Pest Megyei Hírlap, 1968. december (12. évfolyam, 282-306. szám)
1968-12-13 / 292. szám
Ankét a gyermekekről A gyermekvédelmi hetek járási ankétját szombaton dél előtt 9 órai kezdettel tartják a járási tanácsnál. Az ankéton dr. Fodor István, a járási tanács igazgatási osztályának vezetője tart előadást, Gyermekvédelmi feladatok szocialista társadalmunkban címmel. Az előadást filmvetítés követi. Tanácsülés lesz ma délután 2 órakor Káván, melynek napirendjén jelentés szerepel a községi tanács és szervei 1968. évi tevékenységéről, valamint negtár- gyalják az 1969. 'évi munka- tervet. Úriban vb-ülést tartanak ma 3 órakor, ahol az MHSZ tevékenységét értékelik. ÚJ ELNÖKHELYETTES A Tápiósülyből elköltözött Teleki Józsefné tanácselnökhelyettes tisztségébe Szép Gábort választották meg a legutóbbi sülyi tanácsülésen. A vasadi tszcs-ben régóta foglalkoznak juhtenyésztéssel. Jelenleg 400 darabos a juhállományuk. Lehetne több is, de legelőik soványak — így csak a négyszáznak jut elegendő harapnivaló. P. I. felvétele GIÖMRÖI SZOBRÁSZ, VECSÉSIFESTŐ Járásunk képzőművészei ' Szentendrén A Pest megyei képzőművészek 14. kiállítását rendezték a szentendrei Ferenczy Károly Múzeumban. A kiállított képek érdekesen újszerűek, merészek. A régi irányzattól eltérő képekről a tv és a rádió, valamint a Pest megyei Hírlap is beszámolt. A kiállítást mindvégig nagy érdeklődés kísérte. Minden kiállításnak marad számunkra egy-egy értékes élménye, így vagyunk vele mi is. Bornemissza Géza Tihany című képe a francia iskolák derűs, ragyogó színeit idézte fel bennünk. Remsei Iván: Szentendrei temetőben című festménye, Dániel Kornél Hollója az előző kiállításokról maradtak meg bennünk maradandó emlékként. Ezen a kiállításon újra találkozhattunk a vecsési Bányász Béla képeivel is. Beszélgetők című képe mellé már odakerült egy táblácska ezzel a szöveggel: „Megvásárolta a Váci Járási Tanács VB.”. Nagy örömünkre ott szerepelt a kiállításon a vecsési Gammel József: Szentendre című képe is, éppúgy, mint az elmúlt kiállításokon, ezzel is öregbítve a vecsési mester megyénk határain már túljutott hírnevét. A szobrászok kisebb létszámmal, kevesebb művel vonultak fel. Farkas Ádám: Ferenczy Károly bronzportréja mellett ott találjuk a gyömrői Paál Mihály Ülő nőjét és az 50 év ünnepe című fafiguráit. A maga nemében mindkét alkotás nagyszerű. Fekete Józsefné VEZET A FECSKE Mennyi cigarettát szívunk? A Dohányértékesítő Vállalat monori kirendeltségébe látogattunk el. Megtudtuk, hogy a legtöbbet a Fecske, Kossuth, Munkás, Symphonia cigarettából fogyasztunk, a Fecske az átlagfogyasztás ötven százalékát teszi ki. A közmondásból tudjuk, hogy egy fecske nem csinál nyarat — s hogy gyakran több sem, az ebben az esetben kapacitási nehézségekkel magyarázható. Olyan rohamosan emelkedik a kereslet iránta, hogy nem győzi gyártani a jelenleg üzemben levő- gépsor. Miután ezeknek a berendezéseknek fejlesztése, kibővítése kemény külföldi valutát igényel, s ennek hiánytalan előteremtése egyelőre nehézségekbe ütközik, így olcsóbb és gazdaságosabb - megoldásként a hasonlóan jó minőségű bolgár cigaretták behozatalával kívánnak enyhíteni a bajokon. Érdekes adat még, hogy járásunkban évente átlagosan másfél millió forint válik a füst martalékává. Ha azt vesz- szük alapul, hogy egy cigaretta hossza 65 milliméter, akkor évi cigarettafogyasztásunk mennyiségét kilométerben is kifejezhetjük. Igen, igen, a tíz- milliónyi cigarettának megfelelően, körülbelül 650 kilométer hosszú „füstrudat” fektethetnénk le. Nem tudom, ki hogy van vele, de én a magam részéről jobban örülnék annak, ha ugyanezt járásunk csatorna- hálózatának hosszáról mondhattam volna el. (baky) M0N0B °VnÜM X. ÉVFOLYAM, 292. S7AM 1968. DECEMBER 13.. PÉNTEK ÜGYINTÉZÉS A JÁRÁSI TANÁCSNÁL Kevesebb a panasz, csökkent a bürokrácia A Monori Járási Tanácsnál sok ember megfordul ügyész- bajos dolgainak intézése végett. De vajon hogyan intézi a járási tanács tíz szakigazgatási szerve ezeket a dolgokat? Fejlődött-e a sokszor igazul vagy igaztalanul vádolt ügyintézés, az ügyfelekkel való foglalkozás? A vb-jelentések általános megállapítása: a hatósági munka javítására vonatkozó határozatok nagymértékben elősegítették a járási szervek államigazgatási munkáját, s ennek következtében — a szak- igazgatási szerveknél az utóbbi másfél év alatt mintegy 30 százalékkal csökkent a hatósági ügyek száma. Az elbírált ügyeknek csak kis részét fellebbezik meg, csökkent az ügyészi óvással megtámadott határozatok száma is. Gyorsult az elintézési határidő, s egyre inkább felszámolódnak a bürokratikus vonások is. A hatósági ügyek jelentős részét az általános^ igazgatási ügyek adják — ez járási szinten 41,2 százalékot jelent. A legfontosabb feladat — ami október 1-től a községek hatáskörébe tartozik — a szabálysértések intézése. A községi szervekhez az ügyek 66 százaléka kerül — s a kezdeti eredmények már igazolják: a hatás; köri változás eredményes lesz. Az idén július elsejével létrejöttek a községekben az egységes szakigazgatási szervek — s már mérhető eredmények jelentkeztek (például munka- torlódás kiküszöbölése eddig túlzsúfolt területen, színvonalasabb kiadványok). Az általános igazgatási ügyekhez tartozik a gyámügy is — ezeknek nagy száma Budapest közelsége miatt továbbra sem csökken. A társadalmi megelőzés — a községi tanácsi szervek nevelő és ellenőrző munkájának következtében — javult ugyan, de gyámügyi vonatkozásban nem nagy eredmény ... Történtek intézkedések az állami gondozottak létszámának. csökkentésére, védő és óvó intézkedések foganatosítására, pártfogóhálózat bővítésére — a végrehajtás mozzanatai azonban nem követték megfelelően az intézkedéseket. Különösen tapasztalható ez — sőt, szinte visszaesés mutatkozik — Monoron. A veszélyeztetett gyerekekkel való foglalMISTER ALKOHOL Nem véletlen, hogy ez a szárú oi._ger lett. A jó zene melleit az aktuális szöveg ... Szóval sokan és sokat iszunk. A ma: lányos mama álma az orvos és a gebines kocsmáros között ingadozik. ★ — Nehogy azt higgye, olyan jó szakma ez a mienk. Sokat kell gürcölni, hallgatni a sok részeg ostoba fecsegését, és sorolhatnám .. — Ha annyira panaszkodik, miért nem ment másik szakmába? — Már megszoktam. Azt már meg sem kérdez-- tem, miből veüe az autót. ★ — Mennyit hagy itt egy hónapban? — Miért érdekli ez magát? Én keresem magamnak a rá- valót! Senkinek semmi köze hozzá, mennyit költők. — Csak a statisztika kedvéért ... — Hát úgy 4—500 forintot. — Mit gondol, nyer magán az üzletvezető? — Nem gondolkodtam. Biztosan. Gondolom, nem a havi ezer forintért csinálja. > ★ — Mi a legjobb üzlet? — A sör. Természetesen nyáron. — Hogyan lehet „üzlet”? — Nem kell hozzá semmi. Természetes felesleget ad. — A csúcsforgalom? — Nem rossz. Persze, az emberek, a vevők a hibásak. Ha türelmesek, nyilván jobban megmérnénk a sört. Nem vitatkozom. Tapasztalataim nem ezt bizonyítják. — Mi a véleménye a „talponállókról”? — Esztétikailag fertelmes látvány ... Mégis szükség van rájuk. Az emberek nem érnek rá étterembe beülni, megvárni az igen kényelmes pincéreket, plusz a többletkiadások ... — A bisztrók? — Ne haragudjon, de olyanok a tapasztalataim, hogy nem tudom a talponállóktól elválasztani őket. Sajnos, egyáltalán nincs, vagy csak alig van különbség ... Eszembe jut a monori gyorsbüfé. Igazat adok neki. ★ Megyek az utcán. Ismerős jön velem szemben. — Hová? — kérdezem. — A kultúrotthonba! Jóleső érzés vesz erőt rajtam. — Állítólag kőbányai sört kapni a büfében. Vissza mindent. Valahol a rádióban a Mister Alkoholt harsogják. Szalontai Attila kozás lelkiismeretes, hozzáértő és körültekintő munkát igényel — annak ellenére Monoron egy év alatt már a harmadik személy foglalkozik ezzel a feladatkörrel. Sőt! Remény sincs arra, hogy a jövőben ez az állapot változzon. A dolognak anyagi háttere van:' a pénzügyi dolgozók ugyanis több fizetést kapnak (néha csak leíró munkáért, mint az igazgatási szakterülettel foglalkozók. Monor községből a járás összes állami gondozottainak 33 százaléka kerül ki. Az építéshatósági ügyek a lakosság széles körét érintik, és számuk fokozatosan nő. Az ügyek többségét a különböző építési munkák engedélyezésével kapcsolatos kérelmek elbírálása teszi ki, de jelentős a területmegosztási építéshatósági ügyek száma is. Az intézkedések ellenére még mindig gyakoriak az engedély nélküli, illetve az engedélytől eltérő építkezések — s az építési szak- igazgatási szervek nem eléggé következetesek a végrehajtásban. Az év első félévében gyakori volt a késedelmes ügyintézés is. Az utóbbi időben javult a helyzet, ezt igazolja az a tény is, hogy 501 ügyből csak a nehezen intézhetőknél volt határidő-eltolódás, mindössze egy ellen emelt óvást az ügyészség — s 14 határozat megfellebbezésére került sor. Az egészségügyi szakigazgatási szerv 394 érdemi döntést hozott 1968. év első félévében — ezek közül csupán 48 határozatot fellebbeztek meg. (k. zs.) Éj anyagnak számit? Várakozás — munka helyett B. Istvánná, üllői lakos panaszára kerestünk választ az üllői fmsz elnökénél, s ezt a választ azért közöljük a nyilvánosság előtt, mert nemcsak B. Istvánnét érinti az üllői asszonyok közül. A panasz a következő volt: az fmsz, ígérete szerint, pa- mutgombolyítási munkát ád ki az üllői asszonyoknak, főleg a sokgyermekes anyáknak, hogy ezzel a munkalehetőséggel is könnyítsenek helyzetükön. Az ígéretből semmi sem lett, hiszen éppen csak beindult a munka, s máris abbamaradt. Miért? Az fmsz-elnök válasza: A textilipartól hulladékfonalat kaptak — egy mázsát — próbabontásra. A munka jól indult, ha nem is hozott különösebb hasznot az fmsz-nek, de nem is volt ráfizetéses. Az fmsz adóügyi csoportjának azonban el kell bírálnia az adófizetés miatt: vajon új anyagnak számít-e a legombolyított fonal, vagy hulladéknak az is? Megoldást még nem találtak — az ügy most éppen az egyik minisztériumot járja. A munkát addig is leállították, s a közeljövő majd eldönti, érdemes-e folytatni. Az fmsz mindenesetre reménykedik, hiszen nem véletlenül indították1 el a munkát annak idején... (koblencz) Állomást kérnek Nyitott peron — húszezer embernek Tápiósülyben a napokban tanácsülést tartottak. Kovács József tanácselnök értékelte ez évi munkájukat. Elmondotta, hogy az első félévben nem készítették eléggé gondosan a tanácsülések anyagát, a második félévben azonban már jól megalapozott napirendi kérdések kerültek megtárgyalásra. A viták tárgyilagosab- bak voltak, a hozzászólások és a hozott határozatok is sokkal alaposabbakká váltak. Papp Miklósáé tanácstitkár előterjesztette a községi tanács és végrehajtó bizottságának jövő évi munka tervét, mely a község gazdasági, kulturális, egészségügyi és egyéb szervezési problémáit tartalmazza. A tanácselnök ezt követően ismertette a váci járás népfrontbizottságának versenyfelhívását, amely az 1968. évi fejlesztési feladatok teljesítésén, illetve túlteljesítésén alapszik. A tanácsülés egyhangúlag csatlakozott a verseny- felhíváshoz. A hozzávalók ,során Lányi József tanácstag helytelenítette, hogy a sülysápi vasútállomáson — Menüéhez és Maglódhoz hasonlóan — csak nyitott peront építenek. Miért nem épül olyan vasútállomás nálunk is, mint amilyen Gyomron van? — kérdezte. Sülysáp forgalma ugyanis jóval felülmúlja Gyomráét. Már hajnali három óráfkor indulnak a buszok Űriből, Tápiásápról és Kokéról a sülysápi állomásra. Több mint négyezer ember fordul meg itt naponta. Kiváltképpen télen,, a huzatos és egészségtelen pályatesten az utasok ki vannak téve az időjárás viszontagságainak. A húszezer lakost számláló négy község utasai joggal igénylik, hogy korszerű peron, váróterem és pénztár legyen a sülysápi állomáson is. Kovács János tanácstag kérdése: mikor épül fel a sportöltöző? Az építkezéshez ugyanis már tavasszal hozzáfogtak, de még mindig csak a falai állnak. A tanácselnök válasza: az öltözőre előirányzott 40 ezer forint kevésnek bizonyult. A tervezéskor vállalt társadalmi munkát nem végezték el. Az építkezés kezdetén még segítettek néhányan, jóformán csak a sportvezetők —. napi munkájuk befejezése után késő délután és egész vasárnap, de a játékosok közül csak egy- kettő jött el. A másodszori nekirugaszkodás alkalmával hat kőművesmester jelent meg a helyszínen, de abbahagyták a munkát, mert nem akadt segítőtársuk. A szurkolók sem jöttek, vajon azért-e, mert csapatuk akkoriban többször vereséget szenvedett? Jövő tavasszal természetesen befejezik aiz építkezést. Az azonban meggondolandó: milyen célra használják az épületet. Megérdemlik-e a sportolók — ilyen magatartás i tán —, hogy öltözőjük legyen? S főleg, hogy a kisujjukat, sem görbítik érte?’— tette fel a kérdést a tanácselnök. K. L. HÍREK a határból A Monori Állami Gazdaságban az elmúlt évekhez képest lassabban halad az őszi mélyszántás a tavasziak alá. ★ A péteri Rákóczi Tsz-ben jövőre 40 holdon sárgarépát termesztenek. ★ Az úri Béke Tsz több mint 100 holdon csonthéjas és egyéb gyümölcsfajták telepítését tervezi. Tanácstagok beszámolója A következő járási tanácstagok tartanak ma beszámolót: Káván a tanácsházán, özvegy Burján Pálné 2 órakor; Vecsésen a VIZÉP-nél, Viola Ágoston 4 órakor; Pilisen a telepi iskolában, Gál Jánosné 4 órakor és Monoron, a községi tanácsnál özvegy Zsíros Benőné 6 órakor. Fellebbezés sportügyben Az üllői tanácsülésen szóba került a félbemaradt Üllő— Maglód labdarúgó-mérkőzés ügye is. Győri Gábor, Béky József és Pálvölgyi Ferenc sérelmezték, hogy az üllőiek javára 2:1 arányban álló mérkőzést a bíró hat perccel előbb lefújta, mert a maglódiak botrányosan viselkedtek. A megyei szövetség úgy döntött, hogy pont nélkül a mérkőzést lezárta. A tanács egyhangúlag kimondta, hogy a döntést sérelmesnek tartja, ellene panaszszal él, és kéri a Pest megyei Labdarúgó Szövetséget, hogy döntését revideálja, a győztes pontokat ítélje Üllőnek, ha nem lehet, akkor a mérkőzést játszassa újból, hiszen hasonlóképpen döntöttek a köd miatt idő előtt lefújt ferencvárosi mérkőzés esetében is. MAI M[>(lIt MOZIK Monor: Elsietett házasság. Ve- csés: A hét Cervi fivér. Mától Vecsésen játsszák A hét Cervi fivér című filmet, amelynek egyik kockáját mutatja be képünk. 4