Pest Megyei Hírlap, 1968. november (12. évfolyam, 257-281. szám)

1968-11-09 / 263. szám

"%Mh'lap 1968. NOVEMBER 9., SZOMBAT Ésszel és „A festő is ott járt a csa­tában; nem sokkal utána egy képet festet»;, ábrázol­va, amit látott: Az előtér­ben haldoklók feküdtek, belük kibuggyant a felha- sikott testből, s holttete­mek, amiken tankok és lovak gázoltak át.,. Hát­rább az egymással szemben álló erők katonái roha­mozták egymást, bemocs­kolt egyenruhában, féle­lem torzította arccal. Ez volt a képen." Az ecset útja biztos a vász­non. Nem remeg a kéz, aka- ratosan, erőszakos-sárgára húz­za ki az öregasszony fejken- dőjet. Alig süt már a nap, az alkonyati órák a legrosz- szabbak, a villany még kel­lemetlen a szemnek, a sö­tétség éppenhogy szürkés fél­homállyal árasztja el a mű­termet. A fehérre meszelt falak beisszák az árnyékot, csak a terem sarkában feke­téink egy régi orosz ikon. A levegő szálkásan áttetsző, nyu­godt harmóniával illeszkedik a csendbe. A festő szobájá­nak falán nincsenek festmé­nyek; ősrégi, népi haszná­lati tárgyak, öreg, pattogó má­zó, fazekasminták díszítik a mésztenger kopár fehérségét. Büszke rájuk: sok barangolás, vándorút, emléke fűződik hoz­zájuk. A festőnek nincs bozontos szakálla, kinőtt, könyökén lyukas pulóvere, s váltig le­göndörödő hosszú haja. Ba­jusza sincs. Zöld garbóban, sárga kordbársony nadrág­ban jár, mint más. Huszon­hat éves, extra, „művész hobbyk“ nélkül. — Ugye rossz, ha az em­bert nem értik meg? — a rosszízű kérdés mosolyra ol­vad, — Mikor valamit csi­nálsz, valamit, ami szerinted új és azt vád éri. Sokan for­malistának neveznek, Pi- easso-plagizátornak, miközben a képedet nézik, mert nem gondolkoznak, nem figyelnek és nem mélyednek a vászon szálai közé, az anyagba. A sznobok két kategóriát ál­lítanak: szép és nem szép. A modem képzőművészetben a szépnek óriás-tartalom kell, s ez teszi sokszor „csúnyá­vá". Lapokat terít a padlón vé­gigfutó, bordó szőnyegre. Gra­fikák — sorozat, címe: Gigan- thomachia. A „laikus” tény­leg Picasso lábatlan ször­nyeire, Salvador Dali fiókos lángoló zsiráfjára gondol. Gi­gantikus erők zűrzavaros ösz­szevisszasága, extázismarta al­kotások: emberi testek keve­rednek péppé nyurga csá­pokkal és izomkötegekkel. — Ellentétet akarok kifejezni — letakarja a rajz egyik fe­lét. — Nézd, nem lágy és har­monikus hangot áraszt magá­ból ez az oldal? — visszahúz­za a kezét: a „kísértés”, a gonosz, a rádöbbent valóság erejével ható grafikacsattanó — minden emberben egy­fajta szörny lakozik. Minden szörny: ember. Emberi lép­tekkel, emberi tulajdonságok­kal ruházom fel tehát a fi­gurát, miközben el is dur­vítom a disszonancia erejé­vel. Érzéstömeg, mint Pi- cassóé és Dalié, de ahogyan a szerelem is újrafogalma­zódik az irodalomban, úgy alakítja ki szubjektivitással saját véleményét a grafikus, a festő, arról, amit már előt­te többen is átéreztek. Másik grafika. Az ördögi szöny egy mérleget tart. Az egyik serpenyőben a techni­ka vívmányai, a másikban az ember, fölötte hatalmas kör­ben baktériumvonalak. Sok kérdés, temérdek probléma kavarog a képen. Utána az agy ben. . — Realizmus? — Konkrétan ábrázolni egy tárgyat, vagy élőlényt, annyit jelent, hogy a kép mondani­valója zárt, egy gondolatot felvető alkotás. Itt nagyok a korlátok, nem működhet a fantázia. A modern képzőmű­vészetben a szemnek, a szív­nek és az agynak is dolgoznia kell. Egy festményen, grafikán belül, a korlátlan szabadság­nak élve, sokkal többet el­mondhatok másnak, mint a valóságábrázolás „ketrecével". — Kiiktatni az igazat? — A biológiainak vett va­lóságot. — Helyette elmerülni komplexumok közé? — Nem. A biológiai valósá­got egy képzőművészeti má­sodik valósággá formálni, ahol a biológiai valóság ki­egészül, szubjektív érzéstö­meggel. Mindegyik kép no­vella: a poén és az előzmény­halmaz összefolyik: meg- és rádöbbentő képzőművészeti valósággá. Festményeiben már nem buzog annyira az avantgarde irányzat gátakat, korlátokat döngető lázadása. — Igen, itt már tűrök kor­látokat. A grafikában a rajz­nak kell magyaráznia, a fest­ményben ez kiegészül a szín- használattal. Hidd el, a rea­lizmus nem bír el annyi tar­talmat, mint amennyit a for­mabontó irányzatok. — Nem válik öncélúvá ez a tartalom? — Eldönti a jövő. Lehajol, a lemezjátszó ko­rongjára ráteszi Bartók Kon­certóját. A zenében visszhang­zik az érzés, a mardosó hon­vágy. Védőbeszéd a vitához. „Látod, igazam van." Mizser Pál, j váci festőmű­vész érvekkel győz meg, nem indulattal. Funkcionárius: a Fiatal Képzőművészek Stúdió­jának KISZ-kongresszusi kül­dötte, városi tanácstag, a me­gyei tanács egyik népművelé­si szaktanácsadója, kulturális állandó bizottsági tag. A Kép­zőművészeti Főiskolát színje­lesen végezte annak idején. — Politikus művész? — Tudom honnan jöttem. — Nem akar Budapestre költözni ? — Itt születtem. Innen fes­tek. Tőmondatokkal válaszol, sűrű, összetett mondatokkal alkot. Nevetve mondja, hogy majdnem mindenhol megbe­csülik képeit (hármat a Nem­zeti Galéria is megvett), csak a váciak idegenkednek tőle. Egy képet vásárolt tőle a ta­nács, több nem kelt még el szülővárosában. Házasember: felesége is festő — Budapes­ten. Önálló kiállításra készül. No­vember 16-án nyílik tárlata a Mednyánszky-teremben. A képek kereteit is maga készíti. Sorakoznak a vásznak: becso­magolva várják' az elszállí­tást. Dr. Végvári Lajos művé­szettörténész így jellemzi: „Jövőbe vetett hite fűti át műveinek különösnek látszó formavilágát”. Eltűnődik: — Nem modellt festek. Gondolkozom. „.. .Ez volt a képen. Ott függött a festő műtermé­ben, amikor megjelent egy vevő, s egész lénye, visel­kedése elárulta, hogy egy idős tábornok. Megrettent a képtől. Nem ilyen volt a csata, nem, soha, kiáltotta, hazug a képi Hunyorgó tekintete keresztül-kasul pásztázta a festményt, míg egy holttest széthasadt koponyája mö­gött észre nem vett egy parányi alakot, aki dobol­va, énekelve, Hetykén fél­recsapott sisakkal rohant a csatamezőre. Ezt a részt a tábornok kivágatta a képből és bekereteztette.” (Günter Kunért novellá­jából: Tamás Ervin) RÉSZLET­VÁSÁRLÁSAI HELYBEN INTÉZZÜK! MA DíVSZ-székházavató Szombaton ünnepélyesen felavatják Budapesten a De­mokratikus Ifjúsági Világszö­vetség új székházát, az öt vi­lágrész több mint százmillió fiatalját tömörítő szervezet állandó irodájának korszerű otthonát. A mintegy 15 millió forintos költséggel emelt épü­let rekord idő alatt készült el. A szombati avató ünnepséggel egyidejűleg kiállításon mutat­ják be a Demokratikus Ifjú­sági Világszövetség tevékeny­ségét 1945-től napjainkig. levlapok tablókon Innen az oroszlán fenséges alakja tűnik' fel, amott a hegyből kiemelkedő vulkán ontja szürkefekete füstjét. Megint másul színésznők port­réi. tájképek jelzik a rendkí­vül gazdag választékot, amely a Műcsarnokban tegnap nyi­tott nemzetközi képeslevelező- lap-kiállítást jelzi, összesen százhat ország gyűjtői jelent­keztek, s hatezer lapot állítot­tak ki o rengeteg anyagból. Az egyik legnagyobb gyűjte­ménnyel dr. Petrikovics László rendelkezik: 400 ezer levele­zőlapot tart nyilván. A kiállí­tottak jelentős részét a cseh­szlovák Vaclav Hermann hoz­ta magával. Budapestre tíz­ezer lapot küldött és ebből választották ki a legérdeke­sebbeket. A kiállított anyag rendkívül színes; ennek tar­kasága az egzotikus országok sokszínűségével együtt váló­ban káprázatos. Aki ide el­jön, nem tud néhány perc alatt végigfutni a termeken és érdemes is hosszabb időt szentelni rá, akár a mostani hét végén. — Miniszteri rendelet je­lent meg a mezőgazdasági- élelmiszeripari munkakörök betöltéséhez szükséges ké­pesítésről. — A Szépművészeti Mú­zeumban ma délelőtt nyílik meg a „Murilló és kortár­sai” című kiállítás, Gyilkosság vagy, szerelem — Cigarettát keresel? — Azt. Fejünknél, a rekamié végé­ben az éjjeliszekrény. Tapo­gató ujjaim rátalálnák a lám­pa kapcsológombjára. Az er­nyő alatt sejtelmes, sárga a fény. Rágyújtunk. Az iménti szerelmi csata hűvösödö verejtékét érzem hozzámsimuló bőrén. Könyö­künk a párnába mélyed, egész testem bágyasztja a jótékony fáradtság. Nézem viruló, fiatal arcát. Csendesen szólok. — Szép vagy. — Ugye, te is szeretsz? — Mi az, hogy is? Annyian szeretnek? — Most ne hülyéskedj... — enyhén megremeg halk hangja. — Bocsáss meg. — Mondd, hogy szeretsz. — Csacsikám, szeretlek. Iga­zán mondom, már első látás­ra megszerettelek. Valóban így érzem. — Amikor megláttalak az osztályon, az ágyon, valami furcsát éreztem én is... Csak... — Csak? — Féltem, hogy nem veszel észre, hiszen annyi ápolónő van. — Ilyen csak egy ...Te na­gyon szép vagy. — Mondd újra. — Nagyon, nagyon szép vagy. — Sajnáltam, hogy csak egy kis influenza ... Es olyan ha­mar kimész... Mindenkitől átvállaltam az ügyeletet... — Drága vagy. Hasrafordulva könyöklünk a párnán és fújjuk a füstöt. Három nap a kórházban. Iga­zán nem is volt rossz. Pihen­tem. Gondoskodtak rólam ... Persze, hogy nem volt rossz! Csak az a szegény kis öreg ne jajgatott volna. Irtózatos fájdalmai lehettek... Szegény kis öreg... — Mi van azzal a bácsival? — Melyikkel? — A jajgatással. — Meghalt. — Szegény. — Még aznap délután, ami­kor kitpentpí. V '; Hangosan nem mondom, csal: úgy magamban gondo­lom: talán jobb is neki. Kín­lódott. Menthetetlen volt — ezt tudtuk mindannyian. Több nap, több kínlódás. Elnyomom a cigarettám pa­razsát. Átölelem. Látom, a távolba néz. — Min merengsz? — Semmi különös. — Azért csak mondd. — Az öregre gondoltam. Hangja közönyösen cseng, különösebben nem kelti fel a kíváncsiságomat, így hát in­kább csak udvariasságból kér­dem: — Miért? Hatalmas sötét szemét fe- lémf ordítja. Megcsókolom mind a kettőt. Aztán az orra- hegyét. — Nem kellene elmonda­nom. — De, feltétlenül. Alig tudom ásításom elfojta­ni. Ezt még meghallgatom, az­tán alszunk. Már pirkad las­san. Es kora reggel dolgoznom kell. — Mondd már, szívem. — Különösebben nem érde­kes ... — Tehát az öreg ... — Tudod, már egy hete kap­ta a morfiumot. Es aznap dél­ben is meg délután is kellett volna adnom. Gondoltam, mi­nek annyiszor... — Es csak egyszer adtál ne­ki. >— Egyszer. — Na és? — Egyszerre a kettőt. A két adagot, hogy ne futkossak annyiszor. — Ezért halt meg? Valahova messze néz'a szo­ba sarkán túlra. Hallgat. Megvonja a vállát. Aztán ér­zem, szorosabban simul. Meg­simogatom a haját. — Aludjunk. — Jó — mondja engedelme­sen, és csókra nyújtja ajkát, de már fordulok el, s úgy teszek, mintha nem venném észre. — Aludj jól — suttogja. — Aludj már. Szántó István VÁSÁROLJON A HORIZONT Általános Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezet FACSEMETE LERAKATAIBAN Bp. X., Fehér út 1. (Élessaroknál) Bp. XVIII., Szarvascsárda tér 5—7. Bp. XVIII., Vöröshadsereg útja 64. KAPHATÓK: ALMAFÉLÉK, NYÁRI- ÉS TÉLIKÖRTÉK, CSERESZNYE- ÉS MEGGYFAJTAK, SZILVAFELÉK KAJSZI- ÉS ÖSZIBARACKFAJTAK, BOGYÓS GYÜMÖLCSUEK, SZÖLOOLTVANYOK, díszfák, díszcserjék. NAGY VÁLASZTÉKBAN

Next

/
Thumbnails
Contents