Pest Megyei Hírlap, 1968. november (12. évfolyam, 257-281. szám)

1968-11-23 / 275. szám

1968. NOVEMBER 23., SZOMBAT mat HEGYEI t^firtap. TAPIOSZENTMARTON: tapasztalatcsere a mezőgazdasági szakmunkásképzésről Tapasztalatcserével össze­kapcsolt, egész napos munka- értekezletet tartottak tegnap Tápiószentmártonban a vasa- di mezőgazdasági szakmunkás- képző iskola vezetői, tanárai és növendékei. Prezenszky Gábor igazgató számolt be a szakmunkásképzés tapasztala­tairól, az elméleti és a gya- • korlati nevelés időszerű fel­adatairól. A vita után a jelen­levők megtekintették az isko­la Tápiószentmártonba kihe­lyezett osztályát. A korszerű­en felszerelt fióktanintézet­ben jelenleg 60 fiatal ismer­kedik a szőlő- és gyümölcs- kertész-szakmával. Szoros kapcsolatot tart fenn az iskola a helybeli Kossuth Termelő- szövetkezettel, amely 160 hold mintaszőlészettel rendelkezik. A tapasztalatcsere részvevői Berzsenyi János tsz-elnök tá­jékoztatóját is meghallgatták a közös gazdaság működésé­ről. Az esti órákig eltartott ta­lálkozón a pedagógusok kicse­rélték véleményüket az okta­tás különböző problémáiról és több javaslat született a szak­munkásképzés színvonalának további javítására. Újoncok — Balassagyarmaton így kezdődik a katonaélet: „Bal-jobb, bal-jobb! Sorokat igazíts!" Pattog a vezényszó a laktanya-udvaron. No, a „bal-jobb” még megy valahogy, de a sorokra bizony nehezen lehetne ráfogni, hogy nyílegyenesek. De ezt senki sem veti a vigyázztoan álló fiúk szemére, hiszen mindössze négy órája katonák. Csütörtök délelőtt Vácról, a kiegészítő parancsnokság elől teherautókkal indultak Nóg- rád megyébe, Balassagyarmat­ra. A budai, szentendrei, váci és szobi járásokból gyülekező fiatalemberek itt búcsúztak el szüleiktől. „Isten véled, édes Piros­kám”... — zengett a dal a gépkocsikról falvakon át. Az­tán a határőr laktanya udva­rán felhangzott az első ve­zényszó. Az ünnepélyes fogadást or­vosi vizsgálat, fürdő követett, majd szabók, cipészek, vették kezük alá az újoncokat. Esteledett már, mikor a fiúk végleg elfoglalták háló­szobájukat, azaz a körletei­ket Takarodó. Néhány nap múlva kezdő­dik az újonckiképzés. Megfagyott napok A ház vastag, döngölt fala tenyérnyi darabokon löki le a sok-sok rétegben* egymásra ta­padt meszet. öreg ház, kicsit már megroppant a tető is, a kéményen a téglákat inkább a szokás, s nem a habarcs tartja össze, öreg a ház, öreg a gaz­da is, legalábbis őt gondolom a gazdának, amint támasztja a göcsörtös akácfatörzsből fara­gott kapuoszlopot. Egyedül ál­lok a buszmegállónál, szürkül, várqm, hogy a Bugyi—Alsó- némedi—Budapest járat elvi­gyen a községből, be, a fővá­rosba, a Nagyvárad térre. Az öreg, alighogy a megállóhoz EGY VÁDIRAT Legutóbb akkor adtunk hírt a ceglédi „kasszásokról”, ami­kor a veszélyes betörőtársaság lakat alá került. Másfél évig tartó, nagy apparátust 'moz­gató rendőri nyomozás fejező­dött be ezzel. A két főkolompos, Lukács Ferenc 23 éves gépkocsikísérő és Valkai László 20 éves se­gédmunkás, valamint társaik ügyében a vizsgálat lezárult. A Pest megyei Főügyészség terjedelmes vádiratában 13 jr-r f j • , A Velencei-tó medei Kotrogeponas A Velencei-tó meder- és nagy nádvágó és Iszapkotró berendezést építettek, amely óránként 40—60 köb méter iszaptól tudja megszabadítani a tó medrét. Képünkön munkára készen áll az agárdi strandon a kotrógépmonstrum JANUAR 1 Megjelenik első gazdasági napilapunk: a VILÁGGAZDASÁG Vállalataink gazdasági szak­emberei, a termelés és az érté­kesítés irányítói évek óta kérik egy gyors, széles körű tájéko­zódási lehetőséget biztosító vi­lággazdasági napilap megje­lentetését. A feltételek a reform életbe­lépésével érlelődtek meg: a „piaci igények szerinti terme­lés” jelszavának átültetéséhez a gyakorlatban, a nemzetközi piac helyzetének „napra kész” ismerete is nélkülözhetetlen — az eddiginél igényesebb, köny- nyebben hozzáférhető forrás közlései alapján. Az új információs forrás — célkitűzéseiben a jelzett igé­nyekhez igazodó lap — 1969. január 1-én jelenik meg VI­LÁGGAZDASÁG címmel a Konjunktúra- és Piackutató Intézet és a Magyar Kereske­delmi Kamara gondozásában. A VILÁGGAZDASÁG az el­ső gazdasági napilap Magyar- országon. Heti négy alkalom­mal négy, egyszer pedig nyolc oldalon kerül az olvasókhoz. A Konjunktúra- és Piackutató Intézet eddigi — naponta, he­tenként vagy évente kétszer- háromszor megjelent — kiad­ványai az új lap hasábjaira ke­rülnek. A lap, „Magyar Gazda­ság — Világgazdaság" oldalán pedig a hazai vállalatokat köz­vetlenül is érintő, külkereske­delmi és általában nemzetközi gazasági vonatkozású cikkek és információk biztosítják a szakemberek szélesebb körű tájékozódását. Nem budapesti — országos lap a VILÁGGAZDASÁG. Az önálló exportjogot kapott vagy exportcikkeket gyártó, impor­tot igénylő vállalatok — az ipartelepítési politika követ­keztében — egy része vidéken van: nekik is, róluk is szól a lap. Exportlehetőségeik növe­lése, cikkeik piacának értéke­lése, új, kedvező lehetőségek feltárása, a világpiaci árak alakulása és egy sor más, a vi­déki üzemeket, vállalatokat — iparit és mezőgazdaságit egy­aránt — érintő témával rend­szeresen foglalkozik majd a lap esetenként akár az érin­tettek kérésére is. A ceglédi „kasszások" Páncélszekrénytől a mosószappanig Pénz a fürdőszobában név szerepel. A főbűnösök tár­sai, ismerősei, rokonai ők, aki­ket lopásért, orgazdaságért, vagy feljelentés elmulasztá­sáért vonnak majd felelősség­re. Kis lopástól — nagy lopásig Lukács és Valkai kisebb vál­lalkozásokkal kezdte „betörő­pályafutását”. Sorozatban kö­vettek el lopásokat, s egy- egy helyen már törzsvendé­geknek számítottak. Rendszere­sen visszatértek például a Cse- mői Állami Gazdaságba, ahonnan többek közt villany- motort, kukoricát, fúrógépet vittek el, vagy a ceglédi vá­góhídra, ahonnan zsírt és ser­téseket loptak. A sok kicsi sokra ment, de a két fiatal bűnözőnek már nagyobb zsákmányra fájt a foga. Tavaly januárban szüle­tett a terv: betörnek a ceg­lédi vasútállomás Utasellátó­üzletébe. Ismerték jól a hely­színt, hiszen a kiszemelt resti Valkai munkahelye volt. Egyik éjszaka a pincén át behatol­tak a belső helyiségekbe, s a raktárban talált kasszából ki­emeltek 15 ezer forintot. A siker még vakmerőbb vál­lalkozásra ösztönözte a bűnö­zőket. Kiválasztották követke­ző betörésük színhelyét: a Ceglédi Húsipari Vállalatot. Mackó az udvarban Nem véletlenül esett válasz­tásuk a vállalatra. Mindketten jól ismerték kívülről-belülről épületeit, s tudták: amikor hétfőn van a fizetés, már szombaton elhozzák a pénzt a bankból. Ezen a napon ráadá­sul még „húsbált” is rende­zett a cég, tehát biztosak le­hettek abban, hogy a portá­son, éjjeliőrön és egy-két munkáson kívül nem tartóz­kodik senki a vállalat terüle­tén. Az akcióhoz segítőtársra volt szükségük, s ezt a szere­pet Hegedűs László 20 éves alkalmi munkás vállalta el. Valkai gondosan felkészült a betörésre: a gyógyszertárban gumikesztyűt vásárolt, s csi­náltatott magának egy hosszú feszítővasat is. 1967. február 26. Terv sze­rint esté 11 órakor találkoz­nak Valkai lakásán. Hegedűs nem érkezik meg. Lukács és Valkai ennek ellenére elhatá­rozza: segítőtárs nélkül is végrehajtják az akciót. Mun­kásruhába öltöznek, kerékpá­ron indulnak a vágóhídra. A kőfalon Valkai ugrik át elő­ször. A fűrésztelep udvarán át megközelítik az irodaépüle­tet. Az udvar másik oldalán néhány munkás dolgozik, fül­kéjében ott a portás is, de senki nem vesz észre semmit. Az egyik ablakon át be­másznak egy irodahelyiségbe, a folyosóra vezető ajtó azon­ban zárva. Vissza az udvarba. Találnak egy nyitott WC-ab- lakot, azon keresztül Valkai bejut az épületbe, utána jön Lukács is. A pénztár felett vezető zsinórt elvágják, azt hiszik, a vészjelző vezeték. A „mackót” leemelik talapzatá­ról kigurítják a folyosóra. Közben az éjjeliőr az egyik udvarból átsétál a másikba. Megvárják, míg eltűnik szem elől, majd a páncélszekrényt kicipelik a fűrésztelep udva­rára. A feszítővassal rést vág­nak rajta — előttük a boríté­kolt és kötegelt bankjegyek tömege... Valkai lakásán osztozkod­nak a ISO ezer forinton. A szomszéd szobából váratlanul betoppan Valkai édesanyja. Elmondják neki, honnan szár­mazik a zsákmány. Valkainé taián azt sem mondja: ejnye, ejnye. Ö ad egy szatyrot Lu­kácsnak, hogy hazavihesse já­randóságát ... Vidám élet — rabolt pénzből A betörők egyelőre gondta­lanul éltek. Hogy megtehet­ték, abban az is közrejátszott: aki tudott bűncselekményük­ről, csak azon buzgólkodott, mennyit csippenthetne le a vagyonkából, s nem azon, hogy megérdemelt helyükre juttassa őket. Lukács Ferenc is „lebukott” otthon, szülei és bátyja is ér­tesültek, honnan állt a házhoz ennyi pénz. El is vettek belő­le. így hát Lukácsnak most már szülei elől kellett rejte­getnie a bankókat, hol a kam­rában, hol a fürdőszobában, míg végül az egészet átvitte Gyárfás Juliannához, későbbi felesége, Józsa Terézia mosto­haanyjához. Persze azért szüleinek is juttatott az összegből, a ko­rábban elvett 10 ezer forin­ton kívül, különböző lakberen­dezési tárgyakat kaptak tőle. Amikor megházasodott, szé­pen bebútorozták lakásukat. Hasonlóan gavallér volt hoz­zátartozóihoz Valkai László is. Sőt, még az akcióból kima­radt barátjukra, Hegedűs Lászlóra is gondoltak, akit elegánsan felöltöztettek. Téved, ha valaki azt hiszi, megelégedetten „nyugdíjba vonult” ezután a két betörő. Lopásaik sorozatát folytatták tovább. Idén májusban beha­toltak a Pest megyei Vegyi- és Kézműipari Vállalat dabasi üzemébe. A zsákmány: 2300 forint. A vállalat ceglédi üze­mét is feltörték, az ott talált kasszát azonban már nem si­került, így üres kézzel távoz­tak. A Csemői Állami Gazda­ságból több zsák kukoricát hoztak el és egy kétszárnyú áblakot és ajtót... A kicsinyes betörők még en­nél csekélyebb tételekkel is megelégedtek. Valkai például — miközben szórta a pénzt — többek közt ilyen holmikkal „gazdagodott”: 6 villanykörte, 8 mosószappan, s egy súroló­kefe. A ritka bűncselekmény-so­rozatnak a szálakat szorgal­masan sorra felgöngyölítő rendőrség vetett véget. Lukács Ferenc, Valkai László és tár­saik hamarosan a Pest me­gyei Bíróság előtt felelnek tetteikért. Szitnyai Jenő érkezem, már megszólít. Hang­jában tartózkodás, de némi magakelletés is, hátha sikerül szót váltani velem. Azután, amikor tapasztalja a hajlandó­ságot, már biztatás nélkül mondja mondókáját. — ... az apám még gazda volt, gazda bizony, tizenhét hold földje, hat tehene, négy lova, az apróbb jószágot meg az isten se’ győzte volna szá­molni. Odahagyott mindent, házat, földet, jószágot, csak anyáimat meg minket, a hét po­rontyot hozta magával Erdély­ből, s meg sem állt idáig. Ré­gen volt, húszban, ha jól szá­molom, akkor voltam tizenhét. Itt valami komája volt apám­nak, én már nem emlékszem rája, de az segítette az első időben. Azután lassan lett ez is, gz is, két gyerek kiment a temetőbe, öt meg neki a világ­nak, hogy azután fusson haza mi nem kellettünk, hát így ne­künk sem kellett a világ. Dol­goztam én á jutagyárban So­roksáron meg a koromgyárban vagy hogyan mondták, ahol a kátrányospapírt csinálják Er­zsébeten, de azért a kis pén­zért nagyon sokat kellett nyel­ni. Akkor már inkább apámat hallgatom, gondoltam, s haza­jöttem. Haza a többiek is. Haj­nalban ki a földre, ki a piacra indult, mi már akkor vörös ká­posztát kocsiztunk, amikor mások még csak a vágáshoz készültek. Bérelt földje volt apámnak, előszörre egy holdat vett, azután melléje kettőt, s végül fölverekedte magát a tízholdasok közé! Valami volt ám az errefelé, az ilyen gazdá­nak előre köszöntek, s dehogy mentem volna én vissza a gyárba, semmi pénzért se’! Hallgat az öreg pillanatig, s hogy hirtelen ránksötétedett, befelé invitál. Odabenn a szo­bák egyikébe vezet — mert sejtem, több szoba lehet — öreg bútorok közé, mint aki nagyon régen nem fogadott vendéget, úgy serénykedik, már-már kellemetlen. Bort hozna, de amikor halija, soha nem is^om, a maga részéért sem indul el. Megadja a tisz­teletet a vendégnek, bár, lát­szik az arcán, szívesen fölhör- pintett volna egy-két pohárral. Sápadt körte lóg ki a régimódi, hímzett emyős lámpából,' s ahogy fél órája még azt sem tudtam az öregről, hogy a vi­lágon van, most úgy érzem, mintha hosszú évek óta ismer­ném. Ha őt nem is, azokat, akik szakasztott másai. Akik, akárcsak ő, tipikus megtestesí­tői egy nemzedéknek. — ... cifra világ volt az, annyi szent. Először a svábok húzkodták az apámat, utána meg — később — a kommu­nisták. Nem ment ő semerre, csak a földje érdekelte. Ott is halt meg, kukoricatöréskor, negyvenkilencben, mire hoz­záfutottunk, már csak a fönn­akadt szemét láttuk, meg a kezében az utolsó csövet. Jött az osztozás, de hát másutt marakodnak, nálunk meg jó­szerivel úgy tukmálta egyik a másikra a földet. Valahogy akkor már benne volt a leve­gőben, hogy jobb menni in­nen. Mentek is. Először a bá­tyám, elment Oroszlányba, bányász lett, azután a nővé­rem, a férjivei együtt Zalába, az olajosokhoz, a húgom Da- basra, a legkisebb meg, szin­tén lány, kiszökött, belehaba­rodott valami sváb gyerekbe, attól lett még az oroszok előtt egy fattyúgyereke, s azután, amikor innét is kizsuppoltak családokat, hát nem sokkal utánuk ő is világnak eredt. Rám maradt a föld, a dabasi húgom megkapott két lovat, azért lemondott minden más­ról, a többiek meg azt mond­ták, majd adsz annyit, ameny- nyit gondolsz. Nem voltak oda a pénzért, meg hát, igaz­ság szerint,* nálam volt a leg­több éhes száj, a többinek egy vagy- kettő, nékem meg éppen kilenc. Éri* az úr, kilenc! És a kilencből, látja-e, ez maradt! Rekedt lesz a hangja, karja, ahogy szétveti méreggel, s körbemutat az üres szobában, a kihalt házon, olyan, mint a meglőtt madár utolsó szárny­verése. Feleségét két eszten­deje temette, a kilenc gyerek — mert él valamennyi — ak­kor volt itt utoljára. Azóta? Azóta egyik se’. Azaz, vala­melyik lánya idén nyáron el­jött hozzá, s az anyjuk holmi­jából vitt ezt-azt, amihez ép­pen kedve lett. — ... hát ezért kapaszkod­tam! Amikor szervezték a csoportot, először azt mond­tam, nem. Kutyául szorongat­tak érte, de azt mondtam, nem, az atyáistennek se’, mert nékem kilenc gyerekem van, azoknak én hagyni aka­rok valamit, ahogyan az én apám is hagyott nekem. Az­után szervezték a csoportot megint, most már nem szidták az anyám istenit, de nem is néztek szép szemmel rám, amikor megint azt mondtam, hogy nem. Nem, nem, nem! Ketten, az asszonnyal gürcöl­tünk, .sokszor már annyit, hogy azt hittem, belepusztu­lunk, de azt hittem, majd csak 'odaáll mellém valamelyik gyerek, s azt mondja: no, ad­ja át apám, majd ezentúl én csinálom. És mit kaptam? Azt, hogy „maguk barom módjára élték az életüket, ab­ból az életből nekünk nem kell”. Nem ám! Még a ház sem kell egyiknek se’! „Sár­ból van” — ezt mondták! Az öreg mégis kimegy a borért. — ... nem divat manapság a munka, így igaz. Mert mit lát az ember ? Kesztyűvel szedik a káposztát! Kesztyűs kézzel, tet­szik érteni!? Hát akkor mit mondjon az ember? A föld az föld, meggyötri, aki dolgozik vele, de fizet! Fizet, áldja meg a jóístenke. Miből lesz min­den? Hát nem a földből? Hát a városi nép miből enne? Haj­nalonként innét olyan kocsiso­rok indultak, hogy azt hitte az ember, soha nem ér véget. Mennek most is, megyegetnek, de hát nem olyan ez már, mint volt régen. Most már kimélik magukat az emberek, minek is topródnának? Földet szerezni senki nem akar, a házak meg egyre épülnek, egyik nagyobb villa, mint a másik, valaki, nem is olyan régen, azt mond­ta nékem, Józsi bácsi, a maga háza lassan kutyaól lesz ezek mellett. Kutyaól! Ezt próbálta volna valaki az én apámnak a szemébe mondani. A villát vágta volna bele. Én meg? Mit mondhattam volna? Elhallgat, szavak nélkül is értem, hogy marja a keserűség, a kutya ólnak nevezett ház, a messzire keveredett kilenc gyerek, a szertefoszló élet miatt. Három esztendővel fia­talabb Boncsuk József, mint a század, s míg az évtizedek föl­forgattak mindent, ő soha nem hagyta a megszokott kerékvá­gásból kibillenteni magát. Élt, küzdött a földdel, fölnevelt ki­lenc gyereket, kapart magának, hogy azoknak legyen, s most, amikor már végére ér min­dennek, az egésznek semmi ér­telme. Csak egy idegen ül az asztalánál, csak az hallgatja meg. Döcög velem a busz Pestre zsúfolva van, kiöltözött le génykék meg lányok viháncol nak, valahova, talán Soroksár ra, talán Erzsébetre, táncoln mennek. Az öregre gondolok biztos lefeküdt már. Holnap ú napot kezd. Es talán csak a: utolsó pillanatban, a halá előtti percben döbben majd rá hogy a napokat ő már réger megállította maga felett. Mészáros Ottó Eredményes rágcsáló- és rovarirtást gyakorlott szakemberekkel, import vegyszerekkel és gázokkal, ÁRENGEDMÉNNYEl t "ÁLLASSAL VÉGZŐNK VÁROSFÖLDI PETŐFI TSZ KÁRTEVŐIRTÓ SZOLGÁLATA KECSKEMÉT, Széchenyi krt. 32. telefon: 12—25 V

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents