Pest Megyei Hírlap, 1968. november (12. évfolyam, 257-281. szám)
1968-11-07 / 262. szám
1968. NOVEMBER 7., CSÜTÖRTÖK r*u> Ulf, YE <C-jLää mii Színek Szibériából ISZAKOVSZKI.I: 1917. október 25. Megint csak érzem s újra élem sorsunknak tágult fordulóját, nem ismertem meg még nagyobbat mint tizenhétnek azt a napját minden kezdetek kezdete volt évszázadok sóvárgott álma, az a nagy nap, mikor egy ország óriási útját megtalálta Először fogták keményebben a fegyvert, mint bármikor régen, s végre gazdája lett a földnek egyszer s mindenkorra népem. Súlyos és gonosz ködben éltünk s halál várt ránk a holt mezőkön, de egy új csillag ébredt fölöttünk frissen, fényesen s akkor, először. Mindaz, ami van, s ami még lehet megvalósul és teljesedni fog: akkor kezdődött élet a földön s a jelszó ez volt: „Harcoljatok”.. Puskaporfüstben ünnep hívott, holnapi élet, család, gyerek; s ugye te is, ki messze élsz tőlem, ugye te sem feledheted? A nap, a napunk, október napja béke, s alkotás, testvérek fénye és sohasem fog kialudni, de add magad, egészen, érte! Fordította: Papp Miklós Palotaostrom Ráckevén Kicsiben, jól felkészítve és rendezve megismétlődött a Téli Palota fél évszázaddal ezelőtti ostroma. A néphadsereg katonáinak, a rendőrség és munkásőrség segítségével háromszáz diák ködgyertyákkal és puffancsokkal felszerelve, bonyolította le a nagyszabású számháborút, emlékezve az egykori nagy eseményre. A Néva folyót a soroksári Duna- ág vadregényes partja, az Aurora cirkálót a víziúttörő rendőrök motoros járműve helyettesítette. Füstbe, harci zajba burkolózva kapták a jelt az általános támadásra, mely a község több pontjáról indult. Hogy minden zavartalanul történjék, a jól ismert ráckevei úttörő-rendőrök vigyáztak, hogy a forgalmas úttesteken átkeléskor a csata hevében ne érjen senkit baleset. K. U SAVARIA EPULETÓR1ÁS Amikor nálunk reggel hat óra van, s munkába indulunk, 'Novoszibirszkben ebédhez készülődnek az emberek: déli tizenkettőt mutat az óra ... Novoszibirszk a Szovjetunió nyolcadik, s Szibéria legnagyobb városa. Területe — ahogyan azt Balabanov, a város területi Komszomol-titká- ra elmondta — nagyobb, mint Leningrádé. S aztán még azt is hozzátette: — Eddig széltében-hosszá- ban terjeszkedett a város. Igaz, nekünk van helyünk elég, de most már felfelé, magasságában növekednek az épületek. Járt, ugye, a Kirov- városrészben, az Ob-folyón átívelő híd másik oldalán? Ott láthatta, milyen magas házak épülnek, gomba módra ... Rábólintottam. Igen, jártam arra. S eszembe jutott Kolja, a Komszomol gépkocsivezetője, aki ezen az úton önkéntes idegenvezetőnek vállalkozott, s magyarázta: — Tíz évvel ezelőtt ezen a helyen krumpliföldek voltak. A Kirov-városrésznek jelenleg 360 ezer lakója van ... De ne vágjunk ennyire elébe a dolgoknak. Induljunk el onnan és úgy, ahogy valójában elindultam: Moszkvából, a domogyedovói repülőtérről. 0 Néhány évvel ezelőtt épült fel Moszkva legnagyobb és legkorszerűbb repülőtere: a domogyedovói. Ez a repülőtér még a hatalmas szovjet méretekhez képest is „távolsági”, hiszen innen indulnak a járatok Szibériába és Közép- Ázsiába. A város központjától a repülőtérig olyan hosszú utat tesz meg a taxi, hogy nálunk már régen Cegléden lennék. Az első meglepetés az volt: milyen hétköznapi hangulatot áraszt ez a repülőtér. A „hétköznapi” jelzőt korántsem a hipermodern berendezésre, impozáns üvégcsámokokra, percenként fel- és leszállói gépóriásokra értem, hanem a repülőtér egész hangulatára. Nálunk valami „előkelő” dolog az: repülni. A Szovjetunióban a repülőgép: közlekedési eszköz. A maga szükséges, elengedhetetlen hétköznapiságával. A domogyedovói várótermekben úgy üldögélnek, szundikálnak, falatoznak a gépre váró utasok, mint nálunk a pályaudvarokon. Kis batyu, nagy bőrönd, kisgyerek, nagymama... Aztán, amikor felszálltak, nyoma sincs rajtuk a repülés izgalmának. Jó magyar kifejezés szerint: azonnal „beverik a szundit”! Nem is lehet ez másként, hiszen olyan nagy távolságot tesznek meg, olyan hosszú ideig szelik a levegőt, mintha nálunk valaki személyvonaton igyekezne Nyíregyházára. Igaz, a személyvonat itt TU —104-es. Az útvonal pedig több ezer kilométer: Moszkva—Novoszi- birszk—Csita—Habarovszk. Novoszibirszkben két sed- ves ember vett szárnyai alá. Az egyik: idősebb kolléga, az APN nyugat-szibériai tudósítója, az ősz üstökű Nyikolaj Alekszejevics Mejszak. A másik: fiatal, különös szemvágású — mint később kiderült, baskir nemzetiségű — fiatalember, a területi Komszomol munkatársa, Szu- fijanov Zakir, akit mindenki csak becenevén, egyszerűen Zakinak nevez. Autóval jöttek értem, s Mejszak — ha csak tehette — nem szállt ki előttem a kocsiból. Soha nem beszélt róla, s én nem kérdeztem, nem faggattam, de tudtam, hogy a háborúban mindkét lábát elveszítette! Tréfálkoztunk, beszélgettünk, s én állandóan gombócot éreztem a torkomban, amikor azt mondta: — Tegnap a tajgában jártam. Repülővel mentünk ... Csodálatos ilyenkor ősszel a tajga! Ha megint eljön, kolle- gina, elviszem a Bajkál-tóhoz, megmutatok mindent... Ez, ahol most járunk, a Vörös sugárút. Nemrég, amikor helikopterrel jártam a város felett, láttam, hogy olyan nyílegyenes, mintha vonalzóval húzták volna meg... Valami csodálatra méltó és tiszteletet ébresztő van abban, hogy ez az ember — két láb nélkül — vállalja és becsülettel végzi az újságíró állandó rohanással teli életét, s a háború pótolhatatlan veszteségét a technikávaL helyettesíti: repülőgéppel, helikopterrel) telefonnal ... Nyikolaj Mejszak novoszi- birszki születésű. Ügy mutogatta végig városát, mint saját büszkeségét. Elvitt a város szélére, ahol közvetlenül az ősi tajga már az úr, s ahol arany lángolással „égnek” — rozsdaszínű leveleikkel — a fehér nyírfák. Elvitt Novoszibirszk régi repülőterére — hiszen kettő van! —, ahol már csak a helyi, vagyis szibériai járatokat fogadják. A város közepén, mély völgy szélén, megállíttatta a kocsit. A völgyben hegyén-hátán apró, düledező, időtől megfeketedett faházakat láttam, már lakatlanul, ledöntésre ítélve. S a völgy szélén hatalmas, modern, több emeletes házakból álló lakótelep emelkedik. — Látja, milyen plasztikus! Ezeket a roskadozó faházakat a háború idején építették maguknak az evakuáltak, akik a fasiszták elől menekültek Szibéria szívébe __A lakótelepek m ár csaknem mindenhol kiszorították, elsöpörték a háborúnak ezeket a nyomait. Néhány hónap még, s a völgy megtelik az új házak új lakóival! Mielőtt elbúcsúzott, a lel- kemre kötötte, hogy nézzem meg híres operaházukat, ahová a világ minden tájáról szívesen jönnek vendégszereplő művészek, s menjek el a konzervatóriumba, amelynek hangversenytermében nemrég avatták fel Szibéria első orgonáját... Nézzem meg azt a házat, amelynek terveit első díjjal tüntették ki a párizsi világkiállításon. A baskir Zaki — az öthónapos kis Inna fiatal papája — vitt el másnap az emlékművekhez. Amikor az Ifjú Nézők Színháza előtt kiszálltunk a kocsiból, elcsodálkoztam. Hol itt az emlékmű? Vagy talán Zaki ismét be akarja mutatni ezt a színházat, amelynek kedves gyerekelőadását tegnap együtt néztük végig? Zaki a színház mellett egy kovácsoltvas kapuhoz vezetett. Néhány lépés után kicsiny parkba értünk, s hirtelen előbukkant az emlékmű: a Kőfáklya, hátterében a monumentális pannóval. — A Kőfáklya az új Szibéria szimbóluma! — mondta Zaki. — Száznégy forradalmár van itt eltemetve, köztük internacionalisták is. Ez pedig itt — mutatott egy egyszerű sírra — Adrien Le- jeun sírja, aki a párizsi kom- mün hőse volt. 1928-ban költözött a Szovjetunióba, s amikor kitört a háború, Novoszibirszkben telepedett le. Itt hált meg, 96 éves korában... A száznégy forradalmár síremléke — akiket a Vörös Hadsereg elől menekülő fehérgárdisták 1919. december 8-ról 9-re virradó éjszaka gyilkoltak meg — szinte megbújik, szinte észrevehetetlen annak számára, aki a forgalmas utca felől szemlélődik... Ismét kocsiba ültünk — hatalmasak itt a távolságok —, s a Kirov-városrészbe, a Síró anya emlékműhöz mentünk. Óriási térség végén hatalmas, téglalap alakú kőoszlopok emelkednek, komor egyszerűséggel. Távolról csak szürke tömbjük látszik, de ha közelebb megy az ember, apró kőbetűk sorait látja. — Az oszlopokra harmincezer nevet véstek! — mondta Zaki. — Azoknak a nevét, akik a város lakói közül életüket vesztették a második világháború alatt. Vannak, akik még szovjet földön estek el, van, akit Berlin ostromában öltek meg, s sokan közülük Magyarország, vagy a többi népi demokratikus ország felszabadításáért vívott küzdelemben hulltak el... Néztem az oszlopokat. A sok apró kőbetűből kivésett nevet, amelyet húszegynéhány évvel ezelőtt élő, húsvér emberek viseltek. Szibériából indultak, messze földre, ismeretlen emberek szabadságáért küzdeni, hátrahagyva azt, ami számukra a legdrágább volt: hazát, szülőföldet, családot, gyereket, otthont... Hirtelen pillantottam meg a Síró anyát. Oszlopból emelkedik ki szikár, kendős, meggyötört alakja, amint szájához emeli inas kezét, mintha feltörő zokogását fojtanád... Ez a szögletes, megrázó kőalak is befelé fordul, háttal az utca forgatagának, csendes szomorúságba merülve. S ekkor értettem meg: ezek a befelé forduló emlékművek, ez a hivalkodásmentes .fájdalom a szibériai embert jellemzi, a hősöket siKÖFÁKLYA EMLÉKMŰ, AZ ÜJ SZIBÉRIA SZIMBÓLUMA NOVOSZIBIRSZKBEN rató — a sajátjaikat gyászoló — szemérmességet. Novoszibirszk mindössze 75 éves. A fiatal város legfiata- labbja: Akagyemgorodok, vagyis a Tudomány városkája. Itt működik a Szovjet Tudományos Akadémia szibériai részlege, s tizenöt kutatóintézetében a legkorszerűbb tudományos munka folyik. Akagyemgorodokot saját lakói „Kis Lavrentyevká”-nak nevezik, Lavrentyev akadémikusról. Az ő vezetésével jöttek ide tíz. évvel ezelőtt Moszkvából és a Szovjetunió más városaiból azok a tudósok, akik megalapítói és első lakói voltak a tudomány új centrumának. Lavrentyev és társai ma is itt laknak, s nagy szeretet és tisztelet övezi őket. Manapság egy fiatal szovjet kutatónak akagyemgorodoki lakossá válni: kitüntetés! A Tudósok Házában találkoztam Igor Jakovkinnal, a huszonnyolc éves kutatóval, aki feleségével, kislányával és édesanyjával. 1962-ben költözött ide. Leningrádiak. — Leningrádban a repülőgépműszerészek főiskoláját Végeztem, de később megszerettem a félvezetők körüli tudományos munkát, s most ez a feladatom. Húsz nap múlva fejezem be az aspiran- túrát... — Nem sajnálta otthagyni Leningrádot? — „provokáltam”, de ő csak csodálkozott. — Miért sajnáltam volna? Akagyemgorodok ideális hely egy kutató számára! En itt megtaláltam a „hobbymat”: a munkámat. Minden maximális feltétel megvan hozzá, s kiváló tudományos vezetőm van Bogdanov professzor személyében. Aztán, a munka mellett, jut idő a kultúrára, sportra is. Saját színháztermünk, filmszínházunk, az Ob-tenger partján strandunk van! — És a szibériai éghajlat? A szibériai tél? — Már alig várjuk! Ne gondolja, nincs is olyan nagyon hideg. S télen tud a legjobban, a legnyugodtabban dolgozni az ember! Egyébként!is: Szibériának barátja a hideg. A hajdani száműzöttek földjén, a mérhetetlen kincseket és erőket magában rejtő Szibériában így él egy fiatal, új város. Növekszik, dolgozik, kutat, épít, termel... őrzi hőseinek emlékét és neveli gyermekeit. Jókedvű és komoly, szemérmes és a világ elé kiálló... Mielőtt eljöttem, valaki azzal búcsúztatott: — Ugye, nincs is olyan messze egymástól Budapest és Novoszibirszk? Szöveg, kép: Somos Agnes A hajdani Savaria egyik legnagyobb középületének maradványaira bukkantak Szombathely centrumában, a MÁV-igazgatóság székházának bővítési munkálatai közben. A feltárásuk befejeződött. A nagy méretű háromhajós, keresztboltozatos épület megmaradt alapjai mellett előkerült egy öt méter széles. 16 méter hosszú bazalttal burkolt római kori útszakasz is. AZ OB-TENGER PÁRTJÁN 570 forintot fizet, 770 forint értékű árut kap! 200 forintos ajándékutalványt adunk, ha egy modern formájú importált, SARKA márkájú teljes zománcedénykészletet vásárol. A készlet a következő darabokból áll: 1 db nyeles „Sarka" lábas fedővel l/2 literes 50,— Ft 1 db nyeles „Sarka" lábas fedővel 1 literes 55,— Ft 1 db nyeles „Sarka" lábas fedővel 1,5 literes 61,— Ft 1 db fűles „Sarka" lábas fedővel 3 literes 92,— Ft 1 db nyeles „Sarka" fazék fedővel 1,5 iiteres 61,— Ft 2 db nyeles „Sarka" fazék fedővel 2 literes 65,50 Ft 1 db füles „Sarka” fazék fedővel 3 literes 82,50 Ft 1 db füles „Sarka" fazék fedővel 5,5 literes 103,— Ft összesen: 570,— Ft A 200 forintos ajándékutalványért ugyanabban a boltban tetszés szerint vásárolhat háztartási gépet, különféle háztartási eszközöket vagy edényt. Kapható a szaküzSetekben és az áruházakban A kiskereskedelem részére a Vasért Vállalattól Budapest V. kér., Pesti Barnabás u. 4. sz. alatt kapható. mi I I i *
