Pest Megyei Hírlap, 1968. november (12. évfolyam, 257-281. szám)
1968-11-28 / 279. szám
iwr tHcni 'ZfäHap 1968. NOVEMBER 38., CSÜTÖRTÖK Nádas Péter: Szép történet A ház amelynek negyedik emeletén lakom, százötven éves. Arról is nevezetes még, hogy nálunk önálló telefon- hálózat működik, amely összeköti a lakásokat. Helyesebben: a fürdőszobákat a spájzokkal, és a spájzokat a vécékkel Ugyanis a mi régi kis házunkban a lichthóf szolgál a lakóknak — vezeték nélküli telefonként. Ilyeténképpen... Kicsapódik valahol egy fürdőszoba ablaktáblája, leveri a még megmaradt vakolatot, az nagyot puffan a házmesterén kutyájának földszinti ólján. A kutya vonít. Ez a csengetés. Aztán megszólal egy női hang. — Héé! Gyömrőőinéé! Szépen, dallamosan lengi körül a félhomályos teret, míg a hívott fél ablaka ki nem nyílik. — Maga az, Vájszné? — Hát összetéveszti a hangomat? És éppen a Vájszné hangjával?! — Ö, dehogy! — ordítja Gyömrőiné. — Csak zúg ez a rohadt klozzet! Ezután a némiképpen sértett hívó fél, akiről már tudjuk, hogy nem azonos a másodikon lakó Weisznéval, megkérdezi : — Hallotta? — Mit? — kérdett vissza a hívott fél, aki talán nem is véletlenül keverte össze Sárcs- pathakyné basszusát Weiszné szopránjával, mivel a múltkor azt hallotta róla a lépcsőházban, hogy Weisznéval kapcsolatban antiszemita kijelentéseket tett, s most bosszantani akarja. A készülék hallgat. A hívott fél, Gyömrőiné, megismétli tehát a kérdést: — Mit? — Na, hallja! Nem hallotta?! — Nem. — Pedig már mindenki tudja... — Az isten áldja meg, elfő a gombócom ... — A Liliké férjhez megy... , A nyilvános készülékben döbbérit csend van. A diadalinas kijelentés az én fülemben is sokáig visszhangzik. A fürdőkádban állok, de a lehetetlen hír hallatára le kell ülnöm. S mintha csak saját kérdésemet fogalmazná meg (hála házi telefonunk teherbíróképességének) megszólal egy harmadik hang is. Ezennel valóban a másodikon lakó Weiszné szopránja. — Az lehetetlen! — Mi az, hogy „lehetetlen”? — Nem igaz! — kételkedik Gyömrőiné is, természetesen csak a hír bővebb kifejtésének reményében. — Én csak tudom! — Már honnan tudhatná olyan biztosan? — sikolt ja in- dignálódva Weiszné. Sárospathakyné, mintha ezt a jól értesültségét kétségbevonó megjegyzést nem is hallaná, vágja ki: — Egy paraszthoz! — Egy paraszthoz? — csodálkozik Gyömrőiné. — De honnan tudja, hogy egy paraszthoz? — Honnan tudom, honnan tudom! Felálltaim a mosógép tetejére! A paraszt benn ült a kádban, a Liliké meg mosta a hátát! A lichthófban vidáman bugyborékol a háromféle nevetés. Aztán becsukódik a három ablak. Gyömrőinének ki kell vennie a vízből a gombócot, Weiszné háta mögött már ordítanak a gyerekek, hogy Istvánka rápisilt a kályhára és gőzölög, Sárospathakyné pedig egyébként sem tartaná előkelőnek egyszerre közölni rengeteg tudását. Pedig szívesen kérdeznék én is sok mindent. Hiszen olyan rejtelmes az élet, s úgy szeretnénk megoldani rejtélyeit... Hogyan állapítható meg például, mégha egy mosógép tetejéről is szemlélik, hogy a szemközti fürdőszoba kádjában ülő férfi paraszt? S honnan tudja ilyen biztosan ez a drága Sárospathakyné, hogy azt a lányt, aki egy férfi hátát mossa, el fogják venni feleségül? A kérdésekre nem kapok választ, annál is inkább, mert fel sem teszem őket. Gyorsan kiszállok a kádból, mert az ajtó hasadékán sűrű füst szí várog be a szobából, úgy látszik, a pokrócon felejtettem a melegedő vasalót. Liliké js hallja a beszélgetést. Feketepihés felsőajka mögül két kis fog bújik elő. Mosolyog. És a körmét lakkozza. Vérvörösre. Bár eddig csak gyöngyház-rózsaszínt használt. Nem szerette ezt a vöröset, de ez a vörös most kell. — Lakkozza a körmét? — Lakkozom. — Az a jó. De jobb lenne vörösre. Ezt mondta Balázs, amikor először megvárta a fodrászüzlet előtt, ahonnan egyenesen az eljegyzési vacsorára mentek. Kitűnő vacsora volt. Balázs a csontvelőt szereti pirítóssal. utána meg, ahogy mondja, bevág egy pofa sört. — Ne szégyellő magad ... Vágj be te is egy pofa sört! — mondta akkor. Liliké nem a telefonbeszélgetésen mosolyog, hanem ezen az emléken. Neki, jegyességének harmadik napján, olyan furcsa minden. Anyu is boldog. És neki ez még nagyobb boldogságot jelent, mint a saját boldogsága. Lilikének eddig fogalma sem volt róla, hogy egy férfinak a hátát meg lehet mosni. Ezek szerint lehetséges az is, hogy az ő hátát is megmoshatja valaki Liliké huszonhat éves. A házi telefon eddig csak úgy emlegette: penészvirág. Talán most először hívják úgy, ahogy anyuka hívja. Liliké boldog. Bár ő legalább annyira nem érti az egészet, mint az a fiatalember a negyediken, aki most vizesen szalad be a szobába és egy cserép földet borít a lángoló pokrócra. De kell a boldogsághoz értelem? ö csak annyit tud, hogy leérettségizett szépen, itt született ebben a régi házban, apuka meghalt a háborúban, anyuka hivatalban dolgozik, ő pedig kozmetikus akart lenni. De nem vették fel. Liliké nem bánkódott. Kis műhelyt rendezett be a fürdőszobában, tükörrel, kényelmes karosszékkel, amelyben a vendég hátrahajtja a fejét, s ha anyuka hazajön a hivatalból, játszani kezdenek, beülteti ide, meggyújtja a kis- lámpát, kinyomja anyuka homlokán a néha-néha feltünedező pattanásokat, kigőzöli a mitesszereket, élesztős pakolást csinál, aztán hidro- krémes pakolást, simogatja, paskolgatja a vendég arcát, és közben arra gondolhat, amire akar. Például erre, élete nagy, megszenvedett bölcsességére: „Nem az a fontos, hogy az ember diplomát kapjon, hanem az, hogy lélekben legyen jó kozmetikus.” A házban azt is suttogják, hogy Liliké azért nem lehet kozmetikus, mert olyan csúnya. Lehetséges, hogy ezért. Liliké tudta, hogy csúnya. Amit lehetett, kiigazított az arcán, mert szép szeretett volna lenni, de miközben szemöldökét szedte íveltebbre, csak a tükörképével nézett szembe, gondolhatott, amire- akart. Például erre, élete nagy, megszenvedett bölcsességére: „Nem az a fontos, hogy szépek legyünk, hanem az, hogy be tudjuk érni a szépség hiányával.” Liliké egy női fodrászat pénztárában ült. Sorszámot adott és bekasszírozta a vendégektől a pénzt. Ez volt a munkája. Férfiakkal nem találkozott. Nők jártak hozzájuk és asszonyok és lányok csinálták a női frizurákat. Férfitest Liliké közelébe nem férkőzött. Csali kezek. A Liliké pénztárpultjától balra ugyanis tologatható üvegablak nyílt a férfifodrászatba. De ahogy azok nem látták az ő arcát, ő sem láthatta a férfiak arcát. Gyűrűs, bütykös, csupasz, szőrös és még mindenféle férfikezek pénzt helyeztek a tányérkára, ő elvette, ha kellett, akkor visszaadott, aztán újra elhúzta az ablakocskát, mert a férfiak mindig a meccsről vitatkoztak. Balázs sem tu<jta, mi, hogy történt. Csak úgy történt. Gombosszegről jött egy éve. Most ketten laknak egy szobában. Helyesebben egy ágyban, mert két ágy nem fér a szobába. A sógora hívta, ő jött. Két éve annak, hogy hívta, ő jönni akart, az apja persze azt mondta, hogy maradjon. Maradt. De leégett a házuk. A rendőrség kihallgatta Balázst, mert állítólag ő gyújtotta fel a házukat. De Balázs tagadott. De lehet, hogy nem is ő gyújtotta fel. Az apja nem gyanúsította, csak a szemével. Egy évig az istállóban laktak, amikor megint hazajött a sógor és mondta, hogy menjen. Mondta az apjának, hogy megy. Az apja éppen kinn ült a gyöpön és újságot olvasott. Azt mondta: „Eriggy”. Eljött. Azóta egy ágyban alszanak a sógorral. Nem szereti a sógor szagát. Igaz, hogy ő meg horkol. Négykor kelnek, a vonaton még alszanak egy kicsit, aztán a műszak végén jönnek vissza aludni. A sógor néha azt mondja amikor egymáshoz ér az ágyban a hátuk: „Miért nem nősülsz meg?” ö rákérdez: „Te minek nősültél meg, ha itt alszol velem?” A két kérdés ott áll egymás mellett, míg lassan el nem alszanak rajta, mert fáradtak. Balázs a hét végén egyedül marad. A sógor megy a váltás-ruháért, és élelmiszerért az asszonyhoz, meg a gyerekeket is megnézi. Balázs bemegy Pestre. A Royal kávéházban felül egy bárszékre, és nézi a presszósnőt, amint főzi a kávét. A nőnek fekete haja van, ilyen fekete hajat ő még nem látott. És kék szeme van a nőnek. A fiatalember, akiről Balázs szintén nem tud semmit, s most éppen vasalójának a pokrócba égett nyomát vágja körbe ollóval a mi házunk negyedik emeletén, tehát ez a fiatalember, „tengerszemű hölgy”-nek nevezi a presszósnőt. De Balázs nem olvasott Jókait, nem látott tengert. Ö csak nézi az asszonyt Főleg a kezét. Hosszú, csontos ujjai vannak, s Balázsnak minden mozdulat égy-egy élmény. Leírhatatlan élmény. Balázs észre Sem veszi, hogy a kiszolgálónők szombaton már alig várják, hogy jöjjön, s mulathassanak az arcára kiülő élményen. Éppúgy nem láttak még ilyen embert, mint Balázs, mint ahogy Balázs sem látott még ilyen kecses kezeket. De sajnos ... „asszony” — gondolja magában Balázs. „Az asszonyt onnan lehet megismerni, hogy be van kötve a feje és karikagyűrűt hord” — gondolja a továbbiakban. Karácsony előtti vasárnap nyitva vannak az üzletek. Vesz két aranygyűrűt. De a lelke háborog. Vajon lesz-e olyan kéz a gyűrűhöz, mint azé az asszonyé ? Mert a két gyűrű közül a kisebbiket, ő csak olyan kézre húzhatja. Ujjával kocog az ablakocskán. Félrehúzzák. Leteszi a hajvágásról szóló blokkot a tálkára, mellé a pénzt. Egy női kéz a pénz után nyúl és eltünteti a fiókban. A visszajáró aprót a tálkára helyezi. A csontos, idegen ujjak végén csillognak, az ovális körmök gyöngyházfényei. A visszajáró pénz helyett ezeket a szép uj- jakat fogja meg. Hiszen karikagyűrű még nincs ezen a gyönyörű kézen. Az ablakocska felső pereme mögül előbukkan egy női arc. A csodálkozástól még jobban felhúzódik a bajuszkától árnyékolt felsőajak. Könyvekről — röviden ÜJSÄGOLVAS0K ÉVKÖNYVE A Kossuth Könyvkiadó hagyományosan közkedvelt évkönyve ez évi kötetével sem okoz csalódást. A sokrétűség, a tematikai gazdagság, a földolgozás tömör, könnyen áttekinthető módja egyaránt részese a sikernek. Ahogy az újságok, úgy az évkönyv is szinte minden létezhető témát érint, tárgyal, természetesen — és érthetően — rövid terjedelemben. Csak ízelítőként: politikai merényletek; űrkutatási eredmények; filmfesztiválok; Európa- és világbajnokságok; a főbb tőkésországok gazdasága; mit kell tudni az új Munka Törvénykönyvéről; az 1969-ben esedékes évfordulók. A böngészgető, az összehasonlító adatokat kedvelő, az események áttekinthető sorrendjét kívánó olvasó egyaránt megtalálhatja az őt érdeklő anyagokat az évkönyvben. Ismét csak ízelítőként néhány részlet, állításunk igazolására. A böngészgető megtudhatja például, hogy az ENSZ-közgyűlés 2345. számú határozata intézkedik — s micsoda frappáns bizonyítéka a technikai fejlődésnek, hogy ilyesmiről már határozatot kell hozni! — az űrhajósok mentéséről, az idegen országban leszálló űrhajósok státusáról, az űrhajók visszaszolgáltatásáról. Az összehasonlító adatok kedvelője megismerheti a tízezer lakosra jutó orvosok számát a világ országaiban, a gépkocsitermelés adatait, az export és import alakulását, a búza- és kukoricatermesztés mennyiségi eredményeit, sok más mellett. Az események áttekinthető sorrendjét igénylő olvasó kézhez kapja a legfontosabb tudományos és műszaki felfedezések egy évre terjedő „naptárát”, az épülő atomerőművek országonkénti adatait, megintcsak sok más mellett. Nagy tempójú korunk embere egyre inkább igényli a gyorsan kezelhető, s pontos fölvilágosításokat nyújtó kézikönyveket. Az Újságolvasók Évkönyve megfelel e sajátos igénynek. HARMAT ENDRE: PORTUGAL PARTOKON Véletlen, de mégis sűrű eset: az útikönyvet a napi politika eseményei teszik igen aktuálissá. Ez történt Harmat művével is. Túl azon, hogy ismereteink térképén fehér foltnak számító országról ír, a diktátor, Salazar súlyos betegsége, s mindaz, ami ezzel együttjár, különös hangsúlyt ad a Világjárók sorozat új kötetének. A szerző kellemes olvasmányt, tartalmas beszámolót nyújt át az érdeklődőnek. Bárhol járjon is, szegényes faluban, műkincsekkel zsúfolt templomban, tengerparti szállodában, a középkort és az ultramodernet elegyítő városban, a jellemzőt, a tipikusát kutatja, sikerrel. így kapunk összefüggő képet, így látjuk az okozatok mellett az okokat is. Nemcsak a tájat, hanem a szegénység megdöbbentő tényeit; nemcsak a robotoló, tízesztendős gyermekmunkásokat, hanem a nagyhatalmú klérust; nemcsak az illegális kommunista párt harcát, hanem a Gestapo-módszerekkel dolgozó titkosrendőrséget is. A jószemű újságíró könnyed stílusban szól a történelmi múlt érdekességeiről éppúgy, mint a CUF óriásmonopólium mindenre kiterjedő hatalmá! ról. A könnyedség azonban j nem tartalmi, csak stílusbeli | jellemző, éppen így képes mélyre ásni s megmutatni, miért élő anakronizmus Európában Portugália. A könyvet | sok, többségében jól kiválasz- j tott kép illusztrálja. (Gondolat j kiadó) GERMANUS GYULA: ALLAH AKBAR! Az 1936-ban először megjelent mű mostani, kétkötetes kiadása a fiatalabb olvasó előtt is érthetővé és indokolttá teszi az akkori nagy sikert.. A neves orientalista műve sajátos, aligha pontosan meghatározható műfajú alkotás. Útirajz, szellemtörténeti összefoglaló, politikai esszé, naplószerű önvallomás, s mindez titokzatosként számontartott világról, Arábia tájairól és embereiről, Mekka hitetlenek előtt zárt csodáiról. Igaz, harmincnégy esztendővel ezelőtt megtett utazás krónikája a mű, de éppen ez, dokumentum értéke, kortörténeti haszBefejeződtek Baranyában a „nagyüzemi kézfogók” „Házasodnak” a baranyai falvak: a kis területű és kis létszámú tsz-ek sorra egyesülnek, s az így megerősödő közös gazdaságokban kedvezőbb feltételeket teremthetnek a termelés fejlesztésére. A Dráva mentén Kétújfalu és Gyöngyösmellék, a Mecseki-hegyvidéken Mecseknádasd és Ofalu, a pécsi szénmedencében pedig Vasas és Hird község szövetkezeti gazdái határozták el az egyesülést. A vasasi—hirdi „nagyüzemi kézfogó” külön érdekessége, na indokolta új kiadását. Valóban, a fölfedezés izgalmával olvashatjuk a könyvet, hiszen a benne foglaltak egy része eltűnt a valóság színpadáróL másik része azonban — s ezt az arab világban végbement események is igazolják — semmit nem vesztett aktualitásából. Germanus, ha csak útirajzot írt volna, aligha tudja kiérdemelni az olvasói érdeklődés mellett a külföldi szakmai elismerést is. így azonban, hogy útja élményeit alárendeli az arab világ hihetetlen gazdagságú történeti és kulturális emlékeinek, az útirajzot a tudományos mű rangjára emeli. Olyasmit ad, amit azóta is csak keveseknek sikerült világjáró hazánkfiai közül. A tudás gazdagságát nyújtja az olvasónak, írjon akár a dervisekről, akár a rabszolgalányok helyzetéről. Azaz: nemcsak a látottakat közli, hanem mindazt, ami összefüggésben van vele. (Szépirodalmi Könyvkiadó) M. O. hogy ezzel most eltűnt a megye utolsó „törpe tsz-e” is. A hirdi tsz ugyanis — a megyében utolsóként — ezer holdnál kisebb területen, mindössze 700 holdon gazdálkodott. Az egyesült vasasi Jószerencsét Tsz kifejleszti, korszerűsíti állattenyésztését, és sokoldalú melléküzemági tevékenységet folytat. Általános törekvés a megyében, hogy négy és fél ezer hold körüli területű közös gazdaságokat alakítsanak ki. Az egyes falvakból önelszámoló üzemegységeket szerveznek. Elcserélt költők Az a papírpusztító skriblifex vesse rá az első követ, aki maga még nem esett bele valami hasonló hibába — gondoltam szelíden magamban olvasván az ÉS (Elet és Irodalom) legfris- seb számában H. M. (Hubay módosíthatja senki, mert a legcsekélyebb változtatás is meghamisíthatja a költői szöveg értelmét. Ha tehát Kölcsey (!) azt írta, hogy „Itt élned, halnod kell”, akkor ezt énekelni is így kell. Az énekes Miklós) igen ügyes nyílt le- a költeményhez komponált zeneiét H. M.-hez, már mint önmagához, Örmények közt című hangulatos útirajza második folytatásának végén. Azt a vétket olvassa önfejére, amit útirajza bevezetőjében, ennek is legelső két sorában követett el, az ÉS előző számának első oldalán, hol ís i nevezett helyen — mondaná kenetteljesen valami régi prédikátor — a következő szent igék olvashatók: „A sírt, hol nemzet süllyed el... Kölcsey túl optimista volt.” A szép örmény főváros, Jereván fölött keringő repülőgép utasa tehát Kölcseyt tette meg Vörösmarty Szózata költőjének, ami mindenesetre súlyosabb baklövés, mintha Kölcsey Himnuszát írta volna Vörösmarty javára, akinek tudvalevőleg szintén van egy megrázóan szép Himnusz című költeménye. H. M. tudomására adja önkritikás levelében H. M.-nek, hogy ,.a tudat csalóka játéka” űzött vele tréfát, azt azonban nyilván merő kollegialitásból elhallgatja, hogy rajta kívül megtréfálta irodalmi hetilapunk szerkesztőjét, rovatvezetőjét, olvasószerkesztőjét, sőt nyomdájának szedőjét és korrektorát is, akinek a kezén simán átfutott H. M. kézirata, de a csúnya melléfogás egyiküknek sem szúrt szemet. Mentségükre szolgáljon azonban az a tényvaló, hogy a magyar literatúrában nem H. M. keverte először össze a Himnuszt a Szózattal, elkövette ezt előtte jó harmincnegyven évvel ezelőtt néhai való Harsányi Zsolt is, ráadásul az ÉS-énél sokkalta nagyobb nyilvánosság, a régi Pesti. Hírlap százezres olvasótábora előtt. H. Zs.-nek, az akkortájt igen népszerű életrajzregények meghökkentően termékeny írójának állandó rovata volt a Pesti Hírlapban. Hétről hétre levélformában mondott véleményt időszerű dolgokról, olykor a neki írt levelekre is ebben a rovatban válaszolt, megtakarítva így a postabélyeg árát. Itt válaszolt annak az olvasójának is, aki egyes kortárskollégák kaján gyanúja szerint beugrató szándékkal azt a kérdést intézte levelében H- Zs.-hez, hogy van-e joguk az énekeseknek vagy a dalárdáknak változtatni a költők szövegén? Példaképpen arra hivatkozott, hogy az egész országban mindig így zengetik a szent dalt: „Itt élned és meghalnod kell”, holott a költő így írta: „Itt élned, halnod kell”. H. Zs. válaszában a költői szöveg szentsége és sérthetetlensége mellett tett hitet. Kinyilatkoztatta, hogy a költő szövegét még az énekelhető- ség megkönnyítéséért sem ne kedvéért legfeljebb egy- egy magánhangzót ismételhet meg egyszer-kétszer, valahogy így: „Itt éhélned, hahalnod kell”, ha már másképpen nem jön ki a taktus. Mert hiszen az „Itt élned, halnod kell” egészen mást jelent, mint az „Itt élned és meghalnod kell’. H. Zs.-nek, ami a lényeget illeti, föltétlenül igaza volt, állásfoglalását, amelyben késői utódához hasonlóan Kölcseyt tette meg a Szózat költőjévé, hosszan tartó országos derültség fogadta. De ha már a témánál vagyunk, essék szó arról ís, hogy a költői szövegek megérdemelnék végre a törvényes védelmet, mert bizony manapság is elég gyakran találkozhatunk akár előre megfontolt szándékkal, akár gondatlanságból elkövetett durva szöveghamisításokkal. Nemrég például a rádió sanzonénekese Juhász Gyula egyik legszebb és legismertebb versét, a Testamentumot énekelte meghamisított szöveggel. „Csak megnézném, kék-e még az ég. És van-e még magyar dal Váradon” sírta Juhász Gyula, az énekes módosítása szerint viszont a holtából visz- szakívánkozó költő arra lenne kíváncsi, hogy „van-e még szép leány Váradon.” A napokban pedig egyik előadóművésznönk József Attilát tette meg Ady Endre ,.Fölszállott a páva” című közismert versének költőjévé. Pedig bizony költőt, verset egyaránt kicsit több tisztelet illetne meg. Magyar László Munkásíelvétel A verőcei fagyórtmónyüzembe felveszünk szalag- és körfűrészes munkában jártas szakmunkásokat és segédmunkásokat. Teljesítménybér. Természetbeni fajárandóság. JELENTKEZÉS VERŐCÉN, a fagyártmányüzemben, Lombos üzemvezetőnél. 1
