Pest Megyei Hírlap, 1968. november (12. évfolyam, 257-281. szám)

1968-11-24 / 276. szám

Az illemtan nem szegyen TÁNCOS LÁBÚ „HALLGATÓK" PEST ME6YEI HÍRLAP kUlönkiadAsa Csillogó szemű lánykák, táncos lábú fiúk hajladoznak fordulnak, perdülnek, mint színes pillangók libbennek a polka ütemére, a tornaterem parkettjén. Csupa báj, csupa ritmus va­lamennyi pár, a Várkonyi Ist­ván általános iskola táncos előkészítőjének „hallgatói”. Hédi néni, a nagyszerű tánc­pedagógus, varázsolja elő a 11 —12 éves gyerekekből a kecses mozdulatokat. A Várkonyi iskolától már megszokták a szülők, hegy a tanítás mellett sokat tesz a gyermekek esztétikai nevelése érdekében is. A táncos előké­szítőkön a gyermekek életko­ruknak megfelelően felépített foglalkozásokon sajátítják el a mozgáskultúra alapjait, és az illemtant. A társastáncok XIX. századi és XX. századi csoportjából a polka, mazur­ka, csárdás eddig megtanult számai arról tesznek bizony­ságot, hogy a gyermekek itt megtanulják az ízléses mértéktartást. A tisztelettudó viselkedés, a kultúrált szórakozás megszé­píti az ember életét, és ezt ők most tanulják. A táncos lábú kis úttörők a napokban rövid bemutatót tartottak. Öröm volt nézni lelkesedésüket. Az ilyen kez­deményezések nálunk még újként hatnak. A váci úttö­rők ezen a téren előbb járnak —, mégis örülünk, hogy vá­rosunknak is van kezdemé­nyező iskolája. C—gri) ZENÉL A LABDA A vonaton te­niszlabda nagysá­gú, pettyes labdát hallgat egy fiú. A labda most épp híreket mond, kö­zéperős hangon, utána pedig tánc­zenét közvetít. Fura kis jószág. A fiú körül ülők érdkelődve szem­lélik. — Ilyet hol le­het kapni? — kér­dezi az egyik utas, és szinte lát­ni, hogy akár azonnal hajlandó lenne megvenni. — ' Sehol — mondja a fiú. Én csináltam. Láttam egyszer egy göm­bölyű alakú ja­pán "tranzisztorost valakinél és ak­kor elhatároztam, nekem is olyan kell. Mivel vásá­rolni nem lehet, nekifogtam bar­kácsolni. — Szóval, saját munka?! — Nem egészen. Segített az öcsém, meg a barátja is. ök régi rádiós szakkörösök, már szappantartóból is fabrikáltak tranzisztorosat. Az öcsém most épp egy kis dísztököt akar rádióvá át­minősíteni. Zakatol a vo­nat, és a kocsi­ban Dalida éne­kel. Piros pettyes kis labdából száll a hangja. A rit­must elégedett bólogatással ve­szik át az utas­társak. EG Y SZÓ (A nagy érzések elfojtják a hangot. Mi lesz? A pil­lanatok végtelenné tágul­nak és remegő izgalommal várunk. Azután, bár sor­sunk fordult meg a töre­dék idő alatt, szólni sem tudunk. Egy szó szakad ki belőlünk csupán, mely de­rűt vagy komor felhőt űz egünk fölé.) ól — Szerencse A hosszú folyosón vissz­hangzik még a susogás is. A padokon már nincs hely, so­kan támaszkodnak a falnak. Fiatal pár beszélget. — Úgyse Sikerül. — Dehogynem. — Albérletünk van, egy szo­ba. — Megkapjuk. — Vizes, drága. — Bízzunk! — Uj lakás, de szép lenne! Bemegy a férj. Lassan tel­nek a percek. Nyílik az ajtó. Felugrik a nő. Megrezdülnék a folyosó ablakai. — Megkaptuk! Halál Meleg van bent. Kábít az éterszag. Fehér köpenyes or­vos, előtte megtört arcú, sá­padt asszony. — Már itt van, asszonyom? — Nem tudtam aludni az éjjel — Tönkre megy így. — Mondja, mi van vele! — Súlyos műtét volt... — És? — Nézze ... — Mondja! — Kérem ... — Jaj. doktor úr! — Legyen erős. Meghalt! Szerelem Nedves, ködös a levegő összebújva sétál a fiú és a lány. Megállnak. — Beszélnünk kelL — Miről? — Hát, rólunk. — Mondd! — Kérdezek valamit — Tessék. — Szeretsz? — Én^.. — Szeretsz? — Szeretlek! Születés Késő van. Az előtérben sár­gán pislog a lámpa. Férfi sé­tál izgatottan. Kék blúzos nő­vér jön ki. — Van már valami? — Türelem! — Hogy van? — Hogy lehet ilyenkor! — Semmi komplikáció? — Nincs, nyugodjon meg. — Nézzen mór be! — Megyek. — Na? Mi van? — Gratulálok! Fiú! Válás A szobában rendetlenség. A férfi cigarettázik. A nő sír. — Nem bírom tovább! — Mit? — Az örökös hazugságot. — Ugyan! — Eleinte csak ittál. — A pénzt hazaadtam. — De utána megvertél. — Mert kiabáltál. — Azután jöttek a nők. — Ez nem igaz! — Tudom. — Tehát? — Vége. Elválunk! Kohlmayer Ádám Helytálltak a helyiek Szezon végi mérleg Törteién Bár az elmúlt héten még ragyogó napsütésben dolgoz­hatott a Nagykőrösi Konzerv­gyár törteti telepének törzs­gárdája, ennek ellenére a • te­lep elcsendesedése már a sze­zon végét mutatta. Mindezt nemcsak a kívülálló látta így, ezt igazolták Fehér György­nek, a telep vezetőjének sza­vai is. — Pillanatnyilag paradi­csompaprikát készítünk elő és almatárolást vég­zünk, de csak a törzslétszámmal. Ez már a szezon végét jelenti. — A téli hónapokban a követ­kező évre készülünk fel, ami karbantartási munkálatokból és a ládák javításából áll. — Milyen volt az esztendő mérlege, volt-e elegendő munkaerő? — Nehezen indult, de jobb volt, mint az elmúlt esztendő. Az idén elsősorban a zöldség­félék voltak többségben és ezek közül is a főzőtökből és a papriká­ból futott be a legtöbb. Tökből például 20 vagonnal többet tudtunk előkészíteni, mint terveztük. Jelentős mennyiség volt sárga- és zöldbabból. A vártnál keve­sebb volt azonban a sárga- és az őszibarack. — Létszámgondjaink nem voltak, mi több, esetenként túljelentkezés volt. Ez nem is csoda, mert aki igyekezett, az jól keresett. Nem volt rendkívüli a 2000 forintos kereset sem. — A telepre, a helyi és vi­déki termelőszövetkezeteken kívül az ország más vidékéről is került áru, a többi között Győr, Komárom és Heves megyék szövetkezeteiből. A legjobb szállító partnerek azonban a helyi tsz-ek voltak. Így az is nekik köszönhető, hogy a telepen november kö­zepén ért véget a szezon. (gy—i) Ünnepi pártbizottsági ülés A Kommunisták Magyaror­szági Pártja megalakulásának ötvenedik évfordulója tisztele­tére ünnepi pártbizottsági ülés lesz hétfő délelőtt 9 órai kez­dettel a városi tanács nagytér-: mében. Aktuális ügyeikről tárgyalnak a kisiparosak Hétfő este hat órai kezdettel a KIOSZ járási szervezete a Kossuth Művelődési Ház eme­leti nagytermében taggyűlést tart, amelyen Dubniczky Mi­hály számol be a vezetőség ne­vében a kisiparosokat érintő aktuális kérdésekről. A tag­gyűlésen részt vesz Gömöri Lajos, a KIOSZ elnökhelyette­se, a megyei titkárságot Far­kas Béla vezetőhelyettes kép­viseli. FOGADÓÓRA A járási tanácsnál kedd dél­előtt 8-tól 12-ig dr. Bencsik Mihály járási tanácselnök fo­gadóórát tart hivatali helyisé­gében. Holnap: fotoesztétika A fotoamatörök és kisfilme­sek számára indított előadás- sorozat a harmadik foglalko­záshoz ért. Hétfő este hat óra­kor dr. Végvári Lajos főisko­lai tanár tart előadást Foto­esztétika címmel amelyre min­den érdeklődőt meghív a mű­velődési ház. ÁPRILIS 1-IG Nonstop benzinkút ' FÉL MŰSZAKBAN SZÁZ KOCSI XnáJhC Körülbelül két hónapja’ je­lent meg a benzinkútnál az a táblácska, amely szerint a ben­zintöltő állomás éjjel-nappal üzemel, örültek neki a gépko­csi-tulajdonosok, részben mert bármikor tankolhatnak, rész­ben pedig mert mentesülnek a reggeli csúcsforgalom okozta sorbanállástól. — Nagy előnyt jelentett ez az új nyitva tartási idő a tu­ristaidényben — mondotta a benzinkút vezetője. — Különö­sen a külföldi autósok kiszol­gálásánál éreztük ezt, mert bi­zony nemegyszer a város szé­lén éjszakáztak, várva a regge­li nyitást. Természetesen az ősz beálltával alaposan meg­csappant a forgalmunk. Míg augusztusban, szeptemberben egy-egy fél műszak alatt 100— 110 magángépkocsit szolgál­tunk ki, most jó, ha harminc kocsi áll meg, hogy tankoljon. A nonstop nyitva tartási idő­re egyelőre április 1-ig kap­tunk engedélyt, reméljük azon­ban, hogy — hisz ez minden­képpen indokolt — a továb­biakban is megmaradhatunk éjjel-nappal üzemelő benzin- kútnak. A kiszolgálószemély­zet létszámát hétről tiZéhegy- re emeltük, így a legforgalma­sabb szezon sem okoz zökke­nőt. AZ ÜJ CEGLÉD A Kossuth Ferenc utca és a Jászberényi út között épült új lakótelepről készült felvételünk. CEGLÉDI APROHIRDETESEK Beköltözhetően eladó a Béke utca 9 a. szám alatti 3 szobás családi ház. Érdeklődni Ady Endre utca 18. szám alatt vagy 290-es tele­fonon. Antik ingaórát ve­szek. Levélhívásra házhoz megyek. II., Sárkány utca 8. Város közepén 3 szo­bás azonnal beköltöz­hető 200 n-öl telkes- összkomfortos ház eladó. Érdeklődés Kossuth Ferenc ut­ca 28. szám. Szép menyasszonyi ruha és fátyol eladó. X. kér. Fecske utca I. szám. 3 méteres csövek be­tonba téve oszlopnak, 1 hl káposztáshordó csavarral és hurkatöl­tő eladó. Virág utca 2'a. alatt. ______________ A zonnal beköltözhető ház eladó. Déli út 94 szám. Kiadó 8x4,5 méteres nagyságú raktárhelyi­ség. Pesti út 40. szám. Károlyi és Cegléd A köztársasági elnök földet oszt VI. KAROLYI MIHÁLYT 1919. január 11-én a Nemzeti Ta­nács az ország ideiglenes köz­társasági elnökévé választot­ta. Ez alkalommal Cegléd lel­kes szavakkal köszöntötte: „Nem mondhatunk mást ma sem s ígérni sem tudunk egyebet, midőn mindnyájan fölé emeltük borús homlokú urunkat s a legtragikusabb sorsban látjuk őt: Vele va­gyunk. Szeretettel gondolunk önkéntesen ’vállalt golgota­járására s a szent hevületre, mely mindannyiunkért tüzeli őt, s emlékezünk vívódásaira, ezer gondjára, tépelődő kétsé­geire, mindenre, ami tüzessé teszi feje alatt a párnát és cellává változtatja a hatalmat, mely most körülveszi őt.” Február 23-án a ceglédiek is ott vannak abban a nagy seregben, amely tanúja volt» annak a nagy jelenetnek, ami­kor az új földosztást Károlyi a saját birtokán megkezdte. A kápolnai honvédszobor alap­zatáról Károlyi Mihály mon­dott beszédet. Ezernyi ember állott előtte, éljenezett, ujjon­gott a véráztatta mezőn. Lucsljosan, komoran kezdő­dött a délelőtt, de déltájban szép tavaszira vált az idő: mintha a korszakok találko­zásának szimbóluma lett vol­na ez a nap, szimbóluma an­nak, hogy a régi Magyaror­szág sötét temetőjéből mint kel új életre az új, boldog Magyarország. A NEMZETGYŰLÉSI vá­lasztások tárgyában megje­lent az 1919. évi XXV. tör­vénycikk. Ez a törvény az ará­nyos képviseleti rendszer alapján megejtett választással kívánta biztosítani azt az el­vet, hogy minden párt szava­zóinak számához képest meg­felelő arányban legyen képvi­selve a nemzetgyűlésben. Az Árpád Olvasóegyletben, amelynek már két év óta dr. Dobos Sándor indítványa alap­ján Károlyi Mihály örökös díszelnöke volt, 1919. március 9-én a következő javaslat hangzott el: „Ha már nem adatik meg nekünk az a büsz­ke öröm, hogy az új Magyar- ország vezérét, Károlyi Mi­hályt küldhessük be újból kö- I vetnek a népparlamentbe, küldjük be Cegléd képviselő­jének azt az embert, aki Ká­rolyi Mihályt szívvel és lélek­kel minden veszélyben és ül­döztetésen keresztül is követ­te a múltban, küldjük be en­nek a városnak érdemes fiát, dr. Dobos Sándort.” ERRE MÁR NEM KERÜLT SOR... Március 21-én ki­kiáltják a Tanácsköztársasá­got. Károlyi és Cegléd kapcso­latában még egy fontos dátu­mot kell feljegyeznünk. 1919. október 16. A városi képvise­lőtestületben másodszor is fel­olvasásra került az a terje­delmes dolgozat, amely Káro­lyi Mihály díszpolgárságának a megsemmisítése tárgyában került a gyűlés asztalára. A határozati javaslatot azok szerkesztették, azok terjesz­tették elő és azok a képviselők szavazták meg, akik annak idején Károlyit oly lelkesen ünnepelték, akik nevére es­küdtek, és akik benne látták a jövőt. A feledés és a feled- tetés fátylát borították a lel­kes és szép napok emlékeze­tére. A monográfiába beke­rült a korra jellemző értéke­lés: „Cegléd közéletében Ká­rolyi Mihály semmiféle szere­pet nem játszott.” Szomorú István (Vége) FELVÉTEL! A7 ÚTÉPÍTŐGÉP JAVÍTÓ ÉS GYÁRTÓ VÁLLALAT CEGLÉD XIV., Külső Kátai út 35/a. sz. • LAKATOS • HEGESZTŐ • ESZTERGÁLYOS • MAROS SZAKMUNKASOKAT ÉS SEGÉDMUNKÁSOKAT KERES FELVÉTELRE HETI * ^4 ŐRÁS HÉT 45 —>M INDEN MÁSODIK SZOMBAT SZABAD!

Next

/
Thumbnails
Contents