Pest Megyei Hírlap, 1968. november (12. évfolyam, 257-281. szám)

1968-11-07 / 262. szám

eV* 1968. NOVEMBER 7„ CSÜTÖRTÖK Már eladták a jövő évi termést Érden és környékén évről évre megismétlődő probléma az őszibaracktermés értékesí­tése úgy, hogy az a termelési kedvet növelje. Ezért vállal­kozott az Érdi Fogyasztási Szövetkezet arra, hogy közvetlen kapcsolatot te­remt a feldolgozó, illetve exportáló vállalatokkal, mert így magasabb átvételi árat lehet biztosítani. A na­pokban kötött szerződést a fogyasztási szövetkezet arra, hogy a Barackvirág Tsz ter­méséből 120 vagon őszibarac­kot szállít 1969-ben a Nagy­kőrösi Konzervgyárba. A szer­ződés nemcsak azért előnyös, mert 80 fillérrel többet kap­nak kilónként a termelők, mint az idén a MÉK-től, ha­nem azért is, mert az azonos fajtákat változatlan áron ve­szi át a konzervgyár az egész időszakban. Szerződést kötöttek a Hun- garofructtal is 50 vagon ex­portminőségű őszibarackra. Az előzetes becslések szerint elhelyezésre vár még mintegy 30 vagon őszi­barack a belföldi fogyasz­tói piacon. Ezt a mennyiséget is szerző­déses rendszerben kívánják értékesíteni. A körzet lakossága jövő évi zöldségellátásának biztosítása céljából a százhalombattai Rákóczi Tsz-szel írt alá meg­állapodást a szövetkezet. Esze­rint Tárnok, Sóskút és Pusz- tazámor lakossága 20 vagon vegyes zöldséget kap majd a tsz terméséből, olyan zöldárut is, amelynek termesztésével helyben nem foglalkoznak. Már januárban melegházi primőrt árusítanak a bol­tokban. A háztáji árutermelés lehe­tőségeinek kiaknázását előne­velt jércék juttatásával segí­tik elő. Az eddig megkötött szerződések alapján a tojóál- lőmány „terméséből” 200 ezer tojást adnak át a gazdálko­dók a szövetkezetnek. A ház­táji baromfitenyésztés fejlesz­tését jelentős lépéssel vitte előbbre a fogyasztási szövet­kezet; az érdi takarékszövet­kezetnél elintézte, hogy a to­jóházak építéséhez kölcsönt folyósítanak a szerződéssel rendelkezők részére. A méhész szakcsoport szá­mára már most biztosították a szükséges két vagon éukrot a méhek téli táplálására. Kilátás a művelődési autóból Reggel nyolckor indulunk a Moszkva térről, a megyei könyvtártól. A kocsiban mel­lettem ülő Jászai Bála az egyetlen autóval vándorló népművelő a megyében. Egy- személyben mozigépész, könyv­táros, és gépkocsivezető. Ma­gán-, illetve másodérdeklő­dése még egyéb műszaki te­rületek felé is elvitte, hob­byja a rádió- és a televízió- szerelés. Hosszú az út Domonyvöl- gyig, ismerkedünk. Nyolc év­vel ezelőtt ült fel a műve­lődési autóra. Azóta járja könyveivel, keskenyfilmvetí- tőjével a tanyaközpon,tokát, A Domony- völgyben Az Egres pataknál fekvő Domonyvölgy első lakói állí­tólag molnárok voltak an­nak idején — a településről most a környék ipari üze­meibe járnak dolgozni az em­berek. Ez a tanyaközpont az országúitól is, és a közeli vil­lanyvilágításom termelőszövet­kezeti majortól is csak pár száz méterre fekszik, de há­zaikban petróleumlámpák vi­lágítanak. Monori Mihály, a tanyai könyvtár kezelője, a helyi általános iskola igazgatója Gödöllőről utazik naponta fe­leségével. Két összevont osz­tályba, egy alsó, és egy felső tagozatba csoportosították a gyerekeket. Az iskola — egy­szerű, régi parasztház — tan­termei meglepően tiszták, ba­rátságosak. Meglep az is, hogy a két összevont osztályt kijárva, a nyolcadik után a gyerekek majdnem valameny- nyien továbbtanulnak. A gimnazista, ipari tanuló, vagy akár dolgozó fiatalok nemrég még minden este összejöttek KlSZ-helyiségük- ben. Addig, amíg ki nem utal­ták egy családnak: régi ott­honukban leszakadt a tető. Könyvtáruk a tanterem egyik szekrénye. A tiz évesnél idősebb lakosoknak egyne­gyede olvas rendszeresen ezen a tanyai településen! A legtöbbet egy nyugdíjas vas­utas, Nagy Elek: havonta vagy tizenöt kötetet. Legke­lendőbb az Ifjúsági, és a — jobb kifejezés hiányában — romantikus irodalom. Ismeret­terjesztő könyveikre igény. ft/\n Már háromszáz megszületett. Példás az az erőfe- jlJIJ szítés, amellyel szűk, s ma már eléggé korszerűt­len műhelycsarnokban alakítják csuklóssá a szimpla autóbuszokat, a budapesti MAVAUT szerelői. Az ő ér­demük, hogy ily módon egy-egy kocsival kétszer annyi utast Vihetnek s munkatársaik számára kényelmesebbé, jobbá teszik a közlekedést. Csak nők Hat művelődési autója van a megyei könyvtárnak: négy lengyel mikrobusz, egy öt­személyes Skoda furgon, és ez az ötszemélyes lengyel fur­gon, a mienk. Kívül nem nézegettem, de belül bizony kopottasnak, csúnyának ta­lálom. Vezetőm szabadpol­cos könyvtárral, mosdóval, I miegyébbel ellátott művelő­dési autóról beszél. Hát igen, í ha meggondoljuk, hogy a kul­túrát nem csak a szavak, nem csak a betű, de többek között tárgyak is közvekítik! Délegyháza, Gala-tanya. Itt egy háziasszony, BándU László- né a tanyai könyvtár veze­tője. Hozzá bármikor jöhet­nek az olvasók, hiszen csak nyáron jár el napszámba a család, a háztartás, háztáji mellől. Délelőtt lévén, fővő étel, mosás gőzében találjuk a régi ház konyhájában, aho­vá csak ezután vezetik be majd a villanyt. Az az ala­csony, hosszúkás láda, amely­ről ingben üldögélő fiacskája lógatja le meztelen lábát, az a könyvtár. Vagy huszonöt­harminc olvasó kölcsönöz be­lőle: valamennyien nők, jó ré­szük bejáró fiatal. Körükben még szokás elmesélni egy-egy könyv tartalmát hosszabb haj­nali, esti utazásokon, télidő­ben. — És mit olvasnak? — Ki mit kér: csíkosat avagy pöttyöset, egy darabot, több darabot, modernet, iz­galmasat, szerelmesei, hábo­rúsat, humorosat. Verne, Coo­per, Berkesi, Jókai nagyon tetszik. — Maga most mit olvas? Megmutatja: Charlotte Bron­te: A Lowoodi árva. Tv-kultúra Délután fél hatkor kezdő­dik a vetítés a Kiskunsági Állami Gazdasághoz tartozó Peregpusztán. Amíg tart, ad­dig Tóth Antal üzemmérnök­től tájékozódom a majorsági kulturális élet felől, húsz évre visszatekintve, mert ő is azóta él, dolgozik itt. Peregpuszta: kastély, istál­lók, cselédházak. Nem tudom még most sem megszokni, el­fogadni, hogy ma is laknak az utóbbiakban. Az államosítás után egy évig „vígan ettek”. Micsoda felszabadulás! Bemehettek a parkba — amíg volt park —, •bált, mulatságot tarthattak a kastélyban — összes szobáját betáncolták —, vághattak disznót, birkát, ha éhesek voltak. 1954-ben bevezették a villanyt; megszólalt az első rádió, hangszórót is felszerel­tek, egész nap szólt. 1957-ben közös televíziót vettek, be­léptidíjat szedtek hozzá, hogy kifizessék az árát a gazdaság­nak. Nőszövetségük minden szombat este teadélutánt tar­tott. Aztán sorra megvásárol­ták a családok is televízióju­kat, s azóta többnyire csak az újság s a tv jelenti itt a kulturális elfoglaltságot, meg a négy vetítés havonta. Sem mezőgazdasági, sem szépiro­dalmi könyvtárukat nem használják. Bár szívemhez közelebb áll a könyv, mint a televízió, úgy vélem, itt és most az utóbbi többet ér, mert több dolgot közvetít, mint az irodalom. A tv ismeretterjesztésére, gya­korlati útmutatására, az ese­mények közelhozására általa nagyobb szükség van — ha már a TIT anyagiak hiányá­ban nem jut el sem ide, sem más tanyára, az itteni igé­nyekre, kérdésekre szabott speciális előadásokkal... De azért nagy gyakorlati haszna, praktikuma sem vál­toztat a televízió által kapott műveltségnek azon a hátrá­nyán, hogy — szemben a könyv, mozi stb. útján nyert tudással — „ingyen” jön. Ál­tala nem annyira maga épít­kezik az ember, — inkább építik őt. Hanem akad itt is önépít- ikező. Valkai Sándor, állatte­nyésztő. Itt született, itt dol­gozott mindig. Hat elemijére később, amikor már nagy gyerekei voltak, elvégezte a kétéves állattenyésztő tanfo­lyamot. Közben kapott rá a | könyvekre. Most már vagy I ötvenkötetes könyvtára van: | néhány Móricz, Mikszáth ! mellett többségében szak­könyveli sorakoznak polcán. Megvásárolta például a két­százforintos Állattenyésztési Enciklopédiát. — A szakkönyveket nem kölcsönözhetné a közös könyv­tárukból? — Kikérhetném onnan is, de jobban szeretem, ha min­dig ott vannak a fejem felett a polcon. Merem remélni, hogy a szakkönyvtárát gyarapító Val­kai Sándor az „olvasó nép” mozgalom résztvevőjének szá­mít. Bizonyára annak, ha az irodalmat, művészetet, kultú­rát nem egy oltárnak vesszük, amely előtt leborulni kell, hogy felemeljen csúnya konfekció­ruhák és ormótlan evőeszkö­zök valóságából, ahol hiány­zik jó út, kulturált közleke­dés, fürdőszoba és angol W. C. — hanem a kultúrált, művelt élet egyik, de csak egyik ter­mékenyítő forrásának, tartozé­kának. Melyet, legyen szó szépirodalomról vagy szakiro­dalomról, le kell tenni az ol­tárról az asztalra, köznapi eszközök, tárgyak, dolgok mel­lé, köznapi szavak, cselekede­tek, szokások közé. Először a moziban Ugyanennek a gazdaságnak központjában, Apajpusztán, a szép, új, még elektromos kéz­szárítóval is felszerelt műve­lődési házban pergeti le veze­tőm a filmet másodszor. Késő van már, a nagyterem legin­kább fiatalokkal telik meg. A baj csak az, hogy az NDK te­levíziósfilm — krimi — szö­vegét szinte alig érteni, hal­lani. Érdekes, hogy a közön­ség egyáltalán nem méltatlan­kodik. Tán még így, hang nél­kül is sokat ad számukra a mozi, a közösen eltöltött este, az esemény, a találkozás? Magam villanyoltás előtt, aztán vetítés alatt, majd ismét világosságban egy hatéves kis­fiúnak, Fekete Gábornak szen­telem figyelmemet. Már belé­pésnél feltűnt: sapkájával hó­na alatt olyan biztosan járt­kelt a teremben, mint aki hó­dítani indult Később aztán édesapja, egy gazdaságbeli ra­kodómunkás több védelmet adó szomszédságában helyez­kedik el. Nyilvánvaló, az ő kedvéért jöttek el késő este, a holnap hajnali fölkeléssel nem törődve, több kilométerre fekvő tanyájukról, ahol olyan szabadon nevelkedik, hogy az első héten hazaszökött az isko­lából: nem értette, hogy’ kor­látozhatná valarhi kedvét, mehetnékjét? Előrehajol, hát­rakönyököl, ahogy a látvány kívánja, nyitva felejti a szá­ját, néz, figyel, issza a szeme elé kerülő eseményeket, a fil­met. Először van moziban. Késő este, tizenegyre ér a garázsba a művelődési autó. Holnap reggel újból útnak in­dul. Padányi Anna Hazautazott a csehszlovák pártmunkásküldöttség A Magyar Szocialista Mun­káspárt Központi Ellenőrző Bi­zottságának meghívására októ­ber 30—november 6-a között hazánkban tartózkodott Cseh­szlovákia Kommunista Pártja Központi Ellenőrző és Revízi­ós Bizottságának küldöttsége, Vaclav Hajek elnökhelyettes vezetésével. A csehszlovák pártmunkás­küldöttséget magyarországi tartózkodása során fogadta Biszku Béla, az MSZMP Po­litikai Bizottságának tagja, a KB titkára és Brutyó János, a Központi Ellenőrző Bizottság elnöke. Csehszlovák vendége­ink megismerkedtek a buda­pesti, a Bács megyei pártbi­zottság, valamint néhány üzem pártszervezetének munkájával, a Központi Ellenőrző Bizottság tevékenységével. A tapaszta­latcserét szolgáló megbeszélé­sek őszinte, elvtársi és baráti légkörben zajlottak le. A küldöttség szerdán eluta­zott Budapestről. Búcsúztatá­sára a Nyugati pályaudvaron megjelent Barinkai Oszkár, a, KEB titkára. K’SSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSS 5 1917—1968 '.SSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSS/SSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSS/SSSSSSSSSSSJ Európa legmodernebb felüljárója Hannover polgármestere át­adta a forgalomnak a 2 500 000 márka költséggel acélból épült 600 méter hosszú, 1200 tonna súlyú felüljárót, amely jelen­leg Európa leghosszabb és leg­modernebb ilyen alkotása. „Repülő" film Egy kudarcairól közismert hollywoodi producer kijelen­tette az újságíróknak, hogy olyan filmeket fog gyártani, amelyeket kizárólag a transz­kontinentális utasszállító re­pülőgépeken fognak vetíteni. „Kitűnő gondolat” — jegyez­te meg egyik vetélytársa. —• „Ez az egyetlen módja annak, hogy a nézők előadás közben ne hagyják el a termet.” , Az első magyar nyelvű kalauz Száz esztendővel ezelőtt, 1868-ban je­lent meg a budapesti „Baedecker”-ek őse, a „Kalauz a magyar fővárosban”. A híres- neves Eggenberger könyvkereskedő nem­zeti szín kötésben ad­ta ki az első magyar nyelvű kalauzt a messzi vidékekről, Erdélyből, a Felvi­dékről, Bácskából, Bánátból felránduló hazánkfiai eligazítá­sára. A „Kalauz” lel­kűkre kötötte, hogy látogassák meg a Nemzeti Múzeumot, s ott a képtárat, amelynek részletes katalógusában a szer­kesztő csillaggal je­lölte meg a neveze­tesebb műalkotáso­kat. A múzeum után az Akadémiát illett felkeresni, ahol ab­ban az évben nyílt meg az Esterházy- képtár, amelynek anyagát nemrégen hozták haza Bécsből. A látványosságok so­rában szerepelt a Vi­gadó, amely „inkább tömegterjedelme, mint egyes részeinek művészi kivitelével” lep meg, a belvárosi templom, amelynek belseje gazdagon, de „nagyon ízléstelenül van kiállítva”, a várbeli építmények, amelyek kaszárnya­szerű benyomásukkal „minden építészeti kellem nélkül” szű­kölködnek. Ilyen szigorú volt az első magyar nyel­vű pesti kalauz, amely inkább a für­dőkkel — a Diána-, Császár-, Lukács-, Rudas-. Sáros-, Rácz- fürdőkkel — hivalko­dik, az elsőrangú szállodákkal: az Eu­rópával, Angol ki­rálynővel, ahol 1 fo­rint 50 krajcártól fel­jebb lehet szobát kapni, a Nádor utcai Frohnerrel, az Új­világ utcai Kommer és a Váci úti London konyháját dicséri, nem feledkezve meg a Beleznay-kertről (a mai Rákóczi út ele­jén), ahol „népéneke­sek szórakoztatnak”. Az első magyar nyelvű pesti kalauzt megelőző német nyel­vű Wegweíser-ek bezzeg a lokálpatrió­ta dagadó büszkesé­gével sorolták fel a század eleji Pest sze­rény látnivalóit. Ráth Pál 1804-ben megjelent könyvecs­kéje szerint „hiá­nyoznak ugyan a kel­lemetlenségek, ame­lyek egy szép •■•áros tartozékai”, de ott van a „válogatott tár­saság" sétaút ja: a keskeny hajóhíd, hol a forró nyári napon hűs szellő fújdogál és a „limonádéki- oszk hideg italokkal várja az idegeneket”. 1833-ban Tekusch Augustus Wegtveisere megjegyzi, hogy Pes­ten „szabad a do­hányzás még a bel­város utcáin is”, a látnivalók élén „a halpiacon levő lúdtö- mőt” ajánlja az ide­genek figyelmébe, és megállapítja, hogy a Duna-víz ivása „azért a jánlatos, mert a pes­ti és budai szenny­csatornák beömlése és a belehajigált dö­göktől” édes és lágy ízű. Hanem az ilyen jóindulatú kalauzo­lásért alaposan meg- feddte Tekusch Au­gustusi Bajza József, aki a Kritikai Lapok­ban azt írta a Weg- weiser-ről, hogy ,/nincs benne sor, mely okos ember előtt megállhatna”. *

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents