Pest Megyei Hírlap, 1968. december (12. évfolyam, 282-306. szám)
1968-12-12 / 291. szám
t 1968 DECEMBER 12.. CSÜTÖRTÖK nsi UCC.YEI xJCsrltm 3 JELENTKEZIK A TEXHNOEXPORT Gyümölcsszállítótól, lenszövőig Bulgária igyekszik gyors tempóban növelni kivitelét. A Technika Házában nyitott kiállításán a rendelkezésre álló készletéből, a textilgépeket mutatja be. Többek között lenszövőszéket, amelyet a kén- fonó és Szövőipari Vállalat kitűnően értékesíthetné. Szerepel .stájukon selyemszövő berendezés is, ennek jó hasznai, venné a Váci Bél és áru gyár. Tegnap, többek között, erről a témáról szóltak a bolgár ipar, kereskedelem képviselői — előzetes tájékoztatójuk során. A Magyarországgal eddig lebonyolított forgalmat a bolgár textilgép export szempontjából még igen kezdetinek és kistételűnek tartják. Emellett felhívták a figyelmet, arra, hogy dohányipari raktári berendezéseket, gyümölcsszállítókat, az egészségügy szolgálatában a védekező anyagot biztosító Gammaglobulin gyártás berendezéseit képesek szállítani. ÖTLETKLUB ötletklubot alakított Kiskun- lacházán a fogyasztási szövetkezet. A kéthetenként sorra kerülő megbeszéléseken elsősorban a boltvezetők mondják el elképzeléseiket és módszereiket arra vonatkozóan, miként kívánják eredményesebben érvényre juttatni munkájukban a közgazdasági szabályozókat. A lakosság ellátását úgy is lehet javítani, há nem halmozódnak fel fölösleges készletek az üzletekben s gyorsabban térülnek meg az előlegezett költségek. Higgyék el, soha még férfit le nem szólítottam az utcán azzal, hogy legyen a partnerem. Most azonban Dunakeszin a Felszabadulás út elején rákényszerültem, mert a Váci Vendéglátóipari Vállalatnak az 1. számú házban levő 217 számú eszpresszójában csak úgy helyezték kilátásba a megrendelt szimpla feketét, ha duplát rendelek, amit megoszthatok partneremmel. Félreértések elkerülése végett, ezt a leszólított férfiúval rögtön közöltem. Az ominózus körirat És képzeljék csak, micsoda rendező a véletlen! Utcán szerzett partnerem bemutatkozik az eszpresszós hölgynek, és megmondja, hogy a Pest megyei Állami Kereskedelmi Felügyelőség dolgozója. A pult mögül pedig a hölgy: — November 18-án köriratban utasítottak minket, hogy november 26-tól csak a vállalat direkt e célra készült, emblémájával ellátott gyári csomagolású cukrával szolgálhatunk fel kávét. Mégpedig csak duplát. — És szimplát? — Az előre csomagolt cukor két kocka, ez csak duplához jár. Az értekezleten megmondták, a gyár elkésett, nem szállított egykockás csomagot és amíg ilyet nem kapunk, nincs szimpla. Azaz, ha akad partnere a szimplázó vendégnek, adhatunk a duplához még egy — poharat. Megmutatja a váci vállalat valamennyi üzeméhez intézett köriratát, stencilszáma 906 és a vállalat igazgatója írta alá. Magyar békedelegáció utazott Stockholmba Dr. Réczei Lászlónak, az Országos Béketanács alelnö- kének vezetésével küldöttség utazott szerdán Stockholmba, a nemzetközi Vietnam-konfe- rencia munkáját folytató állandó bizottság kezdeményezésére december 13 és 15 között sorra kerülő nemzetközi tanácskozásra. A „Vietnam 69 — nemzetközi mozgósítás” mottóval összehívott konferencián, amelyen számos nemzetközi szervezet is képviselteti magát, a vietnami nép iránti szolidaritás további erősítésének, az agresszió elleni tiltakozás még szélesebb körű kibontakoztatásának tennivalóiról és programjáról folytatnak majd eszmecserét a küldöttek. Az is olvasható benne, hogv „csak sértetlen gyári csomagolású mokkacukor adható a megre delt kávéhoz”, éspedig „ki ker szolgáltatni egy csomag cukrot, függetlenül attól, „hogy a vendég igényt tart-e rá vagy se”. Cukor a szemétben Na jó, de mi történik a meghagyott cukorral? „Hulladékként kezelendő és szemétbe kell dobni”. Ennivalót a szemétbe?: Háborgók magamban, mert az is felháborított, amikor Brazíliában a kávét a tengerbe hajították, az USA-ban pedig búzával fűtötték a mozdonyt sok évvel ezelőtt. Bevallom viszont, annak örülök, hogy a vállalat ennyire vigyáz a kedves vendég egészségére és csak higiénikusan csomagolt cukrot ad a kávéhoz. De mi jogon írja elő ■nekem, hogy mindössze két cukorral ihatom, holoct édesebben szeretem. Aztán meg mi történik a váci, szobi és gödöllői járásban, ha a vendég a kávéhoz több cukrot kér? — Nem adhatunk — mutatja az eszpresszós hölgy a körirat 7. pontját: — Az emblémázott cukor szigorú elszámolás alá esik és egy dupla kávéhoz egy csomagolt cukor használható fel. Ejnye! Talán mégsem a fogyasztó egészségére vigyáz a váci vállalat. A 8. pontból még inkább erre lehet következtetni: „A kávékönyv kávékészletének a cukorfogyasztással egyeznie kell”. Vagyis, ha rovancsszerűen megszámolják a cukorcsomagocskákat és lemérik a kávékészletet, abból annyiszor hat gramm hiányozhat, ameny- nyi cukorcsomagocska. Mintha ezzel biztosítható lenne, hogy minden duplához az előírt mennyiségű kávé kerül az eszpresszógépbe. Átmenetileg sem! De akár bele kerül, akár nem, a dupla kétszer annyiba kerül a szimplánál és a nagyobb vállalati belső ellenőrzés megvalósítása még átmenetileg sem kényszerítheti a kávéfogyasztót, a megye hákások éppen früstököltek. Mindannyian egy-egy hatalmas macskakövön ültek, nagy vastag szalonnáikból jókora katonákat vágtak, hozzá vöröshagymát karikáztak, faragott fából készült só és paprikatartójukba mártogatták és szótlanul, jóízűen csámcsogtak. Időnként a hófehér gyolcsszalvétáról, melyet maguk elé a kőre terítettek, fölemelték sötétbarna kenyerüket és nagyot faltak belőle. Áhítatos szertartás volt, nekünk magyaroknak ismerős, az étel, a kép. Már kínzott bennünket a hazai étel utáni vágy. Négy órát gyalogoltunk a városban, nem szóltunk senkihez, hozzánk sem szólt senki, mégis otthon éreztük magunkat. Amikor visszatértünk, az állomáson csobogó kút hűs vízéből jót ittunk, mintha mi ettünk volna szalonnát hagymával. | Belgiád | Azon a nyári vasárnapon, ha egyedül érkezem, azt is hihettem volna, hogy idehaza vagyok Budapesten. Busszal jöttünk néhány napos víkendre vagy ötvenen. Megérkeztünk, szétszéledtünk. Belgrád belvárosa nem túlságosan nagy, a csoport tagjai pedig az istennek sem akartak máshová, távolabb-menni, így azután minden utcában Vendéglőben, láthatók voltunk, jutott belőlünk mindenhová. Kíváncsi mozgásunkban pedig félóránként ütköztünk egymásba. Bementem az újságíró-szövetségbe és ott azonnal több Ismerős jugoszláv kollégával is találkoztam. A Borba budapesti tudósítójának asztalához ültem,»kedves fiú, azonnal tömni akart étellel-itallal, mint csecsemőt a tájékozatlan mamája. Heringet hozott, ring- lit, sört. Később felhívott magukhoz, a felesége is nagyon örült, de nem sokkal később megsértődött, mert nem ettem a kínált süteményből. — Műhiba, öreg hiba — mondta a barátom, amikor «gyedül maradtunk. — Az asszony készítette, egész délelőtt sütött, lehet, hogy már szombat délután is. írtam neki, hogy szombaton hazaugrom Budapestről, Belg- rádban töltöm a hét végét. Szóval nekem sütötte, de személyi sértésnek veszi, ha bárki visszautasítja. Ezt Belgrád- ban már minden barátom tudja, sőt néhány magyar kolléga is... — itt a beszéd közöttünk félbeszakadt, mert az asszonyka visszatért. Én, hogy mentsem, ami menthető, feltűnően nekiestem egy hatalmas habosnak és majszolni kezdtem. Rég ettem már ilyesfélét, de férfiasán magamba- gyűrtem. A hölgy szemlátomást megenyhült és jutalomképpen azonnal főzött egy jé «űrű, török feketét. Babfőzeléknek is beillett volna. Kora délután elbúcsúztam tőlük, és életem hatalmas, mondhatni kegyetlen műhibáját még csak ezután követtem el. Az utcán találkoztam azzal a fiúval, aki a busszal velünk jött. Kezdő kolléga, hallgatag, intelligens fiatalember volt, csak egy kissé ügyefogyott. Nem volt érzéke az élethez. Az úton is panaszkodott, hogy rossz a gyomra és a buszban állandóan almát evett, semmi mást. Később megsajnáltam és beleerőszakoltam némi konyakot. Másnap örömmel jelentette; teljesen rendbe jött és — tovább ette az almát. — Hogy az utcán megláttam, odahívtam, beszélgettünk egy keveset, érdeklődtem hogyléte felől, dicsértem, hogy jó a színe és kértem, várjon rám. azonnal jövök. Magya- rázgattam, hogy találkozóm van egy kollégával, aki szintén Pestről jött ma reggel, kocsistul, feleségestül. A fiú boldog volt, úgy nézett rám, mint az istenre, de legalábbis úgy, mint Sancho Pansa, Don Quijote-ra. Odaállt egy lehúzott redőny elé és ette az almát. Kollégám a megbeszélt helyen ült, feje fölött hatalmas piroscsíkos hajóvászon kifeszítve, az alá bujt a nap nyilai elől. — Harmincöt fokot mutat a hőmérő, árnyékban — mondta köszönés helyett és töltött a jéghideg sörből. Beszélgettünk, ittuk a jó hűs sört. Politikára terelődött a szó, veszekedtünk is egy kicsinyég, észre sem vettük, közben beborult, mennydörgött, villám- lőtt és kisvártatva súlyos kopogással zuhogott az égi áldás a jótékonyan védő vitorlavászonra. Fél óra múlva a nyári zivatar, ahogy jött, elmúlt. Az ég kitisztult, a nap ismét hetedmagával sütött. A levegőnek jó szaga volt. örömünkben megittunk még egy üveg sört. Elbúcsúztunk. És a fiú az utcán ott állt, a redőny előtt, ette az almát, ázott veréb ábrázatával boldogan nézett rám, örült, hogy nem csaptam be. — No, fiam, belőled sem lesz újságíró soha a büdös életben — mondtam neki szigorúan, mert igen furdalt a lelkiismeret és ilyenkor legjobb, ha az ártatlant osztja ki az ember. Stikában az órámra pillantottam. Éppen két és fél órát várt rám a fiú. (suha) (Folytatjuk) rom járásában százszázalékos többletkiadásra, sem arra, hogy felezőpartnert keressen és így csináljon általa áhított szimplát a duplából. Egyébként, mivel a cukor a kávé fűszere, másik korszak- alkotó újítást javallok a Váci Vendéglátóipari Vállalatnak: tűnjön el éttermei asztaláról a nem higiénikus sótartó, helyette minden tányér leveshez szolgáljanak fel előrecsomagolt negyedgramm sót meg paprikát és borsot, vagy nem bánom, egy pici csomag fűszerkeveréket és a vendég által fel nem használt csomagot dobják a szemétbe, nehogy a szemétrevetett cukor magában unatkozzék. Szokoly Endre Csökkentett munkaidő I a mezőgazdasági üzemekben A napokban felmérték, hogyan alakult a termelékenység azoknál a mező- és erdő- gazdasági, valamint vízügyi üzemeknél, vállalatoknál, ahol idén vezették be a csökkentett munkaidőt. Kilenc erdőgazdaságnál, hat gépjavító és ldlenc vízügyi vállalatnál összesítették az eredményeket, köztük a Monori Gépjavító Vállalat érdi gépjavító részlegében, a Gödöllői Erdőgazda, ságban, ahol ez év második felében tértek át a csökkentett munkaidőre. A vizsgálat szerint az üzemek általában zökkenő nélkül dolgoztak tovább. A megfelelő szervezés következtében nem romlott, sőt esetenként 2—5 százalékkal javult a termelékenység. Megnőtt a dolgozók keresete is, annak ellenére, hogy munkahelyükön kevesebb időt töltenek. A MEDOSZ Pest megyei Bizottságának titkára, Major Péter elmondta, hogy 1969. január 1-től a Börzsönyi Erdő- gazdaságban, a ceglédi Cifrakerti és a Monori Állami Gazdaságban térnek át a rövidített munkahétre. Törekvésük az, hogy jövőre a meglevőkkel egyetemben a termelőüzemek 40—50 százalékában bevezessék a szabad szombatot. I'anácskoz nak az agrárszakemberek NÉGY ESZTENDŐ MUNKÁJÁT teszi ma mérlegre az Agrártudományi Egyesület Pest megyei szervezetének közgyűlése. A vezetőség értékeli a mezőgazdaság fejlődését, a szakemberek eddigi tevékenységét és meghatározza az elkövetkező évek legfontosabb tennivalóit is. Agrárszakembereink — mérnökök, közgazdászok, állatorvosok, technikusok, termelőszövetkezetben, állami gazdaságban, oktató- vagy kutatóintézetben dolgozók — az utóbbi években is sokat tettek a korszerű tudományok szélesebb körű alkalmazásáért. A mai tanácskozáson, amelyen az egyesület tagjai mellett „kívülálló” mezőgazda- sági szakemberek is részt vesznek, elsősorban a „hogyan tovább” kerül Szóba. Megyénkben a mezőgazdaság nagy jelentőséggel bír. Ezért nálunk különösen fontos, hogyan kamatoztatják tudásukat — hogyan fejlesztik tovább szakmai ismereteiket, és miként hatnak környezetükre, a falu társadalmi életére az agrárszakemberek. Termelőszövetkezeteink,, állami gazdaságaink évről évre javuló eredményei is tükrözik, hogy nemcsak létszámban növekszik az agrárértelmiség, hanem mind többet tesz a mezőgazdálkodás érdekében. KIVÁLÓ SZAKTEKINTÉLYEK, jó nevű kutatók, gyakorló mezőgazdászok, állat- tenyésztők, növényvédők, kertészek, szakvezetők dolgoznak nagyüzemeinkben. Nagy többségük becsülettel küzd azért, hogy a föld többet teremjen, eredményesebben működjön a kertészeti és az állattenyésztő ágazat. A mezőgazdaság fejlesztése ma már elképzelhetetlen a tudomány eredményeinek ismerete, gyakorlati alkalmazása nélkül. Ezek az általános fejlődési tendenciák a mezőgazdaságra is jellemzőek. Csak úgy tudunk lépést tartani a haladással, ha ismereteinket a tudomány és a legjobb gyakorlat eredményeivel állandóan felfrissítjük. A szocialista mezőgazdaságban rejlő lehetőségeket is csak akkor használhatjuk ki maradéktalanul, ha a termelőerők gazdaságos működéséhez szükséges szaktudást is biztosítjuk. Agrárszakembereink — s ezt joggal megállapíthatjuk — az elmúlt években sokat tettek az új technológiai eljárások szélesebb körű bevezetéséért, alkalmazásáért. Ennek köszönhető, hogy legfőbb célkitűzéseink megvalósításában jelentős eredmények születtek. Többek között növekedett a kenyérgabona-termelés, javult a nagyüzemi szarvasmarhatenyésztés és tejtermelés. Gyors ütemben fejlődött a nagyüzemi zöldségtermelés is, közel 30 ezer holdon telepítettek nagyüzemi szőlő-, gyümölcsültetvényt, kiemelkedő eredményeket értek el a bogyós gyümölcsűek termesztésében. AZ ŰJ GAZDASÁGI MECHANIZMUS nagyobb önállóságot adott a mezőgazdasági üzemeknek. A kedvezőbb feltételek jobb körülményeket biztosítanak az alkotó kezdeményezés kibontakoztatására. Az új gazdaságirányítási rendszer adta nagyobb önállósággal élni, a közgazdasági környezethez alkalmazkodni, a váltakozó feltételek mellett helyesen dönteni csak alapos ismeret és tájékozódás alapján lehet. A Magyar Agrártudományi Egyesület Pest megyei szervezete a különböző szakosztályokon keresztül eddig is nagy figyelmet fordított arra, hogy elősegítse az ismeretek bővítését, az új termelési eljárások és módszerek bevezetését. Az egyesület fontosnak tartja, hogy a reform követelményeinek megfelelően tovább fejlessze tevékenységének módszereit, s az elmúlt időszakhoz mérten még eredményesebben segítse elő a megye szakembereinek munkáját, a mezőgazdasági termelés nagyobb ütemű fejlesztését. Az agrárszakemberek eddigi tevékenységét a párt- és állemi vezetés, de a közvélemény is nagyra értékeli. Munkájukat, eredményeiket a jövőben is figyelemmel kíséri, és messzemenően támogatja. MEGGYŐZŐDÉSEM, hogy a megye szakemberei az elkövetkezendő időszakban is eredményesen fogják elősegíteni mezőgazdaságunk további fejlődését. Kusza Béla, a Pest megyei Tanács mezőgazdasági és élele- mezésügyi osztályvezetője Nem kell az iskola A furcsa kijelentő mondat — furcsa, mert hiszen legtöbbször éppen az ellenkezője hangzik el, ahogyan mondani szokták, mindenki tanulni akar — a Mechanikai Művekben hangzott el, amikor arról kérdezgettem a hat általánost végzett fiatal betanított munkást, vajon nem szeretné-e legalább elvégezni a nyolc osztályt? Nem kell az iskola — mondta, mert ő nem akar — mint megfogalmazta — nagy ember lenni, ahhoz meg, amit csinál, elég a hat osztály. Furcsa, szélsőséges esetnek hittem, vagy legalábbis olyannak, ami nem gond, ám a megye túlsó felén, Vácott, a képcsőgyárban, a szak- szervezeti bizottságnál is erre panaszkodtak: nem kell az iskola. Hogyan? Ügy, hogy az emberek ímmel-ámmal, de valahogy elfogadják a szakmai alapismeretek tanfolyam- szerű oktatását, mert ezt szinte kötelező érvénnyel megkívánja munkájuk. Az alkatrészüzemben, az üveggyárban, a minőségi ellenőröknek szerveztek ilyen tanfolyamot, ám amikor arra került a sor, hogy a nyolc általánost nem végzettek továbbtanulási lehetőségét megteremtik — mégpedig a gyárban működő, ún. kihelyezett osztállyal —, már ímmel-ámmal sem vállalkoztak az emberek. Elég, ami van — ez volt a felelet. A gyárban, akárcsak másutt, sokan vannak — és vigyázzunk, nemcsak az idősebbek, hanem a fiatalok között is, mégpedig szép számmal! — olyanok, akik négy-öt osztályt végeztek, s még többen, akik a hatnál befejezték az iskolát. Ne bonyolódjunk bele, hogy a kötelező nyolc általánost miként „kerülhetik el” ezek a fiatalok, s most az sem feladatunk, hogy az idősebbek ilyen hiányait taglaljuk. Inkább arról beszéljünk, hogy kedvez-e az üzemi légkör a tudásbeli hiányok e szerény mértékű csökkentésének, vagy „szétszakad” a mezőny, s míg az egyik rész a technikumot és a felsőfokú szakiskolát hajszolja — s nem egyszer mindenáron —, addig a másik rész még a minimum elérését sem érzi szükségesnek? Sajnos, ez a helyzet.. Míg sok figyelem jut a közép- és felsőoktatásra, acldig — néhány lelkes társadalmi aktivista, szakszervezeti ember kivételével — senki nem törődik azzal, hogy: mi lesz a négy meg hat osztályt végzettekkel. Mert ha az ilyen ember ötven esztendős, akkor aligha lehet — és érdemes — bármit is tenni. De ha húsz?! A nélkül, hogy vitatnánk azt a felelősséget, melyet mindenki önmagáért s a maga sorsáért kell, hogy érezzen, arról a felelősségről sem hallgathatunk, hogy a tagadhatatlanul kedvező oktatási statisztikák ellenére túl nagy a „lemorzsolódók” aránya. Sok fiatal kallódik el már az oktatás legalsó lépcsőinek megtételekor, túl sokan vannak, akik föladják a versenyt az első akadálynál. Közrejátszik ebben sok minden, a szülők felelőtlenségétől a gyermeki nemtörődömségig, de közrejátszik benne az is, hogy az iskolázottság minimumáról, azaz a nyolc osztályról, csak törvényileg esik szó, máskülönben alig. Holott nagyon is kívánatos lenne táplálni azt a felfogást, hogy k e 11 a nyolc osztály, kell ez a minimum, még akkor is, ha valaki „csak” betanított munkás akar lenni. Mert a mai betanított munkás, ha húszéves, húsz esztendő múlva, amikor még mindig csak negyven esztendős lesz, tehát éppen élete delén áll, olyan gépet kaphat a keze alá, olyan technológiát keli végrehajtania, ahol a négj' vagy hat osztálynyi tudómén; csődöt mond. És akkor mihe) kezdenek ezek az emberek ön* magukkal, s mit tud kezdeni velük a társadalom? M. C) » t Nincsen szimpla partner nélkül! Ahol nem a vendég — o vendéglátó dirigál
