessék, ma­gára bízom vala­mennyit! Csupán ma­gára. Oldja meg egy- töl-egyig — önál­lóan.' ... No, rajta, bátran! — s olyat — Hívat a fő­nök! ... Megyek. De­hogy — rohanok! — Maga az? — ke­resztül szúr a tekin­tetével. — Maga mert engem kritizál­ni, mivel nem ha­gyom önállóan tevé­kenykedni a beosz­tottjaimat! Vegye tu­domásul, hogy mehet, amerre lát! — Olyat csap öklével az asz­talra, hogy majdnem széthasad. (Nem az ökle, hanem az asz­tal.) — Szenya, Sze- nyuska! Miért bőgsz? — hallom a nagyma­mám hangját. — Li­dércnyomás kínoz, vagy mifene? ... Nem gondolod, hogy ideje felkelni? — Semmi baj — törlőm a könnyeimet —, csak egyszerűen bőgök egy kicsit. Olyan régen sírtam már. Furcsa álom volt elmélkedek magam­ban. — Nem vagyok babonás, de valami lóg a levegőben!... KARAI LÁSZLÓ; MINIATŰRÖK ALBÉRLET egy ágy egy szék egy szekrény egy asztal • ■ néhány papírlap meg én. Ez a szobám. Ki nyitna rám? BÉKESSÉG Még vicsorognak rám a nappalok de villáimra dől az alkony az este hozzám dörgölőzik lábamhoz simul az éjfél s a hajnalok — a hajnalok ártatlanul pisilnek homlokomra. IMA A VALÓSÁGÉRT Több kell: nyers kép, kockakő-faragás, hideglelős és ösztövér-igaz csontig tökéletes formája a világnak és az Ember sokat szégyellt arca mezítelenül.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents